Én vagyok ő, te vagy én, ő pedig te! ( Magánküldetés - Firmus Kakte, Noah Senshi, Bob Kingston Ash Valentine)

A kiscsávó is hamar megjött, két hölggyel körítve. Ezzel egészségesen kiegyenlítődött a nemek aránya, mert a lila kalapos fazonnál is volt néhány, csak éppen a birtoklási aránynak nem örültem. Lehet vissza kéne menni Rosie-hoz...
- Hát te meg ki vagy? Yasu?! Anyám farka, hát te hogy kerülsz ide? - üvölti a tag olyan harsányan, hogy szívdobogást kapok.
- Miért te? Jöttem szórakozni ez kicsit! - kapta le az egyik csajt.
- Ó, akkor huppanj le ide mellém, de ez a négy fazon veled van?
- Igen!
A srác lendületesen vetődött a kanapéra, majd ránk nézett.
- Ash Valentine - mutatkozott be Firm. Szegény, vagy megzakkant vagy még mindig tart a hatás... inkább az utóbbi, mert az új srác meg Firmként mutatkozott be. A feka nevét nem vágtam, de nagyon úgy hangzott mint N2-é.
- Bo- - kezdtem én is, de aztán eszembe jutott, hogy itt nem túl jó ötlet a saját nevemet használni. Hah, amióta ilyen vézna hófehérke lettem vág az eszem mint a borotva...
- Jakab von Gips. Örvendek.
A srácok leültek, de én meg nem akartam, mert már azon dolgozott az agyam, hogy tudnék meglógni. Az ilyen hülyeségek nem érdekelnek mint amiről ezek pofáznak, viszont a zsebemet már nagyon nyomja a szivar.
- Én... én elmegyek egy kicsit slozira - intettem a kutyalábbal, ami útközben ismét előjött.
Nem nagyon érdekelte őket, hogy mit mondok - talán nem is hallottak - úgyhogy sietősen megindultam a retyó felé. Odabent azonnal előkaptam a szivart, de erre meg berontott a vadbarom pultos, a pénzt követelve. Nekem se kellett több, kapott egy tockost a farkaslábbal, amitől csendesebb lett.
Amit ez után láttam, soha nem fogom elfelejteni. Örök emlékeztetőül fog élni az emlékeimben, mily kegyetlen is a sors, milyen törékeny játékszerei is vagyunk az élet forgatagának. A tócsa közepén úszó szivar mintegy jelképe volt az örök igazságnak: minden hiábavaló.
Térdre roskadtam, és zokogni kezdtem, de gyorsan abbahagytam, mert ettől csak még vizesebb lett a dohány. Óvatosan felszedtem, és zsebre raktam... lehet hogy szétesik, de legfeljebb szerzek neki cigarettapapírt.
Komor elhatározással indultam vissza a többiekhez. Addig fogok küzdeni, amíg a dohány füstje kaparni nem fogja a torkomat, amíg a tüdőmet nem feszíti a kátrány, ereimben nem lüktet a nikotin és a tetrahidrokannabinol! A kevésbé nyers megfogalmazás, amit mostanában használok, meg nem érdekel, úgy látszik ez része ennek a hallucinációnak.
Útközben bánatomban lenyeltem egy ott felejtett pohár bort, de ez sem tudott teljesen felvidítani. Amikor visszaértem, a kalapos fickó konkrétan kiröhögött minket.
- Na meséljetek, mi történt!
Megdörgöltem a tarkómat.
- A macskacsaj összetört valamit aztán behallucináltunk.
Ez úgy látszik nem volt elég magyarázat, mert kérdőn nézett a többiekre. Azok is beszéltek valami hülyeséget, de a fickót nem nagyon hatották meg a dolgok, mert más témára tért:
- Én is meg akartalak titeket keresni. A tegnap este folyamán meg keresett egy férfi. Azt akarta építsek meg neki valami fegyvert, de a tervek amiket adott hiányosak voltak...
- Mire célzol azzal hogy hiányosak? - vág közbe a kissrác.
- Úgy hogy hiányoztak bizonyos részek belőle, de volna itt még valami ami még aggasztóbb. Lara kéz írásával készült mind! De talán jobb lenne ha ezt a beszélgetést máshol folytatnánk.
Zsebre vágtam a kezem, ahol belenyúltam a nedves dohányba. Éreztem, hogy könnyek szöktek a szemembe, ezért gyorsan elfordultam a többiektől, majd amikor kellően összeszedtem magam, követtem őket.

- Heeee?- néztem nagyot, mikor a Yasu gyerek felbukkant két bigével a hóna alatt.
Esküdni mertem volna, hogy szűzies a fiú, de a célszemély és közte történt szóváltásokat figyelve hamar elillant naivitásom. És akkor még a macskává lett lány elő sem került. Kit tudja hova nyalt volna be. Lehet inkább az énekkarral kellett volna maradni!
- Te ki vagy? – ismételte meg az újember, mert gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy engem bámul a brigád.
- Én? Heinz Harald Fretzen! – hadartam gyorsan, de nem lehetett túl meggyőző, mert csak bambultak tovább. – Északról, Brandenburgból! – tettem hozzá, így végül mindenki elégedetten bólintott.

A megbízógyerek babáinak meg mintha felcsillant volna a szeme. Node ilyen dolgokra nem is gondolhattam. Legalábbis Noah testében biztos nem. Ki tudja, hogy van felszerelve? Lehet, hogy kiröhögnének a csajok „ezzel” a felszereléssel, bár már nem sokáig halogathattam az ismerkedést, mert már kezdtem érezni az időközben magamhoz vett italok feszítő erejét.

Közben persze kiderült a testcsere is. Égett is a pofámról a bőr, jobban mondva a víz. Noah testében valahogy minden nedvesebb volt. Erre meg még Ash is lelépett barnamunkázni. Mondhatni remek csapatunk van. Arra meg már gondolni sem mertem, hogy miért álltunk össze. Bár, jobban belegondolva eszembe sem jutott. A csere, macskacsaj, nudibár, beszívott Ash, már túl sok volt nekem.
- Ácsi! Beszívott Ash? – fékeztem le gondolataimban, de végül megnyugodva konstatáltam, hogy csak egy random Bob van a háttérben.

Most meg valami fegyverekről beszélnek. Eldobom az agyam! Persze visszaalakítás szóba sem kerül.
- Ez a hiányos tervű fegyver vissza tud minket pakolni alapállapotba? – fakadtam ki végül.

Választ persze nem kaptam, hanem „új barátunkat” követve visszatértünk az épületbe, ami jó döntés volt, mert odakint valamelyik kukából iszonyatos bűz áradt. És a legszörnyűbb, hogy mindez a „konyha” feliratú szolgálati bejárat mellett!

De követtük a vén fószert, zegzugos utakon, ahol még csaj sem járt. Bezzeg marcona biztonságiak azok voltak, de a Makuno fickó simán leintette őket, mielőtt nekiálltak volna megsimogatni minket a zsebükben lapuló boxerekkel.

Végül egy, még az én szememnek is szép szobában kötöttünk ki. A berendezés a céh divatját idézte, így vigyorogva vetettem magam az egyik kényelmes kanapéra.
- Noah! Seggelj már le! – intettem társunknak, aki Bob testemben ténfergett. – Mi a bajod, pajti? – súgtam neki, mivel az elmúlt 10 percben, mintha elhagyta volna a lelke.
- Traaaktttorrrr! – búgta vissza, én pedig jobbnak láttam nem forszírozni továbbiakban a kérdést.

Végül az öreg is visszatért, kezében könyvtárral és piával.
- Ez az! – dobta a legközelebbi asztalra a paksamétát. - Meg magyaráznád, hogyan került ez ki a kezéből?
- Ellopták tőle. – bambult bele a szövevényes ábrákba Yasu.
- EZ EGY MÁGIA KATALIZÁTOR! MILLIÓKAT LEHET KIIRTANI EZZEL A GÉPPEL! - ordította a tata. - És most ide állítasz nekem egy csapat fütyivel, hogy segítsek nekik!
- Ácsi! - gondoltam. – Ennek már a fele sem tréfa!

Ez a „fütyi” kijelentés látszólag a többiekre is rossz hatással volt, mert egy emberként pattantunk fel. Kivéve Noah, aki Bob seggét pihentette továbbra is.
- Na, most kezdjük elölről ezt a beszélgetést Urak! – vettem át a szót. – Először is mi ez a többesszám? Max Noah lehet itt fütyi, senki más! – jóleső bólogatásokat láttam a társak részéről, ami azért kicsit kényelmetlenül is érintett, mivel Noah testében én voltam.
- Másodszor! Köpök én a fegyverekre! Nekem a testem kell! – böktem vádlón a tervekre. – Utána beszélhetünk a világvégéről! És te segíteni fogsz nekünk, mert jobb, ha nem várod meg, hogy elfogyjon a türelmem! – ordítottam Makuno-ra.
Yasu szólni akart, de Ash egy gyilkos pillantással beléfolytotta a szót.
- Tehát! A fő cél, hogy a testünket visszakapjuk! És biztosíthatlak titeket, hogy senki sem hagyja el a szobát, amíg ki nem ötlötök valamit! Várom az ötleteket! – huppantam vissza, amíg a Yasu és Makuno tátott szájjal bambult.