Találkozás: Gonkuro és Arashi

Ahogy közeledtem Magnolia felé, megpillantottam egy tavat. Nyugodt helynek tűnt, de gyorsan továbbálltam, nehogy megzavarjam a horgászokat. Elindultam befelé a városban, hogy keressek egy helyi kocsmát ahol végre ihatok valamit, mert már nagyon kiszáradtam a hosszú út alatt. Amint közeledtem a hely felé, már hallottam, hogy valami hangzavar van és láttam ahogy egy ember kirepül az ajtón. Nem is mentem közelebb, nem akartam belefolyni a dolgokba akármi is legyen ott. Inkább elmegyek HalfCocor Hotel Barba amiről szintén sokat hallottam már, hogy enyhítsem szomjúságom. Amint beléptem az ajtón láttam, hogy rengetegen voltak bent, gyorsan kikértem egy italt, megittam és már indultam is a Tom Játékboltba. Mindig is szerettem volna oda eljutni, rengeteg érdekes játék van benne, ki is néztem magamnak párat, de sajnos már fogytán volt a pénzem. Így hát elmentem a helyi könyvtárba, hatalmas volt, Shirotsume könyvtárában rengeteg könyv volt, de itt több ezer lehetett. Neki is láttam és kikerestem pár hasznosnak tűnő könyvet. Egyedül ültem és olvasgattam, amikor egyszer csak belépett egy furcsa kinézetű egyén. Vállig érő sötétbarna haja volt, ovális arca, szürke hakamát és fekete haorit viselt, övében egy katanát hordott.

Itachitól elbúcsúzva egyenesen beléptem a könyvtárba. Bólintottam a recepciós hölgy felé, és már le is kaptam két kötetet, ami érdekelt - a harmadikat nem találtam, hiába kerestem - amikor észrevettem, hogy egy fazon ül a megszokott helyemen. Nagyjából hozzám hasonló testalkatú volt, rövid fekete hajjal. Messziről megpillantottam egy teljes oldalas mágikus kört az előtte heverő könyvben - pont azt, amit tegnap nézegettem. Szóval nála van... mindegy. Ez már a második mágus a mai nap, akivel találkozom. Egy vállrándítással leültem én is egy helyre - lehetett válogatni köztük bőven, hisz csak ketten voltunk ezen a részlegen. Ahogy lapozgattam a könyveimet, egyre többször ütköztem olyan szakaszba, ahol szükség lett volna a harmadikra. Felsandítottam a másik tagra - mikor hagyja már abba? Addig is előkaptam a papírcsomómat egyik belső zsebemből, meg tollamat a másikból, és elhatároztam, hogy megpróbálom megint felidézni azokat a varázslatokat, amiket pár éve fejlesztettem ki. Megfeszítettem az elmémet: a végeredményre persze kristálytisztán emlékszem, de a komponensek... nem, kezdjük a mágikus körrel... azt mondja... nem megy. Eh, majd máskor folytatom... de hadd ne kérjem már el tőle, eléggé bele van feledkezve.
- Hé! - adtam fel végül - Kell még az a könyv? - kérdeztem a tagtól. - Pont kellene a kutatásomhoz.

Már teljesen belefeledkeztem az olvasásba, és kerestem a Light Magic varázslatot, amikor megszólított az ismeretlen a könyvtárban, először körbenéztem, hogy megtudjam van-e még itt valaki, hátha neki szólt, de csak mi ketten voltunk.
- Üdvözlet Hé. Engem Gonkuro Hachirobeinek hívnak.- köszöntem, és közben odamentem hozzá.
- Leülhetek ide? - kérdeztem, miközben kihúztam az egyik széket és leültem. - Szerintem tudunk egymásnak segíteni.
Nem válaszolt csak egy vállrándítással nyugtázta a dolgot. Ismét belemerültem az olvasásba, közben cserélgettük a könyveket, míg az egyikben meg nem találtam amit kerestem.
- MEGVAAAAN! - kiáltottam, és pattantam fel közben.
- Pssszt. - szólt oda a recepciós. - Ez egy könyvtár.
Elnézést kértem, és csak akkor vettem észre, hogy a fakardom ami az oldalamra van kötve pont fejbe vágta az ismeretlent aki mellettem ült.
- Hoppsz. - ennyit tudtam csak mondani hirtelen, annyira meglepődtem.
Pár másodpercig csend volt, éppen elnézést kértem volna amikor egyszer csak megszólalt.

- Üdvözlet Hé. Engem Gonkuro Hachirobeinek hívnak.
Egy pillanatra megrökönyödtem. Elmebeteg ez vagy csak szemétkedik? Esetleg viccnek szánta? Ugyan miért kellett volna bemutatkoznom egy egyszerű kérdés miatt? Egyszerűen nem értettem, hogy mit akar. Mire észbe kaptam, már leült mellém. Ennyit az udvariasságról... mindegy, gondoltam egy vállrándítással. Odatette elém a könyvet, ami kellett a kutatásomhoz: részemről ez felért egy békejobbal, bár kicsit még zavart a jelenléte. Szememet a könyvre szegezve pörgettem át ahhoz a részhez, ahol előző nap tartottam. Talán neki is szüksége van valamelyikre - tettem középre a másik két könyvet, onnantól nem nagyon foglalkozva a sráccal. A néma csöndet csak a lapozás nesze törte meg. Fénymágia... egész közel áll a tűzhöz, nem lesz nehéz komolyabb trükköket megtanulni...
Ekkor harsant fel közvetlen mellettem az üvöltés.
- MEGVAAAAN!
Összerezzentem, aztán megnyugodtam, hogy csak a Gonkuro nevű az, aki felpattant a székéből. Úgy látszik, rájött a nyitjára annak, amiért jött, és végre egyedül lehetek.
- Pssszt... ez egy könyvtár - vetette oda a recepciós. Gonkuro arra fordult, ezzel mozgásba hozva az övébe tűzött gyakorló kardot... épp hogy ki tudtam blokkolni alkarral, mielőtt képen vágott volna vele. Az ütés vörös csíkot hagyott maga után, és így hirtelenjében eléggé fájdalmas is volt.
- Hopsz - nyögte meglepetten a csávó. Vörös köd szállt le a szemem elé.
- Arashi Nagao vagyok - mutatkoztam be neki - és ezért a sértésért elégtételt követelek - mondtam hidegen és nyugodtan, miközben üvöltöztek bennem az érzelmek. Éppen hogy kimondtam, már meg is bántam. Talán nem is tehet az egészről, alighanem véletlen volt... Viszont ezt most már nem vonhatom vissza, mert akkor még hülyébben néznék ki. Feszülten vártam, hogy mit felel erre.

- Arashi Nagao vagyok és ezért a sértésért elégtételt követelek.
Először azt hittem, hogy fejbe vágtam, de utána láttam már, hogy sikerült kivédenie. Kissé meg is lepett, hogy csak ennyi volt a reakciója, és az is meglepő volt számomra, hogy milyen nyugodtsággal tudta ezt mondani.
- Örvendek. - nyögtem oda neki. - És sajnálom.
Amikor ezt kimondtam nem tudtam tovább visszafogni magam, nagy nevetésbe kezdtem. Egyrészt mert vicces volt a helyzet, másrészt elég vicces arcot is vágott.
- Elfogadom a kihívást. Majd óvatos leszek, nehogy megsebesítselek és sírás legyen a vége. - folytattam nevetve.
Hogy is gondolhatja, hogy legyőzhet engem, ezen is nevettem egy jót, míg végül félbeszakított a recepciós boszorka.
- Pssssszt. - szólt oda ismét. - Ez egy könyvtár.
Ismét elnézést kértem, azután halkan odaszóltam Arashinak, hogy jöjjön ki a könyvtárból, mert nem szeretném porrá égetni az egész helyet, és ha véletlenül kicsit jobban eltalálnám milyen megalázó halál lenne számára, hogy egy könyvtárban kellene meghalnia, és halálhörgése közben odaszólna neki is a könyvtáros, hogy „Psssszt.” Ezek után már látszott rajta, hogy egyre jobban kijön a sodrából, bár nem is csodálom, meg persze kis szándékosság is volt abban, hogy ilyeneket mondtam neki, hiszen mesterem sokszor mondta, hogy „A harag rossz tanácsadó”. Reméltem, hogy ezzel kis előnyre is szert tehetek, hátha mégse olyan gyenge, és lebecsülni se szerettem volna a kihívóm. Kisétáltam a könyvtárból, ő pedig követett.
- Menjünk egy kicsit nyugodtabb helyre, itt túl nagy a nyüzsgés. Mondanám, hogy menjünk a keleti erdőkbe mivel nincs messze és kevesebb az ember is. - ajánlottam fel neki. - Egyébként nekem nem számít a helyszín, szóval te is választhatsz magadnak sírhelyet.
Ez után elkezdtem ismét kicsit kacagni és közben vártam, hogy Arashi mit válaszol erre.

- Örvendek... és sajnálom.
Nekem ennyi elég is lett volna, de amennyi eszem van vagánykodnom kellett, így elkerülhetetlen volt a harc. Lélekben felsóhajtottam. Aztán elkezdett nevetni. Ebbe meg mi ütött?
- Elfogadom a kihívást - vigyorgott - Majd óvatos leszek, nehogy megsebesítselek és sírás legyen a vége.
Önbizalomhiánya nincs, az egyszer biztos... na meg hogy egy kerékkel több vagy kevesebb van neki, az is... Aztán megint megkaptuk a magunkét:
- Psssssszt. Ez egy könyvtár - nézett a hölgy szúrósan, először Gonkurora, aztán rám. Rám?! Mi közöm nekem az egészhez?!
A srác kihívott a könyvtárból, szövegén nem tudtam, hogy röhögjek, vagy bosszankodjak, így valahogy a kettő között sikerült a reakcióm.
- Porrá égetni? Szóval tűzvarázsló vagy? - vigyorogtam vissza. Válasza után felvetette, hogy menjünk ki az erdőbe.
- Úgy látszik, nem ismered annyira a helyi viszonyokat... nincs kedvem addig elsétálni - engedtem el fülem mellett a sírhelyes megjegyzést meg a röhögést. - A Fairy Tailesek is itt szoktak verekedni az utcán, ha épp nem a klánházukat törik ripityára. Menjünk egy kissé kevésbé népes helyre. Persze még meggondolhatod magad - mondtam, bár őszintén reméltem, hogy nem teszi. Rég próbáltam ki magam utoljára harcban, tulajdonképpen amióta nem találkoztam Yuzuhával, azóta egyáltalán nem.
- Szélmágus vagyok, és rengeteg tűztechnikát ismerek, ha használni nem is tudom már őket. Gondoltam szólok, nehogy később erre hivatkozz.
Eszembe jutott egy jó hely, így szóltam neki hogy kövessen. Remélem ilyenkor nem sokan járnak arra...

(folytatás: link)

(folytatva innen: link )

- Szerencséd? Az ilyen szövegek miatt bánom, hogy nem vágtalak kockákra - felelte kedélyesen - Mindenesetre részemről állja a dolog. Viszont megszomjaztam, meg valami kaja is elférne... - váltott témát miközben odaléptem hozzá.
- Remélem sokat fogunk még verekedni. Főleg, ha értesz a kardforgatáshoz is... - elfogadta a segítségem és felsegítettem.
Láttam, hogy körbenéz, biztos azért, hogy megnézze mit műveltünk a térrel. Aztán tekintete a fakardomra tévedt.
- Ez meg mit keres itt? - kérdezte miközben visszaadta nekem.
Odalépett a ruhájához amit megperzseltem, és áttúrta a zsebeit, nem tudom mit kereshetett ilyen elszántan, aztán elővett egy kis selyemzacskót és pár kéziratot. Megvizsgálta a tárgyakat és visszarakta zsebébe őket, azután átvetette vállán a ruhát.
- Gyere, keressünk valami vendéglőt. Én állom a számlát – szólt miközben elindult.
Nem kellett nekem se kétszer mondani.
- Ingyen kajaaa – mondtam örömömben. - Menjünk a HalfCocor Hotel Barba – ajánlottam fel. - Már jártam ott amikor ideérkeztem a városba, egész jó kis hely.
Ismét csak egy vállrándítással nyugtázott, és folytattuk utunk a fogadó felé.
- Végre itt vagyunk. Remélem sok pénzt hoztál ha nem akarsz ebéd után mosogatni, hogy ledolgozd az adósságod. - mondtam neki kacagva, célozva ezzel étvágyamra.
Nagy volt a nyüzsgés, pont mint akkor amikor legutóbb itt jártam, odamentünk egy asztalhoz és leültünk.
- Kérnék 2 korsó sört, 2 marhalábszárat és 5 malacbordát jól átsütve – mondtam amikor odajött egy pincérnő az asztalhoz. - Te jössz Arashi, rendelj gyorsan mert éhen halok... - löktem oda neki.

- HalfCocor Hotel Bar? Ki akar ez enni a vagyonomból? Eh, végül is, egyszer élünk... Hamarosan úgyis továbbállok Magnoliából. Felőlem - feleltem egy vállrándítással.
Beléptünk, és a nyüzsgés ellenére gyorsan találtunk magunknak asztalt. Egy pincér máris ott termett, notesszal a kezében.
- Kérnék 2 korsó sört, 2 marhalábszárat és 5 malacbordát jól átsütve.
- Ha nem eszed meg, te fizeted ki! - mondtam. Bár fáradtan nem sokat adok az udvariasságra és a jó modorra, nem álltam meg, hogy kulturáltan még meg ne jegyezzem:
- Amúgy meg ez egy előkelő hely, hogy lehet itt ilyeneket enni? - kérdeztem félmeztelenül, miközben koszos ruhámat a mellettem lévő székre dobtam. Ugyan nem sokat tudtam az úgynevezett előkelő helyekről, mert Garryn mindig messzire elkerülte őket, ha néhanapján a városban jártunk, de a többi asztalon sem láttam olyanokat, mint amiket Gonkuro rendelt.
- Nézzük csak... legyen mondjuk valami ráksaláta vagy nem is tudom... - nézelődtem az étlap takarásából feltűnés nélkül a körülöttünk lévő asztalokon - igen, az jó lesz. Meg egy sör nekem is, amíg várakozunk.
A pincér halk köhécseléssel jegyezte fel rendelésünket, átvette az étlapokat és zavartan egy kis türelmet kérve indult a konyha felé. Valamiért nem az ilyen helyeken megszokott hűvös eleganciával fogadott minket... Biztos még kezdő.
Hamarosan magas, kecses vonalú poharakban érkezett a habzó ital.
- Igyunk a küzdelmünkre - emeltem koccintásra a sört.
- Mondd csak - mondtam, miután kiszáradt torkomat leöblítettem pár korttyal - te sem csatlakoztál még klánhoz, nem igaz? Nehéz manapság függetlenként munkát találni. Pont ma találkoztam egy sráccal, Itachi Sadamesu, Shirotsuméból. Elbeszélgettünk, és hát azon gondolkoztunk... arról volt szó, hogy alapítanánk egy csapatot. Ha többen vagyunk, mégiscsak könnyebben kapjuk ki a jól fizető küldetéseket... így klán nélkül több esélyünk van csapatban ... Szóval harc közben eszembe jutott, hogy megkérdezlek téged is, lenne-e kedved csatlakozni. Azt hiszem, elég erős vagy, és bármennyire is idegesítő a stílusod, azért beleférnél a csapatba. Egyelőre nem is sejti, hogy ez valójában plusz pont... Aztán gondolkoztunk azon is, hogy Shirotsumében van egy jó nevű klán, talán már te is hallottál róla, a Titan Nose. Esetleg beléphetnénk oda is, de erről nem beszéltünk még komolyan. Állítólag nem könnyű bejutni, de a hozzánk hasonló tehetséges mágusoknak nem lehet nehéz.
Újabb kortyokat ittam, és türelmetlenül a konyha felé pillantottam. Hozhatnák már azt a valamit...

- Ha nem eszed meg, te fizeted ki! – mondta.
- Amúgy meg ez egy előkelő hely, hogy lehet itt ilyeneket enni? – kérdezte, miközben koszos ruháját a mellette lévő székre dobta. - Nézzük csak... legyen mondjuk valami ráksaláta vagy nem is tudom... igen, az jó lesz. Meg egy sör nekem is, amíg várakozunk.
A pincér halk köhécseléssel jegyezte fel rendelésünket, átvette az étlapokat és zavartan egy kis türelmet kérve indult a konyha felé.
Hamarosan magas, kecses vonalú poharakban érkezett a habzó ital.
- Igyunk a küzdelmünkre - emelte koccintásra a sört.
- A küzdelmünkre... – felemeltem poharam és koccintottunk.
Ez után valami beszédfélét mondott amiből csak néhány szó maradt meg, miután újabbat kortyolt, türelmetlenül a konyha felé pillantott.
- Kisebb hegyi beszéded végére arra jutottam, hogy unalmamban megittam mindkét söröm, szóval fizethetsz még egyet, megszomjaztam harc közben. Egyébként benne vagyok a csapat dologban, de korrigálnék egy kicsit. Valami olyasmit mondtál, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy beférjek a csapatotokba, vagy valami hasonló. Inkább úgy mondanám annyira kemény vagyok, hogy nélkülem nem lenne csapat. – kacagtam fel. - Itachi Sadamesuról is hallottam szülőföldemen, gyenge és alkoholista hírében áll, nem hiszem, hogy méltó lenne ahhoz, hogy a társam legyen. Én is Shirotsuméban születtem. Ott van Itachi nagybátyjának, Serlon a kocsmáját, az Asszonybosszantó... és a klán amin gondolkoztok Titan Nose... Titán Orr... szél mágus vagy és ha ki tudnád fejleszteni a Titán Orr varázslatot akkor még nagyobb szelet tudnál idézni. – nevettem, de most már annyira, hogy mindenki ránk figyelt a fogadóban.
Közben meghozták az ételeket.
- Pincérnő – szóltam hozzá. – Hozna nekem még egy korsóval ebből a jó nedűből?
- Természetesen – felelte, és máris ment vissza a konyhába.
- Akkor lássunk hozzá. – és elkezdtem lapátolni befelé a jó étkeket.

Néztem ahogy nekiesik az irgalmatlan mennyiségű kajának. Milyen választ is várhattam volna tőle? Pofátlan, cinikus vadbarom...
- Sok barátod van, mi? - kezdtem neki én is a saját ételemnek.
Előttem csak kisebb mennyiség volt, és kényelmesen befejeztem a magam adagját, amikor Gonkuro lakomája még jócskán tartott.
- A'sszem rossz ötlet volt a csapat... felejtsd el - böktem ki végül. - Fizetni! - intettem pincérért.
Fizettem, összeszedtem a holmimat, és feltápászkodtam az asztaltól.
- Ha esetleg hajlandó lennél leereszkedni hozzánk, tudod hol találsz minket. Bár remélem hogy nem fogsz.
Elindultam kifelé az ajtón.
- Majdnem elfelejtettem... csak a sajátomat fizettem ki.
Kiléptem a forgóajtón.

Békés hangulatban sétáltam az utcán. Ezt elintéztem... gyerünk a lakásra egy váltás ruháért aztán még egy kicsit beugrok a könyvtárba... Az albérlet felé tartva küzdelmünk színhelyén kellett átvágnom... Akaratlanul is elmosolyodtam a rumoshordó romjainak láttán.

Már látszott rajta, hogy kezd ideges lenni, amikor megszólalt.
- Sok barátod van, mi?
Jóval előbb megette az adagját mint én, nem is volt akkora, azután valamit mondott még, amit nem értettem teljesen fogadóban lévő hangoktól, miközben intett a pincérnek.
Mielőtt kiment az ajtón, visszaszólt.
- Majdnem elfelejtettem... csak a sajátomat fizettem ki. - és kilépett az ajtón.
Úgy látszik nem érti a poént, gondoltam magamban, és elmosolyodtam.
Amikor elfogyasztottam a remek étkeket amiket rendeltem, fizettem és én is távoztam a helyről.
Útközben megszámoltam a pénzem és arra a következtetésre jutottam, hogy ha újra éhes leszek nem tudok magamnak ételt venni, így hát elhatároztam, hogy elvállalok egy küldetést. De merre találok olyant? Arashi azt mondta függetlenként nehéz munkát találni... valószínűleg van már benne valamennyi tapasztalata...
Elhatároztam, hogy hazatérek Shirotsuméba, egycsapásra meglátogatom a tanítóm, és megkeresem Itachit, kocsmában terjednek a legjobban a pletykák, biztos tud valamit pár küldetésről, és talán még meg is hívathatom magam egy ebédre ha jól csavarom a szavakat, bár ha tényleg igazak a hírek amiket szülőfalumban terjesztenek róla, akkor ha van is némi pénze amiből meghívhatna, azt mind elissza...
Így hát reményteli léptekkel elindultam Shirotsume felé...