A kristálykő legendája (SkiKa vs. Farkas)

Küzdő felek: Shiina Kaori és Farkas

Hosenka... gyönyörű város. Egy kis kikapcsolódásra és lazításra tökéletes teret ad. Egész nap a helyi látványosságokat jártam be, majd este jött az igazi kényeztetés. Egy nagy, női fürdő volt a szállodám kertjében, nem messze tőle volt a férfi részleg. Szemérmesen egy törölközőt magam köré tekerve merültem el a forró vízben, nem messze egy pletykáló lánycsapattól. Korombeliek voltak, ezért gondoltam, kicsit közelebb húzódok, hátha elkapok néhány szót a beszélgetésükből és így bekapcsolódhatok én is. Épp valami helyi legendáról csevegtek.
- A sárkányfej szikla után elérsz a barlangbejárathoz! - vihogott az egyik lány. - Ha átjutsz a csapdákon, tiéd lehet a fenséges kristálykő!
- Nee! - kuncogott egy másik. - Balgaság az egész! Mégis milyen kristály ez? Ezek a helyiek még nálunk is nagyobb csacskaságokat mondanak!
Egy másik hallgatózó nő, valószínűleg egy helyi lakos dühösen rájuk szólt.
- A legenda igaz! A szent kő mágikus hatalommal ruház fel bármit és bárkit. Még ti, csekély eszű libák is hatalmas mágusok lehettek! - ezzel a lányok kirobbanó röhögésétől kísérve arrébb úszott a hatalmas medencében.
Máshol is hallottam ezt a pletykát már ma, és úgy éreztem, egy kis kaland nem árthat.

Magamra öltöttem kimenős ruhámat, és néhány helyitől begyűjtöttem a kellő információkat. Az erdőben bolyongva furcsa hangok és neszek zavarták utamat. Talán mégse kellett volna egyedül indulnom, de a város fényei még elég közel voltak, kardjaim pedig készenlétben álltak. Egy eddigieknél is közelebbről, a hátam mögül jött neszre gyorsan megpördültem, és készültem a kard idézésére. Egy sárkányfej alakú szikla magasodott előttem, a bal oldala mellett pedig egy kitaposott ösvény húzódott. Elindultam kis járáson, és hamar egy barlang szájához érkeztem. Elég kicsi volt a bejárat, de én még könnyedén befértem rajta. Az erdei csapás felől zajok hallatszottak, s egy férfi lépett elő a sötétségből. Megszeppent, de nem hátrált.
- Ha a kristálykő legenda nyomában jársz, jó úton haladsz. - szóltam neki bátran. - De sajnálom, mert elkéstél. - folytattam.
- Milyen kár. - válaszolt. - Bizonyos okokból én is igényt tartok a kőre.
- Ez esetben... Megküzdenék érte veled. - mondtam eltökélten, miközben már formáltam a mágikus erőmet.
- Nem szívesen küzdök meg hölgyekkel. - hajolt meg előttem. - Pláne, ha ilyen gyönyörűek, mint kegyed.
- Rossz válasz. - feldühödtem. Nem bírom a nemi megkülönböztetést. - Ex-Quip: Holy Sword: Dancing Saber Kagura - mondtam, miközben kezemben megjelent a gyönyörű kardom, majd suttogásba váltottam át. - Táncolj, Kagura...

-A fene vigye el.-
Hagyta el számat, mert mire feljöttem a könyvtárból az ebédlő romokban hevert. Az asztalok ripityára törve a parkettán hatalmas lyukak tátongtak. A falakat égés nyomok díszítették. Értettlenül álltam a pusztítás színhéjén mikor Mirajan kedvesen odajött hozzám és feloldotta ezt a feszült légkört.
-Volt egy kisebb összezörrenés a céhtagok között. Míg a tatarozások folynak, bezárjuk az ebédlőt.
-Én adig mit tegyek? Nem ismerek errefelé senkit. Hova menjek addig?
-Látogass el Hosenka városába úgy hallottam ott sok látnivaló, van és megérdemelsz egy kis szünetet, amiért ilyen szorgalmasan tanultál.-
Hát gondoltam üdülővárosban még sohasem voltam hátha találok valami érdekeset és uj állatszellemeket is szerezhetek.
Megköszöntem a kedves tanácsot majd elindultam Hosenka város felé.

Mikor megérkeztem elámultam a sok szép épület láttán mivel felénk csak faviskóban éltek az emberek. Mindenhonnan különös szagok árasztották el az utcákat. Nem szerettem ezt a szagot, mert mindent elfedett mást nem is éreztem. Ezért továbbhallattam és megtaláltam a város múzeumát. Az első terem tele volt vitrinekkel a város régi életének hagyatékaival. Ruhák szerszámok edények csupa értéktelen limlom. Ezek egyáltalán nem érdekeltek engem. Bementem a következő terembe, ahol kitömött állatokat találtam. Rengeteg féle: medve sólyom bagoly vadmacska. Szarvas agancsok díszítették a falakat. A halálukat értelmetlenek találtam és nem láttam egy állatszellemet, sem így nem maradtam tovább. A következő teremben egy hatalmas könyv volt címe Hosenka története és egy ponton ki volt nyitva odaléptem, hogy megnézzem.

- Réges régen egy csodálatos szarvas élt a falu mellett. Szépsége mesze földön híres volt tartása ereje és megjelenése egy királyhoz hasonlította. Azonban a város ura nem tűrte, hogy más uralkodók is legyenek a városban rajta kívül a szarvast, megölette a testét, kitömítette, hogy mindenki lássa csak egy uralkodó, van. A lelkét, pedig egy kristályba záratta. A szellem börtönét varázserővel ruházta fel, ezért sokan el akarták venni az uralkodótól. Ő bezáratta egy barlangba csapdákkal körülvéve, hogy senki ne tudjon a közelébe kerülni így örök magányra ítélte.-
A lap aljánál.
- -A kő mely hatalommal és bölcsességgel ruházza fel tulajdonosát. A sárkányfejes sziklánál ott a barlang mely a kristálykő mellett félelmetes csapdák otthona.-
Gondoltam -Hm segíthetnék azon a szerencsétlenen, ha nem is csatlakozik hozzám, megérdemli a szabadságot.- .
Elindultam ki a városból egy erdőbe értem mikor megláttam egy gyönyörű lányt, aki előttem halat. Nem akartam senkivel találkozni ezért távolról követtem. Bizonyára ő is a követ keresi mivel ugyanoda tart. Kisé szaporáztam a lépteimet, nehogy szem elöl, tévesszem ezért figyelmetlen lettem és hangosan surrogott a fű a talpam alatt. Egyszer megfordult, hogy követik-e ám engem egy fa eltakart így nem láthatott meg. Ráleltem egy kitaposott ösvényre majd a furcsa szikla után ott volt a keskeny bejárat előtte a lány. Nagyon gyönyörű volt ezért kicsit megszeppentem de ez nem volt ok, hogy visszaforduljak.
-Ha a kristálykő legenda nyomában jársz, jó úton haladsz.– szólt a lány. - De sajnálom, mert elkéstél.-
-Milyen kár.- - válaszoltam. -Bizonyos okokból én is igényt tartok a kőre.
- Ez esetben... Megküzdenék érte veled. – mondta eltökélten, miközben már formálta a mágikus erejét.
-Nem szívesen küzdök meg hölgyekkel. - majd meghajoltam előtte. – -Pláne, ha ilyen gyönyörűek, mint kegyed.-
- Rossz válasz- mondta - Feldühödtem, nem bírom a nemi különböztetést.- Majd kezében megjelent egy kard és valamit suttogott. Nem akartam vele harcolni de szükségem volt a köre. A technikájából ítélve ő egy fegyvermágus, aki a semmiből képes a fegyvercserére. Megérintettem a nyakamban lógó talizmánt, hogy egyesüljek a farkas szellememmel.
~Most először próbálóm harc közben tudatosan használni a hatalmam~ gondoltam magamban.
-InfuseAnimal Spirit Wolf- Majd egy halvány farkas fejet formázó energia jelent meg az öklöm körül. Hirtelen hátraugrottam éppen időben, mert végzetes csapást mért a hűlt helyemre. Hatalmas porfelhőt kavart, ami nekem pont megfelelt ő nem látott engem de felerősödött ösztöneimnek hála tudtam, hol van.
Hirtelen a háta mögé kerültem majd egy kissé vadabb hangnemben szólaltam meg.
-Megmondtam, nem akarok harcolni! Úgyhogy nyomás!

- Megmondtam nem akarok harcolni! Úgyhogy nyomás! - ordított rám a férfi és hirtelen a hátam mögé került. A csapásom hatalmas porfelhőt kavart fel, s ezt kihasználva tudott megkerülni. Az öklén valami furcsa állatfej fénylett, s látszott hogy fizikai képességei nem éppen elenyészőek.
- Nem harcolsz? - fordultam felé s ráfogtam a kardom. A por lassan elült. - Már elkéstél ezzel a kijelentéssel. Én már kivontam kardom, s a te is harci lázban égsz. A becsület megköveteli, hogy méltó véget érjen összecsapásunk...
Oldalról intéztem vágást felé, s ellenfelem oldalra vetődött. Végre megnyílt előttem az út a barlang felé. Kardom hegyét a földre helyeztem és egy félkörívben lendületesen megsuhintottam, hogy a por ellenfelem szemébe kerüljön. A keletkező porfelleg akkorára nőtt, hogy eltakart engem is, így volt időm berohanni a barlangba. Átbújtam a résen majd még egyszer visszafordultam.
- Kapj el, ha mersz! Az igazi harc még csak most kezdődik! - szóltam hátra, de a por még nem ült le így nem láttam ellenfelem.
Újra a barlang felé fordultam, s csodás látvány tárult szemem elé. A szűk járat falai valamilyen fekete, masszív kőből voltak, de végig gyönyörűen fénylő kristályok ágyazódtak belé. Teljesen természetes képződmény volt, emberi beavatkozásra nem találtam nyomot. A pillanatnyi megtorpanás után máris futásnak eredtem, mert tudtam a férfi úgyis követni fog. A folyosó enyhén lejtett, s bár semmilyen apró mellékjáratot nem érzékeltem, a levegő mégis hűvös és friss volt, szinte simogató, s ami a legkülönösebb volt, hogy a barlang mélye felől áramlott. Még futás közben eltüntettem Kagurát és egy másik fegyvert idéztem meg, amivel könnyebben harcolhattam a szűk folyosón.
- Ex-Quip: Kaori #7! - szólítottam a kisebb, könnyebb wakizashi-t.
Nem régóta futottam, de máris belebotlottam valamibe, aminek nem éppen örültem. A barlang minden oldalán vörös rúnák futottak végig kb. 10 m-es távolságig. Nem ismerem az ősi írásjeleket, de nem is volt szükségem rá, mert tudtam, csakis valami csapda aktiválói lehettek. Ötletem se volt, hogyan juthatnék át rajtuk anélkül, hogy aktiválnám őket.
- Ez nem jó jel... - morogtam magam elé pár perc vizsgálódás után. Futás hangjait hallottam magam mögött és kezemben wakizashimmal megfordultam, hogy felkészülten várjam az ellenséget.

-Nem harcolsz?- felém fordult majd rám szegezte a kardját a por kezdett ülepedni. -Már elkéstél ezzel a kijelentéssel. Én már kivontam kardom, s a te is harci lázban égsz. A becsület megköveteli, hogy méltó véget érjen összecsapásunk...-
Oldalról egy hirtelen csapással kezdett de én időben kikerültem a csapást, ám a következőt nem bírtam és a kardja hegyével homokot szórt a szemembe. Nem láttam semmit, a szemeimet csípte a homok. Míg én a szememmel fog lakoztam a lány elindult a barlang felé az illatából, tudtam meg. Friss volt, mint a nyíló rózsa.- Kapj el, ha mersz! Az igazi harc még csak most kezdődik! - hallottam a barlang irányából. Mikor a szemem kitisztult elindultam a barlang felé. A szűk bejáraton alig fértem át de nem hagyhattam azt a szegény szellemet tovább sínylődni. ~Az a mágus is kitudja, mire készül~ gondoltam magamban. Mindenki érdemes a szabadságra. A barlang szépségre nem volt időm gyönyörködni utol kellet érnem a mágust. Éreztem a farkas hevessége, egyre terjed bennem, de nem volt időm foglalkozni vele. A folyosó egyre szűkebb lett ezért lassabban tudtam csak haladni és a talaj is elkezdett lejteni. Oda kellet figyelnem, nehogy felboruljak. A lány illatával friss levegő vegyült. Pár perc rohanás után újra szembe találtam magam ezúttal egy rövid kardal. Megpróbáltam elkapni a csuklóját a jobb kezemmel így harcképtelené tudtam volna tenni és nem ártottam, volna neki. Azonban ő egy precíz mozdulattal kitért előlem, ami egy ilyen szűk helyen nem kis teljesítmény. Egy furcsa mosoly jelent meg az arcán és elkezdett támadni. Támadásai lassúak voltak mindegyiket blokkoltam az ujjvégemmel, mint a farkasfogakkal. Minden egyes csapással egyre hátrébb szorított majd hírtelen mosolyogva megállt. Nem értettem de hirtelen a barlang fala elkezdett világítani. Apró vörös rúnák melyekből öklömnyi tűzlabdák repültek ki hol a jobb hol a ball oldalam, felöl. Hála felerősödött ösztönömnek éreztem melyik oldalról, jön a támadás, és időben el tudtam hajolni a legtöbb elől. Néhány perc hajolgatás után a csapda végére értem de nem sértetlenül. A vállamat égésnyom tarkította de, hála mindkettőnk elszántságának nem foglalkoztam a sebbel. Mielőtt tovább mentem integettem a fegyver mágusnak, majd folytattam az utamat tovább.

Felkészülten s egy tervvel a fejemben vártam a férfit. Ő első mozdulatával le akart fegyverezni, de gyorsan kitértem keze elől és most én kerültem a háta mögé. Mosolyogva szorítottam egyre hátrább a csapda felé. Nem siettem el a dolgot, hátha elbízza magát s így arra is volt időm, hogy megfigyeljem a mágikus aurát kezén. Tényleg állatfejet formázott, méghozzá nem is akármilyent; egy farkas volt az. Közben a Farkas-ember egyre hátrált, végül pedig aktiválta a rúnákat. Vörösen izzó tűzlabdák lövelltek ki egymás után, de a férfi mindet könnyű szerrel kikerülte, s anélkül jutott át rajtuk, hogy nagyobb baja esett volna. Mikor átért a csapdán pimaszul integetni kezdett felém, ám nem hagytam magam feltüzelni. Míg ő a tűzlabdákat kerülte ösztöneire hagyatkozva, én megfigyeltem azok ritmusát, így mikor ellenfelem már továbbindult az alagúton, én is könnyedén vettem a mágikus akadályt. A tűzlabdák egymás után jöttek először jobbról majd balról, s biztos ütemben suhantam át köztük.

A farkas-kezű mozdulatai gyorsak voltak, ám futásban engem nem múlt felül és percek alatt beértem. A járat itt már kiszélesedett, terem-szerű képződménnyé nőtte ki magát. Még épp időben vetettem magam hátulról az emberre, hogy megmentsem egy a plafonról lezúgó lándzsa szúrásáról. Valószínűleg megérezte, hogy közeledem, mert mikor ugrottam felé, hátrafordult, de a lendületem miatt megállítani nem tudott. Ő arccal a föld felé érkezett, én pedig rajta térdeltem, wakizashim pedig kissé messzebb, a földön hevert. A ruhájánál fogva magam felé fordítottam a meglepett férfit.
- Ostoba! - ordítottam rá, és lekevertem neki egy maflást - Mindig mérd fel a környezetet magad körül! - s a mennyezetre mutattam, ahol több kisebb csoport rúna ékeskedett.
Gyorsan leszálltam ellenfelemről és kezembe vettem kardomat, ezzel újabb csapdát aktiválva. Gyorsan kitértem a lándzsa útjából, s közben a másik is felállt.
- A segítséged nélkül is kikerültem volna! - mondta kissé dühösen, vörös fejjel.
- Igen, de akkor nem élvezhetted volna ki, ahogy női testem leterít! - vigyorogtam neki vissza.

Wakizashimat átvettem másik kezembe, mely majdnem ugyan olyan ügyes volt, mint az elsődlegesnek használt jobb kezem. Kicsit oldalra léptem, és egy újabb lándzsa zúgott lefelé. Éles kardom segítségével félúton kettévágtam fa nyelét, így ártalmatlanul hullott le a földre, majd gyorsan felkaptam és ellenfelem felé hajítottam. Még egy lépés és újabb lándzsát dobtam ellenfelem irányába, aki azonban az előzőhöz hasonlóan ezt is kikerülte, ezekkel magára szabadítva a körülötte lévő plafonról hulló halálos fegyvereket. Én is folyamatosan támadtam és a lehulló lándzsákat is kerülgetnie kellett, ezért nálam volt a helyzeti előny. Szép lassan egyre közelebb kerültem a kijárathoz, ám a férfi is jól teljesített, és csak egy kicsit volt lemaradva. Az egyik lezúgó lándzsát nem sikerült időben eltérítenem, s hosszában felvágta karomat, amiből lassan folyni kezdett a vér.
- Tshh... - sziszegtem magam elé a fájdalomtól, de nem adtam fel. Szerencsére nem volt mély a seb, és ráértem később is ellátni. Az utolsó lándzsa, amit a farkas-kezű felé hajítottam, már majdnem súrolta előzőleg megsérült a vállát, s úgy tűnt, egy nagyon kicsit kimerült a rengeteg támadástól, ami egyszerre érte. Végre átértem a termen, és most én integettem el tőle bájosan és még egy csókot is dobtam neki, majd futottam tovább.

Haladtam előre az alagútban úgy gondolva a fegyvermágus egy ideig el lesz foglalva azzal a csapdával. Majd egy hatalmas terem nagyságú vájatba érkeztem. A méretei lenyűgözöek voltak akár egy tucat ember is elférhetett volna. A plafont megpillantva rengeteg apró kis rúnát melyek ragyogtak a sötétben. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen feltűnőek a csapdák.
Ahogy így gondolkodtam a szellemem, felöl furcsa bizsergést, éreztem. Megfordultam és az a lány felém szállt a levegőben. Megpróbáltam elkapni de a lendülete a földre taszított. Véletlenül arccal érkeztem a földre ő meg a hátamon landolt. Azonnal elkapta rajtam a ruhát maga felé és szembe találtam magam csodálatos kebleivel, amit rák vörös lett a fejem. Az illata most még jobban érződött a friss rózsa illat teljesen elbódított és nem tudtam reagálni, ami ezután jött.
-Ostoba- mondta és lekevert nekem egy pofont-- Mindig mérd fel a környezetet magad körül! - majd a menyezettre mutatott.
- A segítséged nélkül is kikerültem volna! - mondtam ingerülten még mindig vörös, fejel.
Igen, de akkor nem élvezhetted volna ki, ahogy női testem leterít! - majd elkezdett vigyorogni rám, ami csak rá tett egy lapáttal. Az én ismerkedéseim csak fiúkkal volt mikor piszkáltak én meg elpáholtam őket. Lányokkal odahaza nem volt dolgom. Mind kerülték a bolond szellemes gyereket.
Amíg a múlton méláztam a lány elindult, felvette a kardját, majd átvette a másik kezébe és kettévágott egy feléje száguldó lándzsát. Rögtön felém, hajította, amit farkasnak hála sikeresen kikerültünk. Majd jött egy következő, amit szintén kikerültem mire apróbb ropogást halottam a plafon felől. Sikeresen aktiváltam még egy csapdát. Ez kissé kezdett idegesíteni, hogy mindig bedőlök ugyanannak a trükknek. ~Nem elég hogy a plafonról jön az égi áldás még ez a kardos bögyös is lándzsákkal, hajigál. Egyáltalán miért mentett, meg ha most meg akar ölni?~ gondoltam.
Nem lehetett hibázni a tökéletes összhangra kellet törekednünk. Én figyeltem a fentről érkező lándzsákat és kitértem előlük farkas, pedig a kezem irányításával hárította az oldalról érkezőket.
Elkezdtünk araszolni kifelé ebben a halálos táncban én kissé lemaradva tőle. Friss vérszag csapta meg az orromat bizonyára megsérült. A sérülése nem lehetett súlyos ugyanis egy utolsó lándzsával felsértette a megpörkölődött vállamat. Mikor kiért integetni kezdett majd egy csókot dobott a levegőben.
Más helyzetben elpirultam volna, de most se, erőm se türelmem nem volt rá.
Azonban egy valamiért hálás voltam neki amiért elment csak a egy problémára kellet koncentrálnom. Minden erőmet összeszedve, cikázva elkezdtem rohanni a lehulló lándzsák között. Ezzel a taktikával már könnyebb volt és nemsokára kiérte a veszélyből. Leültem pihenni egy kicsit, mert nagyon kimerített a csapda és az összhang fenntartása. Miközben kipihentem magam próbáltam rájönni mi lehet az egész mögött. Eddig egy holtestet sem láttunk, sehol ami azt jelenti, hogy mindenki túljutott. Furcsa egy csapda beengedi azt, akit kin kéne tartania. Vagy talán valami más áll a hátérben. Amint egy kicsit magamhoz tértem elindultam tovább a folyóson most már nem rohanva. Aprócska csilingelő hangokra lettem figyelmes. A következő terem közepén ált a fegyver mágus és repülő törőket hárított el a kardjával. Megint értetlenül álltam. A csapdák egyre halálosabbak de ez hozzájuk képest egyszerű. Továbbá mindig volt valami megoldás a csapdákhoz így könnyebb sérülésekkel meg lehetett őket úszni.
Ahogy így gondolkodtam talpam alatt megcsikordult valami. Lehajoltam és egy tű volt az. Nem értettem, mert itt nem támadtak tűkkel. Megszagoltam és valamiien növény szagát éreztem. Ismerős volt ez a szag és villámcsapásként ért a felismerés. A nyugtató szereknek volt odahaza ilyen szaguk. Mivel a már sérült volt a lány biztosan nem veszi észre az apró szúrást.
Az egyik falból láttam megcsillanni az apró tűk hegyét. Ha nem csinálok semmit, akkor nem veszi észre a mérget. Megmozdult bennem a férfi és farkas büszkeség és tartoztam neki. Ezért újabb vágtára készültem. Berontottam a terembe ordítva még meglepődni sem volt ideje elkaptam a ruhájánál fogva és minden erőmmel kihajítottam a járatba. Farkas hárította a tűket, ahogy bírta de így is eltalált egy a vállamon. Fáradttan elindultam a kijárat felé közben elhajolgattam a csapások, elöl. Mikor kiértem nekidőltem a barlang falának, nehogy összerogyjak.
- Te meg ne bízd el önmagad, és ne higgy el mindent, amit látsz!- Majd kitéptem a tűt a karomból és odaadtam neki.
Most már... nem tartozom.- erre leültem, hogy egy kis erőt gyűjtsek. Attól nem féltem, hogy meg akar ölni, már megölhetett volna. A kezemről eltűnt a farkasfej. A sebbből kiszívtam némi vért és kissé ügyetlenül elkötöttem, hogy a méreg ne tudjon széterjedni.Intettem a lánynak ő is pihenjen. Erre megjelent a farkas szellemem és rámorgott miszerint nem jó dolog egy vetélytárssal így bánni. Azonban én nem tekintettem vetélytársnak, hanem becsületes jóravaló harcosnak. Olyan érzés volt, mint mikor kölykök játszanak együtt. Mellesleg csodálatos bája nem engedte, hogy teljes erőből küzdjek ellene. Ám azt sem hagyhattam, hogy elvegye a követ. A szabadságot mindenki megérdemli. Farkas persze ellenezte de nem bírtam ellenséges lenni azzal, aki életemben először kedves volt velem. Úgy döntöttem, hogy a játéknak vége és komolyan kell venni a dolgot. Úgy gondoltam, ha rendbe jövök, meg mondom neki is.

Lendületesen rohantam lefelé az egyre meredekebb és kanyargósabb folyosón. Megint kiszélesedett az út és szinte észre sem vettem, mikor kerültem újra egy csapda közepére. Minden irányból tőrök kezdtek felém zúgni, eleinte lassabban, majd úgy tűnt, ahogy haladok előre, egyre gyorsabban. Bár az is lehet, hogy csak én fáradtam el. A folyosó felől újra meghallottam a farkas-kezű rohanását, ezért próbáltam mihamarabb átharcolni magam a termen. ~Kezd elegem lenni ezekből a csapdákból... Az egész hely olyan érintetlen, de mégis ennyi csapdával védik.~ Már majdnem kiértem a folyosóra, mikor ellenfelem ordítására lettem figyelmes, majd a következő pillanatban már a ruhámnál fogva hajított ki a járatba, s egy szösszenetnyi idővel később felém tornyosulva támaszkodott a barlangnak. A kardom szertefoszlott, így fegyvertelenül, kiszolgáltatottan, a földön térdelve néztem fel a farkasra.
- Te meg ne bízd el önmagad, és ne higgy el mindent, amit látsz! - s ezen mondattal kitépett a kezéből egy tűt, majd leült a földre. Ahogy a falba ágyazódott kristályok fénye karjára vetült, megláttam, hogy van pár sérülése, de minden bizonnyal kimerültségének fő oka a tűről a vérébe került méreg lehet, amire az én figyelmemet is felhívta. Az én sebem kisebb volt, így nem jutott annyi nyugtató a szervezetembe, mint az övébe. A férfi gyorsan, as kissé ügyetlenül látta el sebét, s úgy tűnt, mintha a hol megjelenő, hol eltűnő farkasfejjel vitatkozna magában.

Pár percig csak ültünk egymástól nem messze, néha a másikra sandítottunk, de mindkettőnknek pihenésre volt szüksége az út folytatása előtt. Kezdett kitisztulni a fejem, hirtelen felpattantam, s kezemet nyújtottam ellenfelemnek, aki megragadta azt és felsegítettem.
- Tudsz járni? - kérdeztem, miközben erősen szorítottam kezét.
- Tudok. - válaszolta erős hangnemben, de érződött rajta még a fáradtság.
- Shiina Kaori vagyok. Méltó ellenfél vagy, farkas-kezű. Fegyverszünetet ajánlok fel neked és szellemtársadnak. - mondtam.
- A nevem Farkas. - mutatkozott be ő is. - Elfogadom a fegyverszünetet.
Elengedtük egymás kezét, s egymás mellett haladva folytattuk utunkat. Egyszerre idéztük meg társainkat, én a legerősebb kardomat, Kagurát, Farkas pedig a fénylő szellemfejet jobb öklén.

A folyosó néhol kiszűkült, máshol pedig hirtelen szoba nagyságúvá nőtte ki magát, de sehol sem ütköztünk csapdába, mígnem egy válaszhelyhez értünk.
- Most merre? - kérdezte Farkas, miközben az előttünk kettéváló járatra szegezte tekintetét.
- Külön. Én jobbra megyek... A végén úgyis találkozunk. - mondtam és elindultam a jobb oldali járat felé. Farkas utánam akart jönni, de végül balra fordult s eltűnt a másik járatban.
Mindketten erős mágusok vagyunk, nem lesz bajunk egyedül sem.
Széles folyosón haladtam, mikor egy kanyar után Farkassal találtam magam szemben. Furcsa volt a tekintete, zavarodott, dühös... sötét.
- Megmondtam, hogy ne kövess! - szóltam rá dühösen, bár tisztában voltam vele, hogy nem mögülem jött, így nem is követhetett. Hátra tekintettem és pár méterre magamtól egy óriási kristály zárta el visszautam, mely az egész folyosó magasságát és szélességét betöltötte.
- Hát ez meg... - néztem döbbenten a kristályra, mely azelőtt még nem volt ott. Csiszoltnak tűnő felületében homályosan látszott tükörképem, mikor hirtelen egy suhintás szele csapott meg, amitől kissé jobbra húzódtam. Farkas ott állt mellettem, és bal kezével támadott. ~De hisz tükörképe sem volt... Látnom kellett volna ~ gondolkoztam el, mikor újra felém csapott. ~A farkasfej! A bal kezén van! Nincs tükörképe, mert ez maga a tükörkép!~ Kardommal most én sújtottam rá, de ez még csak bemelegítés volt. ~Valószínűleg most ő is velem küzd a másik járatban... Hát nincs mit tenni...~
- Régen volt már, ugye Kagura? - szóltam fegyveremhez, és támadó állásba helyezkedtem. - Régen vívtunk utoljára élet-halál harcot!

Már pár perce ültünk egymással szembe figyeltük egymást. Mindketten kimerültek voltunk. Hirtelen a lány felállt s a kezét nyújtotta felém, amit én megragadtam ő segített felállni.
-Tudsz járni?- kérdezte még mindig a kezemet szorítva.
-Tudok- válaszoltam kisé fáradtan de megkeményítettem a hangom, hogy ő ne halja meg.
- Shiina Kaori vagyok. Méltó ellenfél vagy, farkas-kezű. Fegyverszünetet ajánlok fel neked és szellemtársadnak. -.
-A nevem Farkas- mondtam -Elfogadom a fegyverszünetet.-
Úgy gondoltam, ha ketten megyünk, akkor nagyobb eséllyel elérünk a kőhöz. Ott, pedig majd eldől kíé lessz.
Elengettük egymás kezét és elindultunk a folyóson. Ő megidézte jobb kezében egyik kardját ezért én is egyesültem farkas barátommal.
A járat folyton változott néhol úgy összeszűkült, hogy egymáshoz kellet bújnunk, néhol pedig hatalmas terem nagyságúak voltak. Ám egyben mindegyik ugyanolyan volt csapda nélküli. Addig haladtunk, míg egy elágazáshoz értünk.
-Most merre?- kérdeztem.
- Külön. Én jobbra megyek... A végén úgyis találkozunk.- ezzel elindult jobbra.
Nem akartam elhagyni végre valakivel sikerült összeismerkednem erre elválunk. Azonban én mégis bíztam benne ravasz és ügyes menni fog neki nélkülem is gondoltam és elindultam a baloldali járatban.

Haladgattam tovább mikor újra azzal a lánnyal találtam magam szembe egy szélesebb járatban. Nem értetem hogy jutott elém hátra néztem és egy hatalmas rúna fal állta el az utat. Meg akartam kérdezni mi folyik itt és visszafordulva a lány ált előttem. Egy csapással nekilökött a kristályfalnak. Zavart voltam nem értettem. Értetlenségem miatt majdnem az életemmel kellet fizetnem a mágus emelte kardját, hogy egy csapással lefejezzen mikor farkas, önállósította magát és elkapta a csuklóját majd rám üvöltött. A hangja felébresztett a merengésből és megláttam a lány szemeit sötétek és dühösek voltak. Ellöktem magamtól, és ráordítottam hagyja ezt abba de, ő meg se hallgatott csak támadott, amit a méreg miatt épphogy csak ki tudtam kerülni. Váltakozva mért csapásokat hol a vállaimra hol a szívemre célozva. Nem tudtam visszatámadni arra gondoltam valamit csináltak vele. Magam sem értettem, hogy miért de megszüntettem a szelem kapcsolatot, hogy megnyugtassam Kaorit de ő csak jött felém majd átlépett egy buckát, vagyis csonthalmot. Csontvázak hevertek szerteszét a teremben.. Lehajoltam a legközelebbi csontvázhoz és fölkaptam egy kardot. Éppen időben, mert a lány a fejemet akarta levágni de én kivétem a kardal. És hátrataszítottam. Újból támadott, amit ismét sikerült kivédenem. A modora furcsa volt eddig nem így harcolt. Tele volt szenvedéllyel és vidámsággal mikor először összecsaptunk most, meg mintha nem lenne önmaga. Egy döféssel támadott rám, amit kardommal hárítottam és megpördültem a hátán és most ő volt a kristálynak háttal. Ekkor vettem észre. A lánynak nincs tükörképe ráadásul bal kézzel, fogja a kardját, míg a dárdákat jobb kézzel hajította felém. A felismerés villámcsapásként ért ez egy hasonmás. Farkas elégedetten rám szolt egy, na végremet.
Arcomon elégedettség sugárzott szét. Ő nem az a csintalan kedves lány. Tehát ővele nem kell finomkodni gondoltam, miközben megidéztem farkas barátomat, eldobtam, a kardot majd rátámadtam az imposztorra. Jobb kezemmel egy fejre mért ütéssel nyitottam de ő elhajolt előlem és azonnal a szívem felé szúrt. Én hátraléptem a szúrás elől és most sikerült bal kézzel arcon találnom. A másolat meg sem érezte a balosomat, hanem egy újabb vágást kísérelt, meg ami felhasította az amúgy is viharvert kabátomat. Újra támadásra kezdtem a bal vállát, céloztam meg jobb kezemmel ő, kivédte a jobb kezével a kardal, pedig a lábaim felé csapott. A kard fölött átugrottam majd lábammal mellkason rúgtam, amitől nekiesett a rúnafalnak. Nem hagyhattam neki időt ezért újból letaglózó csapást indítottam a fejére. A méreg azonban lelassította a reakcióimat. A másolat elkapta a karomat kardjával a mellkasomba vágott. Hátraugrottam és ujj sebemet próbáltam elszorítani. Halálos küzdelemben még sohasem volt részem idáig csak utcai balhékon vettem részt. De itt életről, halálról van szó. A bennem uralkodó feszültség terjedt és egyre dühösebb lettem. Vagyis nemcsak én, hanem farkas barátom is. Éreztem a halálos érzelmeket, amit kisugározz magából. A túlélés szólt belőle, amivel egyet értettem. Éreztem, ahogy a két érzelem eggyé forr és nem maradt más csak mi. Testemet az ellenállhatatlan gyűlölet járta át, amit kettőnk érzelméből jött létre. Arcom eltorzult a gyűlölettől végtagjaim megfeszültek agyamat csak egy szó járta át Elpusztítani. Újra rávettetem magam a tükörképre, kivétem egy fejre mért csapást, majd beleöklöztem a tükörbe a térdemmel, viszont gyomorszájba térdeltem a nőt. Egyszer kétszer háromszor. Majd elkaptam a csuklóját és elhajítottam, amitől pörögve a földbe egy csontkupacra zuhant. Amint mellé értem megfordult és kardjával felém csapott. A vérszomj miatt, amit nem tértem ki a csapás elől, ami újabb sérüléssel járt ám én sikeresen megragadtam a nyakánál és szorítani kezdtem miközben a bal kezén térdeltem. Nem kapkodott levegőért nem ordítozott csak bámult maga elé. Hirtelen jobb kezében megjelent egy rövid kard, amivel a vállam felé szúrt. Szerencsémre csak felsértette az amúgy is sebes vállam. Fájdalmamban felordítottam és elhátráltam az ellenfelemtől. Én remegtem a fájdalomtól és a kimerültségtől ő, azonban gond nélkül felállt és elindult felém. Egyik csapását jobb kezemmel blokkoltam, míg egy szúrás elől elhajoltam. Én válaszcsapásként a fejére céloztam, ami elől kitért majd a bal kezében lévő kardal suhintott felém. Megaggattam a rövidebbik kardját, amivel blokkoltam csapást. A farkasos kezemen kinyitottam az újaimat majd felhasítottam a másolat hasát. Semmi jelét nem tapasztaltam annak, hogy bármiféle fájdalmat érezne. A hosszabbik kardjával apró de gyors szúrásokat mért felém, amik elől csak hátrálni voltam képes. Folyamatosan hátrafelé szorított azonban a csapásai kiszámíthatóak voltak. Egy végső csapása a barlang falába csapódott. Spéci jobb öklömmel sikerült állcsúcson találnom az imposztort, amitől hátravetődött. Mikor felkelt ujjra egy hosszú és egy rövid kard volt a kezébe. A seb, amit okoztam neki nyomtalanul eltűnt. Újabb támadásai miatt a folyosó végére szorított, ahol egy újabb rúna fal állta az utamat. Sikerült elhajolnom egy fejre mért csapástól, ami végigkarcolta a rúnát. Erre a másolat megtántorodott. Gondolkodás nélkül elkaptam a torkánál fogva és nekicsaptam a vágásnak, amiből apróbb hajszálerek indultak ki. A hasán megjelent a karmolás, amit okoztam. A rövid kardjával próbált felém csapni de én kicsavartam a kezéből és a vállába állítottam, ami elkezdett vérezni.
A szám vérszomjas mosolyra húzódott
-A lelke nélkül te csak egy báb vagy! Ami most eltört! Farkas szorítás!!!- ezzel a farkas fejes csuklómmal kitéptem az imposztor torkát. Az a valami két térdre görnyedt majd felrobbant a rúnafallal együtt. Amint elpusztult mi is lenyugotttunk és most kezdett visszatérni a méreg hatása.
-Ahhoz képest, hogy ez volt az első éles küzdelmünk megúsztuk néhány karcolással.- mondtam a társamnak.
Az újonnan megnyílt járatból fény és friss levegő áramlott felém. A szemem még alig szokott hozzá a fényhez de elindultam hátha segítségre van szüksége Shiinának. Nézelődéssel nem nagyon törődtem és nem is, tudtam volna a fények miatt. Minél előbb meg akartam találni Kaorit. Ahogy egyre beljebb hallattam a fény is kezdett erősödni.

~ Gyors. ~ gondoltam magamban, miközben egy felém irányuló bal egyenes elől tértem ki. ~ Ha az eredeti Farkas is így harcol, amikor komolyan gondolja... hát meggondolnám, hogy megéri-e vásárra vinni a bőrömet. De legalább én is küzdhetek teljes bedobással. ~ Kicsit eltávolodtam a hamis Farkastól, hogy összeszedjem magam. Nem adott sok időt, azonnal jött utánam. A járat elég szélesnek bizonyult ahhoz, hogy kényelmesen használhassam szeretett fegyverem. ~ Még fél pillanat és újra támad... ~ állapítottam meg miközben a mozdulatait figyeltem és erősen koncentráltam arra, hogy fegyverem és én köztem létrejöjjön az a különleges kapocs, mely oly pusztító erővel bír. Lehunytam szemem, s éreztem, ahogy kardom megvezeti az őt szorosan tartó kezeimet. Egy keresztirányú suhintás, s a test tompán zuhant a kőpadlózatra. Ahogy kinyitottam szemem, a kristályfal felé pillantottam, mely még mindig egyben volt s sértetlenül állt. A földön szétterülő test mellkasán a felszakított ruhanemű alatt beforrni látszottak a sebek, s ahogy ellenfelem magához tért, kezén újra megjelent a farkasfej.

- O-ó... - törtem ki kicsit meglepetten, s azonnal a kristály felé iramodtam. Szúrtam, vágtam kardommal, de azon csak néhány felületi karcolás látszott meg, semmi komolyabb. Közben furcsa hörgő hangokat hallottam magam mögül. Ahogy hátratekintettem, láttam, hogy a mellkasán egy részen nem gyógyult be a seb, tehát létfontosságú szervet ért a támadásom. Ám ami egy halandónak halálos seb lenne, neki meg se kottyant, leszámítva, hogy minden mozdulatánál fér és nyál keveréke ömlött ki szájából. ~ Ohh, tehát a teste úgy működik, mint egy átlagos emberé, csupán fájdalmat nem érez... Ez nagyban megkönnyíti a dolgokat. ~ gondoltam és mielőtt még az ellenfél intézett volna támadást felém, én csaptam le rá.

A gyengepontját támadtam, a sebet, ami még nem teljesen gyógyult be a tüdeje környékén. Mélyen belehasítottam, s a sebből friss vér fröccsent felsőruházatomra.
- Na tessék, ezt akartad? - üvöltöttem rá, ahogy kirántottam a kardom, ezzel még több szennyet juttatva magamra. Az ellenfelem nem tántorodott el a további harctól, csak nyomult felém és szellemkezével mérte rám az ütéseket. A többségét sikerült hárítanom, de néhány kisebb betalált, és végül egy nagyobb balhorog a földre terített. A Farkas-hasonmás fölém került, és a földről felrántva a barlang oldalához csapott. Éreztem, ahogy néhány bordám megreccsen, de a fájdalom nem volt olyan súlyos, valószínűleg csak megrepedtek.

Szerencsére a kardomat még mindig erősen szorítottam, s bár a fájdalomtól kissé homályosan láttam már, erősen rászorítottam a markolatra és lentről lefelé, az életlen oldalával felütöttem az ellenfelem egyik karját, mely egy erős szellemfejjel tartotta vállamat, de az ütés hatására azonnal elengedett. Lábaimmal ellöktem magamtól a tükörképet, de ekkor már teljesen felpörögtem. Ellenségem bal karja furcsa szögben lógott oldala mellett, s így szinte teljesen harcképtelenné vált. Egy rúgással a földre kényszerítettem, s bár karomban már nem marad túl sok erő, az adrenalin felpumpálta izmaimat és egy utolsó suhintással megszabadítottam a testet a fejtétől.

Ekkor a kristály megrepedt és felrobbant, még szerencse, hogy csak néhány kisebb szilánk fúródott bal karomba. A mágikus erőimet is szinte teljesen kiszipolyáztam, így gyorsan eltüntettem a kardomat, nehogy nullázódjon. Elindultam a folyosót követve s nemsokára egy enyhe fénypont jelent meg előttem. ~ Kijárat! ~ ujjongtam magamban és felgyorsítottam lépteim. A folyosó végéhez érve egy hatalmas csarnok tárult fel előttem, ahogy szemem lassan hozzászokott a világossághoz.
- Elképesztő...

Hatalmas belső barlang volt, melyen keresztül-kasul sebes folyású patakok szeltek át, s itt-ott füstölgő, meleg vizű források gyűltek össze természetes gödrökben. A hely élettől lüktetett, a falakat zöldellő mohák lepték el, amiben itt-ott aprócska virágok bukkantak elő meglepetés-szerűen. A terem éke, s a fényforrás pedig az általunk keresett kristály volt. Egy tíz méter magas élethű szarvas-dombormű foglalta magába, ahogy az ágas-bogas agancsok közrefogták, s melynek oldalán egy gyors sodrású vízesés zuhant alá, erejével táplálva a kisebb patakokat. A helyről virított, hogy szent hely volt, a dombormű előtt egy a vízből kiemelkedő oltáron friss virágcsokrok, az erdőben fellelhető növényi étkek, s kristálytiszta nedűvel teli öblös tálak álltak. Az oltár előtt pedig meglepő módon csónakok dokkoltak, szépen faragott ornamentikus mintákkal díszítve. Az egyik szélesebb patak egy embermagas barlangban lépett ki a teremből, más kijáratot azonban nem láttam, leszámítva a tőlem két méterre nyíló másik bejáratot, amiből emberi léptek zaja hallatszott ki. ~ Farkas... ~ Nemsokára a férfi is megjelent, hunyorított s úgy tűnt, még nem igazán szokott hozzá az itteni fényárhoz.
- Üdvözöllek a kristály-teremben! - szólítottam meg kacagó hangon. Nagy kő esett le a szívemről, tekintve hogy eddig kissé aggódtam társam hogyan léte miatt. - Ámulatba ejtő ez a hely...

Egy teremféleségbe jutottam a szemem kezdett hozzászokni a fényhez. Hirtelen meghallottam a fegyver mágus kacagó hangját – Üdvözöllek a kristály-teremben! -. A fény miatt még csak őt láttam halványan de, egyre tisztábban láttam mindent.- Ámulatba ejtő ez a hely...- tette hozzá hangjából elégedettség és öröm hallatszott. Körülnéztem és láttam, hogy ez a terem sokkal nagyobb mind bármelyik, amelyikben eddig voltunk.- Igen szép- mondtam, majd összehúztam a kabátom, nehogy észrevegye a sebet a mellkasomon. Észrevettem ő is megsérült apróbb sebek tarkították az oldalát a vérfolt miatt vettem észre. Kicsit nehezen vette a levegőt sejtettem nehéz ellenfele volt és néhány zúzódása lett, amit nem láthattam.
Kaori intett, hogy nézünk körül én elindultam utána és most először vettem le róla a szemem és néztem jobban körül a barlangban. A látásom már kristálytiszta volt. A falakat élénk zöld moha fedte be. Aprócska virágok bukkantak fel a falakon és mindenhol. A termet patakok szelték át. Az egyik patak egy ember nagyságú barlangban tűnt fel. Ez a hely nagyon szép lehetett de nem nagyon volt kedvem nézelődni. Nem elég, hogy a tükörlánnyal folytatott harcban szerzetsérüléseim is sokat kivettek belőlem de előtte is volt egy-két kellemetlen csapda. Nem jutott más az eszembe, mint beszéltetni. -Mondj valamit, mert én még nem nagyon látok a fénytől. –
– Nem vagyok teljesen tisztában a legendával, de mintha említettek volna egy szarvas-szellemet... Azt hiszem, ezt az oltárt az ő tiszteletére emelték... Látod?- kérdezte. Én igennel feleltem. Egy tíz-méter magas szarvas dombormű foglalt helyet. Szarvai között ott volt a kő de előbb körülnéztünk végül is a célt már elértük. A szarvas gőzfelhőben fürdött hála a mellette zuhogó vízesésnek, ami táplálta a patakokat. Ahogy közelebb értünk felfigyeltem valami kerek tárgyra a szarvas előtt. Közelebbről megnézve egy tál volt az friss étellel. – Nem furcsa, hogy itt friss étel van akár egy oltár előtt ami csak az erdőben található. És edényekben friss ivóvíz is lehet?-
– Csakis az lehet. Az egész hely olyan elhagyatott, az áldozatok mégis oly frissek, mintha csak pár órája lennének itt... Hogy lehetséges ez, hisz látszólag nincs más bejárat a csarnokba, csak azok, amiken át mi jöttünk. azonban erre nem tudtam válaszolni. Ahogy közelebb értünk az oltár előtt több kisebb hajó volt kikötve szépen faragott mintákkal díszítve. Egy rejtély legalább megoldva gondoltam. Erre hatalmas fájdalom nyílalt a mellkasomba de nem törődhettem vele ezért újabb kérdést tettem fel.
– És veled mi történt?- közben hallattam a háta mögött és a mellkasom-szorítottam.
– Megküzdöttem a tükörképeddel. Gondolom te is összetalálkoztál egy balkezes Kaorival.-
– Én az ösztöneimre hallgatva az első gyanús mozdulatodra neked rontottam. Vagyis a tükörképednek.- hazudtam. Nem mertem elmondani, hogy farkas nélkül már halott lenék mert nem láttam a szememtől.
- Tartsunk egy kis pihenőt, kérlek...- Most tértem magamhoz az önsajnálatból és eddig föl sem tűntek a természetes medencék, amik mellett elhaladtunk. Voltak közöttük meleg fürdők is. Kaori nyúlt, hogy levegye a felsőjét én, pedig idegesen rászóltam -Héhé mit csinálsz?-
– Mondtam, hogy álljunk meg. Ki kel mosnom a ruhám, mert csurom vér.-
– De szólhattál volna, hogy levetkőzöl! - mondtam idegesen kissé kiabálva.
– Azt hittem magadtól is el tudsz fordulni, anélkül hogy szólnék.-
-Ööö... hát persze -erre azonnal elfordultam a szemem sarkából láttam, amint leveszi a pólóját. Erre felém fordult és kacér mosollyal az arcán hozzá tette – Ne kukkolj!-
Erre a kijelentésére éreztem, hogy lángok csapnak ki a fejemből - Mégis kinek képzelsz engem. Nem érdekelsz egyáltalán nem.- hazudtam újfent igenis érdekelt ezért is siettem a keresésére. Ő enyhén kacagott majd folytatta a ruha tisztítását .- Engem viszont érdekelt mi van veled. Elég durvának tűnnek a sérüléseid, nem ártana kitisztítani a sebeid.-
Erre azonban nem találtam szavakat csak egy elegedet sóhaj hagyta el a számat és én azonnal a vállamhoz, kaptam és elkezdtem jajgatni. Hála mivel hátnak álltunk egymásnak nem látta a mosolyom. Valaki törődik velem és ráadásul ilyen csinos. Farkas erre közölte velem tényleg csinos a nőstény nagyon jól néz ki. Nem értettem, hogy honnan tudja és rájöttem a farkasfejes energia még mindig rajta volt a csuklómon és Kaori felé mutatott. Megkérdezte tőlem nem akarom-e látni erre elkiáltottam magam, hogy nem és a mellkasomra rántottam a csuklom. Kaori felemelte a fejét, hogy mondtam e valamit mire én zavartan nemmel válaszoltam. Azonnal megszüntettem a kapcsolatot farkassal. Minden bizonnyal ezért voltam figyelmetlen a kevés erőm is a kapcsolatra ment el.
- A víz elég kellemesnek tűnik... Nem hiszem, hogy bármi bajunk származna abból, ha kipróbáljuk...-
– Te csak fürödj de, én nem rajongok a vízért. Jobb nekem a szárazföld. De most már megfordulhatok?-
– Igen megfordulhatsz-.
Megfordultam de azonnal vissza is kaptam a fejem. A póló igaz már rajta volt de a víz teljesen hozzátapadt a.. testéhez.-Ne szórakozz velem, ha kérhetlek- a kristálytiszta víz semmit nem takart a látványból.
– Á igazad van észre se vettem- majd újra kacagott egyet. - Olyan, mintha a sebeim begyógyulnának... Hihi, ez csiklandoz...-
A szemem sarkából észrevettem a vérzés elállt az oldalán. Az én sebeim azonban tovább csordogáltak. Próbált becsalogatni a vízbe de én nem voltam hajlandó megfordulni.
– Nekem nincs semmi szükségem ilyesmire. Ez csak pár karcolás.- a mellkasomra csaptam, amit azon nyomban meg is bántam.
- Hát légy úriember és adj valamit!- mondta.
Kezdhette volna ezt a legelején, de volt egy halvány érzésem gondolt rá csak nem akart mindent a számba rágni. Levettem a szakadt kabátom odadobtam neki így láthatta a tetoválásomat és a sebeimet. Amint felvette a kabátot a medence mellé léptem és elkezdtem vízzel locsolgatni a sebeimet.
– Mi az? Nem harap a víz.-
– De én nem tudok úszni!- erre a kijelentésemre a lábam előtt termett és berántott a medencébe. Ekkor vettem észre, hogy leér a lábam. Kaori újra elejtett egy csábos huncut mosolyt majd visszaúszott a közepe felé. Éreztem, vagy agyoncsapom vagy, beleszeretek mosolyogva, odacsúsztam mellé.

A kis pihenő után végre nekiláthattunk a tervezgetésnek. Egy kristályért jöttünk, mely már ott ragyogott a szemünk előtt mégsem értük el. Valahogy fel kellett másznunk arra a domborműre, hogy lehozzuk az ékét, ám ez nem tűnt egyszerű feladatnak.
- Ahhoz, hogy feljussunk a kristályhoz, úszni kell. - mondtam, miközben már a dombormű előtti hideg vizű, kristálytiszta tó mélységét vizsgáltam. Az alja talán 15-20 méterre volt a felszíntől, ám se növények, se halak nem voltak benne. - Meg kell bíznod bennem. - Fordultam Farkas felé, és megszorítottam a vállát, jelezve, hogy nincs mitől tartania, én nem fogom kisajátítani a kristályt.
- Megbízok benned, Kaori. - mondta újdonsült társam, miközben egy széles vigyort váltottunk.
- Csak reménykedek benne, hogy az egyik zuhatag mögött lesz valamilyen kialakított lépcső, amin fel tudok jutni a szarvakig... Hiszen valakinek ki kellett faragnia ezt a domborművet...
- Talán mégse kéne megpróbálnod... Rosszat sejtek. - mondta farkas, ám én addigra már készültem belecsusszanni a vízbe.
- Idáig már eljutottunk... Ne most akard feladni! - mondtam, és lábbammal kissé felkavartam a vizet.
Ekkor a kristály felragyogott, és egy tízméteres fantomszarvas vált ki a domborműből. Hátraléptem, s társammal együtt tettre készen vártuk a folytatást. A szarvas mérete lassan lecsökkent egy normális szarvaséra, és elindult felénk. Ekkor újabb átváltozás kezdődött, büszke tartású, ám mélységesen szomorú tekintetű szellemnővé alakult, ahogy közeledett felénk a víztükrön sétálva. Minden lépésénél játékos fodrozódásba kezdett a felszín, ám ez korántsem volt természetes hatású. A teremtmény szólásra nyitotta száját, hangja lágy, bársonyos és kellemes volt.
- Üdvözöllek titeket, harcos varázslók az erdő szentélyében! - szólt hozzánk. - Tudom, miért jöttetek ide, ám amit kerestek, nem lehet tiétek. Még senki sem jutott át azon a védelmen, amit őseim állítottak, mikor a mágia még gyermekcipőben járt. Jutalmatok az lészen, hogy válaszolok bármily kérdésetekre, s utána biztonságban távozhattok eme szent helyről; ám többet ne várjatok! - ezzel egy mozdulattal elénk irányított egy csónakot, mely eddig az oltár előtt állt.
- Ki vagy te? - kérdeztem, mielőtt még szertefoszlott volna a jelenés elfeledve első ígéretét.
- Az erdő szellemeinek ötödik védelmezője vagyok. Elődeim minden erejüket abba fektették, hogy megfelelő védelmet állítsanak fel szentélyünknek. Mind elbukták ezt a küldetést, s most azzal, hogy behatoltatok ide, az én dolgom, hogy új őrzőt válasszak, és magam is feláldozzam minden hatalmam a védelem érdekében.
- Mégis mi az a kristály? - tette fel farkas a kérdést, mely már bennem is motoszkált.
- Az erdő lelke, mely életben tartja a barlangot, s az egész környező természetet. Idelent a halál rövidlétű, s csak azokat sújtja, kik ártó szándékkal hatolnak be ide. Sokan vesztek már el itt, s az ő testük táplálja az erdő növényeit s állatait. A kristály magába foglalja az összes nyugalomra tért holt lelket, mely árván barangolna élet s halál mezsgyéjén. Nemsokára én is megtérek oda...
- Nemes a célod, szellem... Néha mi mágusok is oly kapzsik tudunk lenni, hogy nem vesszük figyelembe, mily értékes az élet ajándéka...
- Akkor nem is vagy rab, ahogy a legendában olvastam? - kérdezte Farkas kissé feldúltan.
- Oly régi ez a legenda... Amit te ismerhetsz, az már csak egy eltorzult változata a valóságnak. Egy ősi mágus volt az, ki a kristályt az erdei szellemeknek ajándékozta, hogy abban lelkük örökké élvezhesse a természet nyugalmát. Ő bízta meg az erdő urát, egy bölcs szarvast azzal, hogy őrizze a szellemek nyugalmát. Ő volt az első őriző, az én elődöm. - válaszolt a szellemlény gyengéden, s olybá tűnt, mintha meghatná a férfi aggódása. Csendben figyeltem, ahogy a szellem egyre halványul, ám Farkas még nem fejezte be.
- Tényleg, muszáj meghalnod?
- Ez nem a halálom lesz, hanem a nyugalmam eljövetele. Csatlakozhatok végre őseimhez, s része lehetek az energiának, mely táplálja a természetet. - mondta, de szavai mögött más értelem is megbújt. A szarvas el bukta küldetését, s nem tudta kellőképp megvédeni
a szentélyt, melyet rábíztak. Ő, amint eggyé válik a kristállyal, ugyanúgy, ahogy elődei, egy új, halálos csapdába fogja fektetni minden megmaradt cseppjét mágiájának - és ezzel örökké elveszíti fennkölt mivoltát. Bukásával nem csak becsületét, de erdei nagyságát is elvesztette. Nem lesz se több se kevesebb, mint egy egyszerű szarvas-lélek, ki a kristály álomvilágának halhatatlan lakójaként fog létezni az örökkévalóságban.

Miután minden sebünk begyógyult és kipihentük magunk újult erővel indultunk a kincs megszerzésére. Most már nem ellenfelekként, hanem társakként álltunk egymás mellet. Egy kicsi kristályért jöttünk, ami a dombormű tetején volt de a megszerzése nagyon nehéznek bizonyult. Felmászni a domborművön elég kockázatosnak bizonyult én azonban más utat nem láttam. Kaori azonban szemfülesebbnek bizonyult, mint én.
- Ahhoz, hogy feljussunk a kristályhoz, úszni kell. - majd odalépett a szarvas előtti tóhoz és nézegetni kezdte milyen mély, lehet.- Meg kell bíznod bennem. – majd felém fordult és megszorította a vállam. Éreztem, megbízhatok benne, és nem fogja elorozni előlem a fénylő kristály. És nem is fog vízbe fojtani, mert nem tudok úszni azt akár az előbb is megtehette volna.
- Megbízok benned, Kaori. - majd mindketten egy széles mosollyal jutalmaztuk a másikat.
- Csak reménykedek benne, hogy az egyik zuhatag mögött lesz valamilyen kialakított lépcső, amin fel tudok jutni a szarvakig... Hiszen valakinek ki kellett faragnia ezt a domborművet... mondta Kaori és én ekkor odaléptem mellé és megláttam a vizett. Sokkal mélyebb volt, mint az előző tavacska.
- Talán mégse kéne megpróbálnod... Rosszat sejtek. - mondtam mikor a társam már kezdett volna bele csusszanni a vízbe.
- Idáig már eljutottunk... Ne most akard feladni! - próbált bátorságot önteni belém és lábával enyhén felkavarta a vizet.
Erre a szobor elkezdett ragyogni és egy tíz méter magas fantomszarvas lépett ki belőle és lassan közeledett felénk. Mindketten hátra léptünk tettre készen de vigyáztunk, nehogy támadásnak vélje a viselkedésünk. Ahogy közeledett felénk szarvas kezdett zsugorodni és mire elénk ért egy normál méretű szarvas szellem állt a víztükrön. ~Életem során láttam már egynéhány szellem, de ilyen gyönyörűt még soha~ gondoltam magamba.
Majd újabb ragyogás és a szarvas helyén egy ugyanolyan gyönyörű szellemnő ált. Tartása de büszke volt ám mélységesen szomorú. Ránk nézett és selymes bársonyos hangon elkezd hozzánk beszélni.
- Üdvözöllek titeket, harcos varázslók az erdő szentélyében! - mondta a szellem - Tudom, miért jöttetek ide, ám amit kerestek, nem lehet tiétek. Még senki sem jutott át azon a védelmen, amit őseim állítottak, mikor a mágia még gyermekcipőben járt. Jutalmatok az lészen, hogy válaszolok bármily kérdésetekre, s utána biztonságban távozhattok eme szent helyről; ám többet ne várjatok! - ezzel tett egy könnyed mozdulatot és az egyik csónak odaúszott elénk. A szellem lassan elkezdett eltűnni ezért Kaori gyorsan elkezdett kérdezni.
- Ki vagy te? -
- Az erdő szellemeinek ötödik védelmezője vagyok. Elődeim minden erejüket abba fektették, hogy megfelelő védelmet állítsanak fel szentélyünknek. Mind elbukták ezt a küldetést, s most azzal, hogy behatoltatok ide, az én dolgom, hogy új őrzőt válasszak, és magam is feláldozzam minden hatalmam a védelem érdekében.
Most rajtam volt a sor - Mégis mi az a kristály? -
Az erdő lelke, mely életben tartja a barlangot, s az egész környező természetet. Idelent a halál rövid létű, s csak azokat sújtja, kik ártó szándékkal hatolnak be ide. Sokan vesztek már el itt, s az ő testük táplálja az erdő növényeit s állatait. A kristály magába foglalja az összes nyugalomra tért holt lelket, mely árván barangolna élet s halál mezsgyéjén. Nemsokára én is megtérek oda...
Nemes a célod, szellem... Néha mi mágusok is oly kapzsik tudunk lenni, hogy nem vesszük figyelembe, mily értékes az élet ajándéka...
Úgy éreztem valamit még, muszáj megkérdeznem tőle -Akkor nem is vagy rab, ahogy a legendában olvastam?-
- Oly régi ez a legenda... Amit te ismerhetsz, az már csak egy eltorzult változata a valóságnak. Egy ősi mágus volt az, ki a kristályt az erdei szellemeknek ajándékozta, hogy abban lelkük örökké élvezhesse a természet nyugalmát. Ő bízta meg az erdő urát, egy bölcs szarvast azzal, hogy őrizze a szellemek nyugalmát. Ő volt az első őriző, az én elődöm.-
Megnyugtatott a tudat, hogy nem rabságban sínylődött eddig majd hirtelen egy ostoba kérdést tettem fel neki azzal a reménnyel hátha csatlakozik hozzám.
-Tényleg, muszáj meghalnod?-
- Ez nem a halálom lesz, hanem a nyugalmam eljövetele. Csatlakozhatok végre őseimhez, s része lehetek az energiának, mely táplálja a természetet.- amivel egyetértettem és visszaemlékeztem arra a másik szarvasra, aminek gyerekoromban segítettem tovább lépni. Úgy éreztem nincs, már amit meg kéne kérdeznem.

- Ideje távoznotok! Egy hosszú, kimerítő rituálé vár rám. - mondta a szellemnő, és intésére egy díszesen faragott csónak kötelékei eloldódtak és az beúszott elénk. - Ezzel visszajuthattok a városba, ahonnan érkeztetek. Kérlek, tartsátok titokban mindazt, amit itt láttatok.
- Úgyse sokan hinnének nekünk... - mondtam, miközben elkezdtem beszállni a csónakba. Ahogy beleléptem, kissé meginogott, de Farkas azonnal segítő kezet nyújtott, ahogy egy igazi úriemberhez illik. Ő kissé bizonytalanul lépett be mellém - valószínűleg úszásképtelensége miatt volt kicsit frászban.

- Viszlát, emberek! - intett újra a szarvas lelke. A csónak sebesen megindult és egy barlangba sodort minket - búcsút mondani se volt időnk. Farkas még ordított valamit, de a víz csobogásától nem hallottam mi volt az. Talán jószerencsét kívánt az állat lelkének, amilyen természetbarát. Veszettül kanyarogtunk a kis patakban, körülöttünk a barlang fala ugyanolyan fényt árasztott, mint az a járat, amin bejöttünk. Fantasztikus érzés volt lefelé száguldozni - persze eléggé parás is. Farkas és én is a csónak oldalát szorítottunk, hiszen teljesen ki voltunk szolgáltatva a patak folyásának. Egyszer csak azt vettem észre, hogy visítok és kacagok - mint egy kisgyerek, aki nagyon élvezi a játszótéri játékokat. Teljesen felszabadultam, még sosem volt részem hasonló kalandban. Fényt láttam a távolban és az eddiginél is hangosabb zubogás hangjait sodorta felém a kintről beáramló meleg levegő.
- Kapaszkodj! - visítottam nevetve a mögöttem ülő Farkasnak, bár nem voltam biztos benne, hogy meg is hallotta, amit mondok. Úgy tűnt, megértette, egyszer csak erős kezeit éreztem a derekamon - a csónak helyett immár belém karolt. A zuhatag kidobott minket a kinti hajnalba - a Hold még fent volt, de a Nap sugarai festették narancsszínre az eget. Egy pillanatig élvezhettük csak a látványt, ugyanis a gravitáció undok módon leragadott minket a csónakkal egyetemben. Durván csapódtam Farkassal együtt a vízbe - nem volt túl mély, de mivel bajtársam nem tudott úszni, kénytelen voltam én kihúzni. Grabancánál fogva rángattam ki a partra, szerencsére nem pánikolt a vízben, így mindketten biztonságban értünk a szárazföldre.

Női visítások hangjaira lettem figyelmes a hátam mögött. Ahogy körbenéztem a tegnapi lányokat láttam meg, akiktől a legendát hallottam és a környezet is ismerős volt. Tegnap én is itt áztattam magam - és az épület mellettem nem más volt, mint a Hotel, amiben megszálltam.
- Az a perverz férfi elkapta azt a lányt! - visította az egyik lány. - Hívják az őröket! Segítséééééég!
- Kelj fel Farkas! - szóltam halkan, de határozottam a szellem-szelídítőhöz. - Bajban vagy, pajtás! Ez egy női fürdő...
- Mi a...??? - kérdezett vissza, de hamar benne akadt a szó. Jónéhány lány állt körülöttünk törölközőbe csavarva vagy anélkül. Farkas feje azonnal vörösbe váltott, és csukott szemmel állt fel.
- Nem láttam semmit... - mondta kicsit akadozó hangon.
- Még hazudik is! - visított újra a lány. Ekkor néhány felöltözött nő jelent meg a hotel ajtajában, akik rögtön varázslásba fogtak.
- Fuss! - mondtam Farkasnak. - Még találkozunk!
Ekkor megjelent mellettem az egyik mágusnő, valószínűleg gyorsító mágiát használt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze, az egész csak egy félreértés. A barátommal csak csónakáztunk. - mondtam, miközben a csónakra mutattam, de nem sok értelme volt. A nő már el is tűnt, s végig se halgatta a mondanivalómat. Nagyot sóhajtottam és a távolodó férfi után néztem. Hát nem kis kalandunk volt közösen, és még elbúcsúzni se nagyon tudtunk. Ekkor ahogy befordult egy épület mögé visszanézett rám és intett. Én visszamosolyogtam, és reméltem, hogy egyszer még találkozunk.

Beszaladtam a hotelba, összeszedtem a holmimat, és öt perc múlva már ott se voltam. Még szerencse - hisz ahogy kiléptem az épületből kétségbeesett hangok hallatszottak bentről, majd egy egész embertömeg rohant ki, és a távolban egy barát körvonalai tűntek el a napnyugtában. A ház abban a pillanatban nagy robajjal dőlt össze, de én csak mosolyogni tudtam. ~ Ez a srác nem lehetett más, mint a Fairy Tail egyik huligánja... ~ gondoltam magamban, és elindultam a vonatállomásra, hogy kiruccanásom után végre pihenhessek egy kicsit a klánházban...

- Ideje távoznotok! Egy hosszú, kimerítő rituálé vár rám. - mondta majd az egyik díszes csónak elénk úszott - Ezzel visszajuthattok a városba, ahonnan érkeztetek. Kérlek, tartsátok titokban mindazt, amit itt láttatok.
- Úgyse sokan hinnének nekünk... - mondta majd beszállt a csónakba ami enyhén megbillent ezért én gyorsan odaugrottam, hogy segíthessek. Kicsit félve ültem be, mivel nem tudtam úszni. Azonban épphogy beszálltam a szellemnő elbúcsúzott és szélsebesen elindult a csónak alattunk.
- Sok sikert a megnyugváshoz!- kiáltottam vissza majd elkezdtem veszettül kapaszkodni a csónak szélébe. Kettőnk közül egyedül Kaori élvezte ezt az egészet. Mikor megláttuk az alagút végét Kaori mondta, hogy kapaszkodjak, és én erősen belecsimpaszkodtam. Mert kettőnk közül egyedül ő tudott úszni. Nagy csobbanással érkeztünk meg és Kao kedvesen kihúzott a partra a hajamnál fogva.
Nemsokára visításra lettem figyelmes.
- Kelj fel Farkas! Bajban vagy, pajtás! Ez egy női fürdő..
Éreztem a fejem, elvörösödik a félig meztelen lányok látványától. Azonnal behunytam a szemem és akadozó hangon próbáltam meggyőzni őket nem láttam semmit. Nem jártam valami sok sikerrel.

Kaori azt javasolta fussak és én készségesen teljesítettem a kérését. Főleg mikor feltűnt pár felöltözőt lány, akik elég csúnyán néztek felém. Azonnal elkezdem rohanni az egyik épület felé, de szembe jutott valami ezért a sarkon visszafordultam és integetni kezdtem Kaorinak. Nehogy bunkónak képzeljen, aki még köszönni se tud. Ő visszaintegetett és reméltem még találkozom vele olyan csinos és aranyos. Az álmodozást az egyik üldözöm megjelenése, szakította félbe. Hihetetlenül gyorsan kellet rohannia, ha ennyi idő alatt úttól ért. Farkas a fejembe azt üvöltötte ez egy mágus, lehet, aki sebesség mágiát használ. Én folytattam a rohanást, de ő mindvégig a sarkamban loholt. Tudtam, nem vagyok képes lehagyni ezért cselhez, folyamodtunk. Farkas tanácsára egy szűkebb utcarész felé vettem az irányt. Szerencsénkre találtam pár száradni kiakasztott ruhát. Lekaptam egy lepedőt a kötélről megbújtam a fal mellet, és mikor az üldözöm megjelent azonnal becsavartam a lepedőbe és tovább rohantam. Megláttam egy hotelt ezért búvóhely reményében berontottam. Csak odabent tudtam meg mekkorát, hibáztam. A hotel aulája tele volt olyan ruhás lányokkal, mint aki üldözött. Erre megjelent az én hűséges vadászom és egy –kapjátok el a perverz disznót- kiáltással mindenkit rám uszított. Mivel lányok voltak nem tudtam vissza ütni a csapások áradatából meg kitérni volt képtelenség. Ezek a lányok nagyobb kárt okoztak bennem, mint az a veszélyes barlang. Az egész testem tele volt horzsolásokkal. Amikor végeztek velem felvittek az igazgató irodájába. Próbáltam elmagyarázni az igazgató úrnak, hogy csak csónakáztam egy barátommal, de ő sem hitt nekem. Mindenféle bűnözőnek elmondott és egyáltalán nem hatotta meg az összetört megjelenésem.
Hirtelen azonban az üldözöm hangja megváltozott. Fenyegetőből átment elgondolkodóba.
- Most hogy így bele gondolok tényleg valami ilyesmit mondott az a lány is. És volt ott egy csónak.-
Az igazgató szigorú arca átváltozott egy ártatlan kiscicáévá. Megveregette a vállamat és harsány nevetés közben elkezdett beszélni - Szóval félre értésről volt szó. Miért nem szólt korábban. Máskor figyeljen, oda jobban mit csinál. Most elengedem de, legközelebb legyen óvatosabb.-
Ettől teljesen elöntötte az agyamat a méreg. Ők vertek agyon, bocsánatot nem kértek, és még én legyek óvatos?
Az öklömön megjelent farkszellem barátom feje megragadtam az igazgató karját és kihajítottam a csukott iroda ajtón.
- Csak óvatosan, nehogy megüsse magát!-
Éreztem, lángol bennem a düh, és ha nem rombolok le valamit, akkor felrobbanok. Az eddig elszánt tömeg, aki engem püfölt sikítozva rohant el a közelemből. Asztalokat hajigáltam székeket zúztam szét a szelem karommal falakat repesztettem meg. Újhegyeimmel papírként szeltem ketté a bútorokat és szorításomnak egy szobor se tudott ellen állni. Kicsit már lenyugodtam ezért kisétáltam a hátsó ajtón. De ahogy kitettem a lábam hatalmas robajjal összedőlt az épület. Talán ezt nem kellet, volna de, akkor nem tudtam vele foglalkozni inkább visszatértem a céhembe lenyugodni és meggyógyulni.

Mikor megérkeztem a céhbe egyből leültem egy székbe és egy teát rendeltem. Mellém ült egy kis termetű bajszos férfi. Elmesélte hogy ő a céh mestere de fontos elintézni valói miatt nem tudott ott lenni mikor megkaptam a jelemet. Nagy reményeket fűzött hozzám. Legalábbis a szavaiból így derült ki. Megkérdezte mi történt velem én elmeséltem a barlangos kalandot meg ami, utána történt. Hogy az új technikáimmal hogyan romboltam le a hotelt. Ő behunyta a szemét és én egy hatalmas letolásra számítottam de helyette megdicsért és további gyakorlásra buzdított. Értetlenül ránéztem Mirajanre és ő mosolyogva csak annyit mondott.
- Most már tényleg tiszteletbeli Fairy Tail tag vagy.-