Mona Okami - Csatlakozási/ Kilépési pályázatok

előzmény: A Sátán Kutyája c. kaland!!!

Ha már felkeltem, csinálni is kellene valamit... A kötések nagy részét lehámoztam magamról, hisz értelmetlenül került fel a helyére. Miután ezzel megvoltam, felhúztam valami normálisat ruháim újonnan szerzett arzenáljából és indulásra kész voltam. Nati hagyott egy üzenetet az asztalon miszerint elment a céhbe. Nem volt dolgom, így gondoltam én is ott ütöm el az időmet, mint a többiek. A társaság nagy részét már ismertem, nem voltam újdonság számukra.
A céhházba beérve Bob-mester jött szembe.
- Minden rendben aranyom? Még pihenned kellene. - tett javaslatot kedvesen.
- Persze. Már jól vagyok. - feleltem. Lehet meg kellett volna már kérdezni, de ahogy eddig, ez most sem jött össze... majd később.
- Na tessék. Edd meg szépen! Ettől majd jobban leszel. - nyomott kezembe egy szál répát. Hát... ő tudja.
- K- köszönöm! - és már el is ment a dolgára.
A távolból veszekedés zaja jutott fülembe és figyelmesen hallgattam.
- Miért bántottad szegény lányt? - kérdezte Liz felháborodva valakitől.
- De én nem csináltam semmit. - hallottam meg Pete hangját is. Na kicsit homály, hogy miről is beszélnek, jobban kellene figyelnem.
- Akkor nem így nézne ki! - vágott vissza a lány.
- De... én... mondtam neki, hogy fusson. - olyan ismerős...
- Mégis honnan?!
- Hát... egy három fejű, hatalmas... kutya tá... - ezek most komolyan miattam veszekednek? Ajj olyan bolondok... semmi bajom. Tök jól vagyok! Na jó... fáj még itt-ott de semmi komoly.
- Mi?! És te ilyen helyre vitted?! - rémüldözött.
- De hát... Ő akart jö... - még be sem fejezte mikor megindultam feléjük. Ideje lesz leállítani őket.
A répát ropogtatva léptem melléjük, mire elhallgattak és engem néztek.
- Mi a hézag hapsikám? - kérdeztem Petetől, mivel emlékeztem, hogy őt is rendesen helybenhagyták.
- Szia... Mona. - köszönt, miközben alaposan végigvizsgált.
- Mi az? Talán kifordítva húztam fel? - kérdeztem reakciója után, és néztem végig ruházatom.
- Nem. Nem. Örülök, hogy jól vagy.
- Ó! Hát én is örülök, mert úgy tűnik te is élsz és virulsz! - mutattam egész lényére mosolyogva
- Igen... - mosolygott fejvakargatás közben.
- ... Mi baja van itt mindőtöknek? Nem látjátok hogy jól vagyok? - elég idegesítő mikor feleslegesen aggódnak érted...
- Egy napig ájult voltál... bocsánat az aggodalomért akkor. - sértődött meg.
- Hű... az sok idő. - töprengtem el a dolgon. - Vajon álmodhattam valamit? - hmm nem emlékszem semmire ._.
- Igen, sok idő. - szakította meg gondolatmenetemet morcosan.
- Az magában nem baj ha aggódtok de ne vesszetek össze miattam... ez olyan mintha én lennék a hibás! - vágtam fancsali képet. Épp úgy ahogy éreztem magam
- Nem veszekszünk, csak... csak... megbeszéltük a történteket.
Liz felé fordulva szúrós pillantásokat vetettem rá, közben mégis Peethez beszéltem.
- Úgy gondolom, hogy az idősebbnek kell a fiatalokra vigyázni, amit meg is tettem. Az, hogy eközben mennyi erőmet használtam, már rám tartozik. - próbáltam ki hozni a lehető legtöbbet a helyzetből, és ráébreszteni őket, hogy nem a fiú hibája.
- Köszönöm, - állt fel a székéről - de itt úgy szokás, hogy az erősebb vigyázz a gyengébbre.    
- Szóval ezzel arra célozgatsz hogy én gyenge vagyok? - sikerült valamivel lágyabban megkérdezni annál, mint ahogy akartam.
- Gyengébb, mint én. - a megszokottnál is határozottabb volt, amit a múltkori prédikálás után nem vártam. A düh úgy elhomályosította gondolataimat, hogy észbe se kaptam addig míg hatalmas csattanással érintette tenyerem a fiú arcát. Nem tudom mekkorát üthettem, de bizsergett a tenyerem tőle.Elfogott a bűntudat. Nem érdemelte meg!
- A gyengék nem tudnak uralkodni magukon. - mondta, anélkül hogy egy pillantást is felém intézett volna.
A kijelentése ugyanakkor szíven ütött. Nem értettem miért mond most ilyen dolgokat nekem. Eddig még nem volt rá példa. Könnyek szöktek a szemembe, de ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a sírást.
- És az az igazán gyenge, aki azt még rejtegeti is. - eszembe jutott az amit tegnap mondott, mikor magyarázta, hogy nem kéne lenéznem a saját mágiámat.
- Erre nem nagyon vagyok kíváncsi. - közöltem majd hátat fordítva elindultam kifelé.
- Megint mész tovább? Megint mész egy másik városba? - kiabált utánam.
- Mi közöd van neked ahhoz hogy én mit csinálok?! Úgy gondolom, hogy már nem szorulok másokra, tökéletesen elvoltam fedél és menedék nélkül, pénz és ételhiányban szenvedve jó ideig! És legalább nem zaklatott senki! - vágtam hozzá a mondatokat ordítva.
- Akkor menj csak! Hagyd itt Natit, ki segített neked! - mi köze van neki ahhoz hogy nekem ki segít és ki nem? Miért akarja, hogy elmenjek? - Hagyj itt engem is. Ha nem kell egy barát segítsége, akkor menj csak nyugodtan!
Barát az ilyen? Aki elüldözi a másikat? Nagy sietségemben visszafordultam.
- Á, szóval így állunk... Nem gondoltam hogy olyan érzéketlen lennél aki kitenne egy nőt az utcára. Különben is, ha engem elzavarsz, mindenki azt gondolja majd rólad, hogy bunkó vagy! - tartottam kis szünetet - Nati pedig más téma. - fűztem hozzá halkan és kiléptem az ajtón amit magam után szép ívesen becsaptam. Kiérve az utcára megcsapott a téli csípős hideg. Szorosabbra húztam a sálam és elindultam világgá.
- Red Carpet! - alkalmaztam a haladás gyorsabb formáját. Mielőtt bármerre is elmentem volna, hazafelé vettem az irányt, hogy a cuccaim egy részét magammal vihessem. Az indulatokat és érzelmeket már nehezen tartottam féken. Az ajtón belépve patakzani kezdtek a könnyeim. Levettem a cipőm, és kabátostul vetődtem a kanapéra. Egyrészről emésztett a bűntudat, másfelől nagyon mérges voltam Pete-re amiért ilyeneket mondott nekem. Mér jöttem én ide? ~ Útbaigazításért. Miért maradtam itt? ~ Mert marasztaltak, és szívesen láttak. És mégis... mégis miért akarok elmenni? ~ Mert egy faszfej megbántott! Hát hülye vagyok én? ~ Bizonyára... Ilyen okkal elmenni.. Nem vagyok normális. Nem hagyhatom, hogy az a hülye elüldözzön! Erős nő vagyok! Meg tudok állni a saját lábamon is!
Ettől a gondolattól vezérelve felálltam és elindultam a fürdőbe rendbe hozni magam. A hideg víz segített felfrissülni, és már az arcom sem volt olyan vörös, mint mikor beléptem ide. Meg kell keresnem Bob mestert. Szipogva haladtam az utcán, miközben szép finomat szitált a hó, lassan beterítve mindent. A hatalmas ajtó előtt megtorpantam, de erőt véve magamon kitártam szárnyait és céltudatosan mentem befelé. Bob mestert keresve pásztáztam végig az épületet de mivel nem találtam így elindultam az irodája felé. Kopogtattam az ajtón.
- Gyere csak! - hallottam a barbi-baba hangját a túloldalról. Remek! Itt van, akkor elvileg ezt egy csapásra elintézhetem... - Ó, Mona drágám! Mi járatban vagy?
- Igazából azért jöttem mert
- Kincsem kérsz teát? - hát ez nem igaz....
- Nem, köszönöm!
- Na akkor mondd amit szeretnél. - azt próbálom épp....
- Viszonylag régóta vagyok már itt. Jó a hangulat, kedvesek az emberek és van hol aludnom... Ezért arra jutottam, hogy szeretnék csatlakozni a céhhez.
- Ez remek hír aranyom! Még jó, hogy rendbe hozattalak amint megjöttél. - mondta mézesmázosan. - A többieknek nem leszel újdonság, de biztosan örülni fognak neked! - micsoda véletlen, Liz épp arra sétált, mert látta, mikor visszajöttem, és aggódott. - Liii~z! Gyere csak be kedvesem!
- Mona hát itt vagy? - támadt le egyből - Eddig téged kerestelek.
- Monácska csatlakozni szeretne a céhünkhöz. Neked mi a véleményed?
- Komolyan? De jó ~! - ölelgetett össze vissza.
- Úgy látom van hely a számodra. Már csak a pecsét kell. Liz, volnál szíves...?
- Persze! Mona, hová szeretnéd?
- Ide kérem!!
Nos hát, így történt, hogy a céh tagja lettem annak ellenére is, hogy megpróbáltak "elüldözni", félholtra vertek egy küldetésen, és faviccekkel "dobáltak".