Reggeli kavarodás - Kao és Rinari találkozása

Sietősen kaptam össze magam kora reggel, azzal se törődve, hogy mindent elraktam e, amit magammal szeretnék vinni. Majdnem még lakásom ajtaját is nyitva hagytam a nagy rohanás során, ami nem lett volna túl előnyös, hisz nem azért fizetem a bérleti díját, hogy egyik napról a másikra kisemmizzenek. :/ A ház körüli dolgok gyors letudása után azon nyomban indultam a céhez, hogy elhozhassam a kiszemelt munkáról a papírt. A reggeli jelenlevő céhtagoknak egy apró integetéssel tudtam le a „Jó reggelt” üdvözlést, majd már indultam is a táblához, hogy egy rántással megszerezhessem a kiszemelt feladatot, ami kivételes szerencsémre még mindig ott várt rám. Ahogy magamnál tudhattam a papirost gyors léptekkel indultam el a Vasútállomásra, hogy időben elérjem a zötyögő járművet, amivel el szeretnék jutni a feladat végrehajtásához kellő helyszínre. Nagyokat lépdelve haladtam előre, miközben még egyszer átfutottam a papír tartalmát, emiatt nem figyeltem a külvilágra. Így esett, hogy egy ütős élményben részesültem… szó szerint, amiért teljesen felkészületlenül ért az ütközés a velem szembejövővel. Persze, nem volt csoda, hogy könnyedén lepattanva róla, mint holmi labda, a földön kötöttem ki. Először csak tanácstalanul néztem körül, mint aki azt se tudja, hol van az adott pillanatban, majd csak utána tudatosul bennem, hogy bizony ám’ én nekimentem valakinek és a landolás az út kövére nem volt valami kellemes. Fájlalva beütött részeimet emelem fel tekintetemet a kéz tulajdonosára, ami hirtelen jelent meg előttem. Elérzékenyülve a lovagiasságán fogadtam el a segítségét; nem minden nap ér ilyen ritka dolog, szóval ki kell használnom! A srác könnyedén felhúzott a talajról, vissza az emberi magaslatokba, viszont kicsit eltúlozta az erőt, amit ki kellet fejtenie erre az apró műveletre, így csoda, hogy nem ütköztünk ezúttal fejileg.
- Elnézést. – kezdett bele a bocsánatkérő szövegbe, miközben hátrább lépet, gondolom azért, hogy megtartsa a tisztes távolságot. Egy ideig csak zavartan néztem magam elé mire sikerült eljutnia az agyamig az eseményeknek, de ekkor egy ínycsiklandozó illat csapta meg szaglószervemet, ami önkéntelenül is arra kényszerített, hogy rá koncentráljak. A friss, finom, meleg kávéval volt egyenlő ez az illat, mely szinte elérte azt, hogy a számban érezzem az ízért. Pár perc eltelik így számomra, mire sikerül egy apró fejrázással visszatérítenem magamat a mámorból. Ekkor tűnik fel, hogy nem csak engem ejtett rabul a friss kávé illata.
- Ugyan az Én hibám! Nem figyeltem az orrom elé. – mondom kisebb zavart tarkóvakarással egybekötve. – Meghívom egy reggeli kávéra kárpótlás gyanánt. Feltéve, ha nincs fontosabb dolga. – mutatok az üzlet felé, melyből csak úgy árad ki az illat, mely elfelejteti velem eredeti úti célomat. Mondjuk a kifejezés, hogy kárpótolni szeretném az esett miatt elég érdekes, mert semmi mást nem veszített az idején kívül. De ennyit megérdemel, ha már összekapart az úttestről, pedig nemes egyszerűséggel távozhatott is volna akár.