Magánküldetés: Gyerek a köbön

Nyugodtan ültem Mirajane társaságában a szokásos teámat iszogatva. Odalépet a falhoz egy rózsaszín hajú fehér csíkokkal férfi. Mirajane megkérdezte tőlem, kérek- e még egy teát de nekem elég volt az az egy. Pár perc múlva nagy csattanásra lettem figyelmes mikor hátrafordultam megláttam egy fekete hajú lányt amint a hirdető táblának, csapódik. Ez mifelénk nem számított nagy szenzációnak ezért visszafordultam a teámhoz. Azonban nem telt bele egy perc ott ált köztünk egy papírlappal a kezében, azzal hogy társuljunk. A nevében nem voltam biztos de egyszer együtt voltunk egy szállodában és halványan kezdett derengeni. De azért megkérdeztem.
- Öm… - nagyokat pislogtam beszéd közben. – Cassidy, ugye?
- Csak simán Cass vagy Cassy – javitott ki.
Én mondtam, hogy még a feladatot sem ismerjük erre ő elénk tolta a papírost.
Üdvözlet kedves mágusok! A nevem Dorian White, és szükségem lenne valakikre, akik vigyáznának a gyerekeimre. Nos… az a helyzet, hogy hármas ikrek. Három hat éves fiú. A feleségemmel már évek óta nem tudtunk kimozdulni otthonról és szeretnénk végre nyugodtan elmenni, vacsorázni. Szükségünk lenne olyan megbízható emberekre, akik alkalmasak a munkára. Még egy dolog: fiú létükre jól nevelt, nyugodt gyerekek. Szeretik a mágiát, így egy mágus biztosan jobban le tudja foglalni őket. Az altatással nem lesz gond, késő estére haza érünk. Lehetőleg háromfős mágus csapat jelentkezését várjuk, hogy biztos minden gyerekünkre ugyanannyi figyelem jusson. Remélem, tudnak segíteni.
Címünk: Magnolia, Strawberry utca 89.
Időpont: Péntek 18:00 – 22:00"

A rózsaszín hajú gyerek megmondta, hogy nem szereti a gyerekeket és nem is ismerjük egymást. Cassidy nagy erőlködés árán visszaemlékezett újdonsült barátunk nevére Saira. Ő mivel nem tudott mit tenni beadta a derekát. Majd felém fordult -Te, Farkas?- biztosan az előbb halhatta meg a nevem.
-Kizárt.- jelentettem ki határozottan.
-Miért is? - kérdezte majd harciasan a csípőjére tette a kezét.-[/color]
- Nem bírom a nagy zajt és a tömegeket – válaszoltam. – Ráadásul három gyerek…-
- Ugyan már, három nem olyan sok. Lehetne rosszabb is. Ráadásul nagyon jól fizet!-
- Kérlek..- mondta majd hatalmas nagy bociszemekkel nézet rám. Képtelen voltam ellenállni neki. De volt egy olyan érzésem ez a lány nem tűri az ellentmondást, ezért belegyeztem. Örömében megbokszolta a levegőt.
Hirtelen karon ragadott mind ketönket és elindult a cél felé. Abban a pillanatban megálapítottuk Saival, hogy ezzel a lánnyal valami nem stimmel. Éphogy csak elindultunk ő hanyat esett a lépcsőben mert nem tuttuk időbn figyelmeztettni. A mester távoztunkor odaszólt nekünk hogy vigyázunk rá majd sejtelmesen sok sikert kívánt, amire nem volt időm odafigyelni, mert Cassy újra száguldozott velünk.
Míg el nem értük a megadott címet egyfolytában járt a szája. Kezdetben nem volt kedvem válaszolni de sziporkázó hangulata engem is megfertőzött.
~Végül is talán végre egy normális munkát találtam, ami békés és nyugott~ gondoltam miközben egyre közeledtünk a megadott címhez.

Újabb átlagos nap a napsütötte Magnólia város szívében, lassan sétálok be a Fairy Tail klán házába. Még egyet nyújtózok, kissé elgémberedett a nyakam reggelre, aztán belépek az ajtón, ahol szinte azon nyomban majdnem eltalál egy repülő korsó. A fejemet az utolsó pillanatban tudtam csak félre kapni, hogy megússzam a szerencsétlen találkozást. Kicsit beljebb lépek és nekidőlök egy oszlopnak. Már vágyom a szokásos reggeli fagylaltomra de ezen a tömegen úgysem tudok átvágni anélkül hogy részt ne kelljen vennem benne. Úgyhogy inkább várok.
A felém szálló asztalok, kupák és klán tagok elől egyszerűen ellépek, ma nincs kedvem semmi bonyodalomhoz. Épp azon gondolkodom, vajon a mai fagylaltom kifizetését milyen ürüggyel fogom későbbre tolni, mikor a semmiből odalépett egy fiatal lány és belecsapva a közepébe egy munkára invitált engem és a közelemben üldögélő Farkast. Nem ismertem őket, talán ha egyszer, kétszer beszélgettünk egymással. Így először érdeklődve figyeltem vajon mi lehet a munka és miért pont mi? Nos a feladat egyszerűnek tűnt és úgy látszott, de a csaj, Cass, eléggé túlfűtöttnek tűnt.

Némi győzködés után végül is ráálltam a dologra, kell a pénz, nah de bébiszitterkedés?! Ezt még nagyon meg fogom bánni...
Elindultunk hát Magnolia azon részébe ami a megbízáson szerepelt, nos párbeszéd az nem sok volt, inkább újdonsült társaim közül Cass beszélt. Kis idő elteltével az ember egész megszokja és már nem tűnik annyira vészesnek, legalább tudtam gondolkodni.
"Négy órás munkáért, három mágusnak fejenként 80.000 ékkő? Valami sántít ebben a történetben, de vajon mi..."
Eddig jutottam mert pár pillanat múlva már záporoztak a kérdések Cass-től, amiknek talán a harmadára tudtunk válaszolni, mikor is befordult a Strewberry utcába...

//Bocs a rövidségért, de ma nem sok időm van írni, legközelebb pótolom //

Ahogy az utcán sétáltunk Cassidy ellengette a karunkat így végre szabadon mozogva, kerestük a megfelelő házszámot. A mi épületünk az utca jobb oldalán volt valahol. Változatos volt a látvány némely ház olyan rozoga volt, hogy majdnem összedőlt. Másikak, pedig elég szépen néztek ki. Cassidy elkezdett jól halhatóan számolni--80… 81… 82… 83… -.
Látszott rajta, hogy valamin nagyon töri azt az aranyos buksiát de inkább megkérdezett minket color=cyan] -Öm… a 89-es kell, ugye? –[/color] mi pedig bólintottunk. Sai megállt egy ház előtt - Itt is vagyunk – én mögötte sétáltam ezért vele együtt álltam meg de Cassy anyire vitte a lendület, hogy az utolsó pillanatban fékezett le. Egy hatalmas négyemeletes épület volt, amin néhány éve még elámuldoztam volna de, mióta eljöttem otthonról sok mindent, láttam ezért egyből az ajtóhoz léptem társaimmal együtt. A bejárat mellet egy táblára volt gravírozva bizonyos nevek. Úgy gondoltam egy név egy emelethez tartozott. ~a mázlisták otthon nekem csak egy ágyam volt. A pénzből talán ki lehetne bérelni a negyedik emeletet?~ gondoltam magamban.
1. emelet: Thomas Anderson
2. emelet: Karen Gomold
3. emelet: Dorian White
Én és Sai elindultunk a bejárati ajtó felé valami apró hiányérzetem volt de nem foglalkoztam vele. Mikor a lépcsőkhöz értünk Cssidy előreengedtette magát. Majd fokról fokra szögelt Majdnem mindegyik lépcsőfoknál lekiáltott nekünk ne maradjunk le. Nem értettem honnan van ennyi levegője. De rájöttem mi hiányzott az előbb hiperaktív viselkedése, amit indulás óta produkált. Cassy úgy ment mintha szárnyai lettek volna majd megállt a harmadik emelet ajtaja előtt. Szerencsésnek tartottam, hogy nem a negyediken laknak. Farkas morgósan megjegyezte szégyen, hogy egy kislánynak meg se kottyan, én meg kifáradok ettől a pár lépcsőtől. Végül sikerült utol érnem és halkan megjegyeztem farkasnak, én nem szoktam ilyen épületekben mászkálni. Cassy csodálkozó szemeit követve megláttam a bejárati ajtót, ami szerintem is csodálni való volt. Szépen lakozott ajtó a kilincs, pedig ezüstözött. É is jól tudtam nem két fillér az ilyen és emellé a hirdetés most már nem kétséges ezek piszok gazdagok.
- Itt valakinek nagyon megy – én nem tudtam mást hozzászólni, mint, hogy egyetértően bólogattam. Újdonsült barátunk volt, aki először ébredt fel a mélázásból majd bekopogott az ajtón. Pár perc múlva egy ember nagyságú pingvin nyitott ajtót. A pingvint nem láttam élőben, de a mesterem könyvében volt egy kép róluk és ez a férfi nagyon hasonlított rájuk. Egy fekete szmokingot viselt haja hátra volt fésülve a harmincas évei elején járhatott. Ekor két dolog jutott eszembe. Az egyik ~Ez csak ne olyan behízelkedő modorú legyen, mint a polgármester volt~ és a másik ~Ezek úgy látszik számítottak arra, hogy lesznek, akik elfogadják a felhívást.~
- Oh, üdvözlöm Önöket! A nevem Dorian White – mutatkozott be. Cassy hozta a formáját és megint előre furakodott, és úgy láttam nem is zavartatta magát- Jó napot, Én Cassidy Angel vagyok- .
- Sai Akuto. –
- Farkas. –
- Mi jöttünk a megbízásra – mondta Cassy mosolyogva.
- Épp időben jöttek. Kérem, fáradjanak beljebb – hívott be minket a lakásba. Egy hatalmas tágas szobába vezetett minket, de mint kiderült az csak az előszoba volt. Még az előszobájuk is nagyobb volt, mint a szüleim háza. Innen egy lépcsőn vezetett minket az emeletre, ahol három csukott és egy nyitott ajtó fogadott minket. Cassyn alig lehetett látni de én tudtam nagy erőfeszítésébe került, hogy ne kíváncsiskodjon. A ház eddig is ámulatra méltó volt de a nyitott szoba még ezt is felül múlta. Tele volt vörös bársonyos kanapékkal és fotelekkel. A falnál egy antik ingaóra ált hűségesen az időt mutatva. Volt még pár dolog de nekem az óra kötötte le a figyelmem tik-tak tik tak. Egy gyönyörű szép kézzel faragott ember nagyságú ingaóra. Véleményem szerint a nappali dísze volt.

Az utca bejáratánál pár pillanatig ácsorogtunk, majd Farkassal együtt már szedtük is a lábunkat, hogy utolérjük Cassyt. Hihetetlen a csaj, azt hiszem Farkasnak igaza volt amikor azt mondta hiperaktív, de legalábbis egy energiabomba. A házak lassan maradtak el mellettünk...
- Öm… a 89-es kell, ugye? -kérdezte Cassy épp csak egy kicsit hátrafordulva, de ment tovább meg sem állva egy pillanatra sem.
-Igen és már itt is vagyunk.-néztem fel a négy emeletes házra. Egy takaros kis lakóépület, mondjuk nem is vártam mást. Aki ennyit tud fizetni egy munkáért, annak bizony valami nagyon jól mehet.
Megnézve a névtáblákat, meg is találtuk a keresett illetőt, harmadik emelet. Elindultunk felfelé a lépcsőn, természetesen Cassy most is méterekkel előttünk járt. Ekkor hallottam, hogy Farkas csak úgy morog valamit,
-Szégyen, hogy egy kislánynak meg se kottyan, én meg kifáradok ettől a pár lépcsőtől.
Erre egy idegesítő nevetés volt a válasz a fejemben, Ahriman szinte megmerítkezett a kárörvendésben hogy gyengének láthat. Pár pillanat múlva, leküzdve a késztetést, hogy válaszoljak rá, csak halkan Farkasnak súgtam egy mosoly kíséretében:
-Ne izgulj, ha szerencsénk van elfárad és a gyerekeket is lefárasztja aztán mindnyájan édesdeden fognak aludni a munka végéig.
Végül felértünk a harmadik emeletre, nos igen az ajtókilincs futtatott ezüst és valahogy az egész ajtóról sütött az érzés, hogy azt próbálja sugallni nekünk "piszkosul gazdagok élnek itt." Mindannyian kissé elméláztunk az ajtó láttán, de végül mégiscsak előrenyúltam és kopogtam, ha már egyszer itt vagyunk, vágjunk bele...
Pár pillanat múlva ki is nyílt az ajtó, egy középkorú rendkívüli elenganciával öltözködő férfi volt az, bár én asszem soha nem vennék fel hasonló ruhát.
- Oh, üdvözlöm Önöket! A nevem Dorian White.
- Jó napot, Én Cassidy Angel vagyok.
- Sai Akuto–mutatkoztam be, majd kissé biccentettem a fejemmel.
- Farkas.
- Mi jöttünk a megbízásra – mondta Cassy mosolyogva.
- Épp időben jöttek. Kérem, fáradjanak beljebb.
Belépve a lakásba láthattunk hogy hatalmas, itt nem egy de akár három család is kényelmesen elférhetne.
Az előszobából rögtön egy lépcső vezet felfelé, hmm csak nem a negyedik emelet is az övék, tényleg most ugrik be hogy csak három név szerepelt a lenti névtáblákon, holott az épület négy emeletes.
A pillanatnyi álmélkodásból eszmélve, az úrhoz fordultam,
-Mr. White, örvendek a találkozásnak, nos valóban láttuk a hirdetését és emiatt vagyunk hát itt. Nos ha önnek is megfelel mi elvállalnánk akkor a felajánlott munkát. Az abban foglaltakon kívül van más kívánsága is?-a beszédem rendkívül határozott, nyugodt és kimért maradt, tényközlő. Szeretem jól csinálni amit csinálok, talán néha kissé túl komolyan is veszem, de hát végül is egy démont tartok magamban elzárva, és eddigi életemben túl sok olyan dolog történt velem ami megalapozta ezt a viselkedésem.

- Mr. White, örvendek a találkozásnak, nos, valóban láttuk a hirdetését és emiatt vagyunk hát itt. Nos ha önnek is megfelel mi elvállalnánk akkor a felajánlott munkát. Az abban foglaltakon kívül van más kívánsága is? –
Sai megfontolt szavai kizökkentettek a mélázásból és újra figyeltem mindenre.
- Örömmel veszem, hogy elfáradtak. Igazából csak a gyerekekre és a házra kell vigyázni. Azért is kértünk mágusokat fel, mert a gyerekek odáig vannak a mágiáért. Persze nem elhanyagolható az a tény sem, hogy tehetősebb család vagyunk és tartok tőle, hogy míg nem tartózkodunk itthon, valaki megkísérelné elrabolni szeretett gyermekeinket. –
- Ezt megértjük – mondta Angel majd bolintott.
- Ne aggódjon, mi majd vigyázunk a házra – én csak helyeselni tudtam.
- Meg persze a gyerekekre. Hol vannak? – érdeklödött Sai azonban engem is kezdett érdekelni milyenek a gyermekek akikre vigyáznunk kell.
Hirtelen kinyílt az ajtó és három kisgyerek lépett be a szobába. Fekete rövidnadrág és az oldalra fésült hajuk szinte megkülönböztethetetlenné tette őket. Még az arcuk is egyforma volt. Mindössze a pólójuk volt különbözött. Elsőként egy piros majd zöld és a sort a kék pólós zárta. Angyal szemén csillogást véltem felfedezni és úgy gondoltam már kiválasztotta melyik kisfiút szeretné szórakoztatni.
- Oh, itt is lennének a fiúk. Benny, Eddy és Teddy – mutatta be egyenként a gyerekeit.
-Jónapot- tökéletes szinkronban mondták mintha betanulták volna.
Léptekre lettünk figyelmesek és az ajtóban egy méregdrága estélyiben egy nő. Meg voltam győződve, hogy a férfi felesége volt. Biztosan egy újság megveszne a szépségétől de én nem. Hiába volt modellalkata egy apró mosoly százszorta szebbé tehet egy nőt bármilyen drága ruhánál. Rögtön eszembe jutott Kaori csintalan tekintete amit megpróbáltam kirázni a fejemből. Szerencsére a megbízok ezt nem vették észre.
Cassidy szeme újra felcsillant és tudtam melyik kisfiút nézte ki magának. Aki utolsónak jött be a Teddy nevüt. Nekem a második pólója tetszett mert zöld a kedvenc színem.
- Engem nyugodtan tegezhettek, csak íz évvel vagyok idősebb nálatok – próbált kedveskedni még mosolygott is de a gyerekek csak összenéztek.
Én köszönés ként csak bólintottam egyet és enyhén mosolyra húztam a számat.
- Ő a feleségem, Molly –mutatta be a nőt- Elkészültél drágám?-
A nő nem fárasztotta magát azzal, hogy köszönjön nekünk inkább a fülével volt elfoglalva, hogy valami drága holmit rakjon bele.
- Igen kész, indulhatunk is.-
~Ez furcsa. Ha ennyi pénzt lehet szerezni ilyen könnyű munkával miért mi vagyunk az egyetlenek. És ők szemlátomást számítottak az érkezésünkre.~ gondoltam magamba.
Le mertem volna fogadni órák óta válogathatta a ruháit. Bár többet törődőt volna a gyerekeivel akkor nem úgy viselkednének mint a bábok. Féltem bele gondolni ha ilyen az anyjuk a gyerekek is hasonlóak lehetnek. Semmi kedvem nem volt egy elkényeztetett kölyök minden szavára ugrani csak azért mert pénze van. Bár az apjuk az nézve volt egy halvány remény, hogy ezek rendes gyerekek.
Mikor elment se nekünk se a gyerekeinek nem köszönt. Így legalább nem volt lelkifurdalásom, hogy én sem köszöntem neki egyszer sem.
- Akkor mi indulnánk is –köszönt el az apa a gyermekeitől.- Sziasztok, gyerekek! Legyetek jók! Majd este jövünk!-
~Na ennek a reménysugárnak is annyi. Ő se köszönt nekünk. De várjunk csak ha annyira féltik a gyerekeiket, hogy mágusokkal védik ha elmennek mivel védik mikor itt vannak. Annyi pénzük van simán felfogadhatnának testőröket is.~
Gondolataimban merültem el amit egy reccsenés szakított félbe. Sai egy csokoládé darabot Cassidy kezéből. Engem is megkínált amit udvariasságból elfogattam és észrevétlenül a zsebembe rejtettem. Félre tettem későbbre hátha nagyobb szükségem lesz rá. Ekkor jutottak eszembe a gyerekek. ~El kell valahogy dönteni ki kivel foglalkozik. És mit csináljunk együtt.~ gondoltam magamban és úgy éreztem a társaim fejében is hasonlók járnak.
A következő pillanatban Sai a gyomrához kapott és nyílegyenesen elindult az ajtó fellé. Veszett vad modjára feltépte az ajtót és megindult lefele a lépcsön. Nemsokára elcsöndesedett a vad vágta zaja bizonyára mert leért. Cassy elkezdett farkas szemet nézni az édességel majd viszacsomagolta és a zseébe rejtette. Majd egy séles mosoly jelent meg az arcomon mikor a zsemebe lévő csokoládéra gondoltam. Akármikor lehet belőle a tökéletes fegyver. Farkas a fejemben azt tanácsolta aggyam az egyik kisrácnak így csak ketten maradnának. Erre az ajtó megnikkant és egy lány lépett be rajta. A válán a mi céhünk jele víritott. Amig mi elvoltunk felvettek egy új tagot. ~Szegény lány bizonyára nem tudta mire válalkozott.~ gondoltam magamban azzal a furcsa érzéssel a gyomromban, hogy a gyerekekkel meggyülik még a bajunk.

Az ágyamban üldögélve néztem kifelé az ablakon és a város nyugodt látképe nézett vissza rám. Próbáltam visszaemlékezni arra amire nem emlékszem, de mindig megfájdult a fejem. Az is lehet, hogy nem is voltak emlékeim, vagy tudom is én.
Az ablak peremén ülő két madár bizonyára rólam beszélgetett, hisz többször is összebeszéltek, majd engem néztek. Lehet, hogy ők tudnak valamit, csak sajnos nem tudok madár nyelven, így az, hogy tőlük érdeklődjek ki van lőve. A lövésről jut eszembe, azt hiszem, hogy szükségem lesz valakire aki rendbe tud hozni egy falat, ugyanis tegnap tapasztaltam, hogy nem jó ötlet mágiával szúnyogra vadászni, legalábbis a sok lyuk a falban ezt támasztja alá. Nagyot nyújtózva döntök úgy, hogy ideje végre kikelni az ágyból és esetleg valami reggelifélét is elfogyasztani. A reggeli fürdés, öltözés és főzés kombó után elfogyasztottam a kissé megégett rántottát. Mielőtt bárki ara gondolna, hogy esetleg nem tudok főzni tudatom vele, hogy igenis tudok főzni, csak figyelmetlen voltam és azért sült oda egy kicsit.
Mikor mindezzel végeztem elindultam a céhház felé. Ma lesz a második nap, hogy itt járok, így most is meglep az amit odabenn tapasztalok. Megint verekednek. Idővel biztos, hogy meg fogom szokni, de most még eléggé különösen hat.
- Crystal Make! - kiáltom el ijedtemben és egy rögtönzött kristályfallal állítom meg a felém repülő személyt. Igazán ügyelhetnének, hogy merre repülnek eszméletlenül. Vannak olyanok is akik, még nem szálnak be a harcba. Majd ha eljön az idő bizonyára én is ott leszek köztük és az ilyesmi már cseppet sem fog érdekelni, de addig legalább a testi épségemet hagyják meg.
Miután leülök egy szabad és még egyben lévő asztalhoz, valamint elnézem amint valaki saját testével le is törli azt, unottan feltámasztom a fejemet és igyekszem kitalálni, hogy most tulajdonképpen ki kivel van. Tíz hosszú percnyi próbálkozás után elvonja a figyelmemet egy papiros amit letesznek elém. Meglepetten nézek rá és olvasom el amit rajta ír.
- Mit szólsz hozzá? - hallom meg annak a személynek a hangját aki ezt a papirost letette elém. Ha jól emlékszem akkor Mirajane-nek hívják bár ebben nem vagyok biztos. Miután tüzetesebben átolvasom, hogy egész pontosan miről is szól ez a küldetés egy dolog szöget üt a fejemben.
- Ehhez nem három emberre van szükség? - néztem értetlenül a lány szemébe, aki csak mosolygott. Kicsit fura érzés kezdett felszínre törni bennem, mintha direkt szemelt volna ki engem valamire ez a személy.
- De, már el is vállalta egy csapat, csupán jobbnak látta, ha még küldök utánuk valakit. Benne vagy? - kérdezte, mondhatni csupán formálisan, mert utána el is ment. Pár pillanatig még tanácstalanul néztem utána, majd egy sóhaj kíséretében kikommandóztam a helyiségből.
Az utcára érve futólépésben indultam el a megadott cím felé, közben egy párocskát is elkerültem. Eléggé szép volt a nő, remélem majd ennyi idősen én is ilyen szép leszek. Végül elértem az épületet ami a küldetésben szerepelt. A harmadik emeletre való feljutás kissé zűrösre sikeredett, hisz az egyik lépcsőfordulóban szó szerint fel kellett másszak a falra, mivel a velem ellentétes irányba rohanó férfi, kis híján elgázolt. Az ajtóban való megjelenésem eléggé meglepte a benn lévőket, ami viszont engem lepett meg az az volt, hogy csupán ketten vannak, pedig Mirajane azt mondta, hogy hárman voltak. Ezek szerint az a férfi aki az előbb süvített el mellettem feltehetőleg a harmadik tagja volt a csapatnak.
- Öm... - pislogott a fekete hajú lány párat. - Ki vagy?
- Ömm... - pislogotam vissza megszeppenve, majd folytattam.- Iris. Iris Bellerose.
- Okés, én Cassidy Angel, ő pedig itt Farkas... mit is keresel itt pontosan?- találtam szembe magam a kérdéssel ami az itt létemet akarta kideríteni.
- Mirajane küldött utánatok, mert aggódott egy kicsit - magyaráztam, majd a gyerekekre néztem, és lenyeltem a folytatást - Szóval, ha nem baj... akkor szívesen segítenék.
- Nyugodtan - válaszolta Farkas. - Amúgy, te új vagy? Mert nem láttalak még a céhben.
- Jaja, Sait úgyse látjuk szerintem egy ideig. De felfedeztem a tökéletes gyilkolószert - vigyorogott Cassy, majd a zsebébe nyúlt és egy megkezdett tábla csokit vett elő.. - Kérsz? Mármint nem megenni, de hátha szükség lesz rá.
- Kösz, de kihagyom - hárítottam, majd a gyerekekre pillantott. - Amúgy igen, új vagyok. Sziasztok! - válaszoltam a Farkas nevű személy kérdésére és köszöntem a gyerekeknek, majd becsuktam magam mögött az ajtót, remélve, hogy nem ez volt a legrosszabb döntés az életemben.

//Remélem megfelel >.<//

A gyermekek csöndben vártak, amíg mi befejeztük a mondandónkat. Csak remélni tudom, hogy nem hallották a csokoládéval kapcsolatos megjegyzéseket. A piros pólós kisfiú szolalt meg először.
- Gyertek át a nappaliba –
- Az sokkal tágasabb –
- Töltsük el hasznosan az időt - majd elmosolyodott.
Rendkívűl illedelmesek voltak talán túl illedelmesek. Mindhárman egy ajtó felé mutattak majd egyenként besétáltak rajta. Mi követtük őket és most vettem észre ez az a szóba mit korábban láttunk. Iris mivel most látta először teljesen le volt nyűgözve. De engem is elkapott a csodálkozás heve. Kívülről nem tűnt ilyen hatalmasnak ez a szoba. A szoba tele volt antik, szép bútorokkal, vörös bársonyhuzatos kanapékkal és fotelokkal, valamint temérdek – szerintem enyhén szólva méregdrága – dísztárgyakkal, s festményekkel. Valaki a családban nagyon nagy gyűjtő lehet. Jó sok pénze lehet azoknak, akiknek ilyesmire futja. Ott volt még az a csodálatos óra, amit már egyszer lenyűgözőnek találtam. Közelebbről még csodálatosabb volt az óra. A gyerekek lehuppantak a kanapéra és újra hozzánk fordultak.
- Esetleg…
- Ha nem nagy kérés…
- Mutatnátok nekünk valami…
Má gi át?
Angyalék elmosolyodtak Irisel. Kiderült Irisről kristálymágus akár csak Cassidy. Én eléggé zavarban voltam, mert nem volt semmi látványos varázslatom. Az egyetlen trükköm a farkas szellemmel való összeolvadásom. Angel kristályból megalkotta a kisfiúk pontos mását. Én voltam a következő de nem volt semmi ötletem.
[color:e4e7=green-]Nekem sajnos nincsen olyan gyönyörű mágiám, mint a társamnak de nekem is van egy-két trükköm.-
Megsimogattam nyakláncomat és megjelent a farkasfejű energia gömb a csuklóm körül. A szobrok elé álltam és megkértem a lányokat célozzanak a szobrokra, de nem voltak hajlandóak. Nem bíztam bennem ezért kértem egy szalagot bekötöttem a szemem és Angel arra kértem, célozzon rám. Be akartam neki bizonyítani megbízhat bennem. Nem volt hajlandó támadni én egy kicsit agresszívan kikényszeríttetem a támadást. Gond nélkül elkaptam a kristályt. A következőt és a következőt. Farkas helyettem is látott és kivédte a szilánkokat. Mikor ennek vége lett levettem a kendőt és odaadtam Angelnek. Halkan odasúgtam nekik a szilánkokat ne kőkeményre, alkossák. Újra odaléptem a szobrok elé a szabad kezemben egy késsel. Iris jobbról Cassy balról támadt. Először lassan és utána egyre gyorsabban záporoztak a szilánkok. Egy kristály sem ért a szobrokhoz. Farkas irányította a jobb karom én, pedig a balt. Tökéletes összhangban dolgoztunk együtt. A lányok abbahagyták a lövést, és együtt megalkottam egy fej nagyságú kristálygömböt. A felém röpülő gömböt egy csapással szétütöttem. A laza kristályszemeknek hála apróbb fénylő pontokká robbantak szét és meseszép kristályesővel borította be a szobrokat. Utánam Iris még bemutatott egy bravúros mutatványt. Csak remélni tudtam nem rémisztettem meg a gyerekeket, és nem okoztam csalódást. Végül Angel megkérdezte, hogy tetszett. Nagyon kíváncsi voltam a véleményükre.