Vad kaland

Egy fogadóban ültem és pihente miután már elvégeztem egy megbízást. Ami nem volt nehéz csak sokáig tartott. Így nem ártott egy kis pihenés. De nem sokat pihenhettem ugyan is egy férfi és egy nő jött oda hozzám akik fel akartak bérelni egy munkára. Ami nem más volt mint egy gyerek megtalálása aki egy szigeten tűnt el. A feladat megtalálni és átadni a szüleinek. A férfi és a nő egy pár voltak és minden hivatalos papírt nyugodtan tettek elém. Kiderült nekik csak a gyerek megléte a fontos. Csak éppen a legközelebbi törvényes céh is legalább egy napra van és nem akarnak várni. Minél előbb meg akarják találni a gyereküket. Szóltak hogy már küldtek minden hova felkérést. Ezért ne lepődjek meg ha mással is találkozom. De ha segítek a gyerekük megmentésében ők fizetnek érte. Ez a helyzet csak azért jött létre mert pont beszéltek azzal akinek nem rég dolgoztam és ő ajánlott. Így a munka keresett meg engem és nem nekem kellet azt keresnem. Mivel elém került ez a megbízás így elvállaltam. És meg indultam kifelé az épületből. Minden információt megkaptam amit csak tudtak. A sziget nevét és hogy a kikötőből mikor indul arra hajó. Nem tűnt túl nagy feladatnak azonban sürgős volt. Ami érthető is volt. Raven akinek nem volt kedve a fogadóba bemenni kint várt rám az épület tetején pihenve. Elmondtam neki mi a helyzet és ő követett hogy segítsen nekem megtalálni az eltűnt gyermeket. Éppen ezért a kikötőben felszálltam a hajóra és máris úton voltam a szigetre. Azonban feltűnt hogy a hajon alig van valaki aki nem a legénység tagja. Ami azt jelentette hogy nem csak én voltam a munkára felbérelve. Azonban ez engem nem zavart. Nyugodtan álltam a hajó korlátjánál és néztem a tengert.

A szobámban voltam, a plafont bámultam azon agyaltam, mit is kellene csinálni. Az ablakon beszűrődő fény miatt, az egyik kezemmel a szememnek csináltam egy kevés árnyékot, hogy lássak is valamit.
~ Ahh unatkozom, ma már semmi dolgom! Nah most mit kezdjek magammal? ahogy, ezen gondolkoztam, hirtelen kopogtattak az ajtómon. Ahogy kinyitottam, legnagyobb meglepetésemre az egyik tanárom állt velem szemben!
- Ehhe, maga mit keres itt tanítás után? –vakargattam a fejemet, hogy ebből vajon mi lesz!?
- Üdv Lavi! Azért vagyok itt, hogy adjak neked egy feladatot! – mosolyodott el - Mint ahogy azt már tudod, az akadémia tanulóit, terepre is ki szoktuk küldeni, tapasztalatszerzés céljából!
- Egy igazi küldetés? Rendesen kint a terepen? – még most se értettem, hogy mi is folyik itt, de egyből rápörögtem a témára.
- Igen, ahogy mondod Lavi! Nah, de térjünk is a lényegre! – fordította komolyra a szót - Ma hírt szereztünk egy eltűnt fiúról. A küldetés az ő megtalálása és épségben visszaszállítása a szüleihez! Egy szigeten tűnt el, nem messze innen. A sziget felé több hajó is indul naponta. Viszont ez nem azt jelenti, hogy ráérsz elindulni, tehát pakolj és lódulj! – Annyira felpörögtem, hogy végre történik valami, egyből el is kezdtem csomagolni. Amint összepakoltam el is indultam a kikötőbe a hajóhoz. Az épület előtt a tanárom várt.
- Ez egy pont ideális küldetés vagy nevezzük mentőakciónak a számodra! Remélem, megbirkózol a feladattal!
- Ahh bízza csak ide! – vigyorogtam a tanárra, önbizalomból nem volt hiányom sose. A kikötőbe érve megtaláltam a megfelelő hajót, sok fura ember szállt fel. Nem volt időm azon agyalni, hogy vajon ők is a fiút keresik-e, mivel a hajó már indultunk is a sziget felé.

A hajó csendesen siklott a vízen egészen a szigetig. Ami előtt meg állt és a kapitány közölte hogy a hajó meg érkezett és ki fog kötni. Ami meg is törtét. Azonban a sziget partja túl sekély volt a hajónak így csónakkal kellet a partra menni. A matrózok segítettek a partra jutásban. Azonban ahogy kiszálltam a csónakból azonnal fordultak és eveztek vissza. Nem is nagyon érdekelt az egész azonban látszott rajtuk hogy félnek. De é ezzel nem törődtem. És inkább jobban szemügyre vettem a partot. Csak néhány ember volt ott. Akik talán pont ugyan azért jöttek mint én. Ugyan a házaspár említette hogy már másoknak is szóltak azonban nem gondoltam hogy tényleg jön is valaki rajtam kívül. De ha itt vannak, akkor egyenek engem nem zavarnak. És meg indultam be a közeli erdőbe, ami teljesen tisztán látszott a partról. Rave addig nyugodtan utazott vagy az árbocon vagy repült de most ő is neki állt és elkezdte felderíteni a szigetet a levegőből ahonnan jobban betudta látni az egészet. Ám alig haladtam pár percig máris csörgött a lp-m És ő volt az aki hívott.
- Holló. Holló. Kes hallasz? – Kérdezte meg.
- Igen hallak. Mi az? – Tettem fel a kérdést mivel nem szoktam hozzá hogy csak úgy rám csörögjön.
- Ezt ne fogod elhinni. Ez egyszerűen lehetetlen. –
- Mégis mi az? – Tettem fel a kérdést.
- Nézd meg magad. Csak gyere ki az erdőből. – Mondta és azzal letette.
Én nem tudta mit akarhatott, azonban haladtam tovább és már kezdett közeledni az erdő vége. És amikor kiértem akkor láttam meg mit is akart mondani a kismadár. Egy nagy nyílt területet láttam amin rengeteg állat volt. Azonban ezek nem szokványos állatok voltak. Akkor értettem meg hogy miért lett olyan izgatott. Ugyanis ezek dinosaurusok voltak. Hatalmas nagy hüllők. Amiket már régen nem látott senki sem. És most itt voltak a szemem előtt. A látvány meg lepett engemet is. Így már értettem miért aggódtak annyira a gyerekért.

( lp = Lakrima phone.)

Gyönyörű volt a kilátás a hajóról, a víz kristálytiszta, szinte látni lehetett a halakat. Csendes siklottunk a sziget felé. Ahogy közeledtünk a víz egyre sekélyebb volt így csak, csónakokkal lehetett kijutni a partra. Alig ért szilárd talajt a lábam, a legénység egyből fordult is vissza.
- Ehh?? - álltam ott bárgyún, nem tudtam hova tenni ezt a viselkedést – Köszönöm a segítséget! – kiáltottam még azért utánuk. A parton rengeteg ember volt, akik más csónakokkal érkeztek. Nem nagyon foglalkoztam velük, hiszen nekem ott volt a küldetésem. Meg akartam mutatni, hogy nem hiába bízták rám ezt a küldetést.
~ Nah merre is kellene elindulnom?? ~ néztem jobbra-balra ~ Nem hiszem, hogy a parton kellene keresnem! Így nem maradt más, csak ez a sűrű erdő!~ Ezzel a lendülettel, meg is indultam. Már egy jó ideje sétálgattam, eddig viszont eredménytelen volt a keresésem. Az is zavart, hogy folyamatosan azon agyaltam, hogy a legénység miért volt ilyen fura, miért volt nekik ennyire sietős!? Elővettem a küldetésről kapott tájékoztatót, de egy árva szó sem volt, ami a matrózok viselkedését megmagyarázná.
~ Áhh mindegy, hagyjuk most ez, haladjunk tovább! Így sose találom meg a fiút! ~ ahogy sétáltam egyre világosabb volt, egyre több fény szűrődött be. Egy tisztásra értem, ahol bizony egyből leesett az állam.
- Ugye most csak szórakoztok velem! – kiáltottam fel. A tisztás tele volt kihaltnak hitt dinoszauruszokkal. Ősi, hatalmas monstrumok voltak, nem meglepő, hogy teljesen eltörpültem mellettük.
- Szóval ezért volt olyan sietős!! – kiáltottam vissza a part felé. Bár nagyon fura volt, élőben látni ezeket, az élőlényeket, a látvány még is lenyűgöző volt. Egyre izgatottabb lettem a küldetésem miatt.

Ott álltam és néztem a hatalmas monstrumokat. Már láttam sokféle állatot és tudtam jól. Hogy minél nagyobb annál erősebb és veszélyesebb. De ezek most tényleg hatalmasak voltak itt előtte. Ami csak annyit jelentett hogy a ragadozóik is hasonlóak lehetnek. Ami nem sok jót jelent. Nem csak nekem, hanem annak a fiúnak is aki eltűnt. Ha itt összefut valamivel az a gyerek könnyedén eltapossák. Éppen ezért jobban kell nekem is vigyázni. Így azonnal rácsörögtem Raven-re.
- Hello. Vigyázz ott fent! Az itteni madarak nem hétköznapiak. -
- Jól van értettem. – Mondta a kismadár a levegőben körözve. – Kes. Kérdezhetek valamit? –
- Mit? –
- Ha egy nagy gyík aminek nagy feje, sok éles fog és kis első lábai van, gyorsan közeledik az baj? – Tette fel a kérdést.
- Milyen gyík? – Kérdezem vissza.
- Ilyen. – Mondta miközben felé fordította az lp-jét hogy lássam én is és közelebb repült a lényhez. És igen csak meglepett a látvány. Egy ragadózónak tűnő hüllő volt az. Azonban nem tudtam mi pontosan de hogy húst eszeik azt láttam rajta.
- Merről jön? – Tettem fel a kérdést ami fontos volt.
- Neked jobbról ha jól látom. – Mondta ki a lényeges információz.
- Te maradj biztonságos magasságban Rendben. És bármi történik ne gyere lentebb! – Adtam ki a parancsot.
- Rendben de miért? – Kérdezte aggódva.
- Csak csináld! – Parancsoltam rá. És aztán letettem z lp. Tudtam hogy pont egy vadászatba csöppentem bele. Éppen ezért a legjobb az lenne ha valahogy ki tudnám kerülni a lényt. Mert addig nem akarok küzdeni amíg nem túl fontos. De ha baj lesz akkor kellesz. Éppen ezért körbenéztem hogy mit tudok tenni. És szinte semmit sem így felkészültem a támadásra. Elővettem a jogarom és arra fordultam amerről a lényt lehetett várni. És elő is jött nagyon gyorsan és nagyon hangosan. Aminek hatására a többi állat is megrémült.

Lenyűgöző teremtmények voltak az egész réten. Teljesen elvarázsolt a látvány! Ahogy ezeknek a rég elfeledett, ősi élőlényeknek, talán utolsó meg maradt darabjai itt vannak előttem. A tisztáson rengetek különböző formájú és méretű egyedet láttam. Ahogy elnéztem őket feltételeztem, hogy növényevők lehetnek, mivel teljes harmóniában megfértek egymás mellett.
~ Remélem, egy ragadozóval se fogok találkozni! ~ gondoltam magamban ~ Vagy inkább mondjam úgy, hogy remélem a fiú nem találkozott egy ragadozóval sem! Mert ha vannak itt ragadozók is, akkor a fiú könnyedén bajba kerülhetett!~
Ezektől a nagy őskövületektől még én sem érzetem magam teljes biztonságban. Viszont úgy voltam vele, ameddig ők nem háborgatnak engem, addig én is békén hagyom őket. Az idő egyre jobban sürgetett, így valamerre indulnom kellett, nem állhattam egy helyben egész nap. Néztem jobbra-balra hátha meglátok valamit, amit követhetek. Valahogy az volt a megérzésem, hogy az erdő vonalát kell követnem. Azt gondoltam, hogy ott több lehetősége van elbújni, menedéket találnia bárkinek. Elindultam tehát szépen az erdő mentén, hátha találok valami nyomot, amin elindulhatnék. Továbbra is nehéz volt feldolgozni ezt a látványt. Hiszen a zöldellő mezőn, de még az gyönyörű égen is előfordultak ezek a lények. Hirtelen valami szörnyű morajlásra lettem figyelmes, ami az erdőből jött elég távolinak tűnt, viszont annál nyugtalanítóbbnak.
~ Ez mi lehetett? Mi volt ez a hang? Talán a fiú jelez valahogy, hogy merre van?~
Sietősen szedtem a lábam a hang iránya felé. Azt a szörnyű dübörgést egyre sűrűbben, és egyre hangosabban lehetett hallani. Ahogy haladtam, a távolban valami alakra lettem figyelmes. Bár messze volt, az azonban látszódott, hogy nem a fiú, akit keresek. Egy férfi alakjának tűnt, ahogy közeledtem felé.
~ Ő meg vajon, ki lehet? Talán itt él valahol, vagy ő is a fiút keresi? Bárki is legyen, talán valami információt szerezhetek tőle a fiúról, vagy a szigetről!~
Ahogy mentem, váratlanul az erdőből egy hatalmas fenevad rohant ki. Egyenesen a férfi irányába mozdult.
- Óhhh basszus! Vigyázz! – Kiáltottam, és már sprinteltem is a férfi felé.

Dínó:

Ahogy a lény előtört a fák közül gyorsan futva. Mintha csak pont engem vett volna célba. Egyenesen felém fordult és rohant. Talán annak reményében hogy én leszek a vacsora. Vagy mert ebben a túlméretezett világban én tűntem a legkisebbnek és leggyengébbnek. Ám ezzel nem értettem egyet. Nem volt kedvem felkerülni az étlapra. Éppen ezért előre tartottam a jogarom és máris ontani kezdtem a az acél lövedékeket. Golyózáport zúdítottam a hüllőre. Amik csak apró lyukakat voltak képesek ütni a hatalmas bestia pikkelyes bőrén. Azonban elég fájdalmat okoztak hogy a lény meg torpanjon. Nem sokkal előttem. Ekkor abbahagytam a lövöldözést és egy nagyot döftem felé. Amit egy lángcsóva követett. Ezzel kezdtem el égetni az ellen felem. Ez már képes volt meghátrálásra késztetne. Ahogy ezt észre vettem azonnal abbahagytam a tüzelés és hátra lendítettem a jogarom majd egy hatalmasat vágtam vele miközben a levegőt keringtetve körülötte útnak indítottam szélpengéket. Ami gyorsan száguldva hasítottak a lény felé. A bőrén vágások keletkeztek és az egyik levágta az elülső lábát. Ami ugyan kicsi volt de nagyon fájt a dögnek. Ekkor két kézre fogtam a jogarom és a lény felé tartottam. Aztán megint elkezdtem ontani az acél lövedékeket, azonban ezúttal teljes erőből. Amik már közelről és erősseben ostromolták az ellenfelet. Aminek meg is lett a hatása. A hatalmas állat egy hangos üvöltés után összeesett és kimúlt. Én meg ott álltam előtte és néztem a tetemet. Egy olyan ellenfél ami nem volt erős, nem volt okos vagy ügyes. Azonban más volt mint az eddigiek. Most látszott meg hogy a mágiám mennyire egy síkú. És ez a felismerés volt az ami eszembe jutatta hogy még sok mindent nem tudok a saját mágiámról. Éppen ezért kell folyamatosan fejlődnöm.
- Kes! Kes! Kes! – Térített magamhoz a fejemben egy hang. Ami nem másé volt mint Raven vékonyka hangja.
- Mi az? – Kérdeztem vissza ahogy magamhoz térte.
- Valaki közelit feléd egy ember. – Mondta el azt amit látott fentről a levegőből. És ez volt az ami jó hírnek számított az hogy csak egy ember az és nem valami más.

A bestia nem foglalkozott semmivel, rohant a férfi felé. Feltehetően őt tekintette a leggyengébbnek a mérete alapján, és hát ki ne örülne pár könnyen szerzett falatkának!? A férfi egy lépést se tett, nem futott el, úgy állt ott, mint akinek gyökeret vert a lába.
~ Talán a félelemtől sokkot kapott és azért nem mozdul!? ~ ahogy egyre közelebb  jutottam a férfi továbbra is csak állt. A kezem már a kardomon volt, a fenevad tempójából kiindulva viszont egy csoda kellett volna, hogy hamarabb oda érjek, mint ő.
~ Nem fogok oda érni időben! Gyerünk Lavi gondolkozz! Ez talán beválhat! ~ eszembe jutott valami, ami talán lelassítja a szörnyet. A kezemet levettem a kardomról, összecsaptam a két kezemet – Ice Make: Lan……ce? Ehhhh? – abba hagytam a varázslatot, valami fura érzés kezdett a hatalmába keríteni. Leírhatatlan volt, ez a furcsa megmagyarázhatatlan valami abból a férfiból áradt. Pár lépésnyire volt már csak a dínó, ekkor az ipse a kezében lévő jogart előre tartotta a szörny irányába, egy mágikus pecsét jelent meg, amiből valami elkezdett a vadállat irányába repülni. Ez a támadás egy pillanatra megállította a vadat.  Az egyik lövedék tőlem nem messze ért földet.
~ Acél!?~ nem volt időm jobban megvizsgálni, futottam, hogy segítek neki én is. Ő ekkor szúrt egyet előre a fegyverével, amit egy lángcsóva kísért, ettől kigyulladt a monstrum. Ahogy abbahagyta a perzselést, újabb támadásba kezdett, ezúttal szélpengéket hozott létre. A szél ereje majdnem kitépte a fákat a közelből. ~ Acél, tűz és még szél elem is? Mégis ki ez a fazon? ~ egyre kíváncsibb lettem, hogy ki is ő és miért is van itt. Az utolsó támadásával padlóra küldte a dúvadat. Ámulva néztem, ahogy a bestia eldől a tisztáson. Nem sűrűn lát az ember ilyen erőt akció közben. A hideg kirázott, ahogy a harcot néztem. A dínónak esélye nem volt vele szemben.
~ Már csak az a kérdés, barát vagy ellenség? ~ tettem fel magamnak a kérdést. Feltehetően már észrevett szóval az elrejtőzés meg sem fordult a fejemben. Valamint az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy kíváncsi is voltam, ki ő!? Tovább indultam tehát felé, persze már nem kellett rohanni így az elővigyázatosság kedvéért már csak sétálva, a kezem pedig a kardomon volt.
~ Lássuk ki is vagy te!?~

Néztem a fenevadat. Hiába volt halott. Az mit mutatott nagyon is sok volt. Az átlagos támadásaim, amiket emberek ellen nagy hatékonysággal használok. Az ekkora lének ellen nem sokat érnek. Így ki kell találnom valamit, ami meg növeli a hatékonyságát a mágiámnak. Ami meg könnyíti a dolgokat. Ám nem jutott az eszembe semmi. Éppen ezért inkább törődtem azzal, aki felém tartott. Nem tudtam ki az vagy mit akar. Azonban ahogy közeledett nem mutatott ellenséges szándékot. Ezen felül nem sok mágikus erőt éreztem belőle. Így nem tartottam túl veszélyesnek.
~ Kes az a férfi valamit csinálni akart, amikor harcoltál.~ Mondta gondolati utón.
~ Értem. ~ Válaszoltam. Tehát vagy segíteni akart vagy engem meg támadni. Azonban most teljesen nyugodtan közeledik felém. Így meg várom mit lép aztán cselekszem.
~ Raven csap egy kört a környéken. De maradj hatótávon belül. ~ Adtam ki a parancsot gondolatban.
~ Okidoki. ~ Válaszolt vidáman a kismadár. Azzal ő végezte is a dolgát.
Én oda fordultam a férfihoz és meg vártam, amíg közel ér hozzám.
- Ki vagy? Mit akarsz tőlem? – Kérdéseket tettem fel neki nyugodtan és tárgyilagosan. Nem akartam feleslegesen pocsékolni az időt így egyből a lényegre is tértem. Aztán vártam hogy kibökje mit is akar tőlem. Bár nem tűnt erősnek. Azonban nem akartam lebecsülni. Így felkészültem arra is ha meg támadna. Így már csak rajta múlt hogy most mi fog történni. Harc lesz vagy csak beszélgetés. Bár egyikhez sem volt kedvem. De nem hagyhattam figyelmen kívül. És ráadásul Raven-nek is kellet némi idő amíg felderíti a környéket.

Ahogy  közelebb értem a fenevad egyre nagyobb volt. ~ Hatalmas egy dög ez! ~ gondoltam magamban.  Tekintetemet a férfira szegeztem. ~ Meg se kottyant neki.~
-Hatalmas egy bestia, ugye?– paskoltam meg a szörny oldalát vigyorogva – Nagyon könnyen legyőzted! – szurkáltam meg az oldalát a kardommal, hogy tényleg meghalt-e!? A férfin még csak egy mosolyt se lehetett látni, csak állt ott némán! ~ Tálán nagyon elfáradt és ezért nem csinál semmit? Nem úgy néz ki mint aki nagyon kimerült volna. Igazából semmi nem látszódik rajta, felettébb idegesít! ~ gondoltam magamban
- Nem sűrűn látok ilyen erőt, még is ki v....-
- Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? – vágott a szavamba az idegen. Úgy éreztem mintha hirtelen egy kicsit fagyossá vált volna a levegő. Nem volt túl barátságos hangulatában a férfi. Viszont legalább megszólalt. Ezek alapján én is komolyra vettem a figurát.
- A nevem Lavi! – válaszoltam a férfinak ugyanazzal a higgadtsággal, amivel ő kérdezett - Hogy mit akarok tőled? Őszintén szólva az égvilágon semmit! – mosolyogtam rá  - Egy kissrác miatt vagyok ezen a szigeten, információim szerint ezen a szigeten tűnt el. Az a feladatom, hogy megtaláljam ezt a fiút, és épségben hazavigyem! Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk át egy másik kérdésre! Te meg még is ki a fene vagy öreg, és mégis mit keresel ezen a szigeten? – kérdeztem egy kicsit pimaszul a férfitól. – Hol tanultad ezt a sok mágiát? – az tény, hogy lenyűgözött az ereje.
~ Talán valamelyik céh embere lehet? Nah de melyiké? ~ néztem végig a férfin hátha meglátom rajta a céh jelét. Rengeteg kérdés kattogott az agyamban, a legfontosabb viszont az volt, hogy... – Héh Öreg, még egy kérdés! Te tudod mi ez a hely? – visszafordultam a dínóhoz – Miért van itt egy kihalt lény? -kiabáltam értetlenül. Kezdtem egy kicsit túlpörögni a dolgokat.
~ Áhh nincs időm erre! ~ próbáltam visszatérni az eredeti feladatomhoz ~ Sietnem kell, hogy megtaláljam a fiút! Valamint ez a férfi se hagy nyugodni, vele is kezdenem kell valamit gyorsan. ~ gondoltam magamban.

-      
A férfi oda jött és a hüllő teteméhez ment. Elkezdte bökdösni, hogy megnézze van-e benne élet. Azonban nem volt. Megjegyezte, hogy milyen könnyen legyőztem. Bár teljesen más volt a helyzet. Az alap stílusom nem volt elég. Ráadásul más mágiákat is használnom kellet. Ami csak annyit tett. Még mindig van hova fejlődnöm. Ezt követően eltettem a fegyverem.
- A nevem Lavi! – Válaszolta a férfi nyugodtan. - Hogy mit akarok tőled? Őszintén szólva az égvilágon semmit! Egy kissrác miatt vagyok ezen a szigeten, információim szerint ezen a szigeten tűnt el. Az a feladatom, hogy megtaláljam ezt a fiút, és épségben hazavigyem! Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk át egy másik kérdésre! Te meg még is ki a fene vagy öreg, és mégis mit keresel ezen a szigeten? – Kezdett faggatózni a férfi. – Hol tanultad ezt a sok mágiát? Miért van itt egy kihalt lény? – Kérdéseket tette fel.
- Kes vagyok. – mondtam meg a nevem. Majd elővettem a felkérést tartalmazó papírt. 
– Én is azt a fiút keresem. – Magyaráztam el neki a dolgokat.  Arra viszont hogy hol tanultam a mágiát nem volt nehéz válaszolnom.
- Amerre jártam ott tanultam ahol tudtam. – Választ adtam, hiszen az élet a legjobb tanár. az viszont engem is érdekelt, hogy hogyan került ide egy olyan lény. Aminek már rég ki kellet volna halnia. Azonban nem ez elenne az első eset, hogy nem közöl a megbízó fontos részleteket.
- Nem tudom nem is érdekel. Csak az számít, hogy a gyereket megtaláljam. -  Magyaráztam el neki a dolgokat. Ugyan is, ha van még a dögből néhány, akkor a gyermek megkeresése nem lesz könnyű és bizony sietni kellesz, mert könnyem hűlő bél bélés lesz belőle. Éppen ezért kellet valamit kitalálnom. Azonban Raven felderítése nélkül. Csak a vak világba tudnék meg indulni. Így jobbnak láttam várni. És addig is elkerülni a bajt. Bár azt nem tudtam, hogy a férfi mit tervez. Lehet ellenség és barát is. Éppen ezért figyelemmel tartottam. Ám nem kellet várnom, sokat mert a kismadár máris küldött egy üzenet.
~ Kes találtam egy romos épület.  A sziget közepe felé van. Talán van ott valami. ~ Értesített a társam.
~ Rendben indulok. Te meg folytasd a megfigyelést! ~ Adtam ki az utasítást.
~ Az nehéz lesz. ~ Válaszolta. ~ Nagyon nagy hüllők repkednek, és nem tűnnek barátságosnak. ~ Adta tudtomra a dolgokat.
~ Térj vissza gyorsan gyalog haladunk tovább! ~ Utasítottam.
~ Oki doki.~ Válaszolta Raven majd a kapcsolat megszakadt. Én ott álltam és néztem az eget. Amiből Lavi annyit látott, hogy keresem merre menjek. Ránéztem a férfira.
-  Van egy romos épület elég messze innen.  Talán van ott valami használható. – Magyaráztam el neki a dolgot.  Amit követően vártam, hogy mi lesz. Raven pár perc alatt vissza is ért.  Odaszállt elém aztán átváltozott az emberi formájába.
-  Megjöttem. – Mondta boldogan. Aztán ránézett Lavira. Egy mágikus panelt, amin a férfi adatai jelentek meg. Magasság, testsúly, életkor és a mágikus erő. Ami nem volt valami nagy, de több a semminél.
-   Helló én Raven vagyok Kes társa. – Mutatkozott be illedelmesen. Aztán a paneljén megmutatta a sziget felülnézettét és a romos épületet.
-   Ez lenne az amit láttam fentről. – Mondta a Raven emberi formában.

A férfi levette a kezét a fegyveréről, valószínűleg nem tartott ellenfélnek.
-Kes vagyok. – mondta a nevét a férfi, majd elkezdett a zsebében kotorászni.
~ Vajon mit kereshet? ~ figyeltem, hogy mit csinál. Hirtelen elővett egy összegyűrt papírt amit átadott nekem.
– Én is azt a fiút keresem. – Magyarázta el a dolgokat Kes. Ahogy elolvastam a papírt ugyan az a megbízás, küldetés volt rajta mint amit én is kaptam.
~ Azt hittem csak én fogom keresni a fiút, nem gondoltam, hogy több felkérést is kiküldtek a Rúna akadémián kívül. Egyre érdekesebb ez a megbízás! ~ mosolyodtam el. Arra, hogy hol tanult egy elég egyszerű választ adott.
- Amerre jártam ott tanultam ahol tudtam. – folytatta a mondókáját Kes. Arra a kérdésre, hogy mik ezek a lények csak ennyit válaszolt - Nem tudom nem is érdekel. Csak az számít, hogy a gyereket megtaláljam. - Ahogy láttam őt is az érdekli, hogy hogyan kerülhetett ide egy ilyen lény, szemmel láthatóan ez az információ az ő megbízójától is kimaradt. Nem mondott többet, csak felnézett és az eget vizslatta.
~ Mit nézhet? Lehet hogy valami időjós és esni fog? ~ néztem őt tovább, de csak a fejét mozgatta, mintha keresett volna valamit ~ Lehet tudja merre kell menni? ~ agyaltam magamban. Majd hirtelen abba hagyta az ég vizsgálatát és rám nézett.
-  Van egy romos épület elég messze innen.  Talán van ott valami használható! – mondta Kes.
~ Ehhh!!? Ezt meg még is miből állapítottad meg? ~ egyre furcsább volt nekem ez a fickó. Ekkor az égből egy madár kezdett el felénk repülni. A madár leszállt elénk, majd átváltozott emberi formába. ~ Ez meg mi a franc? Ki vagy mi ez a madár? ~ vakargattam a fejemet elcsodálkozva, egyre kevésbé értettem a dolgokat.
- Helló én Raven vagyok Kes társa! – mutatkozott be illedelmesen. Ekkor mágia segítségével egy panelon keresztül a sziget térképét mutatta, rajta feltehetően azzal az épülettel amiről az imént Kes is beszélt. – Ez lenne az amit láttam fentről. – mondta Raven.
- Azt gondoljátok, hogy ott lehet a fiú? – kérdeztem tőlük – Ha jobban belegondolok logikus lehet, hogy egy ilyen helyen húzza meg magát, hiszen itt a bestiák talán nem tudják bántani. – rengeteg dolgot nem értettem még, igazából azt se tudtam, hogy bízhatok-e az újonnan megismert emberekben. Viszont a fő cél még mindig az volt, hogy a fiút épségben hazavigyem. - Ha jól értem közös a célunk, mind a ketten a fiút akarjuk hazavinni a szüleihez. Tudom, hogy még most találkoztunk, de mit szólnátok ahhoz ha segítenénk egymásnak!? Talán így könnyebben végzünk! – tettel fel nekik a kérdést, hiszen csak az ment a fejemben, hogy a fiút minél hamarabb megtaláljuk, még mielőtt baja esne. Erről jutott eszembe, egy dolog ami felett eddig elsiklottam. – Tényleg Raven, ha szabad kérdeznem, a feltérképezéseden láttál-e még több ehhez hasonló lényt is? – kérdeztem kíváncsian, hogy mire számíthatunk az úton. Bár megkérdeztem, a válasz nem érdekelt, hiszen mindenképp érte kell menünk a kissrácért. – Naah Kes, Raven mit szóltok? Indulhatunk? – mosolyodtam el, már teljesen felvoltam spanolva, hiszen egyre izgalmasabban alakult ez a ”kaland”.

Lavi érdeklődve fogadta Ravent és azt, amit mondott.
- Azt gondoljátok, hogy ott lehet a fiú? Ha jobban belegondolok, logikus lehet, hogy egy ilyen helyen húzza meg magát, hiszen itt a bestiák talán nem tudják bántani. – Kezdte kifejteni a gondolatát. Ám ezzel csak az volt a baj, hogy nem lehet tudni a fiú hol került a szigetre. Azonban jobb módot nem tudtam, hogy megkeressük. Így maradt az, hogy a leglogikusabbal kezdünk.
- Ha jól értem közös a célunk, mind a ketten a fiút akarjuk hazavinni a szüleihez. Tudom, hogy még most találkoztunk, de mit szólnátok ahhoz, ha segítenénk egymásnak!? Talán így könnyebben végzünk! – Ajánlotta fel a férfi.  Ami számomra nem volt nagy segítség, de attól még hasznos lehet.
- Csinálj, amit akarsz. – Mondtam neki nyugodtan.
- Felőlem jöhetsz. Engem nem zavar a társaság. – Mondta boldogan Raven.  Neki még minden móka. És új emberek megismerése is csak az.
- Kes meg mindig ilyen, de attól még nagyon megbízható. – Magyarázta a kislány.
– Tényleg Raven, ha szabad kérdeznem, a feltérképezéseden láttál-e még több ehhez hasonló lényt is? –
- Igen. – Válaszolta Raven. Amit követőn egy panelt idézett, meg amin megmutatta miket is látott. – Tessék láttam még pár hasonlót ám azok növényeket ette. És pár van az égen is, amik veszélyesnek tűntek. – Ahogy mondta több nagyobb hüllőt mutatott, amik éppen legelésztek. És ami nem éppen jó jel volt. Tekintve hogy nem átlagos állatok. De ha bajt okoznak, akkor csak elintézem őket.
– Naah Kes, Raven mit szóltok? Indulhatunk? – Kérdés feltétele után én meg indultam a romok felé. Raven követett engem, de hátra fordult Lavi-hoz.
- Te mivel foglalkozol, és milyen mágiát használsz? – Kérdésekkel bombázta a férfit. Miközben haladtunk előre az ismeretlenbe. Bár engem nem érdekelt mivel foglalkozik, amíg nekem nem árt. Azonban a kislány igen kíváncsi faja. Éppen ezért nem hagy ki semmit sem.
- Az a kard az oldaladon mágikus? Tud valamit csinálni? – Faggatózott tovább boldogan.
- Raven tudod figyelni a környezett? Ha bármi támad, jelezd! – Próbáltam vissza terelni a figyelmét a bajos környezetre. Mielőtt még nagyon elkalandozna.
- Persze hogy tudom. Válaszolta boldogan.  Azzal elő idézett egy panelt és mutatta a környezet térképét. És azt hogy mi közeledek. Bár nem volt pontos, de csak arra kellet, hogy jelezze, mi közeledik és azt pár piros ponttal tudatta, ha kellet.
-  Lavi! Ha nem bánod teszek rád egy jelet ezzel meg tudom mondani hol vagy és mi van veled. Ha bajod esek vagy elvesznél meg tudlak találni. De ne aggódj, ha nem akarod, bármikor megszüntetheted. – Magyarázta el neki a kislány a dolgot.
-  Rendben? -  Kérdezte vidám mosollyal miközben egyre jobban haladtunk befelé az erdőbe.

A levegő még mindig fagyos volt. Bár Raven nagyon kis közvetlen, Kes még továbbra is távolságtartó volt velem szemben.
- Csinálj, amit akarsz. – szólt hozzám Kes.
- Felőlem jöhetsz. Engem nem zavar a társaság. – mondta a lány – Kes meg mindig ilyen, de attól még nagyon megbízható. – magyarázta a kislány. Arra a kérdésemre pedig, ogy van-e több a miénkhez hasonló dög is a szigeten, elég ”szomorú” választ adott a leányzó. – Igen. – Válaszolta Raven. Ismét megidézett egy panelt, amin mutogatta miket is látott. – Tessék, láttam még pár hasonlót ám azok növényeket ettek. És pár van az égen is, amik elég veszélyesnek tűntek. – mesélte a lány. Mi is láttuk a mágiáján keresztül, hogy épp úgy van ahogy mondta. A dínók ott legelésztek, kóricáltak mindenfele a szigeten.
~ Mégis mi ez a sziget? Valami ” kihalt” állatok parkja? ~ agyaltam továbbra is. Ekkor Kes fordult egyet és elindult a romok felé. ~ Akkor, ezt gondolom, vehetem egy igennek a csapatmunkára. ~ követtem én is a példáját. Raven látszólag nagyon örült, hogy van egy új ember is velük, folyamatosan kérdésekkel bombázott.
- Te mivel foglalkozol, és milyen mágiát használsz? – kérdezte kíváncsian.
- Hogy én? Én, jég alkotó mágiával rendelkezem, a jeget tudom formálni, jég dolgokat tudok készíteni, vagy éppen fagyasztani tudok. – mosolyodtam el. Gondoltam, hogy megmutatom neki, de nem akartam ezzel húzni az időt. – A Mágus Tanács Rúna Akadémiáján tevékenykedem. – miután kimondtam, rájöttem, hogy ezt lehet nem kellett volna elmondanom. A kardomhoz nyúltam, a biztonság kedvéért. ~ Mi van, ha ők a rosszfiúk? Áhhh mindegy ne agyalj ilyeneken! Lesz, ami lesz!~ nyugtattam magam egy kicsit, a kezemet is levettem a kardról. Ez Raven-nek is feltűnhetett, mert egyből átterelte a szót.
- Az a kard az oldaladon mágikus? Tud valamit csinálni? – Faggatózott tovább boldogan, mintha mi sem történt volna.
- Semmi érdekes nincs benne, csak egy szimpla kard. Egy, számomra fontos embertől kaptam. Azóta magamnál hordom, történjen bármi. – válaszoltam neki kicsit nosztalgikus hangulatban, közbe az eget bámultam. – Ha már kérdéseket teszünk fel egymásnak, ti honnan jöttetek, mivel foglalkoztok? – kíváncsiskodtam már én is egy kicsit az újdonsült útitársaimtól. Szerettem volna én is egy kicsit többet megtudni róluk.
- Raven tudod figyelni a környezett? Ha bármi támad, jelezd! – szakította félbe ezt a kérdezz, felelek dolgot Kes. Őt valahogy nem foglalkoztatta az, hogy én ott vagyok-e vagy sem.
- Persze hogy tudom. - válaszolta boldogan. Azzal ismét előidézett egy panelt és mutatta a környezet térképét. Ezen láttuk azt is, hogy mi közeledek. Bár az elmondásuk szerint ez nem volt pontos, de csak arra kellet, hogy jelezze, mi közeledik és azt pár piros ponttal tudatta, ha kellet.
- Lavi! Ha nem bánod teszek rád egy jelet ezzel meg tudom mondani hol vagy és mi van veled. Ha bajod esek vagy elvesznél meg tudlak találni. De ne aggódj, ha nem akarod, bármikor megszüntetheted. – Magyarázta el nekem a dolgokat a leányzó.
- Rendben? - Kérdezte vidám mosollyal miközben egyre jobban haladtunk befelé az erdőbe.
- Persze semmi probléma ezzel, egyszerűbb lesz így. – válaszoltam – Bár remélem nem fogok elveszni, de sose lehet tudni! – a fejemet vakargattam egy bárgyú vigyorral karöltve. ~ Elég hasznos mágiát tud használni ez a kismadár. Valahogy azt érzem, hogy még semmit sem láttam tőlük.~ egyre izgatottabb lettem, hogy vajon mit tudnak még, mit hoz még ez a közös kaland!?

Lavi ahogy kimondta, hogy a Rúna akadémia tagja. Abból már ki is derült milyen a felfogása. Egy törvényes mágus, aki a törvényt szolgálja. Ellentétben velem, aki egy kalandor és nem tartozik sehova. Azonban pont emiatt vagyok szabad, mert nem köt le semmisem. Ezen gondolattal a fejemben néztem fel az égre ahol megláttam azt, amit Raven mutatott korábban. Pár szárnyas hüllőt az égen repkedni. Bár nem féltettem a társamat, de azért tényleg jobb, ha a földön van még a végén tényleg bajba került volna. Hátra fordultam a társasághoz. Raven akkor rajzolta fel a jelét Lavi kezére. Ezzel bekapcsolva őt a rendszerébe. Amivel nyomon lehetett követni. Én összecsaptam a kezemet majd megalkottam egy kardot. Amit jól lehet használni a bozótban utat vágni.  Ezzel megmutatva Lavi-nak milyen mágiát is használok főleg.
- A mágus Tanáccsal nincs bajom. Dolgoztam már nekik. - Magyaráztam el a dolgot. – Mint ahogy ellenük is. – Tartottam egy kis szünetet. - Szabad mágusok vagyunk. – Adtam a tudtára miközben a kislányra nézte. Tudtam, hogy tudja. mire gondolok. Bár nála az a kérdés érdekli-e.
- Úgy van! – Kiáltotta boldogan Raven. Amivel jelezte figyel azért.
-  Menjünk! Azok az égen nem fognak a fák között ránk támadni. – Magyaráztam el a dolgot a két egyénnek. Bár nem volt túl fontos. Azzal meg is indultam és előre mentem a fák közé. Raven követett.
- Lavi! Ha elvesznél, akkor gondolati úton is tudsz velünk kommunikálni. – Magyarázta el a dolgot Raven hogy az ujjfiú is megértse. Aztán átküldte a térképet a fejembe. Ezzel én is tudtam merre kell menni. Nem csak egy irányt. Hanem olyan volt mintha egy csak általam látható nyíl mutatta volna az utat. Ezzel nehezebbé téve az eltévedést. Ami jól is jött mivel előre haladva a növények néhol ember méretűek voltak. Vagy épen összeérve alkottak takarást. Azonban a kardomnak ez nem jelentett gondot.
- Kes! Egy mágikus fegyverrel nem lenne könnyebb utat vágni? Úgyis van mindenféle nálad. – Kezdte el Raven.
- Azok eladásra vannak. – Magyaráztam el dolgot neki. – Ide egy létrehozott kard is bőven elég. Ezzel megmagyarázva a dolgot. Hiszen igaz hogy van miből válogatni, de attól nem akarom elpazarolni. Ha meg kell egy akkor nem fogom sajnálni használni.