Selejtező: Angelina Schloss vs Tabuchi Metarikku

- Csak vigyázz, nehogy a végén én tángáljalak el! – incselkedett Ange, míg a harcok és a sorsolás el nem kezdődött.
Mindketten beneveztünk ugyanis az arénában tartandó szezonális küzdelemsorozatra, annak ellenére, hogy én határozottan elleneztem, hogy a párom is csatlakozzon a harcokhoz. De hát mint mindig, most sem hallgatott rám.
- Ha veled kerülök szembe a döntőben, akkor fel is adom, becsületszó. – ajánlottam fel lovagiasan.
- Szó sem lehet róla! Ha összekerülünk, add bele minden erődet! Semmi se tartalékolj! Csapj le úgy, mintha meg akarnál ölni! – ellenkezdett, s még csak annyira sem volt időm, hogy ellenkezzek, mert máris folytatta: - Tudom, hogy téged nem győzhetlek le. – mosolygott kicsit szomorkásan. – De sokan vannak, akiket igen. Figyelj csak!
Majd lezajlottak a sorsolások…


- Hmm, üdv! - mosolyodott el Angelina az üdvözlés után, mikor belépett a pályára. - Reméltem, hogy nem veled fogok összekerülni, de ha már így alakult, akkor nem fogom magam vissza! – ismerte be, hiszen nagyon is jól ismerte már ellenfelét: Tabuchi Metarikkut.
Tudta jól, hogy ellenfele bizony kemény dió, közel olyan erős, mint Rohandar, ha nem még erősebb, ez pedig komoly gondokat okozott neki, hisz győzni akart, minden áron.
- Nagyon helyes! – válaszolt karba tett kézzel neki a sárkányölő, miközben megvetette a lábát az aréna talajában, s hanyagul viszonozta a mosolyt is. - Az apró griffekre is ráfér egy kis edzés. – folytatta aztán, mely szavak máris egy tüskét böktek Angelina büszkeségbe.
- Apró griff… az lennék? – töprengett el pár röpke másodpercre lelombozottan a csillagmágus. - Ez azért kicsit erős volt. - fintorodott el kicsit, Ange ezzel is kifejezve nem tetszését. - Azért meglátjuk, ki mennyire kicsi. – majd azzal a lendülettel nem is jártatta tovább a száját, hanem egyik kedves barátját hívta segítségül: az alpári farkasembert, Lupust.
- Uh, a kutyáktól kijön az allergiám. – morogta Tabu.
Hogy meg is erősítse ezen kijelentését, valóban szipogott is egyet-kettőt, de ez nem tartott soká, mert testét egyből vassal vonta be, akárcsak egy pikkelyekből álló páncél.
- Na, így tuti nem ér majd hozzám a szőre. – nyugtázta látszólag elégedetten.
- Most komolyan ezzel a ribivel kell megint arcoskodnod? Nem ez volt a múltkor is, aki bedarált, mint egy adag húst a fasírthoz? – szólalt meg Lupus nem túl kedvesen, még kevésbé udvariasan, de sajnálatos módon annál helytállóbban.
- Te csak tégy róla, hogy a földre kerüljön az ötleteidet meg tartsd meg magadnak! – csattant fel Angelina.
Noha nem volt jellemző rá, hogy csak úgy parancsokat osztogasson a szellemeinek, hiszen a legtöbbjük már amúgy is szinte miden gondolatát olvasta, vagy legalábbis tudta, hogy mit kell tennie, ezúttal azonban Lupus érzékeny pontra tapintott, így úrnője sem volt vele baráti.
- Tisztelet, korcs! – lépett előre egyet Tabuchi, aki látszólak meglepődött valamin. - Hagyod, hogy engedély nélkül beszéljen? Ejnye, hát itt mindenkire ráfér egy lecke. – közölte nyersen, miközben ökleit ropogtatta, melyek a fémbevonat miatt csak úgy csikorogtak, majd a gyakorlatot elvégezte a nyakával is. - Illemóra. Becsöngettek! – vigyorgott, majd a jobb kezét a háta mögé emelte, majd hirtelen ki is rántotta onnan. - Iron Dragon's Daggers! – kiáltotta, s tucatnyi fémpenge szállt egyenesen a csillagszellem s idézője irányába.
Természetesen ez még vajmi kevés volt bármihez is, Orion, a harcos, ki szintén Angelina nélkülözhetetlen segítője volt, s ezúttal is becsülettel védte pajzsával, melyről sorban lepattogtak a lövedékek.
- Itt úgysem jössz át! – kiáltotta a férfi harciasan.
- Na most jól felbaszott! – bőszült fel a másik csillagszellem, ugyanis őt az egyik tüske megkarcolta, így pedig mindenféle parancs nélkül egyből rohamra is indult.
- Bolondok! – tárta ki válaszul karjait a sárkányölő. - Nem lenne egyszerűbb feladni rögtön? – s válaszolva az inzultusra karját egy karddá alakítva ő is megindult a felé rohanó ellenfele ellen.
Csakhogy nem ették olyan forrón a kását! Noha Lupus forrófejű és nyers volt, nem volt ostoba. Orionnal pedig már megannyi csatát megvívtak már vállt vállnak vetve Angelina oldalán, így jó volt már az összhang köztük, így minden gördülékenyen ment. A farkasember nemes egyszerűséggel ráharapott a felé lendített kardra. Állkapcsa és fogai elég erősek voltak hozzá, hogy kibírják a dolgot, miközben karjával is rámarkolt a fémhölgy karjára, miközben a hoplita sem volt rest: ő is gyorsan ledolgozta a távot, s ekkorra már ott volt társa árnyékában, melyből kitörve azonnal le is csapott. Lándzsája akadálytalanul tört utat magának a levegőben, majd elérte az ezüsthajú lány páncélját, melyet szintén átütött, ám akkor ütött az óra mindenki számára.
A pálya ugyanis eléggé szerencsétlenül alakult Angelina számára: Kényelmetlen Helyzet, ez volt a helyszín neve, mely ezúttal tökéletesen le is írta a csillagmágus szituációját. A terület ugyanis időnkét semlegesített minden mágiát. Így Orion és Lupus olyan gyorsasággal tértek haza, mint amilyen gyorsan jöttek, akárcsak a griffek egyik nagyágyújának fém vértezete és a karján lévő kis játékszere.
- Heh?? - kerekedett el Angelina szeme, miközben a kulcsit szemlélte.
De hát nem lehet hibáztatni, szegény nem tudott a kis trükkről a pályával, így hát érthető volt a meglepettsége.
- Hmm… – lepődött meg látszólag Tabu is. - Ez érdekes. – jegyezte meg ő is, majd többször is megpróbálkozott ismételten felvérzezni magát, mindhiába, mígnem végre az egyik próbálkozását siker nem koronázta.
Amint ez sikerült neki, máris útjára indított egy Iron Dragon Roar-t, s a fémes lehelet megállíthatatlannak tűnően tört magának utat a levegőben Ange irányába, egészen addig, míg az ismét meg nem jelenő Orion pajzsán szét nem csattant a mágia.
- Ha szükséged van egy csapatra, akkor minek vonod vissza őket? A felesleges manőver egy csatában csak sok-sok felesleges energia befektetéssel jár. – korholta idézőjét a harcos, mintha ő tehetett volna róla, hogy az imént megszűnt volna az idézés.
- Tudom, nem én küldtelek vissza! - válaszolt rá Angel meglehetősen mérgesen. – Még a saját szellemeim is azt hiszik, hogy idióta és béna  vagyok. – dühöngött magában, s leginkább sírni támadt volna kedve a szomorúság, csalódottság és düh furcsa egyvelegétől.
- Persze, jó kifogás. – vigyorgott ismét a gyíkgyilkoló, majd hamar rohanva a páros felé indult meg, majd rárúgott egy erőteljest egyenesen a csillagszellem pajzsára.
Orion, bár a találat ereje még őt is meglepte, s egy kissé hátrébb is csúszott, s hogy korrigálja állását, egy lépést tett is hátra, mégis mondhatni könnyedén állta a sarat, elvégre mégiscsak ez volt a specialitása: tartania a pozícióját bárki és bármi ellen.
- Ez nem kifogás. A te vérted is leesett. Láttam. – vágta ellenfele fejéhez Angelina, aki már erőteljesen érezte a vesztét.
Tudta egyértelműen, hogy vesztett. Nem voltak illúziói sem pedig lázálmai, tisztában volt vele, hogy ez a meccs már az előtt eldőlt, hogy az első mágia használatra került volna a küzdőtéren. Mégis hajtotta egy láthatatlan erő. Bizonyítani akart.
- Ha már veszítek, akkor azt méltósággal teszek, harcolva a végsőkig! – harsogott a gondolat a vöröske fejében. – Megmutatom nekik! – gondolta, s szemével egy pillanatig a lelátót kémlelte, de természetesen esélye sem volt rá, hogy szemével megtalálja azt, akit keresett.
- Talán. De magamat meg tudom védeni ököllel is. – vetette a szemére Tabu, sajnos teljes joggal, miközben folyamatos püfölésével szép lassan ugyan, de sikeresen szorította vissza a csillagszellemet, egyre csökkentve a távolságot idézője és közte.
Angelina eközben elgondolkodva szemlélte a harcost, kit megidézett, s saját magát.
- Csak állok itt, mint valami idióta. Azt se tudom, hogy hogyan kell forgatni egy kardot, vagy hogyan kellene használnom az öklömet. – gondolta végig a szituációt s az egész életét, s döntést hozott: - Ezen is változtatnom kell!
Csakhogy nem volt több ideje arra, hogy mélázzon, Tabu ugyanis egy jól irányzott, még az eddigieknél is erősebb csapással sikeresen kibillentette egyensúlyából a pajzsos úriembert, aki egyenesen Angelinára esett, vagy legalábbis őt is magával sodorta, azonban földet már csak a lány ért, az aréna speciális képessége ugyanis ismét aktiválódott, hazaküldve ismét a bajnokot. Így csak idézője esett a hátsó fertályára, mely jelen esetben még előnyösnek is volt mondható, hisz így legalább a plusz súly nem taglózta le még jobban.
- Én is képes vagyok rá! - csattant fel válaszul céhtársa pimasz mondatára, majd a tőle telhető leggyorsabban megpróbál talpra kecmeregni, de mivel nem volt edzésben, így nem lehetett mondani, hogy túl gyors volt, ami pedig bőven elég időt engedett meg a sárkányölőnek, hogy akcióba lendüljön.
- Majd legközelebb, picinyem. – s ahogy Ange igyekezett felkelni, Tabu egyből nekiesett vállal, s csírájában fojtotta el a próbálkozást.
Az ezüst szörny maga is ráesett teljes súlyával, mely többek között a fémek miatt is a testén jóval több volt, mint azt első ránézésre bárki is gondolta volna akár a nézők közül. Ez azonban még csak a kezdet volt: ahogy rajta volt, szép lassan fel is ült a csillagmágus hasára, kezeivel lefogta annak kezeit, lábaival pedig a lábait. Ha pedig ez még nem lett volna épp elég, hisz már a sima szorítás is fájdalmas és megtörhetetlen lett volna szegény Angel-nek, ellenfele még vassá is változtatta végtagjait majd szó szerint belebilincselte őt a földbe, s csak ez után szállt le róla végül, hisz a menekülés esélytelen volt.
- De most ideje valakinek végigvernie az Arénát, és erre te még nem állsz készen. De nagyon ügyesen küzdettél. – mosolygott biztatóan a földön megbéklyózott ellenfelére, mely, ha lehet ilyet mondani, furcsa mód még rosszabbul esett a földre szegezett lánynak, mintha csak kiröhögték volna, hisz úgy érezte, mintha csak szánalomból hangoztak volna el ezek a szavak.
De amiért a legjobban mérges és szomorú volt, sőt mi több, ami miatt még magát is utálta az az, hogy ebben a pillanatban, noha csak egy futó pillanatra, de az jutott eszébe:
- Ments meg... Roha!
Nem mondott semmi egyebet, csak kissé könnyes, mérges és csalódott arccal beletörődött a vereségébe, s elfogadta a helyzetet, a harcnak pedig vége szakadt, a győztes: Tabuchi Metarikku!

Az Aréna napja. Tudom, hogy meg kell mutatnom a világnak, hogy visszatértem, és félniük kell, tisztelniük. Bízok benne, hogy a sikerek, amiket majd itt elérek, szép lassan méltó helyemre emelnek; a világ tetejére.
Besétálok a küzdőtérre, ahol emberek ezrei tekintenek le rám, illetve ellenfelemre, aki velem egyidőben sétál be a hatalmas területre. Egyből szembetűnő, hogy céhtárssal kerül össze, úgy tűnik, több frontról is játszik a céh a tiszteletre.
~ Bár inkább Rohával küzdöttem volna meg, az szorosabb meccs lett volna…
- Hmm, üdv! – Mosolyodik el, amint egymás hallótávolságába kerülnek.- Reméltem, hogy nem veled fogok összekerülni, de ha már így alakult, akkor nem fogom magam vissza! – Na igen, én se feltétlen ezért jöttem, de azért bemelegítésnek megteszi.
- Nagyon helyes – Megvetem magam jobb lábamon, hanyagul megdőlöl, és kezeimet összekulcsolva mosolygok rá. A lazaság mindig kifizetődő. -, az apró griffekre is ráfér egy kis edzés.
- Ez azért kicsit erős volt. – De legalább igaz; úgy tetszett, az újoncok mind oly gyengék. Bezzeg, mikor én ennyi idős voltam… Hát, változnak az idők, változik a nevelés, én meg öregszem. - Azért meglátjuk, ki mennyire kicsi.
A leány menten kulcsaihoz nyúl, ujjaival hamar kitapintja annak vésését, melyre szüksége lesz. Szép lassan ráfog, maga elé rántja, hallom hívószavát. Ez is olyan művi. Bezzeg a legjobb csillagmágus…
Lupus. Olvastam róla, ha nem láttam már valahol – emlékezetem bár nem a régi, tudom, hogy nagyon félnivalóm nincs.
- Uh, a kutyáktól kijon az allergiam. – Szippantok egyet, tényleg mintha megindult volna bennem valami.
~Talán tényleg öregszem?
Bőrömön felrémlettek a Vassárkány pikkelyei, a vért, mely sosem hagy cserben. Minden irritáció menten megszűnt létezni – feltudtam lélegezni hát.
- Na, így tuti nem ér majd hozzám a szőre… - Eztán pedig, várhattam a csodára. Nem akartam én adni az első pofont, mert féltem, akkor nem lesz több.
- Most komolyan ezzel a ribivel kell megint arcoskodnod? Nem ez volt a múltkor is, aki bedarált mint egy adag húst a fasírthoz? – Nem, nem ez volt; habár tuti ez történt volna, ha okot ad rá. Engem keverni valakivel… jézusom! Hát én ennél karizmatikusabb vagyok! Tiszteletlen másvilágiak.
- Te csak tégy róla, hogy a földre kerüljön az ötleteidet meg tartsd meg magadnak!
Összevontam szemöldököm, és meghökkenten eresztettem le magam mellé kezeim. Mi több, hagytam, hogy leessenek. Hát tényleg itt tartunk? Már a lekvár rakja el a nagymamát?
- Tisztelet, korcs! – Léptem egyet. Na, majd én megvédem a nőstény griffek tiszteletét, ha a fiókák erre képtelenek. - Hagyod, hogy engedély nélkül beszéljen? Ejnye, hát itt mindenkire ráfér egy lecke. – Megropogtattam öklöm, az ujjak fémesen csendültek meg. Fejem ide-oda ingott, ahogy nyakammal is ezt tettem. - Illemóra. Becsöngettek! – Vigyorogva, színpadiasan rejtettem el kezemet, hogy aztán pár másodperc múlva, immár átalakulva ránthassam elő újra - Iron Dragon's Daggers! – Talán nem erre számítottak; ahogy kezem kardból apró, de annál halálosabb késekké formálódott, és azok elreppentek irányukba, nem sok választási lehetőséget hagytam nekik. Láttam, hogy nem dolgozzák fel elég gyorsan. Nem lesz hosszú küzdelem.
Újabb kulcs felé csusszan az ujja, és másodperc töredéke alatt materializálódik a kések elé egy pajzs, merről mind lepattan. Na, ez ügyes volt, nem lett belőle tűpárna – viszont így hamar felélheti a tartalékait. Ellenben a farkasember… dús szőrzetét néhol rózsaszín, nedvedző sebek szelik át, jelezvén, megsérült.
- Itt úgysem jössz át! – A pajzsos csillagszellem hangja bezengi az Arénát.
- Na most jól felbaszott! – Nem lepődök meg, hogy Lupus folytatja a szemtelenséget…
- Bolondok! – Ahogy várom a vérfarkast, úgy állóhelyzetemben kitáromkarjaim. - Nem lenne egyszerűbb feladni rögtön? – Végül én is megindulok, jobb karomat karddá alakítva sietek, hogy lecsaphassak.
A csapatmunkának hamar észreveszem a jelét; Lupus, nem félve attól, hogy ez a fogpiszkáló felsértheti a száját, ráharap vaspengémre, sőt, még rá is fog; úgy néz ki, mint én, ebédre készülvén…
Orion pedig, mögüle előugorva. lándzsájával felém szúr. Hiába léptem volna ki a lépés elől, a farkas nagyon erősen tart – bár tudtam, sok fájdalmat nem okozna, mégse hagyhattam, hogy bevigyen egy találatot…
Már a fegyver vértet ér, és bele is szánt a vékony fénybe, majdhogynem felszakítja bőrömet is, mikor vaspikkelyeim a semmivé foszlanak; ezzel együtt pedig a csillagszellemek is.
- Heh? – Angelina, érthető módon meglepődik.
- Hmm – Jómagamnak se esik le, mi történt. - Ez érdekes. – Egyből magamra húznám vasruhám, ám a furcsa effekt nem engedi; már épp kezdek megrémülni, hogy varázserőm végleg oddaveszett, vagy legalábbis a meccs időtartamára, mikor sokadik próbálkozásomra sikerül újra védelmet szereznem testemre. Akkor ez csak a pálya lehetett. Egy pillanatra elagyalok milyen szabályok alapján tehette ezt, de aztán észlelem, egy harc közepén vagyok – így egy fémforgácsos üvöltést eresztek meg a csillagmágus irányába, majd én is elkezdek menni felé.
Természetesen, a hölgy varázskészsége is visszatért, így pajzsos harcosa újra megjelenvén egy pillanat alatt felfogta a támadást.
- Ha szükséged van egy csapatra, akkor minek vonod vissza őket? A felesleges manőver egy csatában csak sok-sok felesleges energiabefektetéssel jár.
- Tudom, nem én küldtelek vissza! – Óh, micsoda ráförmedés. Úgy tűnik, nem jönnek össze a számtásai.
- Persze, jó kifogás – Vigyorogva rohanok nekik; ezúttal nem közvetlen támadási szándékkal, egyszerűen csak fel akarom lökni őket. Orion pajzsának esek vállammal, addigis megerősítem azon a területen a vaspikkelyeket. Erős vagyok, persze, de a csontok könnyen törnek ilyen helyzetben…
A harcos csak egy lépést hátrál, mielőtt újra megveti lábát a kemény földben.
- Ez nem kifogás. A te vérted is leesett. Láttam.
- Talán. De magamat meg tudom védeni ököllel is – Bár nem akarnám közvetlen bevetni, hisz feleslegesen miért bántsak egy fiókát? Majd mást a földbe döngölök.
Nagy erőkkel esek neki vállammal újra és újra a pajzsnak, mígnem sikerrel jár tervem, és a lány felé hátráló harcos megbukik utolsó lökésemnek hála; megbotlik a lányban, és együtt esnek a föld felé. Csak annyi szerencséje van Angelinának, hogy a csillagszellem még zuhanás közben a semmivé válik; egyúttal vértem újra eltűnik.
- Én is képes vagyok rá! – Igyekszik felállni, arca elvörösödik a méregtől, de én gyorsabb vagyok. Harchoz szoktam, eséshez, keléshez, ő pedig még tapasztalatlan…
- Majd legközelebb, picinyem. – Ahogy csak Orion pajzsával tettem, most úgy lököm vissza Anget a földre a vállammal. Menten hasára ülök, rámarkolok csuklóira, lábaimmal lábához simulok. Ezüst hajam vízesésként fedi el arcainkat a közönség elől, ahogy ráhajolok. Végtagjaim hamar vassá változnak, majd mintegy ráfolynak és fognak Angelica végtagjaira, ezzel a földbe bilincselve őt, hogy ne tudja folytatni a harcot. - De most ideje valakinek végig vernie az Arénát, és erre te még nem állsz készen. De nagyon ügyesen küzdöttél. – Mosolygok; nem gúnyosan, vagy fönnkelten, de inkább úgy, hogy tudja, tényleg biztatom őt, egy kis gyakorlással ő lehet a következő generáció fénye. Hiába, a fiókákat pátyolgatni kell…