Mágánküldetés Anoya De Hielo és Max Deluisenak

Egy nagyon szép álomnak voltam részese, mikor arra riadtam fel, hogy valaki bejött a szobámba. Magamban egy sort szitkozódtam, majd morcos ábrázattal felültem, hogy megnézzem mégis kinek volt annyi esze, hogy felriasszon.
A szobalány volt. El nem tudtam képzelni, hogy mit akart, de az arca arról árulkodott, hogy nem enyelegni jött.
- Gyorsan, sietned kell! –majd kifelé mutatott. – El kell rejtőznötök! Podolus nem mondta el, hogy mire kell neki a kristály… Minden varázslót el akar vele pusztítani! Nem tudom, hogy miként illetek a tervébe vagy, hogy mit akar veletek.
A hirtelen ébredés után ez az információtömeg egy kicsit sok volt nekem egyszerre. Kikeltem a ágyamból a láncomat az oldalamra vettem, majd mikor a gitáromat készültem a hátamra venni végre felfogtam, hogy mekkora zűrben is vagyok. Nem terveztem, hogy az ajtón távozok, hiszen akkor valószínűleg addig is éltem volna. Inkább szobám ablakát választottam. Kinyitottam az ablakot majd kiugortam rajta. Majd miután földet értem, pár utcával messzebbre sétáltam. Az egyik sikátorban összetalálkoztam Anoya-val. A szolgálólány őt is figyelmeztette. Természetesen úgy döntöttünk, hogy Podolus-t megakadályozzuk terve megvalósításában. A nem túl fondorlatos tervünk abból állt, hogy visszamegyünk és elintézünk mindenkit, aki az utunkba áll és végül elpusztítjuk azt a nyamvadt kristályt.
Mikor elindultunk visszafelé már virradni kezdett. A felkelő nap csodálatos volt, de sajnos nem vesztegethettük az időt most, hogy megcsodáljuk. Sétánk közben néhány helyi már ébren volt és indultak, hogy elkezdjék a napi munkájukat. De mikor pár lépést tettek az ajtótól, mindannyian összeestek. Nekem volt egy olyan tippem, hogy ebben is Podolus keze lehetett.
Először meg akartam nézni, hogy jól vannak-e a földön fekvők, de úgy sejtettem, hogy nem tudnák segíteni és az időmet vesztegetném. Inkább megszaporáztam lépteimet, hogy mihamarabb véget vethessek az egésznek. Hatalmas düh kezdett bennem tombolni, talán már lassan kezdtem elérni Jimmy szintjét. Felrémlett a maszkos figura, aki egy kristály segítségével, azt az ártatlan kisfalu lakóit változtatta egy falka mutánssá, hogy elérje a céljait. Ekkora düh már nagyon régen járta át a tetemet, talán utoljára akkor voltam ilyen dühös mikor megtudtam az igazságot apám és Arthur halálával kapcsolatban. Kezeimet már olyan erővel szorítottam ökölbe, hogy azok már a hatalmas erőkifejtésemtől remegtek. Lépteimet pedig egyre jobban szaporáztam…

Kopogás riasztott álmomból. Mikor ajtót nyitottam, a szolgálólány állt előttem és azt mondta el kell menekülnöm mert, Podolus elakar pusztítani minden mágust azzal a kristállyal. Szélvész sebességgel fölöltöztem és összepakoltam. A szolgálólányt elküldtem Max- hoz hogy szóljon neki is. Az ablakon távoztam, és egy kis sikátorban vártam Max-ra, aki csakhamar megérkezett.
-Kibujt a szög a zsákból, tudtam hogy nem stimmel itt valami.-zsörtölődtem.
-Nekem mondod, álmos vagyok.-ásított nagyot.
-Hagyd most ezt, inkább találjuk ki hogyan állítjuk meg ezeket.-utasítottam. De ő csak nagy szemekkel nézett rám jelezve neki túl korán van még ahoz, hogy egy tervet kieszeljen.- egyszerű, odamegyünk és elintézünk mindenkit, végül Pandolust és a kristályt is.-magyaráztam, ő csak bólogatott. Mikor hajnalodott visszaindultunk. Ám ahogy haladtunk előre, megláttunk embereket akik a földre rogytak, Max végre föleszmélt álmosságából, és szinte láttam az auráját ahogy lángol...még én is félni kezdtem tőle... rosszabb a helyzet mint vártam....

A visszafelé vezető utunkon egyre több hasonló tünetekkel rendelkező embert láttunk. Egyikünknek sem volt ötlete, hogy mégis mi folyhatott itt. csak egy dolgot tudtunk, ha végzünk Podolus-al akkor vége lesz az egésznek. Dühöm mg mindig tombolt. Alig bírtam visszatartani a lángjaimat.
~Héj, még sohasem láttalak ilyen dühösnek! Mégis mi van?
~Kuss!
A varázslók rejtekéig akadálytalanul jutottunk el. De a bejutás már nem mutatkozott ilyen égszerűnek. Az bejáratban két erősnek látszó őr állt. Még örültem is hogy legalább most lesz kiken levezetni a dühömet.
Eleinte méregetni kezdtem őket, hogy mégis melyiküket válasszam, de Anoya eldöntötte ezt helyettem, ő azonnal támadásba lendült. Én sem akartam lemaradni azonnal a szabadon maradt fel indultam. Karomat azonnal lángokba borítottam. Ellenfelem szinte észre sem vette, hogy előtte vagyok. Azonnal halántékon ütöttem, amire ő összerogyott, de eszméletét még nem vesztette el. Arca csúnyán megégett az előző támadásomtól.
Hátrébb szökkentem és intettem neki, jelezvén hogy még ennyivel közel nem tudtam le. Ellenfelem fogait összeszorítva talpra állt és felém rontott. Lassú volt, túl lassú. Támadása elől kitértem és lassúsága jutalmául lángoló jobb lábammal fejbe rúgtam. Az őr jó pár méteren végigszántotta a földet az ocsmány képével. Utána mentem. Megragadtam a ruhájánál és talpra állítottam. Az átkozott mikor felém fordult homokot dobott az arcomba. Nem láttam semmit. Kezemmel a szememhez kaptam és dörzsölni kezdtem azt. Hirtelen annyit éreztem, hogy valaki gyomorszájon vág, majd megragadja a fejemet és fejbe próbált térdelni. Sikerült neki. Szemem behunyva volt, de éreztem, ha kinyitnám, a világ forogna velem. Hátratántorodtam és éppen készültem hanyatt vágódni. De nem tettem azt, hiszen ha hátamra esek, akkor a gitárom bánta volna meg azt. Gyorsan megtaláltam az egyensúlyom és talpon maradtam. Egyik szememet kinyitottam, de azzal is csak homályosan láttam. Láttam, hogy ellenségem felém ront. Rúgása elől sikerült elhajolnom. A biztonság kedvéért még hátrébb szökkentem, majd kinyitottam a másik szememet is.
Ellenségemet bámultam, akiből egy csapásra elszállt a bátorság. Lábai és kezei megremegtek. Arcára félelem ült ki. Gitáromat levettem a hátamról és a magasba dobtam.
Gyorsan ellenfelem irányába szökkentem. Mind a négy végtagomat lángba borítottam. Először gyomorszájon ütöttem ellenfelemet, aki azonnal összegörnyedt fájdalmában. A következő támadásommal már az állát vettem célba egy bal horoggal, ez a csapásom is célt ért. Ellenségem hanyatt esett. Eszméletlenül feküdt előttem a földön. Még egy utolsó utáni kegyelemdöfésként fejbe rúgtam. Rúgásomban akkora erő volt, hogy ellenfelem az épület ajtaja felé kezdett repülni, és betörte azt.
Végül csak kitártam oldalra a bal karomat és elkaptam az éppen lefelé zuhanó gitáromat.

Azt hittem a bejutás egyszerű és zökkenőmentes lesz, de nem így volt. A főbejáratnál két őr állt. Úgy éreztem az egyik erősebb a másiknál. Azt gondoltam Max nem bírva mérhetetlen dühével, nekiront az egyiknek, az erősebbiknek, de nem így volt, csak méregette őket. Nem húzhattam sokáig az időt. Bizonyítani akartam, és azt se hagyhattam megint Max végezze a piszkosmunkát. Kezeimről leoldottam a kesztyűimet amik az erőmet blokkolták. Itt az idő...
-Ice Make: Lance!.-kiáltottam majd jobb kezemmel egy hatalmas jég lándzsát hívtam elő, és nekimentem az egyiknek. Kivédte. Eközben Max sem teszetoszáskodott ő is harcba lendült.
Próbáltam eltalálni de mindegyik támadásomat kivédte. Ám egy óvatlan pillanatban a lándzsám hozzáért a bal kezéhez. Én sem voltam rest, ezt kihasználva kombináltam az erőmet a lándzsával, és megfagyasztottam vele a kezét. Nem tudta többé mozgatni a bal karját.
Miféle nyomorult boszorka vagy te?-kérdezte mérgesen, közbe késsel próbálta letördelni a jegemet a kezéről, de hiába erőlködött.
Csak egy mágus....aki nem nézi tétlenül mások halálát!.-kiáltottam majd ismét nekiestem a fickónak. Lomhább volt a mozgása, megsebeztem a mellkasát is a lándzsámmal, ám ekkor nagyon bedühödött, és előhívott mágiával egy nagy kardot, amivel rám támadt. Hirtelen ért a támadás. És.... kettétörte a lándzsámat.... és megsebezte a mellkasomat. A földre rogytam, és a sebemet szorongattam. Gregori...ez ellen küzdöttél igaz? Ez ellen a gonoszság ellen ami körülöleli a világot. Sosem adom fel...-gondoltam magamban.
Mi az utolsó kívánságod,te cafka?- Jött oda hozzá vigyorogva.
Dögölj meg.-mondtam,jobb kezemet pedig a lábaihoz érintettem ami akkor és ott megfagytak,lassan arrébb csúsztam. A fickó próbált mozogni, de teljesen odafagyott, a földhöz. Nagy nehezen fölálltam.
Itt a vége. -mondtam halkan .-Ice Maker!:Lance!-hívtam megint elő a lándzsámat, majd nekirugaszkodva a fickónak elvágtam a torkát. Hátra dőlt. Nagy puffanással érkezett a földre, és folyt a vére. Kicsit arrébb sétáltam majd nekidőltem az egyik falnak , és Maxot vártam. A sebem égett meg szúrt., megpróbáltam bekötözni....

Miután hanyag módon elkaptam a lefelé zuhanó gitáromat, hátamra vettem azt újra és elindultunk befelé. Odabent említésre sem méltó alakokba botlottunk. Sétánk végén viszont belefutottunk magába a főmuftiba. Podolus előttünk állt kezében azzal az átkozott kristállyal.
-Nem kellett volna tudomást szereznetek erről, de ha már így történt megoldom másként. Biztosan kíváncsiak vagytok a történetemre. Régen nagy álmom volt, hogy felvegyek az egyik nagyhírű klánba, de még a leggyengébb se voltak hajlandók. Akkor megfogadtam, hogy elpusztítok minden varázslóklánt. Azért adtam föl két helyre is a küldetésem, hogy kiüssem a két legerősebb klánt a képből. De hát akkor majd ki kell találnom ellenük is valamit, mert ti itt fogtok meghalni. –mondandója befejeztével azonnal támadásba lendült. A támadástól mindketten egy kicsit hátrébb repültünk.
Én még mielőtt a falba csapódtam volna lefékeztem magamat, hogy gitáromat össze ne törjem. Anoya-nak ez viszont nem sikerült. Őt már csak a fal tudta megállítani és pár pillanatra el is vesztette az eszméletét. Gyorsan odaszaladtam hozzá.
- Jól vagy? –válaszképpen kicsit kábán felnézett rám. Én ezt pozitív jelnek vettem. Gitáromat letettem mellé és támadásba lendültem.
Magasabb voltam Podolus-nál, így egy kicsit támadásaimat lentebb kellett irányítanom a megszokottnál. Egy lángoló rúgással megpróbáltam fejen találni, de az átkozott kitért előle. Egy jobb egyenessel támadtam rá, de elkapta az öklömet és egyre erősebben kezdte azt szorítani. Válaszképpen bal kezemmel megfogtam a kezét és lángba borítottam a karjaimat. Podolus azonnal szabadulni akart, de én nem engedtem. Ám egyszer csak egy talpat éreztem a gyomromba és hátra repültem. Dühösen, de azonnal felálltam és újra ellenfelem felé rontottam. Támadásaim során próbáltam kihasználni, hogy ellenfelem egyik keze foglalt. Az imént már sikerült a jobb kezét megégetnem. Így arra gondoltam, hogy most már még könnyebb helyzetben leszek. Tévedtem. Ellenfelem Fizikailag is meglehetősen erős volt és nem mellesleg gyors is.
Támadásaim többségét hárította. Én viszont az ő többségben rúgásait már csak nehezen tudtam hárítani. éreztem, hogy Podolus erősebb, mint én. Mikor egy pillanatra lankadt a figyelmem azonnal kihasználta. Az megégett jobb karjával halántékon talált, amitől a világ elkezdett forogni körülöttem. Elterültem a földön, de megpróbáltam gyorsan magamhoz térni. Sikerült. Gyorsabb voltam, mint ahogyan Podolus tudott volna reagálni és sikerült kirúgnom a lábait. A földön fekvő Podolus-t megragadtam és a falnak dobtam. Azonnal utána szaladtam és a fejét kezdtem sorozni. Mikor elterült a földön megragadtam a fejénél és felemeltem. A dühöm már hatalmas volt. Lassan kezdtem magamat annyira kegyetlennek érezni, mint Jimmy szokott lenni. A kezemet lángokba borítottam, hogy a mocsok fejét összeégessem.
Podolus eleinte jajveszékelt majd szép lassan elhallgatott. Végül meglepetésemre felkacagott.
- Csak ennyit tudsz?
A kristályt tartó bal kezével behúzott egyet. Az ütésnek pokoli ereje volt. Azt hittem, hogy ott helyben belehalok. Az ütés egészen társamig repített vissza. Miután becsapódtam mellé láttam, hogy ő feláll és nekiront közös ellenfelünknek. Majd minden elsötétült.
Mikor újra feleszméltem már azt láttam, hogy Anoya újra mellettem van. Látszólag Podolus az előbb ütötte ki.
- Mit szólnál, ha együtt próbálkoznánk meg ellene? –kérdeztem.
- Intézzük el!
Társammal egyszerre felálltunk. Én lángokba borítottam a karjaimat míg Anoya egy lándzsát teremtett a kezébe. Már összebeszélés nélkül is tudtuk, hogy mégis hogyan érdemes támadnunk. Két oldalról támadtunk. De az átkozott Podolus elugrott és összeütköztem társammal. mindketten morogtunk egyet a bénaságunkon aztán pedig újra ellenfelünk irányába rontottunk, de immáron vigyáztunk, hogy az olcsó trükkjének ne dőljünk be.
Futás közben előkaptam a láncomat és elkaptam vele ellenfelünket. Podolus először csak megpróbálta puszta erejével szétszakítani azt. De hamar rá kellett jönnie, hogy Arthur nagybátyámtól kapott láncom nem hétköznapi holmi volt. Elszakítani lehetetlenség volt és magas hőben sem olvadt meg. Felmelegítettem a láncot, hogy alaposan megkínozzam ellenfelünket. Közben Anoya odasietett, hogy lefagyassza, és azzal végleg legyőzzük ellenfelünket. Ám társam csak az egyik lábát tudta lefagyasztani mert az valami módon ki teleportált a fogságból.
„Ez nem igaz!”
Anoya dühében utána dobta a dárdáját, ami meglepetésként érte ellenfelünket és így már csak későn tudott reagálni. A vállát a lándzsa átszúrta és jajveszékelve esett össze. Odasiettünk hozzá, de ő addigra felállt és felém támadott. Ütése arcon talált, de már közel nem volt olyan erős, mint eleinte. Az ütéstől viszont egy kicsit megimbolyogtam, de elkaptam a kezét. Érződött, hogy alaposan kezd megáradni a kristály ide vagy oda.
Mikor végignéztem rajta nem is csodálkoztam ezen. Jobb karját megégettem, ocsmány fejére a kezem nyoma égett, egyik lába immáron le volt fagyasztva, a jobb válla pedig Anoya dárdája álltál át volt döfve.
Miközben lángoló kezeim fogságában tartottam a férget, Anoya mellém lépett. Sejtettem, hogy mit akar. Podolus bal kezéből kirúgtam a kristályt és utána ugrottam. A levegőben elkaptam a kristályt és alig, hogy földet értem rögtön izzítani kezdtem azt. Végül elértem, amit akartam a kristályt elolvasztottam. Mikor megfordultam láttam, hogy Anoya is elvégezte a dolog ráeső részét. Podolus már le volt fagyasztva...

Miután Max is végzett, én pedig nagy nehezen bekötöztem a sebem, befelé vettük az irányt. Voltak páran akik megakartak állítani, de azok már Max haragját megévezve rohantak elfelé gyáván. Végül a nagyteremben ráakadtunk a főkolomposra is. Ott állt kezében a kristállyal.
-Nem kellett volna tudomást szereznetek erről, de ha már így történt megoldom másként. Biztosan kíváncsiak vagytok a történetemre. Régen nagy álmom volt, hogy felvegyek az egyik nagy hírű klánba, de még a leggyengébb se voltak hajlandók. Akkor megfogadtam, hogy elpusztítok minden varázslóklánt. Azért adtam föl két helyre is a küldetésem, hogy kiüssem a két legerősebb klánt a képből. De hát akkor majd ki kell találnom ellenük is valamit, mert ti itt fogtok meghalni. -mondta majd egy kézsuhintással hátrébb repített minket. Max még megtudott állni időben, de én a falnak csapódtam, nagyon elgyengültem, és váratlanul ért a támadás. Max rémülten futott oda hozzám.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva. Csak bólintottam egyet, majd otthagyott támadásba lendült. Olyan düh égett a szemében amit még életemben nem láttam soha. Röpködni kezdtek a lánglabdák. Nem találtak célt. Pontosan nem emlékszem mindenre, homályosan láttam addigra. Ezért becsuktam szememet egy picit, hogy összeszedjem maradék erőmet is. Én is dühös lettem. Nem hittem el hogy így ki tudtak ütni, mondjuk oké, kezdő vagyok nagyon, de akkor is...ennyire nem lehetek gyenge. Kis idő múlva egy puffanást hallottam. Max érkezett mellém, és Podolus ördögi kacaját hallottam fölzengeni. Ő maga is meg volt sérülve, de Max is ...elvesztette az eszméletét. Eljött az én időm. Fölálltam.*ne aggódj Max elintézem. Nem fogunk kudarcot valami...és nem fogunk itt elpatkolni. Ne is gondold, hogy ez a törpe győzhet ellenünk.*-gondoltam magamba. Előre tartottam a kezemet.
-Ice Amker!: Lance!-kiáltottam. És ismét megjelent a lándzsám. Tisztán láttam, és a varázserőm is töltődött valamicskét. Neki estem annak a szemétnek. többször is megsebeztem, megvágtam, és a vágást meg is fagyasztottam, de egyszerű jégvarázzsal, és a kevéske erőmmel nem mentem sokra. Az a kristály hatalmas erővel bírt. Egy suhintás elég volt hogy ismét Max mellett találjam magam aki pont akkor eszmélt föl.
Mit szólnál, ha együtt próbálkoznánk meg ellene? –kérdezte.
- Intézzük el!-mondtam lelkesen. Fölálltunk. Egyszerre indultunk neki, és beleestünk az egyszerű csapdájába, összeütköztünk egymással..Mindketten morogtunk egy sort, majd nekifutottunk mégegyszer. Max előkapott egy láncot amit mindig az oldalán szokott hordani. Gyönyörű ezüstös lánc volt, körbetekerte vele Podolust, és jól megégette vele. Nagyokat ordított. Én közben megpróbáltam megfagyasztani a lábát, de csak az egyiket sikerült.
Annyira ideges lettem hogy nekivágtam a dárdámat ami meglepetten érte. A lándzsám átdöfte a vállát. Ismét nagyot ordított. Max megfogta a fejét és lángokba borította, majd kitépte kezéből a kristályt. Ránéztem, vette az adást mire célzok. Elkezdte megolvasztani mérhetetlen tüzével a kristályt, ami hamar megolvadt. Eközben én, csinos kis jégtömbé zártam Podolust.

A jégtömbbe zárt Podolus láttán megkönnyebbültem és menten fenékre huppantam. Nagyot sóhajtottam, majd egy elmosolyodtam. Jó pár percen keresztül csak szótlanul egy helyben ültem és pihentem. Próbáltam összegyűjteni a megmaradt energiáimat. Végül felálltam és elmentem a gitáromért. Kezembe vettem és alaposan megvizsgáltam, hogy nem-e esett valami baja. Szerencsére teljesen ép volt. Hátamra vettem, majd visszasétáltam Anoya-hoz.
Rövid eszmecsere után úgy határoztunk, hogy még körülnézünk az épületben. Egy rövidke keresgélés után közösen találtunk egy különös szobát. Azonnal nekiláttunk átkutatni azt. Végül 100.000 gyémántot találtunk. A gyémántra tekintve hirtelen valami eszembe jutott.
Probolus volt az. Egy szó nélkül hagytam hátra a barátomat. Már minden bizonnyal égen, földön keresett. Probolus-ról viszont eszembe jutott a sikertelen első küldetésem, amiért mégis kaptam jutalmat, pedig nem érdemeltem meg.
„Azt hiszem ez a küldetés is sikertelen. Hiszen a megbízó… Mindegy!”
Anoya kezébe nyomtam a zacskó gyémántot és rámosolyogtam.
- Vedd úgy, hogy ez ajándék tőlem! - azzal sarkon fordultam és kiloholtam az épületből. Az utcára érve azonnal felszökkentem az egyik ház tetejére, hogy lássam, mégis merre van a vasútállomás.
Az állomásra vezető utat légvonalban tettem meg a házak tetején, ennek köszönhetően még éppen elértem a hazafelé induló vonatot. Pénzem megint nem volt a jegyre ezért úgy utaztam hazafelé, ahogyan érkeztem, a vagonok tetején. Útközben egy kicsit sajnáltam, hogy szinte szó nélkül faképnél hagytam Anoya-t, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy még látni fogjuk egymást. Az út nagy részét végigaludtam. Egy kicsit bántam is hogy nem maradtam pihenni, de barátom már várt.
A pályaudvaron pont összefutottam Probolus-al, aki éppen utánam érdeklődött pénztárnál. Nesztelenül odasétáltam mögé, majd a vállára tettem a kezem.
- Csak nem engemet keresel?
- Mégis merre jártál? Már halálra aggódtam magamat! Csak úgy eltűntél. –egy pillanatra megáll és végigmért. – Úgy látom megint küldetésen voltál.
- Gyere, menjünk, haza útközben elmesélek mindent! –azzal elindultunk, és belekezdtem a mesélésbe.

Miután Podolus jégbörtönbe került, Max fáradtan dőlt neki az egyik falnak. Kicsi megpihent., majd odajött hozzám. Úgy döntöttünk kicsit körbenézünk az épületben. Találtunk egy szobát ahol sok értékes holmi volt, köztök egy kis széffel, amiben volt 100.000 gyémánt. Max furán nézett a kis dobozkára, amiben a pénz volt.. Kicsivel később belerakta egy kis zacskóba, amit az orrom alá nyomott.
Vedd úgy, hogy ez egy ajándék tőlem.-nyomta a kezembe, majd gitárjával a hátán kiszaladt a szobából ki a házból, és egy szó nélkül eltűnt.
MAAAX!.-kiáltottam utána de ő addigra már árkon bokron túl járt, nem értettem miért nem kellett neki a pénz. Mérges lettem hogy rendes búcsúzkodás nélkül csak így itt hagyott ,de volt egy olyan érzésem, nem most találkoztunk utoljára. Elraktam a kis zacskót az övtáskámba, majd én is hazaindultam. Pondulus egy hamar nem fog onnan kiszabadulni, azt a jeget amit én teremtek semmilyen tűn nem olvasztja föl. Fölültem a hazavezető vonatra. Elgondolkoztam, Max vajon merre járhat, aztán a is erszénykére tekintettem amit akkor kiraktam az ablak párkányára( belül)
Bolond.- mondtam halkan. Az ablakon kinézve, egy nőt és egy kisfiút láttam meg rongyos ruhába. Fölpattantam, utoljára ránéztem a pénzre majd, az aljánál fogva megfogtam a zacskót, és kiráztam a tartalmát. A kisgyerek boldogan rohant a szállingózó pénz után, az édesanyja pedig csodálkozva nézett. Semmi szükségem nem volt a pénzre, a tapasztalat amiért útra keltem... Max..még látjuk egymást...és azt nem úszod meg ép bőrrel!