Nakamura Haneda Ai familiáris pályázata - Valar

Familiáris pályázat

Név: Valar
Faj: Sulekk / Lángfarkas
Nem: Hím
Jellem: Ha kikel kialakul

Képek:

Történet

Nem tudtam már otthon ülni és ki sem mozdulni a céhházból, egyszerűen mozognom kellett, de semmi kedvem nem volt még csak dolgozni sem. Nem tartottam attól, hogy éhen halok, vagy nem marad pénzem, mert hála az égnek azért jól meg lettem fizetve a legutóbbi küldetéseim során, így nem kellett meghúznom a madzagot.
Mindenképpen olyan helyre akartam menni, ahol jól érzem magam és kicsit megfeledkezhetek az utóbbi hónapok gyötrelmeitől, melyek már az agyamra mentek.
Így hát összeszedtem az utazáshoz szükséges kis motyómat és felültem a nemrég beszerzett vadi új mocimra. Manolia felé vettem az irányt, ahol már elég rég jártam, ráadásul fel kellett újítanom a ruhatáram, ehhez pedig a textil elengedhetetlen.
Repülhettem volna is akár, de mindenképp ki akartam élvezni a motorozás adta élményeket és nem is csalódtam benne. A szél csak úgy süvített mellettem, a bőrömön érezve folyamatosan kirázott tőle a hideg, de mindenképpen jó értelemben. Imádtam, ahogy a levegő cirógatja az arcomat. Az utamon az ég felé tornyosuló gyönyörű fák, melyek már az ősz jegyében burkolóztak be lélegzetelállító látványt nyújtottak. A barna, a narancs, a zöld és helyenként a rozsda szín is előkerült a levelek színeiben és ahogy az útra hajlottak az ágak, olyan volt, mintha egy alagúton mennék keresztül.
Agyamat ismét elöntötték a rosszabbnál rosszabb gondolatok, melyeket Norihide okozott és egyszerűen kezdtem olyan gyomorgörcsöt kapni ismét, melytől még hányingerem is keletkezett. Ha csak eszembe jutott az a szemétláda, abban a percben felforrt a vérem és dühöm égbekiáltó volt. Igyekeztem lehiggadni, mert csak nem mehetek így emberek közé, ki tudja még a végén kárt is tennék valakiben, aki csak akár véletlenül nekem jön.
Igyekeztem az útra koncentrálni, mikor is ujjongásokra lettem figyelmes, bár először nem tudtam felfedezni a hang kilétének forrását. Igyekeztem nem erre figyelni, mert nem volt kedvem semmilyen balhéba sem belekeveredni, vagy bárkinek is a gondjait megoldani. Haladtam tovább, de a szemem sarkában furcsa látképet fedeztem fel és amint oldalra néztem megpillantottam, hogy hatalmas tűz van az egyik kisebb hegy lábánál. Azonnal megálltam és felreppentem, hogy megnézzem mi is történhetett. A magasból tökéletesen látszott, hogy pár bandita kinézetű huligán jót szórakoznak azon, hogy felgyújtogatják a környező fákat és bokrokat.
Erősen gondolkodóba estem, hogy rendezzem-e le őket, vagy sem, végül arra jutottam, hogy inkább hagyom. A közelben lévő faluból úgy is rajtuk csapnak és nem kellek én oda plusz hősnek.
Visszaereszkedtem a motoromhoz és elindultam az eredeti célom felé. Ahogy haladtam egyre jobban piszkálta a csőrömet az a sok idióta, akik ott randalíroznak és sehogy sem tudtam kiverni őket a fejemből.
- A franc megeszi… - jegyeztem meg, majd éles jobb kanyart tettem és a tűz felé hajtottam.
Közeledtem a forrás felé és egyre hangosabban hallottam őket üvöltözni és őrjöngeni. Utáltam az ilyen embereket, akik csak puszta szórakozásból okoznak akár természeti, vagy személyi károkat és meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben ezeket a gerinctelen férgeket.
Már majdnem odaértem, amikor is hirtelen elém ugrott valami és ahogy félrerántottam a kormányt az ijedségtől nem sokon múlt, hogy nekimenjek egy fának. Igyekeztem összeszedni magam és megnézni, hogy mi a fene történt. A földön fekve megláttam mondhatni farkas kinézetű állatot, de nem volt sima farkasnak mondható. Fehér bundája csillogott, ahogy a fény rásütött és a hátán valamiféle furcsa korong formájú furcsaság „lebegett” melyet tűz vett körül. Első gondolatom az volt, hogy biztos megégett, de amint közelebb lépkedtem hozzá láttam, hogy a korongból jöhetnek a lángok. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű teremtést. A bundáján vörös csíkok húzódtak néhol érdekes jeleket alkotva és a lábainál is különleges formában nőtt a szőr. Leguggoltam mellé és így már hallottam, hogy kissé nyüszít, majd az oldalára tekintve, egy kisebb vérző sebet találtam. Gyorsan lehúztam a felsőmet és leszakítva róla az ujjait rákötöttem a törzsére, ezzel is megpróbálva elállítani a vérzést. Szemei egyre halványabbak voltak, az élet kezdte elhagyni a testét. Túl sok vért veszíthetett, ami miatt már nem ért semmit a kötésem. Lassan, gyengéden megsimogattam a pofáját, amelyet erőtlenül megpróbált felemelni, de lehullt a földre és nem mozdult többé. Akaratom ellenére is könnyek kezdtek gyűlni a szememben, de dühöm egyre inkább elöntötte az egész testemet. Felálltam ökölbe szorított kézzel indultam a banditák felé.
Valami rátekeredett a lábamra és hátrarántott, aminek eredményeképpen én szépen pofára estem, szó szerint.
- Na mi van cicababa, eltévedtél? - egy kissé érces hang szólított a hátam mögül, kinek hangjában az irónia nagyon erősen érződött.
Megfordultam és láttam, hogy egy kifejezetten gusztustalan kinézetű, talán férfinek mondható alak magasodott felém. Rusnya képét a még nála is ocsmányabb vigyora tette csak igazán undorítóvá.
- Elvitte a cica a nyelved? Vagy talán ennyire megrémültél? - szegezett felém egy újabb kérdést, mindeközben pedig egyre közelebb lépkedett hozzám.
- Csak szeretnéd… - válaszoltam neki, majd megvártam, míg jó közel lesz és támadhatok is. Muszáj volt először bevernem a képét, amitől elájult és mely ütésének nagysága miatt kicsit bele is sajdult az öklöm, de nem bántam.
Leszedtem magamról a zsinórt és körbe kötöztem vele, hogy még véletlenül se tudja kioldani magát.
- Nem gondoltam, hogy ennyitől kidőlsz, de akkor ezek szerint a társaid is ilyen kaliberűek. - mondtam és utamba vettem a többi idiótát.
Felröppentem, hogy könnyebben megtaláljam őket és így persze nem volt nehéz kiszúrni, hol is vannak. Semmilyen előjel nélkül nekik rontottam és először egy széllökéssel arrébb tereltem őket, amitől hanyatt estek, némelyik egy-egy fának ment, majd a szél pengékkel megleckéztetve kisebb sérüléseket okoztam nekik. Nem volt nagy feladat legyőzni ezeket, mert sejtettem az elején, hogy nem mágusok, csak pár elmebeteg.
Hallottam a távolban valakik közelednek, de reménykedtem benne, hogy nem több ilyen agyalágyult, ezért ismét a magasba emelkedtem, hogy megszemlélhessem a közeledő egyedeket. A faluból siettek jó páran, hogy el tudják oltani a tüzet és ahogy egyre közelebb voltak hozzám hallani is kezdtem, hogy mit kiabálnak.
Egy kisfiú a hegy felé futott szélsebesen és megláttam a barlangot, ami nem is volt tőlem olyan messze. Eddig észre sem vettem, hogy ott van, de nem is kellett volna most sem foglalkoznom vele, ha az a kisgyerek nem épp oda tartana.
Azonnal a nyomába eredtem és elé kerülve leereszkedtem a talajra.
- Nem szabad oda menned! - mondtam neki kicsit erőteljesen, amitől meg is torpant, de láttam rajta az ijedtséget is, hogy csak úgy megjelentem a semmiből. - Ne félj tőlem, nem bántalak. Örülök, hogy jöttetek eloltani a tüzet, akik okozták, azok már nem árthatnak senkinek.
- Shinji… - hallottam, hogy valaki szól a kisfiú mögül és meg is láttam egy férfit, aki, gondolom az apja lehetett. - Nem szabad, csak úgy elrohangálnod.
- De apa… lehet, hogy Zakuro még bent van… és mi van, ha ellopták a kicsinyét!? - kezdett el sírni a kisfiú, miközben az apja lábát szorongatta.
Ekkor eszembe jutott a farkas, akit láttam elpusztulni, lehet, hogy ő lett volna Zakuro?!
- Miről beszélnek? Ki az, aki bent lehet?
- Zakuro egy sulekk, más néven lángfarkas. Már évek óta itt él ebben a barlangban, és mikor Shinji meglátta a lángokat rögtön szólt, mert azt hitte, hogy őt is bántották.
Nem tudtam először, hogy szóljak-e vagy sem, de nem hazudhattam nekik.
- Sajnálom… de akkor őt találtam meg… elém ugrott, mikor a tűz fele tartottam és hiába kötöztem be a sebét, már elkésetem… belehalt a vérveszteségébe. Gondolom rátámadt a banditákra, csak nem volt elég erős, hogy legyőzhesse őket.
- Neeeee - kiáltotta a kisfiú, akinek a szeméből most már patakokban hulltak a könnyek.
- Sajnálom kicsim, de ez várható volt, nem rég rakta le a tojását, biztos nagyon kimerült volt.
- Tudják mit? Megnézem a barlangban, hátha nem vitték el azok az eszementek a tojásokat. Még azokat legalább megmenthetjük.
- Rendben, ha gondolja…- félbeszakítottam, mert úgy is tudtam, hogy mit akar.
- Nem kell megoldom egyedül is, inkább segítsen eloltani a lángokat, mielőtt még tovább terjednek. - javasoltam, majd elindultam a barlang felé. Felkészültem minden eshetőségre, bár reménykedtem benne, hogy itt már nem találok ellenfelekre. Beljebb éppen, hogy csak beszűrődött a fény, de még annyira elég volt, hogy láthassam merre haladok. Nem kellett sokat sétálnom, hogy megtaláljam a tojásokat, amikről beszéltek, vagyis csak egyetlen tojást. Fogtam és egy kendőbe bugyolálva ki is indultam vele.
Kiérve, láttam sikerült eloltaniuk a tüzet és a kisfiú azon percen, miután megpillantott szélsebesen rohanni kezdett felém.
- Megvan a tojás, ne aggódj! Nem történt semmi baja. - igyekeztem megnyugtató hangon mondani, de egy picit én is elszomorodtam, hisz az anyja nélkül kell felnőnie.
- Apa! Apa! Nézd! Megvan a kicsi!!! - kiáltotta vidáman a fiú, és a könnyeket is letörölte a szeméről.
- Legalább remélhetőleg neki nem esett baja és szépen kikel majd. - mondta az férfi, miközben átvette tőlem a tojást. - Igazán köszönjük szépen a segítséget! Hálásak vagyunk!
- Nincs mit, még szerencse, hogy erre jártam. A gaztevőket pedig vonják felelősségre.
- Mindenképpen! Megkapják tettükért a büntetést.
- Vigyázzanak magukra! Ég önökkel! - köszöntem el tőlük és indultam vissza a motoromhoz.
Nem teljesen happy end lett a vége, de így is örülök, hogy nem lett nagyobb kár és persze annak is, hogy elláttam azoknak a senkiháziknak a baját. Ideje volt az eredeti úti célom felé vennem az irányt, mert még a végén bezár a kedvenc ruhaanyagos boltom és jaj nekem. Semmi kedvem nem lett volna Magnoliaban éjszakázni csak emiatt.
- Várj kérlek! - szólított a fiú és megfordulva láttam, hogy a tojással felém szalad. - Ez legyen a tiéd! Szerintem nálad nagyobb biztonságban lesz! Örülnénk, ha elvinnéd! - mosolygott rám, a szemei pedig olyan kérlelőek voltak, hogy nem lehetett visszautasítani.
- Rendben, elviszem és ígérem, hogy a szemem fénye lesz! - mondtam neki leguggolva hozzá és átvettem az aprónak nem éppen mondható tojáskát. – Most menj, ne várasd meg apukádat!
A kisfiú vissza is szalad az apjához és elindultak hazafele, én pedig a kezemben lévő tojásra néztem.
- Nagyon remélem, hogy nem fogsz az agyamra menni, ha kikelsz - vigyorogtam, majd óvatosan a táskámba tettem, hogy ne törjön szét még be is bugyoláltam az egyik ruhámba és Magnolia felé pöfögtem.

Jó volt tőled olvasni valamit, ritkán van rá lehetőségem. Smile

Szépen megírt pályázat, nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy ELFOGADOM.

- 25 000 Gyémánt a számládról!

Viseld gondját a kis szőrmóknak, és kellemes, élményekben gazdag közös játékot kívánok! ^^

Ui.: a képek nagyon jók! oo

» Red Walter familiáris pályázata
» Sophie Faj és Familiáris pályázata
» Bonnie familiáris és faj pályázata
» Petersen Ruw familiáris pályázata
» Rohandar Blacksteel familiáris pályázata