Találkozás: Itachi és Gonkuro

Utamon, megöltem néhány gonosz mókust meg egy-két brutális sündisznót. Büszke voltam magamra, és úgy éreztem engem senki nem győzhet le, vigyorogtam önelégülten. Amikor odaértem Shirotsuméba, első utam volt mesterem házához vezetett, szerencsémre pont otthon találtam. Elmeséltem neki, hogy mi történt velem mialatt nem voltam idehaza és milyen tapasztalatokat szereztem utam során. Emellett ellátott néhány jó tanáccsal is, de sajnos nem maradhattam sokáig, mert minél előbb utánna szerettem volna járni a küldetés dolognak. Elbúcsúztunk és továbbmentem egyenesen az Asszonybosszantó nevű krimóba. Beléptem az ajtón és körbenéztem, kissé undorodtam a hely minőségétől, egy lepukkadt és valószínűleg bűnözőkkel teli kocsma volt.
- Mi ez a putri? Itt szokta tengetni Itachi a napjait? – mondtam kissé fintorogva.
Odamentem a pulthoz, meglepetten tapasztaltam, hogy egy elég dekoratív pincérnő áll a pult mögött.
- Kérek egy sört – szólítottam meg. – Látom nagy a kirakat. Hogy dolgozhat ilyen helyen egy ilyen szép hölgy? - mire egy kissé elpirult.
- Nem tudod merre találom Itachit? – kérdeztem és egy asztal felé mutatott.
Megköszöntem az útbaigazítást, és odamentem. Kissé megtorpantam amikor megláttam a fickót, rendezetlen haja és arcát takaró sötétkék maszkja rögtön szemet szúrt. De a legjobban az asztalnak támasztott kard lepett meg ami úgy tűnt nagyobb mint a figura maga. Majdnem elkapott a nevetés, de még vissza tudtam fogni magam.
- Te lennél Itachi? – szólítottam meg. – Eléggé le vagy épülve hallod-e... le kellene állnod az ivással... – jegyeztem meg.
Vártam, hogy reagáljon valamit, de nem tette csak figyelt, így hát újra szóltam.
- Tied ez a kard? Hova kötötted a kiskocsid amivel szállítani szoktad? – kacagtam fel.
Még mindig csendben volt ezért álltam és vártam, hogy mit reagál erre.

Roppant unalmas nap volt, így söröm kortyolgatva tanulmányoztam mágikus könyveim. Délutánra járhatott, mikor belépett egy vendég, ami nem lett volna feltűnő, hiszen minden nap jönnek ide vendégek, de ez az alak lenézően, és undorral a képén vizslatta a helyet.
- Mi ez a putri? Itt szokta tengetni Itachi a napjait? – mondta kicsit hangosabban.
~Mégis ki ez, és honnan ismer engem?~ gondolkodtam. Végülis érdemtelen mit mond, amíg fizető vendégnek nyilváníthatjuk, ezért visszatértem mennyei italomhoz, s könyvemhez.
Nem telt bele pár perc, és az új vendég sörrel a kezében az asztalomhoz lépett.
- Te lennél Itachi? – szólított meg. – Eléggé le vagy épülve hallod-e... le kellene állnod az ivással...
Unott arcal néztem rá, és kíváncsian vártam mit akar. A sértést fel sem vettem, hiszen nem nagyon volt kedvem az illetővel beszédbe elegyedni.
- Tied ez a kard? Hova kötötted a kiskocsid amivel szállítani szoktad? – kacagott fel.
Egy percig néztem, majd eltettem a könyvem, és nyugodtan belekortyoltam a sörömbe.
- Te ismersz engem, én viszont nem tudom a neved. Szerintem úgy illik, hogy megmondod a neved, mielött tanácsokat osztogatsz, és kigúnyolod az embert – mondtam kifejezéstelen arcal, közönyös hangsúllyal.
Arcán a mintha meglepődés látszott volna, így hát folytattam.
- Egyrészt mond el mit akarsz tőlem, másrészt az én kardom igazi, nem olyan fából fabrikált selejt, mint ami nálad van. Nem szeretem ha mellébeszélnek az emberek, ezért vagy közöld amit kell, vagy fogd magad, és takarodj.
Kezdett már nagyon untatni a fickó, ezért szerettem volna letudni a dolgot. Az illemet helyből sem ismerte, ez látszott. Reménykedtem benne, hogy fogja magát, és behúzott farokkal távozik, de csalódnom kellett, mivel nem ment sehova, így kénytelen voltam meghallgatni mondandóját.

- Te ismersz engem, én viszont nem tudom a neved. Szerintem úgy illik, hogy megmondod a neved, mielőtt tanácsokat osztogatsz, és kigúnyolod az embert – mondta meglepő nyugalommal.
- Egyrészt mond el mit akarsz tőlem, másrészt az én kardom igazi, nem olyan fából fabrikált selejt, mint ami nálad van. Nem szeretem ha mellébeszélnek az emberek, ezért vagy közöld amit kell, vagy fogd magad, és takarodj.
Eléggé unott képet vágott és egyértelműen látszott rajta, hogy igazak lehetnek a pletykák lustaságáról is.
- Gonkuro Hachirobei vagyok – feleltem. - Egy valamiben hasonlítasz Arashira, te sem érted a poénokat. - mosolyogtam.
- Arashi említette, hogy akartok csinálni egy csapatot mert úgy könnyebben találtok küldetéseket. Megkérdezett engem is, hogy belépnék-e a csapatba, de amilyen pletykákat hallottam rólad itt Shoritsuméban, nem hiszem, hogy sok hasznod venném. Neki is elmondtam, kissé fel is idegesedett és elment a vendéglőből ahol ettünk, így hát gondoltam eljövök és megbizonyosodom róla, hogy igazak-e a szóbeszédek. Eddig ahogy rád nézek, még talán enyhe kifejezés amit terjesztenek. - kacagtam fel.
- Arashi nem volt rossz ellenfél és mivel ő veled akart csapatot alkotni, ezért letesztelném, hogy mit tudsz, hogy eldönthessem érdemes veletek küldetéseket vállalni vagy sem. Ha elvállalod gyere utánam.
Kénytelen voltam kicsit sértegetni és reméltem, hogy úgy érzi csorba esett a becsületén és feltüzeli magát annyira, hogy legyőzi a lustaságát és követni fog, mert normális esetben valószínűleg meg se mozdulna. Megittam a maradék söröm gyorsan és elindultam kifelé a krimóból.

Gonkuro Hachirobei vagyok – felelte. - Egy valamiben hasonlítasz Arashira, te sem érted a poénokat. - mosolyogott.
- Arashi említette, hogy akartok csinálni egy csapatot mert úgy könnyebben találtok küldetéseket. Megkérdezett engem is, hogy belépnék-e a csapatba, de amilyen pletykákat hallottam rólad itt Shirotsuméban, nem hiszem, hogy sok hasznod venném. Neki is elmondtam, kissé fel is idegesedett és elment a vendéglőből ahol ettünk, így hát gondoltam eljövök és megbizonyosodom róla, hogy igazak-e a szóbeszédek. Eddig ahogy rád nézek, még talán enyhe kifejezés amit terjesztenek. - kacagott fel.
- Arashi nem volt rossz ellenfél és mivel ő veled akart csapatot alkotni, ezért letesztelném, hogy mit tudsz, hogy eldönthessem érdemes veletek küldetéseket vállalni vagy sem. Ha elvállalod gyere utánam.
Kikerekedett szemmel hallgattam meg mondandóját, válaszolni sem volt időm, hiszen olyan gyorsan lehúzta maradék italát, és viharzott ki az ajtón, hogy szóhoz sem tudtam jutni.
-Gonkuro Hachirobei. Érdekes neve van, és abszolút ellenszenves figura. Viszont amit elhadart, az érdekesen hangzott. Csapatot alakítani, vele? Letesztelné a képességeimet? Mégis miről beszélt ez az ember? Senkinek nem fogom bizonygatni a képességeim értékességét, pláne nem ennek a jöttem láttam huszárnak. – morgolódtam.
Gondolkodóba estem az Arashi név hallatán, tisztán emlékeztem rá, valamint az ajánlatára is, de nem rémlik, hogy ezt az idegesítő alakot említette volna. Érdemes velünk küldetést vállalni, vagy sem? Valami ilyesmit mondott. Akár érdemes, akár nem, vele biztos nem fogok megbízást teljesíteni. Dűlőre jutottam, s eldöntöttem, hogy utána megyek, és elmondom neki a véleményemet. Még egy apró szikrát sem mutatok meg neki, nem hogy egy villámot. Miután elhatároztam magam, feltápászkodtam helyemről, s korsómmal elballagtam a pulthoz, ahol megkértem Meit, hogy vigyázzon rá, mert egy kicsit el kell mennem.
- Mit akart ez az idegen? Igazán kedves fickó – mondta kicsit elpirulva.
Ez rettentően idegesített, így nem hagyhattam válasz nélkül.
- Csak egy újabb idegesítő, modortalan féreg. – mondtam kicsit hevesen.
Azzal sarkon fordultam, és utána indultam. Az illető a kocsma falának dőlve várt, és mosolygott.
- Szögezzük le, hogy én nem akarok veled társulni, és holmi erő fitogtatáshoz sincs hangulatom. Nem kedvellek, semmiféle képpen nem akarok veled kapcsolatba kerülni.
Részemről ennyi, és megkérlek, hogy többet ne tedd ide be a lábad, és Meit is kerüld el messzire... – fenyegetően néztem felé, kétséget sem hagyva felőle, hogy komolyan gondolom a dolgot.
Azzal a lendülettel sarkon fordultam, és visszamentem a kocsmába.

- Szögezzük le, hogy én nem akarok veled társulni, és holmi erő fitogtatáshoz sincs hangulatom. Nem kedvellek, semmiféle képpen nem akarok veled kapcsolatba kerülni.
Részemről ennyi, és megkérlek, hogy többet ne tedd ide be a lábad, és Meit is kerüld el messzire... - nézett felém fenyegetően.
Azután sarkon fordult, és szinte azonnal vissza is ment a kocsmába. - Úgy tűnik a pincérnő neve Mei... - gondoltam magamban. Mindenképpen próbára akartam tenni Itachi erejét és mivel valamiért nagyon nem akarja, hogy bemenjek a kocsmába és azt akarja, hogy kerüljem el a pincérnőt, ezért bemegyek és behálózom Meit, két legyek ütök egy csapásra, Itachi valószínűleg kihív egy küzdelemre és még a pincérnőt is megismerem. Elmosolyodtam és én is visszamentem a krimóba. Odamentem a pulthoz és kértem még egy sört.
- Üdvözletem ismét a szép hölgynek, kérnék még egy korsóval - szóltam a pincérnőhöz. - A nevem Gonkuro Hachirobei.
- Az én nevem pedig Mitsuki Mei. - mutatkozott be ő is.
- Örvendek. - feleltem. - Jó áll ez a pincérnőruha. Mi szél hozott egy ilyen tüneményt ebbe a koszos kocsmába? - kérdeztem, Mei pedig ismét elpirult.
Ezután még jó ideig folytattuk a beszélgetést és közben figyeltem Itachit, hogy mit reagál. Sokáig ült még viszonylag nyugodtan az asztalánál. Időközben már újabb két sört ittam meg, amikor megtörtént amire vártam, elindult a pult felé. Aggódnom nem kellett, a kocsmát úgyse verné szét, és Mei miatt sem esne nekem itt bent, nehogy megsérüljön, de azért felkészültem. Kajánul rávigyorogtam és vártam, hogy mi történik, ha egyáltalán ide jön.

Ahogy ott hagytam, rögtön a pulthoz vezetett első utam, s kikértem itókámat, majd korsómmal egyetemben vissza ültem a helyemre, nyugodtan iszogatva söröm. Nem kellett sok idő, az az alak figyelmeztetésem ellenére visszajött. Nem volt kedvem fel állni, és kidobni innen, ezért csak figyeltem mit csinál. Nagyon nem néztem jó szemmel, ahogy Meit fűzte, legszívesebben lenyelettem volna vele a kardom. Ostobasága már-már felfoghatatlan méreteket öltött. Nem jó dolog velem újat húzni. Nyilván szándékosan ingerelt, amit próbáltam leplezett nyugalommal tűrni, de a harmadik söre után betelt a pohár. Felálltam székemről, asztalomnak támasztott kardom nyelénél fogva felkaptam, majd hátamra csatoltam. Megindultam ez a Gonkuro nevezetű felé, és ahogy mögé értem, jobb kezem a vállára helyeztem, egy gyenge áramütés kíséretében. Arca tükrözte, hogy nem hatott túl kellemesen rá, de nem foglalkoztam ezzel, inkább belekezdtem mondandómba.
- Túl lépted a határt, viseld a következményét. – közöltem vele gyilkos tekintettel.
Bólintottam a kijárat felé, hogy kövessen, mivel az Asszonybosszantó nem éppen ideális hely az ilyen dolgok lerendezésére, ráadásul azt sem akartam, hogy Mitsuki lássa, ahogy kifilézem ezt a taplót, majd kimentem a kocsmából.

Odaért a pulthoz, megfogta a vállam és hirtelen megütött egy kevés áram, eléggé meglepett, de legalább már tudom mire számíthatok, villám mágiára.
- Túl lépted a határt, viseld a következményét. - mondta.
Az ajtó felé bólintott majd kiment a kocsmából. Ahogy sejtettem, nem akarja szétverni a kocsmát, de még nem követtem csak folytattam a társalgást Meiel.
- Miért hívott ki innen Itachi? - kérdezte.
- Nem tetszik neki, hogy veled beszélek és kicsit tettem is érte, hogy kihívjon, mert máskülönben rám se bagózna lustasága miatt. - mosolyogtam.
- Vigyázz vele mert nem kezdő. - mondta kissé aggódó hangon.
- Engem ne félts, aki ilyen lusta és ennyit iszik az nem árthat nekem.
Beszélgettünk tovább és még mindig nem mentem Itachi után, gondoltam, hogy megvárom ameddig visszajön még egyszer szólni és ameddig kint vár addig elveszti a türelmét is ami előny lehet majd nekem. És nem sokra rá be is jött a sejtésem, visszajött a krimóba de már hevesebben és rögtön odajött hozzám a pulthoz. Ha ismét kihív akkor most már utána megyek. Egy kaján vigyorral fogadtam Itachit.

Ahogy az utcára nyitottam az ajtót, és kisétáltam rajta, néhány lépéssel a bejárat mellé lépkedtem, vártam az egér kijövetelét. Hamar rá kellett ébrednem, hogy a beképzelt, szófogadatlan alaknak esze ágában sem volt kijönni. Rettentően felhúzott, és biztos voltam benne, nem fogom hagyni élve távozni. Gondolataim rendezve, mágikus erőm összegyűjtése után, vissza mentem érte. Az a szerencsétlen a szemem láttára csevegett Mei-el, aminek hála a féltékenység eluralkodott rajtam. Nagy nehezen, de sikerült lenyugtatni elmém, már nem tudott felidegesíteni. Hideg vérrel mértem fel a srácot. Pásztázásom befejeztével oda sétáltam mellé. Mindez pár másodperc leforgása alatt valósult meg. Mesterem tanításainak köszönhetően, uralni tudtam érzéseimet, ami rendkívül hasznosnak bizonyult. Kardom lecsatoltam hátamról, majd Gonkuro mellé, a pultnak döntöttem, ráültem a bár székre, és rendeltem egy sört. Ahogy kirakták elém korsóm, egy nagy kortyot nyeltem belőle, majd Gon felé fordultam.
- Neked mi a célod valójában? – kérdeztem tőle hűvösen. – Arra már rá kellett jönnöm, hogy bolond vagy. Ha igazából azért jöttél, mert itt akarsz munkát bohócként, akkor sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy ez nem olyan hely, ahol holmi mutatványosoknak van állás lehetőség. Próbálkozz az Arany Ökörben, ott szeretik szórakoztatni a nagyérdeműt.
Mondandóm befejeztével, csendben neki álltam italom elfogyasztásának. Ez az ember tényleg csak bolond lehet, mert beszédem befejezte után, kaján vigyor helyett, meglepett képet vágott.
- Mei, kérlek töltsd tele a poharát a bohócnak, ezt a cég állja – mondtam mosolyogva neki.
Szegény értetlenül nézett, de megtette amit kértem. Megittam maradékom, majd kardommal együtt kimentem a kocsmából. Úgy gondoltam sétálok egyet, kiszellőztetem fejem, ezért a főtér felé vettem az irányt.

Amikor odaért mellém, lecsatolta a kardját és a pultnak döntötte, majd leült a mellettem levő bárszékre és rendelt egy sört. Megkapta a sörét, egy nagyot kortyolt és felém fordult.
- Neked mi a célod valójában? Arra már rá kellett jönnöm, hogy bolond vagy. Ha igazából azért jöttél, mert itt akarsz munkát bohócként, akkor sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy ez nem olyan hely, ahol holmi mutatványosoknak van állás lehetőség. Próbálkozz az Arany Ökörben, ott szeretik szórakoztatni a nagyérdeműt.
Eléggé meglepett, hogy milyen nyugodtsággal mondja mindezt, pedig szándékosan felhergeltem.
- Mei, kérlek töltsd tele a poharát a bohócnak, ezt a cég állja - mondta neki mosolyogva.
Ahogy láttam Mei se értette mi van most itt, de töltött nekem még egy korsó sört. Közben Itachi megitta a sörét, megfogta kardját és kiment a kocsmából.
Még egy ideig beszélgettem Meiel, ameddig el nem fogyott mindkét söröm, utána elbúcsúztam tőle és elhagytam a krimót.
- Nem értem, hogy tudott ennyire nyugodt maradni, főleg, hogy ennyit ivott már előtte és szándékosan hergeltem... Sebaj, egyedül is találok küldetést... - gondoltam magamban.
Rögtön elindultam bejárni a várost. - Valahol csak kell lennie egy nekem való küldetésnek. De sietnem kell mert már egy vasam sincs amiből étkezni tudnék...
Így ismét reményteli léptekkel indultam újabb utamra.

Békésen sétáltam az utcán küldetéseket lesve, amikor valaki megszólalt.
- HÉ BOHÓC! - üvöltötte.
Hátrafordultam és Itachi állt ott. Meglepett, hogy így utánam kiabál, főleg mert nemrégiben a kocsmában direkt idegesítettem amit nyugodtan tűrt, most meg ő köt belém.
- Az Arany Ökör a másik irányban van. - folytatta mondandóját de már mosolygott.
Éppen odaszóltam volna neki valamit, reagálásként a megjegyzéseire amikor észrevettem a kezében egy kulacsot. - Valahol láttam már ilyent... - gondoltam. Rápillantottam a kirakat üvegére és ott volt kiírva, hogy Feneketlen kulacs. Rögtön sejtettem, hogy most vehette, azért volt ilyen vidám, egy alkoholistának ez igazi kincs lehet. Így hát egy jó ki beszólás helyett inkább biztosra mentem.
- Fire Magic... - mormoltam.
Megcéloztam a varázslattal a kulacsot és meggyújtottam a kezében. Biztos voltam benne, hogy ezt már nem fogja szó nélkül tűrni és végül mégiscsak bejön a tervem. A biztonság kedvéért gyűjtöttem varázserőm, hogy egy esetleges támadást elhárítsak.

Folytatás itt: Link