Magánküldetés Reigen hawkins Nero és Jake gordon kérésére

A fulladás elleni küzdelmem valóságos szélmalomharcnak tűnt. Minden áron életben akartam maradni, de lassan minden egyre homályosabbá vált. Már éppen feladni készültem, mikor ismerős kék fényt véltem felfedezni a perifériámmal. úgy éreztem, mintha a bal karom önálló életre kelne és magától megszorítaná az árnyat, ami éppen fogságban tart. Egy óriási villanás után újra kaptam levegőt. Egy kicsivel odébb Lullubell szitkozódását hallottam, ami nekem nagyon is jó jel volt.
Éreztem, hogy testem minden porcikájában új erő ébredt olyan, ami képes mindent elsöpörni. Észrevettem, hogy a bal karomon a rúnák még mindig világítottak. Egy pillanatra elmosolyodtam, majd megropogtattam jobb kezem ujjait.
- Visszavágó. – mormoltam.
Ellenfelem arckifejezése arról árulkodott, hogy nagyon nem örült az újonnan beállt helyzetnek. De én vele ellentétben annál jobb kedvű voltam. Nem akartam egy pillanatig sem tétovázni, azonnal rohanni kezdtem, hogy minél hamarabb lezárjuk ezt a harcot. Magam után egy halovány porcsíkot húztam, akkora sebességgel rohantam.
De hiába voltam gyors, mikor a perszóna ostora hosszabb volt, és messziről fejbe csapott vele. Az ütéstől azonnal hátravágódtam. Ám mivel nem is volt olyan erős a csapás, mint arra emlékeztem, szinte azonnal talpra is pattantam és folytattam az utam. Az újonnan érkező csapásokat már könnyedén kikerültem, majd mikor elérkezett a pillanat nem kíméltem az ellenfelem, hiába volt az nő. Gyomrába egy bal horgot eresztettem meg, amitől azonnal föld körüli pályára akart állni, de egy ostorcsapással elkapta a jobb karom. A másik karomon ekkor a rúnák egyre hevesebben kezdtek izzani, erőm pedig mintha a szokásosnál is nagyobbra nőtt volna.
Hatalmasat rántottam az árnyostoron, aminek következtében a nő úgy hullott a földre, mint azt egy súlyos üllő tenné. Leráztam a karomról az ostort, majd támadásba lendültem, de a hirtelen felkavaródott portól nem láttam Lullubell pontos tartózkodási helyét. Ám ez engem nem rettentett el, rendíthetetlenül rohantam a feltételezett irányába. De a nagy porban meglepetés várt. A nő mögém került, egy ostorcsapással kirántotta a lábaim, majd a földre kerülve fojtogatni kezdett megint. Viszont furcsa módon nem éreztem, hogy nagy bajban volnék.
~Na, ezt figyeld!
Magamban számoltam visszafelé a másodperceket, míg át nem alakultam. Ellenfelemet ezzel a húzással alaposan megleptem, hiszen úgy megijedt, hogy menten leugrott rólam. Kihasználtam az alkalmat, és célba vettem a még kissé megzavarodott Lullubellt. A cafkának az öklelésem elől sikerült elugrania, de pechére pontosan mögém érkezett.
~És viszlát!
Egy hatalmasat rúgtam az irányába, ami egészen a falig repítette. És amíg ő azzal foglalkozott, hogy megálljon körülötte a világ, én célba vettem és megindultam felé. Szerencsétlenje, már csak azt vette észre, hogy szarvaimmal felszegeztem a falra. Ekkor visszaváltoztam, és farkasszemet néztem a nővel, akinek már szájából vér buggyant elő.
- Itt a vége. – állapítottam meg ridegen.
Válaszul, csak egy eszelős vigyor érkezett és egy erőtlen ostorcsapás, amit könnyedén elkaptam. Ez feldühített, de nagyon. Bal karom ökölbe szorítottam, majd egy utolsó ütésbe beleadtam minden erőmet, amitől ellenfelem feje betört. Az immáron teljesen élettelen test a porba hullt, és egy pillanatra sem sajnáltam.

Alaposan megfáradtan és lestrapáltan értem vissza a faluba, ahol nagy nehezen elvergődtem a szállásomra. A szállásomon belehullottam az ágyamba, majd másnap délben felébredtem.
Nem mentem azonnal a jutalomért, mert szerettem volna biztosra menni, ezért inkább vártam pár napot, hogy a halálesetek folytatódnak-e? De nem. A titokzatos halálesetek szinte egy csapásra megszűntek. Ezzel párhozamosan a lakók is egyre vidámabbak voltak, egyre többet és többen merészkedtek ki az utcákra. A falu szép lassan elkezdett talpra állni, amit az is jelzett, hogy az árusok is visszatértet, akik lelkesen árulták a portékáikat. Kicsit büszke voltam magamra, hogy ekkora tettet vittem végbe, hiszen ekkora dolgot még álmaimban sem vittem végbe. Egy egész falut mentettem meg.
Néhány nappal később elmentem a rendőrségre, hogy bejelentsem, hogy az ügyet lezárhatják, hiszen elintéztem a gyilkost. Az őrsön nagy megkönnyebbülés volt, hiszen sokuk azt hitte, hogy ez csak egy átmeneti időszak. Hamarosan a nevemet is nyilvánosságra hozták, mint az ügy megoldója.
A faluban egy kisebb fesztivált rendeztek, amire a véleményem szerint semmi szükség nem volt. Az ünnepség keretein belül még átadtak egy kis jutalmat, amit nem hagytak, hogy visszautasítsak, így kénytelen voltam elfogadni azt. Nem szerettem a nagy felhajtásokat, talán azért is, mert nem az az igazi társasági ember vagyok, de most nem akartam elrontani a helyiek jókedvét.
Másnap vonatra pattantam, hogy végre hazatérjek. Az állomáson kifejezetten sokan búcsúztattak, amitől kissé zavarba jöttem. Közel sem voltam hozzászokva, hogy ennyien és ennyire kedvelnek. Itt kezdtem megérteni, hogy testvéreim miért is csaptak fel mágusnak. El is gondolkodtam, hogy ha nem volna egy fontos feladatom, akkor talán én is erre az útra lépnék. A hosszúnak ígérkező út alatt a fáradság lassan az álmok tengerébe lökött, amin nem is csodálkoztam, hiszen tömény napok után voltam.