Én vagyok ő, te vagy én, ő pedig te! ( Magánküldetés - Firmus Kakte, Noah Senshi, Bob Kingston Ash Valentine)

- Kéne valami könnyű kis küldetés! – méláztam a Pegasus előterében lévő küldetéstáblánál.
Már egyszer átolvastam őket, de mindig valami elterelte a figyelmemet. Egyszer egy lenge öltözetű klántárs libbent el mellettem, másszor meg egy üveg bor, amit Liz szervírozott. Összeszedtem minden erőmet és újfent a táblára összpontosítottam. Negyed óra kőkemény munka árán, végül sikerült a megtalálnom a számomra megfelelő.
Shirotsume eleve szimpatikus helynek tűnt, a kincskeresés pedig szintén tetszetős volt. Nosza, akkor lóra fel!
Gyorsan leadtam a drótot Liz-nek, hogy hova megyek, majd már száguldottam is az állomásra. Minden vidám és békés volt. A gyerekeke önfeledten játszottak a parkban és valami furcsa módon, még a járókelők is mind mosolyogtak. Ez ragadósnak bizonyult, mert csak jobban fellelkesített. Még a modoros jegypénztáros sem tudott meghatni. Enyhén morogva átadta a kért jegyet, én pedig fellibbentem az állomáson pöfékelő szerelvényre. No persze nem lányos libbenéssel, hanem szélmágiámat bevetve, férfiasan lustán!

Elfoglaltam egy üres fülkét és jókedvűen fütyürészve néztem az egyre gyorsabban elsuhanó tájat. Már csak egy állomásra voltam a céltól, mikor nyüzsgő lányhorda szállta meg a vagont. Hangosan trécselve keresgéltek magunknak helyet, én pedig, mivel rendes fickó vagyok, örömmel húztam összébb magamat, hogy többen is elférjenek mellettem. Ami a számuk után feltűnt, az a roppant elegáns ruházatuk volt.
- Elnézést hölgyeim, de hova tartanak ilyen szépen kiöltözve? – kérdeztem az egyik nekem szoruló szőke lánytól.
- Óóóóó! – csodálkozott rám, mintha eddig nem vett volna észre. – A shirotsumei fesztiválra tartunk. Mi vagyunk az egyik fellépő énekkar. – mutatott körbe a lányokon, akik hirtelen engem kezdtek nézni. – Te is oda tartasz?
- Igen. Éppen küldetésre tartok, ezért utazom a városba. – vigyorogtam.
- Küldetés? Mivel foglalkozol? – érdeklődött a velem szemben ülő bociszemű barna.
- Mágus vagyok és egy veszélyes feladatra indulok! – dőltem hátra, mert az elkerekedő szemek a célegyenest jelentették.
- Juj, lányok! Egy mágus! Melyik céhtől vagy? – lelkendezett az egyik vörös.
- A Blue Pegasus mágusa vagyok!
- Jújdejó! Rólad már olvastam a Heti Mágusban! Te vagy Hibiki, ugye?
- Hibiki Laytis szolgálatukra hölgyeim! – vigyorogtam elégedetten.
Ez mindig bejött. Az útból hátralevő maradék fél óra irtózatosan gyorsan eltelt. Nem győztem válaszolgatni a lányok kérdéseire és begyűjteni a sok ölelést. Lehet, hogy kicsit füllentettem, de a végeredmény mindenképp kárpótolt. Hibiki meg úgysem tud meg erről az esetről semmit.

A vonat párafelhőben úszva megállt és pedig a peronon mind a húsz lánnyal puszit váltottam, majd megígértem nekik, hogy megnézem az előadásukat. Nevetgélve vonultak tovább, én pedig férfitársaim féltékeny pillantásai közepedte beleolvadtam a tömegbe. Látszólag rengetegen érkeztek a fesztiválra. A sok árus, szinte eltorlaszolta a házakat. Volt it minden, mi szem-szájnak ingere. Fegyverek, egzotikus élelmiszerek, a Sullust cég varázsszerkentyűi, sőt még egy léghajóárus is. Az idő meg csak szaladt, és nekem nem akaródzott elhagynom a forgatagot. Ígéretemhez híven, végül az egyik színpad előtt horgonyoztam le. A lányok elbűvölőek voltak, ahogy a napfényben fürdő színpadra felmasíroztak. Felcsendült angyali hangjuk, miközben páran mosolyogva integettek nekem, sőt páran csókot is dobtak két sor között. Elégedett voltam magammal. Vagyis lettem volna, ha egy mitugrász nem integetett volna vissza nekik, s még a repülő csókokat is elhalászta!
- Figyelj öreg! A lányok nekem címezték azokat a csókokat, úgyhogy vegyél vissza! – csörtettem mellé.
- Haggyámá vén trottyos! Kiérdemeltem ezeket a csókokat! – fordult felém a srác, de beléfagyott a szó.
- Noah! Mi frászt csinálsz te itt? – pacsiztunk le, sőt még egy férfias ölelés is belefért, amitől pár lány kiesett a ritmusból.
Gyorsan kitárgyaltuk a Paripás ügy óta eltelt időt, miközben pár kacsintást eleresztettünk a színpad felé. Kiderül továbbá, hogy ugyanazon küldetésre jelentkeztünk. Kitartó légudvarlásunk eredményeként az előadás színvonala rohamosan esett. Ezzel szemben a karmester hölgy feje intenzíven vörösödött. Persze nem a zavartól, hanem a kitörő vulkán maximális dühétől. A végén az előadás leállt, mikor az egyik lány elájult a boldogságtól.
- Hibiki! Noah! – ugrott le a maradék a színpadról, de a tömeg feltartóztatta őket.

Mi gyorsan elpályáztunk, miközben a vörös fejű nő igyekezett megfékezni a begajdult hölgyeket. A címet nem nagyon találtuk, ahol jelentkezni kellett a küldetés miatt. Viszont a jófej megbízók füsttel is megjelölték a helyet, így végül szerencsésen megérkeztünk.
Pillanat! Ezt nem is olyan füst! Valahogy ismerősnek tűnt.
- Bakker! Hibiki Laytis legyek, ha ez nem Bob Kingston! – üdvözöltem a már jól ismert fekete tornyot.
Álldogált mellette egy kékhajú ismeretlen fickó is, akivel szintén lepacsiztunk, miközben bemutatkoztunk.

Lemásztam az emeleti szobámból, begyűjtöttem a szokásos napi csúnyánnézést Meitől, majd levágtam magam egy asztalhoz, és a tenyerembe hajtottam a fejem. A többiek nagy rutinosan egy asztallal arrébb dobták magukat, de amikor látták, hogy fél óráig nem gyújtok rá, valamelyik fazon odacsoszogott hozzám. Asszem Darren, vagy hogy hívják.
- Történt valami? Rosszul festesz.
- Hogy történt-e valami? - csóváltam a fejem. Rettenetes.
- Nekünk elmondhatod - mondta a srác, a közben az asztalomhoz sereglett pajtások sűrű bólogatása közepette.
- Elvitték. Az a rendőr, az volt az...
- ... h-hát, Bob, tudod, már régóta érdekelne minket, hogy nem illegális-e, amit...
- Láttam hogy csillogott a szeme, amikor a sikítós pöndörlevelűt toltuk... biztos arra fájt a foga.
Kissé hátrébb húzódott a nép.
- Ne féljetek azért, egy hétre még elég a cucc. De amíg nem tudok újat beszerezni, nem tudok nektek adni, remélem megértitek...
- Bob, még soha nem adtál nekünk. Soha nem is kértük - mutatott rá a Darren nevű tag.
- Gondoltam szólok, hogy ne most kezdjétek. És most, testvéreim, ünnepélyes keretek közt elszívom az utolsó fagyöngy-harántcsíkos galóca kombó cigimet. Tiszteljük meg öt perc néma csenddel.
Mire körbenéztem, már senki sem volt ott. Megrántottam a vállamat, és előkaptam a gyújtómat. Túl gyorsan elfogyott a cigim, úgyhogy nem tudtam mit csináljak. Szigorúan be kellett osztanom a készletemet; a következőt legfeljebb fél óra múlva szívhatom. Addig akár valami melót is nézhetek. Előkaptam egy natúr szivart, leharaptam a végét, lenyeltem, meggyújtottam a maradékot, aztán átmásztam a papíros táblához.
- Aszondja... ehhez túl sokat kell mászkálni... ez unalmas... ez veszélyesnek tűnik... kevés... sok... kincskeresés... kincs? Hohó, ide vele... és még helyben is van, király. Csak az utcai bulin kell átvágnom.
Odalopakodtam a pulthoz, ahol már várt rám a pultos csajunk. Na jó, nem rám, de várt.
- Hé béb, ezt elviszem!
- Itt fent van a szemem. Mit kérsz? A vodka elfogyott mára.
A szöszke megállt a pohártörölgetés közben, majd rálesett a papírosra.
- Mit akarsz azzal? Az egy megbízás.
- Hát megcsinálni, mit...
- Te? Na ide figyelj Bob, elegem van a hülye vicceidből, most már tényleg szólok a Mesternek...
- Na írj csak be szépen én meg itt sem vagyok.
- Kezdhetted volna ezzel... Isten veled. Azt meg add ide, hátha valaki tényleg meg akarja csinálni - firkantott bele a listájára, aztán folytatta a dolgát.
- Kösz - vigyorogtam, majd zsebre dugtam a kezem, és fütyörészve nekivágtam az utcának. Még húsz perc a következő adag...
- Végre! Nyissátok már ki azt a rohadt ajtót! - halottam valamelyik sráctól még, ahogy belegázoltam a bulizó tömegbe. Ezek még akkor is titkolják, hogy mennyire komálnak, amikor nem vagyok velük. Érti a fene a mai kölköket.

Némi könyöklés, lihegés meg kajás pult előtt ácsorgás után csak odaértem a címre. Na, most már bőven eljött az ideje a következőnek... sőt, egyet ki is hagytam, úgyhogy dupla adag jön. Egy kis pöndörlevelűből sodort szivar még maradt, az pont fasza lesz. Lassan, mélyen szippantottam, és hagytam, hogy oldódjon a feszültség. Úgy látszik nem kell kapkodnom, mert senki sincs itt. Enyém lesz az egész kincs. Remélem ásnom nem nekem kell.
Épp boldogan mosolyogtam az égen átúszó integető pénzeszsákokra, amikor...
- Ash Valentine, a Dragon Fang mágusa, Erából.
- He? - kaptam ki a szivart a számból. Már rég észrevettem, hogy így aránylag könnyebb szövegelni. Lenéztem a kezére. Na, azt elfelejtheted cimbi, oldalról nem adok pacsit. Minek képzelsz te engem, valami hülye északi partinak?
- Nem Ön fogadja a mágusokat?
Hah... ismerem az ilyen bizonytalanul tekintgető fejeket, meg a burkolt célzásokat.
- Jaa, értem. Cucc kéne, mi, öcsi? - Basszus. El is felejtettem. Miért pont velem...? És most szegény srác is megszenvedi. - Nincs nálam semmi, gyere holnap.
- Miről beszél, öreg?
- Mittomén, ilyenkor már nem vagyok valami tiszta... Na szaladj a dolgodra, Bob bácsinak most dolga lesz - raktam ki az indexet a ház irányába a hátam mögé.
- Én a munka miatt jöttem.
- Igen? Helyes, helyes... Hé, némmá, Firm! Hej! - vigyorodtam el. Ha nem haluzok az ott Firm lesz, akivel múltkorjában lógtam meló közben...
- Hogy ityeg? - pacsiztunk le. - És itt van N2 mester is, hogy ityeeeg?
Most így jobban belegondolva az N2 oké, de a Firm név nem valami jó... lehet Firm Dognak fogom hívni, vagy nem is t'om... F-Bones?
- Ja amúgy a srác Ash, valami Erikával jött - jutott eszembe az illem utólag.

Reggel vidáman ébredtem majd miután, gyorsan elvégeztem a reggeli rutint és felkaptam pár ruhát a fotelből, amik tisztának tűntek, megindultam a klánba, mint minden mágus, aki flamós és épp nincs pénze kajára. Bár, ha lenne is, valószínűleg inkább a Dragon Fang konyhája mellett döntenék, minthogy magamnak csináljak kaját és felgyújtsam a konyhát... megint. ~ Még jó, hogy vízmókus vagyok. Nade.. ideje kajolni aztán keresni kéne valami jó kis munkát. ~ Léptem be ezzel a gondolattal a klánház ajtaján, majd egyenesen a pult felé vettem az irányt, ahol a vámpírsrác (Sebastian) nagy lendülettel tisztogatta a poharakat.
- Hali Sebi. - Köszöntem rá vigyorogva, miután ledobtam magam az egyik bárszékre és felkönyököltem a pultra.
- Mintha már kértelek volna, hogy ne hívj így nem? Amúgy szia. - köszönt vissza, a szokásos hűvösségével.
- Térjek vissza a Vámpír srácra, vagy a Vámpirire? - Kérdeztem vissza.
- Akkor inkább maradjunk a Sebi-nél. Mit szeretnél? - Mondta egy sóhajtás kíséretében.
- Kaját.
- Igen... valahogy éreztem. Szokásos?
- Jöhet. - Feleltem mosolyogva, majd észre vettem valamit.
- Mi ez a sok papír? Origami bajnokság lesz? Jöhetek? *-*
- Nem is tudsz origamizni. Amúgy meg nem azért vannak. - tett le ezzel elém, három nagy tál tojást. ~Chö... még, hogy nem tudok. Több éves tapasztalatom van. ~ Gondoltam bele, papírrepülő hajtogató tehetségembe, miközben hozzá láttam az evéshez.
- Akkor minek? A mester megint azzal akar spórolni, hogy budipapír helyett, ez lesz a WC-ben?
- Megint? - nézett rám kíváncsian.
- Ja... mikor a múltkor bementem, nem volt semmi papír, csak valami fura újság.. ki is dörzsölte a másik szebbik felem.
- Te barom... az nem azért volt ott. Az az én és a többi itt dolgozó értékelése volt, amit 2 napig írtam, és csak letettem, mikor elmentem WC papírért >.>
- Hát, nem sietted el. Jó ideig beszéltem a fehér kagylóval, de nem láttalak arra felé. - Válaszoltam nyugodtan, miközben már a második tál tojást kezdtem el enni.
- Mert el kellett mennem a boltba. Ti rendesen eszitek a budipapírt, vagy nemtom. - Mondta kicsit idegesebben.
- Na jól fan. Haffjuk eft a témát, mert épp efek. - Mondtam teli szájjal, mire kicsit megforgatta a szemeit.
- Egyszer láttam, hogy evőeszköz nélkül betoltál egy egész pulykát. - Jegyezte meg, mire nem tudtam reagálni, mert pont egy nagyobb nyelés közepén voltam. - Egyébként, valami keveredés történt és néhány felhívásból, 3-4 is hozzánk került... mint mondjuk ebből. - vett le egy lapot a stóc tetejéről és elém tartotta. Ahogy felnéztem rá, azonnal abbahagytam az evést és kikaptam a kezéből.
- Nekem ez kell. - néztem fel Sebastianra csillogó szemekkel, miután végig olvastam a felhívást, ami egy jó kis kincskeresésről szólt.
- Nem lehet bocsi. Már valaki elvállalta. - Mondta, mire gondolkodni kezdtem.
- Hmm... és mondjuk nem történhetne egy kis keveredés és vállalhatnám el én is? - Néztem rá egy sunyi vigyorral.
- Nem hinném. - Felelte, miközben elvette előlem az üres tálakat és megfordult, hogy betegye őket a mosogatóba.
- Soha többé nem becézgetlek... - Mondtam, még mindig ugyan azzal a sunyi mosollyal, mire Sebastian megdermedt egy pillanatra és a tálakat kiejtve a kezéből fordult vissza hozzám.
- Vigyed!!! - vette le ugyan azt a felhívást egy másik papír torony tetejéről és nyomta a kezembe, majd felírta, hogy én is elvállaltam a küldetést.
- Köszi. - mondtam rá mosolyogva, majd felálltam és elindultam.
- Nincs mit... sok sikert. - szólt utánam, mire csak intettem egyet.

A klánból, haza mentem, hogy össze szedjek pár cuccot és bedobáljam a egy tatyóba, aztán indultam is vonatot keresni, ami elvisz a küldetés helyszínére. ~ Remélem, a másik DF-es nek nem lesz ellenére a társaság. Bár az én társaságom kinek is lenne ellenére (ego túlpörgetve xD)~ Gondoltam, miközben felugrottam a vonatra és az első szabad helyre ledobtam magam. Mivel nem igazán voltak sokan a vonaton és mivel unatkoztam, hamar el is nyomott az álom.

- Szerintetek ő az?
- Nem tudom, de nagyon hasonlít.
- Talán kérdezzük meg, ha felkelt. - hallottam halkan női hangokat, ahogy kezdtem ébredezni, majd ahogy kinyitottam a szemem, három, igen csak csinos lány ült velem szemben és valamiről, vagy valakiről beszélgettek, de még nem igazán tudtam felfogni.
- Ha ez álom, ne keltsetek fel. - Mondtam, miután alaposan..khüm.. végig mértem a lányokat, mire felém kapták a fejüket.
- Felébredt.
- Én is látom.
- Most mi legyen?
- Kis cuki.
- kérdezd meg. - Követték egymást a mondatok én pedig kezdtem bele zavarodni.
Végül, miután lehiggadtak, rákérdeztem, hogy mi van, mire elmondták, hogy ismerős vagyok nekik, mert láttak egy magazinban.
- Miféle magazinban? - Kérdeztem, mire az egyik lány elkezdett kotorni a táskájában és előszedte a heti mágus egyik számát. Miután előszedte a magazint, kikeresett benne egy oldalt, ahol egy kép volt rólam, amin éppen vízkígyókkal bombázok egy csapat fotóst... és tök jól néztem ki a képen. Egy kicsit elgondolkodtam, hogy vajon mikor készülhetett ez a kép, aztán mikor ránéztem a cikk címére, megoldódott a rejtély. A "Misora új testőrei" című cikk, igen érdekes olvasmánynak tűnt, de nem tudtam sokat foglalkozni vele, mivel a lányok azonnal faggatni kezdtek. Én pedig, mint ahogy azt illik, itt-ott, kissebb, nagyobb túlzásokkal előadtam, hogyan is védtem Misorát. A történet közben, a lányok a velem szemben lévő székekről mellém kerültek és csillogó szemekkel néztek rám. ~ Megérte anno Firmussal lógni. A mesélő tudása ragályos.~ Mosolyodtam el, majd megkérdeztem a lányokat, hogy merre tartanak és mik a terveik ott. Mint kiderült, az úti célunk ugyan az.
- Na és mit fogtok ott csinálni? - kérdeztem mosolyogva, miközben átkaroltam a két mellettem ülő lányt, a harmadik, aki kimaradt, pedig kicsit, mintha durcizott volna.
- Az egyik fellépő énekkarba tartozunk.
- Igazából többen is vagyunk, csak mi tettünk egy kis kitérőt, így a többiek másik vonattal utaznak.
- De ott találkozunk a többiekkel. ~ Még több csini csaj *-,* De jól indul ez a küldi.~
- Remélem nem bánjátok, ha megnézlek titeket. - Mondtam, mire az egyikük kicsit felsikoltott.
- Nem dehogy. vágta rá rögtön egyikük, mire elnevettem magam.
- Na és, te milyen céllal mész a városba?
- Küldetésre megyek. . kezdtem el és mikor láttam a felcsillanó szemeket, elkezdtem ecsetelni a küldetés részleteit.

Szerintem túl hamar, de végül megérkeztünk és irigykedő férfi társaim, szúrós pillantásai közepette hagytam el az állomást, három gyönyörű lánnyal az oldalamon.
A városban éppen fesztivál volt és elég sokan érkeztek, én pedig élveztem a tömeget. Szerettem, ha sok ember vesz körül, akikkel lehet bulizni, de most leginkább a három istennőnek örültem, akikkel, derekukat átkarolva sétáltam... vagy néha kicsit lejjebb karoltam. Elég sok látványosság volt és tök jó cuccokat is árultak, amikért, úgy döntöttem, később még vissza is jövök.
Az idő hamar elrepült a nagy bámészkodás közepette és ahogy megígértem a lányoknak, elmentem megnézni az előadásukat.
Mikor húsz másik lánnyal egyszerre léptek színpadra és mind ugyan olyan gyönyörű volt, egyszerűen leesett az állam. A színpadról a lányok többször is kacsintottak felém és néha egy egy puszit is dobtak, amit én sem hagyhattam viszonzatlanul. Egész jól elvoltam, miközben a távcsajozást gyakoroltam (hogy ez miért nem olimpiai sport? O.o) mikor is valaki megzavart benne.
- Figyelj öreg! A lányok nekem címezték azokat a csókokat, úgyhogy vegyél vissza! - Mondta egy ismerős hang, de mivel nem ismertem fel, simán, csak vissza szóltam.
- Haggyámá vén trottyos! Kiérdemeltem ezeket a csókokat! - fordultam a srác felé, mire meglepődöttségemben -ez de hosszú szó volt >.>-, elhalgattam, ahogy ős is, majd végül régi barátom, megtörte a csendet.
- Noah! Mi frászt csinálsz te itt? - kérdezte Firmus.
- Épp távudvarlok. - Mondtam, miközben dobtam egy pacsit és egy kicsit sem meleg, ám annál férfiasabb ölelés is bele fért a taliba.
Miközben beszélgettünk, továbbra is a színpad felé fordulva udvaroltunk a hölgyeknek, akik ennek köszönhetően nem épp az éneklésre koncentráltak és az előadás végül kudarcba fulladt. Főleg, mikor Firm és én, ugyan azt a lányt vettük célba, egy-egy kacsintással. Ezt a szívtipró kombót, már nem bírt a lelkem és egy kis pirulás után elájult.
Mikor a többi lány leugrált a színpadról, még oda akartunk menni hozzájuk, de a tömeg az utunkba állt, valamint az egyre vörösödő fejű karmester hölgy, valami nagyon csúnyát mutatott azzal a pálcával és, hogy hová akarja tenni, szóval jobbnak láttuk elhagyni a frontvonalat. Lesz még vadászidény...

Egy ideig, csak bóklásztunk a városban, hogy merre lehet a megbízónk háza, de hála pár elég sűrű és néha értelmetlen füstjelnek, hamar megtaláltuk a házat. Mikor oda értünk, kiderült, hogy Bob haverunk adott nekünk tudattalanul is jeleket, mellette pedig egy kicsit ismerős fickó állt. ~ Tehát ő lenne, a másik DF-es... már párszor láttam, de még nem beszéltem vele.~
Miután Bob-al is lepacsiztunk, a kék hajú srác felé fordult.
- Ja amúgy a srác Ash, valami Erikával jött
- Asszem inkább Era-ból. - nevettem el magam.
- Hali... Noah Senshi vagyok... az egyik klántársad. -Fordultam Ash felé.

/hatalmas kreativitással és önkényesen választottam színeket, szóljatok ha nem tetszik/

- Ahhhh... fújtam ki a megmaradt füstöt. Nah, ha mindenki lepacsizott, akkor valaki nyomja má' meg ennek a barátságos déltengeri vízimedvének az orrát, aztán várjuk meg amíg beenged a bálna - böktem a ház felé, ahol valaki, amíg nem figyeltünk kicserélte egy kisebb állatkertre az ajtót meg a csengőt. A medve a kolompolás után csak boldogan vigyorgott tovább, úgyhogy a poén kedvéért megböktem még egyszer. Jó idő múlva kinyílt a bálna szája, és előkerült egy kispajtás.
- Hello, mi kéne? - kérdezte.
- Szervusz Jónás, jöttünk a kincsért. Harrr - tettem még hozzá, hogy hitelesek legyünk.
- ... ja, hogy a küldetésre jöttetek! Na akkor cuccoljatok be, Yasu vagyok. Lala bent a dolgozó szobába vagy lehet hogy a pincében van?
- Szerintem a pincében énekeljünk. Már ha van bor.
Bementünk, ahol minden szanaszét volt, bár egy bálna gyomrában nem is számítottam rá. Megrántottam a vállam, mert vágtam, hogy a szoba csak halucizáció, vagy hogy mondják. Halu. Azért kikerültem őket, mert még hallucinácizációkkal szemben sem árt udvariasnak lenni. Valami mélyen kongó hang megkérdezte, hogy milyen meló lesz.
- Lalanak kéne segíteni, egy hete valaki ellopta az egy paksamétáját, valami terv rajzok - mondta a srác, olyan hangon, mintha hol tíz méterre lenne, hol meg a fülemnél. Gyors.
- Lövésem sincs ki lehetett, mondjuk azt se értem kinek lehet annyi esze hogy ilyeneket akar lopni. Lala a nővérem, feltalálóként dolgozik az államnak. Én mondjuk valami alvilági suttyóra tippelnék.
- Harr.
Felmásztunk a lépcsőn, majd odanyomultunk egy nyitott ajtóhoz.
- Oneeeeesan, itt vagy?
Megrántottam a gatyámat, majd beindultam. Alig léptem egyet, és beleütköztem valamibe, lenézve beazonosítottam, hogy a kiscsákó keze az.
- Á-á... Ide nem lehet csak úgy bemenni, persze ha meguntátok az életetek, nyugodtan beszáguldhattok.
- Ilyen kemény ez az Oneeeeesan? Remélem nem akar verekedni. Ja várjunk csak, lehet félreértem a dolgot. Áh, igen... biztos olyan jó kis buli van bent, hogy minden unalmat száműz? Akkor meg miért nem lehet bemenni? Talán meghívó kell...?
Erre a kissráctól kaptam egy olyan nézést, amit az ember a kétfejű csirkéknek meg a békaesőnek tartogat, majd elbődült megint.
- Oneeesaaaaaaaaan! Élsz még?
- E… mi? Ja igen, be jöhetsz Yasu nincs gáz! - jött egy női hang.
Na most már tényleg bementünk, de se a csaj nem volt egy izomkolosszus, se buli nem volt. Rögtön becéloztam egy kisebb laborrészt, tele kémcsövekkel, kis gázégőkkel, lombikokkal meg hasonló izékkel. Melette még egy csomó papír is van. Igazi paradicsom... mondjuk a kislányról így ránézésre nem gondoltam volna, hogy ő is foglalkozik olyasmivel, mint én. A papír viszont tuti utalás, biztos abba tekeri a cuccot amikor kész van a lepárlás meg kutyafüle után. Megvakartam a tarkómat, majd megpróbáltam koncentrálni arra, amit a többiek beszélnek.
- ANYÁD VALAGA az nő vissza!
Erre egy percre megint elvesztettem a fonalat, mert megpróbáltam elképzelni a helyzetet, és röhögnöm kellett.
- ...megmutatom mi hiányzik - mondta a csajszi, amikor megint egyenesben voltam. - Ez egy fegyver tervrajzának a fele lenne, elég sürgös a dolog mert meg kéne építenem és így elég nehéz.
Fegyver? Tervrajz? Eh, biztos megint haluzok. Lassan asszem kimehet a hatása a pöndörlevelűnek, mert az égen átrepülő csokornyakkendők kezdtek egyre ritkábban sikítozni. Újra meggyönyörködtem a csajszi felszerelését.
- Wáo, kislány, milyen profi vegyészfelszerelésed van! Nem is gondolná az ember, hogy hol nem akad kollégákba... Én is akartam már valami jobb labort beszerezni a cuccaimhoz, mennyibe van egy ilyen? Milyen cuccokba utazol?
- Ó köszönöm - mosolygott - Hát úgy kb 300.000 gyémánt, ha nem számolom bele a különleges anyagokat mint ott azok a lakrimák de javarészt ezek csak kísérletekhez vannak, hogy pontos adatokat szerezzek. - Egyre jobban belelendült a beszédbe. - Ha minden meg van elküldöm a megrendelőnek a listát ő beszerzi a kellékeket én pedig össze állítom amit kér, legyen az bár mi. Csináltam már mágia lokalizálót, sugaras mágia ágyút, és mágia szivattyút is.
Ezek meg milyen cuccok? Soha az életbe nem hallottam róluk. Biztos ütősek, legalábbis tapasztalatom alapján az olyan neveket mint 'mágia' meg 'ágyú' csak a komolyan feldolgozott cuccok kapnak. Azért közben próbáltam valamit hozzászólni a témához, hogy ne tűnjek akkora amatőrnek.
- Én sajna csak kicsibe nyomom, ha kér tőlem valaki, de ez a postázgatós módszer is jó lehet, ha nem kapnak el a fináncok.

Miután túlestünk az üdvözlésen és bemutatkozáson, ideje volt kideríteni, hogy mi is lesz a feladatunk és ennek egyetlen módja, ha bejutunk az előttünk lévő házba. Bob kérésére, megnyomtam a csengőt, de semmi nem történt. Mivel nem vagyok az a fajta, aki egyhamar feladja, úgy döntöttem, addig tartom nyomva a csengőt, amíg valaki ajtót nem nyit. A bentiek vagy nagyon szeretik a csengő hangját, vagy elég szar a fülük, mert egy jó öt percig, semmi reakció nem volt a csengetésre. Végül, a negyed órás várakozás után, hallatszott, ahogy egy kulcs fordult a zárban, majd kinyílt előttünk az ajtó és egy velem egyidős srác állt velünk szemben. ~ Ja... hogy éppen meszelt a haversrác. Tényleg, ma jött ki a Mágusnők titkai és a Kebelbarát legújabb száma. Vajon hol lehet errefelé ilyen jó kis képes újságot beszerezni?~
- Hello, mi kéne? - Szakította félbe gondolatmenetemet a srác kérdésével.
- Szervusz Jónás, jöttünk a kincsért. Harrr - Válaszolta Bob, mire a gyerek, csak nézett, mint örömlány az üdülési csekkre.
- Mágusok vagyunk és emiatt a felhívás miatt jöttünk. - Lebegtettem meg a srác orra lőtt a papírt, amit Sebastian volt kedves nekem adni.
- ... ja, hogy a küldetésre jöttetek! Na akkor cuccoljatok be, Yasu vagyok. Lala bent a dolgozó szobába, vagy lehet, hogy a pincében van? - kezdett magában gondolkodni.
- [color=green]Szerintem a pincében énekeljünk. Már ha van bor. - Jött a válasz Bob-tól, amivel személy szerint én egyet értettem.

Miután kicsit beljebb hatoltunk a házba, semmi különöset nem láttunk benne. Egy tök átlagos ház volt és valami, ami számomra még otthonosabbá tette az egészet... kupi. A ház tök olyan volt, mint az én kecóm, csak talán kicsit nagyobb volt a rend. Bár ugyan azok voltak a "rend" fő alkotóelemei. Több kisebb nagyobb, pizzás doboz kupac, ide oda, mindenféle cuccok ledobálva, bár volt itt olyan is, ami az én lakásomból hiányzott. Ennyi faszás cuccot egy helyen, még sehol nem láttam... talán csak a boltban, ahová már... khüm.. bizonyos okok miatt nem mehetek be többé.
Végül, miután kibámészkodtam magam, eszembe jutott, hogy a srác talán végre elmondhatná, mi is lesz pontosan a küldetés lényege, ezért rá is kérdeztem.
- Amúgy, pontosan mit is kellene csinálnunk?
- Lalanak kéne segíteni, egy hete valaki ellopta az egy paksamétáját, valami terv rajzok. - Mondta el röviden és tömören, hogy mi is itt a harci helyzet. ~ Zsír... szóval csak egy tervrajzot kell megtalálni valahol a városban, miközben odakint épp banzáj van és tele van az egész város emberekkel... sima ügy lesz. ~ Futottam át magamban a részleteket, majd, hogy szűkítsük a kört, meg akartam kérdezni, nem tudja e, ki akarhat tervrajzokat a szobája falára, amit mielőtt még kinyithattam volna a számat, Firm kérdezett meg.
- Lövésem sincs ki lehetett, mondjuk azt se értem kinek lehet annyi esze hogy ilyeneket akar lopni. Lala a nővérem, feltalálóként dolgozik az államnak. Én mondjuk valami alvilági suttyóra tippelnék. - Mondta el a véleményét, bár én a felénél elakadtam. ~ hmmm... Lala. Kíváncsi vagyok hogy nézhet ki. ~

Miután elértönk egy nyitott ajtóhoz, a srác megállt előtte, majd bekiáltott, de semmi válasz nem érkezett. Már épp azon voltam, hogy betrappoljak, mikor hirtelen visszafordult és megállított.
- Á-á. Ide nem lehet csak úgy bemenni... Persze, ha meguntátok az életetek, nyugodtan beszáguldhattok. - figyelmeztetett minket, bár nem érződöt, valami nagy fenyegetésnek. ~ Egyre jobban érdekel engem ez a Lala. ~
- Oneeeesaaaaaaaan! Élsz még?
- E… mi? Ja igen, be jöhetsz Yasu nincs gáz! - Szólt vissza egy tetszetős női hang, majd beléptünk a dolgozószobába. Ne eeeez, inkább volt olyan, mint a lakásom, sőt, talán még túl is tett rajta. Düledező papírhegyek, galacsinok szétdobálva, kémcsövek itt, lakrimák ott és valami elég fura szag is terjengett a levegőben, de inkább nem törődtem vele. Nem semmi kis kuckót rendezett be magának, én pedig csak még kíváncsibb lettem rá. Nem is kellett soká várnom, az egyik papírkupac mögül egy szemüveges, hosszú fekete hajú, kicsit koszosabb ruhában lévő lány ugrott ki, egy fura fémes izével a kezében. ~ Legalább, már tudom, honnan jött ez a szag. ~ Néztem a lány, még mindig, kicsit füstölgő hajára, ami az egyik oldalt, kicsit rövidebb volt.
Lényegében, elég jól nézett ki a csaj, csak kicsit elhanyagolta a külsejét.. de hát, "aki válogat, az nem eszik." Amíg ezen a régi bölcsességen gondolkodtam és azon, hogy mennyi féle képpen lehet értelmezni, észre sem vettem, hogy elkezdtek veszekedni.
- ANYÁD VALAGA, AZ NŐ VISSZA! - Zökkentett vissza a valóságba Yasu ordítása, amire a lány, csak vigyorgott.
- És ők kik? - kérdezte felénk mutatva.
- A mágusaid.
- Hali, Lala vagyok.
- Hali... én meg Noah. - Intettem felé vigyorogva. ~ Bejön nekem a csaj stílusa... nagggyon bejön. ~
Miután a többiek is bemutatkoztak, Lala folytatta.
- Nem tudom Yasu beszélt már e a munkáról?
- Ja, nagyjából az egészről.
- Akkor jó, megmutatom mi hiányzik - Mondta, majd kutakodni kezdett a cuccai közt, Bob pedig ezalatt, beszélgetni kezdett vele, amíg a lány meg nem találta, amit keresett, majd onnan folytatta, ahol abbahagyta. – ez egy fegyver tervrajzának a fele lenne, elég
sürgős dolog mert meg kéne építenem és így elég nehéz. ~ Na ez nem semmi. ~ Néztem a csajra és a fegyverre egyaránt csodálkozva. ~ Ez megint egy jó kis küldi lesz. ~

Várakozás, várakozás. Ez nem az én asztalom, de tűrni kell.
Már nem is tudom hányadszor csöngetünk, mikor már kezdtem a vígan tovább mulatozó sokaság felé kacsintgatni.
- Talán nem kellett volna otthagynunk szegény kóristákat? – gondolkodtam el, mire kinyílt az ajtó.
Hát ezért tényleg kár volt. Az ajtóban egy fiatal srác állt, aki így első látásra nem nyerte el a tetszésemet, főleg a flegma köszönése után.
- Ja, hogy a küldetésre jöttetek! Na akkor cuccoljatok be, Yasu vagyok. Lala bent a dolgozó szobába vagy lehet hogy a pincében van? – válaszolt a képben lévő Noah által lobogtatott papíron átfutva.
Nincs mese, Noah mindig tudja mit kell tenni. Már csak erre a Lala gyerekre leszek kíváncsi, mert a felhívásból rémlett, hogy ikerpárról van szó.
- Lalanak kéne segíteni, egy hete valaki ellopta az egy paksamétáját, valami tervrajzok. – mesél a küldetés valódi céljáról, miközben átvonulunk az előszobán.
- És van esetleg gyanúsított, vagy nulláról kezdjük a nyomozást? – kérdeztem meg a srácot.
- Lövésem sincs ki lehetett, mondjuk azt se értem kinek lehet annyi esze hogy ilyeneket akar lopni. Lala a nővérem, feltalálóként dolgozik az államnak. Én mondjuk valami alvilági suttyóra tippelnék.
- Alvilág? Kinek kellhet egy ilyen fiatal srác találmánya? – töprengtem el. – Bár lehet, hogy lángelme, de akkor nem egy ilyen házban élne ez a Lala, főleg, ha tényleg az államnak dolgozik.

Lassan felérünk az emeletre, ami láthatóan megizzasztotta Bobot. Bár mintha nem bánná, mert elég jó a hangulata. A faajtó tárva nyitva, amihez óvatosan odalép Yasu.
- Oneeeeesan, itt vagy? – kérdez be.
Persze mi kemény fickók vagyunk, ezért egy nyitott ajtó nem foghat ki rajtunk. Testületileg mozdultunk, hogy átvágjunk a félelmetes akadályon, de a srác leintett minket. Szerény véleménye szerint nem ajánlatos meggondolatlanul belépni a laborba, mert könnyen elveszíthetjük a fejünket. Szó szerint! Második kérdésére már választ is kapunk, ami mégiscsak jó hír.
- E… mi? Ja igen, be jöhetsz Yasu nincs gáz! – hallatszik a női hang.
- He? Lala névvel egy lány? – lepődtem meg, de felindulásom hamar elpárolog, mikor számba veszem mennyi furcsaságot láttam én már a nagyvilágban.
Najó, a beszélő szamarat nehéz lesz überelni. A szoba olyan, mintha most játszották volna le a történelem összes háborúját egy helységre korlátozva. Mindenhol papírok, romhalmaz, sőt még a „Nincs gáz” kijelentés sem helytálló, mert furcsa szagok terjengenek az áporodott levegőben. Aztán a hang tulajdonosa is felbukkant. Egy fekete hajkoronás fej bukkant elő szemüvegben, és a kezében lévő izével majdnem levert egy lombikot.
- Te lennél a nagy feltaláló? – nézek nagyot, de ki nem mondom a szavakat.
Amíg az állam keresem, addig jó testvérek lévén egymásnak esnek holmi hajégés ürügyén a megbízóink.
- Hali, Lala vagyok! – mutatkozik be végül.
- Firmus Kakte! – mutatok magamra, mert az egész tornasorunk egyszerre mondja a nevét.
- Nem tudom Yasu beszélt már e a munkáról? – bólint egyet a nevekre, miközben majdnem leesik a szemüvege.
Egy tervrajzot cibál elő egy uborkásüveg alól, majd szakavatottan mutogatni kezd. Még laikus szemmel is látható, hogy egy félrajzról van szó. Szerencsére elmondja, hogy egy fegyver tervrajza, így nem kell megkérdeznem, hogy milyen márkájú kávédaráló. Kérdezni nem is merek, mert bizonyára úgyis kiderül minden.

- Igazából onnan ismerhetitek meg, hogy a sarkokon ilyen kis kagylóház van. – magyarázott Lala.
Igazából engem az lepett meg, hogy hogy a fenébe tud kiigazodni ezeken a marhanagy papírokra pingált tervrajzokon. Ráadásul valami „fázós koncertről” is, és annak motorjáról kezdett el hadoválni.
Nem vagyok egy műveletlen ember, de ezeket a dolgokat tényleg nem értem. A motorból is csak annyit értek, hogy magamra akasztom a fejőgépet, aztán irány a lenyugvó nap. Lala azonban úgy érezte, hogy még további okításra szorulunk, így nekiállt megmászni a szekrényt, hogy további instrukciókkal láthasson el minket.
- Segítsek? – kérdeztem udvariasan, látva hogy nem a hegymászás a kedvenc fogLaLatossága.
Persze dacosan elutasított mindennemű segítséget, így csak kedélyesen vártam a zuhanóbombázást.
Ami persze elég lassan jött el, mert vagy a lány volt profi artista, vagy iszonyat szerencséje van, de a végzetet nem kerülhette el. A polc engedett a lány súlyának, majd recsegve kettétört. Repült minden.
Lala, papír, lacrima, vegyszer, gumikacsa és egy gőzbrácsa.

- Gőzbrácsa? – kérdezte a legkisebb unokám kíváncsi fejjel.
- Igen Ichika! Ez egy ritka kísérleti hangszer, amit több sikertelen koncert után betiltottak! – magyaráztam hintázva.
- És utána mi történt nagypapi? – kíváncsiskodott Yuuki.
- Utána? Olyan dolog, hogy alig fogjátok elhinni! – dörzsöltem meg tenyeremet mosolyogva.

A fent felsorolt felszerelési tárgyak szinte egyszerre csapódtak a padlóba, nyomukban szorosan Lalával. Az azután történt dolgokról csak képek ugranak be. Üvöltöző testvérek, pöfögő Bob, összefolyó anyagok és a végén a robbanás.
Mire magamhoz tértem, szerencsére eloszlott a maró szag, ami az egész szobát betöltötte. Bizonyára a kitört ablakoknak köszönhetően. Nagy nehezen feltápászkodtam, de mintha gond lett volna a szoba berendezésével, a káoszt leszámítva, mert vagy a bútorok váltottak teret, vagy én mentem kicsit összébb.
- Bakker! Melyik hülye öltöztetett át? – néztem végig magamon, de látszólag a többiek sem voltak a toppon, mert csak meresztették a szemüket.
Ráadásul meg is izmosodtam és önmagammal szemben álltam.
- Mi a frászparipa? Ez meg hogy a fenébe lehet? – jutott eszembe a megoldás. – Most azonnal mutatkozzon be mindenki! Névjegy nem kell! – szólítottam fel együttműködésre társaimat.

Ash, Noah, Bob. Jesszusom! Ezt aztán tényleg megszívtuk. Testeink össze-vissza cserélve!
- Yasu! Te tűnsz az értelmesebbnek! Csinálj valamit! – löktem meg a ledöbbent srácot.
- Ööööö. Lala, mégis mit csináltál? – kezdte el a „vallatást”, de szegény fiú még mindig meg volt kicsit zavarodva.

- Igazából onnan ismerhetitek meg
hogy a sarkokon ilyen kis kagylóház van. - Mutatott a tervrajzok sarkára rajzolt, jópofa kis kagylókra. - Szinte minden papírra rajzolok
legalább egy csiga házat vagy kagylót, nem tudom miért. A terveknek a felét lopták el és pont a fúziós koncentrátum és annak motorja hiányzik. - Mondta, ezeket a számomra tök ismeretlen szavakat, de mint mindig, mikor egy csinos nővel beszél az ember, csak bólogattam, mintha érdekeln... mármint, mintha érteném. Miután ezeket elmondta, úgy döntött, hogy megmutatja nekünk, hogyan is néznek ki azok a rajzok, miközben bemutatott egy újonnan felfedezett szobasportot, a szekrénymászást. Mivel elég veszélyesnek tűnt a dolog, többen is felajánlottuk segítségünket, de a lány minduntalan visszautasította, azzal, hogy "Ugyan, hagyd csak. Elérem én." Hát... ahogy vesszük. Végül is tényleg elérte, a papírt amit akart, de szinte abban a pillanatban, hatalmasat reccsent alatta a polc azon deszkája, amin ő is állt, majd minden cuccost magával rántva, egyenesen a föld felé vette az irányt. Hála Ash-nak, aki pont ott állt, Lala-nak semmi baja nem esett, viszont a lakrimák, a varázslöttyök és minden szirszar, ami a szekrényen volt, csörömpölve a földre zuhant, ott pedig összekeveredtek egymással.
- LALA! ÁLLÍTS LE! LALA!
- Nem tudom! Yasu segíts! - Hallatszottak a kétségbeesett kiáltások, aztán csak pár villanásra és valami fura, fullasztó szagra emlékszem.

Mikor magamhoz tértem, rohadt furán éreztem magam. Mintha jó pár kilóval több lett volna rajtam, a fejem pedig jobbra, balra húzott. A földön magamat láttam meg és mikor beszéltem, rózsaszín füst kíséretében, pár szárnyas viziló repült ki a számból és csak akkor értettem, mit beszélek, ha nagyon figyelte... na álljunk csak meg egy percre. ~ Hogy a jó életbe kerülök én oda, mikor itt állok?~ Kérdeztem magamtól, miközben gyorsan végig néztem magamon. Vagy átöltöztetett valaki, vagy én öltöztem föl nagyon hülyén a reggel, mert ezek a ruhák tökre nem az én stílusom voltak. De a ruha, az még csak egy dolog... a bőr az egész testemen fekete színben pompázott, amire először azt hittem, hogy csak korom a robbanás miatt, de ahogy megdörzsöltem, nem jött le. A legfurcsább dolog pedig... nem láttam a lábaimat :O Valami eltakarta előlem, de miután megtapogattam, rájöttem, hogy ez ehhez a testhez tartozik... én viszont biztosan nem. Teljesen össze voltam zavarodva, de a gondolkodásban hirtelen megzavart Firm...vagyis én... vagyis... Firm az én testemben >.<
- Én vagyok Noah. De az tuti, hogy mikor eljöttem otthonról, még nem volt rajtam fekete bőrszerkó. - Mondtam kicsit kétségbe esetten, közben pedig a többiek is bemutatkoztak. Majd Firmus segítséget kért Lala öccsétől, de az nem bírt mást kinyögni csak: - Ööööö. Lala, mégis mit csináltál?

Valamit szöszmötöltek a papírokkal még, nekem meg kezdett felderengeni hogy valamit félreérthetek, mert motorról meg fúzióról volt szó... mondjuk nem egészen értettem a dolgot, mert csigáról meg koncentrátumról is beszéltek. Most akkor fegyverről vagy anyagról van szó? Hallottam valami jó kis keleti cuccot, csigából préselik ki és abból finomítják...
Közben a csaj már a polcon tornázott; ránézésre amfetaizé... az a hogyhívják, amitől kilométerhiányosak lesznek a tagok. Gyújtottam egy cigit, zsebre vágtam a másik kezem, és néztem, hogy mi a fenét csinál a kislány.
- Lala hagyd már abba, le fogsz esni
- Ugyan dehogy, már rengetegszer csináltam. ÁHHHÁ!
Erre a jelszóra el is kezdett megindulni a polc, a csaj pottyant először, aztán követte a mindenféle üveg, kristály, papírcsomó, mindenki ordítozott, össze-vissza villogott minden, valamelyik elrepülő lombik még a cigit is kiverte a kezemből. Idegesen utána kaptam, mert volt még benne legalább két slukk, amit sikerült is elszívni, pedig az a csápos fémvalami is megpróbálta kicsapni a kezemből... Hogy még jobb legyen a helyzet, hirtelen erős fény durrant a szemembe, mint amikor délben lerántják az emberről a takarót, majd egy ütést kaptam, hogy kiszorult belőlem a füst is.

Beleszagoltam a levegőbe. Hogy is írjam le? Olyan kicsit hűvös, émelyítő szaga volt... mint később elmondták nekem, ezt hívják oxigénnek. És milyen furcsa a világ is... olyan éles, és mintha kevesebb állat meg szín lenne benne... biztos elmenekültek a robbanástól. Phű...
Aztán láttam magam, ahogy feltápászkodok. Először arra gondoltam, hogy kívülről látom magam, és ez mekkora flash, de aztán észrevettem, hogy én meg igazából a földön fekszek, nem mellesleg piszok melegem van. Valami hülye rámrakott egy bőrkabátot. Gyorsan le is téptem volna, amikor megláttam, hogy milyen pipaszár kezeim vannak. És fehérek! Elborzadtam az undortól. Nem vagyok fehérgyűlölő, de hadd ne nézzek már ki úgy mint akit behajítottak egy lavór mészbe... A fejem tetején meg valami nehéz volt, egy tapintással kiderítettem, hogy haj. Méghozzá hosszú. Hát, ez legalább javulást jelent. Ennyi hülyeségre igazán rá akartam gyújtani, de egyrészt nem találtam semmit, másrészt meg nem is kívántam annyira, mint máskor. Ez utóbbit valami átmeneti elmezavarnak vettem, és nem is foglalkoztam vele tovább, de a cuccaim hiánya kezdett kiidegelni. Máskor élveztem volna ezt a halut, de kezdtem rosszul érezni magam ettől a hülye émelyítő levegőtől, meg a fehér, nyeszlett virgácsaimtól. Megvakartam a tarkómat.
- Valaki aggyon má' egy ci... basszus, milyen gyökér hangom van. Hallod, kiscsaj, nem bántásból, de ez nagyon hülye cucc amitől ilyen haluzást kap az ember. Khm, khm... ismerős, de azért mekkora gyökér hang, komolyan mondom... Szóval ide azzal a barommal amelyik elvette a cuccaimat! Bob bácsi sok mindent elvisel, igazán nem mondhatjátok, hogy nincs benne a buliban, de azért mindennek van határa!
- Ööööö. Lala, mégis mit csináltál? - mondta a kissrác, aki furcsán unalmasabbnak tűnt, mint eddig, főleg ami a fülén lógó csilingelő csengettyűk hiányát illeti. Valami nagyon nincs rendben a fejemmel.

- Miaúúú! – mondta Lala.
- Miafene? – mondta Firmus.
Először azt hittem, hogy csak tréfálkozik a lány, ami az előzőleg bemutatott bemutatott produkciójához képest teljesen elfogadhatónak tűnt. Sajnálatos módon a második szava is hasonló témakörű volt, így a remény kezdett elveszni. Nem elég, hogy önmagammal szemben állok, de még a probléma okozója is elment otthonról. Legalábbis agyilag.
- Hacchi, Hacchi!!! – kezd el kiáltozni, majd lázas keresésbe fogni az egyetlen ember, aki még önmagának nevezhető.
- Egészségedre! – mondom, de Noah hangján.
Várjunk csak! Ha én vagyok Noah, akkor buktam a varázslataimat is? Hoppá! Ez rossz! Viszont akkor enyémek Noah képességei. Mit is szokott ő csinálni? Vizelni?

Odaballagtam az egyik csodával határos módon állva maradt cserepes virághoz, majd nekiálltam összpontosítani.
- Water Magic! Viráglocsolás! – mormoltam, mire apró vízcseppek hada kezdte el verni a jobb sorsra érdemes növényt.
Ez olyan szinten lázba hozott, hogy meglocsoltam egy másikat is, majd az egyik akváriumot is megtöltöttem. Örömet okozott, hogy jót tettem a világnak. De tényleg.
- Lala te vagy az? – kérdezte a srác.
Odafordultam, de legnagyobb megrökönyödésemre egy hófehér macskához beszélt. Az meg válaszolt neki. Tehát nem csak mi cseréltünk testet, hanem a prof leányzó is. Így már érthető, hogy miért nyávogott. Ráadásul most elkezdte magát nyalogatni, majd kedvesen dorombolva a lábamnak dörgölőzött. Vagyis a testem lábának.
- Hát igen. A csaj tudja mi a jó neki! – vigyorodtam el. – Vagyishogy rossz macska! – kapcsoltam gyorsan.
A testemben helyet foglalót látszólag nem zavarta a lány, vagyis macska, közeledése, mert leguggolt hozzá, majd megvakargatta a fejét. Megdobtam a macskát egy vízsugárral, mert féltem, hogy összeszőrözi a vadiúj nadrágomat, de ennek egy vizespóló lett az eredménye a lányon, aki macska.
- Kezdek belezavarodni ebbe! – kapott el a pánik.
- Talán napok, de lehet, hogy hónapokba is telik.
- Ez még rosszabb hír! – gondoltam.
Ha Noahként beállítok a céhbe, biztos nyakoncsapnak. Nem mintha jóbarátom nem illett volna a céh profiljába, de hogy ebben a göncben nem jelenhetek meg, az is biztos. Tehát jó lenne minél előbb tenni ellene. Yasu szerencsére a tettek embere volt, mert a lányt és a macskát is (vagy macskát és lány?) leterelte a földszintre. Mi követtük. MacskaLalát a díványra dobta, majd adott neki munkát is. Ez gombolyaggal kellett játszania, ami elég nagy boldogsággal töltötte el. Engem meg az úticél, mikor az utcára kilépve igyekeztünk felvenni a tempót Yasuval.
- Mert egy borbélyházba megyünk!
Más körülmények között ez 110%-os elégedettséggel töltött volna el, de így más testében ez egy gyenge 80%-ra mérséklődött. Mindegy. A lényeg, hogy túl legyünk ezen a rémálmon. Ha ezért a ház összes nőjét le kell tapiznom, hát legyen!

- Adjatok egy cigit!
Kezdtem piszok ideges lenni. Ha nem megy szép szóval, kénytelen leszek erővel. Becéloztam a magamforma fickót.
- Grappling Vines! - mondtam, mert bántani azért nem akartam egy ilyen jóképű fazont. Ami kissé fájt, az az, hogy nem működött a varázslat, de ami nagyon fájt, az meg az, hogy még csak oda se bagóztak rám, hanem a csajt rázogatták. Mintha az fontosabb lenne, mint az én szenvedésem...
Azért sikerült felrúgdosni a csajt, aki csak pislogott, meg nyávogott. Ő meg macskának haluzza magát? Még mindig jobb, mint nekem, ezzel a csenevész testtel meg a gyökér hanggal. Meg még a mágiám se működik, amúgy.
- Ne... Hacchi, Hacchi!!!
- Egészségedre! - mondja N2. Szóval a tag meg tüsszögve rohangál... ha lenne cigim most jót röhögnék.
- Segítsetek már, keressétek a macskát!
Gondoltam ha olyan jól mulat, kicsit beszállok a játékba, hadd ne én törjem meg a srác illúzióját.
- Milyen macska kéne? Nekem Susie a kedvencem a kültelkiből... hozzam ide? Nekem ingyen táncol, ha jó kedve van.
- Miről beszélsz?! Egy nagy fehéret keress, itt kell lennie valahol!
Szegény Susie, azt hiszem élete első kosarát kapta most, pedig nagyon tehetséges és mozgékony lány, a méretei ellenére. Egy vállrándítással körbenéztem a szobában, és két könyv, egy félig megrágott sonkás szendvics és egy beazonosíthatatlan vízenyős tócsa közt ott hevert valami fehér és szőrös, amit rövid gondolkozás után macskaként azonosítottam. Megfogtam a nyakánál, és felemeltem.
- Ez kell?
Nyilván ez kellhetett neki, mert rekordidő alatt tépte ki a kezemből a macskát, és a hónaljánál vagy minél fogva rázogatta, hogy ugyan keljen már fel. Mélységesen egyetértettem vele, társaságban nem illik aludni.
- Eeee... mitől ilyen nagy minden?!
Valami megpattant bennem. Könnyek szöktek a szemembe, egy világ dőlt össze bennem. A macska azt hallucinázza, hogy ember... egy ócska kis amatőr vagyok a csajszihoz képest. Olyan hosszú még az út, amit be kell járnom... de most már látom a célomat, tisztában vagyok saját tökéletlenségemmel. Odasétáltam a... kollégához? Én, egy senkiházi kontár, hogy merészelek kollégának nevezni egy ilyen zseniális és megvilágosodott hölgyet? Áhítatosan leborultam elé.
- Taníts, mester! Hajlandó vagyok bármire a tudásért!
Amaz elszakadt N2 lábától, és odaült elém, barátian nyávogott egyet, majd a lábával megvakarta a fülét. Azt hittem, ezt csak a kutyák csinálják. Mármint a fülvakarást, nem a nyávogást. Úgy tűnik nincs mit tenni... amíg elmúlik a cucc hatása, addig nem fogja fel, hogy mit mondok. Akár szórakozhatok is egy kicsit, ha már így lett.
- FARKAM VAN! - vinnyogott fel a macska, és ez valamiért nagyon sokkolta, mert beájult. Király, még sose láttam macskát elájulni. Meg kéne egy kicsit vígasztalni...
- Hát osztán? Nekem is.
Erre mély csend lett, és egy-két ember meglehetősen bosszúsan nézett rám, valaki még zavartan köhigcsélt is.
- Ja nem úgy... - félrecsaptam a bőrdzseki hátulját, ami alól elővillant valami kutyafélének a farka - Az elejétől fogva itt van, és már kezd rohadt kényelmetlen lenni, főleg ha ül az ember, de én legalább nem panaszkodom. Csak kényelmetlen, na. Ja tényleg, ADJ MÁR EGY CIGIT! - nyújtottam egy fehér mancsot a hasonmásom felé. Elég hülyén nézett ki, főleg hogy csuklótól felfelé már normális karnak látszott. Firm közben valamiért nagyon meg akart állítani, de a bal lábammal, ami közben valami tolókocsiba kényszerült gorilláéra hasonlított, igyekeztem visszatartani.
- Firm nem érdekel ha zavar a füst, menj ki akkor, fogadjunk a másik nigger nem zavar ha rágyújt... Mi?! Mit aggódsz a testedért, én gyújtok rá, nem te! Hé tezsvírem, agymá egy szál cigit!
Eddigre elegem volt a szép szavakból, úgyhogy kicsaptam a cigisdobozt a fickó zsebéből, és gyorsan felkaptam a földről. Na, ekkor döntött úgy a másik kezem, hogy átmegy az is farkasmancsba, amitől szépen le is koppant a doboz a földre. Felvenni még két kézzel fel tudom, de próbáljon meg bárki is farkasmanccsal rágyújtani... a gyújtót még éppen le tudtam volna nyomni, ha történetesen van nálam, viszont az istenért sem akart kijönni a dobozból egy szál sem. De legalább gyönyörűen szétszakadoztak. Az sem sokat segített, hogy Firm közben kézzel-lábbal próbált akadályozni, a gorillaláb hősies kitartása ellenére.
- Haggyámá, haggyámá! Csak egyet!
A végén a harcot elvesztettem, mert a dulakodás közben megnyomorgattam vagy szétszakítottam a cigiket... ami a legjobban dühített, hogy az egyiket már beraktam a számba, de Firm kicsapta a számból, és széttaposta.
- Eh - dobtam el dobozt, mire a jobb karom visszaalakult norm- vagyis olyan csenevész fehérré, mint először. - Hogyaza...!
- Te itt maradsz! Ti pedig velem jöttök!
Miért is ne... Kénytelen leszek közel húzódni a fekete csávóhoz, hátha elkapok pár szippantásnyi füstöt. Ez a... oszkigén kezd már erősen az agyamra menni, most már tényleg jó lenne végre valami lélegezhetőt is szívni.
Jobb híján mentem a srác után, aki aránylag keveset haluzott, mert már se nem tüsszögött, se nem rohangált. Mint kiderült, borbélyházba megyünk.
- Borbélyház? - megsimogattam az állkapcsomat. - Nekem nem kell, teljesen sima.
Azért mentem velük, hátha rágyújt a cimbora.

Még igazából fel sem fogtam rendesen, hogy mi a fene történt velünk, de máris jött a következő megrázkódtatás. Lala eszméletlenül feküdt a földön és ahogy a tesója felrázta, csak értetlenül pislogott, majd végül elnyávogta magát. A kis srác hirtelen valami Hacci-t, vagy kit kezd keresgélni, mi pedig csak értetlenül bámultuk, hogy mi baja, de miután megtalált egy nagy fehér macskát, kezdtem sejteni, mi történt.
- Eeee... mitől ilyen nagy minden?! - Szólalt meg a macska, mire kicsit megdörgöltem szemeimet, hogy nem e még mindig amiatt haluzok ilyeneket, hogy bob testében vagyok... de mint kiderült Lal simán csak testet cserélt a macsekkal.
– ÚRISTEN MI VAN VELEM ÉS MI EZ ASOK SZŐŐŐŐR! FARKAM VAN!! - Kezdett üvöltözni vékony hangon, ahogy össze vissza forgatta a fejét és úgy tűnt egy picit ki van akadva.
- Nahát ez fantasztikus...Tudsz valamit csinálni Lal?
- Ö… nem tudom… fogalmam sincs hogy történhetett. Én… nem is tudom… talán a fúziós transzmulátor okozhatta… de ez nem biztos. - Kezdett magyarázkodni, amiből egy kumma szót nem értettem. Mikor megkérdeztük, hogy mennyi idő lenne, amíg helyrehozza, nem épp azt a választ kaptuk, amire feltétlen vártunk.
- Talán napok, de lehet hogy hónapokba is telik.
Ezután Yasu csak gondterhelten sóhajt egyet és magához ragadja a dolgok irányítását. A macsekot... vagyis Lalat egyikünk kezébe nyomta, majd a másik macskát, aki Lal testében volt, az ölébe kapta és ki ment vele a nappaliba, mi pedig követtük. Itt bedobta a bamba lányt az egyik fotelba és adott neki egy gombolyagot, amivel eljátszadozhatott..
- Te itt maradsz... ti pedig velem jöttök. - Néz Lalra szigorúan, majd hozzánk fordult. Ahogy a kabátját kezdte felvenni, elkezdett beszélni valami Mukuno-ról, aki tud rajtunk segíteni.
- Remélem kedvelitek az alvilági helyeket... mert egy Borbélyházba megyünk.
~ Borbélyház? Alvilági? Max véletlenül megvágják az arcod, de azért nem sorolnám az alvilági kategóriába... Bár amúgy sem járnék borbélyhoz, ha nem lenne a lánya, aki olyan... khöm... ügyesen veri fel a habot.~ Léptem ki ezzel az ajtón és reménykedtem, hogy az itteni borbélyházakban is olyan odaadóak..

Egyre ismerősebb terepen jártunk: ha jól emlékszem, errefelé van a Vörös Csipke. Persze ha...
Basszus! Egyre cifrábban gondolkozom, mi van velem?! Azonnal szereznem kell valami tudatmódosítót. Amint Firm kikerül a képből üzletelek a néger csávóval. Nem bírom tovább ezt az ostoba halucinációt, izé, nem zabálom ezt a gyökér haluzást.
Egyszer csak megálltunk a Vörös Csipke előtt, és rögtön be is mentünk. Áh, igen, ez már tetszik. Lengedező női testrészek, a szivarfüstöt meg szinte harapni lehet. Talán még egy korty pia is belefér... aztán a szomszédban van egy kaszinó, csak pénzt kéne szerezni.
- Na fiúk, bár tudom hogy nem fair titeket ilyenre kérni de a Mokuno valahol itt van. Ebben biztos vagyok, mivel senkinek nem jó ez a helyzet, váljunk szét és keressük meg.
Több se kellett, már rohantam is a tömeg felé, még véletlen se arra, mint a többiek. A bal lábam még olyan volt mint egy bokaficamos gorilláé, de kezdtem hozzászokni. Firm még valamit utánam szólt, meg a kissrác is pofázott, de nem értem rá apróságokra.
- Szia Rosie - vigyorogtam rá az egyik ücsörgő hölgyre. Csajra.
- Szia szépfiú - mosolygott édesen - ismerjük egymást?
- Én vagyok az, Bob!
- Bob? Ismerek egy Bobot, de te szerencsére nem ő vagy... egyszerűen nem tudom elviselni azt a kövér állatot.
- Jaj Rosie, te mindig viccelsz... mint múltkor, amikor-
A csaj elkapott és hozzám simult.
- Talán felmehetnénk a szobába és... - súgta a fülembe.
- Nincs pénzem.
- Nem baj, egy ilyen szépfiúnak az első menet ingyen van. Bármit kérhetsz - simogatta a mellkasomat. Ezt egész meg tudnám szokni. Odahajoltam a füléhez, és lágyan belesúgtam:
- Adj egy cigit.
Na erre kaptam egy lökést, hogy majd felborultam, a lány meg elment a dolgára. Fenébe is... odaviharzottam a bárpulthoz, és levetettem magam a székbe.
- Egy cigit, de gyorsan! Nem, szivart!
- Parancsoljon, kétszáz gyémánt - tette le az árut a pultra.
- Írd a számlámhoz - mondtam idegesen.
- Elnézést uram, de idegeneknek sajnos nem adhatunk hitelt.
Ma mindenki nagyon vicces kedvében van... rendben, játszunk úgy ahogy ők akarják.
- Írd Bob Kingston számlájához.
- Ismeri Bobot? Bob Kingstont, a Titan Noseból?
- Ja, nagy cimborám. Azt mondta, hogy ihatok itt egy párat, a vendége vagyok.
Na erre előkapott egy hatalmas dorongot a pult alól és elkezdett üvöltözni.
- MONDD MEG ANNAK A DAGADT BAROMNAK HA NEM FIZETI KI- HÉ!!!
A végét nem hallottam mert megragadtam az elsősegélycsomagomat és már futottam is. Mire a gyíkok kiverekedték magukat a tömegből, már felkaptam az egyik asztalon heverő gyújtót és rohantam is kifelé az oldalsó kijáraton. Érzékeny lelkem van, nem szeretem ha ordítoznak velem. Élvezettel dőltem neki a falnak, valami lila sapkás fickó mellé, és már rágyújtottam volna, amikor láttam, hogy többen is vagyunk: Firm, N2 meg a néger fickó. Még mielőtt Firm mester megint beszólt volna eldugtam a szivart. Király, nem vette észre... és amint egyedül leszek...
- Muhahahaha! - röhögtem fel, de gyorsan abbahagytam, amikor eszembe jutott, hogy nem szabad gyanút keltenem; hogy kijavítsam a hibámat inkább szóltam Firmnek, hogy nincs nálam dohány.

Sötét utcák. Miért mindig sötét utcákon vezet az utunk? Nem mondom, nem áll tőlem távol az alvilági mozgás, de hogy nem tudnak egyszer kivilágított utcák mellé települni, az már vicces.

Lépéseink meg csak kopogtak a kövön. Főleg az enyémek, mert Noah testében nem működtek a megszokott mozgási protokolljaim. Kétszer majdnem eltaknyoltam, de a sötétség ebben az esetben hasznosnak bizonyult. Amíg a kényszertesttel küzdöttem, szépen lassan meg is érkeztünk a „Vörös Csipke” fedőnevű kultúrintézmény súlyos ajtaja elé.

Nem mondom, lestem, mert eddig csak a „Kivert Csipke” nevű helyen voltam, de a bemasírozás után kiderült, hogy semmiben sem marad el tőle a „Vörös”.
- Na fiúk, bár tudom hogy nem fair titeket ilyenre kérni de a Mokuno valahol itt van. – jelentette ki Yasu egy gyors terepszemle után. - Ebben biztos vagyok, mivel senkinek nem jó ez a helyzet, váljunk szét és keressük meg.
- Ennél jobb ötletet nem hallottam az elmúlt napokban! – értettem egyet a sráccal, mivel a fényeket csak eddigre szokta meg a szemem.

A placc dugig volt dögös, alulöltözött nőnemű egyedekkel , ezért kapásból otthon éreztem magamat. Magamban gyorsan értékeltem a szóba jöhető nyomozási helyszíneket darabszám és forma alapján. A pulttal összekötött táncketrec tűnt a nyertesnek, ezért szapora léptekkel odaügettem. Hirtelen jól tudtam járni Noah testében.
- Sziasztok Babák! – üdvözöltem őket. – Firmus Kakte, Blue Pegasus. Szeretném felajánlani szolgálataimat!
- Itt mi szolgáltatunk, szívecském! – pörgött tovább a rúdon a szőke leányzó.
- Mit adhatok? – kérdezte mosolyogva a pult mögött álló fekete.
- Egy jó hargeoni vörös rendel! – dobtam be a legjobb mosolyomat, majd az italt átvéve rögtön felhajtottam.
A szemem elkerekedett, majd prüszköltem két sort, mire a keserű lötty távozott az ízlelőszerveim útjából. Még a gatyám is olyan lett.
- Ezt kapja minden rossz fiú, aki hazudik nekünk! – nevetett ki a pultos. – A vak is látja, hogy nem vagy Pegasus-os srác. Őket messziről felismerni!
- Valóban? – ráncoltam a homlokomat. – És hogyan tudjátok őket azonosítani?
- Az nem nehéz! – csúszott fejjel lefelé a rudas csajszi. – Ők azok, akik úgy öltöznek, mint egy pingvin, a modoruk meg olyan, mintha ők lennének az istenek.
- Most is láttam egyet, éppen Sandy-vel vonult félre. – mutogatott a fekete egy sötét sarok felé. – De ő sem százas, mert Sandy-t régen Sanyinak hívták, ezt pedig egy vérbeli Pegasusos ki szokta szúrni.
- Micsoda? – szuggeráltam az intés helyét, de semmit sem láttam. – Remélem, az a hülye nem vágja haza a megbecsülésemet! – tettem hozzá gondolatban.
- De te jófejnek tűnsz! Mit szólnál egy kis magántánchoz? – ugrott le a szőke a rúdról az orrom elé.
- Legyen! – egyeztem bele, majd már húzva is voltam a legközelebbi különszobába.

Bevágódtam egy kényelmes fotelba, a lány meg elkezdte a tánc művészetét bemutató előadást. A félhomály miatt, sajnos nem láttam teljesen jól a testét (lehet Noah-nak szemüveg kell?), ezért gondoltam gyújtok egy kis fényt. Sajnálatos módon varázserőm még mindig a farkasember tulajdonában volt, ezért egy vödör víz lett a végeredmény a leányzó testére.
- Héé! – sikított fel. – Te kis perverz!
- Sajnálom! – adtam az ártatlant bociszemekkel.
- Honnan tudtad, hogy így szeretem? – mosolygott rám, majd tánc közben ledobta a még megmaradt átázott ruhadarabokat is.
A vége az lett, hogy mindketten úsztunk a vízben, nomeg a verejtékben. A lány szó szerint megerőszakolt, no nem mintha nagyon tiltakoztam volna. Ahhoz túl szexi volt.
A kint lévők bizonyára csak a lány sikolyait hallották, ami többnyire abból állt, hogy „Istenem!” és persze „Igen, te tényleg Pegasusos vagy!”.
Miután a céh jó hírét megvédtem, még ha idegen testben is, gyorsan magamra kapkodtam Noah ruháit. A lányt pedig magára hagytam, úgyis nagyon elfáradt, ezért ráfért a szundi.

A nyomozás tehát el sem kezdődött, de már véget is ért. Kimentem friss levegőt szívni, nomeg megszáradni, erre odakint találtam népes csapatunkat egy újabb fickóval kiegészülve.
- Mi van? Csőtörés volt? – kérdezte valamelyik vicces, de a sötétben nem találtam ki, kicsoda.
- Höhö, tréfamester! Ki ez a fickó? – kérdeztem az ismeretlenre mutatva.