Thrin

Megszentségtelenített temető

Egy kis poros úton sétáltam, a nap heve bántón tűzött és még a fejemre terített világossárga köpönyeg sem enyhítette azt. Egy aprócska faluhoz közelítettem, bár csak igen nagy jóindulattal lehetett falunak nevezni a helyet. Alapvetően csak azért alakulnak meg ezek a lepukkant kis falvacskák, mint ez is, mert egy forgalmas út mellet elhelyezkedő jól működő fogadó vagy pihenő helynek a személyzete általában ide költözik. Meg persze pár nincstelen, aki abban reménykedik, hogy itt többre tehet szert, mint bárhol másutt. Ezen elmélkedve értem be a városba. Körbe pillantva ugyanaz a kép fogadott, mint az előzőekben, és ami a következőkben fog fogadni, de mindig reménykedem, hogy esetleg ez pont más, mint az előző. A kis falunak gyorsan elértem a főterét, már ha lehetett ilyet mondani a házak által körbevett koszos kis térre. A téren számtalan ló állt, amik egy karavánhoz tartoztak, mellettük legalább annyi lovas vagy utas kísérő serénykedett vagy ücsörgött. A térről nyílt a kis fogadó bejárata is. Odamentem és belöktem az ajtót majd besétáltam. A fogadó belseje teljesen kidolgozatlan volt és csak a legszükségesebb dolgokkal volt berendezve. Talán sok a verekedés és nem akar többet veszíteni a fogadós, mint szükséges. Miközben ezen elmélkedtem végig pillantottam a fogadó mennyezetén és falán. Ez elsőn durva gerendák, míg a másodikon szintén durván kifaragott fadeszkák sorakoztak végig. Olyannyira igénytelenül volt összerakva a hely, hogy azt gondoltam a fogadós építhette a saját két kezével és nagyon sietnie kellet. Ezután szemügyre vettem a fogadó berendezését is. Kör alakú kis fa asztalok sorakoztak egymás mellett és mellettük egy két szék. A fogadós éppen a kemence mellett ügyködött és egy nagy adag tésztát lökött be, míg a feleségét utasította, hogy hozzon egy kis húst. Intettem a fogadósnak mire ő bólintott és elsietett. Már rég nem reménykedtem, hogy lesz választék is egy fogadóban minden helyen ugyanazt a szomorú választ kaptam márpedig, hogy nincs nem nincs csak egy fajta étel. Már rég letértem volna erről az átkozott útról, ha nem lett volna olyan érdekes az a hír, amit hallottam és ahová igyekeztem nem erre vezetett volna. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen helyeket pedig messze elkerültem mindig is és szí vessen folytattam volna ezt a jó szokást ha nem lett volna ez az egyetlen hely egy napi járóföldre. Ezután leültem a helyemre és vártam. A fogadóban rajtam kívül csak egy harcosnak kinéző alak foglalt helyet. A sarokban ült és egy kupa mellett étkezett éppen, de nem láttam, hogy mit mivel az asztalán egy nagy fekete pajzs és egy kard hevert, a földön a lába mellett pedig a felszerelése volt egy nyereggel együtt. Ekkor felpillantott és biccentett majd rögtön a tányérja felé fordulva evett tovább. Ekkor közeledett a kocsmáros egy frissen sült cipót és egy sült rostélyost adott. Miután megettem kényelmesen nyúltam el a széken és a világ is sokkal fényesebbnek és vidámabbnak tűnt bár nem annyira, hogy a fogadót is szépnek lássam.
Így üldögéltem egy ideig mikor kintről egyre hevesebb kiabálás hallatszott be. Felkaptam a fejem és láttam amint másik fickó feláll, fizet és kimegy erre én is fizettem és távoztam. Kint egy nagyobb gyűrűben emberek csoportosultak és egy kereskedő féle ember kiabált körbe:
- Egy bátor jelentkezőt keresek arra, hogy segítsen nekem az innen nem messze fekvő hegyen lévő kis temető be felvinni és eltemetni az édesapámat. Szegény megbetegedett és végül itt halt meg. Bárki jelentkezik is megjutalmazom, ha sikerrel járunk.
- Már hogy ne járnál sikerrel? Talán nem tudsz ásni öreg? – Kérdezte a karaván vezetője kis kacajjal.
- Nem te marha. Csak az a temető már nem olyan biztonságos, mint régen. Azt mondják, hogy valami befészkelte oda magát. Egy ideje eltűnnek arra az emberek és nem igen térnek vissza. – Kiabált be egy öreg rekedtes hang.
Erre rögtön megritkult a tömeg és kezdtek szétszéledni mire könyörgőre fogta a fickó:
- Meg fizetem azt, aki segít nekem ebben – kiáltott fel és megrázott egy kis batyut, amit az inge alól kapott elő.
Erre a mellettem álló férfi a fogadóból előre lépett és oda kiáltotta:
- Én vállalom.
Ezzel oda is sétált a kikiáltóhoz és átvette az erszényt. A férfi hálásan megrázta a kezét és oda vezette a kocsijához és felültette a bakra. Már épp indulni akartak mikor felkiáltottam nekik:
- Én is megyek! Majd mikor a megbízó kétkedve rám nézett hozzá tettem: - Nem kérek érte semmit.
Erre intett és én felszálltam melléjük a bakra. A férfi akit Zednek hívtak elkezdte magyarázni, hogy annyit tud a dologról, hogy valami mágus féle van a temetőben és az tartja rettegésben a helyieket. És neki elég, ha csak elkergetjük legyőzni nem szükséges. Mire a fekete ruhás alak aki Felnok néven mutatkozott be rögtön rávágta, hogy ő is mágus és nem tűri az ilyet szóval a legkevesebb, ha le is győzi azt.
Egy ideig mentünk a szekérrel egy kisebb kíváncsiskodókból álló csapat is velünk tartott, de nem helyiek. Mi a bakon megbeszéltük, hogy csak én és Felnok megyünk be, mert nem akarjuk, hogy megsérüljön a megbízónk. Ebbe Zed bele egyezett és oda adta a számszeríját hogy használjam, hátha segít valamit, mert meg említettem neki, hogy képes vagyok használni. Eléggé kis darab volt ezért nem jelentett problémát a felhúzása és a célzás vele.
A temető egy kis szurdokban volt és mindössze húsz perc alatt ott is voltunk a lovas kocsival. A kíváncsiskodók gyűrűjétől övezve leszálltunk és átvágtunk közöttük majd behatoltunk a temetőbe. A temető eléggé jó állapotúnak tűnt még úgy is, hogy nem jártak gondozni már egy ideje. Nem volt valami nagy, mert jobbára csak a falusiak temetkeztek bele és néhány elhaladó utazó aki nem tudta megoldani a hulla elszállítását. Minden felé obeliszkek és sírok sorakoztak mivel a faluban akadt valaki, aki a követ megmunkálva készíthetett sírköveket is. Egy ideig haladtunk befele és egy idő után már nem is hallottuk a kint lévők halk beszélgetésének zaját. Majd egyre jobban lehetett hallani, hogy bent mozog valami vagy valamik. Társam halkan intett mire a temető széle felé mozogtunk és onnan kerültük meg a temető közepét nehogy bele szaladjunk esetleg valamibe. Majd egy intésére szétváltunk. Ő jobbra tartva haladt befelé én továbbra is a biztonságosabb külső oldalon maradtam.
Már egy ideje mentem a sírok között, amikor zörgést hallottam magam elöl a lassanként leszálló sötétben. Kicsit megijedtem, de rögtön magamra parancsoltam és az újonnan kapott számszeríjat felhúztam majd a húrra egy nyilat helyeztem. Ezzel tovább mentem és mikor befordultam a következő sarkon ismét meghallottam a zörgést.
- Felnok te vagy? – suttogtam alig halhatóan.
Mivel nem jött válasz még halkabban kezdtem előre osonni. A következő forduló után egy nekem háttal álló csontvázzal találtam szemben magam. Mivel nem figyelt gondosan céloztam és lőttem. A számszeríj halkan kattant és a lövedék szétrobbantotta a koponyáját majd hangosan csattanva beleállt az egyik sírkőbe. Erre összerezzentem és gyorsan felhúztam az ideget és tovább sietve egy újabb vesszőt illesztettem a húrra. Ekkor zajt hallottam magam előttről kicsit beljebb méghozzá csatazajt. Erre elkezdtem arra felé sietni és mikor kibukkantam egy még nagyobb részt szabad helyen találtam magam. Felnok épp levágta az előtte lévő csontvázat. Mikor meglátott sietve intett kardjával és előre mutatott és csak röviden oda szólt:
- Nekromanta és nem is gyenge.
Biccentettem neki és mögé állva figyeltem, ahogy lassan előre araszol, Miközben így haladtunk egyszerre csak mozgást hallottam bal felől és kilépett egy csontváz mire figyelmeztetően felkiáltottam. Felnok egy magabiztos fordulattal felé csapott a pajzsával majd mikor ezzel neki lökte egy sírkőnek a kardjával lefejezte. Egy ideig vártunk még hogy hátha lesz valami majd mivel nem hallottunk semmit haladtunk tovább a temetőben. Egy ideg úgy tudtunk haladni mintha nem is lenne semmi probléma mikor hirtelen kijutottunk egy temető túl oldalán és megláttuk a keresett nekromantát aki egy sötét szikla tövében ált és egy fekete csuklyás köpönyeget viselt. Mellette egy kis tábortűz égett és egy nagy csomag felszerelés állt.
Mikor meglátott minket megszólalt rekedtes hangján:
- Már vártalak titeket betolakodók. Készüljetek fel mert innen nem juttok ki élve. – mondta gúnyos kacajjal és intett egyet a levegőbe.
Abban a pillanatban, hogy leengedte a kezét hirtelen elkezdett a földből előmászni tizenöt csontváz. Dermedten figyeltem amint szép lassan előmásznak a föld alól. Ekkor vettem észre, hogy szerencsére csak engem nyűgözött le a látvány és társam már le is vágott három darabot belőlük mielőtt még egyáltalán kimásztak volna a földből. A nekromanta dühösen figyelte és mikor a felállt és parancsra váró élőholtak közül még kettőt levágott dühösen ordítva utasította őket csatába. Megindultak felénk. Azonnal közéjük lőttem és bár nem sikerült egyet sem megölni egynek a nyílvessző elvitte a lábát egy másiknak meg a kezét. Mire újra fel tudtam húzni a számszeríj húrját már közel jártak. Felnok levágott még egyet majd egy másikat és hátrált majd felkiáltott:
- Mágikus Szél Tenyér - mire egy hullám indult meg és több csontvázat elsöpört vagy a szikláknak kent szerte szétzúzva őket. Ezt még egyszer megcsinálta majd nevetve megpörgette a kardját és előre lépve levágta a még mozgó csontvázakat.
A nekromanta is mormolt valamit mire hirtelen szorítást éreztem a bokámon és mire lenéztem egy csomó csontkéz markolta meg a bokám és társamét is. Majd előre tartott a tenyerét és elengedett még egy varázslatot is. Hirtelen 6 db csont lövedék száguldott a társam és felém. Felnok egyszerűen maga elé kapta a pajzsát, de nekem túl hirtelen jött és mélyen a testembe fúródott kettő és a harmadikat is csak szerencsével kerültem ki.
Társam látva hogy mi történt intett és oda ordított:
- Nem azt mondtad, hogy mágus vagy? Mert ha igen akkor roham.
Nem feleltem csak átváltoztam anakonda alakjába és kisiklottam a szorító kezek közül. Társam elküldött a földből ismét elő kúszó csontvázak felé még egyet abból, amit az előbb hasznát és rohamozott. Keresztülrohant a fekvő alakok között és futtában vágta le őket. Mire a nekromanta is előre lépett és elő húzott a tenyeréből egy csigolyákból álló ostort. Meglengette a feje felett és lecsapott vele. Felnok kitért majd újra támadott miközben én hátulról közelítettem. A nekromanta épp egy újabb támadásából kényszerítette meghátrálásra Felnokot mikor lecsaptam és elkaptam a bokáját és onnan egyre feljebb kúszva a testére tekeredtem. A nekromanta megijedt majd az ostort félre dobva tőrt rántott és több helyen megszúrt. De hirtelen abba hagyta persze nem önszántából, hanem azért mert nem volt karja. Egy ideig döbbenten szemlélte majd felkiáltott és hisztérikusan rázni kezdte a kézcsonkot. Majd intett megmaradt kezével és Felnok köré felemelkedett egy Csont börtön, ami megakadályozta az újabb csapását. De nem sokáig örülhetett a sikerének a Nekromanta mert rátekeredtem ekkor a már megmaradt kezére is és szép lassan kiszorítottam belőle a levegőt.
Mikor már biztos voltam, hogy meghalt elengedtem és visszaváltozva még leszúrtam nehogy valamiképp visszatérjen.
Ezután leültem és nekitámasztottam a hátamat egy sírkőnek és lenézve meglepetten tapasztaltam hogy mellettem pont egy nagy halom türkizkék színű Temetőmoha nő. Utolsó erőmmel még elővettem a gyógynövényes dobozom és leszedve a Temetőmohát beletettem azt, majd vissza raktam a dobozt a helyére.
Mikor a vérveszteségtől elájultam még láttam, hogy Felnok széttöri a ketrecet és oda jön.
Másnap a fogadóban ébredtem és meglépődve tapasztaltam, hogy be vagyok kötözve mikor érdeklődtem a fogadós azt válaszolta, hogy a fekete fickó kifizette, hogy meggyógyítsanak majd távozott.

Szedtem:

5 db Temetőmohát

Az Átkozott Bárd

Épp egy Zared nevezetű mágushoz igyekeztem, aki igen sokat tudott a misztikus lények tulajdonságairól és elfogásuk módjairól mivel, hogy ő is alakváltó mágus volt. Tőle reméltem útba igazítást nyerni a következő lény alakom megszerzéséhez szükséges lény hollétéről. Utam észak felé vezetet és délután felé járt az idő, az út hosszan el nyúlt előttem és csak távolabb látszott megtörni egy elágazás képében. Mivel nem volt mit ennem erősen reméltem, hogy egy faluba ágazik el az út és ott szállást nyerhetek. Mikor elértem az elágazást egy tábla maradványait leltem meg ami már olvashatatlanra kopott, de egy szótöredékből rájöttem, hogy reményem nem volt hiába mert tényleg van a közelben egy falu. Az út két felé vált az egyik egy baljóslatú temető felé ívelt és láthatóan lerövidítette a falu elérésének út vonalát. A másik a temető megkerülésével egy jóval hosszabb úton közelített a falu felé. Mivel temetőben már volt dolgom nyugtalan holtakkal ezért inkábba a hosszabb úton indultam el egy kissé sietve, hogy még napnyugta előtt elérjem a falut. Az út egy ideig folyamatosan ívelt a falu felé majd egy rozs mezőt ketté szelve folytatódott. Láthatólag nem volt sok látogatója a falunak mert itt ott a rozs belepte az utat is. De az ágyások gondozottságából látszott, hogy nem elhagyatott a hely. Rendületlenül folytattam az utam a rozson át, de egy idő után már annyira benőtte a rozs az utat, hogy inkább úgy döntöttem, hogy levágom az utat és úgy indulok a falu felé, amely onnan már látszott. Sietve törtettem és figyeltem, hogy látok egy későn haza induló földművest, de a táj kihalt volt. Csak a távolból szólt valami lágy dallam, ami arra utalt, hogy valami ünnepség zajlik a faluban. A zeneszót hallgatva siettem ez egyre gyorsabban sötétedő játon. amikor hirtelen valami puha és rugalmas került a talpam alá, megrémültem és rögtön utána arccal a sárba estem. Riadtam gurultam odébb a sárban és sietve talpra kecmeregtem. A tőrömet elő kapva és botomat magam elé tartva pislogtam körbe, de nem láttam semmi rendelleneset. Mikor kissé lelassul a pulzusom és lenyugodtam a tőrömet eltettem és egy fáklyát vettem elő majd azt meg gyújtva elindultam vissza és a földet néztem. Pár méter múlva ismét kénytelen voltam hátrább hőkölni mert egy hullát pillantottam meg a földön. Nem mintha nagyon ijedős lennék, bárki megijedne egy félig szét tépett és kibelezett tetemtől ami hirtelen megjelenik előtte egy rozs táblában. Egy ideig csak piszkálgattam, de mikor láthatólag nem akar élete kelve meg enni közelebb hajoltam. A hátára fordítva láttam, harminc év körüli férfi és földműves ruhában van. Ami azt jelentette, hogy megtaláltam a későn haza induló földművesemet, de valahogy nem örültem neki. Felálltam és körbe jártam a tetemet, sajnos nem sok mindent találtam egy hosszú kőrisfa boton, meg néhány emberi és állati lábnyomon kívül. De hogy milyen állatok voltak azt nem tudtam megállapítani de még azt sem, hogy merről érkeztek vagy merre távoztak a nyomok mert a sok hempergésemmel szét túrtam a földet, meg még a sötétség is nehezítette dolgot. Felkaptam hát a botot mint bizonyítékot és sietve folytattam az utam a falu felé. A falu közelébe érve vissza tértem az ismét látható útra, és azt követve tértem be a falu fő utcájára. Körbe pillantva a hagyományos varázslat nélkül élő népek falu képe tárult elém a kövezetlen úttal, és a fa, részben pedig kő házakkal.
Már el hagytam az első házakat mikor zajt hallottam, az egyik mellék utcából kilépett egy lány és felém lépett. Barátságosan intettem neki és beléptem a legközelebbi fáklya fényébe. Erre riadtan hátra hőkölt és felsikított. Nem tudtam, hogy miként is reagálhatnék erre, de mivel sürgős mondanivalóm volt türelmetlenül legyintettem és felé léptem. Erre kiabálni kezdett, de nem egészen értettem. Csupán azt az egy tényt értettem meg, hogy veszélyesnek ítélt és hívja a falusiakat. Erre nem akartam bajt ezért a kezem széttárva vártam a népeket. Nemsokára kaszával, kapával és fáklyákkal felszerelkezett népség jelent meg. Körbe vettek, és egymást buzdították, hogy legyen merszük nekem esni. Ezen kissé meglepődtem mert nem tartottam magam sohasem valami rémisztő alaknak. Mikor végig pillantottam a ruhámon amit részben sár részben a halott vére és belei borítottak rögtön megértettem, hogy mitől ijedt meg a lány. Mivel láttam, hogy lassan egyre szűkül a kör körülöttem és még sokáig akartam élni úgy gondoltam, hogy ideje lépni valamit. Tőrt rántottam, hogy kissé vissza riasszam a falusiakat. Vissza is léptek egy páran, viszont akadt egy kalapácsos fickó aki nekem rontott. Szerencsére időben kitértem előle és a botommal kigáncsolta majd, tőrt szegeztem az ijedt falusi torkának. Ezután nagy hangon felkiáltottam:
- Most megölhetnélek, de nem teszem mert nincs semmi bajom veled és ha megbeszéljük nektek se lesz velem.
Erre felkiáltott egy nő a tömegben:
- Ne hallgassatok a Fenevad szavára a hangja olyan akár a méz és elaltatja csak a figyelmeteket. Támadjuk meg most amíg még magunknál vagyunk. Hisz nézzétek még Sared botja is nála van. - Ezzel példát mutatva nekem rontott volna, de egy férfi megállította.
- Nem lányom, elvisszük a faluba és ott megvárjuk vele az Átkozott Bárdot. Úgy is jön a következő moira idején.
Ezzel nem sok választást hagyva elkobozták a fegyvereimet és a faluba vittek. Út közben még sikerül beszédbe elegyednem a fickóval aki mint került a falu bárdja vagyis az itteni vezető volt:
- Elárulnád nekem mi az a moira amit emlegettek?
Láthatóan tetszett neki a kérdés és mosolyogva válaszolt:
- A moira egy zene mű amit csak a legjobb zenészek tudnak elő adni. De nem csak ez a különlegessége. Ezt a zeneművet csak egy teljesen tiszta szívű ember tudja elő adni, és aki győz egy moira viadalon az lesz annak a községnek a vezetője ahol győzött.
- Ez a bárd akit emlegettek ez is valami vezető?
- Nem az Elátkozott Bárdot hajta a vére és a kalandokat keresi ezért nem tud ott maradni egy helyen se hogy vezető legyen. Egyesek ezzel magyarázzák, hogy Átkozott Bárd a neve.
Mikor idáig értünk a beszélgetésben meg is érkeztünk a falu főterére ahol mindenki ment a maga dolgára és engem a fogadó egyik szobájában szállásoltak el. A szoba elég szegényes az ablak meg rácsos volt de legalább járt hozzá vacsora aminek örültem. Este nyugtalanul aludtam és korán ébredtem fel.
Börtönömben eltöltött első napom eseménytelenül telt. Egész nap a felszerelésemet tisztogattam, és az ablakon néztem kifelé. Ezen unalmas tevékenységemben csak az időnként megjelenő emberek zavartak meg akik az ételt vagy a fürdő vizet hozták. Az egyik az esti lány volt akivel beszédbe elegyedtem és megtudtam, hogy az utóbbi időben valami garázdálkodik a környéken és emberek tűnnek el majd szétszaggatva tűnnek fel ismét. Mondta, hogy aznap sete azért volt kint mert eltűnt a bátya és meg akarta keresni. Erre hírtelen eszembe jutott az este megtalált hulla és elmeséltem neki az egészet, mert este az életemért való érvelés kiverte a fejemből. Erre megköszönte és könnybe lábadt szemmel elszaladt. Este már nem is ő volt aki hozta a vacsorát hanem egy öreg asszony. Aznap este álomtalanul aludtam és reggel kopogtatásra keltem. Egy fiatal gyerek hozott ruhát és vizet hogy tisztálkodjak mert mára várják a Bárdot. Megmosakodtam és már fel is öltöztem mikor hirtelen hangzavar ütötte meg a fülemet kintről. Kinézve azt láttam, hogy emberek közelednek kiabálva a falu vége felől. Egy ideig azt hittem, hogy végre itt a híres bárd, de észre vettem, hogy nem öröm hanem félelem van az emberek hangjában és az arcukon. Egy ideig vártam megállva, hogy elkezdjek dörömbölni és kiabálni mivel úgy sem hallanának meg. Nemsokára megjelent a falu bárdja és könnyes arccal belépett:
- Szeretném az elnézésedet kérni fiatalember. Újabb támadás történ és mivel te itt voltál végig nem lehetsz te a Fenevad. Viszont szeretném a segítségedet kérni ha még kérhetek ilyet.
Egy ideig álltam a férfi pillantását majd megszólaltam:
- Semmi probléma, ha a fegyvereimet és a ruháimat rendesen vissza kapom akkor segítek.
A bárd megköszönte és elment, a fegyvereimet és ruháimat visszakaptam úgy, hogy nem esett bajuk.
Ezután a falu főterére mentünk ahol épp egy széken a bárd lányát kérdezgették. Beálltam melléjük és én is kérdezgettem a lányt, hogy mi is történt. Sok hebegés után azt mondta el, hogy az anyjával kirándulni mentek. Épp bele esett egy gödörbe és onnan próbált kimászni amikor meghallotta a sikolyokat. Mondta, hogy nem tudott kiáltani sem mozdulni a félelemtől és végig kellett hallgatnia a mint megölik majd pár perc csönd után felfalják félig a tetemét. Ezután egy ideig még bujkált majd kimászott és futott. Ekkor találtak rá a falusiak.
Egy kis csoporttal kimentünk a tett színhelyére és ott gyorsan mielőtt még széttaposnák megvizsgáltam a nyomokat. A test körül ott is tele volt állati és emberi nyomokkal. Az embereket elhagyva gyorsan elkezdtem követni az állati nyomokat hátha így a nappali fényben megtalálom a menekülőt. Egy idő után a terep sziklásra váltott és csak nagyjából tudtam követni a nyomokat. Egyszer csak hangot hallottam és megpördülve két farkast pillantottam meg egy férfi előtt aki fekete magas galléros kabátot viselt. Egy pillanatig csak figyeltük egymást majd bemutatkoztunk és kiderült, hogy a híres Bárdal találkoztam. Ezután feledve a tevékenységemet vissza kísértem és elmeséltem neki az eddigi eseményeket. A Bárd egy pillanat alatt rendet rakott és neki fogott, hogy össze hívjon egy megbeszélést a falu pár érintettje és szószólói között.
A helyzet ismeretében hamar megállapította, hogy egy mítikus lénnyel van dolgunk. Úgy gondolta, hogy a lény egy vérfarkas és, állította, hogy már egy ideje szóbeszédek terjednek a lényről a környéken, mert itt ott fel bukkan. Azt is megtudtam hogy a bárd megrögzötten üldözi az efféle lényeket. A bárd egy gyors előadást tartott a falusiaknak a lényről. Ezután felém fordult:
- Azt mondták, hogy te is gyanúsított voltál, de felmentettek. Viszont nem tudják a falusiak, hogy bizonyos lényeket nem fékezi meg egy bezárt ajtó. Tehát ki kell állnod egy tesztet. - Ezzel kesztyűt húzott és elővett egy amulettet amit felém dobott.
Reflexből elkaptam mire elmosolyodott:
- Az amulett ezüst ha kibírod az érintését akkor fel vagy mentve. - Ezzel elvette az amulettet és elrakta.
- A lényt csak egyféleképpen lehet megölni. Harc során le kell gyengíteni és ezüstöt mártani a szívébe.
- Lehet hogy nem jöttetek még rá, de az eddigi támadásokból az derül ki, hogy a fenevad csak Moira játék idején támad. Ez azt jelenti, hogy egykor itt élt és a Moira szent hangja feltüzeli a lényt, mert fáj neki, hogy régen még élvezte de most már nem tudja.
Ezután megbeszéltük, hogy fel készülünk és az esti moira játék alatt lecsapunk. Ezután mindenki szétszéledt. Én a kovácsnál vetem magamnak ezüst tőrt és nyíl hegyeket a számszeríjvesszőimhez. Estig a város környékén keresgéltem és meg is találtam amit kerestem. Egy csomag füvet szedtem a farkas ölő fű nevű fűből vagyis a fekete nadragulyából és össze őrölve eltettem.
Este mindenki megjelent a moira játékon. Mikor elkezdődött a zene az egyik férfi felpattant és fájdalmas arccal hadonászva alakot váltott. Egy ideig csak állt és nézett majd neki rontott a Bárdnak, a bárd előtt mintha megtorpant volna kissé és tétovázott mire. A bárd több helyen megszúrta. A lény üvöltve tántorodott hátra. Erre én is felpattantam lerázva a meglepetést és neki estem. A falusiakat nem akartam meg rémiszteni egy újabb alakváltással ezért csak a tőrömmel estem neki. Mikor megszúrtam meg pördült és nekem esett. A tőröm egy csapással kiverte a kezemből majd készült lesújtani rám mikor megjelent egy ezüst kardpenge a mellkasában. Hátra tántorodott és a mellkasához kapott ami füstölt a kard érintésétől. Erre gyorsan felkaptam a tőrt és leszúrtam mire egy fényes villanás kíséretében elégett. A bárd eltette a fegyvereit és hangosan megjegyezte. Ezzel el is múlt a veszedelem. A szörny láthatóan még nem volt gyakorlott és igen csak gyenge volt.
A falusiak csak dermedten bámulták. Aztán egy nő felkiáltott:
- Láttátok őt nem támadta meg. - Erre többen helyeselni kezdtek.
Láttam hogy erre a Bárd arca elfelhősödi és kiabálni kezdett:
- Még is mit gondoltok miért? Én vagyok a nagy bárd és rengeteg védő igét ismerek, és mint említettem kezdő volt. De nem is ez a csoda hanem, hogy gyáva módon egyikőtök sem segített nekem csak ez a fiú.
Ezzel morogva felkapja a cuccát és felém fordul:
- Ezektől ne is számíts hálára, ha gondolod velem tarthatsz egy felé megyünk úgy is.
Ezután elsietett a fogadó felé. Mivel láttam, hogy igaza van fogtam én is a cuccaim és utána eredtem.
A falut magunk mögött hagytuk és napszálltára már egy völgyben voltunk egy tábortűz mellett. Épp ettünk mikor a Bárd megjegyezte:
- A falusiak majd meg nyugszanak, de azért egy ideig még nem megyek feléjük így. Elég nekem a farkasaim társasága mert ők nem hálátlanok és becsületesebbek is mint némely ember.
Ezután kis szünet után félre dobta az éppen evett hús darabot majd megjegyezte:
- Ha lenn pénzem kifizetném a segítséged. De így csak a tudásomat nyújthatom kérdezz csak amit akarsz.
Erre megszólaltam:
- Tulajdonképpen mért vagy elátkozott?
Gonosz mosoly terült szét az arcán:
- Mindig ezt kérdezitek - ezzel felállt - azért mert egyszer akartam erőt és időt egy dologhoz ezért bele mentem egy kísérletbe és kaptam is rengeteget mindkettőből. - Ezzel alakot váltott és vérfarkas lett. - Ez az egy alakom van és már vagy 300 éve nincs hordozom a tehet. Nem becsülök jobban mást már mint egy jó ellenfelet. Tehát védd magad fiú és ha jól csinálod velem tarthatsz mint szolgám.
- Várjon kiáltottam - erre elhallgatott - és az a férfi akit megölt?
- Megöltük, ezt ne feledd. Egyébként előző nap martam meg hogy a gyanú elterelődjön rólam.
Ezzel nekem rontott. Gyorsan oldalra perdültem és a felszerelésem mellé ugorva elő vettem a kis batyumat. Kibontottam és a port felé fújtam. Erre megtört a második rohama és prüszkölve vinnyogva hátrált meg előlem. Számítottam rá, hogy nem öli meg mert csak félig farkas, ezért mellé ugrottam és gyorsan megvágtam az oldalát több helyen is. A sebek szinte azonnal elkezdtek be hegedni, de nem teljesen forrtak össze. Morogva feltápászkodott és felé sújtott. Az első ütését kivédtem a tőrömmel a másodikat kikerültem, de a harmadikkal ő is kiverte a tőrt a kezemből ami szokatlan volt a megszokotthoz képest. Gyorsan előrántottam a sima tőrömet és azzal sokkal hatékonyabb védekezésbe fogtam. Viszont észre vettem, hogy a vágásaim sorra beforrnak. Ahogy fáradtam egyre lassult a védekezésem és erre rá is játszottam, hogy lebecsüljön. Aztán az egyik alkalommal amikor felém vetette magát hirtelen kijátszottam az egyetlen ütőkártyámat a meglepetést és felvettem a fém alakomat amivel játszva hárítottam a támadását amit egy gyenge fiúnk címzett. Ezután a tőrömmel félre csaptam a mancsát és az öklömmel a bordájára vertem mire recsegve eltört. A meglepett Bárdot ezután a Kappa alakom felvételével egy sorozat vízköpettel bombáztam meg. Majd a kábult és sebesült ellenfelem mellkasába eresztettem egy számszeríj vesszőt. Erre hangos vinnyogással kiszenvedett és gyors egymásutánban lángra kapott és elégett. Ezután térdre rogytam és egy ideig fáradtam meredtem magam elé majd eszembe jutott hogy lehet még a környéken egy két gazdátlanul maradt farkas aki esetleg mágust enne. Erre erő költözött a tagjaimba és futásnak eredtem, hogy minél messzebb jussak onnét.

Ezüst csengő

Utam egy sivár területen vezetett át és már napok óta nem láttam egy élő lelket sem. A magammal hordott étel már egy napja elfogyott és a vizemnek is a végén jártam már. A területet nagy részt a félsivatagos éghajlat jellemezte. De épp egy jobbára csak sivatag borította tájon haladtam át. Menet közben egyfolytában a jobb körülményekre gondoltam hátha segít elterelni a figyelmemet a melegről és arról, hogy megigyam a vizem maradékát. Már felhagytam azzal, hogy a távolban látszó csillogások miatt letértem volna a járt ösvényről, mert mindről hamar kiderült, hogy csak déli báb és csak az erőmet és az időmet pazarlom a kitérőkkel. De ahogy mentem az úton észre vettem egy újabb csillanást.
~ Nem térek le. Nem pazarlom az időmet mindenféle fölös dolgokra. - gondoltam és félre fordítottam a tekintetemet.
De ahogy mentem tovább a csillogás más szögből sem akart megszűnni. Ez megingatta az elhatározásom és egyre többször pillantottam a csillanások felé. Majd hirtelen megtört az ellenállásom és a csillogás felé mentem. Pár perc múlva fel is tűnt előttem egy sín a sínpár a távolba vezetett. Kicsit féltem letérni az útról emiatt, de mivel a sín bizonyára városba vezet és vissza fele is tudom követni ha kell hamar döntöttem és elkezdtem követni a sínpárt. Már körülbelül egy órányi utat tettem meg és kezdtem feladni a reményt mikor megláttam a távolban egy pontot. A pont egyre növekedett és végül egy kisebb településsé nőtte ki magát. Nem volt egy igazi város, de reméltem, hogy találok menedéket egy időre a tűző nap elől vagy ha azt nem is akkor vizet és ételt vehetek magamnak. A sín egyenesen a várost átszelve haladt tovább. Mivel reméltem, hogy a főtérre visz követtem. A sín egy idő után véget ért egy fém tömbben. Mivel nem láttam a főtér nyomát elindultam tovább. Egy ideig haladtam mire feltűnt az a furcsa dolog amin már egy ideje gondolkodtam, még pedig az hogy hol vannak az emberek. Erre fogtam magam és oda sétálva az egyik házhoz bezörgettem. Az ajtó magától kinyílt és beléptem a házba.
- Hahó van itt valaki? - kérdeztem rekedt hangon - Vándor vagyok és szállást keresek.
Mivel nem reagált senki benyitottam egy szobába. A szoba egy kicsi sötét helyiséget rejtett egy íjjal és pár nyílvesszővel teli tegezt egy asztalon az asztal mellett egy szék. Átkutattam a házat, de nem találtam senkit, és legnagyobb bánatomra még egy kis vizet sem. Ezután próbálkoztam még pár háznál de nem jártam egyiknél sem sikerrel. Egy idő után kiértem a főtérrel. A főtéren egy fogadó állt, a fogadó előtt egy korlát amihez a lovakat lehet kötni és előtte egy ló itató vályú. A főtér teljesen kihalt volt és csendes ebből meg a főtér közepén heverő néhány tetemből arra következtettem, hogy itt valami szörnyű dolog történt. Épp elindultam volna a fogadó felé mikor mozgást vettem észre a főtér túloldaláról. Gyorsan vissza húzódtam és figyeltem mi történik.
Kutya jött elő és a vályúhoz szaladtak majd elkezdtek ráncigálni valamit kifelé. Mikor megláttam hogy mi az hányingerem támadt. Egy kéz volt, de nem felnőtt keze hanem egy gyereké. A bőr teljesen szét volt mállva és fel volt püffedve a hús a több nap vízben eltöltött időtől. Mikor leküzdöttem a hányingerem kirontottam és Kappa alakot felvéve pár vízköpetet küldtem közéjük. Először felém mozdultak de mikor az egyik a falnak csapódott és kimúlt a másik kettő elszaladt. Egy ideig még figyeltem de mikor nem történt semmi közelebb mentem. A fiú pózából az derült ki, hogy oda próbált elbújni ahol épp feküdt. Meg próbáltam kiemelni a tetemét nehogy ott keljen elrohadnia a vályúban. Pár próbálkozás után feladtam mert a sok napi vízben heverés annyira elrohasztotta hogy a kezem alatt mált a húsa és a kezemben maradt a nyaklánca is. Gyorsan elfordultam és hogy lekössem a figyelmemet a nyakláncot vettem szemügyre. Egy apró lángoló gömböt mintázott mivel nem láttam értelmét vissza tenni a hullára és gyomrom se volt hozzá inkább eltettem, hátha majd felhasználhatom valami árucserére a jövőben. Épp eltettem a zsebembe mikor felharsant egy hang.
- Ki vagy idegen? - mikor felpillantottam egy torz sebekkel borított arcú férfit láttam meg aki felém csoszogott. A teste itt ott zöld volt és látszólag nehezére esett a járás.
- Én Thrin vagy és erre vezetett az utam szállást és segítséget reméltem itt nálatok, de látom hogy nem tudtok ilyet nyújtani tehát most mennék is. - Ezzel elkezdtem távolabb araszolni az öregtől.
- Ó azt nem hinném, a falunk mint látod tönkre ment de maradtunk még egy páran akik túl éltük a járványt és mindent megteszünk azért hogy túl éljünk. Más szóval az életeddel és minden vagyonoddal fizetsz azért mert erre tévedtél.
Erre körül pillantottam és megláttam még vagy 10 hozzá hasonlót egyeseknek az egész teste zöld volt még az írisze is.
- Ne nevettessetek én mágus vagyok és hiába vagytok ti akár tízszeres túlerőben is nem tudtok legyűrni. Kössünk hát alkut ti elengedtek és én mondjuk itt hagyok pár holmit ami segíthet rajtatok meg küldök segítséget.
- Nem - felelte - rajtunk már semmi sem segít és semmit sem veszíthetünk. - Előre támadjatok intet.
Kappa alakot öltöttem és vízköpettel szórtam meg a társaságot. A zöld fickók sorra hátra repültek majd talpra kászálódtak mintha semmi sem történt volna és köveket ragadva dobálni kezdtek.
A kövek egy része elől el tudtam ugrani, de egy csomó eltalált mire forró vízgömböket lőttem rájuk de az is hatástalan volt rájuk mintha nem éreztek volna fájdalmat. Az egyiket pont a fején találtam el egy vízköpettel mire roppant a gerince és hangtalanul össze rogyott. A társai erre dühösen morogtak és még hevesebben dobáltak. Mivel láttam, hogy nagyrészt hatástalan a víz ellenük fém alakot öltöttem és nekik rohantam a döntés nem volt valami célravezető mert egyszerűen csak lefogtak és mozdulatlanul tartottak amíg el nem fogyott a varázs erőm és után elájultam egy ütéstől.
Mikor magamhoz tértem minden hol csiripelő madár hangokat hallottam és fehérség vett körbe. Valaki valami hideg és édes dolgot töltött a számba mire vissza aludtam. Ezután a még párszor fel ébredtem, de minden alkalommal csak a fényt és a csiripelő zajokat hallottam. Egyszer mintha láttam volna egy fényes alakot is amint fölém hajol és figyel, de nem voltam biztos benne.
Mikor végre teljesen magamhoz tértem nem tudtam, hogy mennyi ideje fekszem és, hogy miért is vagyok még életben. Pár perc után érezte csak meg a testemen végig futó zsibbadó érzést és a viszketést, de mikor meg akartam vakarni nem tudtam megmozdítani a kezemet. Egy pillanatra hatalmába kerített a pánik hogy annyira megsérültem, hogy lebénultam és kétségbe esetten megfeszítettem az izmaim mire egy fehér ruhás lány hajolt fölém és megnyugtatóan suttogni kezdett:
- Ne mocorogj mert le esnek a kötések. Az egész tested sebes volt mikor behoztak a felderítőink. Most be vagy kötözve. Aludj úgy könnyebb.
Ezután itatott velem valamit és elaludtam.
Mikor ismét felébredtem már megtudtam mozdítani a tagjaimat és körül tudtam nézni a teremen még ha felülni még nem is tudtam. A terem egy sátorra emlékeztető helyiség volt. Az fény a terem falából áradt és az enyémen kívül még számtalan ágy volt a legtöbb üres csak kettőben feküdt valaki. A mellettem lévőben egy fiatal fiú feküdt és engem nézett a másikban egy férfi talpig bepólyálva és aludt. A fiú megszólalt halkan suttogva.
- Ugye meghalt? - mivel értetlenül néztem rá hozzá tette - Az öcsémé volt a nyaklánc.
Erre csak bólintottam és megkérdeztem. - Vissza szeretnéd kapni?
- Nem felelte - szomorú képet vágva - az csak a falunk templomából származó jelkép nem családi tárgy tartsd csak meg.
Ezután gyorsan hozzá tette:
- Már régóta itt vagy és én is azért kerültem melléd mert azt mondtam a nővéreknek, hogy a testvérem vagy. Kérlek ne tagadd le félek egyedül m...
Nem tudta befejezni mert ekkor belépett 3 fekete ruhát idős hölgy és egy fehér ruhás fiatal lány, az akit már láttam.
- Á felébredt a kis betegünk - szólalt meg az egyik öregebb nővér.
- Látjuk - felelte egy másik mogorván.
- Ne veszekedjetek már megint - szólt közbe a harmadik öreg. - Inkább most hogy tud beszélni velünk kérjük meg a betegünket hogy mesélje el hogy került azok fogságába akiktől sikerült kiszabadítani.
Erre kérdően pillantottak rám és én elmeséltem az egészet. Figyelmesen végig hallgattak majd bólintottak. És intettek a negyediknek, hogy maradjon majd kisorjáztak.
A lány oda jött és leült mellém .- Nagyon érdekes történet volt Thrin, szeretem történeteket, de itt nem nagyon jutok hozzájuk és amikhez még is azok meg csak a többiek történetei amiket unok.
- Mesélhetek még ha akarod - feleltem mosolyogva - ez csekély jutalom azért hogy meg mentettetek. Erre mintha mondani akart volna valami de meg gondolhatta magát és mosolyogva válaszolt.
- Nagyon szívesen hallgatnám még de most pihenned kell. Majd miután felébredtél.
Ezután el ment a fiúval megpróbáltam beszélgetni de ő is elaludt már. Ekkor megnéztem a láncot még egyszer amit a nyakamba akasztottam és elaludtam.
Az újabb ébredésem után megint magam ellett találtam a fiatalabbik nővér és mint megígértem neki szórakoztattam történetekkel amiket átéltem hallottam és miután ezek elfogytak kitaláltam újakat. Mindegyiket örömmel fogadta. Egész nap velem volt és mikor másnap felébredtem ismét. Mire fel eszméltem azt vettem észre hogy minden napom vele töltöm és egymásnak mesélgetünk. Ő elég hamar kifogyott a történetekből, mondván hogy itt sosem történik semmi érdekes. De elég szórakoztató volt figyelni és amint ámuldozik egy történetemen ezért ez nem is zavart.
Aztán egyik nap két történet között feltettem egy kérdést ami régóta furdalta az oldalam.
- Voltaképpen hogy is gyógyítotok mert nincs sosem kötözés sem ilyesmi?
Egy idegig hezitált majd megígértette velem hogy nem mondom el az idősebbeknek hogy elárulta. Megígértem és ezután megbeszéltük hogy este megmutatja ha a többiek már alszanak. Ezután folytattuk a beszélgetést mintha mi sem történt volna. Az est leszállta után megjelent ahogy megígérte és meg mutatta. Elővett egy csengőt és megrázta mire apró fekete pontok bukkantak elő a sötétből és felmásztak az idősebb férfi pólyájára és csiripelő zajjal neszezni kezdtek.
Először majdnem felkiáltott de észbe kaptam és észre vettem hogy erősen koncentrál Fela mert így hívták a lányt. Pár perc után ismét megrázta a csengőt mire az apró pókok elmentek, mert addigra le esett hogy miket is látok.
- Ezek az apró kis doktorok,a mi kis segítőink. Az ő segítségükkel gyógyítunk meg minden betegséget és sebet. - mondta büszkén - De most már mennem kell. Majd holnap látlak. Ezután elment és elaludtam.
Másnap reggel korán ébredtem és oldalra nézve megláttam a fiút aki engem néz. Vele is beszélgettem az elmúlt napokban és sok mindent megtudtam róla is meg a múltjáról és egyész jól kijöttünk egymással, de persze nem beszéltünk annyit mint a nővérrel.
- Thrin - szólított meg remegő hangon - félek. Erre felkönyököltem és komolyan ránéztem.
- Az öreg is eltűnt - intett a súlyos beteg öregember hűlt helyére.
- Biztos meg gyógyult és haza engedték - feleltem megkönnyebbülve.
- Nem - mondta sürgetően - hallgass meg. Túl jól elbeszélgettél a nővérrel ezért nem tudtam beszélni veled erről. De amikor ide jöttem elég sok beteg volt még itt. De szép lassan elfogytak. Tudod nem tetszik ahogy az idősebb nővérek tekintenek rájuk ott a türelmetlen várakozás a tekintetükben. Ha elengednék őket akkor nem csöndben este tűnnének el a betegek.
Ahogy mondta nagyon hihetőnek tűnt:
- Téged akkor meg miért nem tüntettek el? - kérdezem töprengve?
- Talán a nyakláncom miatt, tudod említettem hogy egy templomban felszentelt darab. Az első napokban mindig le akarták vetetni velem, mert szerintük veszélyes este aludni benne. De mikor nem tettem este nem vették le maguktól pedig meg tehették volna.
Bólintottam. Szerinted mit tegyünk?
- Nem tudom - felelte - ébren kéne maradni a bizonyosság kedvé ért de szerintem az ételben altató van és mérgesek ha nem eszed meg.
Épp válaszolni akartam mikor belépett az egyik idősebb nővér belépet és közölte hogy a társalkodóm nem tud megjelenni ma mert dolga akadt, ezután távozott.
Erre megijedtem mert azt hittem hogy megtudták mit tett és mert látni véltem az éhséget is amit a társam említett. A nap egész további részében ezt tárgyaltuk meg a fiúval akinek végig nem tudtam teljesen hinni mert akkor a lányt is gonosznak kellett volna tartanom és ezt nem tudtam megtenni. Ezt látta a tekintetemben ezért végső érvként azt mondta hogy leveszi a láncát és úgy alszik ma el. Nem akartam volna ilyen messzire menni de mivel egy kicsit össze is kaptunk nem tiltakoztam.
Este akárhogy is próbáltam nem tudtam ébren maradni és reggel csak egy üres ágyat pillantottam meg magam mellett. A szomorúság és az önvád mardosott belülről és megfogadtam hogy kijutok kettőnk helyett is. A fiú láncát megtaláltam a párnája alatt amit el tettem.
A reggelit ma sem a fiatal lány hozta be hanem az egyik idős nő aki mintha fiatalabb lett volna pár évvel mióta nem láttam. Evés közben sokáig győzködött hogy vegyem le a láncot mert egészségtelen így aludni. Ez végképp meg győzött a fiú igazáról. Egész nap egyedül voltam csak az idősek étellel való látogatásai zavartak meg, mikor nem ettem meg valamit azt mondták nem engedik be a fiatal lányt hozzám társalogni ezért meg ettem és aludtam.
Másnap a lány jött be és vörös szemei sírásról árulkodtak. Sok győzködés árán elmondta, hogy össze veszek az idősekkel valamin és megbüntették érte. Ekkor a szemébe mondtam hogy tudom az igazat vagy legalábbis sejtem. Erre megdöbbent és könnyes lett a szeme.
- Ezt csak ők akarják - hebegte - ők már sok száz éve ezt csinálják.
Mikor kérdőn néztem reá hozzá tette halkan:
- Emberek életerejét fogyasztják, tudod úgy gondolják hogy mivel megmentették az életeteket ezért joguk van ehhez mert úgy is meghalnátok. Ezért életben tartanak és lefogyasztanak.
Undorodva mértem végig mire rávágta:
- De én még nem tettem én nekem te lennél az első - erre a szája elé kapta a kezét.
Meg sajnáltam és halkan oda szóltam:
- Szóval ezen vesztetek össze - te nem szeretnéd megtenni.
- Igen - felelte sírós hangon - a történeteidnek másokhoz is elkell jutniuk és nem szabad itt véget érniük. Ezért ezt hoztam neked.
Ezzel felém nyújtott pár növényi gubót és azt mondta:
- Az ételedben bódító anyag van de ez semlegesíti holnap után akarják megtenni addig minden étkezés előtt egyél egy gubót. Ha sokat eszel meghalsz úgyhogy csak egyet.
Ezzel gyorsan távozott és a következő nap meg sem jelent. A gubók evése felgyorsította a légzésem és a szívverésem a fény bántotta a szemem és rövid eszmélet vesztéseket is okozott féltem hogy észreveszik a hatást ezért mindig jó előre megettem a gubót evés előtt.
Másnap eset ismét eljött a lány és egy ruhám volt nála nem a legszebb de ez enyém volt, meg a botom és a tőröm:
- Siess gyorsan kell csinálnunk vagy észre vesznek - ezzel az ágymellé dobta a ruhámat.
Miközben öltöztem idegesen járkált az ajtó előtt. A fejem szokatlanul tisztának éreztem és energikus voltam. Mikor felvettem a ruhát és a fegyvereimet intett hogy kövessem. Az ajtóhoz vezetett de amikor oda értünk hirtelen felpattant és belépett a három idős asszony.
- No lám csak nem menni készül valahová a szerelmes pár? - vihogott fel és a társa együtt vihogtak fele.
- Elmegyünk és nem állíthattok meg - felelte a lány és elő vett egy csengő.
- Nem tennéd meg - vágta rá az egyik öreg.
- De, aha kényszerítetek megteszem - felelte enyhén remegő hangon.
Erre felé csapott az egyik, de közéjük vetődtem és leszúrtam. Erre nevetni kezdett és hátra lépett.
- Ne idegesíts haladó csak nem képzeled hogy képes vagy megsebezni azzal a sima tőrrel. - Ezzel hátra lépett és a sebe egy fekete örvénylésként beforrt.
Elképedve néztem hogy mi történik mikor hirtelen a szoba megtelt madár csiripelés szerű zajjal majd rögtön eztán fekete pontok ezrei borították el az előttem lévő öreget aki sikoltozva esett össze.
Hátra ugrottam és néztem ahogy darabjaira esik. Ekkor megszólalt mögöttem a lány.
- Eresszetek vagy így jártok mind. Thrin kövess.
Ezzel átvágtunk az utat nyitó két öreg közt akik gyűlölködve szitkozódtak és még utána kiáltották.
- Ezzel kitaszított leszel a saját fajtád között és elveszted a csengő jogát egy életre.
Ezután már el is hagytuk a sátrat ami kívülről inkább egy pók gubójára hasonlított. Mivel a nap lassan kezdett lemenni futni kezdtünk hogy minél messzebb jussunk az öregektől.
Egy óra futás után megálltunk egy szikla mellett és apró tüzet gyújtottunk.
- Nem fog utol érni minket? - Kérdeztem.
- Nem valószínű, elvesztették az egyik társukat és nem kel utánam jönniük hogy bosszút álljanak , hisz hallottad egy vagyok közülük. De most nem beszéljünk róluk mesélj inkább valami megnyugtatót.
Erre elkezdtem mesélni, de terveimet meséltem el hova mennék el és ott mit csinálnék, és persze hogy miket mutatnék meg neki mert őt is magammal viszem. A végén mikor nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem azt vettem észre hogy ő már alszik egy ideje.
Reggel korán ébredtem. Már épp szóltam volna hogy induljunk mikor észrevettem hogy nincs mellettem. Keresni kezdtem és a szikla túl oldalán egy levelet találtam meg egy csengőt.
Engem könnyen megtalálnak, de téged nem. Menj és hajtsd végre a terveidet, de nélkülem mert együtt nem tudnánk.

Ezt a csengőt rád hagyom hogy emlékezz néha rám és ha megrázod talál meghallom én is és tudom hogy gondolsz rám.

Ezután fogtam a csengőt és a levelet és zsebre tettem a csengőt a ruhámra akasztottam és elindultam észak felé tartottam mint sok nappal ezelőtt. Ugyan úgy mentem víz és étel nélkül csak a lépéseimet kísérte halk csengő szó, de az könnyítette az utam jobban mint egy kulacsvíz.

Eme hosszadalmas és veszélyekkel teli kalandom egy tavaszi délután kezdődött. Épp egy nagyobb munka után készültem kipihenni magam. Találtam is egy kis fogadót a városban ahol épp tartózkodtam, egyszerű nem drága hely volt tökéletes arra hogy az ember úgy pihenhessen hogy senki nem háborgatja mert remélhetőleg nem egy ilyen eldugott kis fogadóban készül valamire. Természetesen megint tévednem kellett mint általában. Épp a reggelimet fogyasztottam mikor belépett két sötéten öltözött az utazástól poros ruhájú férfi gyorsan bevették magukat az egyik boxba mert az étkezde kis rekeszekre volt osztva ahol egy-egy kis asztalka ált és a társaságokat fonott gyékény fal választotta el egymástól. A box pont mögöttem helyezkedett el így élhettem a természet adta kíváncsiságomnak és hallgatózhattam, mert felkeltette az érdeklődésem a két fura alak. Egy ideig nem szóltak semmit csak rendeltek valami gyors ételt és mikor megkapták rögtön el is kezdtek beszélni, persze csak suttogva ezért kissé rá kellett tapasztanom a fülem a gyékényre.
- Elhoztad amit kértem? - kérdezte az egyik mély hangon.
- Természetesen, de előbb a pénzt mutassa ha kérhetem. - válaszolta egy bársonyos hang, kissé behízelgő tónusban.
Ez után kotorászás hallatszott majd egy valószínűleg gyémántokkal teli erszény koppanása az asztalra.
- Itt van a megbeszélt összeg ha gondolja meg is számolhatja. - súgta a első hang.
- Nem, nem megbízom magában uram. De tudja a helyzet változott, nem ott őrizték ahol sejtettem. A tanács sokkal jobban őrizte mint azt előre gondoltam volna ezért a másfélszeresét kérem.
Erre egy dühös mordulás és előhúzott fém valószínűleg tőr hangja hallatszott.
- Uram, csak nyugodtan tegye meg és az utolsó leheletemmel értesítem a tanácsot, hogy kinél van a tárgy, és akkor nem lennék a helyben.
A másikra hathatott a fenyegetés mert elrakta a tőrt és egy másik erszény koppanása hallatszott:
- Most már adja ide, itt van? - kérdezte kissé ingerülten.
- Természetesen, itt van tessék. De figyelmeztetnem kell, utána olvastam és a tárgy elképesztő erővel bír szerintem még maga sem sejti hogy mivel akar játszadozni.
- Most már kifizettem, úgyhogy az enyém akár veszélyes akár nem.
- Igen természetesen a magáé, kérem várjon pár percet mire elhagyja a fogadót utánam. - ezzel az első férfi elsietett.
Gyorsan felálltam és felvettem a fogadós alakját aki épp nem tartózkodott a helyiségben, kissé izgatottan attól amit tenni készültem felkaptam egy kancsó tejet és a fejem lehajtva kisiettem az ajtóban viszont megfordultam és vártam a másikat. Pár perc múlva fel is ált és gyors léptekkel elkezdett kifelé menni. Amikor az ajtóhoz ért gyorsan elé léptem mire mind ketten megtántorodtunk és leöntöttem tejjel a kancsót meg elejtettem. Gyorsan a köpenyem felhajtva törölgetni kezdtem a ruháját, erre dühösen mordult egyet és félre rúgott.
Mikor már nem láttam sietve felpattantam és felszaladtam a szobámba, gyorsan felkaptam az úti felszerelésem amit még ki se csomagoltam. Be csúsztattam az előbb elemelt kis pergamen tekercset, amit a férfi oly sok gyémántért vett. A szobában hagytam a szoba árát pedig még nem is aludtam benne és ki ugrottam az ablakon. A szobám szerencsére csak a másodikon volt. A kocsmáros alakját levetve egy járókelő alakját vettem fel majd felkapaszkodtam egy lehaladó szekérre. Mikor kikanyarodtunk az utca végén még láttam a futva vissza siető csuklyás férfit aki a kocsma felé tartott. A szekérről nemsokára leszálltam lovat béreltem és a következő állomásig vágtattam vele. Ezután pedig egy rövid beszélgetést folyattam az állomás főnökkel miközben megemlítettem neki, hogy délfelé tartok. Ezután az emberek alakjait sorban felvéve, hogy ne hagyjak annyi nyomot. Délfelé tartottam majd egy folyót követve észak felé tértem el. Este egy erdőben táboroztam le kis tüzet raktam és megnéztem a térképet, mert az volt a kis pergamen.
A térkép szerint a kincs mint gondoltam egy északi hegyen vagy inkább helyben található meg. Szerencsére nem voltam teljesen járatlan éjszakon, ezért bizakodóan feküdtem le.
Másnap hajnalban keltem és vettem magamnak pár meleg köpenyt, egy hátast és elindultam észak felé. Az utam nem volt eseményekben dús, mert vigyáztam, hogy ne legyen az. Közben azért tettem pár fölösleges kitérőt hátha a férfi esetleg a nyomomra akad, de nem láttam még a nyomát sem. Ahogy egyre északabbra jutottam úgy lett egyre hidegebb és az emberek egyre ritkábbak az úton. Mikor a célomhoz értem a hegyhez akkor már egy ideje nem is találkoztam senkivel akivel beszélgetni lehetne vagy akár készleteket vásárolni, ezért kénytelen voltam esetenként vadászattal feltölteni a készleteimet. Szerencsére nem voltam járatlan a fal mászás terén sem mivel néha tolvajlással kerestem meg a gyémántjaimat, ezért nem is féltem annyira fel mászni a hegy esetenként meredek részein sem. A lovat a hegy felénél elhajtottam mert nem tudott már lépést tartani velem a meredek lejtőkön és nem volt szívem megenni. Ahogy haladtam felfele egyre kevesebb élettel találkoztam a legutolsó említésre méltó növény pár szál hó fű volt amit le is szedtem. A hegy egyre meredekebb lett és az utolsó 1 km távolságot már teljesen mászva kellett megtennem ezért csak a legszükségesebbeket vittem magammal. Mire felértem a meredek fal tetejére már csak mászni voltam képes a hidegtől és a fáradságtól. Már épp le akartam feküdni mikor megláttam egy barlang bejáratát. Bekúsztam és félig vakon másztam egyre beljebb hátha valamennyire melegebb lesz bent. Ahogy egyre előrébb tapogatóztam hirtelen a semmibe nyúltam és előre bukfencezve gurultam lefelé egy lejtőn aztán fájdalom következett és elájultam. Nem tudom mennyi idő telhetett el mire tudatomra tértem, de már nem voltam fáradt, ezért feltehetően órákig ki voltam ütve. Mivel lejjebb is voltam a föld alatt ezért valamennyire meleg is volt feltehetően ezért nem fagytam halálra. Vissza néztem és egy meredek csúszda szerű lejtőt vettem észre. Ekkor döbbentem rá hogy fény van. Fel álltam és elindultam a derengő világosság felé, a fejem hasogatott az ütéstől, és még mindig kissé kábult voltam. A folyosó egy hirtelen kanyarral elfordult jobbra és megláttam egy üvegszerű gömböt amin rúnák izzottak és két méterenként voltak a falra erősítve és halvány fényt adtak. Mivel nem látszottak veszélyesnek elindultam közöttük. Pár percig haladtam az úton mikor egy kő boltívhez értem a boltívet körben rúnák díszítették,de mivel nem értettem a rúnákhoz ezért ne foglalkoztam velük és beléptem.
A testemen bizsergető melegség futott végig, riadtan ugrottam előre és a bejárat hatalmas dörrenéssel csapódott be mögöttem. Egy teremben voltam a termet oldalt óriási szobrok támasztották alá mint oszlopok a lábaik össze értek, voltak nők és férfiak vegyesen a sorban. Ekkor vetem észre hogy a szobrok által közre fogott területen rúnák izzanak minden rúna egy körülbelül egy négyzetméteres területen helyezkedett el. A szélességét 10 rúna míg a hosszát 8 rúna tette ki. Mivel nem tudtam mit is tegyek ráléptem az egyikre, iszonyatos dörrenés hangzott fel és egy lilás villanást láttam mikor egy villám csapott ki az egyik szobor szeméből mire hátra repültem és a hátamon értem földet.
Feltápászkodtam és ismét jobban szemügyre vettem a rúnákat és a szobrokat. Az összes szobor szemének helyén egy-egy lakrima helyezkedett el, ebből pedig arra következtettem, hogy minden hibás döntésemért ilyen következményekkel kell majd számolnom. Ekkor vettem észre hogy egyes szobrokon is rúnák izzanak különböző helyeken. Próbaképpen ráléptem egyre ami a baloldali férfi térdén volt. Nem történt semmi, erre megpróbálkoztam a következőjellel ami a jobboldali nő homlokán volt ezt már csak egy hosszú ugrással értem el, közben majdnem vissza estem egy másikra ami végzetes lehetett volna, de vissza nyertem az egyen sújtom és körbe néztem. Észrevettem hogy egyes szobrok hasonlítanak egymásra míg vannak olyanok amik egyáltalán nem. Én az előbb két olyan szobrot választottam ki amik hasonlítottak egymásra. Miután ezt felfedeztem könnyű volt kitalálni hogy melyik szobornak melyik a párja és már csak arra kellett figyelnem, hogy rá is tudjak ugrani az adott rúnára. Az utolsót viszont sehogy sem találtam átugrani felette meg nem mertem mert féltem hogy úgy is eltalál egy varázslat. Oldalt nem láttam hogy lenne olyan szobor ami hasonlítana egymásikra. Épp mikor erre gondolta melegség futott végig a testemen és egyre nőtt, nem tudtam hogy történhet körülöttem egy kis fehér aura féle jelent meg és a testem egy pontján fényesebb lett. Oda nyúltam és meglepetten húztam kis a mellény zsebemből egy kis ezüst csengőt fehér fénnyel izzott. Megráztam mire a fehérség szét terjedt egy pillanatra körülöttem és a rúnák elhalványodtak a világ elszürkült és egy hangot hallottam:
- A te párod erre van. - mikor oda néztem megláttam egy ismerős lány arcát az egyik rúna felett lebegni.
Rögtön kinyújtottam a kezem és oda léptem. De az első mozdulatomnál a világ újból kiszínesedett és a kép is eltűnt . Mivel nem ütköztem a várt ellenállásba tovább tántorodtam. Megfordulva láttam hogy keresztül jutottam az első akadályon. A csengő fénye kihunyt és hiába ráztam meg újból nem történt semmi, ezután vissza csomagoltam és zsebre tettem ismét. A terem túl oldalán egy fém ajtó várt ami a közeledtemre kitárult. Az ajtó után a már ismert rúna gömbök fogadtak és egy hosszú lejtős folyosó. A folyosó végén ismét kiszélesedett a terem a falt és a talajt minden felé változó méretű színes négyzetek díszítették az alsókon csak ismeretlen jelek voltak látszólag rendszertelenül az oldalsókon meg lyukat. A botommal megböktem az egyiket mire pár apró tűz labda csapódott elő véletlen szerűen a falakból és tűntek el egy másik lyukban. Mikor újból ráütöttem ugyan arra akkor a művelet meg ismétlődött csak vissza felé. Ekkor eszembe jutott hogy lehet hogy ha nem egymás között dobálják a tüzet akkor lehet hogy ki merülhetnek mert itt nincs senki aki feltöltse őket.
Kappa formát öltöttem és létre hoztam pár vízlabdát a lyukak elé helyeztem és aktiváltam a nyomólapot. A tűz és víz kioltotta egymást és mikor újra próbálkoztam láttam hogy nem csap elő azokból új lövedék. Ezzel a módszerrel gyorsan magam mögött hagytam ezt a részt, de a varázserőm nagy része is ott maradt. A terem túl oldalán pár egyszerű bárd lengett jobbra balra egyre gyorsabban. Ezeket egy fém alak felvételével gyorsan ki kerültem és mentem tovább. Mikor beléptem a harmadik szobába becsapódott mögöttem az ajtó és bele olvadt a falba. Középen egy is henger állt ami a plafontól a talajig húzódott. A hengerből pengék által ki amik teljes hosszúságban ketté szelték a henger és a szoba fala közti távolságot a pengék különböző magasságokban helyezkedtek el és mindegyik egy kicsit el volt tolva a másiktól így pont maradt annyi hely, hogy át lehessen bújni a pengék közt a henger falában egy kis lyukban függött egy kulcs ami látszólag azért volt ott hogy a szemközti falon lévő ajtót nyissa. Fém test alakban benyúltam a lyukba. Ekkor a lyuk beszűkült és élessé vált a pereme majd forogni kezdett megijedtem, de lassan óvatosan elkezdtem kihúzni a kulcsot. Ekkor kezdtek el forogni a pengék, de a kulcsos szakasz a kezemmel mozdulatlan maradt így át kellett lépnem a pengéken amik képesek lettek volna átvágni a fém testem is mint azt tapasztaltam egyszer mikor nem mozdultam elég gyorsan. Vagy tíz perc szenvedés után sikerült kihúzni a kulcsot és hátra hagynom ezt a termet is. Mikor vissza változtam a testem tele volt kisebb sebekkel, és fáradt voltam a sok mágia használattól. A kapun túl egy elképesztően nagy terembe lyukadtam ki. Nem láttam a szemközti falát és a mennyezetét. 20 percig bolyongtam a teremben ami tele volt mindenféle szobrokkal és építményekkel amik már omlásnak indultak. Egyszer csak megpillantottam a terem vagy inkább csarnok közepén egy fény csóvát. Ahogy közeledtem úgy vált egyre fényesebbé és végül megpillantottam egy könyvet ami egy oltáron állt. Közelebb mentem és megvizsgáltam az oltárt és környékét nem láttam csapdákat, de sugárzott körülötte a mágia. Végül közelebb léptem és felvettem, nem történt semmi , mikor kinyitottam egy medál csúszott ki belőle. Még elkaptam mielőtt lesett volna. A medál egy kereket formázott a közepén egy gömbbel, a gömbből futottak ki a kerék tengelyei amikből 7 volt. A könyvet nyitva letettem az oltárra, és elkezdtem jobban át tanulmányozni a medált, sorban rúnák volta felvésve rá körbe és a közepén lévő gömbre is. Természetesen nem tudtam ezeket sem elolvasni mit már hozzá szoktam, de látszott rajta a hatalma szinte égette a tenyeremet mikor fogtam. A nyakamba akasztottam hátha úgy kifejti a hatását. Ekkor egy hangot hallottam:
- Vedd azt le és add ide.
Vissza néztem és megláttam a fekete csuklyás alakot akitől a tekercset szereztem. Hátra lökte a csuklyáját és megláttam fekete haját, és körszakállas arcát melyen egy hosszú karvaly orr trónolt.
- Csak nem hitted, hogy nem néztem meg az árut átvételkor, persze eléggé megnehezítetted a dolgomat azzal a sok kanyargással de mivel hozzávetőlegesen tudtam merre kell mennem nem kellet folyton a nyomodban maradnom. Így hát hagytam, hogy te menj előre és így végül is könnyebb volt mint egyedül rájönni ez összes csapda nyitjára. Köszi fiú. - ezzel harsány nevetésbe kezdett.
- De ezzel le is járt a szereped. Add át a medált és meghagyom az életed. - Ezzel kinyújtotta a tenyerét mire megjelent rajta egy fél méternél is nagyobb átmérőjű kéken világító tűzlabda.
- Szeretnéd mi te féreg? - kiáltottam dühösen és kappa lakot öltöttem. Erre kitágult a szeme ami bizonyította, hogy ismeretlen előtte ez a forma. A meglepetését kihasználva egy vízágyút használtam, a lövedék szokatlanul széles és erőteljes volt telibe kapta és hátra vetette a mágust 10 méteres repülés után egy szobor állította meg.
Tántorogva fel állt:
- Szóval tudod használni a medált? Nem baj így is legyőzök egy olyan kis férget mint te vagy.
Ezzel felemelte a kezét és elkezdet futni felém. az utolsó pillanatban fém alakot vettem fel és félre ugrottam . Az infernó még így is elkapott és falhoz vágott. Egy pillanatra elsötétült előttem minden, de erőt vettem magamon és felálltam. Az amulettet levette és magam elé tartottam:
- Tessék vedd el még egy ilyen lövés és porrá hullik a drága amuletted.
Eltorzult az arca és üvöltve nekem rontott:
- Dark Capriccio Scream - kiáltotta mire egy sötétség lövedék tört elő a kezéből és csapódott bele a medálba, az egy hatalmas villanással kiszakadt a kezemből és elrepült a távolba.
- Te választottad ezt a sorsot fiú így hát... - kezdte el a férfi de en tudta befejezni mert ekkor egy hatalmas robbanás rázta meg az egész csarnokot és minden fényes lett. Mikor magamhoz tértem feltápászkodtam és a mozdulatlan ellenfelemhez másztam, de mikor közel értem akkor láttam, hogy halott.
Körbe néztem és megláttam hogy az oltár körül füst gyülekezik . Fel álltam és a füst felé botorkáltam.
Ekkor rám dörgött egy hang:
- Üdv haladó a nagy Zefír nyughelyén. Mondanám hogy örülök a találkozásnak de ez nem igaz mert csak abban az esetben ébredek tudatomra ha megsérült a szent kristály amulett.
Ekkor láttam meg hogy a füst alakot ölt és egy férfi alakját vesz fel.
- Mivel csak te vagy itt az egyedüli túlélő rád hárul a szent feladat, hogy helyre hozd amit elrontottatok.
Meg sem mertem szólani a félelemtől mert a szellemből hatalmasabb erőt éreztem mint amit valaha.
- Az amulett nem semmisült meg csak szétszóródott és újból össze kell gyűjtened, ezt megkönnyíti megkönnyíti hogy itt maradt az amulett közepe mely érzékel a többi darabot és így rájuk találhatsz ha koncentrálsz.
- Ha nem találod meg akkor az elemek egyensúlya felborul és az a világod vesztét okozhatja, persze te nem fogsz megérezni belőle semmit mert ha nem találod meg akkor megöllek. Veled tartok mostantól és csak te fogsz látni, így ellenőrizni tudom, hogy tejesíted e a kötelességed, tanácsokkal szolgálhatok neked csak erről, és a testedben fogok lakozni így nem menekülhetsz előlem.
- Fújj mint egy démon mágusnak? - kérdeztem.
- Ember ízing hogy merészelsz engem azokhoz a démonokhoz hasonlítani akik emberekkel kötnek egyezséget. Én egy Dzsinn vagyok és minden tekintetben különbözök a démonoktól kivéve talál a hatalmam nagyságát. De esetleg érezhetnek a testedbe más démonmágusok vagy démonok, de a hatalmam nem kapod meg mint a mágusok a démonokét.
Ezzel egy villanás következett és kint találtam magam a hegy tetején a kezemben a medál meglévő darabjával. Halványan érzékeltem a Dzsinn tudatát.
~ Nem lehetett volna, a hegy lábához?
~ Mint említettem ez nem kívánság műsor, hanem vezeklés ezzel egy kis elektromos kisülés vágott végig a testemen.

Víz

Már hetek óta törtettem a tenger felé mert arra érzékeltem a medalion egyik részét, feltehetőleg a vizet. A medál őre nem volt valami beszédes társaság, ami részben jó is volt, mert nem hányta a szememre a hibámat újra és újra. Annyit mindenesetre sikerült tőle megtudnom, hogy a medál részei a világ különböző pontjain lelhetőek fel, a saját elemük közelében. Ezenfelül még azt is, hogy mindegyik körül nem minden napi mágia örvénylik és így megbolygatják a természet rendjét új dolgok esetleg lények is születhetnek mellettük, de a medál eltűntével helyre áll ismét a régi rend és eltűnnek ezek a dolgok. Egy engedékenyebb pillanatában az őrszellem azt is eltalálta mondani, hogy egy képességgel is fel ruházhat engem, ha úgy látja jónak és így egy általam látott mágia birtokába jutok egy időre, hogy könnyebben tudjak egyes dolgoknak a végére járni, és máris a medál nyomába vethessem magam.
Már egy ideje hallottam a távolból a tenger moraját és a sós szagát is néha felém fújta a szél. Az úton néha jöttek páran velem szembe, de - mivel elég halkan beszéd nélkül mogorván lépdeletek el mellettem hátukon a batyujukkal - nem szólítottam le egyiket sem. Láthatóan megzavarta a helyieket a medál közelsége, és nem voltak beszédes kedvükben. Találkoztam olyannyira felbatyuzott emberekkel is ami arra utal, hogy elegük lett a vidék változásából örökre. Ahogy felértem az úton a kaptató tetejére egy öböl tárul a szemem elé. Ránézésre távolról, afféle kis idilli helynek tűn pár száz lakossal akik a tenger gyümölcseiből és néha kereskedelemből tengetik az életüket békés magányban. Az öböl homokos partjára végig kivontak vonatva a kis halász bárkák és az oldalukra voltak döntve, hogy a hullámverés ne hogy magával ragadja az egyiket is, a hajók oldalán halász hálók feszültek száradás és javítás végett. Embereket alig láttam a házak között ami a déli időre tekintettel nem is volt annyira furcsa. Egy kis nézelődés után a dombtetőről megláttam a legnagyobb épületet ami bizonyára a helyi kocsma lehetett, tehát az úti célom. A hogy a lejtőn ereszkedtem a kicsiny falu felé, úgy vettem észre a távolról nem látható részleteket. A hajók oldala néhol be volt szakadva és a halók is teljesen tönkre mentek de láthatóan senki se vette a fáradságot, hogy megjavítsa őket. A falu házai közé lépve csend fogadott nem az a fajta nyugodt déli ebéd fogyasztása közbeni kellemes csend hanem az elhagyatott helyek síri némasága. A hogy beljebb haladtam egyre több bedeszkázott ajtót és ablakot láttam. Úgy éreztem mintha figyelnének de hiába fordultam meg a legváratlanabb pillanatokban sem tudtam elkapni egy leselkedő pillantást sem. A falu főterésre érve csalódottan vettem észre hogy a fogadó vagy kocsma zárva van. Már épp tovább mentem volna mikor észre vettem hogy az ajtó deszkái csak első pillantásra vannak leszögezve. Oda mentem és kézzel simán kihúzgáltam a szegeket, ezután kitártam a az ajtót és beléptem. Az ajtó zsanérjainak hangos nyikorgására csak a holtak nem riadtak volna fel ezért nem is tartottam fontosnak, hogy be kiabáljak a fogadóba. Az épület belseje egy nagy fő helyiségből állt és hátul a pult mögött vezetett csak fel egy lépcső sor az emeleti - valószínűleg - lakó részbe. A pult mögött a polcon poros üvegek sorakoztak és a pulton egy pohár hevert felborulva mellette egy rongy árválkodott, közelebb léptem, hogy benézek a pult mögé és mintegy véletlenül megérintettem a rongyot, ami meleg volt és nedves.
~ Csapda - villant fel bennem és gyorsan megpördültem majd a késem felé kaptam, de elő húzni nem maradt időm mert egy kihegyezett szigony féle meredt a mellkasomra és még pár ilyet szorongató férfi tűnt fel a helyiség távolabbi sötét részéből, az ajtó felé pillantva pár ökölnyi követ markoló nő tűnt fel. Ezután a férfit vettem szemügyre aki a szigonyt szegezett nekem:
Vékony, szikár izmos férfi bőre nap cserzett ruhái szakadtak, de mégis látszott rajta hogy nem egyszerű halász, arcát több hetes szakáll fedte tekintetében nem haragot, hanem csupán elszántságot pillantottam meg.
A kezem lassan le eresztettem a késem felől mire két férfi mellém lépet az egyik a botom a másik a késem vette el, nem ellenkeztem velük. A férfi mély bariton hangján rám mordult:
- Mi dolgod van errefelé, te is lopnál? Majd mi megtanítunk rá, hogy a szegény emberek sem védtelenek teljesen.
- Nem lopni jöttem, csupán egy tárgyat jöttem megszerezni ami az enyém és felboríthatná az itteni természet rendjét, és talán már meg is történt ez. - mondtam az igazsághoz hűen mert éreztem, hogy ha hazudnék a férfi rá jönne.
A férfi lejjebb eresztette a fegyverét és úgy mondta kissé barátságosabban:
- Ez sajnos már megtörtént. A helyieket folytonosan különböző csapások érik a tenger felől. Én pedig a hajómmal erre felé tartva szenvedtem hajó törést, a legénységem teljes egészében oda lett. Mielőtt a víz elragadott egy hatalmas örvényt pillantottam meg a távolban, aztán itt ébredtem fel a helyiek gyógyítottak meg és ezért maradtam segíteni rajtuk.
- Ez igazán sajnálatos, és mint említem én azért vagyok itt hogy segítsek rajtatok, - majd hogy elejét vegyem számos értelmetlen kérdésnek fém alakot vettem fel - a mágiámmal.
Ezzel láthatóan végképp sikerült megnyugtatni a falusiakat vagy csak úgy gondolták hogy nem érdemes egy tömör fém szoborra szigonyt szegezni. A fegyvereiket le engedték és ki mentek a fogadóból csak a férfi maradt benn meg egy másik aki a fogadós lehetett és hátra ment a kamrába majd kicsit később egy darab sült hússal, száraz sajttal és kenyérrel jött elő. Miközben ettünk a férfi bemutatkozott Morgnak nevezte magát, és elmagyarázta, hogy a napokban készültek a helyiekkel az örvény felé nézni hátha tehetek valamit, emellett isteni jelként említette, hogy én is itt vagyok alig pár nappal a hajó elkészülte előtt. Mert az ő hajójának partra sodort roncsaiból tákoltak össze egy bárkát, ami megbír 10 erős férfit és azzal készültek kihajózni.
A nap maradékát azzal töltöttem, hogy a falusiaknak segítettem a hajó építésében. Estére kaptam egy szobát a fogadóban és egy idő pontot is az őrségre. Az én időpont éjfél előtt volt pár órával tehát sajnos alig aludtam valamit mikor fel vertek és egy másik férfival együtt kellet a falu part közeli részén járőröznünk. A férfi halkan azt is el árulta mikor kérdeztem, hogy ez azért szükséges hátha valami elő talál mászni a tengerből, mert nem ez volna az első eset, de idáig mindig sikerült vissza szorítani azokat onnan van a hús is ami jól jön.
Alig fejezte be a mondatot amikor hirtelen felemelte a kezét, szemei kitágultak és mellettem ellépve fürkészte az éjszakát. Csendben mellé léptem mire intett, hogy kövessem. Némán közelítettünk a tenger partja felé amely nyugodtnak tűnt, nem is értettem mit hallhatott meg Núr a férfi akivel őrködtem. A part egy sziklás részén az öbölt túl végén voltunk épp. A sziklák közt megbújva haladtunk, meg állva hallgatózni. A legutolsó sziklára felmásztunk és onnan kémleltük az éjszakát és a vizet. Már egy perce csak néztük mikor hirtelen csobbant a víz, és mi kissé hátra lépve fegyvert rántottunk, de hamar kiderül hogy csak egy hal volt az. Már épp fellélegeztünk mikor kiáltásokat hallottunk meg az öböl távolabbi irányából a falu felől. Arra nézve azt láttam hogy a tengerből számtalan sötét árny indult mászva a part felé egyesek már a házak közt jártak. Aztán egy-két fáklya fényében Morgot és társait vettem észre akik elő rontottak és nekik estek. Núral rohanvást indultunk a falu felé. Út közben csont alakot vettem fel, a lényeket oldalba kapva rohamoztuk meg a hordát remélve, hogy meg zavarjuk a lényeket, de csak egy részük indult meg felénk. Nem sokat láttam a lények testéből szaguk akár a mocsarak bűze halszaggal keveredve. Testük a csapásaim alatt melyet a tőrömmel és puszta öklömmel egyaránt osztogattam könnyedén esett darabokra, és pillanatok alatt keresztül hatoltunk rajtuk. Núr kissé lassabban haladt de rájött ha nem szúrásra hanem csapkodásra használja a szigonyát akkor sokkal hatékonyabban tudtunk haladni. A többiek is elég hatékonyan irtották a lényeket és felénk törtek. Miután megtisztítottunk egy darabot a fövenyen a tenger felé fordulva kezdtük vissza szorítani az ellenfeleinket. Már épp fordultam volna Núr felé egy lélegzet vételnyi szünetben mikor egy erőteljes csapás érte a mellkasomat és bár nem fájt méterekkel vetett hátrább. Mikor felkeltem egy pillanatra megdermedtem. Egy hatalmas lényt pillantottam meg melynek testét nem tudtam teljesen meglátni, de a fáklyák halvány fényében csillogott és épp felemelte Núrt aki fájdalmasan vergődött a szorításban. Láttam már hogy nem érhetek oda időben ezért alakot váltottam. Mivel a víz teremtményei voltak elvetettem, hogy Kappa alakban harcoljak. Korrigan alakot öltöttem. Inda béklyót húztam a lény köré, mely megbénította és lassan a földhöz kötözte. A falusiak kővel hajigálták, de a kövek furcsa kongó hangon hullottak le a testéről.
Ekkor koncentrációmat a szellem hangja zavarta meg:
~ Használd ezt - és képek sorozata futott végig az elmémen, hogy átlássam a kapott mágia használatának, hogyan -ját.
Felemeltem a kezem és rá mutattam a lényre az ujjam végéből számtalan kis apró tűz lövedék sorozott ki és csapódott gyors egymásutánban a hatalmas Rák féleségbe, mert akkor már látszott, az ellenfél afféle. Amikor a varázslat abba maradt újra és újra megismételtem míg a rák páncélja cseresznyepirosan nem izzott és az indák lángokba nem borultak körötte. A rák egy fájdalmas nyikkanással kiszenvedett, aztán csak a lángok ropogása hallatszott. A rögtönzött máglya fényében üresnek látszott a part, de már senkinek sem volt kedve vissza feküdni aludni. Egy ház romjaiból táplálták a máglyát, pár asszony baltákkal darabokat mentett ki a rák húsából mielőtt teljesen szénné ég. Én és Morg meg pár másik férfi megástuk a sírt Núrnak akinek már későn jött a segítség és a rák ollója szilánkokra zúzta a bordáit. Morgal ezután vissza húzódtunk, hogy a falusiak eltemethessék Núrt a szokásaik szerint.
Reggel én, Morg és néhány férfi elindultunk az öböl partján. Morg mondta, hogy oda rejtette a hajó fegyverzetének egyetlen megmaradt darabját. A fegyver egy kis barlangban volt egy tutajra erősítve, egy ágyú forma dolog volt az elejében egy ember fejnyi lakrimával. A barlangot az apály idején lehetett csak megközelíteni, mert a dagály teljesen elfedte a bejáratát. A tutajnak hála, meg annak, hogy mágikus fegyver volt így a súlya meg sem közelítette egy hagyományos ágyúét, könnyedén megközelítettjük a vízen a hajót, amit a többi falusi közben kivontatott a mélyebb részre a sekélyesből ahol építették javítgatták. Pár csörlő segítségével gyorsan be is emeltük az orrba az ágyút és mivel nem volt a távolság nagy már csupán egy hordó vizet és kézi fegyvereket, dobni való lándzsákat pakoltunk fel a hajóra. Mikor mindezzel készen voltunk Morg, én és még néhány férfi szám szerint 5 a hajóba szállt és kihajóztunk. Az eredeti létszámnál kicsit kevesebben voltunk ugyan, de Morg kijelentette, hogy így több helyünk van a mozgásra és az ágyúhoz is csak kevés ember kell.
A hajót 2 kis vitorla által befogott szél hajtotta egyre kijjebb az örvény irányába, és mikor fordult vagy gyengült a szél a hajót evezőkkel gyorsítottuk fel amiből 3 pár meredt ki az oldalából. Morg büszkén mutatta még azt is, hogy sikerült megmentenie a hajója orrdíszét, mely egy csavart szarvat mintázott, az állítása szerint valami vízi lény szarvát.
A nap elején gyorsan és eseménytelenül haladtuk. Majd megéreztük az örvény húzó erejét és bár vagy 10 mérföld távol lehettünk még egyre gyorsulva haladtunk. Ekkor kezdtek el feltünedezni a már ismert lények. Pár lény megpróbált felkapaszkodni a hajó oldalán, de kappa formában sikerült vissza szórni őket a vízbe, az iszapszerű lényeket meg egyszerű evező csapásokkal szedték szét. Mikor meglátunk az örvényt és már ellenkező irányba kellett lapátolni, hogy ne gyorsuljunk túlságosan is fel akkor láttam meg a medált. Az örvény felett lebegett a pár méterrel és halvány kékes fénnyel kezdett pulzálni mikor megérezte a fő medál közelségét.
~ Hogy tudom egyesíteni? - kérdeztem a dzsinnt mert erről még nem sikerült tárgyalni vele egyszer sem.
~ Értsd meg vele, és tartsd is ott pár másodpercig, de vigyázz saját akarata van és ellenállni akar a fő medál béklyójának.
A beszélgetés közben a medál abba hagyta a pulzálást és folyamatos kék fényt kezdett sugározni, majd kezdetben apró víz cseppek tapadtak rá majd ökölméretű víz labdák egészen addig amíg már egy 10 méter magas formátlan víz hegy lett belőle. A víz anyaga mintha sűrűbb lett volna körülötte, így lassan kar és fej szerűség alakult ki. Láthatólag csak mozgásra és esetleg harcra készítette nem a kommunikáció volt a lényege ennek a víz testnek. Ekkor rezzentem össze a révületemből egy lökés hatására, és vettem észre, hogy míg meredten bámultam a hajót csápok fogták le és lények özönlik el egyre növekvő hullámban. Az örvény teljesen megszűnt, így a vízbe zuhanókat nem ragadta el a sodrás és nem sokára mászhattak is fel újra. Morg egy kardal a kezében állt és csapást, csapás után osztogatott, mikor oda néztem épp egy fénylő lövedék féle körívet eresztett útjára a kardjából lemetszve egy csápot. Korrigan alakot vettem fel és felé törtem testemet csalán sejtekkel futtattam be és megérintettem mindegyik csápot amit tudtam, hogy a csalánsejtek megmérgezzék és megbénítsák a csápokat meg a gazdájukat. Mikor Morg mellé értem egy gyűrű vette körbe a számtalan lény és felismerhetetlen kreáció épp próbálta a tengerbe vonszolni. A testemből indákat sarjasztottam és azokkal meg elő rántott tőrömmel vetettem a lényeket a vízbe.
- Nem is mondtad, hogy mágus vagy - kiáltottam Morg felé dühösen.
- Miért kellett volna, a falusiak tudják, te meg nem kérdezted - felelte nevetve.
Dühösen mordultam egyet és egy pár tűzliliom tornádót dobtam a tömegbe, majd egy ötlettől vezérelve az így felcsapó lángokba tartva az indákat immár lángoló csápokkal csapkodtam a lényeket. Az indáim a lángoktól gyorsan elhamvadtak, de a tüzes támadás sorozat gyorsan megtisztítottam a területet. Morg ezt látva egy pisztolyt idézett a kezébe és pár robbanó tűz lövedéket lőtt közéjük amivel, teljesen megtisztította a hajó környékét is mert a vízen lebegő hullák gyorsan lángra kaptak a mágikus lövedékektől. A falusiak gyorsan neki fogtak a hajó letakarításának és a hajón égő tüzek oltásának. Páran pedig a csalán sejtek érintésétől immár teljesen béna, és a lángoktól megperzselt csápokat dobálták a tengerbe.
Ekkor mozdult meg a víz hegy, egyenesen a hajó felé vetette magát. A teste közben sokkal kifinomultabb lett, de még mindig nem hasonlított, csak nyomokban egy humanoid lényre. Morg gyorsan utat tört magának a hajó elejére, célzott és lőtt. A lakrimából felszabaduló mágikus energia cafatokra tépte a lény testét alkotó vizet és messzire vetette a medált. De amint elérte a vizet a medál ismét elkezdte a testének újra formálását. A hajót gyorsan a medál irányába ösztökéltük és immár a medált célozva újból elsütötte Morg az ágyút. A medál ismét irányítását vesztette a víz test felet, és a mélybe hullt. Aztán csend lett az emberek egy ideig hallgattak majd kitört a kiabálás, és a nevetés ami elég gyorsan félbe szakadt amint a tengeri lények ismét támadásba lendültek. Én alkalmaztam a parton használt tűzlövedék varázslatot amivel gyorsan sikerült íratni a lényeket, de azok már nem hátráltak meg a fájdalomtól és a tűztől. A medál is felemelkedett ismét, és testet alkotva magának rohamra indult. Ekkor támadt egy ötletem, gyorsan megosztottam Morgal aki, bár kijelentette szerinte normális dolog, bele egyezett. Az ágyún valamit állítgatott, én közben fém alakot vettem fel és a korlátra állva készültem az ugrásra. Mikor készen volt ugrottam ő meg lőtt, a lövedék ereje elképesztő volt még úgy is, hogy legyengítette. Ha nem teszi akkor még a fém alak sem nyújt ellene védelmet, de szerencsére részlegesen felfogta a csapás erején és hatalmas erővel repített a medál felé. A kezemet széttárva röpültem át a lényen, majd kappává alakulva süllyedtem el a vízben a markomban immár a medállal.
Nem érzékeltem a külvilágot csak a medált, hatalmas erőt éreztem a medálból a testembe áramlani és képeket is láttam különböző helyzetekben láttam magam miközben nagy dolgokat hajtok végre. Furcsa volt, bár akkor nem vettem észre, hogy a képekben mind szerepelt a víz medálja míg a fő medál nem. Aztán egyszer csak kín vágott a testembe és elmúlt a kábulat. A víz alatt lebegtem mélyen és egyik kezemben a fő medált tartottam lecsatolva a nyakamból a mélység felé tartva a másikban a víz medálját szorongattam görcsösen. Egy pillanatig csak néztem, majd egy újabb kisülés vágott végig a testemen.
~ Ébredj már fiú - zengett a dzsinn hangja a fejemben.
~ Jó, már elmúlt, nem kell több figyelmeztető - gondoltam dühösen.
Gyorsan össze illesztettem a medál darabjait és azok éles fényt árasztva össze forrtak. A fény olyan erővel tűzött a szemembe, hogy elkellet fordítanom a fejem és miközben próbáltam össze tartani a két medált, amely taszította egymást mint két mágnes, megláttam a mélyben egy lilás formát aztán egyszer csak a fény kihunyt.
~ Egy meg is van. Már csak a másik 3 hiányzik. - hangzott fel a dzsinn hangja a fejemben.
De nem foglalkoztam vele, már éreztem, hogy lassan az erőm végére érek és vissza kell alakulnom, de előtte még lejjebb mentem. Egy szikla oldalában egy lila szín gömb alakú korall kapaszkodott. Gyorsan leszedtem és a felszín felé törtem. A felszínt elérve a hajót pillantottam meg magam mellett és segítő kezek húztak ki a vízből.
Ezután nem sok említésre méltó történt. A hajóval épségben vissza értünk a partra, ellátták a sebesülteket hálát mondtak nekem és Morgnak aki csatlakozott hozzám egy kis darabon a falutól elvezető utamon.
Az úton eszembe jutott valami:
- Mi lesz a hajódal Morg, és a kapitányi karriereddel?
- Semmi hazudtam. A mágus tanács felderítője voltam, és ezért jöttem ide. Hálás vagyok, hogy segítettél megoldani a helyzetet. Így hagyom, hogy elvidd azt a mágikus ereklyét és elrejtsd, ahogy mondtad. Illetve még valami van. Ha egyszer csatlakoznál hozzánk, keress fel és meglátom mint tehetünk érted - mondta és ezzel intett, majd hirtelen eltűnt.

Szedtem egy darab
Gangnom korallt

Szevasz Thrin!

Technikai okokbol kenytelen vagyok rovidre fogni es az ekezeteket is melloznom kell, de ezert nem fogok az erdemeidbol lefaragni. Mar az elozo kalandod is elorelepes volt, de meg csak nem is sejtette azon kepessegeid, amelyek most a felszinre kerultek. A megvalositas es a tortenetkiegeszito jelenetek is tobb mint rendben voltak. Ezen felul volt szerencsem olyan hangulatteremto, manapsag mar alig hasznalt kifejezesekhez is mint pl.: a kaptató, a föveny... Ezek az en szememben sokat szamitanak. A legtobb esetben kellemesen valasztekosan fogalmaztal. Nehany mondat olyan jol sikerult, hogy akar kozkedvelt regenyekben is megjelenhettek volna.
Meg mindig vannak hibak, de most nem ez a lenyeg, azokat megbeszeltuk es a jovoben, ha szukseges, majd tovabb boncolgatjuk. Ez egy olyan munka, amit honoralni kell.
Azonban, nyilvan nem arrol van szo, hogy hirtelen ekkorat fejlodtel, csupan csak vetted a faradtsagot. Ez pedig nem jelent mast, minthogy eddig hanyag es trehany voltal, de piszokmod. Folyt.kov.

Szegyenletes a muveszetben fel, negyed gozzel alkotni. Es ez a mostani akarmilyen jo is, meg mindig nem a legjobb amit tudsz, ugyhoy legy oly kedves...

Jutalmad: 300+75 VE, Gratulalok!
Es termeszetesen megkapod a gangnam korallt is

Egy nagyvárosba tévedtem azon a napon, a tenger parti városoktól, legalábbis az általam látottaktól eltért. A várost erős, magas falak óvták a támadásoktól, és sokkal nagyobb kiterjedésű volt a mint az eddigiek. A várost először egy erődnek gondoltam, a tenger felé meredő fegyverekből, és az itt ott a falat tarkító bástyákból. A városba lépve viszont nem egy zord erőd fogadott, először el is akadt a lélegzetem. A várost számtalan torony ékítette palotára hasonlító építmény uralta, a körötte egy rész szabadon maradt és utána házak rengetege vette körbe kisebbek és nagyobbak egyaránt. A kastélytól a fal felé lejtett a az út, mert a kastélyt egy dombra építették, így esetleges harcok során könnyebben védhetővé téve a kastélyt a behatolók ellen.
A kaput elhagyva a beáramló kisebb tömeggel együtt haladtam és hallgattam miket beszélnek, hátha elcsípek egy részt amiből megtudom kié is a vár. A beszélgetők viszont sajnálatos módon csak a város nagyságát és gazdagságát firtatták ami nem is csoda, mert közülük sokan szakállas és pocakos kereskedők voltak. A tömegből kiverekedvén magam egy másik zajos térre bukkantam. A téren épp piac napot tartottak, ez részben jó volt, mert rengeteg érdekes dolgot láthattam és vehettem is, de mivel szokatlan volt a városok lékköre, mármint a nagyobbaké, ezért eléggé zavart a körülöttem zajongó még a szokásosnál is nagyobb embertömeg.
Egy árushoz léptem:
- Elnézést mi a város neve? Még új vagyok erre felé - szóltam oda barátságosan egy kövér kofának.
Ő alaposan végig mért és utána válaszolt kicsit kelletlenül, mikor le esetten ki, hogy nem egy vevővel van dolga:
- Ez Taenberg, egy helyi nemes alapította aki rendesen megtollasodott a kereskedelemből, vagy amiből azok a nemes félék szoktak. Építetett hát egy palotát és fogadott pár szolgát. Mivel a városban sok kereskedő fordul meg naponta, ezért a többi magától ment. Emberek jöttek ide és letelepedtek és egyre többen lettek. Ennyi, de most kotródj innen, mert sok a dolgom és elállod mások elől a helyet. - intett és már fordult is a következő vendégéhez.
A lassan rám törő tömeg iszony miatt, hamar meguntam a nézelődést és ki óvakodtam a tömegből. Egyszer csak valaki nagyot taszított rajtam a tömeg szélén. Mikor oda fordultam, hogy megüssem vagy rá kiáltsak - attól függően milyen a képe - láttam, hogy egy nálam sokkal fiatalabb kis srác siet elfele tőlem. Mivel nem keveset foglalkoztam ilyesmivel azonnal kapcsoltam. Az erszényem mivel üres nem érdekelt, de a tőrömet emelte a hüvelyéből a ki kretén. Gyorsan utána vetettem magam, a srác mintha csak megérezte volna, hogy követik gyorsan hátra pillantott, majd mikor megpillantott az embereket félre lökve futásnak eredt. Én mivel hamar elakadtam a tömegben fém alakot felvéve sikerült pár embert legázolva utat törnöm magamnak. A fémalakot amint ki értem a tömegből le is vetettem és rohantam tovább. A fiú bevetette magát egy sikátorba és egyre gyorsabb iramban cikázott előlem. Aztán egyszer csak a egy hirtelen akadályba ütköztem és elhasaltam. Mielőtt leütöttek volna még megláttam a nálam pár évvel fiatalabb srácok arcát amint az egyikük ezt mondja nevetve:
- Nézzétek idáig futott a cukros bácsi nézzük mit hozott nekünk - aztán még mielőtt mágiát használhattam volna leütöttek.

Mikor magamhoz tértem a fejem úgy hasogatott, mint ha kést döfködtek volna belé. A ruházatom meglehetősen hiányos volt és igazából a botomon kívül és az alsómon kívül mindenemet elszedték.
Ez más esetben nem is bosszantott volna fel igazán, mert általában csak olyan cuccokat vittek el amit pótolni tudtam egy két munka alatt, de most elvitték a nagyapi ajándékát a vadász tőrt is.
Fáradtan és fájó sebekkel a testemen távoztam a sikátorból a botomra támaszkodva, a sebeim részben az eséskor keletkezhettek, de valószínűleg megrugdostak párszor, hogy biztosra menjenek.
A gondolataim első sorban a tőr vissza szerzése körül, másod sorban a bosszú körül forogtak.
~ A tárgyaim java részét valószínűleg már másnap sem találnám náluk, de a vadásztőr olyan fegyver volt amihez az ilyen utcakölykök valószínűleg ragaszkodni fognak hiszen, így fegyverhez jutnak és könnyebben tudnak majd akár fosztogatni is nem csak lopkodni. - gondoltam végig a helyzetet.
~ Első probléma az, hogy egy ekkora városban nehéz lesz megtalálni a kölyköket akik valószínűleg nem búnak elő egy ideig - gondolkodtam tovább miközben a botra görnyedve sántikáltam előre.
~ Kell egy búvóhely, ahol meghúzhatom magam észre vétlen. Egy ideig én is élhetek így, mert munkát biztosan nem fogok kapni a környéken ilyen kinézettel.
~ Kerülnöm kell a mágia használatát is mert hamar híre menne, hogy egy utca kölyök mágiát használ és akkor elszállna az esély a tőr vissza szerzésére.
Neki is láttam a tervem első fázisának megvalósításához. A dolgomat nehezítette, hogy az idő nem meleg nyári volt, hol könnyedén meg tudtam volna lenni, hanem már ősz közepén jártunk, így nem lett volna tanácsos kint aludni a hidegben még, ha tenger melléki város is volt Taenberg.
Mint másnap kiderült nem is olyan könnyű találnom magamnak egy helyet, mert az igazán jó helyek foglaltak voltak és ha nem vigyázott az ember egy nem foglalt helyét is könnyedén felfedezhették és kidobhatták onnan alvás közben, megkéselhették és ki is rabolhatták.
Az első szerencsétlenül választott helyemről csak nagy nehezen tudtam lelépni, mikor pár idősebb fiú több oldalról közelítette meg a helyet, de szerencsére épp bőrrel megúsztam.
A következő alakalommal már sokkal óvatosabban járattam el egy helyen napokat töltöttem el hogy meg láthassam, hogy valakinek a területe e vagy nem. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően - mikor is eltévedem a városban menekülés közben pár másik srác elől - egy pék háza és az üzlete össze épített épületének tetején találtam egy kis zugot. A pék háza magasabb volt mint a pékség így a ház eresze 1.5 méterrel a másik fölé helyezkedett. az eresz alá a két kémény közé helyeztem el pár tárgyamat amit a napokban sikerült megszereznem. A tárgyakat egy felemelt cserép alá tettem a mester gerendára. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy a hely biztonságos elkezdhettem a tervem következő fázisát.
~ Fel kell derítenem a területet és ki kell alakítanom egy saját körzetet, ahol mozoghatom és pénzt szerezhetek, vagy lophatok amíg megtalálom a kis srácokat.
A következő napokban a terület felderítésével foglalatoskodtam. Az első napokon még lopkodásból szereztem meg a napi betevő falatomat, de mivel nem voltam elég profi sokszor észre vetteké és egyszer majdnem meg is lincseltek, de mágiát egyszer sem alkalmaztam önvédelemre, mert nem akartam, hogy egy kis kényelemért cserébe kárba menjen a fáradozásom. Tehát amikor már sokadszorra fordultam meg a környéken vagy a piacon, a város őrök már ok nélkül is elkezdtek becserkészni. Ezért hamar stratégiát váltottam és mint a fiatalabb gyerekek koldulni kezdtem, meg volt ott is a magam kis területe, ami bár nem számított elég jónak, de ha máshová mentem megkockáztatta azt, hogy eleszik a pénzt és akár meg is sebesítenek valami koszos fémdarabbal ami végzetes lehetett volna. Míg reggelente koldulni jártam, délután a házak tetejére mászva és a házakon közlekedve haladtam, hogy az őrök ne vegyenek észre és mert úgy vettem észre, hogy a legtöbb kis enyveskezű utca kölyök is azt használta, hogy eljusson egyik pontból a másikba.
Már egy ideje így életem, és a környező területen sehol sem találtam meg a keresett srácokat, mikor észbe kaptam, hogy lassan már másfél hónapja élek Taenberg utcáin. Szerencsére nem teltek el teljesen hiába a napok az utcán. Kis örömöt okozott a tudat, hogy ha így érkeztem volna a városba nem történt volna meg ez az egész. Képes voltam kiszúrni a kis zsebtolvajokat a tömegben. ez részben azért is volt mert a saját körzetemen kívül én is hasonló próbálkozásokat tettem és a sok gyakorlásnak hála más csak ritkán vették észre, ha elemelek valamit az övükről vagy akár a zsebükből is.
A talpam kissé megkérgesedett, mert mindenféle ruhákat tudtam szerezni magamnak, de cipőt sehogy sem sikerül, és egyébként is csak akadályozott volna a tetőkön a haladásban. Mire elérkezett a tél vége is, - így már több mint 2 hónapot töltöttem a városban - már kezdtem elfelejteni a nap küzdelem ködében, hogy végül is miért csinálom ezt az egészet. A testem megizmosodott egy kissé mivel számtalanszor kellett felmásznom házakra vagy falakra, hogy be vagy gyorsan ki jussak egyes helyekről, és így természetesen örömmel tapasztaltam, hogy egyre ügyesebben és gyorsabban veszem a különböző helyeken való felmászás akadályait.
A tetőn felhalmozott kis készletem kibővült és egy kis vagyonra is szert tettem. A születésnapom alakalmából megleptem magamat egy közepes minőségű lakattal és egy álkulcs készlettel is, mivel a falmászás mellett második nagy szenvedélyem lett Taenberg utcáin a zárak feltörése, nem csak azért mert így könnyen juthattam nagyobb zsákmányokhoz, hanem mert tetszett, hogy hozzá férek olyan dolgokhoz is amikhez az átlagos polgárok nem tudnak. Esténként a lakattal bíbelődtem, reggelente koldultam, vagy loptam, míg a délutánjaim még mindig teljes egészében a város immár egyre távolabbi pontjaink felderítése és megfigyelése volt.
Egyre kevesebb reménnyel róttam az utcákat, hogy hátha megtalálom azt a pár srácot, de lassan kezdtem letenni róla. Olyan volt mintha tűt keresnék a széna közt. Aztán egy nap alig egy hónappal a születés napom után meg pillantottam a srácok közül az egyiket, amint a tömegben cikázik áldozatra lesve. A srác pár percen belül egy teli erszénnyel a kezében tartott kifelé a tömegből. Szerencsére nem vett észre, vagy ha igen akkor nem ismerte fel bennem a fél évvel ezelőtti színes ruhás kalandort. A tetőn haladva követtem a fiút aki ismét a sikátorok közt haladva próbálta lerázni az esetleges követőit. Szerencsére azóta már fejlődtem és nem kötötte le minden energiámat az, hogy kövessem a fiút maradt időm arra is, hogy észre vegyem az egyik tetőn figyelő utca kölyköt akiben szintén felismerni féltem az egyik fiút a csoportból. A fiút nagy ívben kikerülve haladtam tovább nem mintha félnem kellett volna tőlük, hisz akár csak puszta kézzel levertem volna a fiúkat, mert elég fiatalok voltak még csak az utcán való élet miatt látszottak pár évvel fiatalabbnak nálam igazából jókora korkülönbség lehetett köztünk a zsebtolvaj fiú is alig lehetett csak talán 11 éves, régebben is csak a meglepetés miatt lehetett esélyük leütni. De nem akartam, hogy riassza a társait és így kárba vesszen minden erőfeszítésem. Távolról figyeltem őket, amint találkoznak és utána elindulnak kisebb nagyobb kerülőkkel elindulnak a város egy távolabbi végébe. Egyiknél sem fedeztem fel a tőrömet, valószínűleg a vezetőjük otthon maradt és csak azért jöttek ezek is ki, mert kezdett fogyni a pénz amit a felszerelésemért kaptak.
~ Végetek van férgek - futott át az agyamon,de türtőztettem magam.
A három kisebb fiú egy eldugott kis raktárban találkozott a társaikkal. Az egyik telő ablakból figyeltem miközben épp egy zsineggel kötöztem össze a fiút aki a tetőn volt őrszem. A srácok már épp kezdték befejezni az osztozkodást, mikor berobbantam fém alakban a tető ablakon át.
A raktárba mindenki megdermedt egy pillanatra. A legidősebb tőrt rántott:
~ Az én őröm te mocsok - láttam meg az ismerős pengét.
- Csak egyedül van kapjuk el - kiáltott fel az idősebb pár pillanat múlva és rohamra indultak.
Fém alakban törtem előre, így a kisebbek csak a köpenyemet tudták leszaggatni rólam. A kisebbeknek pár csapást adtam le, majd a nagyobb hot fordultam:
- Az-az én tőröm te rohadék add vissza, - kiáltottam rá.
A srác egy ideig csak meglepődve bámult majd elvigyorodott:
- Ha ennyire akarod akkor tessék - szúrt felém a tőrrel. egy pillanatra megdermedt mikor a tőr hangos sikollyal vásott el a testemen, de utána a tőrt elejtve futásnak akart eredni.
A futási kísérletét egy hatalmas rúgással akasztottam meg. A földön elterült és ijedten a hátára fordulva kúszni kezdett távolabb tőlem. Lassan a helyzetet kiélvezve oda léptem és a szokásomtól eltérően leszúrtam a srácot:
- Ezt a leütés miatt - tettem hozzá.
Majd a kicsik felé fordultam:
- Kezdjetek el futni az életetekért - kiáltottam rájuk majd a rémülten ordítozó kicsik után vetettem magam.
Azok a félelemtől gondolkodni nem tudván egy tömegben futottak a városon át remélve, hogy lehagyhatnak engem. A város zsúfoltabb negyedeiben kissé furcsán néztek rám aki egy szál alsóban kergetem a kis utcagyerekeket és dühösen egyre csak azt kiabálom utánuk, hogy:
- Álljatok meg gyerekek. Én vagyok a cukros bácsi.
Egy fél óra után le hagytak, de reméltem, hogy sikerült megleckéztetni a kis tolvajokat. Ezután vissza mentem a raktárhoz és elszedtem mindenüket ami volt, majd felgyújtottam az egészet. Utána a saját búvóhelyemhez mentem és onnan is kiszedtem mindent. A pénzből megvásároltam újra a felszerelésem javát, majd távoztam a városból.
A város határában megálltam még egy kis ideig és szedtem pár Napfüvet mely pont az út mellett nőtt. megfordultam és még egyszer vissza pillantottam a városra:
~ Egyszer, majd vissza térek.

~ A föld medál megszerzése lehet, hogy a legnehezebb lesz mind közül - mondta a medál szelleme - így ehhez társakra lehet szükséged ha élve akarod megúszni a kalandot. - jutott eszembe egy pár héttel ezelőtti beszélgetésünk a szellemmel. Ezt a beszélgetést követően egy kis tőkéhez jutván elindultam nyugatra amerre a föld medálját érzékeltem. A utam nagyrész simán telt, mivel út közben felfogadtam pár embert, akik különböző dolgokhoz értettek és vállalkoztak - volt ki pénzért, volt ki kalandért - arra, hogy le ereszkednek velem a föld gyomrába, mert ezt az egyet tudtam biztosan. Az engem követő lelkes csapatnak számos tagja, egyszerű hegyvidéki ember kiket teherbírásuk miatt fogadtam fel, és az egyszerű hordárok szerepét töltötték be. Akadtak viszont lelkes kalandorok is, legalábbis ezt vallották magukról mikor csatlakoztak. A csapat egyetlen hiányossága az volt, hogy rajtam kívül egy mágus sem akadt, aki hatalmával támogatta volna csapatunkat a az esetleges természetfeletti akadályok legyűrésénél.
Azon a napon abban a nyugati városban megoldódni látszott a problémám:
A csapatommal épp megálltunk egy városban feltölteni a készleteinket, én mint szokásosan a fogadó felé vettem az irányt, hogy esetleges újabb tagokat toborozhassak, ha olyat látok meg ami képesség még nincs a csapatomban még. Az utóbbin napokban csak a hírt terjesztettem, hogy vállalkozó kedvű mágust keres egy nyugatra tartó csapat.
A fogadóba érve azonnal a bárpulthoz sétáltam és leültem:
- Tiszteletem, Thrin vagyok és érdeklődnék akadt e mostanában mágus aki megfordult erre felé, esetleg munkát vagy szórakozást keresve? - kérdeztem a pultnál álló nagydarab harcsa bajuszos férfit.
A fogadós csak egy pillanatig hezitált végigmérve az éppen viselt méregzöld köpönyeget, ami bár a legkevésbé rikító darabom volt jócskán elütött az általa megszokottól, majd elvigyorodott:
- Szerencséd van kölyök, egy férfi a napokban érdeklődött munka után, még meg is szállt a fogadóban, ha szerencséd van még mindig itt lehet. Ha itt van akkor mostanában kéne.... - gyorsa a vállam felett átnézte a vendégeket, a viszonylag nagy teremben.
- Ott is van, az férfi ott - mutatott egy poros úti köpenyt viselő férfira - ő lesz a te embered, persze csak ha rá tudod venni, hogy menjen veled.
Megköszöntem a kocsmárosnak majd rendelve két kupával a jobbik borából a nekem háttal ülő férfi felé vettem az irányt. A féri baljára lépve láttam, hogy épp a reggelijét fogyasztja. A bort felé nyújtva egy vidám vigyorral kérdeztem meg:
- Csatlakozhatom?
- Csak nyugodtan, válaszolta a férfi - a poharakkal megkerültem az asztalt és az egyiket elé a másikat magam el tettem.
A csuklyámat hátra vetve mértem végig a férfit ki a csuklyáját a fején tartva a tányérjába hajolva evett tovább.
- Meginvitálnám önt egy, útra uram ha érdekli. Ezen út nyugat végtelen hegyei felé tart, hogy ott a mélybe ereszkedvén egy új hihetetlen kalandokkal teli felfedező útba kezdjen. A kalandon kívül minden ön által talált tárgy vagy kincs a saját tulajdonát képzi. - Majd rövid hallgatás után folytattam - Ezt tudom felkínálni magának, ha csatlakozik hozzánk.
A férfi befejezte az étezés és a borával kezdett foglalkozni. Ezután azzal folytatta hogy:
- Hm, jól hangzik. Szívesen magukkal tartok, megelégedek az általad felkínált jutalmazással, nem kérek külön bért.
~ Ez így túl egyszerű. - futott át a fejemen.
A rövid hallgatás, és egy korty bor után folytatta:
- Meg különben is, úgy is jövök neked egy szívességgel - válaszolta a csuklyáját hátra vetve.
Egy pillanatig csak meredten néztem, lassan vissza pörgetve a beszélgetést fejben, mert végig éreztem hogy ismerős nekem ez a férfi:
- Akamatsu Gempachi te vén ember, mit keresel itt? A te korodban már az emberek nem mennek kalandozni biztos vagy benne - nevettem hangosan.
- Öreg ember nem vén ember . Túl régóta ülök koszos falvakban, s közben lopom a napot. Itt az ideje, hogy újra útra keljek, és ez eléggé nagy szabásúnak tűni ahhoz, hogy ismét beszéljenek rólam - mondta egyre hangosabban és magát egyre jobban bele élve a dologba.
- Akkor is, miért takarta el az arcod. Így fölöslegesen udvariaskodtam, vénember. - vigyorogtam rá.
- Azt hittem a kis pajtásodat is elhoztad, és nem akarta feltűnni neki - felelte elvigyorodva. - Jut is eszembe hol van ő, itt les rám valahol? - kérdezte.
- Nem ő most nem jött elég volt neki a múltkori is. - feleltem.
- Jaj, de kár. Reméltem, hogy indulás előtt bemelegíthetek. Még mindig olyan pocsékul vív? - mondta vidáman.
- Ja az nem változott, de jó hogy nincs itt még össze vérezném a szép köpenyem. - hajoltam közelebb - Ezenfelül két embert is cipelnem kéne.
Egy nagyot nevetett és ezt mondta:
- Elég a nosztalgiázásból, nekünk meg van a saját ügyünk. Mikor indulunk?
- Mivel csatlakoztál még ma, mostantól pedig egyenesen haladunk a cél felé, meg sem állva.
- Remek akkor rendezem a számlát és indul hatunk is - felelte.
- Várj. Mivel a társam vagy megosztom veled - nyújtottam felé a medált - ez is szerepet játszik a küldetésben. Így is akarod? - kérdeztem.
Egy ideig csak nézte a medált, szemben tisztelet és enyhe sóvárgás, mivel a medál kisugárzása meglegyintette így érezte a hatalmát:
- A beszélgetést folytassuk a szobámban - mondta és azonmód fel állva fizetve a szobájába vezetett.
Leültünk egy-egy székre és kérdésére röviden elmeséltem, a medál történetét. Mikor befejeztem megszólalt:
- Így azért veszélyesebb lesz, de nem lehetetlen.
- Jó akkor holnap indulunk is - válaszoltam lezárva a beszélgetést.
Ígéretemhez híven, a napot a készletek beszerzésével töltöttem és reggel a csapat felpakolt a szekerekre és elindultunk nyugatnak. Az út unalmasan eseménytelenül telt, a monotonitás csak az esti tábortüzeknél össze gyűlve beszélgetés , mesélés törte meg. A nyugati hegységeket egy röpke hét alatt értük el. Sajnos a szekereket egy a hegylábánál lévő faluban el kellet cserélnünk öszvérekre így, némileg lassabban tudtunk csak haladni, de még mindig gyorsabban mit szekérrel a sziklás terepen. Három nap kemény és embert próbáló menetelés után már a hegység mélyén a jártunk és jóval magasabban mint a tenger szint. A harmadik nap végén este fele egy szurdokban vertük tábort. A többiektől kissé elvonulva tanácskoztam a medál szellemével, hogy ne lássanak meg. Így meg tudtam, hogy csupán maximum órás séta után, egy a lejutáshoz alkalmas járatot találhatunk. Már éppen indultam volna vissza a többiekhez, mikor megcsapta a zaj a fülemet. A kövek csikorgására emlékeztetett. Gyorsan a hang irányába lopakodtam, és nemsokára egy szikla mögül figyeltem a szurdok egy távoli pontját. A sötétben nem tudtam kivenni, de egy hatalmas bestia ténykedését figyelhettem meg. Egy ideje már figyeltem mikor hirtelen elkezdett közeledni . Megijedtem, hogy észrevett és gyorsan vissza húzódtam, már épp meg nyugodtam volna, hogy nem vett észre mégsem mikor egy kő fordult ki a lábam alól és hanyatt esve gurultam le a lejtőn.
A bestia felmordult és felém vetette magát. Mikor kiért a hold fényébe akkor láttam meg, hogy bőre inkább kő, mint bőr és tekintete vöröses fénnyel parázslott fel az éjszakában bizonyítva, hogy ő is meglátott engem.
Fém alakot vettem fel és rohanni kezdtem. A táborig érve sikerült valamelyest leráznom, mert beszorult két szikla közé,de hallottam a rohanó lépteit. A tábor határában jeleztem az őröknek, mire azok neki kezdtek, hogy felkeltsenek mindenkit és a tüzet letaposva a leggyorsabban elhagyják a tábort. Szerencsére ilyen helyzetre is felkészültünk ezért az öszvéreket nem pakolták le éjszakára sem. A sátrakat hátra hagyva menekültünk egy szűk kanyonon át, a medál jelezte barlangnyílás felé. Már az utolsó emberek hajtották be az öszvéreket mikor láttam, hogy Akamatsu kivont kardal áll háttal a barlang nyílásnak.
Mivel a szörny már csak pár rugaszkodásnyira volt, nem kérdeztem csak fém alakban tarkón csaptam és bevonszoltam a barlangba. Az utolsó utáni pillanatba értünk be. A lény egy kisebb barlang omlást elő idézve csapódott a nyílásba, de nem fért be utánunk. Akamatsut egy öszvérre raktam és úgy haladtunk egy fél órán át a barlang nyílásban ami meredeken lejtett majd végül egy részen kiöblösödött. A táborban Akamatsu kicsit sértetten, de elfogadta a döntésemet. Az estét vagy is a pihenőt a barlangban töltöttük.
Másnap a tábor össze pakolt és elkezdtük az ereszkedést a mélybe. Úgy egy 3-4 napja haladhattunk már, mikor egy kisebb barlang omlás állta utunkba. Az akadály elhordása egy teljes napot vett igénybe, de megérte.
A barlang csarnok amibe a folyosó torkollott hatalmas volt:
A csarnokba érve az emberek kissé szét széledtek és csodálattal adóztak a barlang hihetetlen méreteinek. A mennyezetről cseppkövek függtek, de olyan nagyok, hogy a sötétségbe vesző mennyezeten nem lehetett látni, hogy hol csatlakoznak a barlang tetejébe. A csarnokot különös halvány derengés töltötte be. Egy ideig kerestem mire megtaláltam a fény forrását. A cseppkövek némelyikében hatalmas kékesen derengő kristályok voltak, azok derengtek kékes fénnyel, így világítva be a csarnok egy részét. A társaságot beljebb tereltük Gempachival és tábort vertünk egy pár álló cseppkő áltál közrefogott kis területen. A csapatot három felé osztottuk, páran a táborban maradtak, két csoport meg felfedező útra indult. Az egyik kisseb csoportban én és Akamatsu meg pár kalandor voltunk benne.
A barlangcsarnok falát követve egy kis barlangokkal teletűzdelt falszakaszhoz értünk. A barlangokat átvizsgálva nem találtunk semmi érdekeset, csupán pár állatot sikerült felzavarni, ami ott élt bent, de ezek hamar kereket oldottak, a nagyobb ember csoport láttán. A falat továbbkövetve egy kisebb barlangba értünk ami zsákutcának bizonyult, ezért gyorsan ki is hátráltunk belőle. Egy fél óra járás után végre megtaláltuk egy lejjebb ereszkedő járat képében a tovább vezető utat. Az út hamar 3 fel ágazott így nem könnyítve meg a másnapi utat.
Ezután vissza tértünk a táborba és a többiekkel megtárgyalva az útjukat megállapítottuk, hogy a lefele vezető járat az egyetlen kivezető út.
Úgy döntöttünk, hogy Akamatsu én és még pár kalandor a járaton a mélybe ereszkedünk, hogy megnézzük a három elágazásból melyik az, ami a célunk felé vezet minket. Másnap szám szerint 5-en a járatban haladtuk lefele, mikor megláttuk az elágazást:
- Gyerünk emberek egyenesen tovább - vezényelt Gempachi a megtorpanó csapatnak.
- Szerintem inkább balra kéne mennünk - mondtam Gempachinak, nem vitatkozott hanem elindult a baloldali járatban. Szerencsére nem kellet a fáklyákkal vacakolnunk, mert hoztunk pár letört szilánkot a nagy csarnok fénylő kristályaiból és elegendő fényt adott, hogy ne tévedjünk el a járatokban. A járata pár óra múlva egy nagy barlangba torkollott. A barlang mozogni látszott, lények töltötték be. A gyík testfelépítésű lények ide oda mászkáltak a sziklákon és amelyikek észre is vettek azok nem foglalkoztak velünk. Egy ideig csendben figyeltük őket, de mivel láttuk, hogy békés jószágok sőt az egyik mint afféle embert még sosem látott állatok csodálkozva körül is járta a megfigyelő helyünket, de utána érdeklődését vesztve távolabb kullogott. A lények mérete változó volt. A kutya méretűtől egészen a borjúméretűig is megtalálhatóak voltak a csarnokban, de még a nagyobbak sem mutattak agresszív hajlamot. Egy ideig csak járkáltunk a teremben mikor megláttunk egy nagyobb fajta dombon, aminek a tövében pár sziklával közre fogva rengeteg sok tojás hevert. Ekkor szólalt meg mellettem Akamatsu:
- Kell nekem egy olyan.
- Mi? - kérdeztem vissza - Meghülyültél?
- Azt ígérted, hogy az általam talált dolgok az én zsákmányomat képezik, és én úgy gondolom jó pénzt fizetnének egy ilyenért fenn. - válaszolta elszántan.
- Igen, de szerinted melyik faj nem védi a kicsinyeit? - kérdeztem vissza lehalkítva a hangom.
- Nem érdekel, majd úgy veszem el, hogy ne lássák meg. Egyébként sem látszanak igazán veszélyesnek. - válaszolta szinté halkabban.
A többi kísérőnk olyan arcot vágott mint akik nem értenek egyet Akamatsuval, de én nem vitatkoztam vele:
- Jó fogj egyet és futás, mert úgy látom, hogy ez úgy is egy zsákutca. És kitudja talán sikerül kikeltened és segítőre találsz benne - vetettem oda, meglapogatva a táskámban őrzött rejtélyes tojást amit én is csak nem rég vettem.
- Ja és tényleg óvatosan, mert ha harcolnunk kell akkor mit tudod, igen nehéz az ellenfélre koncentrálni, ha egy értékes tojás kell védelmezned. - szóltam még utána a tovasiető Akamatsunak.
Akamatsu a korábbi nyugalommal sétált a tojás halom felé, mikor oda ért körbe pillantott, majd a hátán lévő zsákot lekapva a hátáról nemes egyszerűséggel bele rakta a tojást.
~ Ez neked, a cseles tojás elvétel amit senki se fog majd észre venni - fogtam a fejem.
A csarnokba azonnal alábbhagyott a mozgolódás, majd lassan mindegyik lény egyszerre elkezdett Akamatsu felé araszolni. Velünk egyik se törődött, ezért intettem a mellettem álló nagy darab sötét bőrű társamnak aki velünk tartott:
- Te menj és segíts neki, hátha valami történik vele.
A másik 2 hőz fordultam akik ikrek voltak és vörös hajukkal elég meglepő jelenségek itt a barlangban.
- Ti velem maradtok és igyekszünk biztosítani a bejáratot.
Mikor befejeztem a Daren a nagy darab elsietett a lényeket kerülgetve, mi meg a bejárat felé vettük az irányt. Mikor oda érkeztünk már tudtam, hogy baj van. Akamatsu a fal mellett indult el és igyekezett felénk, a rá rontó lényekre meg egy-egy rúgással intézte el, de ahogy kifelé haladt úgy találkozott össze az egyre nagyobb példányokkal.
Az igazán nagy derék fölé érő példányoknak már kardal esett neki és több kevesebb sikerrel le is tudta vágni őket, mert a nagyobb példányoknak vastag bőre elég jól ellenállt a vágó fegyverének. A stratégiáján csak Daren megérkezése változtatott, aki egy pöröllyel esett a lényeknek és a kardhoz képest is nagy sikereket ért el vele. Ezért Akamatsu is egy pörölyt idézett a kezébe és azzal csapta le a lényeket. Lassan, de biztosan haladtak a kijárat felé.
Ekkor megmozdult a barlang mélyén a domb ami mellé a tojásokat tették a lények. Egy pillanatig csak figyeltük, hogy mi is az majd megláttuk, hogy egy ház méretű lény.
~ Ez meg mi ~ kérdeztem a dzsinnt.
~ Közel jártok ez a lény föld elemet használ így erősen megnőtt a mérete a medál közelségétől, felelte a szellem.
Ekkor vettem csak észre hogy némelyik lény láng csóvát lő szájából, vagy dermesztő fehéres aura veszi körbe a testét.
~ Fene, még spontán mágia használók is? De jó hogy itt támadt kedved lopni Gempachi. - futott át a gondolat a fejemen.
Ekkor az eddig folyamatosan rohamozó lények megtorpantak és félre húzódtak a csarnok különböző, pontjaira. A nagy méretű lény pedig lassan felemelkedett, teljes magassága a 6 métert is elérhette, széltében 3 méter lehetett, a hossza pedig úgy 10 méter felet volt, de nem láttam teljesen.
Akamatsu és Daren felén kezdett futni, látván hogy szabad az út. A lény ezt meglátva, hirtelen rohamba kezdett és csak kis híján nem taposott el minket. De így közénk és a bejárat közé állt.
- Nincs mit tenni, meg kell támadnunk Thrin - kiáltotta felém Akamatsu.
- Egy tojás nálam is van Gen. Nem szeretném kockáztatni az épségét, a hülye akciód miatt, de igazad van, viszont ha eltörik fizetni fogsz - kiáltottam vissza mire ő csak biccentett.
- Jól van fiú akkor marad ez a két csapat és támadunk - kiáltotta Genpachi.
Ők rohamra is indultak és egy-egy pörölycsapást mértek a lény lábára rohamból. Az mintha kissé meglepődött volna, hogy a parányok megtámadták lenézett és a száját nagyra tátva a fejét feléjük lendítette.
- Támadás - kiáltottam.
A két iker elő vett egy-egy kardot ami hajlított pengéjével is magasabb folt náluk és rohamra indultak. Én Kappa alakot vettem fel és vízpengéket lőttem a lény felé, a pengék gyengén vérző kis sebeket ejtettek a lény fején mire az vissza hőkölt egy pillanatra, de nem lég gyorsan, mert a két iker gyorsan fel ugrottak rá és eszeveszett vagdalkozásba kezdtek.
A lény ezt egy pillanatig még tűrte, aztán őrülten kezdte hányni vetni a testét, hogy lerázza az ikreket. Az egyik le is repül és a falnak csapódva elvesztette az eszméletét. A másik csak úgy marad fent, hogy kardját markolatig döfte a lénybe és abba kapaszkodott.
Akamatsu közben mágikus puskát kapott a kezébe és azzal égetett kis lyukakat a lény testébe, én nem mertem ezt csinálni féltem, hogy eltalálom a társamat. Ezért Korrigan alakot vettem fel és indákat növesztettem a földből ami rátekeredtek a lényre.
A lény láthatóan fáradni kezdett és az egyre jobban rátekeredő indák húzni kezdték a föld felé. Amikor épp fel lélegeztünk volna a lény két mellső lábával a földre taposott egy aprócska ki ugrás után mire a föld előtte hosszan felrepedt és Akamatsut leverte a lábáról.
Egy pillanatig nem mozdul meg majd fel állt, de látszott rajta, hogy a földből felcsapódó repesek erősen megebesítették.
Ekkor aktiváltam a lakrima gyűrűmet, amit még a küldetés előtt sikerült beszereznem. Az erőm ettől majd nem duplájára emelkedett.
Kappa alakot vettem, fel és több víz ágyúval a lényt az oldalára borítottam, ezután vízpengékkel vagdostam fel.
A lény ekkor rángatózni kezdett mire a barlang falai megrepedtek és elkezdtek beomlani.
Akamatsu felkapta az ikrek sebesültt tagját én fém alakban a szintén ájult Darent akit még a lény technikája söpört el és elmenekültünk miközben a lényekre rászakadt a barlangcsarnok.