Magánküldetés: A bukott Titán

Mivel a fontos dolgokat megbeszéltük és senkinek nem volt már más felvetni való témája, elindultunk a magaslaton felállított sátor óriás felé. Az utunk közbe gondolataimba merültem, így szinte észre sem vettem a velünk szembe jövő banditák gyanakvó, vagy inkább lenéző tekinteteit. Valószínűleg a másik táborrészen használt ruházat ütött el az általuk hordott igényesebb ruházattól. Rövidesen elérkeztünk a szűk ösvényhez ami előttünk elkanyarodott és egy lépcsősorban folytatódott, ezáltal felvezetve, egy nagynak mondható felső platóra. A hely szélessége éppen csak elegendő volt, hogy felállíthassák a sátrat, viszont hossza háromszor magába foglalhatta volna azt. Oldalról sziklák takarták a sátrat az alsó részekről, és ezáltal csak a sátor teteje látszódott ki alulról ahogy azt tapasztalhattuk is, amint beléptünk a második táborrészbe. A sátor szája nyitva állt, ezáltal láthatóvá váltak a bent égő fényforrások. A sátor ponyváján egy nagydarab férfi sziluettje körvonalazódott ki. Éppen valami tárgynak támaszkodott, talán egy asztal lehetett de ezt az árnyékból nem tudtam kivenni.
- Ti is észrevettétek, hogy egyetlen banditával sem találkoztunk, amióta az ösvényen végigjöttünk? - sugta oda halkan Sarumi.
- Nem tudtam mi volt a fura, de most, hogy mondod, tényleg így van. - Néztem körbe gyanakodva.
- Az igaz, de ebből vagy azt tudnám leszűrni, hogy annyira erős a fickó, hogy nem kell neki őrség. Vagy pedig nem számítanak arra, hogy valaki be tud szivárogni közéjük. - bólintott Eigo.
- Vagy mindkettő. Viszont az is lehet, hogy csak mindenki pihenőre tért már, ezért nincs már itt senki. - Miközben ezen töprengtünk haladtunk tovább a sátor felé. Mikor már csak pár méter távolság lehetett köztünk és a ponyvás lakhely között, egy mély és határozott hang szűrődött ki bentről.
- Mit akartok? - kérdezte.
- Jelentenénk a járőrözésről. - válaszoltam gyorsan fenn akadás nélkül. Az alak felegyenesedett előző helyéről, majd megfordult és kilépett a sátron kívülre. Az alak egy igazi monstrum volt. Két és fél méter magas, tagjai dagadtak az izmoktól. Az arca bal oldalát egy heg rondította el. Szakállát összekötve hordta hasonlóan hajához. Ruházata hasonlóan a többi banditához bőrből készült, de erősen eltért azoktól. Vállait, vállpáncélok fedték. A jobboldalit tüskék míg a bal oldalit egy koponya ékesítette. Nyakán karnyi vastag láncot hordott.
- Halljuk. - mondta.
- Lehet, hogy nem fog örülni neki, de a járőrözés közben találkoztunk egy öreg mágussal. Azt mondta, hogy a neve Chronaios és, hogy adjunk át egy üzenetet. Lehet, hogy nem itt kint kellene ezt megbeszélni.
- Igen! - bólintott Sarumi. – Van egy ajánlata magának, de a lelkünkre kötötte, hogy csak négyszemközt és a legnagyobb diszkrécióval adjuk át. - Amint mesterünk nevét meghallotta, Twinblade idegessé vált. Dagadozó erek jelentek meg zord arcán. Majd szétvetette az ideg.
- Chronaios… - morzsolta ki a nevet összepréselt fogai között. Miközben gondolataiba merült betessékelt minket sátrába
- Lóduljatok be! Hallani akarok mindent! - Félreállva az ajtónyílás elöl engedett utat a sátor belsejébe. A sátor szobákra volt bontva, mi viszont csak az elsőt láthattuk ahova éppen most léptünk be. Egy nagyméretű asztal foglalta el a „terem” közepét. Az asztallapon, az ország ezen területét ábrázoló térkép volt kiterítve. A térképen szerepelt a térség összes települése, a lerohant területek helyén pedig lyukak éktelenkedtek. A lyukak késsel lettek kivágva, a térkép lapjából. Twinblade Követett minket a sátor belsejébe, majd maga mögött behúzta a sátorponyvát.
- Kezdjétek az elejéről! - sürgette a dolgot.
- Hát az….úgy volt…., hogy mentünk az úton….és akkor.. - válaszoltunk egymás szavába vágva. A nagydarab férfi először csak kapkodta fejét egyikünkről a másikra, majd megelégelve a hadovát, megszólalt.
- Elég legyen! – rivallt ránk dühös hangon. – Csak egyikőtök beszéljen! Te! - bökött rá Sarumira vastag ujjával.
– kezd el végre, hogy mi történt! - Szóval, az úgy volt, hogy járőröztünk a megadott útvonalon és egyszer csak kilépett előttünk az erdőből egy ősz hajú fickó, mi persze rögtön le akartunk csapni rá, de aztán meg sem tudtunk mozdulni. - Hadarta az előre nem megbeszélt részt klántársunk.
– Akkor mondta el, hogy csak azért hagy minket életben, hogy adjuk át az üzenetet. - Nézett ránk a lány helyeslést várva, mikor Eigo tovább szőtte a történetet. - Azt üzente, hogy már készen áll a csapata, hogy végett vessen ennek a rabló hadjáratnak, és jobban járna Markus Twinblade, ha önként feladná magát. - Láttam társaimon, hogy közel állnak ahhoz, hogy könnyelműen megtámadják az izomkolosszust. Sarumi mellé léptem megérintve vállát, vontam magamra figyelmét majd megcsóváltam fejemet és figyelmeztetőleg a két másik terem felé biccentettem. A lány megértve utalásomat biccentett. Eközben a vezér Némán gondolataiba süppedve állt előttünk.
- Ez különös. Nem volt szokása halállal fenyegetni. Mindig is puhány volt… - tört fel a gondolatfoszlány szájából, s elkezdett fel alá járkálni az asztal előtt. - Mondjuk ez a megadásos marhaság teljességgel rá vall. Pedig igazán tudhatná, hogy sose adom meg magam. Inkább halok meg harcban, mintsem életem hátralevő részében egy lyukban rohadjak a föld alatt! - folytatja gondolatmenetét, most már hangosan beszélve. Egy csapással nyomatékosítva álláspontját. Az asztal az ütés hatására ropogva ellenkezik, majd reccsenve adja meg magát és kettétörve hullik a földre. Dühös tekintetét ránk emelte.
- Változik a terv! Még ma este tovább állunk, megtámadjuk a következő falut és mindent elpusztítunk! És talán ideje lesz foglyokat is ejteni ezúttal... - Markus megfordult és megindult a sátor kijárata felé. A másodperc törtrésze alatt egymásra néztünk és határozott alakot öltött a terv. ~ Hát legyen nem lesz jobb alkalmunk ~ gondoltam magamban. Eigo jelezte egy biccentéssel, hogy támadjunk. Gondolataim között kavarogva tervet kezdtem kialakítani amivel csökkenthetem az esélyét sérüléseinknek. Ez kívülről hezitálásnak tűnhetett, mivel Eigo a két szoba felé bökött fejével majd rázni kezdte azt. Sarumi pedig megrántotta kezemet és Twinbladre mutatott, majd elhúzta nyaka előtt ujját ezzel jelezve teendőnket. A lány nem habozott tovább, felvette egy sólyom alakját, ezzel kijátszva az erőviszonyok jelenleg is látszódó hatalmas különbségeket. Ahogy átváltozott, már szárnyalt is a fegyvermágus feje irányába. Ott karmolva ahol érte azt. A meglepetés ellenére nem sok sikeres sebet sikerült elhelyezni a nagydarab férfin. A férfi megunva a próbálkozást, egy egyszerű ütéssel félresöpörte a lányt. Már éppen készültem én is megtámadni mikor hirtelen megszólalt.
- Mocskos árulók! Még is mit képzeltek kik vagytok?! - kiáltotta dühösen majd egy szablyát idézett kezébe, majd folytatta.
– Várjunk csak… mágia? Ti Chronaios kis csicskásai vagytok nem igaz?! - Eigo Egy vakító villanással próbálkozott miközben Sarumi visszaváltozott majd megnövesztve kezét, és megpróbálta lefogni a fegyvermágus lábait. Én pedig egy indaököllel gyomron vágtam ami mintha falba ütközött volna egyszerűen lepattant a mágus hasfaláról. Közben kiszabadult Sarumi kezének szorításából. Sarumi másik karjával Markus kezét fogta le. Twinblad Eigo vakítása hatására még nem látott rendesen, de látszott rajta, hogy kezd elmúlni a vakság. Így gyorsan ismét támadtunk. Haruki egy fénysugárral én pedig ismét indaöklömet alkalmaztam. Mindkét támadás a férfi arcát vette célba, de mintha mágiánk hatástalan lenne ellene észre sem vette a támadást. Kezdtem rájönni mágiánk szintje igencsak alacsony volt a banditavezér szintjéhez képest. Támadásaink kevesebb sérülést okoztak neki mint egy szúnyogcsípés, és még arra is maradt ideje, hogy céhünket és Chronaiost ócsárolja. Én teljesen kizártam tudatomból, a férfi monológját, viszont Sarumi úgy látszott egyre idegesebbé válik. A lány előrántotta kardját és nekirontott ellenségünknek. Eigo egy Light Magic-el ismét megpróbálta megvakítani, az izomkolosszus viszont számított erre és kardját szeme elé emelte s ezzel kivédte a támadást. A védekezés viszont elvonta figyelmét, és ezáltal Sarumi be tudott vinni néhány mélyebb vágást. A férfi viszont mintha mi sem történt volna elindult felénk. Megpróbálva menteni a helyzetet megidéztem egy gombát amit eldobva sűrű sötét füstbe borítottam magunkat. Félreugorva kikerültük a fegyvermágus rohamát. Ez az alkalom optimális volt arra, hogy csataterünket áthelyezzük a sátron kívülre, ezzel több teret adva a védekezés lehetőségeire. A férfi hamar észrevette eltűnésünket és kardjával lyukat vágva a sátor ponyváján új utat nyitott magának. A szabja hirtelen eltűnt kezéből és egy Tetsubo jelent meg helyén. Azonnal nekünk ugrott nagy husángjával kezében. A támadás elől éppen sikerült időben félreugrani, és ezzel a földet találta el. A talajon ahol még egy másodperce álltunk egy nagyobbacska kráter díszítette, az ütés hatására. A csatazaj oda vonzotta Markus banditáit. Nem sikerült előre eltervezett akciónk. Tul nagy falat volt. Hamar körbevettek minket a banditák, és már készültek a támadásra, mikor Twinblad váratlanul megálljt intett társainak.
- Megállni! Ők az enyémek – nézett ránk félelmetes tekintettel. - Dimension Warp! Two-handed Steel Hammer! - kiáltotta. Kezében egy kétkezes kalapács jelent meg. Rohanni kezdett felénk s közben fegyverét olyan játszi könnyedséggel tartotta mintha csupán egy kiskést szorongatott volna markaiban. - Distance Ex-quip! Steel Shortsword! - kiáltotta de nem láttam semmi változást, egészen addig míg Sárumi megnövesztett keze nem ütött félre egy kardot a hátam mögül. Ez viszont alkalmat nyitott a vezérnek arra, hogy megtámadja a lányt. Eigo ismét fénymágiájához folyamodott ami ismét semmit nem használt. Mivel nem vlt másra idő, megragadtam Sarumi megnyúlt karját és félre rántotta őt a támadás elől.
- Dual Wield! Steel Long Sword! – hallottam a férfi kiáltását, és már előttünk termett hatalmas testével.
- Weapon Moving! - indította fegyverét Sarumi felé amit nem tudott már teljesen kivédeni és végigszántott az oldalán. A lányba hasító fájdalomtól összerándultak arcizmai. Nem tűnt túl nagy sebnek de nem lehetett kellemes. A kard ismét a támadó férfi kezében termett, és másik kezében lévő pöröjjel engem vett célba. Utolsó pillanatban sikerült egy erős vetődéssel kitérnem a nehéz fegyver útjából, a vetődés közepette viszont egy éles kődarab végigszántotta jobb alkaromat.
- Distance Ex-quip! Steel Spiked Maul! - kiáltotta a férfi ismét. És hirtelen egy buzogány jelent meg Eigo háta mögött még épp időben sikerült hasra vágnia magát. A fájdalom belehasított alkaromba, mágiám is fogytán volt és mint mindannyiunkat kifárasztott a folytonos védekezés. Zihálva vettem a levegőt miközben éreztem ahogy vérem végigcsorog kézfejemen, ujjaimon majd mikor nem volt hova tovább folynia összetorlódott ujjbegyemen s végül nagy cseppekben földre hullott. Ellenségünk viszont ereje teljében volt a sok fegyver idézés és támadás dacára. Egyre inkább kilátástalanná vált helyzetünk. A rám sújtó támadása után egy pillanatra megállt eltűntek kezeiből fegyverei, majd két mésik fegyvert idézett helyükre. Két teljesen azonos kardot melynek pengéjén különös rúnák vibráltak keresztvasába pedig egy-egy laposra csiszolt lakrima volt beleágyazva. Lassú léptekkel elindult felénk és közben ismét nekikezdett monológjának.
- Most végetek van kis titánok, de ne aggódjatok. Az a vén bolond megkapja majd a fejeteket… - Már vártam a hasító fájdalmat és a gyors és hideg halált mikor egy hang kiragadott beletörődésemből.

- Lassan a testtel! - A kiáltás felettünk hangzott el, onnan ahonnan semelyikünk nem számított arra, hogy valaki is érkezhetne. Mindannyian a hang forrása felé kaptuk a fejünket. Még támadónk is megszakította támadását, hogy tekintetét az érkezőre emelje. Egy férfi körvonalai közeledtek tartózkodási helyünk irányába. Zuhanási sebessége és a magasság ahonnan esett lefelé nem túlzottan túlélhető kombinációnak tűnt. És hirtelen egy fénypengét idézet kezeibe amit már indított is Twinblad-felé. Amint a fénypende belecsapódott a fegyvermágus fegyvereibe, azok forogva repültek ki kezeiből. A férfi pedig ruganyos mozdulattal földeltért előttünk. És már indult is és egy jól célzott alsó horoggal hatalmas ütést mért a banditafőnök állába, aki súlyát meghazudtoló gyorsasággal-és magasságba emelkedve repült be a sátor ponyvái közé. Most, hogy elült a kezdeti meglepetés alkalmunk nyílott jobban megvizsgálni az érkezőt. Egész testét egy erősen izzó mágikus aura borította. Ránk emelte tekintetét majd határozott érces hangon megszólalt.
- Jól vagytok? Chronaios küldött utánatok, úgy tűnik jól tette…
- Igen! csak egy kis karcolás. - válaszolja Sarumi
– A történtekhez képest jól, kössz a kérdést. - Próbáltam rám erőltetni a mosolyt.
- Nekem sincs bajom. - biccentett a férfi felé Eigio. Hirtelen morgás hallatszik a sátor felől majd kiszakad a sátor ponyva teteje és Markus lép ki a nyíláson egy hatalmas kétkezes kardal amit egy hétköznapi ember meg sem tudna emelni. Az újonnan érkező férfi körülötti aura hirtelen megváltozott és két hatalmas szárny jelent meg hátán. Pillanatokon belül mellettünk termett.
- Erre most nincs idő, azonnal mennünk kell. Kapaszkodjatok!
- Én megoldom magam! - felelte Sarumi és kibujt a férfi karjai közül. Minket közben szorosan megragadva a levegőbe emelkedett. Meghökkentő gyorsasággal távolodtunk a banditák táborától. Athair (mert útközben bemutatkozott nekünk) egyenesen a legközelebbi településre repült velünk ahol rögtön le is szált. Kis lemaradással Sarumi is megérkezett földet érve visszavette emberi alakját. Amint elengedett Athair, lábaim nem tudtak megtartani így összeestem és a harc összes fáradsága egyszerre rohant le. Kapkodtam a levegőt, hogy a rám törő légszomjat valamilyen szinten csökkentsem. A megsérült alkarom lüktetett vérzése már elált viszont mélysége miatt ez egy maradandó heget fog okozni mikor begyógyul, egy életre szóló emléket teremtve egyik legnehezebb küldetésünkről.
- Ha ezen az úton végigmentek egyenesen, és a végén elfordultok jobbra, akkor ott megtaláljátok a vonatállomást. - Törte meg a csendet Athair.
- Te nem jössz? - kérdezte Sarumi.
- Nekem van még egy kis elintéznivalóm. Visszamegyek, és elkapom Twinblade-et. - válaszolta a férfi. - Akkor jövök én is! - vágta rá Eigo
- Engem se hagyjatok ki a mókából. - vágtam rá lihegve, de közben mosolyogtam.
- Én is kipihentem magam. Itt ne hagyjatok. - egyenesedett fel Sarumi.
- Láthattátok, hogy milyen erős, esélyetek sincs ellene. És különben is csak útban lennétek, és rátok is vigyáznom kellene.
- De ez a mi feladatunk. Nem várhatjuk el, hogy más csinálja meg helyettünk. - próbált ellenkezni Eigo. - Menjetek vissza a mesterhez. - Mondandójának végére érve intett majd kibontva szárnyait már hasította is a levegőt, gyorsan távolodva Twinbade tábora felé. Kissé csalódottan megindultunk a vonatállomás felé. Fájdalmas csend honolt az út alatt, Senki egy szót nem szolt. Megvettük jegyeinket és már indultunk is a Shirotsuméba tartó vonatra. Egy üres kabint kerestünk leültünk Az út felét átaludtam. Arra keltem, hogy Eigo valamiről beszél
...erült végrehajtani a küldetést, amit az öreg kért, erre a legvégén bukunk el. -mérgelődött. - Az igaz, hogy egészen a siker kapujáig eljutottunk, de ott csak majdnem meghalni sikerült. – fogta meg a sérült oldalát.
– Eigo, ne keseregj! Hiszen láttad, hogy esélyünk sem lett volna megölni Marcust! Örüljünk, hogy utánunk küldte Athairt és élve megúsztuk. – fejezte be csendesebben.
- Tényleg nem volt esélyünk. De ez akkor se mentség. Semmi hasznunk nem volt, és Athairnek még Twinblade elfogásán kívül, minket is meg kellett mentenie. Ráadásul most is helyettünk harcol azokkal a banditákkal, egyedül. - Emelte fel hangját a férfi. - Igen, helyettünk harcol és egyedül, mert mi elbuktunk. De most már nincs mit tenni. Inkább reménykedjünk benne, hogy Athairnek nem lesz semmi baja, és sikerül teljesítenie azt, amit nekünk nem sikerült. - feleltem Eigo kirohanására. A fájdalom már kezdett enyhülni karomban, már nem akadályozott a mozgásban így mozgatni próbálgattam mennyire használható.
Beszélgetésünket egy hang szakította félbe. - Shirotsume végállomás. - Úgy tűnik megjöttünk. - mondtam. - Akkor induljunk is vissza a klánházba. - vetette fel Sarumi. Rövidesen megérkeztünk rég látott klánházunk elé elgó meglökte az ajtót ami túl jól sikerült és ezáltal beesett a nyüzsgésig teli nagyterembe. Jóízű nevetésbe tört ki mindenki köztük Sarumi és én is jót szórakoztunk társunk balszerencséjén.
- Miért nem szóltatok...? - fordult felénk Eigo mikor felegyenesedett az ajtón belül. Odaléptünk a pulthoz majd Sarumi megszólította Meit.
- Szia. Visszatértünk. - mondta Sarumi.
- Azt észrevettem. - kacagott fel ismét Mei. - Azért ennyire nem volt vicces. - morogta Eigo.
- A mester már vár titeket a dolgozószobájában. - Egy sört még meginnék előtte.
- Ez egy jó ötlet. - vágtam rá.
- Az ráér később is. Azt mondta, hogy amint visszaértek, azonnal küldjelek titeket hozzá. És ezt külön leszögezte, hogy semmit ne adjak nektek.
- Akkor jobb ha indulunk is. - nézett a lépcső felé Sarumi. Az Emeletre érve egyenesen Chronaios dolgozószobájához mentünk. Sarumi be is kopogott ajtaján.
- Tessék. - hallatszott bentről. Miután mindannyian beléptünk becsuktam magam mögött az ajtót. - Gyertek foglaljatok helyet és meséljétek el mi történt. - Mondta megszokott nyugalmával az öreg varázsló mikor meggyőződött arról, hogy nem esett komolyabb bajunk.
- Örülök, hogy jól vagytok. Látom, hogy megviselt benneteket ami történt, de ne hibáztassátok magatokat. Túl erős volt az ellenfeletek, nem kellett volna rátok bíznom ezt. - próbált minket megnyugtatni.
- Ettől valahogy nem vagyok jobban. Akkor se tudtuk elvégezni a feladatot. -vágta közbe Eigo.
- Így van, szégyent hoztunk a klánra, és magára is Mester. - helyeselt Sarumi.
- Nekem viszont most egy kis pihenőre van szükségem valamint rengeteg edzésre amibe kialakítom mágiám alapjait. - Törődtem bele a történtekbe.~ Megígérem magamnak, hogy keményen dolgozok, hogy még egyszer ne történjen ilyen egy küldetésemen sem.~
- Nekem is sokat kell edzenem. Nem engedhetem meg a pihenőt se magamnak. Azt hiszem neki is látok rögtön az edzésnek.