Karácsonyi Party!

Egy gyönyörű szép havas, téli napon hirtelen felébredtem. Olyan hirtelen, mint ahogy a menzai szalmonellás süti hajtja meg az embert. Mint ahogy ilyenkor általában, lendületes mozdulattal kinyitotta a szemét. Sőt, hat perc múlva a másikat is – mivel szerencsére még kettővel rendelkeztem -, hogy vizuális ingerek révén befogadja a külvilágot. Ám szinte azonnal rádöbbentem arra, hogy a délelőtt 12 óra körüli időpont számomra teljességgel korahajnalnak tekinthető. Hiába ingereltek a kissé másnaposnak ható, mégis hiperintelligens benyomást keltő, finom arcomat a huncut kis napsugarak, eléggé tompa voltam, mint a kiszáradt sógyurma.
Nagyot ásítottam. Aztán még négy kicsit. Megdörgöltem leragadt szemeimet, majd nagy nehezen feltápászkodtam pihe-puha kis ágyikómból. Kómás fejjel nem sokat láttam. A világ oylanformán tárult a szemem elé, mint egy impresszionista festő képe. Tiritarka színek és elmosódott formák ködlöttek látómezőmbe.
De jó pár perc után végre újra kiélesedett a látásom, akár a sasnak. Az eddig elmosódott formák jól körülhatárolható konrútokba rendeződtek.
A drága és szeretett naptáram képe is kirajzolódott előttem. A szememet dörzsölgetve elé álltam és keresni kezdtem mit is jelöltem be rajta. Egy hatalmas pirosan villogó neon nyíl aztán a helyes irányba terelte a tekintetemet.
- Gray karácsonyi partija…
Szinte hallani lehetett, ahogy a fejemben a fogaskerekek tekeregni kezdtek és szép lassan lerázták magukról a töménytelen mennyiségű pókhálót és port. Szép lassan újra beindult a régi jól bevált rendszer és működőképesen rögtön nekilátott az információ feldolgozásának. A pupillák kitágultak, mint éjjel a fekete macskának.
- Basszus a parti!
Sebesen nekiiramodtam az öltözésnek és a pakolásnak. Kikaptam a szekrényemből egy piros, fehér bolyhos mikulás sapkát és nevetve a fejemre húztam.
Vidáman, karácsonyi dalokat dúdolva szökdeltem végig a klánház folyosóján, egészen az kapuig onnan pedig az állomásra.
Fölpattantam az első vonatra és meg sem álltam Magnolia-ig.
Leszállva a vonatról órákig bóklásztam a városban mire végre megpillantottam a helyes címet és Gray lakásának a bejáratát. Semmivel sem törődve kacarászva megindultam az ajtó irányába, ám nem vettem észre a sarkon beforduló alakot. Puff! Az emberek borultak, a dobozok repültek, a muskátli pedig zuhant az ablakból, de szerencsére senki sem sérült meg ebben a frontális balesetben.
- Jaj ne haragudj! Várj segítek. Á szia Sophy! – mondtam miután felismertem a szerencsétlen jövevényt, akit frontálisan elgázoltam, majd neki kezdtem a dobozok összeszedésébe.
- Heinen? ... Nem Öööö Reinen? Az se... Reigen! Szia. Bocsibocsibocsi.
Gyorsan összekapkodtuk a csomagokat, majd mikor befejeztük felegyenesedtünk és némi csomagott átvettem tőle, hogy legalább láson valamit.
- Bocsi éppen egy karácsonyi partira megyek és annyira elöntött a lelkesedés, hogy nem figyeltem.
- Áh… Csak nem Gray-hez? Amúgy… Én is oda tartok éppen. – mondta vigyorogva.
- Akkor menjünk együtt!
Azzal együtt indultunk útnak és tettük meg az utolsó néhány métert, majd becsöngettünk az ajtón.

- Nyef...- Morogtam és kitöröltem a csipát a szememből. Kinéztem az utcára, ami szinte szikrázott a hóra sütő halovány napfényben.
- He?- Kikecmeregtem a meleg pihe- puha kis ágyamból. Ekkor vettem észre, amit eddig nem
- Hó! Esett a hó! - Rohantam az ablakhoz és kinyitottam az ablakot, hogy ne csak lássam, de érezhessem az év első hótakarójának hidegét. Alig nyitottam ki az ablakot, azon a kis résen csak úgy dőlt be a szél hordta hó és a hideg.
Azonnal bevágtam az ablakot és remegve visszabújtam a takaróm alá.
- Ez egy baromi hülye ötlet volt...- Motyogtam szipogva, majd amikor végre felmelegedett megint a szoba rendesen, kimásztam az ágyból, a takarót a fejemre húztam és teljesen bebugyoláltam magam. Így botorkáltam el megint az ablakhoz és csodáltam a hófödte házakat és utcákat. Olyan volt, mint egy gyönyörű karácsonyi képeslap. A házak mintha mézeskalácsból lettek volna.
- Kis karácsony, Nagy karácsony...- Dúdoltam magamnak. Ekkor kopogott valaki az ajtómon.
- Ki az? - Kérdeztem, bár nagyon jól sejtettem.
- Mi vagyunk azok! - Kris lépett be az ajtón mögötte a szülei. Nem nagyon tudtam, hogy mit szeretnének, de amikor sorfalban beálltak az ajtó előtt és kórusban elkiáltották magukat, hogy Boldog Karácsonyt, már sejtettem.
- Mivel neked ma estére már van programod, és nem tudsz velünk ünnepelni, arra gondoltunk, hogy akkor az ajándékozást kicsit előrébb hozzuk. - Mosolygott a ház ura, mire mind a hárman elővettek egy- egy ajándékot a hátuk mögül. Akaratlanul is elmosolyodtam.
Ez az első karácsonyunk. Előkaptam az én ajándékaimat és kicseréltem velük az ajándékaimat, amiket letettem ezután az ágyra.
- Az én ajándékaimat csak holnap reggel nyithatjátok ki... de miért is nem lehetek itt? - Kérdeztem végül rá arra, ami eddig a legjobban érdekelt.
A három előttem álló személy furcsállón összenéztek.
- Hát tudod... karácsonyi ünnepség... - Mondta Kris úgy mintha valami degenerálttal beszélt volna, lassan és nagyon artikulált.
- Buli?- Tanácstalanul megvakartam a fejem- ... buli... buli... buli.. bul...A buli!!!!!!!- A hó látványa teljesen kiverte a fejemből, pedig tegnap alig tudtam elaludni miatta. Szinte hallottam ahogy leesett nekem a tantusz, a koppanását talán még Magnolia-ban is hallották. Odarohantam a szekrényemhez és minden ruhát kihajigáltam a szekrényből ami jónak tűnt. Eközben a többiek kioldalaztak a szobából. Felakartam öltözni, de mivel csak találomra vettem ki a ruhákat a harmadik nadrág után kicsit elgondolkodtam.
Lehet, hogy nem lenne rossz ezuttal kiöltözni egy kicsit? Mégis csak egy ünnep van. Körbenéztem a szekrényben, de nem találtam semmi olyat, ami ünnepi lenne, ezért végül felvettem valamit, ami nagyon elüt attól, amit általában hordani szoktam.

http://www.zerochan.net/271010

Miután felöltöztem felkaptam egy kabátot és rohantam a pályaudvarra, ahol megvettem a jegyet és felszálltam az első Magnolia-ba tartó vonatra.
Amikor megérkeztem elkezdtem keresgélni a megadott címet, ahol elvileg a bulinak lennie kellene. Negyed órás kóválygás és kérdezősködés után végre megleltem a helyet. Megint elfogott az az ünnepi érzés és vidáman vigyorogva szaladtam az ajtóhoz, ahol becsöngettem.

- Affene! – káromkodtam el magamat.
Ez a héten már az ötödik alkalom volt, hogy egy álruhás Mikulás berohant a fürdőszobába és rám hányt egy nagy lapát havat, majd sűrű „Hóhóhóó”-zás közepedte elszaladt. És nem én voltam az egyetlen áldozat, mert már többen panaszkodtak az orvtámadóra. Persze elsőre mindenki viccesnek találta, így karácsony felé közeledve, sőt másodszor is, node harmadszorra már kezdtük húzni a szánkat. Bob Mester meg csak kuncogott az egészen.
Gyorsan magamra kaptam egy törülközőt, majd kirohantam a folyosóra, hátha még el tudom kapni, de csak pislákoló lámpákat találtam. Elindultam a folyosó vége felé, közben hegyeztem fülemet. Az egyik ajtónál halk neszezést hallottam és rögtön tudtam megvan a támadóm. Szorosabbra húztam az alkalmi ruházatom a derekam körül, majd az ajtót berúgva akcióba léptem.
- Most megvagy Mikulás! – ordítottam el magam diadalittasan.

És tényleg megvolt. Legalábbis a hava, ami fénysebességgel csapódott arcomba. Amíg az újdonsült fehér maszkomat próbáltam levakarni, addig meghallottam, hogy újra lendül a hólapát. Már azt hittem kapok még egy adagot, de a várt becsapódás elmaradt és csak női sikoltozás volt a reakció.
Végre az utolsó szemet is kipislogtam, de már csak a vörös köpeny eltűnését láttam az ajtóban, nomeg egy kipirult arcú meztelen nőt, aki sikítva és káromkodva rohant felém. Észrevéve engem döbbenet ült ki arcára, ami hamar elpirulásba fordult. Kezeit maga elő kapva igyekezett eltakarni magát, de nem sok sikerrel. Én meg csak bambultam elégedetten, bár a csaj neve nem jutott eszembe, de máris felírtam a megszerzését a legfontosabb teendőim listájára.
- Te meg mit kukkolsz, te perverz?! – törtek elő lángok kezéből, mire gyors bocsánatkérések közepedte jobbnak láttam futni az életemért.

Megpörkölődött törülközőmet csapkodva meg sem álltam a hall-ig. A tűz is motivált, nomeg hogy végre elővegyem a Mestert, hogy kezdjen valamit a Mikulással. A lent iszogató emberek röhögcsélve mutogattak rám, amíg a bárpulthoz csörtettem.
- Mester! Ez már mindennek a teteje. Csinálj valamit a Mikulással, mert kezdek megőrülni tőle! – szólítottam fel az elpirult arcú klánmestert a cselekvésre.
- Ugyan, cukipofi! Hát nem szereted a karácsonyt? - nevetett, talán rajtam, talán a helyzeten.
- Szó sincs róla, hogy ne szeretném, de ez az orvlapátos fickó kezdi elvetni a sulykot.
- Mivel szemmel láthatóan rád férne a szórakozás, hogy visszanyerd a humorérzékedet, ezért ez pont kapóra jön neked. – dobott felém Bob egy papírdarabot.
- Gray karácsonyi partija? – olvastam hangosan a papír fejlécét.
- Kedves barátom, Makarov mester juttatta le hozzám és én téged küldelek ehhez a cukifickóhoz, hogy végre megtudd mi az igazi mulatság. – mosolygott, miközben az arcomat pofozgatta.
- Ám legyen Mester! - fordultam el tőle.

Első körben nem akartam menni, de végül mégis rábeszéltem magamat.
- Talán tényleg rám férne egy kis szórakozás. – határoztam el magamat, majd magamra öltöttem legelegánsabb ruhámat és kisétáltam a klánházból. Meg sem álltam a vasútállomásig, ahol jegyet vettem a Magnoliába. Felszálltam a szerelvényre, majd a hideggel nem törődve a nyitott ablakon kihajolva néztem a békés karácsonyi hangulatot, mely a világra telepedett. Mindenfelé vidám, mosolygós embereket láttam. A szerelvény lassan elindult és már én is mosolyogtam, mert tudtam jól döntöttem.
- Jó utat, aztán mindent bele! Hóhóhóóó! – hallottam egy ismerős hangot a peronról, majd az ablakban lévő pofámba kaptam egy adag havat.
Amíg káromkodva vakartam el magamról a fagyos havat, addig lassan magunk mögött hagytuk a békés állomást, a peronról integető Mikulással.

Pár óra vonatozás után meg is érkeztem a célhoz. Magnolia fantasztikusan festett havas utcáival és vidám lakóival. Miután útbaigazítást kértem kettő már betintázott Mikulástól, már a navigálás sem volt gond, így viszonylag hamar megtaláltam a kérdéses lakást, ahonnan fantasztikus karácsonyi zene szólt. Nem haboztam, hanem rögtön az ajtókilincshez nyúltam.

Kényelmesen fetrengtem a kellemesen meleg vizű jacuzzi lágyan simogató habjaiban. ~ Imádom a klán wellness részlegét. ~ merengtem magamban, amikor hirtelen..
- Hohohohóóó! Boldog karácsonyt! – kiáltotta tőlem két méterre a mikulásruhába öltözött fenegyerek, és egy pillanattal később arcom meg is telt a nagy lapát hóval, amit persze szokásához híven teljes erőből vágott hozzám. Pillanatnyi meglepetésemből felocsúdva sikítva pattantam ki a jacuzziból, talán még repültem is, arcomat kaparászva ugráltam, mintha a padló égette volna a talpam.
- Ez nem igaz!! Eddig ötször kapott telibe! Hát semmi sem elég? Ez volt a ráadás? – teljesen kikeltem magamból, gondolataimat hangosan kürtöltem szét, az egész terem visszahangozta panaszos szavaim. – Most elkapom és megleckéztetem! – és már ki is léptem előre, amikor hátulról egy újabb becsapódás hatására hatalmas lendülettel orra estem. A hidegtől és a riadtságtól remegve feküdtem magatehetetlenül a hókupac alatt, és néztem, ahogy oldalról beszökdécsel a tettes a látószögembe.
- Hohóó! Egy meg egy az kettő! És ugye öt meg kettő az hét..hohohóó. – dalolászta az első osztályos matekleckét, aztán eliszkolt.
- Aaahh.. – nyögtem hangosan és nagy nehezen kikászálódtam a jeges kupac aljáról, majd kúszva belemásztam a jacuzzi meleg vizébe, hogy kiolvadjak.

- Mester ez botrány! Egyáltalán nem jó móka ez a hólapátos Miki. – kiabáltam imádott Bob mesteremnek, aki erre csak kuncogott, megpaskolta orcámat és tovalibbent a pult felé. Nagyot sóhajtottam az étkező közepén és lerogytam az egyik asztal mellé a székre, mikor Liz jelent meg előttem cuki piros ruhácskájában.
- Ne húzd fel magad Atsui. Tudod, hogy a mester mennyire szereti az ilyen tréfákat. Tégy úgy, mintha élveznéd. Végül is karácsony van. – mondta mosolygósan, majd folytatta. – Óó…jut is eszembe. – félrehajtotta fehér köténykéjét, és belenyúlt piros szoknyája zsebébe, hogy egy kis papírlapot húzzon elő, majd a kezembe nyomta. ~ Meghívó Gray karácsonyi partyjára.. ~ olvastam magamban a fejlécet.
- Ez egy meghívás, ahogy láthatod a Fairy Tail egyik mágusának karácsonyi bulijába. Bob mester meleg szívvel ajánlotta mindenki figyelmébe. Firmus és Ai már el is mentek.
- Ai és az a bohóc Kakte is mentek? Akkor azt hiszem én sem maradhatok ki. Legalább megúszom a további hólapátos támadást. – jót nevettünk Lizzel, majd szaporán hazamentem kis lakásomba, felvettem legszebb Rega által varrt ruhámat, összeszedtem ezt-azt, és kiszaladtam a pályaudvarra. Szerencsére pont jött is egy vonat, ami Magnolia felé tartott, gyorsan vettem egy jegyet, felpattantam, és pár óra múlva le is szálltam.

Magnolia városa színpompába öltözve köszöntött, a hó hatalmas pelyhekben hullott alá, hogy fehér lepedőként takarja be az utcákat és a házakat. A látványtól teljesen felvillanyozódtam, és lelkesen elindultam…volna, ha tudtam volna merre lakik a házigazda. Megkérdeztem hát egy hóembernek öltözött kamaszt, aki rögtön útba is igazított, aztán fejbe dobott egy igen nagyra sikerült hólabdával. ~ Remek…itt sem úsztam meg. ~ gondoltam, aztán jót röhögtem magamon.

Némi séta után meg is találtam a kérdéses házat, egyenesen felmentem az emeletre, és bekopogtam. Egy félmeztelen, mikulássapkás, műszakállas, fekete hajú fiú nyitott ajtót, amitől kissé zavarba jöttem, de rögtön felismertem a Heti Mágus magazinból a híres/hírhedt jégmágust. Előzékenyen beinvitált, a felesleges cuccaimat elvette, majd bevezetett egy nagyobb szobába, ahol szemem azonnal megakadt klántársaimon. Mindenkinek köszöntem, és megpróbáltam beszállni a beszélgetésbe.

Az ajtó pillanatokon belül kitárult és egy félmeztelen, kidolgozott felsőtestű, fekete hajú, mikulássapkás, műszakállas srác állt velünk szemben, aki nem volt más, mint a Fairy Tail híres alkotó mágusa, Gray Fullbuster. Mellkasán ott díszelgett a kék klán szimbólum, nyakában pedig egy kereszt alakú nyaklánc. Valamint a Heti Mágus magazinból már megszokhatott fekete nadrágot és a hozzá tartozó barna övet viselt, az öv bujtatóból pedig egy lánc lógott. A fekete bakancsa helyett most – valószínűleg az ünnepekre való tekintettel – egy fehér bolyhos lábbelit hordott.
Mikor kinyitotta az ajtót hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Gyorsan behívott minket az előszobába, ahol megkezdtük a magunkon lévő réteges ruhatárat lehámozni. Eközben újra csöngettek, mire Gray elfordult tőlünk és újfent ajtót nyitott.
Egy ismerős arcú, barna hajú lány lépett be az ajtón. Nem kellett sok hozzá, hogy felismerjem Alice-t.
- Szia Alice! Boldog karácsonyt! – integettem neki mosolyogva.
- Szia Reigen, neked is Boldog Karácsonyt! - köszönt vissza, majd kollektivizálódva beszállt ő is a csoportos vetkőzésbe (nem úgy te beteg).
Szegény Gray, ahogy becsukta az ajtót máris újra nyitnia kellett. Ezúttal egy magas, barna hajú srác lépett be az ajtón.
- Helo Reigen vagyok! – mentem oda hozzá köszönni.
- Szia! Firmus vagyok! - jött a válasz egy plusz pacsizás keretében, majd Alice is sorra került utánbam.
- Helló, Boldog Karácsonyt, a nevem Alice!
- Boldog karácsonyt neked is. Firmus vagyok!
Ezután Firmus is csatlakozott a tömeges vetkőzéshez, majd újra nyílt az ajtó és egy lány lépett be rajta. Hosszú, hollófekete haja és hófehér bőre volt.
~ Hófehérke? Nem, nem ő az… Pedig kértem volna autogramot…
Először kicsit letörtem a felismeréstől, de az új ismerős gondolatától ismét öröm és vidámság költözött az arcomra. Azonnal odaléptem hozzá és bemutatkoztam, de Firmus közelebb állt hozzá, így ő kezdeményezhetett.
- Szia! Esküdni mernék, hogy láttalak már valahol. Firmus vagyok.
- Szia, Reigen vagyok!
- Sziasztok! Ai vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek titeket! Boldog Karácsonyt nektek is! -mondta majd Firmus felé fordult. - Igen ugyan abban a klánban vagyunk!
A gyors szóváltás után ő is bevetette magát a tömegbe, hogy levetkőzzön.
Miután mindenki kész volt a ruhátlanítással és nem volt rajta más csak fehérnemű. Na meg zokni, nadrág, póló, esetleg pulóver.
Gray sorba rendezte a cipőket és egy jégből készült cipős polcra helyezte mindet, majd fölé akasztotta a kabátokat.
- Gyertek beljebb, itt a nagyszobában foglalhattok helyet.
Invitált minket beljebb, mire a csapat megindult az előszobában egészen a nagyszobáig. Bent a falak mentén körben fotelek helyezkedtek el. Középen egy karácsonymintás terítővel lefedett asztal foglalt helyet, ami telis-tele volt különféle süteményekkel, édességekkel, mézeskalácsokkal, üdítőkkel. A nyálam azonnal csorogni kezdett.
- Az asztalon van minden, érezzétek otthon magatokat…
- Nem kell kétszer mondani – azzal már rá is vetettem magam az asztalra és kétpofára tömni kezdtem magamba a sok finomságot.
- … de ha elfogy valami, szóljatok és hozok még! Ja, a zsákhoz nem nyúlni!
- Bijen zsákhó? – kérdeztem tele szájjal, de ahogy feltettem a kérdést már észre is vettem a hatalmas karácsonyfa alatt fekvő kövér, piros zsákot.
~ Ajándékok!
- Reigen főleg neked mondom!
Ekkor újabb csengőszó hallatszódott, mire Gray megfordult és visszasietett az előszobába.
Gyorsan lenyeltem a hatalmas falatot, aztán felállva a székről előre hajoltam, hogy kilássak a folyosóra. Gray odaért az ajtóhoz és ismét kinyitotta egy lánynak.
Gyorsan kioldalaztam a falhoz és kihasználva Gray távollétét és a többiek beszélgetését osonva megindultam a fához. Lábujjhegyen közelítettem meg.
~ Már csak pár méter…
Egyre közelebb és közelebb értem a zsákhoz. Nagyon izgatott lettem, hogy vajon miket is rejthet a zsák. Már éppen nyúltam a szákért, hogy belenézhessek, amikor belépett az új jövevény és Gray a nagyszobába.
- Basszus…
- Ice Make: Snowman!
A következő pillanatban jeges hideg járta át a testemet és nem bírtam moccanni sem. A szememet jobbra-balra kapkodtam, majd egy tükröződő felületet meglátva elkerekedett a szemem. A saját tükörképem helyett egy hóember pislogott vissza rám.

/Nem szerettem volna egy karakterrel sem visszaélni, így a válaszokat csak úgy körülbelül fogalmaztam meg, majd a postokból kiderülnek és akkor kiegészítem velük. Ja és örülnék ha esetleg valaki lenn oly szíves és kiolvasztana ^^"" /

Izgatottan és fázósan toporogtam az ajtóban, amíg a ház ura ajtót nem nyitott nekem.
- Boldog karácsonyt! - Vigyorogtam a bolyhos papucsos házigazdára, aki vidáman beinvitált engem. Elsőre nem is tudtam elhinni, hogy Ő a Fairy Tail egyik híres mágusa áll előttem, de hamar túltettem magam a dolgon és beljebb mentem.
Ekkor megláttam Reigent, egy számomra ismeretlen lánnyal.
- Szia Alice! Boldog Karácsonyt! - Köszönt nekem a fiú, hatalmas vigyorral az arcán, ami nem volt tőle szokatlan reakció.
- Szia Reigen, neked is Boldog Karácsonyt! - Köszöntem vissza neki. Örültem, hogy ő is itt van és az ismeretlen lánynak is örültem, főleg mivel nem minden Szenteste ismerek meg új embereket.
Miután Gray segített levenni a kabátomat odamentem hozzá, és bemutatkoztam neki.
- Szia, Alice vagyok, Boldog Karácsonyt, örülök, hogy megismerhetlek? - Nyújtottam neki a kezemet. Miután ő is bemutatkozott nekem. Eközben új vendég jött, akinek Reigen után én is bemutatkoztam. Magas srác volt, barna hajú.
- Helló, Boldog Karácsonyt, a nevem Alice! - Vele is kezet fogtam, bemutatkozott, de alig végeztünk máris jött még egy vendég. Ő egy fekete hosszú hajú lány volt. Az újdonság kedvéért neki is bemutatkoztam.
- Helló, Alice vagyok, Boldog Karácsonyt! - Ővele is kezet fogtam. Úgy éreztem, életemben nem mondtam ki ennyiszer a saját nevemet, mint ma. - Eközben akiknek eddig köszöntem ugyancsak ledobták a kabátjaikat és levették a cipőiket, és Gray invitálására bementünk mind a nagyszobába.
A szobában volt egy asztal, tele kajával. Mindenféle finomság volt ott, a nyálam is majd kicsordult.
- Az asztalon van minden, érezzétek otthon magatokat... - Amint ezt kimondta Reigen és én azonnal rávetettük magunkat az asztalon lévő ételekre.
Először a Bejglivel kezdek, aztán... majd meglátjuk! - Gondoltam és vágtam egy szeletet... aztán még egyet... meg még egyet... és egy utolsót.
Miközben ettem Gray megemlített egy zsákot is, de a nagy evészetem közben erre nem tudtam odafigyelni. Csak akkor tűnt fel, hogy valami van a fa alatt, amikor Gray, az új vendégek társaságában belépett a szobába, majd...
- Ice Make:Snowman!
A fa irányába pillantottam és megláttam a hóemberré fagyott Reigent, aki néhány centire az előbb említett zsáktól állt. Nehéz volt megválni az ételekkel megpakolt asztaltól, de mivel klántársamat sürgősen ki kellet olvasztani, ezért megerőltettem magam és kiolvasztottam.

Kopogásomra szinte rögtön nyílt az ajtó és végre szemtől-szembe állhattam a Fairy Tail híres mágusával. Hát nem mondom elsőre majdnem elröhögtem magamat.
Mikulássapka műszakállal, mindez félmeztelenséggel kombinálva. Persze mi Blue Pegasus-os népek sem vagyunk különbek, ezért kezemet nyújtva gyorsan bemutatkoztam neki.
- Firmus Kakte! Örvendek a szerencsének!
- Gray Fullbuster! Fáradj beljebb!
Egy takarosan berendezett előszobába intett be, ahol már egy tűt sem lehetett leejteni, olyan tömeg volt. Persze a tömeg három főt takart velem együtt, de a szűkös szobában ez is soknak tűnt. Mindenki szépen lassan hámozta le magáról a hideg tél miatti vastag ruházatát, amit Gray elégedett mosollyal nézett, de csak addig, amíg újra az ajtóhoz nem kellett lépni az ismétlődő csengetéseket hallva. Sajnos egyik emberkét sem ismertem fel arcról, ezért gyors bemutatkozásokba kezdtünk.
- Helo Reigen vagyok! – lépett hozzám egy fiatal kékszemű srác.
- Szia! Firmus vagyok! – pacsiztam le vele, aztán már jött is a következő bemutatkozás.
- Helló, Boldog Karácsonyt, a nevem Alice!
- Boldog karácsonyt neked is. Firmus vagyok! – ráztam kezet a viszonylag aprócska hölgyeménnyel.

Immár hármasban folytattuk a vetkőzés bonyolult folyamatát, de hamarosan újabb társunk akadt.
Gray egy hosszú fekete hajú leányzót terelt kis társaságunkhoz, aki ismerősnek tűnt.
- Szia! Esküdni mernék, hogy láttalak már valahol. Firmus vagyok. – nyitottam én a köszöntést, lévén én voltam a legközelebb hozzá.
Persze rögtön kiderült, hogy azonos klánba tartozunk, ezért volt arcra ismerős. A többiek is gyorsan bemutatkoztak, majd a vetkőzési szertartás után Gray beterelt minket a nappaliként funkcionáló nagyszobába.
Hatalmas karácsonyfa, fantasztikus ülőhelyek, remek ételekkel dugig rakott asztalka fogadott minket.
- Az asztalon van minden, érezzétek otthon magatokat.. – engedett el minket vendéglátónk,.
Valahogy rögtön otthon éreztem magamat, sőt talán még jobban is. Az ínycsikladozó illatok, amik az asztalka felől szálltak felém rögtön rabul ejtettek. Reigen és Alice, mint két éhenkórász, rögtön a kajára vetették magukat.
- de ha elfogy valami nyugodtan szóljatok és hozok még! Ja a zsákhoz nem nyúlni! – figyelmeztetett Gray, majd már indult is vissza az ajtóhoz, hogy újabb vendégeket engedjen be.

Nos, eddig bírtam cérnával és én is letámadtam az asztalt. Kétpofára zabáló társaim mellett alig jutottam szóhoz. A bejgli végét, így is Alice szájából kellett kitépnem, hogy én is megkóstolhassam.
Persze minden falatot igyekeztem alaposan ellenőrizni, nem e „zöldfűszeres”, mert nem volt kedvem ennyi ember előtt kiadnom a „lelkemet”. A végén persze már mindegy volt és csak folytattam a pusztítást, miközben félszemmel követtem Reigen-t, aki látszólag ninjának képzelte magát és elindult becserkészni a fa alatti hatalmas zsákot. És egész ügyesen csinálta, már csak pár centi volt hátra, mikor visszatért Gray.
- Vizsázs Rei! Itvaaan! – szóltam neki, de hang alig, viszont annál több morzsa tört elő számból.

Gray varázslatából csak a „Snow” szót értettem, mert éppen a hűtlen morzsákat pakoltam vissza arcom darálójába, és rögtön elkapott a pánik, hogy visszatért a hólapátos Mikulás. Szerencsére nem tért, viszont társaságunk gyarapodott egy hóemberrel egy fő rovására. El is röhögtem magam és gyorsan egy répát kezdtem keresni az asztalon, hogy befejezhessem a félkész hóembert.
- Nem láttál errefelé egy répát? – kérdeztem Ai-t, aki mellettem tátott szájjal nézte HóReigent.
Alice nagyot sóhajtva feltápászkodott és egy gyors varázslattal kiolvasztotta a fiút. Reigen újra köztünk volt, a hóemberre pedig csak egy tócsa emlékeztetett. Mivel Bob Mester belénk verte a rendszeretetet, ezért szélmágiámmal gyorsan felszárítottam a vizet, majd visszafordulva az asztalhoz, itóka után néztem.

A nap már rég nyugovóra tért, miközben vörösre festette az égboltot. Előbújtak az első csillagok is, és fényesen ragyogták be az eget. A hó hangosan ropogott Leena lába alatt. A tájat hó fedte mindenhol és a levegő is hideg volt még is valahogy olyan Leena melegséget érzett a szívében. Már jó ideje úton volt, és abban bízott nem tévedt el. Egy idő után újabb játékba kezdett a hova. Ide oda ugrálva lépteiből alakzatot formált, hogy egy felhőt hogy egy kört, még egy sárkányt is megpróbált lenyomatozni de be kellett ismernie nem egy picasso. A sárkány inkább egy gebe kecskére hasonlított. Ezután unottan vágta magát a hóba és angyalkák gyártásba kezdett. Végre újra gyereknek érezte magát, mosolygott sőt még alkalmanként fen hangon fel is nevetett. Amikor fel pattant a hóból körbe bérbe kezdett forogni. Csak hogy hamar elszédült, Leena kifejezetten viccesnek találta ezt de azért még is megpróbált a park – mert hogy egy parkban volt – kikövezet útjára vissza térni. Ahogy kóvályogva haladt vissza felé hirtelen valami nagy fekete termett előtte, lábai valami keménybe gabalyodtak és már zuhant is a föld felé. Hangos koppanással ért földet, kellett néhány másodperc mire kitisztult. Ahogy próbálta magát feltornászni a hóban egy ismerős arc csúszott belé
- Bocsánat nem akartam … Jé te vagy az? – kérdezte az ismerős hang.
- Ovan?! Ó ne haragudj – kezdett el szabadkozni – csak egy kicsit meg szédültem mert… mert… - de nem akarta már befejezni mondatot. Szégyellte kissé az igazságot.
- Hogy van a karod, Gyógyulgat már? – terelte el gyorsan a szót.
- Már kevésbé kék úgyhogy igen, legalább kevésbé érzi a hideget – válaszolta Ovan, amitől Leenának széles mosoly jelent meg a száján.
- Biztos ne gyógyítsam inkább meg? Egyébként te hova tartasz? – kérdezte kíváncsian.
- Nem kell állítólag a gyógyult rész erősebb lesz – felelte amire Leena csak hallgatott nem igazán akarta kiábrándítani a fiút - Tartani lehetőleg valami meleg helyre tartok, te tudsz olyat? – kérdezte és kezeit egymáshoz dörzsölve láthatóan némi meleget próbált csiholni.
- Én épp Grayhez megyek karácsonyi partit tart, nincs kedved velem jönni? – kérdezte mosolyogva.
- Ha beltéren van nekem meg felel. – mondta egykedvűen.
- Abban lesz nyugi. – mosolygott rá Leena, és azzal elindultak, szerencsére már nem voltak messze. Mindössze tíz percet sétáltak még, közben beszélgettek. Leenát közben teljesen elbűvölte a város, ahogy a vastag hó takaró fedte utcákon lágyan égtek a lámpák. Minden olyan puhának és finomnak tűnt számára.
A ház igazán mese szép volt, igazi kis takarós téli kuckóként festett, ahogy végig sétáltak a kerten, Leenának kedve támadt újra a hóba vetni magát, de úgy döntött nem biztos hogy Gray örülne ki ha a szép kis kertét szét túrná. Amikor az ajtóhoz értek Ovanra pillantott aki a csengő után nyúlt és megnyomta. Gray szinte egy perc elteltével már ajtót is nyitott,m igaz fél pucéran. Leena meghökkent tőle eső pillantásra és érezte hogy fülig vörösödik de Gray ezt vagy nem vette észre vagy direkt hagyta figyelmen kívül. Ahhoz képest hogy Leena úgy halotta fagyos természet nagyon kedvesen beinvitálta őket a házba.
A ház belülről is olyan meghitt és varázslatos volt mint kívülről, Leena megidézve bámulta a díszítést is. Ahogy Gary a nappaliba vezette őket, de amint beértek valami fura történt.
- Ice Make: Snowman! – kiáltotta és egy hóember ált a karácsony fa előtt.

//Ugye nem baj ha nekem is megtetszett az E/3?//

Szép, havas reggelre kelt föl Ovan, ezúttal uborkáktól mentesen. Épp az egyik útjáról jött haza, és úgy döntött, a hideg ellen bevonul a klánházba, aminek ajtaján egy kiírás fogadta:
-Ne már! Most fagyjak meg?!?
Nincs mit tenni, a hideg ellen mozogni kell. Sovány malac vágtában elrohant a vonatállomáshoz, hátha ott melegebb van. Kapkodta vacogó lábait, de feleslegesen. Ott is tök hideg volt. Így aztán jegyet vett a leghamarabb érkező vonatra, vacogott egy órácskát, felszállt és elhatározta, hogy a végállomásig a vonaton marad.
Magnoliához érve megszólalt a hangosbemondó.
-Felhívjuk kedves utasaink figyelmét, hogy a vonat hóakadály miatt nem tud továbbhaladni. Megértésüket köszönjük.
Gondolatban elátkozta az időjárást, kilépett a vagonból és hasra esett a tükörjégen. Látványnak eszméletlen volt, ugyanúgy mint ő maga. Nem volt sok utas a vonaton, nem találtak rá. Felébredni jó későn kelt, már késő délután lehetett a sötétségből ítélve. Teljes mértékben átfagyva vágott neki a városnak.
Séta közben egyre inkább ráragadt a karácsonyi hangulat, nem bírt betelni a sok jó illattal, nyaka teljesen eldeformálódott a sok nézelődéstől. Éppen az eső hóval nézett farkasszemet, mikor valami elé került és elkenődött előtte a földön.
- Bocsánat nem akartam … -most hogy arra fordította a fejét, felismerte Leenát. - Jé te vagy az?
- Ovan?! Ó ne haragudj. Csak egy kicsit meg szédültem mert… mert… - úgy tűnik őt is megbabonázta a látvány.
- Hogy van a karod, Gyógyulgat már? – tért át egy praktikus kérdésre
- Már kevésbé kék úgyhogy igen, legalább kevésbé érzi a hideget – próbálta elterelni a témát az ütközéstől.
- Biztos ne gyógyítsam inkább meg? Egyébként te hova tartasz? – kérdezte kíváncsian.
- Nem kell állítólag a gyógyult rész erősebb lesz. ~Legalábbis a magazin szerint. -Tartani lehetőleg valami meleg helyre tartok, te tudsz olyat? – kérdezte, miközben igyekezett dörzsöléssel felmelegíteni magát.
- Én épp Grayhez megyek karácsonyi partit tart, nincs kedved velem jönni? – kérdezte mosolyogva.
- Ha beltéren van nekem meg felel. – más választása nem volt.
- Abban lesz nyugi.
Elindultak a ház felé, miközben megint belemerült a hely szépsége, igaz, most már igyekezett lefelé nézni. Vastag hó borított minden, elfedve a kiszögelléseket. Gyönyörű hullámos volt minden.
10 perc után érkeztek meg a házhoz, ahol azonnal a csengőhöz nyúlt, és benyomta azt átfagyott ujjaival.
Gray, a házigazda félpucéran állt eléjük, amiről Ovannak egy dolog jutott az eszébe.
~ Már emelkedett lehet benn a hangulat.
Kedvesen behívta őket a házba, ahol mindenki megörült az új arcoknak.
- Boldog Karácsonyt!
- Boldog Karácsonyt!
- Boldog Karácsonyt!
- Boldog Karácsonyt!
~ Boldog lennék ha békén hagynátok! Elindult az asztal felé, lévén ott inkább esznek mint beszélgetnek, e aztán meghallotta Gray kiáltását:
- Ice Make: Snowman!
Pofás kis hóember állt a fa előtt, de valami hiányzott róla.
- Sand magic!
A pecsétből előrört a fehér homok, ami most egész hószerűen hatot. De ez nem volt elég, feje felé tartotta a kezét és újabb homokteremtések közepette körbesétált a szobában és közben:
- Boldog Karácsonyt! Boldog Karácsonyt! Boldog Karácsonyt! Boldog Karácsonyt!
Ez van ha alacsony a vére uborkaszintje.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki az arcomat nyalogatja és elosszor azt hittem, Tabu akarja folytatni a tegnap estét, de aztán feltunt valami. ~ Ember... vagy Tabu reggeli szájszaga ilyen rossz, vagy...~ Lassan kinyitottam a szemem és Froxot láttam meg, ahogy arcomat nyaolgatja.
- Jó jó... felkeltem. - Mondtam neki, mire vidáman hátrébb ugrott én pedig megpróbáltam feulni az agybán, de nem sok sikerrel. Fejemhez kaptam, mikor belé hasított a fájdalom és vissza fekudtem az ágyra és korul néztem kicsit. volt ott pár borosuveg és soros korsó, valamint hamarosan feltunt, hogy Tabu nadrágján fekszek.~ Hmm... remélem nem csináltam hulyeséget az este...vagyis... a hulyeség még elmegy, de remélem nem csináltam túl nagyot.~ .Gondolkodtam ezen és azon is, hogy vajon Tabu merre lehet, bár erre hamar megtudtam a választ, mivel hamarosan csorompolésre és pár apróbb kármkodásra lettem figyelmes, amik a konyha felol szurodtek. ~ Tabu és a konyha?....Hát ez nem épp a legjobb kombó. ~ Gondoltam a tarkómat vakargatva, majd megrántottam a vállam és kiugrottam az ágyból. Egyenesen az ablak felé vettem az irányt és mikor oda értem, egy gyors mozdulattal elhúztam a fuggonyt. Kintrol hatalmas fehér fény áradt befelé, ami kicsit erotikus volt a szememnek, ezért kicsit becsuktam a szemem, majd miután, megszoktam a fényt, újra kinyitottam. Nem tudtam hova lenni a boldogságtól, mikor megláttam, hogy kint esik a hó. Mosolyogva bámultam kifelé az ablakon, mikozben megrohantak az emlékek, régi otthonomról.
- Sejtettem, hogy tetszeni fog. - Mondta Tabu, mikozben lassan két bogre forró csokival lépett be az ajtón és beállt mellém az ablak elé. A lányon csak az én egyik barna pulóverem volt és ahogy belépett, lassan végigmértem.
- Tessék. - Mondta, mikor felém nyújtotta az egyik bogrét, majd miután elvettem, aprót kortyolt a sajátjából.
- Koszi - Mondtam mosolyogva, mikozben lassan átoleltem a derekát és finoman magamhoz húztam.
- Mit csináljunk ma?
- Nemtudom... Lustálkodjunk. - Mondta, mikozben fejét a mellkasomhoz dorgolte, mint egy kiscica. Válaszolni akartam, de akkor észre vettem, hogy Frox a foldon felénk húzza a naptárt, ami kétszer akkora mind o, majd mikor kozelebb ért hozzánk mancsával, az aznapi dátumra mutogatott.
- Azthiszem megvan, hogy mit csinálunk ma. - Tabuchi kicsit kerdon nézett rám, mire felmutattam a naptárat, melyen hatalmas piros betukkel az állt, hogy " BULI" és a az aznapi dátumhoz volt nyilazva.
Gyorsan elláttuk a reggeli teendoinket, majd feloltoztunk... nem oltoztunk ki túlságosan, de azért jobban mint máskor, ahogy egy bulia illik. Én a fejemre húztam egy mikulás sapkát és Tabura is ráadtam egyet, mire o fojton levette a fejérol.
- Naaa... olyan murisan nézel ki így. - Próbáltam meggyozni, de nem sok sikerrel.
- De én nem akarok murisan kinézni... - Adta mindig válaszát, mikozben karjait osszefonva fustolgott magában. Nagyjából negyed óra alatt sikerult rávennem, hogy felvegye, de annyira még mindig nem volt túl lelkes, de elindultunk.
Mikor kinyitottuk az ajtót a bokáig éro hó kicsit beomlott, de nem volt vészes. Viszont amint nyílt az ajtó, Frox ugrott is ki rajta, majd teljesen eltunt a hóban. Csak egy mélyedés jelezte a helyet, ahol a kis róka eltunt, majd láttuk, ahogy alagutat kezd ásni elottunk, ami tobbnyire ráomlott. Egy ido után kiemeltem a hóból, ami nem nagyon tetszett neki. Ugyan olyan durcás képet vágott, mint Tabu a sapka miatt.~ Remek... mintha két durcás gyerekre kellene vigyáznom.~ Gondoltam magamban mosolyogva, mikozben elindultunk a vasútállomásra.. Miután megvettuk ajegyeket, egy kis gutást kovetoen idoben el is értuk a vonatot. Az úton, nagyon semmi említésre méltó nem tortént, csak beszélgettunk, nevetgéltunk... és persze ettunk, hogy ne ott faljunk fel mindent, bár szerintem így fogunk fogyasztani.
Egy rovid út után el is értuk Magnoliát, majd miután leszálltunk a vonatról és nyújtóztunk egyet elindultunk a megadott címet keresni. Út kozben megkérdeztunk pár Humán GPS-t ( járókeloket) , hogy merre is találjuk Gray házát, akik orommel útbaigazítottak. Ahogy sétálgattunk, megláttunk egy voros hajú srácot, aki mintha kicsit ideges lett volna és hogy duhét levezesse, bele utott egy fába, ami után úgy tunk, kicsit lenyugodott, de a természet bosszút állt rajta. A fáról minden hó egyenesen a fején landolt és betemette. Oda siettunk hozzá és gyorsan kiástuk, majd majd felsegítettuk. Mint kiderult a neve Red volt és egy kicsit hosszabb beszélgetés után o is eltévedt, de jó fejnek tunt, ezért megkérdeztuk nincs e kedve velunk tartani a buliba. Egy kis gondolkodás után bele ment, így négyen kezdtuk el Gray házát keresgélni és hamarosan meg is találtuk. Úgy hallatszott, hogy bent már elkezdodott a buli, így nem is késlekedtunk sokat, bekopogtunk és mosolyogva vártuk, hogy ajtót nyissanak.

Gray illedelmesen bekísért a nagyszobába, és ugyanazzal a lendülettel hóembert készített az egyik vendégből, majd az újabb csengetésre visszasietett az ajtóhoz. Ai rögtön megcélozta a sütis asztalt, én pedig szó nélkül követtem, a felhozatal ugyanis roppant csábító volt. ~ Aztaa…csokis lakesh. A kedvenc édességem. És már csak egy van…meg kell szereznem. ~ szemeztem az íncsiklandó süti utolsó darabjával, majd gyorsan visszaszívtam nyálam, és már nyúltam is érte, de egy kéz megelőzött. Odakaptam fejem, s morcosan néztem, ahogy Firmus barátom egyben beletömi szájába a lakesht. ~ Ehh…nem voltam elég gyors. ~ bosszankodtam magamban, aztán megragadtam egy marékkal a legközelebbi édességből, és rágcsálni kezdtem.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma! – lépett be Gray ismét a szobába, aztán szépen átterelt minket a szomszédos étkezőbe. Megláttam Ovan barátomat is, és gyorsan le is huppantam a mellette lévő székre.
- Szia Ovan! – köszöntöttem nagy lelkesen, amit viszonzott is. Firmus és Ai velem szemben foglaltak helyet, jobbomon pedig egy igen sötét ábrázatú, kissé sáros ruházatú férfi. Gyanúsan méregettem, mire lassan felém fordította arcát, és tekintetét az enyémbe fúrta, amitől végigfutott a hátamon a hideg. ~ Hát ő meg hogy keveredett ide? ~ megvontam vállam, rámosolyogtam – végül is karácsony van, biztos így kell - , aztán a közben az asztalfőn megjelenő Gray-re fordítottam tekintetem.
- Kezdjünk is neki! – mondta, miután mindenki elfoglalt egy széket, én pedig végigmértem a kínálatot. Jobbról egy nagyra nőtt sült disznó vicsorgott rám, balról egy szintén tűzben edzett pulyka, az orrom előtt különféle halborzalmak meredtek rám. ~ Remélem gondoltak azokra is, akik nem esznek húst.. ~ reménykedtem magamban, mikor Firmus az orrom elé tolt egy sült halat, és úgy csinált, mintha beszélne hozzám. -.-’’
- Firmus ez gusztustalan..- mondtam neki nem kevés undorral hangomban, aztán végül elnevettem magam, ő pedig kedvesen felhívta a figyelmem az asztal másik végén csak az én gyomromba kívánkozó zöldséges susumalira, ami szintén az egyik kedvenc ételem volt. Felállni lusta voltam, viszont ültömben nem értem el a tálat, ezért hirtelen ötlettől vezérelve a mellettem ülő ismeretlen alak elé toltam tányérom.
- Öhm…Helló! Megkérhetlek, hogy szedj nekem abból a susumaliból? – mondtam határozottan. Kicsit furán nézett rám vissza, de végül elvette a tányérom. – Még…még…még egy kicsit. Köszönöm. – mondtam vigyorogva, mikor már egy egész raklap ennivaló díszelgett a tányéromon. Miközben visszavettem a fura fiútól, észrevettem, hogy rögtön mellette ül Sophy.
- Szia Sophy!! – kiáltottam talán kicsit hangosabban is, mint kellett volna, de ő sem fogta vissza magát, sőt egyszerre mindenkinek megjött a hangja, vásári hangulat alakult, miközben nagy üzemi szinten tüntettük el a felhalmozott finomságokat. Még engem is elkapott a csicsereghetnék, pedig nem vagyok az a nagy társasági ember. A kaja gyorsan fogyott, én pedig addig ettem, amíg már úgy nem éreztem, hogy leborulok a székről…abban úgyis elég jó vagyok. A vagonnyi étel mellé legurítottam két pohár bort is, amitől aztán még jobban kinyílt a csipám, és rengeteget csacsogtam, még azokkal is, akiket nem ismertem. Remek hangulatban telt a lakomázás, nem kis döbbenetemre, mindent sikerült elpusztítanunk. Hátradőltem székemen, és vártam, hogy mi következik.

A Gray által kísért vendégek beléptek a szobába. Köszöntem volna nekik, de sajnos se beszélni se moccanni nem bírtam. Szerencsémre azonban az egyik srác közelebb lépett hozzám.
~ De kedves, ide jön köszönni.
Azonban köszöntés helyett megállt tőlem egy méterre és kitartotta a kezét.
- Sand magic!
Fölöttem egy mágikus kör jelent meg és valami fehér szemcsés izé szóródott rám, mint tortára a csoki reszelék. Ezután sarkon fordult és visszament a többiekhez.
Egy szék csikordult meg és Alice pattant föl a helyéről, majd mellém battyogott. A következő pillanatban az egész testem körül meleget éreztem és folyamatosan egyre jobban tudtam mozogni.
- Áh, köszönöm.
Alattam csak egy tócsa maradt, de mikor elindultam az asztalhoz egy lágy szél fel is szárította. Furcsálva néztem vissza és a fejemet vakartam.
- Zárt szobában szél?
Vállat vontam és lehuppantam a székemre, majd neki leselkedtem az evésnek és a beszélgetésnek. Gray jelent meg és szakított félbe. Persze nem szó szerint. Az nagyon fájt volna és talán még Leena gyógyító mágiája sem segíthetett volna rajtam.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma!
- Oh, akkor van még több kaja?
Összecsaptam a kezemet és elsőként ugrottam fel és siettem be a konyhába, majd lecsüccsentem a legközelebbi székre. Az egyik zsebemből előkaptam egy ”Mama kedvence” feliratú partedlit, amit a nyakamba kötöttem és fölkaptam a bal kezembe a villát, a jobba pedig egy kést.
- Én kész vagyok!
Ekkorra, már a többiek is beértek és helyet foglaltak. Mikor mindenkinek megvolt a helye Gray az asztalfőhöz ült, majd megnyitotta a vacsorát.
- Kezdjünk is neki!
Számomra ez a mondat volt a „vigyázz, kész rajt”. Belevetettem magam az evésbe, majd mikor már kezdtem jól lakni (hét-nyolc tányér után) belevetettem magam a beszélgetésbe és a mulatozásba.

- Áh, köszönöm. - Kiolvasztott Reigen előbbi helyzetére az alatta lévő tócsa emlékeztette már csak a vendégeket, amit néhány másodperc múlva valaki a szél mágiájának segítségével el is tüntetett.
- Zárt szobában szél? - Alig hallottam a kérdését, mert figyelmemet az újonnan érkezettek kötötték le, akikből volt egy jó pár. Széles mosollyal az arcomon köszöntöttem őket. Ekkor megpillantottam végre egy ismerős arcot, vagyis a köpenyét. Odasiettem hozzá.
- Szia, rég találkoztunk, ugye emlékszel rám? - Vigyorogtam Dead-re. Ekkor Gray is megjelent, olyan hirtelen, mint a Karácsonyi szellemek abban a mesében.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma!
- Oh, akkor van még több kaja? - Hallottam Reigen hangját a hátam mögött.
Hehe, úgy hallom nem csak én vagyok emiatt besózva! - Irányba fordultam, de még a vállam fölött vissza mosolyogtam rá és intettem egyet.
- Majd később még talán beszélünk.
Elindultam a többiekkel a konyhába.
Besétáltunk a szobába, a sort Gray vezette. Leültem Reigen mellé, aki eközben beszerzett valahonnan egy partedlit és villával, meg késsel felfegyverkezve várta, hogy nekiláthasson az ételnek.A kis előkéjét látva, elnevettem magam.
- Igazán jól áll!
Miután mindenki leült Gray, aki az asztal főn foglalt helyet felállt.
- Kezdjünk is neki!
Mindenki szinte egyszerre nyúlt, hogy szedjen magának az asztalon található finomságok közül. Én személy szerint mindenből szedtem, ami a környékemen volt, a feléről azt se tudtam, hogy mi, de rettentően jó ízük volt. Az egyetlen dolog amihez senki sem nyúlt az valami zöld kocsonyás izé volt.
Úgy hiszem azt én is kihagyom.
Miközben ettem figyeltem, hogy a többiek miről társalognak, s néha ( miután lenyeltem az aktuális számban lévő falatot ) én is bekapcsolódtam.

Visszavonultam az asztalhoz, és újabb felderítő akcióba kezdtem. Sajnos kedvemre való itókát nem találtam, ezért egy kis gyümölcslével öblítettem le a sok nassolástól kiszáradt garatomat. Nemtudom milyen gyümölcsből készült a lötty, valami sárga izé volt, de a nyáltermelésem rögtön beindult megint, így újra az aprósütik világába vetettem magamat. Ettem amit értem, nem törődtem a külvilággal. A végén találtam valami igazán finom csokis valamit, amiért láttam, hogy az egyik újonnan érkező hölgy is versenybe szállt, de reflexeimmel nem versenyezhetett.
- Aki lemarad, az kimarad! – bölcselkedtem telepofával, de szavaimat megint elnyelték a csokidarabok.

Ekkor betoppant Gray.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma! – és átvezetett minket egy hatalmas asztalhoz, ahol raklapszám álltak a megsemmisítésre váró ételek-italok.
- Kezdjünk is neki! – adta ki a parancsot házigazdánk, mire mi azonnal akcióba léptünk.
Reigen-nek látszólag meghozta az étvágyát a hóember sztázis, mert máris előkét kötött és készen állt az első menet (vagy második) folytatására. Én pedig közben végignéztem az újonnan érkezettek népes táborán. Pár arcot még az én szegényes arcmemóriámmal is felismertem. Atsui, Ai már a klánból ismerősek voltak. A többiek nem rémlettek. Volt itt rosszarcú szürke ember, hiperaktív homokhavas, egy aranyos kis párocska, nomeg a maradék. Az elemzésem nem nyúlt hosszúra, mert Atsui máris húzta a száját a húslerakatok miatt, ezért gyorsan eljátszottam a pincért egy rendkívül tehetséges ponty segítségével.
- Egyél meg! Egyél meg te vega állat! – mondta a hal, a lány meg hülyének nézett.
Persze nem érti a tréfát.
- Így sosem lesz belőled csúcsragadozó aranyom! – legyintek rá, majd a hősies pontyot visszaküldöm az asztalra a farkasok közé.

És ekkor megláttam a szerelmemet! Igen! Hargeoni vörös! Két palack! És csak pár méterre volt tőlem.
- Hé Hamubá! – szóltam a morci sráchoz. – Légyszi lökd már ide azt a két vöröset! – mutogattam a palackokra.
Látszólag nem tudta mihez kezdjen a helyzettel, de végül csak hozzámkerült a hűn áhított nedű.
- Köszönöm jóember! – hálálkodtam neki, majd odalöktem neki egy pulykacombot megbecsülésem jeléül.
- És most nézzük az évjáratot!
779-es volt. Nemrossz. Egyáltalán nem rossz. Az első üveg nem is tartott sokáig. Éreztem, hogy kicsit forog a székem, node lehet már csak irodai ülőhely jutott nekem, ezért ezen nem akadtam fenn. Azon viszont igen, mikor eszembe jutott milyen udvariatlan vagyok.

Feltápászkodtam, majd a székemre állva az egyik kezemben a még teli palackot szorongatva engedtem az udvariasságnak.
- Jelentem, már csak egy üveg mennyország van, aki akar belőle, tegye föl a kezét! – vigyorogtam a népes asztaltársaságra, akik elkerekedett szemekkel néztek rám az első pillanatban.

Ovan ahogy beérkeztek, mindenkinek boldog karácsonyt kívánva eltűnt az emberek hadában. Persze később ő is észre vette a hóemberré fagyasztott idegent a karácsonyfa alatt és úgy döntött ő is megtoldja kicsit a látképet, némi fehér homokkal. Leenának rendkívül tetszett a dolog, és vigyorogva figyelte az eseményeket. Egy darabig még nevetett rajta majd ő is megtette az ilyenkor szokásos üdvözlő kör utat, mindenkien Boldog Karácsonyt kívánva. Voltak számára ismerős arcok is mint Dead, bár ő szokásához híven olyan volt mint aki karót nyelt. Leena ezek után Ovant kezdte el keresni de ő már valahol messze járt a lakásban. Leena jól esően kezdte szemlélni a karácsonyfát, alatt a sok ajándékkal, a hangulatos kis lakást. Érezte a finom illatokat, de hirtelen egy különös illat csapta meg az orrát, a finom sütemények, a karácsonyfa kellemesen fanyarkás és a konyhából kiáramló incsíklandó illatok mellett, két olyan illat ami egyszerre volt ismerős és még is idegen számára. Leena az illat irányába fordította tekintetét, ami egyenlőre a bejáró felöl jött. Kissé értetlenül nézet az előszoba irányába hiszen néhány perccel ez előtt ő is végig jött rajta és akkor még semmit nem érzet. Szíve kicsit hevesebben vert, bár tudta nem Asmor az. A két illatban a megegyező a sárkány illat volt, mindkettőben tökéletesen érezte a sárkányok jellegzetes illatát, de egy egyik a fagyos jég illatához hasonlított, míg a másik a rideg kemény féméhez. Ekkor viszont két ember toppant be a nappaliba, egy magas szőkés barna hajó fiú és egy nála alacsonyabb szőke hajú lány. Leenának kellett pár perc mire felfogta hogy az illat tőlük származik. „ De hiszen akkor ők…!” – villant át az agyán. Azonnal oda sietett hozzájuk.
- Sziasztok! Boldog Karácsonyt, Leena vagyok a Dragon Fangből! – mondta mosolyogva, és kezet nyújtott. A pár fogadta a köszöntést és be is mutatkoztak, de amikor mosolyogva mondták hogy ők is a Dragon Fangből vannak Leenának le esett az álla.
„Hogy ezen én miért nem lepődök meg… „- szólalt meg csípősen Carmen.
„Fogd már be!” – torkolta le Leena.
- Tényleg – kérdezett vissza meglepődve – Nem is tudtam, mikor csatlakoztatok?
Tabuchi válaszából bár pontosan nem derült ki mikor léptek be, de nem olyan rég. Leena szíves szerint azonnal kérdésekkel bombázta volna őket, mágiájukról, a sárkányokról de inkább vissza folyatta. Ennek nem most van itt az ideje.
- Örülök hogy megismerhetlek titeket, egyébként szólíthatlak Tabunak? – kérdezte. Tabunak ez nem volt ellenére, ekkor viszont megszólalta Gray.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma! [/color] - szólalt meg, és a tömeg a konyha felé vette az írányt. Leena, Tabu és Axel is elindultak, majd végül Leena egy vidám barna hajú férfi mellett foglalt helyet. Carmen persze azonnal véleményt nyílvánított.
„ Végre, valami normális csávó, gyerünk szedd fel!”
„ Hagyj már békén, legalább ma! Karácsony van, nem hiszem el hogy még most is a baromságaiddal traktáls!” – közölte vele hitetlenkedve Leena.
Az azstlaon mindne féle földi jó volt ki rakva, Leena azt se tudta miből egyen de korduló hasán érezte nem lesz gond azzal hogy mindent megkóstolhasson.
Axel és Tabu mellette foglaltak helyet, és mikor már mindnekinek dugig volt a tányérja evéshez kezdte.
- Jó étvágyat! – mondta Leena, a tervezetnél kicsit hangosabban. Természetesen bele is pirult de a mellette ülő fiú gyorsan el terelte a figyelmét.
- Egyél meg! Egyél meg te vega állat! – mondta egy hallal bábozva a vele szembeülő lánynak. A lány valószínűleg nem volt oda a húsért mert csak egy groteszk fintor vágott le pofás kis mutatványra.
- Firmus ez gusztustalan.. – mondta. Leenából jólesően buggyant fel a hangos nevetés.
- Így sosem lesz belőled csúcsragadozó aranyom! – közölte Firmus. Leenának erre már a hasát fogta a röhögéstől. Nagyon jól esett neki végre egy kis nevetés. De Firmus nem hagyta abba, újra rákontrázott, két üveg bort spécizett ki magának pont Dead előtt.
- Hé Hamubá! – szólalt meg mire Lól újabb nevetés tört fel – Légyszi lökd már ide azt a két vöröset! – mondta és közben kezét nyújtotta a palackok fejét, Dead eközben olyan fejet vágott amit leírni egyszerűen lehetetlen, fogalmazzunk inkább úgy hogy Leenának ekkor már patakokban folytak a könnyei. Így hát könnyekkel küzdve látott neki a vacsorához. Amíg ő vett a mellette ülő srác ki ürítette a első palackot minek hatására egyszer kétszer Leenának dőlt. Láthatóan nagyon gömbölyű lett számára világ nem is csoda hogy a másodiknál már felajánlotta más is beszállhat a palack tartalmának elpusztításba.
- Jelentem, már csak egy üveg mennyország van, aki akar belőle, tegye föl a kezét!
- Mennyország? Már mint a borra célzol? – kérdezett vissza Leena.
Firmustól most egy hatalmas bólintás volt a válasz, Leena látva mit tette egy üveg bor a fiúval úgy döntött megkóstolja bár nem ált szándékában a teljes üveg elpusztítása.
- Hát meg kóstolom, de ha lehet ne sokat tölts. – kérte szerényen, erre Firmus nagy lendülettel telitöltötte a poharat.
- Hé, elég lesz! – szólalt fel Leena de már késő volt.
- Nyugalom hölgyem van még ha kér! – szólalt fel Firmus, majd további poharak felé fordul kérdően.
- Egyébként Leena vagyok – szólalt meg mosolyogva és kezét nyújtotta Firm felé.
- Firmus Kakte. – rázta meg kezét.
Leena bele kostólt a borba ami kifejezetten finom volt, elismerően biccentett a pohár felé.

Ovan elégedetten szemlélte művét. Az összes sarkot sikerült elfednie, csak a görbe fehérség maradt. Kicsit még eligazgatta ahol szükségesnek látta, aztán a falnak dőlt és pihent, élvezte a kellemes hőmérsékletet. Tanulmányozza a jelen lévőket. Vannak itt mindenfélék. Feldobottak, unott fejűek, izgágák, éhenkórászok, akik csak zabálni jöttek, és még rengeteg különféle ember. A ruházatuk is nagyon különböző. Erre kissé felhúzza a szemöldökét, aztán szemhéjával együtt leereszti. Gray hangja kelti fel a félálomból.
- Nos barátaim, ideje ennünk valami rendes ételt! Gyertek a konyhába és kezdődjék a lakoma!
Ez rögtön kiverte az álmot a szeméből, az elsők közt szalad be a konyhába.
Félmosollyal az arcán szívja be a szagokat, de a látvány se utolsó. Minden elképzelhető, és természetesen roppant mód hizlaló, étel fel van sorakoztatva. Egy hatalmas pulykát szemel ki magának, és elfoglalja az előtte lévő széket.
- Szia Ovan! - köszön rá Atsui, de ő nem veszi azonnal észre, csak azután nyugszik meg miután megfordult.
- Szia Atsu. -mondja neki, és megvárja míg leül a mellette lévő székre.
- Kezdjünk is neki! - adja ki a parancsot Gray.
Ovan egy laza mozdulattal kitépi a pulyka egyik combját é s már harapna is bele a gyönyörű szaftos húsba, de aztán rájön mit csinál. Rossz vélemény alakulhatna ki róla ha így étkezne, ezért késsel igyekszik lehántani a csontról a húst. Mestertudást igénylő művelet, sajnos ő nem rendelkezik ezzel a tudással. Nyála már csomókban áll a szájában, hasa görcsbe rándult, de még mindig nem végzett. Erre még rádob egy lapáttal, hogy a többiek vígan falatoznak. nagy sokára kész lesz vele, és szép lassan elnyammogja. Viszont, amikor az egyik félrészeg srác felkiált, megtalálja a lehetőséget.
~ Most mindenki rá figyel! Itt jövőőőőőőőőők pulyka!
Hatalmas darabokat tép ki belőle, és addig tömi a száját ameddig győzi. Minden feltűnés nélkül elfogyasztja a fél pulykát, aztán elég feltűnően a másik felét is, de ő nem tud róla hogy látták. Hátradől a székében, és lesöprögeti magáról a darabokat.