A Tudás Labirintusa [Magánküldetés]

- Kiváló választás, fiatalok! És végül…
Mielőtt Mrs. Marissa folytathatta volna mondandóját, a némaságot egy hangos gongszó vágta ketté. Ijedten megpördültek, de ellenségnek semmi nyoma nem volt. Annál rosszabb érkezett.
Egy szőke lány mosolygott rájuk negédesen, ahogy kifordult a romos könyvespolcok közül, az egyik uszállyal a háta mögül.
- El se hiszem, hogy ideértetek! – sétált be közéjük kényelmes tempóban. – Biztosra vettem, hogy valahol út közben ki fogtok esni… Óh, de hát, így is jó lesz!
- Az ott Hoki vagy Chifaya? - fordult Shira felé Sayu összeráncolt homlokkal. Abszolút nem jegyezte meg a másik két lány nevét. Cecilé is elég nehezen ment.
- Houki. De igazából mindegy. - súgta vissza elég hangosan Shira ahhoz, hogy a labirintus elején is hallani lehetett a választ.
A kristály egy hirtelen rántással kiszakította magát Sayu szorításából, és a levegőbe emelkedett.
- Ti miért is vagytok itt? - fordult végül a két lány felé Sayu. Mrs. Marissa nem szólt még, hogy valami hiba történt, de akkor is… Hogy kerültek ide ők is, mikor az ő próbájukról van szó?
- Erre hadd válaszoljak én. - hangzott fel újra a könyvtáros hangja. - A Próbát két csoport vagy egyén kezdi, ugyanabban az időpontban, de másik úton. A fehér fa a középpont. Mindkét csapat ugyanolyan nehéz úton halad, de kettőjük közül csak egy lehet a nyertes. A Tudás Labirintusát nem véletlenül két havonta rendezzük meg, sok munkát igényel, hogy egyenlő esélyekkel induljon két diák.
-Hehe. - húzta fel az orrát Cecil. - Mintha bármikor is egyenlőek lehetnének az esélyek közöttünk.
- Ceciléket egy másik könyvtáros vezette az ajtóhoz.
- Hadd találjam ki: teljesen véletlenül épp akkor jöttetek, mint mi, igaz? - mosolygott vissza Shira veszélyes csillogással a szemében. Sayu megborzongott. Ritkán félt húgától, de ezek közül az egyik alkalom az volt, amikor rájött arra, hogy valaki a bolondját járatja vele.
- Puszta szerencse, hogy megint láthattok és hozzám szólhattok. Bár bevallom, azt nem hittem volna, hogy a másik csapattal a célvonal ezen oldalán találkozunk… - válaszolt Cecil kedélyesen Houki kuncogásával együtt.
- Ha kiesik az egyik csapat, a másik automatikusan nyer.
Sayu bólintott. Logikusnak tűnt, miért: fiatal diákok voltak, nulla tapasztalattal és még kevesebb mágiával. Cecilék csak saját esélyeiket akarták növelni, de nem számoltak azzal, hogy túl makacsok voltak mindketten, hogy feladják út közben.
És most már dühös volt. Milyen jogon hiszi ez a csitri azt, hogy elbuknak? Tekintetük összevillant Shirával. Ugyanarra gondoltak: nem próbálják bemártani Ceciléket. Nincs értelme. És jobban fog fájni neki, ha igazságos küzdelemben döngölik a földre.
Cecil és Houki gúnyos vigyorral vették elő saját, sárga és sötétkék mágikus deszkáikat. Eszerint, ha nem a deszkákat választották volna, az automatikus vereség lett volna.
- És akkor a játékszabályok: versenyt kell futnotok visszafelé valamelyik pályán, amit most fogok kisorsolni nektek. Mágiát, tárgyakat és minden egyebet használhattok egymás ellen, ameddig nem okoztok súlyos sérülést egymáson, ami büntetést von maga után.
- Milyen büntetést?
- A nemesség elleni támadásért kivégzés jár. - mosolygott vidáman Cecil.
- Itt még csak diák vagy, Cecil, és beleegyeztél az indulással a szabályokba. Át kell adni a kristályt, ha az nálatok van, és tíz másodpercre leállnak a deszkák.
- Nem is lesz rá szükség. Még hogy néhány falusi kislány hozzám tudjon érni… - forgatta meg a szemét a nemeshölgy.
Sayu és Shira inkább reakció nélkül hagyta a megjegyzést, mielőtt a földbe döngölték volna az előtt, hogy fellépett volna a deszkára.
Egy kijelző jelent meg a levegőben, a négy lány nevével rajta. Megpördült, mint a szerencsekerék, és néhány idegtépő pillanat után Sayu nevén állt meg a
- Az ikrek pályája lesz a versenypálya.
- Minden előny kelleni is fog nekik. - morogta Houki.
A négy lány egymástól egyenlő távolságra állt, és körbeállták a még mindig lebegő kristályt. A deszkák halk zümmögéssel keltek életre, és csak Mrs. Marissa jelére vártak, hogy elinduljanak.

Feszülten várták a jelet, amelyet végül Mrs. Marissa sípszóként adott meg. Mind a négyen őrült tempóban indultak el a kristály felé, de Cecil pokolian gyors volt. Egy kézhosszal előzte meg őket, és könnyedén kikapta a nyújtott ujjak közül a kristályt. Még arra is volt ideje, hogy egy piruettel arrébb csússzon, és gúnyosan mosolyogjon a lányokra.
- Már fel is adhatjátok. Deszkán nőttem fel!
- Ahhoz képest elég jól megnőttél. - pillantott le Sayu önkéntelenül is, amire csak egy dühös horkantás volt a válasz.
Cecil tényleg nem hazudott. Tökéletesen uralta a mágikus repülőt, de úgy látszott, nem akar elhúzni előlük. Csak néhány centivel akart az orruk előtt a célba érni, hogy minél jobban fájjon nekik a vereség. Nem maradt más hátra:
Houkit nem tudták megelőzni. Minden próbálkozásukat vagy saját magával, vagy vízkígyókkal blokkolta. Nem úgy tűnt, mintha nyerni akarna – pusztán azzal foglalkozott, hogy Cecilnek ne essen bántódása.
A lebegő területen éreztek újabb lehetőséget. Nem tudtak a szélmágus közelébe kerülni, ráadásul itt még a terep is neki kedvezett, ahol felfelé törő légáramlat lassította őket – először a másik lánnyal kellett elbánniuk. Sayu becélozta a szélmágust, és a pisztollyal egy robbanó lakrimát indított felé.
Houki hátrapillantott, és gyorsan reagált a támadásra. A Cecil felé száguldó lakrima útját egy vízgolyó keresztezte és ártalmatlan vízpáraként esett vissza az ikrekre. Gúnyos szalutálált az ikrek felé – és nem számított a Shira szeméből felcsapó villanásra. Hangos kiáltással egy pillanatra eltakarta a szemét – és ennyi kellett hozzá, hogy a telepata becélozza a deszkát, és egy tűzcsóvát indítson felé.
A vízmágus egyensúlyát veszítve zuhant le a mélységbe, ahogy a deszka kicsúszott a lába alól.
- Houki! - kiáltott utána ijedten Cecil. – Ki lesz így a közönségem?! Ezt még megbánjátok! - fordult vissza dühösen az ikrek felé.
A kesztyű hasznosabbnak bizonyult a szélmágus kezében, mint ahogy a lányok gondolták. Az ütés erejét szélmágiájával ellensúlyozva az egyik szekrény felé csapott – és könyvek tucatjai szálltak szanaszét, majdnem lesodorva az ikreket a deszkáikról.
Szélpengék bújtak meg a zuhanó könyvek között, és több, sekély vágást kaptak a lányok, mielőtt kitérhettek volna előlük.
- Kevés lesz ez. - vigyorgott Sayu. Elkezdte élvezni az egészet. Csak egy dolgot kellett tenniük: addig bírni, amíg Cecil ki nem lövi az összes erejét.
De úgy tűnt, nincs szerencséjük. Cecil erősebb volt, mint ők ketten együttvéve, és könnyedén fenntartotta előnyét még úgy is, hogy széltámadások sorát zúdította rájuk.
Végül a nemeshölgy eltűnt a lyukban, ahol a fényt gyújtották legutóbb. Az ikrek utána, a legnagyobb sebességgel.
Cecil egy kicsit hamarabb kezdett lassítani, mint ők. A nyaktörő iramot nem tarthatták fent ők sem – ha nekimennek valaminek, vége a dalnak.
Már csak egy karnyújtásnyira voltak Ceciltől, de nem tudták beérni. Főleg nem ilyen kis területen, ahol nem volt helyük manőverezni, és őt még mindig segítette szélmágiája. Ha kiér, biztosan elhúz előlük.
Sayu hirtelen elvigyorodott, és megfogta Shira vállát. Húga értetlenül pillantott rá, de lelassított. Ő is bízott Sayuban annyira, mint fordítva.
- Persze, hogy ilyenkor romlik el a világítás… - csattant fel hangosan Sayu, és vigyorogva nézte, ahogy a mondatra Cecil nevetni kezdett.
- Nem csoda, hogy a pórnép körül még az egyszerű dolgok sem működnek megfelelően. De lássátok, mennyivel több vagyok nálatok! Sütkérezzetek dicsfényemben! - kardját magasra emelte, és az halvány fénnyel világítani kezdett.
- És most menjünk vissza. - fordította meg deszkáját elégedetten az idősebb nővér, Shirával az oldalán.
Kint békésen leültek, és lerakták maguk mellé a deszkákat. Nyugodtan hallgatták a sikoltásokat és a dühös üvöltést a sötét járatból, és öt perccel azután, hogy minden elhallgatott, felszedelődzködtek.
- Nem néztem volna ki ezt belőled. - nevette el magát végül Shira, ahogy a sötét folyosón sétáltak.
- Én se hittem volna, hogy valaki így felbosszant engem. - végül megtalálták Cecilt, aki egy óriási pókhálóban feküdt. A bábból, amit a pók köré font, csak szeme látszott ki, és az egyik keze, amiben a kristályt szorongatta. A háló fel-alá rázkódott a szélben, amit idézett a lány, de túl erős volt a háló hozzá, hogy ki tudjon szabadulni. - Ezt pedig most elkérném. - rángatta ki a görcsösen szoruló tenyérből a kristályt Sayu. - Houki kiesett, Cecil kiesett. Nem is kell sietnünk. - nyújtózott ki kényelmesen.
A csapdákon nehezebb volt átjutni a notesz nélkül – főleg, hogy a deszkáik ezt a pillanatot választották arra, hogy pislákolva kihunyjanak. Sayu majdnem arccal csúszott be az egyik csapdába – de épp idejében kapta el Shira az övét, hogy ne zuhanjon le. A színes papíroknak nyoma sem volt, így hosszú-hosszú percek alatt tudtak csak a radar segítségével átjutni, amely – mint kiderült – zöld színnel jelölte a csapdákat. De még így is lassabb volt az átjutás, mint a notesszel.
Az ingoványon végül a pisztoly segítette át őket. Jól célzott lövéssel Shira kirobbantotta néhány könyvespolc alját, amelyek lassan beledőltek az ingoványba. Pont elég hosszúak voltak ahhoz, hogy megakadjanak a szemben álló polcokban, és kényelmes átjárót biztosítsanak a mágikus cipőnek.
Nyugodtan sétálva értek be a célvonalra, egy hangos pacsi kíséretében.

A gongra hatalmas ütést mért valaki, ahogy átlépték az utolsó fénylő vonalat. Boldogan, büszkén vigyorogva, de fáradtan – és Sayu esetében talpig sárosan - várták, hogy a fény átmossa őket, majd a könyvtárban találják magukat újra.
A mágiának volt egy nem várt hatása: Sayu boldogan vette észre, hogy ruhája ismét tiszta lett, a mágikus felszerelés pedig náluk maradt.
- Remek munkát végeztetek, lányok! - jelent meg Mrs. Marissa újra, most már élőben is. Vastag keretes szemüvegén meleg pillantást vetett rájuk. Nem csak a munkáját végezte: tényleg büszke volt rájuk a győzelmükért. - Bevallom, nem gondoltam volna, hogy így sikerül kihasználnotok a helyzetet és hogy le tudjátok szerelni Cecilt és Houkit is. Jól használtátok a terepismereteteket, de vigyázzatok. A szerencse nektek kedvezett. Ha nem bízzátok el magatokat, és továbbra is ilyen teljesítményt nyújtotok, nagy jövőt jósolok nektek.
Mrs. Marissa a lányok egy-egy vállára rakta a kezeit.
- A próba elvégzése azonban nem csak arról szól, hogy hogyan használjátok a mágiátokat, vagy hogy hogyan harcoltok a környezetetekkel. Azt is megmutatja, milyen fontos a megfelelő felszereléssel nekiindulni a feladataitoknak. Rúnalovagként rengeteg felszereléshez férhettek majd hozzá. Ezek közül az elsőt a most használt eszközök közül választhatjátok ki. Bármelyiket elvihetitek. Legyen ez az első leckétek az igazi küldetésekről.
Shira szemei elkerekedtek. Még nem kaptak ilyen dicséretet senkitől, aki az Akadémián tanította őket!
- Köszönjük, Mrs. Marissa!
- Ne nekem köszönjétek, hanem magatoknak. Nos, mit szeretnétek elvinni? Nem kell elsietni a választ.
- A cipőt választom. - jelentette ki Shira néhány másodperc múlva. Túl hasznos volt a tárgy ahhoz, hogy bármi másra lecserélje.
- Én pedig a gyűrűt. - simogatta meg a kezén a pajzs-lakrimával ellátott ékszert nővére. Jó érzés volt a nehéz tárgyat használni.
Mrs. Marissa kinyújtotta kezét, és a lányok a többi tárgyat a könyvtáros kezeibe nyomták. A mágikus eszközök egy pillanat alatt eltűntek kezéből – feltehetően visszakerültek az útvesztőbe, az újabb próbatevőkre várva.
A pillanatot Cecil felbukkanása zavarta meg. A szőkeség egy ajtó mögül robogott elő, olyan zaklatott állapotban, ahogy még nem látták. Sayu ösztönösen Shira elé lépett és felemelte a kezét, hogy megidézze a pajzsot, ha a hisztérika nekik ugrana.
Villámló, kisírt szemekkel fékezett le az utolsó pillanatban Cecil előttük, nyomában azonnal Houkival. Felháborodottan zihált, és eszébe sem jutottak szokásos, teátrális mozdulatai. Dühösen Sayu mellkasa felé bökött az ujjával.
- Hogy képzelitek ezt?! - kiabálására a lebegő könyvek ijedten összezárultak, és magasabbra repültek.
- Mit? - nézett rá értetlenül Sayu.
- A pók! Átvertetek!
- Ja, az. - vont vállat Sayu. - Legközelebb ne higgy annak, akit te is átvertél.
- Semmi közötök hozzá, hogy mit csinálok! Ó, istenkém? Mit fognak szólni a szüleim és a nővérem?
~ Ugyanazt, hogy egy elkényeztetett kölyök vagy? - csendült fel Shira hangja Sayu fejében, ahogy a telepata véletlenül bekapcsolva hagyta az egyik csatornát.
Sayu tényleg mindent megpróbált, hogy ne üljön ki széles vigyor az arcára. Mindent. De sikertelenül, és ez csak olaj volt a tűzre. Cecil arca vörös lett a dühtől, ahogy észrevette a gesztust.
- Ezt meg fogjátok bánni! Sosem felejtem el a neveteket, Sayuri és Shiragiku! Miattatok szégyent hoztam a családomra! - Cecil szeméből egy könnycsepp bújt ki, de nem lehetett eldönteni, hogy a szomorúságtól vagy a dühtől.
- Cecil, kérlek…. - szólalt meg végül Mrs. Marissa is, de nem volt ideje befejezni a mondatot. Houki az elrohanó Cecil után sietett, egy utolsó gyilkos pillantást követően.
- Szerintem… Aludjunk egyet. Ránk fér ez után a nap után. Cecil majd kiheveri. - fordult Shira a nővére felé, aki energikusan bólintott a felvetésre. Mindketten holtfáradtak voltak, de az adrenalin még dolgozott bennük. Egy ideig.
- Egy-egy ilyen deszkát viszont vegyünk mindenképpen.
- Ha bármikor lesz rá pénzünk, ez lesz az első dolgunk. - A legtöbb itteni diákkal ellentétben nekik nem voltak gazdag rokonaik. Vagy élők. Shira hangos koccanással csapta össze a fogait, mielőtt még folytathatta volna a mondatot. Sayu boldog volt, és nem akarta elrontani a hangulatát. - Majd elmegyünk kincset keresni. Vagy takarítunk.
- Amelyik jobban fizet.