Den Starkiller - Reigen Hakwins

Csütörtök kora délutánján Reigen és Nokinerk megint kinyitotta a lakrima bazárt Fressia Town utcáján. Az utóbbi időben kezdett neki egyre jobba menni az üzlet, ezért már megengedhette magának, hogy a pokrócot egy asztalra cserélje. Még a vállalkozás legelején eldöntötte, hogy az ilyen plusz költségekre csak a lakrimákból befolyt pénzt fogja használni.
Reigen az asztalra támaszkodott a bal kezével, közben ő pedig a másik szabad kezével épp a mágikus kristályait rendezgette. A nap folyamán már többször is átrendezte a készletet. Először típus szerint kategorizálta, utána pedig szín szerint rakta sorba. Mindeközben partnere Nokinerk, mögötte egy kis sámlin ülve olvasgatott egy könyvet.
Ekkor egy meglehetősen gyanús külsejű alak lépett az asztalhoz és szólította meg az ifjú mágust.
– Hé, te értesz a lakrimákhoz? - kérdezte. Reigen nagyokat pislogva nézett rá, aztán pedig le az asztalon heverő halomnyi lakrimára.
– Mondhatjuk úgy is, igen értek hozzájuk, netán szeretnél egy lakrimát vásárolni? - kérdezett vissza kedvesen mosolyogva.
– Nem, nyílván egy hamburgerért jött, nerk…- nyögte Nokinerk cinikusan a könyv mögül. A fickó úgy tűnt nem hallotta meg, vagy legalábbis nem különösebben érdekelte a kis shugo közbeszólása. Helyette inkább lopva körbe pillantott, mint aki attól fél, hogy követik. Belenyúlt a zsebébe és előhúzott két és Reigen felé nyújtotta.
– Akkor gondolom tudod, hogy ezek mik…
A mágus elvette tőle mindkettőt és alaposan szemügyre vette. Megforgatta és végig húzta az élükön az ujját.
– Hmm, mindkettőben jó erős mágia van belezárva. Elég ritka az ilyesmi. Hol szerezted?
– Hát mondjuk úgy, hogy vért izzadtam értük. Épp ezért nem szeretném, ha az első használat után szertefoszlanának. Ez ellen tudnál-e tenni valamit?
– Hmm, meg is értem kár lenne értük, ha összetörnének. Esetleg beleépíthetem neked valamilyen ékszerbe. Talán egy gyűrűbe.
– A gyűrűk megfelelnek. Mennyibe számítanád fel ezt?
– Nos szerintem egy olyan ötszáze… - kezdte volna, de félbeszakították.
– Khm…- köhintett egyet a könyv mögül Nokinerk. Bár olvasott, közben végig hegyezte a fülét.
– Vagyis egy millió gyémánt darabonként. Szóval csak ha erről a két lakrimáról van szó, az két millióba kerülne.- helyesbített Reigen. Az ismeretlen alak az áron gondolkodóba esett.
– Hát drágám, mint a torokméz, amit itt melletted árulnak… - nézett el a szomszédos standra.
– Miért mit vártál, nerk?
–Ssss! - szólt hátra Reigen, mivel félt, hogy Nokinerk elriasztja a vásárlóját.
– De megér nekem ennyit. Szóval mennyi időbe telne ezt elkészíteni?
– Ha most itt hagyod őket, holnapra már kész is lesz. Olyan reggel környékén kiszoktam már nyitni.
Az alak erre ismételten paranoiás módjára körbenézett, aztán elővett egy köteg pénzt és az asztalra dobta.
– Ez egy millió gyémánt kézpénzben. Ha holnap átveszem a cuccot, megkapod a másik felét is.
– Rendben ez így tiszta. Ha nem szeretnél mást is, akkor találkozunk holnap

Den
- 1 db Genesis Zero lacryma
- 1 db Abyss Break lacryma
- 2.000.000 Gyémánt
+ 1 db Genesis Zero Ring
+ 1 db Abyss Break Ring
-----------------------------------------------------
Reigen:
- 1 db Genesis Zero Ring
- 1 db Abyss Break Ring
+ 2.000.000 Gyémánt

A piacok mindig is az árgus szemek, fürge ujjak, és suttogó ajkak játszóterei voltak. A magamfajta üldözötteknek pedig igencsak résen kell lennie az ehhez hasonló játszótereken... Elég egy szárnyra kélt szó, s máris egy kés landol a bordáim között.
Miközben én csak át akarok kelni ezen az ordításoktól hangos, s szagoktól szennyes téren. Fejemen fekete csuklyámmal ugyanúgy elsuhanok az édességekkel, s főtt kukoricákkal kecsegtető bódék mellett, mint ahogy hátrahagyom a bájitalokkal, szövetekkel, s ékszerekkel kínáló árusokat is. Mégis, amikor megpillantom a mágikus lakrimák fényétől tündöklő asztalt, egy pillanatra elfeledem az engem körülvevő, alaktalan veszélyeket, s megszólítom az értéktárgyak tulajdonosát.
– Hé, te értesz a lakrimákhoz? - Kérdezek rá, hiszen akár egy közönséges tolvaj is lehet az illető, aki épp zsákmányát próbálja elsózni, miközben fogalmuk sincs azok természetéről. Még egy dagadt patkánya is van... egy újabb gyanús jel.
– Mondhatjuk úgy is, igen értek hozzájuk, netán szeretnél egy lakrimát vásárolni? - Arcán kedves mosoly terül szét.
– Nem, nyílván egy hamburgerért jött, nerk… - Szól közbe a könyvét bújó, nem is tudom... talán medvehörcsögpatkány.
– Akkor gondolom tudod, hogy ezek mik… - Húzom elő saját lakrimáimat, amelyeket már régóta őrizgetek.
Nagy becsben tartom őket, hisz hatalmas erőket rejtenek kristályok falaik fogságában.
A férfi alaposan szemügyre veszi a holmit, mielőtt felelne.
– Hmm, mindkettőben jó erős mágia van belezárva. Elég ritka az ilyesmi. Hol szerezted?
– Hát mondjuk úgy, hogy vért izzadtam értük. Épp ezért nem szeretném, ha az első használat után szertefoszlanának. Ez ellen tudnál-e tenni valamit?
– Hmm, meg is értem kár lenne értük, ha összetörnének. Esetleg beleépíthetem neked valamilyen ékszerbe. Talán egy gyűrűbe.
– A gyűrűk megfelelnek. Mennyibe számítanád fel ezt?
– Nos szerintem egy olyan ötszáze… - Kezdené, de az állatka újfent lecsap.
– Khm…
– Vagyis egy millió gyémánt darabonként. Szóval csak ha erről a két lakrimáról van szó, az két millióba kerülne. - Nem tudom, hogy ez kedvezőbb, vagy épp drágább megfelelője-e az eredeti elképzelésnek, de hirtelen elég soknak tűnik...
– Hát drágám, mint a torokméz, amit itt melletted árulnak…
– Miért mit vártál, nerk?
–Ssss!
– De megér nekem ennyit. Szóval mennyi időbe telne ezt elkészíteni? - Hozom meg végül döntésem. Szerencsére egy kisebb vagyon büszke tulajdonosának vallhatom magam, s ha ezentúl bármikor használhatom a lakrimákba zárt varázslatokat, az megéri számomra a pénzem egyötödét.
– Ha most itt hagyod őket, holnapra már kész is lesz. Olyan reggel környékén kiszoktam már nyitni.
Gyors körbepillantás után, egy köteg papírpénzzel teszem könnyebbé a kabátom.
– Ez egy millió gyémánt kézpénzben. Ha holnap átveszem a cuccot, megkapod a másik felét is.
– Rendben ez így tiszta. Ha nem szeretnél mást is, akkor találkozunk holnap