Portya: A Gorgon

Résztvevők:

• Nightyngale Abyss [15], Ekki [10], Kurousa [10], Atalanta [7], Alerion [6]
  
• Kes Kontráz [13], Raven [8]
  
• Nick Venom / Nigel Thickwood/egyéb [6]
  
• Aria Hillen / Anita Hills [10]
  
• Shiki [9]
  
• Rohandar Blacksteel [15], Angelina [7], Froozer [8], Lyla [4], Krage [4]
  

(Ha a szinteket elírtam, szóljatok)

Üdvözlök mindenkit Oak Townban! Az első kör ismerős lehet:
A hegy, amelyre Oak Town épült, nem csak békés várromokat és történelmi emlékeket rejt. A hegyben mélyen meghúzódó katakombákat újabb és újabb kalandozók veszik kezelésbe, elásott kincsekre áhítozva. Van, aki kijön onnan, többen nem. Ez már szinte megszokott dolog a környéken, hiába próbálják az öngyilkos keresgélésről lebeszélni a mágusokat, mindenki meg van győződve arról, hogy neki nem lehet baja.
Azonban egy hete baj történt. Valamelyik szerencsétlennek sikerült egy új szárnyat felfedeznie a katakombákban. Kívülről négyzet alakú, négy bejárattal rendelkező területről van szó, amelyből mágikus erő árad. Ez még nem lenne gond; több olyan terület is akad Fiorében, ahol mintha csak a földből törne ki az energia. A gond a forrással van: négy mágus jár ki onnan, és most akarják kiélni minden hajlamukat, amire az utóbbi néhány száz évben nem volt példa. A holttestek száma nő, és egy újjászületett fekete céhről kap szárnyra a szóbeszéd: a Gorgon újra aktív.
A Mágustanács nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, de hamarosan elterjed a hír, hogy ők sem bírnak a helyzettel. Semmit sem tudtak kideríteni a mágusokról, a beküldött csapatok üres kézzel jöttek ki – már ha kijutottak. Csapdákról és a földön heverő kincsekről meséltek, amelyeket azonban nem tudtak kihozni: el voltak foglalva a hanyatt-homlok meneküléssel.
Komoly jutalmat és a bent talált tárgyakat ajánlják fel bárkinek a hivatalos szervek, céhtől függetlenül. A törvényes és semleges céheket, valamint a céh nélkülieket nagyon szívesen várják. És nos, ha egy fekete céhes megöl egy másikat, nekik annál jobb.

A Tanács nem válogat a feladat ismertetésében: megtalálhatjátok a leírást egymás által, fogadókban felfüggesztve, Fressia Townban üzletelés közben, akárhogy. Az első körben érjetek oda Oak Townba, beszéljetek egymással, ismerkedjetek, ha akartok. Kora reggelre várnak titeket a sátorban, amit a Tanács állított fel a katakomba bejárata mellett.

- Emelek – felelte Nick nyugodtan és a jobb kezével betolt középre három toronynyi érmét. Megeresztett egy magabiztos vigyort. A vele szemben ülő fickó aggódó pillantásokat vetett az asztal közepén heverő csillogó korongokra, majd a saját lapjaira, aztán a vigyorgó Nickre. A sárkányölő tisztán hallotta, ahogy a fickónak egy izzadságcsepp gördül végig lassan a halántékán. Persze ez még betudható lett volna a tikkasztó hőségnek is. Bár a kocsmában több helyen is üzemelt pár ősrégi hűtő lakrima, ami hűs levegőt fújt a tömegbe, de eléggé akadozva.
Noha tramuként érte a sárkány lakrima beültetése a testébe, mostanra azonban megtalálta a pozitív oldalait. Olyan szinten tudja a saját céljai elérésére használni a képességeit, amilyenre kételkedett, hogy a készítője gondolt volna. Talán még lealacsonyítónak is tarthatta volna, amiket ő művelt vele. Ivó versenyeket és kártyázásokat nyert,  nőket szedett fel. Párat még sikerült magasabb szintre is emelnie, amikor rájött, hogy a hallása olyannyira fejletté vált, hogyha nagyon rákoncentrált, képes volt hallani is mások gondolatait.
Így volt ez most is. Pontosan tudta, hogy ellenfelének jobb lapjai vannak, mint neki, de nem annyira jók, hogy ne blöffölhesse azt, hogy neki még jobbak. Csupán a lehető legmagabiztosabb arcát kellett mutatnia hozzá. Szemmel láthatólag sikerült neki. Ha nem hallotta volna a fickó kétségbeesett gondolatait, amitől csak még jobban vigyorgott, akkor is elárulta volna a testbeszéde. Szinte már olyan érzés volt, mintha egy gyerektől kéne elvennie a cukorkáját.
- Bedobom… - tette le a lapjait az asztalra megsemmisülten. Nick pedig mohón hajolt előre és húzta magához őket.
- Na, még egy kör? – vigyorgott Nick, de a fickó egy szó nélkül sértődötten felállt és elhagyta a Romlott Pókot.
- Nagy kár… - mondta Nick félhangosan a levegőbe, aztán egy maréknyi érmét zsebre vágott, a többit pedig a pulthoz vitte és a csapos elé öntötte. Rákönyökölt a pultra és félig hátra fordult.
- Ma mindenki a vendégem! – kiáltotta a tömegbe felemelt kézzel. Hatalmas üdvrivalgás fogadta és mindenki éljenezve a levegőbe emelte a korsóját. A csapos ránézett a fehér hajú férfira, majd az érmékre. Utána oldalra nézett a kocsmároslányra és bólintott. Az pedig már neki is kezdett az italok csapolására.
Ezzel Nick el is intézte, hogy a kocsmában mindenki vidám legyen és az ingyen sörével legyen elfoglalva.
- Nos, mid van számomra Trevor? – kérdezte előre hajolva Nick. Nem halkította le a hangját, hisz mindenki el volt foglalva a saját dolgával, meg a közelgő ingyen itallal. Különben sem tudta ezúttal mennyire szaftos, vagy épp közönséges információval tud neki szolgálni a csapos.
- Kezdetnek mondjuk ne kopaszd meg ennyire a vendégeimet, mert nem fognak visszajönni. Hiába a kompenzációd. Ők naponta szoktak idejárni, téged meg pár havonta, ha ide esz a fene – felelte szúrós tekintettel és mindkét kezével rátenyerelt a pultra.
Nick állta a tekintetét és közben lassan belenyúlt a zsebébe, majd a korábbi marék érméket egy oszlopba rendezte az ujjaival. Aztán előhúzta és lassan az asztalra helyezte, majd Trevor felé csúsztatta. A csapos csak ekkor vette le a tekintetét Nickről, majd gyorsan rámarkolt a pénzépítményre és a kötény zsebébe öntötte.
- Bah! Rád aztán nem lehet haragudni! – derült fel egy pillanat alatt és változott meg az egész kisugárzása. Nick elmosolyodott. Hiába, a pénz mozgatja a világot. Pénzzel minden és mindenki megvásárolható. Mindennek meg van az ára. Még Trevor jókedvének és közlékenységének is.
- Nos? – ismételte meg Nick.
- Hallottál már a város alatti katakombákról? – kezdett bele.
- Egy-két szóbeszédet. Én magam sosem jártam ott. Miért?
- Úgy egy hete egy szerencsétlen flótás felfedezett egy új szárnyat. Hatalmas mágikus energia árad onnan a szóbeszéd szerint. És azóta négy mágus járkál ki onnan és gyilkolásznak a városban. A pletykák szerint maga a Gorgon tért vissza. – mondta baljóslatú hangon.
- És ez miért is érdekelhet engem? Azon kívül, hogy este a szokottnál is jobban kell vigyáznom.
- Mert már a Mágus Tanács is elkezdett foglalkozni az üggyel, de beletört a bicskájuk. Most is épp toboroznak és nagy jutalmat ajánlanak fel, ha valaki le tudja állítani őket. Plusz, minden bent lévő értéktárgy is szabadon elvihető.
- Hmm… nem is hangzik rosszul… - tűnődött el Nick – Nagy szarban lehetnek, ha ennyi jutalmat ajánlanak.
- Nem is kicsit. Még a sötét céhesekhez is eljutatták a felkérést – hajolt közelebb és mondta suttogva Trevor.
- Nem mondod? – nevetett fel Nick.
- De bizony – bólogatott Trevor.
- Lehet megnézem magamnak akkor ezt az új katakombát és kirámolom.
- Azért legyél óvatos. Sokan mentek már be, de vagy vissza se jöttek, vagy üres kézzel és örültek, hogy éppen csak megúszták.
- Ugyan Trevor… Én nem mindenki vagyok – vigyorodott el újra Nick.

***  

Másnap kora reggel felkereste a Tanács által felállított sátrat, amiről Trevor beszélt neki. Bár a csapos szimplán „sátorként” írta le, Nick fejében egy nagyjából tíz fős camping sátor képe maradt meg. Helyette azonban egy cirkuszi sátor méretű volt. A tetején ott lobogott a Mágus Tanács szimbóluma. Maga a ponyva pedig fehér és sötét kék darabokból álltak össze. Körülötte rúna lovagok sürögtek forogtak. Már kora reggel nagy felhajtás volt.
Nick egyszerűen belépett a sátorba, lévén, hogy nem tudott volna hol kopogni. Bent hatalmas tér volt és több állomást is építettek a tanácstagok. Egy helyen táblák álltak a város térképével, a katakombák tervrajzaival és ahogy Nick kitudta venni az új szárnynak valami hiányos térképe is. Különféle jegyzetek és papírok, körözési plakátok voltak feltűzve.
Máshol látott egy asztalt is, ahol mintha valami stratégiai tervezés lett volna. Arrébb egy septében összerakott konyha volt, ahol élelmezhették a lovagokat. Közvetlenül mellette egy hosszú asztalokból kirakott ebédlő rész volt. A padok mérete alapján jó sok rúna lovagot kellett etetniük. Legalábbis Nick ezt szűrte le.
Számos rész volt még a sátorban, amit Nick nem mért fel a bejáratból nézve, mivel rövid időn belül odalépett hozzá egy lovag.
- Mi járatban állampolgár?
- A megbízás miatt jöttem – válaszolta Nick hanyagul.
- Rendben. Foglaljon helyet a várakozóban. Az eligazítás egy fél óra múlva lesz, addig van idejük másoknak is megjelenni. – mutatott oldalra, ahol valóban egy kis várakozót alakítottak ki. Egy ovális dohányzó asztal körül kis királykék huzatos fotelek hevertek. Azt asztalon pedig különféle újságok hevertek. Volt ott Heti Mágus magazin, Fiore Figyelő, valami főzős újság és még egy halom más.
Nick kurtán biccentett és helyet foglalt az egyik fotelben, amin pont tökéletesen rálátott a sátor bejáratára. Bár akár háttal is ülhetett volna, hisz hallotta volna, ha valaki közeledik, de jobban szerette volna szemügyre venni, hogy mégis kikkel lesz együtt. Általában már ránézésről meglehet valakiről állapítani, hogy mennyire könnyen átverhető. Nick pedig nem akart osztozni a kincseken, ha egy mód volt rá.
Kezébe vett egy Heti Mágus magazint és feltette a lábát az asztal sarkára, közben lapozgatta a mágus lányok bikinis képeit.  
Aztán egy ismerős illat csapta meg az orrát és lépéseket hallott a sátron kívülről közeledni. Elvigyorodott, hisz pontosan tudta ki az. Föntebb emelte az újságot és úgy csinált, mintha valami roppant érdekes cikket olvasni, amire nagyon rá kell koncentrálnia, közben pedig a sok mell között az egyetlen szöveg, ami szerepelt, az a hölgy neve volt.
A sátor bejáratán belépett Aria, miután egy rúna lovag előzékenyen beengedte.
 - Üdvözlöm – köszöntötte kimérten és tárgyilagosan. – Mi járatban?
- Üdvözlöm, uram. A megbízásra jöttem. Aria vagyok, vándor mágus – mutatkozott be egy kisebb mosollyal.
Nick felhúzta a szemöldökét. Érdekesnek tartotta, hogy nem használt álnevet, hanem a sajátját mondta meg. Tovább az is különös volt, hogy nem volt vele Lucina sem. Általában mindig mellette van, vagy legalább érzi a közelben az állat szagát.
- Fáradjon beljebb és foglaljon helyet a várakozóban. Az eligazítás valamivel kevesebb, mint fél óra múlva fog kezdődni.
- Köszönöm – felelte, majd a váró és egyúttal Nick felé is fordult. A sárkányölő hallotta, ahogy Aria megtorpan és a szívritmusa is egy pillanatra megingott.
~ Ó, hogy nem rohadnál meg – hallgatta Aria gonolatát.
- Esetleg lenne egy másik hely, ahol várakozhatok? – fordult a lovag felé.
- Sajnálom, de mindenki ide fog jönni. Kérem, foglaljon helyet.
Nick rendkívül szórakoztatónak találta a helyzetet. Ha üres kézzel megy haza már akkor is megérte neki eljönnie ide. Érezte, hogy nagyon szórakoztató lesz neki a mai nap.
Aria beletörődve a sorsába odasétált a váró részhez és leült az egyik fotelbe. Természetesen a Nicktől legtávolabb lévőbe. Ez azt is jelentette, hogy így pont szembe ült vele.
Nick fel se nézett az újságból, csak lapozott egyet és jó alaposan megnézte a mágus modell idomait, nem kapkodott. Végül mikor már majd egy perc ültek csöndben egymás társaságában a váróban megszólalt.
- Szia, Aria. Mi a helyzet? Siker, gazdagság, csillogás? – kérdezte gúnyos vigyorral, közben továbbra se nézett fel az újságból.
- Gyilkolási vágy, a látványodnak hála – felelte színtelen hangon.
- Kár, hogy sok lenne a szemtanú… - válaszolt vissza csípősen.
- Az nem jelenti azt, hogy a katakombákból is élve fogsz visszatérni. Tudod, mostanában sokan halnak meg odalent – felelte, majd felvett egy újságot az asztalról.
- „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” – felelte Nick mosolyogva.
Megzörrent a kezében a papír, ahogy rászorított.
- Micsoda ékes szólás - jegyezte meg túláradó gúnnyal a hangjában.
- Köszönöm. Bizonyára jobban értékelted volna, ha többet olvasnál…* - szúrt vissza Nick és lapozott egyet az újságban. Ezúttal a modell egy pucsító pózban volt.
- Meglepne, ha kettőnk közül nem én olvasnék többet - vágott vissza és lapozott egyet - Rád az ilyesmi legfeljebb csak innen-onnan ragad, mint a kosz.
- A polihisztoroké a világ, drága. Ezt igazán tudhatnád. Biztos benne volt valamelyik könyvedben. – gúnyolódott tovább.
- Sajnos akkor a világ nem a tiéd. Milyen elkeserítő. A nők lábai között nem fogod megtalálni polihisztori mivoltodat. Azok az idők már eljártak, amikor emiatt nagynak számíthattál volna.
Nick leemelte az újságot és most először nézett a szemben ülő nőre.
- Ez elég gyenge volt. Pedig tudsz te ennél jobbat is – mondta csalódottan, aztán a sátor bejárata felé nézett. Lépéseket hallott és nem a rohangáló rúna lovagokét. Azokat már megszokta.
- Úgy tűnik nem lesz olyan meghitt a buli. Mások is jönnek… - konstatálta, majd hátradőlt és újra az újságot kezdte el bújni. Átlapozta a további képeket. Már ráunt a modellre.

- Nem hiszem el, hogy a még a szabimat is munkával fogom tölteni... - érkezett a panasz egy igen zsémbes, ám annál sármosabb rúnalovag felől.
- Csak te tehetsz róla... Kellett neked megemlíteni az egész kalamajkát meg a gonosz gyilkos varázslókat Atalantának. Most miattad mind itt szívunk. - csapott le rá hasonlóan mogorva válasszal egy lompos farkú rókafüles lány.
- Óh ugyan már, ezért vagyunk, nem? Sötét céhek elpusztítása a célunk, vagy mi. - próbálta csitítani társait egy energikus, nyúlfülű lány aki az előbb felszólaló kezét szorongatta vidáman.
- Uhumm, mármint én ezért vagyok, mint rúnalovag. Ti pedig csak a felívásra jelentkeztek, mint céhtől független varázslók. - igazította rendre az előbbi lányt a rúnalovag.
- Igen, persze, rúnalovag úr. - nevetett könnyedén a nyuszifülű.
- Közel s távol csak romok, senki sem hall, vagy lát minket... azt mondtok, amit akartok. - csatlakozott a beszélgetéshez egy a többieknél idősebb hang, mely egy vörös hajú nőhöz tartozott.
- Bocsássatok meg nekem, amiért szorgalmaztam, hogy jelentkezzünk a felhívásra. A Gorgon név mitológiai jellege kötődik a népem kultúrájához. - szólalt meg egy komoly hang.
- Persze Atalanta, tudjuk, Gorgon-nővérek, Medúza, kőszemek varázslat eredete, kígyóhaj blahblahblah... - reagálta a rókafülű. - Mentünk volna inkább arra a szigetre...
- Eclair, fegyelmezd magad! Ha te kérnél szívességet, Atalanta veled tartana és segítene! Tűrd el, vagy szenvedj magadban, de ne rontsd el mindenki kedvét! - korholta a nyúlfülű lány partnerét.
- Kurousagiii... -nyüszített meghunyászkodva az előző. - Nem érzem a kezem!
- Ohh... hehe, bocsi. - nevetett fel a holdnyúl, enyhítve szorításán.
- Közeledünk. Kétszáz méter múlva hallótávolságon belül leszünk. - jegyezte meg a vörös.
- Még egyszer köszönöm, hogy velem tartottatok. Sokat jelent a támogatásotok, főleg, hogy mekkora teher ez számotokra. - mondta Atalanta, ahogy megtorpant és szembe fordult a kis társasággal.
- Érted bármit, kedvesem. - hajolt meg színpadiasan a csapat egyetlen férfi tagja. Kijelentése őszintének tűnt, annak ellenére, hogy nemrég nemtetszését fejezte ki.
- Oké, persze, mindegy. - hessegette el a köszönetet a rókalány, bár arcán némi pír jelezte, hogy azért örül neki.
- Ugyan már Atalanta... egy csapat vagyunk... Úh, kellene egy csapat név. Nighty és a cseléd-osztag... nem Alerion miatt ez nem jó. Bestia Banda... nem, Alerionnak és Nightynak nincs állatfüle... - csacsogott Kuroudagi.
- Sárkányerő Alakulat! - szólalt meg Alerion.
- Nincs sárkányölőnk... - jegyezte meg Eclair.
- Részletkérdés. - vont vállat Alerion.
A csapat közben újra a célja felé vette az irányt, immáron kicsit könnyedebb hangulatban, s nemsokára feltűnt előttük a Tanács által felállított sátor, mely a katakombák bejáratát jelezte.
- Üdv, bajtárs! A felhívásra jöttünk. - szólította meg az ügyeletes lovagot Alerion. A férfi végigmérte a rúnalovagot, majd a társaságát, és elismerő tekintettel bólintott neki.
- Erre uram, hölgyeim. Az eligazítás nemsokára kezdődik, addig abban a helyiségben tudnak várakozni. - mutatta az utat a férfi. A banda csendben vonult a helyiségbe, ahol a többség egy ismerős mellett rögtön helyet is foglalt.
- Hum, nem lep meg az irodalmi érdeklődésed. Az már annál inkább, hogy életben vagy még. - lépett oda egy ismerős férfihez Nightyngale. Még nagyon régen találkoztak, egy tengeri küldetés során, s kapcsolatuk nem indult túl fényesen. Biccentett, majd csatlakozott társaihoz, akik egyik céhtársát üdvözölték éppen.
- Hello, Aria, látom a te figyelmed sem kerülte el a móka. - köszönt az alakváltónak, majd ő is helyet foglalt.
- Ismered a fickót? - suttogta a fülébe Eclair. A terem kialakítása miatt azonban mindenki nagyon jól hallotta szavait.
- Volt hozzá balszerencsém. - válaszolt Nightyngale a bejáratot fürkészve, és azon agyalt, vajon még hány ismerőssel hozza ma őket össze a sors.

Nyugodtan ültem a fogadóban és böngésztem a felkéréseket. Semmi érdekes vagy jól fizető nem akadt. Bá nem is igazán érdekelt. Csak megnéztem mi van.
- Kes! Nézd! Nézd mit találtam! – Kiáltozta boldogan Raven ahogy odarohant hozzám emberi alakban.  Amire mindenki felfigyelt. Egy kislány vékony hangon kiabál. Na az érdekli az embereket.
- Mi az? - Kérdeztem meg.
- Ez most jött. – Mutatott egy papírra.
- Mégis mi? –
- Egy munka, amit a Mágus tanács ad. – Ahogy ezt kimondta azonnal sugdolózás kezdődött. Nem egy törvénytelen hely volt, de alig volt aki mágiát használjon így egy hatósági felkérés ritka számba ment.
- Mit ír. – Érdeklődtem a dolog felől.
- Nagy baj van ezért mágusokra van szükség, akik megoldják azt. Különösen veszélyes a helyzet ezért csak saját felelősségre, vállalható. A jutalom magas a veszélyre való tekintettel. – Magyarázta a kislány boldogan. Valahogy jó érzéke van, a hoz hogy megtalálja a veszélyes feladatokat számomra. Mintha csak természetes lenne neki. Én nyugodtan elvettem a papírt és azért átolvastam. És tényleg a lényeg az volt, amit elmondott. A papír rendben volt minden teljesen hivatalos. Még a pecsét is jól látható volt. Minden rajta volt ami csak kelhetett. Ráadásul a legjobb volt amit a környéken találni lehetett.
- Hol szerezted? – Kérdést tettem fel. Mivel nem dobálják csak úgy az ilyen felkéréseket.  Ám ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta egy Rúna lovag. Aki egyenesen a táblához ment és ki a kasztot egy papír.
- Tőle kaptam. – Mondta Raven rámutatva a lovagra.  Aki nem nagyon beszélt csak a pulthoz ment hogy informálja a csapost.
- Rendben. Legyen. – Mondtam és azzal felálltam a helyemről.
- Juhi kaland! – Kiáltotta boldogan a kislány. Azzal meg is indultunk ki az épületből. Kint már várt ránk a motorom. Amire felpattantam és beindítottam.
- Jössz? – Kérdeztem Raven-t. Aki csak megrázta a fejét majd a levegőbe ugrott. Vissza változott madárrá.
- Verseny odáig. – Jelentette ki és azzal máris meg indult előre felé. Én nem szóltam csak meg indultam utána.  Hiszen teljesen mindegy volt mit mondok úgy sem hallgatott volna rám. Éppen ezért hagytam neki. Azonban az út teljes hossza alatt esélye sem volt a paripám ellen csak éppen nem volt kedvem meg előzni. Így ő volt az aki mutatta nekem az utat. Azonban még a gyors tempónk ellenére is csak estére értünk oda. Éppen ezért az egyik fogadóban béreltünk éjszakára szobát. Másnap viszont már korán meg kezdődött a forgolódás.  A hatóságok mindent gondosan intéztek és mindent megpróbáltak kézben tartani. Ám mivel akadt elég jelentkező így ez nem a legkönnyebben ment. Azonban engem és Raven-t nem nagyon zavartak. Ám az igazoltatásoknál mikor az okmányainkat kérték meglepődtek, hogy semmi nincs. Igaz nem volt rá szükség de azért szemmel tartottak nehogy valami rosszat csináljak. Azonban nem terveztem semmit sem. Azonban a társam már más kérdés volt. Amennyire aranyosnak tűnik emberi formában olyan csintalan is. Ám még ő is nyugodt maradt és inkább csendben sétált mellettem. Bementünk egy nagy sátorba. Ahol számomra néhány ismerős arc is felfedezhető volt a tömegben. Azonban nem voltam velük jóban. Így nem is köszöntem nekik csak csendben vártam, hogy mikor fogják megtartani a tájékoztatót.
( Kes szintje : 13  )

- De miért nem mehetek veled?
Lucina rosszallóan nézett rám, ahogy összecipzáraztam a táskámat. Mindent belepakoltam, amire csak szükségem lehetett; kötszereket, orvosságot és pár bájitalt is. Ilyenkor mindig elgondolkodtam rajta, hogy vagy fegyvermágiát is kellett volna tanulnom a nagyobb hely biztosításáért, vagy legalább egy tároló gyűrűt vennem.
-Te voltál, aki azt mondta, hogy edzeni szeretne. Itt az alkalom, én se leszek veled - fordultam felé, miközben megigazítottam a táska pántját a vállamon.
- Igen… Igen, de-…
- Nem kell mindig mindenhová együtt mennünk, Lucina. Itt a céhben egyébként is biztonságban leszel. Használhatod az edzőtermeket is, a könyvtárat is… még ebben az alakban is fogsz tudni olvasni egy kis segítséggel.
- De… lehet, hogy gyorsabban fejlődnék, ha-…
- Lucina - feleltem szigorú, de nyugodt hangon. – Az emberi alakra váltás sikertelensége nem a mágikus erőd hiányából fakad. Bőven elég erős vagy már hozzá. Más oka van, erre pedig csak te magad jöhetsz rá.
Válaszomra kis társam elveszetten lehajtotta a fejét és maga alá húzta a farkát. Jól tudtam, mennyire bántja, hogy képtelen a faji képességekkel járó alakváltásra, de sajnos nem tudtam volna segíteni neki. A Sulekk-ek alakváltása alapjaiban különbözött a hagyományos alakváltó mágiától.
- Esetleg kérdezd meg Karnát, ha itt van a céhben. Talán tud segíteni.
- Úgy tudom, most nincs itt… - felelte duzzogva. – Meddig leszel Oak Townban?
- Fogalmam sincs, de azért remélem, nem fog túl hosszúra nyúlni. Bár mivel a Tanács ilyen szinten szólított össze mindenkit, még egy hozzánk hasonló céhből is, elég nagy dolog lehet. Maga az új szárny miatt nem aggódnék, hiába áraszt mágikus energiát… azok a kijárkáló alakok viszont már problémásabbak.
- Azt írták több terület is van a királyságban, ahol mintha a földből törne elő az energia, igaz?
- Bizony - bólintottam lazán az ablak felé pillantva. – De a mágustanács sem erről, sem a kijárkáló mágusoktól nem tudott meg semmit. Akiket beküldtek, üres kézzel jöttek vissza, már ha visszajöttek. Csapdákról és a földön heverő kincsekről meséltek, de annyira a menekülésre koncentráltak hogy nem tudták kihozni őket. Jól jönne nekünk egy kis pénz belőle.
- A Gorgon miatt nem is aggódsz? Az az újjászületett fekte céh, amit mondogatnak…
- Persze, hogy aggódok. Egy egész céh ellen problémás lenne felvonulni, de rendben leszek. Megvan a magam esze és ha nem muszáj, el fogom kerülni a közvetlen konfliktust, és inkább azokra a bizonyos kincsekre koncentrálok.
- Hát jó… - sóhajtott fel lemondóan. – De azért vigyázzmagadra.
- Rendben leszek - bólintottam, ahogy kinyitottam az ablakot, és besüvített a Hakoba hegy fagyos, csípős levegője. – Sok sikert az edzéseddel.
- Igyekezni fogok, de az ablakot csukd be! - kiáltott még utánam, ahogy hátrafordulva eleget tettem a kérésének.
Nem volt különösebb oka annak, hogy az ablakon keresztül távoztam – legalábbis attól eltekintve, hogy nem szerettem volna belefutni a céhtársaimba. magam sem tudtam biztosan, miért…


Korábban elértem a táborhelyet, mint számítottam volna rá. Egy hatalmas sátorhoz vezetett az utam, aminek a tetején a szél vadul lobogtatta a Mágustanács zászlaját. A ponyva fehér és sötétkék darabokból állt, valószínűleg ezzel is szimbolizálva, kikhez tartozik.
Egy pillanatig elgondolkodtam, mi lehet Lucinával, de hamar megráztam a fejem. Felesleges volt ezen gondolkodnom. Néha igazán nem ártott volna külön lennünk, mindkettőnk érdekében. Valahol én még talán bűntudatot is éreztem – el kellett ismernem, elgondolkodtam rajta, hogy talán Lucina alakváltása azért nem akar sikerülni, mert az eddigi időkben túlzottan magamhoz láncoltam és lekorlátoztam. Reméltem, hogy túl tud majd jutni rajta.

Még szinte be se léptem a sátorba, máris egy lovagba futottam, így lehetőségem se lett volna körülnézni. Kicsit hátrébb léptem, hogy ne legyünk egymásnak útban, de ő udvariasan odébb állt, hogy elférjek mellette.
- Üdvözlöm – köszöntött kimérten és tárgyilagosan. – Mi járatban?
- Üdvözlöm, uram. A megbízásra jöttem. Aria vagyok, vándor mágus – mutatkoztam be egy kisebb mosollyal.
Úgy döntöttem, felesleges álnévvel mennem. Ha másért nem azért is, mert ez egy elég nagyszabású feladatnak tűnt. Nem tartottam kizártnak, hogy pár céhtársamat is érdekelje, bár nem kérdeztem meg őket korábban. Sőt… talán pont ez volt az oka, hogy olyan sebesen léptem le korán reggel az ablakon át. Ha viszont hirtelen megjelentek volna, voltak közülük olyanok, akik azonnal lebuktattak volna a valódi nevemmel. Jobbnak láttam megelőzni a problémát, meg különben is, Lucina nem volt velem. Magam miatt kevésbé aggódtam.
- Fáradjon beljebb és foglaljon helyet a várakozóban. Az eligazítás valamivel kevesebb mint fél óra múlva fog kezdődni.
- Köszönöm – feleltem, majd fordultam is abba az irányba, amerre a keze mutatott.
Azt hittem, csak valami rémképet látok, de persze nem lehetett akkora szerencsém. Ha ezt tudom, fel se kelek reggel, és jó eséllyel el se fogadom ezt az idióta munkát. Nem mással, mint a világ legidegesítőbb sárkányölőjével találtam szembe magam az irányváltoztatásom pillanatában. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne hagyjam kiülni az arcomra az undort és haragot, amit éreztem.
~ Ó, hogy nem rohadnál meg – intéztem felé a gondolatot, jól tudva, hogy már úgyis rég a fejemben van.
- Esetleg lenne egy másik hely, ahol várakozhatok? – fordultam a lovag felé angyali mosollyal.
- Sajnálom, de mindenki ide fog jönni. Kérem, foglaljon helyet.
Vereségemmel szembenézve csak ismét fapofára váltva ballagtam a fotelekhez, és leültem abba, amelyik a lehető legtávolabb volt Nicktől. Ez persze éppen a vele szembeni volt. Ránézni se voltam hajlandó… élénken élt még bennem, mennyire hülyét csinált belőlem az arénában. Megalázó és vérlázító volt az a produkciója, aminek hála végül én nyertem.
- Szia, Aria. Mi a helyzet? Siker, gazdagság, csillogás? – kérdezte úgy egy perc csend után, egy jól láthatóan gúnyos vigyorral, de felém nem fordulva.
- Gyilkolási vágy, a látványodnak hála – feleltem színtelen hangon.
- Kár, hogy sok lenne a szemtanú… - vágottvissza csípősen.
- Az nem jelenti azt, hogy a katakombákból is élve fogsz visszatérni. Tudod, mostanában sokan halnak meg odalent - feleltem, ahogy meredten bámultam az asztalon heverő újságokat.
Sajnos semmi olyat nem láttam, ami nekem kedvemre való lett volna. Egészen addig, amíg a főzős újságra fel nem figyeltem, és jobb híján azt vettem a kezembe. Valamivel el kellett foglalnom magam.
- „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” – felelte nagy bölcsen egy mosollyal.
Megzörrent a kezemben a papír, ahogy rászorítottam. Már most idegesített. Nem volt öt perce, hogy találkoztunk, de már most idegesített.
- Micsoda ékes szólás - jegyeztem meg túláradó gúnnyal a hangomban.
- Köszönöm. Bizonyára jobban értékelted volna, ha többet olvasnál… - szúrt vissza, majd ráérősen lapozott egyet.
- Meglepne, ha kettőnk közül nem én olvasnék többet - vágtam oda, ahogy én is fordítottam egy oldalt. - Rád az ilyesmi legfeljebb csak innen-onnan ragad, mint a kosz.
- A polihisztoroké a világ, drága. Ezt igazán tudhatnád. Biztos benne volt valamelyik könyvedben.
Kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy ez a beszélgetés lassan gúnyolódási versenybe megy át. Én ebben se jó nem voltam, se kedvem nem volt hozzá. Alapvetően ahhoz nem volt kedvem, hogy egy levegőt szívjak vele, nem, hogy még szólni is kelljen hozzá. Az idegességtől szinte nem is funkcionált rendesen az agyam, legalábbis nem úgy, hogy én szerettem volna.
- Sajnos akkor a világ nem a tiéd. Milyen elkeserítő - csóváltam meg a fejem egy kicsit az újságot bámulva. - A nők lábai között nem fogod megtalálni polihisztori mivoltodat. Azok az idők már eljártak, amikor emiatt nagynak számíthattál volna.
Tudtam, hogy nem így értette, de nem bírtam ki, hogy ne szóljak be. Lucina nem volt itt, és egyébként is elegem volt az okoskodásából. Egyébként meg túl nyűgös voltam bármilyen érdemlegesebb visszaszóláshoz. Talán ettől már vége lesz ennek a jelentéktelen diskurálásnak.
beszélgetésünk, már ha lehet így hívni, során először felnézett rám Nick, én pedig egyenesen lila szemeibe tekitnettem.
- Ez elég gyenge volt. Pedig tudsz te ennél jobbat is – felelte csalódottan, majd a bejárat felé fordult. - Úgy tűnik nem lesz olyan meghitt a buli. Mások is jönnek…
Azzal kényelmesen hátradőlt és újra az újságot kezdte bújni.
Ökölbe szorítottam a kezem a laza, flegmának ható megjegyzésére. Be akartam verni a képét, de még nem volt itt az ideje. Sőt, el kellett ismernem, valahol igencsak megkönnyebbültem a többiek érkezésének hallatán. Jobb volt, ha nem kellett kettesben lennem vele.

Tik-tak, tik-tak..

Szerdáig szeretném látni a ti körötöket is, Roha, Shiki, különben sajnos nélkületek megyünk tovább.

Ismerős körök, ismerős folyamatok és még ismerősebb végkifejlet. A világot a pénz hajtja, a pénzhez pedig a legáltalánosabb módon munkával lehet hozzájutni. Nincs ez másként a mágusok körében sem. Igaz, ez a sztori kicsit másként alakult, mint a legtöbb. Itt nem pusztán a megszokott „ha megcsinálod ezt, akkor kapsz ennyit” felállásról volt szó, hanem amolyan kalandozásról, kincsvadászatról.
Kis csapatunk eredetileg a Mágus Tanács felhívásának eleget téve érkezett meg Oak Townba. A hirdetés, melyre rábukkant Lyla az egyik fogadóban bizonyos kincsekről, sötét céhes mágusokról, útvesztőről és még sok egyéb, nem feltétlen megszokott körülményről írt. Persze mindez nekem annyira nem is volt szokatlan. Megannyiszor voltam már a Tanács lakája kényes ügyekben, láttam már ezt-azt. És nem csak én, de a csapatom többi tagja is.
Froozer tőle rendhagyó módon szótlanul koptatta az utcaköveket mellettem, másik oldalamon pedig Angelina lépkedett meglehetősen vidáman… a körülményekhez képest talán túl vidáman is.
Krage és Lyla mögöttünk sétált, egy-két lépéssel lemaradva, s valamiről épp vitatkoztak, de nem érdekelt a dolog, így nem figyeltem oda rá, hogy miről.
- Szóval… miért is jövünk mi ide? – érdeklődött a négylábú, ezzel visszazökkentve a világ kerekét a normális fordulatba, hisz ki más törte volna meg az élvezhető csendet, s mivel mással, mint egy kérdéssel, ha nem éppen ő?
- Mondtam már: ha ez egy réig kincsesbánya, akkor lehet, hogy találunk valami mágikus tárgyat, ami netán hasznunkra válhat. – ismételtem el megint a mondókámat.
- Továbbra is tartom magamat ahhoz, hogy ez időpocsékolás.
- Persze hogy az. Az összes megbízás az, főleg amelyik a Tanácstól jön. – vontam meg a vállamat, teljesen komolyan gondolva a számon kiejtett szavakat.
- Inkább fogjátok fel úgy, mint egy új kalandot! – vágott közbe Angel.
- Ja, mert a legtöbb küldetésünkön mindig olyan jó kis kalandokban van részünk… - horkant fel a farkas. – Mint mikor például elraboltak, vagy amikor meg akartak ölni… hmm, várj az nem is egyszeri eset volt az egy teljesen általános jellemző. – támasztotta alá érveit a bundás barátom és meg kell hagynom: igaza volt ebben.
- Unalmas is lenne az élet, ha nem akarna valaki megölni. Még a végén nyugodtan aludnék. – csatoltam vissza szarkasztikusan. – De ami tény, hogy itt jó eséllyel megszedhetjük magunkat, ha jól csináljuk. Márpedig az élet nem olcsó, ezt neked is jól tudnod kéne már.
- Persze-persze. – sóhajtott Froo. – Ti emberek… bezzek egy farkas nem csinál semmit az erdőben, csak levadászik valamit, amit kedve tart, ha éhes, azt leszámítva meg csak élvezi az életet.
- Amíg a vadászok el nem húzzák a nótáját… vagy egy vaddisznó… vagy egy medve. – vágtam oda gúnyosan.
- Hmm… ebben is van valami… nem is vagy te annyira életképtelen, mint gondoltam. – dicsért meg a ragadozó.
- Még a végén meg is köszönném, ha nem tudnám, hogy sértésnek szántad. – kontráztam.
- Látod? Mondom én, hogy fejlődsz. – nevetett egyet a farkas.
- Bocsánat, hogy közbe vágok, de… mikor érünk oda? – érdeklődött hátulról Lyla, aki úgy festett, hogy más lezárta az eszmecseréjét a testvérével.
- Ha minden igaz a fogadó már csak egy saroknyira van. Aztán onnét meg holnap megyünk a Tanácshoz. – válaszoltam neki informatívan.
A helyzet ugyanis úgy állt, hogy másnap reggelre volt invitálásunk a rúnalovagok „szerény” kis táborába, addig pedig el kellett valahogy ütni az időt. Nem sűrűn szálltam még meg a városban, de ismertem egy helyet, ami legutóbb megfelelt, így oda kalauzoltam a kompániámat.
A formaságok pedig szintén gördülékenyen haladtak, akárcsak a beszélgetéseink, így hát szobafoglalás, vacsora, elvégre már estefelé járt az idő, aztán fekvés, ezzel is készülve a kora reggeli indulásra. Ami ugyancsak olajozottan ment már, senkit nem kellett keltegetni, noszogatni, siettetni. Minden úgy ment, mint egy igazi elitalakulatban: precizitás, fegyelem önkontroll.
Így hát meg is érkeztünk a táborba, meglehetősen időben, ám ez persze relatív volt: az eligazítás ugyan még nem kezdődött el, de mintha csak egy „osztálytalálkozóra” toppantam volna be: mindenhol hol régebben, hogy frissebben látott ismerős arcok köszöntek rám vissza.
Miután végigjárattam a tekintetem mindenkin, csupán egy lemondó sóhajjal nyugtáztam a szituációt, készen arra, hogy meghallgassam, mint is akarnak még mondani azok a lepcses szájú lovagocskák, akik már így is szinte mindent világgá kürtöltek arról, hogy miféle megbízásról is lenne szó.

Spoiler:

A Romlott Pók szórakozóhely volt talán az egyetlen hely, ahol centralizáltan lehetett alvilági alakokba botlani. Oak Town ezen félre eső utcáin ritkák voltak a rúnalovagok vagy egyéb rendfenntartó szervek járőrözései. A Pók szokatlanul csendes volt annak ellenére, hogy közeledett az éjszaka. Általában a romlott Egyedek már naplemente előtt előmerészkednek a lyukak és utcai rések mögül, ahol egész nap bujkáltak a törvény emberei elől. A Blackened Tears viszonya semleges volt az itteni bandákkal, és a Pók megbízásából jártunk itt Opheliával. A munka egyszerű áruszállítás volt, a dolgunk pedig a szállító védelme potenciális riválisokkal és rúnalovagokkal szemben. Relatíve unalmas és gyors volt a munka, amiért hálás is voltam. Minél kevesebb időt töltünk ebben a koszfészekben annál hamarabb térhetek vissza a vadászatomra.
- Újra aktív a Gorgon? – Kérdeztem közömbös tekintettel az arcomon, mikor átadták nekem a felhívást, melyben egy munka szerepelt.
- Úgy van Shiki uram, és igencsak nagy port kavart a feltűnésük az alvilágban. – Mondta lelkesen a csapos, miközben a poharakat törölgette egy nedves kendővel.
A leírás alapján a Tanács igencsak szorult helyzetben volt, aminek természetesen örülünk. Ilyenkor boldog boldogtalant is felkérnek csak azért, hogy el legyen végezve a munka, amit az inkompetens lovagjaik képtelen voltak elvégezni. Oak Town hirdetőtáblái telve voltak hasonló kiírásokkal, azonban az „új fenyegetésről” szóló lapok szinte megfojtották a többi hirdetést. Végigolvastam a már-már irritálóan kérlelő és nemes hangnemben íratott, fennkölt szöveget, mikor hirtelen egy gyengéd ujj simítása zökkentett ki a gondolataimba mélyülésből.
- Oh? Egy katakomba nyílt meg nem messze a várostól? Milyen izgalmas! – Mézédes hangját egy kacér mosoly követte. Ophelia mindig is vonzotta a férfiak figyelmét, és amennyiben test beszéd és viselkedése nem lett volna elég arra, hogy mindenki őt bámulja áhítva, az előbb elhangzott kacaj mindenképp gondoskodott az osztatlan figyelemről.
- Szia Ophe! – vettem tudomást a nő létezéséről, aki nem habozva tekeredett a nyakam köré, mint egy figyelemre éhes kígyó.
- Shikiiiii ne légy ilyen rideg velem…. – Hajolt közelebb, s már éreztem a lány meleg leheletét a fülemnél, s a bódító parfümének illatát, melyet általában elme manipulálásra használ. – Elvégre tegnap este nem voltál ennyire ellenkező. – kuncogta a fülembe majd hátrapillantott az irigységtől vörös arcokra. Éreztem, ahogy az arcom elvörösödik egy kicsit, azonban Ophe kacérkodását könnyen át látott az aki egy kicsit is ismerte már a lányt. Egy beletörődő mosoly mellett keltem fel és fordultam a lány felé.
- Ne szórakozz szerencsétlenekkel, úgy sem maradunk itt már sokáig… - pöcköltem meg a lány homlokát, aki drámaian hátravágódott, majd egy asztalra támaszkodva fordult a megrészegült közönség felé.
- Ahh hát ilyen rideg bánásmódot érdemel egy hölgy?! – Fordult el sírást szimulálva, melynek hatására egyként repültek felém a székek és a megbabonázott továbbá feltehetően felizgult csőcselék megindult felém.
- Most szopatsz? – Fordultam a „társam” felé, aki egy halk és gonosz kacaj keretében válaszolt.
- Rég láttam az „igazi Shikit”, drága! – Majd a férfiak felé fordulva folytatta a fájdalmas színlelését. Egy elnyújtott és hosszú sóhaj keretében hajoltam el az első részeges ütés elől.
- Te sem éppen az „igazi Opheliát” hozod… állítsd le őket, nincs kedvem balhézni! – A kérésem süket fülekre és még több agresszív részegre lelt. A feldühödött banda egy konkrét kocsmai verekedést alakított ki. A fő célpont még mindig én lettem volna, ám az alkohol és a szerelmi mámor, amit Ophe színjátéka okozott elegendő volt ahhoz, hogy mindenki azt kezdje el ütni, akit csak ér.
- Gyerünk ShiShiiii mutasd meg nekem, látni akarom! – Felmordulva kézen fogtam a lányt és kirontottunk a hátsó ajtón. Az első forduló után Ophelia kihasználja a fizikai ereje nyújtotta fölényét a falnak szegezett, majd tetőtől talpig végigmért a szemével.
- Oh, legalább az egyikünk kezdi felfedni a valódi énjét! – Szólítottam meg majd erőt véve magamon próbáltam kikeveredni a lány szorításából ám ezzel csak még inkább feltüzeltem.
- Nos, ha nem láthatom az igazi Shikit, az alternatívával is megelégszem, ő pont, hogy ezt vonta meg tőlem. – Elvigyorodtam majd felöltöttem magamra a páncélom, majd elrugaszkodva a faltól szögeztem ezúttal én a falhoz a lányt.
- Úgy fest egyik Shikitől sem kaptad meg igazán, amit akarsz ha? – Mértem fel Opheliát, majd elengedtem és eltűntettem magamról a páncélom. Ophe szerencsére vette az adást és mérsékelt az ösztönszerű viselkedésén.
- Oh azt azért nem mondanám… megvannak a módszereim, még veled is! – Csapott a hátsómra majd elsétált mellettem.
- Megyek jelentek Suenak, te pedig, ha jól sejtem ránézel a Gorgon vagy akármi körmére igaz? – Pillantott hátra a válla felett, melyet egy rövid bólintással zártam.

Felöltve az álruhámat egy óra múlva indultam a Tanács általi gyülekezőhelyre, ahol már szép számban gyülekeztek a kalandorok. Bejelentkeztem az ügyeletes őrnél majd fekete hajam és a szintetikus szemeim kék átlagos szempárrá módosítva igyekeztem elveszni a gyülekező tömegben.

2. kör

Most, hogy mindenki megérkezett, megnyugodott és helyet foglalt, a sátor lapja meglibben. Egy feszült, negyven év körüli nő sétál be a Rúnalovagok egyenruhájában. Kifejezetten magas, talán már természetellenesen hosszúak a tagjai – a gyakorlottabbak felismerhetik a titán mágia nyomait rajta.
Nick, beszéljünk külön, ha akarsz hallani hangokat a fejében.
Nem vesztegeti az időt, gyors léptekkel az asztalok elé sétál, és végignéz rajtatok. Gond nélkül felismeri a céhjeleket rajtatok, és nagyjából az erőtöket is. Bólint egyet, de nem látni rajta érzelem, nem tudjátok megállapítani, hogy csalódott-e vagy sem.
- Üdv, Lemia vagyok, a Gorgon-ügyhöz beosztott Rúnalovagok vezetője. Feltételezem, az alapokat mindenki hallotta, de összefoglalom, amit tudniuk kell.
Mély levegőt véve kezd bele a magyarázatba. Látszik rajta, hogy nem először magyarázza el a helyzetet egy csoportnak.
- A Gorgon nevű sötét céh évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Nem volt semmi jele eddig, hogy hova rejtőztek. Nyolc napja valaki felfedezett egy új szárnyat a katakombákban. Azóta négy mágus jelent meg a környéken. Tucat Egyelőre sikertelen volt minden próbálkozás arra, hogy letartóztassuk őket. Annyit tudunk, hogy a romok között rejtőznek, logikusan ott, amelyet éppen megzavart valaki. A jutalmazást már ismerik. Minden, amit bent találnak, a maguké, ha semlegesítik a mágusokat bent.
- És néhány szó a területről. Négyzet alakú labirintusról van szó, négy bejárattal. A labirintust csak apró részletekben sikerült felfedezni. Nem voltunk felkészültek rá, ami bent várt minket. A felderítő Rúnalovagok csapdákkal, szörnyekkel találkoztak. A legtöbbjük nehezen, vagy sehogy nem jutott ki. – egy pillanatra összeszorul a szája, és megrázza a fejét.
- Az utóbbi négy napban már nem próbáltunk új expedíciót indítani. Biztonságossá próbáltuk tenni a bejutást, amennyire csak lehet.
Int egyet, és kívülről egy újabb Rúnalovag lép be. A kezében lévő zsákot csörögve az asztalra teszi, és szétnyitja: aranyszínű karperecek vannak benne. Ezeket gyorsan szétosztja a jelenlévők között – három darab jut minden csoportnak. Érezhető a belőlük áradó mágikus erő, de még jártassággal (lakrimológia, kovácsolás) is túl bonyolult a működése ahhoz, hogy felismerjétek, vagy később lemásoljátok.
- Teleport-karkötők. Az arénában tudjuk úgy kezelni a védőrúnákat, hogy halál előtt kihozza a versenyzőket. Ezt a védelmi rendszert sikerült lekicsinyítenünk. Hónapokon keresztül készítünk egyet, és legfeljebb hat-hét órán keresztül aktív a tárgy, miután bekapcsoltuk. Ha valaki halálos sebet kap bent, a karkötő bekapcsol, és visszahozza ide, mielőtt túl késő lenne. Döntsék el, ki megy be, és melyik bejáraton. Van bármi, egyéb kérdésük?

Rövidítve: minden csapatnak/játékos karakternek 3 esélye van bemenni. Ti döntitek el, hogy a legerősebb karaktert akarjátok-e háromszor hozni egymás után, vagy egyben bekülditek-e két kísérővel. Vihettek be karkötő nélkül is karaktert, de az ő épségükre semmilyen garancia nincs – karakterhalál természetesen nem lesz belőle, de hosszabb távú következmények előfordulhatnak.
Ez után a kör után minden, a labirintusban eltöltött kör után jár a jutalom – mivel a kintieknek nincs hatásuk az eseményekre, ezért nekik nem jár jutalom.
Ha van kérdésetek hozzá, Discord/FB-on elérhető vagyok.
A feladat: szerveződjetek csoportokba (a bejáratok száma miatt maximum 4-be), döntsétek el, hogy ki megy be, ki marad kint, ki melyik bejáratot választja (észak-dél-kelet-nyugat megjelöléssel) esetleg a kisebb csapatok átadnak-e a nagyobbaknak karkötőket.

Az átlapozott másik oldalon már egy cikk volt a Blue Pegasus mágus céhről. Ha jól sejtette akkor a korábbi modellek is onnan származtak.
Egy újabb ismerős illat csapta meg Nick orrát és nem igazán örült neki. A vörös démonalakváltó nő volt a hajós megbízásáról. Igen kellemetlen volt a találkozás tekintve, hogy egész végig erekcióval küzdött egy rohadt átok miatt. Bár az estéje jól zárult, mert míg a többiek elmentek a szigetről ő összepakolt minden kincset onnan és elvitte hajón. Az abból szerzett pénzen finanszírozta a motorját. Összességében végül is jól jött ki az egészből. A kényelmetlen találkozást leszámítva. De ami múlt, az már elmúlt.
- Hum, nem lep meg az irodalmi érdeklődésed. Az már annál inkább, hogy életben vagy még – lépett mellé Nighyngale, aztán tovább is ment, majd Aria mellé leült.
Nick először nem értette, aztán megfordította az újságot és ránézett a borítójára, amin a korábbi modell pózolt. Becsukta az újságot és visszadobta az asztalra. Benyúlt a kabátja belső zsebébe és elővett egy szál cigit, majd rágyújtott.
- Hello, Aria, látom a te figyelmed sem kerülte el a móka. – köszönt oda Ariának.
- Ismered a fickót? - suttogta a kompánia egyik tagja a vöröske fülébe.
- Volt hozzá balszerencsém. - válaszolt Nightyngale, mire Nick csak elmosolyodott és kifújta a füstöt.
Az elkövetkezendő öt-tíz percben érkezett meg a csapat nagyobbik része. Az üres székek mind megteltek várakozókkal. Volt, aki Nickhez hasonlóan egyedül érkezett és voltak olyan, akik egy kész alakulattal.
Pár percre rá meglibbent a ponyva és egy negyven év körüli női rúna lovag sétált be. Nicknek sok nővel volt már dolga, de magasságban erősen rájuk vert a hölgyemény. Inkább föl se állt a helyéről, mert hiába számított magasnak, a nő legalább egy fejjel rávert volna.
A nő besétált közéjük a dohányzóasztalhoz és végigmért mindenkit, majd bólintott.
- Üdv, Lemia vagyok, a Gorgon-ügyhöz beosztott Rúnalovagok vezetője. Feltételezem, az alapokat mindenki hallotta, de összefoglalom, amit tudniuk kell. – mondta, majd egy mély levegőt vett, mielőtt elkezdte volna ledarálni. Nick gyanította, hogy nem először süti el a mondókáját.
- A Gorgon nevű sötét céh évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Nem volt semmi jele eddig, hogy hova rejtőztek. Nyolc napja valaki felfedezett egy új szárnyat a katakombákban. Azóta négy mágus jelent meg a környéken. Tucat Egyelőre sikertelen volt minden próbálkozás arra, hogy letartóztassuk őket. Annyit tudunk, hogy a romok között rejtőznek, logikusan ott, amelyet éppen megzavart valaki. A jutalmazást már ismerik. Minden, amit bent találnak, a maguké, ha semlegesítik a mágusokat bent. – itt egy kisebb szünetet tartott, hogy a jelenlévők megemészthessék. Újabb mély levegőt vett és folytatta.
- És néhány szó a területről. Négyzet alakú labirintusról van szó, négy bejárattal. A labirintust csak apró részletekben sikerült felfedezni. Nem voltunk felkészültek rá, ami bent várt minket. A felderítő Rúnalovagok csapdákkal, szörnyekkel találkoztak. A legtöbbjük nehezen, vagy sehogy nem jutott ki. – egy pillanatra összeszorult a szája, és megrázza a fejét. Nick itt kezdett el a nőre koncentrálni, hogy hallhassa mi jár a fejében. Kicsit későn kapcsolt, így már csak a végét tudta elcsípni, de azt kitudta venni, hogy az akció sikertelenségét a saját kudarcának gondolja. Már csak az volt a kérdéses számára, hogy a rossz irányítása miatt, vagy pusztán annyira lelkiismeretes a nő, hogy magára veszi. Inkább az utóbbira tett volna fel pénzt.
- Az utóbbi négy napban már nem próbáltunk új expedíciót indítani. Biztonságossá próbáltuk tenni a bejutást, amennyire csak lehet.
Intett egyet és egy rúna lovag lépett be, a kezében pedig egy zsákot tartott, ami csörögve landolt az asztalon a magazinok tetején. Szétnyitotta és aranyszínű karperecek bukkantak elő. A rúnalovag aztán belenyúlt és elkezdte szétosztani őket. Ahogy Nick észrevette nem mindenki kapott ugyanannyit. Mintha az egyszerre érkezők kaptak volna hármat. Mivel Nick egyedül érkezett, így neki a lovag hármat osztott pont úgy, mint Ariának.
- Teleport-karkötők – kezdte magyarázni Lemia - Az arénában tudjuk úgy kezelni a védőrúnákat, hogy halál előtt kihozza a versenyzőket. Ezt a védelmi rendszert sikerült lekicsinyítenünk. Hónapokon keresztül készítünk egyet, és legfeljebb hat-hét órán keresztül aktív a tárgy, miután bekapcsoltuk. Ha valaki halálos sebet kap bent, a karkötő bekapcsol, és visszahozza ide, mielőtt túl késő lenne. Döntsék el, ki megy be, és melyik bejáraton. Van bármi, egyéb kérdésük? – fejezte be és végig nézett az egybegyűlteken. Nick pedig közben felcsatolta az egyik karkötőt, majd a többit a kabátja zsebébe csúsztatta.
- A csapdák alatt mit kell érteni? – kérdezte az egyik fickó, majd egy pillanatnyi szünet után folytatta - Illetve inkább másként kérdezem. Tudnunk bármilyen olyan területről, ami korlátozza bármilyen formában a mágiát?
- Nem sokat tudok mondani a csapdákról, ami lényeges lenne. Amit megtaláltunk, azt semlegesítettük, tehát nem fognak velük találkozni. Például... Az egyik folyosón dzsungel nőtt. Két embert sebesült meg a növények között, mielőtt egy herbalista megállapította volna, melyik mérgező. A térképező mágiák pedig... Furcsán működnek. Rengeteg mágikus erőt kell kifejteni ahhoz, hogy a bent lévők néhány méternél távolabb is érzékeljék a teret.
A válasz után Nick még hallotta, ahogy Lemia gondolatban hozzáteszi magának:
~ Jó volt a döntés. A rúnalovagok ugyanazt a képzést kapják, ugyanúgy közelítik meg a problémákat. Talán nekik több esélyük van.
- A rúnalovagok teleportációja működik? – érkezett egy újabb kérdés. Ezúttal a vöröske brancsából.
- Kifelé igen. A szokásos limitációk miatt nem lehet használni a legtöbb fajtáját.
- És mi a helyzet a telepátiával? Tudunk bent kommunikálni egymással, vagy a kint maradt társainkkal? – kérdezte Nightyngale.
- A telepátia működik minden irányban.
- És a Sebesség Mágia? Küldtek be felderítőket kifejezetten átfutni és felmérni a helyet? – kérdezte egy még Nick számára is furának tűnő alak. Érdekes szaga volt és mintha fémes csikorgásokat hallott volna felőle.
- Túl sok embert vesztettünk ahhoz, hogy kipróbáljunk minden lehetséges mágiaágat a végletekig. A sebesség mágia is segíthet néhány akadálynál.
Nick elmosolyodott. Szórakoztatta, ahogy aggódnak az emberek a saját mágiája miatt.
- Ha nincs több kérdés, akkor engedelmükkel elindulunk bejáratokhoz. Kérem, kövessenek. – intett egyet a langaléta karjával, a nagy csapat pedig felállt és elkezdte követni a nőt. Nick letette a lábát az asztalról és felállt. Nyújtózott egyet és ő is elindult. A csikkjét pedig egyszerűen elpöccintette menet közen a sátoron kívül.  
- Nocsak, ezúttal nem etted meg? Micsoda pazarlás – lépett oda mellé Aria egy leplezetlen pimasz mosollyal az arcán, közben pedig drámaian csóválta a fejét.
- Hagyni kell valamit a takarítóknak is, különben a láblógatásért kapnák a fizetést – válaszolta nemes egyszerűséggel.
- Való igaz - vonta meg lazán a vállát.
~ És mondd csak, honnan ismeritek egymást Nightyngale-el? Biztos érdekes történet. Milyen néven ismer téged? Feltételezem nem Nickként.
Érkezett Aria hangja a fejében, de nem olyan formában, ahogy ő szokta hallani, mikor rákoncentrál másra, hogy hallja a gondolatait. Ez teljesen más volt. Telepátia.
Nick egy pillanatra elgondolkozott. Azt látta, hogy a két nő közeli ismeretségben van. Talán ugyanabból a titkos szervezetből lehetnek. Ki tudja. Abban biztos volt, hogy kár lett volna köntörfalaznia, úgy is rákérdezne a másiknál és kiderülne. Sőt. Valószínűleg jobb, ha ő mondja el, mintha a vöröske verzióját hallaná, ami biztosan a valóság eltorzítása lett volna.
Nem volt benne biztos, hogy működik ez a dolog, de feltételezte, hogy nem csak egy irányú a kapcsolat és képes így ő is kommunikálni. Egyszerűen gondolatban kimondta, amit akart.
~ Talán Nigelként. Elég kényelmetlen helyzetben voltam és majdnem a saját nevem mondtam, de menet közben még sikerült mentenem.
~ Bizony problémás tud lenni, ha az ember túl sok álnevet használ. Érdekes... Mi tette olyan kellemetlenné a helyzetet? – faggatózott tovább.
~ Nem sokkal előtte valami banya elátkozott és onnantól kezdve folyamatos erekcióm volt.  Ha nőt láttam meg csak rosszabb volt. Késztetést éreztem, hogy leteperjem, akit csak megláttam. Egy ruhaboltból szereztem egy ballonkabátot, hogy leplezzem, de képzelheted, hogy mennyit segített, miközben a zsebemben matatva próbáltam visszafogni. – mondta a telepatikus kapcsolaton. Élő beszédben hallani lehetett volna, ahogy közben nevet.
~ Nem hittem volna, hogy őszintén válaszolsz. De ez egy akkora képtelen baromság, hogy valamiért el tudom hinni, tényleg ez történt. Főleg, hogy egyébként te se hiszel az átkokban, így külön ott az irónia. Folyamatos erekció, mi? Ha ott lettem volna, talán még segítettem is volna túljutni rajta, miután kinevettem magam - eresztett meg ismét egy pimasz vigyort, majd átváltott az arca egy meglehetősen színlelt döbbenetre.
~ Óh, várjunk.. nem, csak nevettem volna. Bocsi, majdnem elfelejtettem, hogy megaláztál az első találkozásunkkor, mit csináltál a kocsmában, hogy elloptad a melltartóm és hogy milyen helyzetbe hoztál a küzdőtéren. Soha. Nem fog megtörténni - jelentette ki egy megjátszottan angyali mosollyal, ahogy még előrébb sétált.
~Ó, a régi szép emlékek – mosolyodott el Nick, ahogy visszaemlékezett rájuk. Közben pedig elérkeztek az első bejárathoz.
- Hölgyeim és uraim, ez itt a nyugati bejárat. Akik óhajtanak, itt bemehetnek, a többiek pedig kövessenek az északi kapuhoz – azzal sietősen el is indult, akik nem mentek be az első bejáraton azok pedig mind követték. Nick is így tett, ő az utolsót, a délit szemelte ki magának.
- Te melyikhez mész? – érdeklődött ezúttal normál beszélgetésben.
- Én a délihez. Tán csatlakozol? – vigyorodott el.
- Az, hogy egy irányba megyünk, még nem jelenti azt, hogy csatlakozom hozzád – jelentette ki kimérten, majd egy pillanatra elgondolkodott. Nick ráfókuszált és hallotta a vívódását, ahogy gyötrődik. Akaratlanul is elvigyorodott.
- Tudod mit? Igen, én is arra megyek - nézett fel Nick szemeibe ismét - De ez nem jelenti azt, hogy társulni is fogok hozzád. Nem pont te vagy az, akivel szívesen tölteném együtt az időm egy sötét katakombarendszerben.
- Pedig nálam jobb társaságot keresve se találnál.
- Most már azt kívánom, bár ne hagytam volna otthon Lucinát – mondta közömbös arccal.
- Amúgy se élvezte volna. Bent sötét van, hideg és nyírkos is. Nem egy olyan szőrmóknak való. Különben is, szívesebben lennél valaki mással, aki nem hallja, ha valami veszély közeledik jó előre? A térképező mágiák csődöt mondtak, na de egy fejlett érzékszerv? – mondta magabiztosan Nick.
- Ezzel nagyjából fel is soroltad az összes tulajdonságod, ami miatt hasznos vagy, a vizuális összképed mellett - vágta hozzá közömbösen. - Egyébként meg boldogulnék én egyedül is. Sokat fejlődtem, mióta találkoztunk, új mágiákat is tudok és Lucina se egy kis plüssállat már. Ne szállj el magadtól.
Egy pillanatig haboztam, ahogy a gondolataimba mélyedtem. Azonban amint azon kaptam magam, hogy fejben "beszélek", inkább át is váltottam a kettőnk közti telepátiára, hiszen úgyis hallja.
~ Hangosan inkább nem mondom ki... de ha a felvonultak közül választanom kéne, tény, hogy inkább veled mennék, bármennyire is idegesítő vagy. Egy-két dologban azért van hasznod egyébként meg... bizonyos események óta kicsit feszültnek érzem magam a céhtársaim mellett.
Nick felhúzta a szemöldökét.
~ Nocsak. A vöröskén kívül más is van a griffes klubból?
~ Ó, de még mennyien. Kíváncsi vagy talán? - mosolyodott el egy kicsit.
~ Talán – szűkítette össze a szemét Nick ~ Beszélhetsz te erről egyáltalán? Nem akarom, hogy mikor épp két dögös nővel szórakozok, valami szekta rám rúgja az ajtót, mert épp túl sokat tudok.
~ Ó, az engem nem hatna meg - vonta meg a vállát. ~ Egyébként anélkül, hogy specifikusan megmondanám kik azok, annyit elárulok, hogy jóval kevesebben vannak itt azok, akik nem a céhhez tartoznak, mint azok, akik igen. De tényleg jóval kevesebben, úgyhogy vigyázz, mit csinálsz.
Nick valami furcsát hallott. Aria szívritmusa megváltozott azon a szakaszon, amikor a társairól beszélt. Ilyen eltérést mindig akkor tapasztalt, amikor az illetőt valami nyugtalanította és kellemetlenül érezte magát. Úgy döntött ezt szóvá is teszi, persze telepatikusan.
~ Tán valami gond van velük? Ha félsz, hogy lehallgatnak, csak pislogj kettőt. – tréfálkozott a végén.
~ Nem nevezném kifejezetten gondnak - felelte egy pillanatnyi szünet után. ~ Bíznak bennem eléggé ahhoz, hogy ne próbáljanak meg lehallgatni. Arról nem is beszélve, hogy egy, maximum kettő közülük képes telepáriára, ha jól emlékszem. Az egyikükről tudom, hogy pont tesz rá, mi folyik körülötte. Egyszerűen csak... - egy pillanatra megint elhallgatott, mintha kereste volna, hogy mit mondjon. ~ Minél régebb óta vagyok velük, annál kevésbé érzem magam közéjük tartozónak. Úgy érzem, valahogy kilógok a sorból, csak még nem találtam meg az okát. De ez egyébként se egy olyan téma, amiről veled akarnák lelkizni – jegyezte meg és Nick a szeme sarkából látta, ahogy rápillant.
~ Akkor minden „lelkizés” nélkül én a helyedben nem maradnék ott, hacsak nem tartanak sakkban valamivel. Én a Dragon Fangbe azért léptem be, bár helyesebb lenne az a megfogalmazás, hogy azért fogadtam el a meghívást, mert könnyebben kapok megbízásokat, mintha szabadúszó lennék. Bizonyos szintű védelmet is jelent, ami további pluszpont, de szerintem te pont tudod, hogy ez miért lehet fontos egy magamfajtának. Rugalmasan kezelnek, ami nem fenyegeti a szabadságomat. Nincsenek komolyabb kötelezettségeim, bár volt, hogy a nyakamba akasztottak pár megbízást, amit magamtól nem vállaltam volna el, de végeredményben nem unatkoztam egyiken sem. Egyelőre jól megvagyok ott. De ha bármi megváltozna, vagy új tervem lenne a jövőre nem haboznék kilépni. Elvégre én vagyok a fontos. Ha valami terhet jelent számodra dobd el, különben magával ránt a mélybe.
Nick magán is meglepődött, hogy milyen monológot nyomott le. Abszolút nem volt rá jellemző és remélte nem is kerül rá sor újra a jövőben.
Aria ekkor felnézett Nickre, majd maga elé meredt. A férfi nem látta, de Aria egy rövid pillanatra elmosolyodott. Amit észrevett az a nő szívverése volt, ami lassan visszaállt az átlagos ritmusba.
~ Ez esetben te egy elég jó helyet találtál magadnak. Pont neked való, addig legalábbis biztosan, amíg jobbat nem találsz. Itt még küldetéseket is nehezebben kapni, mert elég ismeretlenek vagyunk. Ha csak nem magadtól keresel vagy ajánlanak valamit a feljebbvalóid, meg vagy lőve. Egyébként pedig azt hiszem, az értékrendem is egyre különbözik az övéktől. Egy hozzám hasonló individualista nehezen van meg egy ilyen helyen... talán eddig is főleg Lucinára való tekintettel maradtam itt. Ha sikerül kitalálnom, hogy lépjek le, hamarosan meg is fogom tenni.
~ Hát hajrá.
Nick annyira belemerült az eszmecserébe, hogy fel se tűnt neki az emberek hiánya. Időközben mindenki felszívódott, csak Lemia maradt, aki pont megállt az utolsó bejáratnál.
- Végül pedig elérkeztünk az utolsó, a déli bejárathoz. Sok sikert kívánok.
A rúna lovag biccentett feléjük, azzal visszasétált az irányító központba. Nick pár másodpercig nézte, ahogy a nő elmegy, aztán visszafordította a tekintetét a meglehetősen fenyegetőnek tűnő déli bejárat felé.
- Nos, Aria… felkészültél az ismeretlenre? – karolta át Nick, a bal kezével pedig misztikusan a bejárat felé nyúlt. A jobb kezével pedig észrevétlenül belenyúlt Aria zsebébe.

Jártasság Pórba:

Bár számítottam rá, hogy a céhtől másokat is fogok itt látni, valahol mégis egy kicsit meglepett, amikor Nightyngale lépett be a kompániájával. De azon még inkább, hogy úgy tűnt, ismeri Nick-et.
- Hum, nem lep meg az irodalmi érdeklődésed. Az már annál inkább, hogy életben vagy még – lépett mellé, majd felém vette az irányt és helyet is foglalt mellettem.
A sárkányölő eközben ledobta az újságot, és lapogatás helyett dohányzásra váltott. Láthatóan ez továbbra se változott.
- Hello, Aria, látom a te figyelmed sem kerülte el a móka – köszöntött, mire csak egy tompa biccentéssel reagáltam.
- Ismered a fickót? - kérdezte suttogva Eclair, bár mindenki halhatta a kérdést a terem kialakítása miatt.
- Volt hozzá balszerencsém - felelte a nő, mire Nick elmosolyodott és kifújta a füstöt.
Ez azonnal felkeltette az érdeklődésem. Szóval ismerik egymást, mi? Talán itt lehetett az én esélyem, hogy végre kicsit visszavágjak neki… de még nem most. Nem most rögtön, majd ha eljön a megfelelő alkalom.
Csupán én is eleresztettem egy halvány mosolyt, a hátralévő idő pedig csendben telt, amíg a többiek meg nem érkeztek. Nightyngale-re valahol számítottam, de Rohandar megjelenése meglepett. Azért az, hogy a céh vezetője is megjelenését tette, főleg hogy egyébként mennyire ritkán látom, igencsak szokatlan volt a számomra. Hirtelen egy kicsit kezdtem kellemetlenül érezni magam, de igyekeztem elterelni erről a figyelmem.
Miután mindenki megérkezett, egy nagyon magas, negyvenes év körüli npi rúnalovag lépett be a sátorba. Nem kellett nagy megfigyelőnek lennem ahhoz, hogy méreteiből adódóan kiszúrjam a Titán mágia árulkodó jeleit. Sokkal magasabb volt, mint egy átlagos ember, és bár én se éreztem alacsonynak magam, ő talán még a két méterhez is közel állhatott. Sőt…
Mindenkit végigmért, majd mintha csak nyugtázta volna a jelenlétünk, bólintott egyet.
- Üdv, Lemia vagyok, a Gorgon-ügyhöz beosztott Rúnalovagok vezetője. Feltételezem, az alapokat mindenki hallotta, de összefoglalom, amit tudniuk kell.
Azzal vett egy mély levegőt, és belefogott a meglehetősen hosszú magyarázatba.  
- A Gorgon nevű sötét céh évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Nem volt semmi jele eddig, hogy hova rejtőztek. Nyolc napja valaki felfedezett egy új szárnyat a katakombákban. Azóta négy mágus jelent meg a környéken. Egyelőre sikertelen volt minden próbálkozás arra, hogy letartóztassuk őket. Annyit tudunk, hogy a romok között rejtőznek, logikusan ott, amelyet éppen megzavart valaki. A jutalmazást már ismerik. Minden, amit bent találnak, a maguké, ha semlegesítik a mágusokat bent.
Tartott egy kisebb szünetet, ez pedig sose jelentett jót. Nem voltam benne biztos, hogy azért ette, hogy mindenki fel tudja fogni a hallottakat, vagy bizonytalanság nyomasztotta. Újra vett egy mély levegőt, és érkezett a második menet.
- És néhány szó a területről. Négyzet alakú labirintusról van szó, négy bejárattal. A labirintust csak apró részletekben sikerült felfedezni. Nem voltunk felkészültek rá, ami bent várt minket. A felderítő Rúnalovagok csapdákkal, szörnyekkel találkoztak. A legtöbbjük nehezen, vagy sehogy nem jutott ki. – Egy pillanatra összeszorította a száját, ami egyértelmű és könnyen felfedezhető jele volt annak, mennyire megviselte társai elvesztése. - Az utóbbi négy napban már nem próbáltunk új expedíciót indítani. Biztonságossá próbáltuk tenni a bejutást, amennyire csak lehet.
Intett egyet, mire egy másik rúna lovag lépett be, kezében egy zsákkal. Az asztalhoz sétált, letette rá, majd szétnyitotta és pár tucat aranyló karkötő tárult fel előttünk. Belenyúlt a zsákba, majd nekiállt szétosztogatni őket. Én, Nick és az egyedül érkezett idegen hármat kaptunk, de úgy tűnt, nem személyenként volt ennyi; Nightyngale és Rohandar csapata összesen kapott hármat annak ellenére, hogy ők mind öten voltak.
- Teleport-karkötők – magyarázta Lemia. - Az arénában tudjuk úgy kezelni a védőrúnákat, hogy halál előtt kihozza a versenyzőket. Ezt a védelmi rendszert sikerült lekicsinyítenünk. Hónapokon keresztül készítünk egyet, és legfeljebb hat-hét órán keresztül aktív a tárgy, miután bekapcsoltuk. Ha valaki halálos sebet kap bent, a karkötő bekapcsol, és visszahozza ide, mielőtt túl késő lenne. Döntsék el, ki megy be, és melyik bejáraton. Van bármi, egyéb kérdésük?
Az egyik karkötőt a jobb kezemre csatoltam, a többit pedig mélyen a táskámba süllyesztettem.
- A csapdák alatt mit kell érteni?– tette fel az első kérdést Roha. - 5Illetve inkább másként kérdezem. Tudnunk bármilyen olyan területről, ami korlátozza bármilyen formában a mágiát?
- Nem sokat tudok mondani a csapdákról, ami lényeges lenne. Amit megtaláltunk, azt semlegesítettük, tehát nem fognak velük találkozni. Például... Az egyik folyosón dzsungel nőtt. Két embert sebesült meg a növények között, mielőtt egy herbalista megállapította volna, melyik mérgező. A térképező mágiák pedig... Furcsán működnek. Rengeteg mágikus erőt kell kifejteni ahhoz, hogy a bent lévők néhány méternél távolabb is érzékeljék a teret.
- A rúnalovagok teleportációja működik? – érkezett egy újabb kérdés.  
- Kifelé igen. A szokásos limitációk miatt nem lehet használni a legtöbb fajtáját.
- És mi a helyzet a telepátiával? Tudunk bent kommunikálni egymással, vagy a kint maradt társainkkal? – kérdezte Nightyngale.
- A telepátia működik minden irányban.
- És a Sebesség Mágia? Küldtek be felderítőket kifejezetten átfutni és felmérni a helyet? –
Ez a kérdés attól az ismeretlentől érkezett, aki hozzánk hasonlóan egyedül jött. Nem tudtam, ki ő, de valamiért nem is éreztem késztetést arra, hogy megtudjam. Nem volt épp szimpatikus, de nem tudtam volna megmondani, miért.
Mindenesetre annak örültem, hogy ennyi kérdést tettek fel. Igazából gyakorlatilag minden elhangzott, ami engem is érdekelt volna, és választ is kaptam rájuk. Ez nagyban megkönnyítette a későbbieket; legalábbis reméltem, hogy így lesz.
- Túl sok embert vesztettünk ahhoz, hogy kipróbáljunk minden lehetséges mágiaágat a végletekig. A sebesség mágia is segíthet néhány akadálynál. Ha nincs több kérdés, akkor engedelmükkel elindulunk bejáratokhoz. Kérem, kövessenek.
Azzal intett egyet a magas nő, mire mindenki felkelt a helyéről és utána iramodott. Nick levette a lábát az asztalról, majd egy nyújtózás után csatlakozott a többiekhez, a csikket egyszerűen a földre pöckölve. Emlékeztem rá, hogy korábban még megette.
Nick letette a lábát az asztalról és felállt. Nyújtózott egyet és ő is elindult. A csikkjét pedig egyszerűen elpöccintette menet közen a sátoron kívül.
- Nocsak, ezúttal nem etted meg? Micsoda pazarlás - jegyeztem meg egy leplezetlenül pimasz mosollyal, drámaian csóválva a fejem.
Közelebb léptem hozzá, és mellette haladtam tovább. Hirtelen sokkal jobb hangulatom lett. Nighty ismerte őt valahonnan, ami egyet jelentette azzal, talán eljött a lehetőség, hogy végre fogást találjak rajta. Nagyon untam már, hogy mindig egyoldalú volt a szórakozás; én szenvedtem a hülyeségeitől és a kínos helyzetektől, ő pedig leplezetlenül élvezte.
Most talán végre lesz valami személyes hasznom a céhtársaim ismeretségéből.
- Hagyni kell valamit a takarítóknak is, különben a láblógatásért kapnák a fizetést – válaszolta egyszerűen, nekem pedig el kellett ismernem, hogy ebben bizony valahol volt realitás.
- Való igaz - vontam meg lazán a vállam. ~ És mondd csak, honnan ismeritek egymást Nightyngale-el? Biztos érdekes történet. Milyen néven ismer téged? Feltételezem nem Nickként.
A másik felét már telepátián keresztül kérdeztem meg. Kíváncsi voltam, ő mit válaszol, és hogy fent hagyja-e a kapcsolatot; na meg ha őszinte akarok lenni, valahol talán villogni is akartam az új tudományommal. Nighty-t bármikor megkérdezhettem volna, akár itt, akár később. Abban is biztos lettem volna, hogy szívesen elmeséli.
~ Talán Nigelként. Elég kényelmetlen helyzetben voltam és majdnem a saját nevem mondtam, de menet közben még sikerült mentenem.
~ Bizony problémás tud lenni, ha az ember túl sok álnevet használ. Érdekes... Mi tette olyan kellemetlenné a helyzetet? - érdeklődtem változatlan mosollyal.
A kelleténél jobban élveztem a kialakult helyzetet, és ezzel tisztában is voltam. De amennyit eddig szívtam miatta, ennyi igenis kijárt nekem.
~ Nem sokkal előtte valami banya elátkozott és onnantól kezdve folyamatos erekcióm volt.  Ha nőt láttam meg csak rosszabb volt. Késztetést éreztem, hogy leteperjem, akit csak megláttam. Egy ruhaboltból szereztem egy ballonkabátot, hogy leplezzem, de képzelheted, hogy mennyit segített, miközben a zsebemben matatva próbáltam visszafogni.
Valamiért szinte hallottam hozzá, ahogy elneveti magát. El kellett ismernem, meglepett a laza válasza.
~ Nem hittem volna, hogy őszintén válaszolsz - jegyeztem meg a szemébe nézve, immár pókerarccal. ~ De ez egy akkora képtelen baromság, hogy valamiért el tudom hinni, tényleg ez történt. Főleg, hogy egyébként te se hiszel az átkokban, így külön ott az irónia. Folyamatos erekció, mi? - Nem bírtam megállni, hogy ne ránduljon meg a szám sarka ahogy elképzeltem, milyen kellemetlen szituáció is lehetett neki.
Kár, hogy nem láttam. De tényleg. Én annyira jót szórakoztam volna a szenvedésén... megérdemelte volna.
~ Ha ott lettem volna, talán még segítettem is volna túljutni rajta, miután kinevettem magam - eresztettem el egy pimasz és sejtelmes mosolyt, majd átváltott az arcom színlelt döbbenetre. ~ Óh, várjunk…. nem, csak nevettem volna. Bocsi, majdnem elfelejtettem, hogy megaláztál az első találkozásunkkor, mit csináltál a kocsmában, hogy elloptad a melltartóm és hogy milyen helyzetbe hoztál a küzdőtéren. Soha. Nem fog megtörténni - jelentettem ki egy megjátszottan angyali mosollyal, ahogy még előrébb sétáltam.
~ Ó, a régi szép emlékek – mosolyodott el a férfi, miközben elértünk az első bejárathoz.  
- Hölgyeim és uraim, ez itt a nyugati bejárat. Akik óhajtanak, itt bemehetnek, a többiek pedig kövessenek az északi kapuhoz – azzal gyors léptekkel tovább is indult.
Magamban fintorodtam, ahogy Nick is arrafelé indult, amerre én akartam menni, de kívülről jól lepleztem. Sajnos nem állt meg ennél a kapunál, velem együtt követte a vezetőnk. Mertem remélni, hogy ez nem azt jelenti, hogy még itt is el kell majd őt viselnem. Nem lett volna túl hangulatos összezárva lenni vele egy katakombarendszerben...
- Te melyikhez mész? - érdeklődtem egy halvány reménnyel, hogy talán mégsem ugyanarra.
- Én a délihez. Tán csatlakozol? – vigyorodott el.
- Attól, hogy egy irányba megyünk, még nem jelenti azt, hogy csatlakozom hozzád - jelentettem ki kimérten, aztán egy pillanatra elgondolkodtam.
Minek játszom meg magam? Úgyis pontosan tudja, mire gondolok és mit érezek, na meg hogy mikor hazudok, annak az átkozott hallásának hála. Akkor meg felesleges köröket futok... a saját helyzetemet is megkönnyíteném a későbbi kínos helyzetekre való tekintetekkel, ha szimplán őszinte lennék.
- Tudod mit? Igen, én is arra megyek - néztem fel a szemeibe ismét, és igyekeztem nem rajtuk felejteni a tekintetem a kelleténél hosszabb ideig. - De ez nem jelenti azt, hogy társulni is fogok hozzád. Nem pont te vagy az, akivel szívesen tölteném együtt az időm egy sötét katakombarendszerben.
- Pedig nálam jobb társaságot keresve se találnál.
- Most már azt kívánom, bár ne hagytam volna otthon Lucinát - ismertem el közömbös arccal.
- Amúgy se élvezte volna. Bent sötét van, hideg és nyírkos is. Nem egy olyan szőrmóknak való. Különben is, szívesebben lennél valaki mással, aki nem hallja, ha valami veszély közeledik jó előre? A térképező mágiák csődöt mondtak, na de egy fejlett érzékszerv? – bizonygatta túláradó magabiztossággal, bár ez esetben legalább volt mire.
- Ezzel nagyjából fel is soroltad az összes tulajdonságod, ami miatt hasznos vagy, a vizuális összképed mellett - vágtam hozzá közömbösen. - Egyébként meg boldogulnék én egyedül is. Sokat fejlődtem, mióta találkoztunk, új mágiákat is tudok és Lucina se egy kis plüssállat már. Ne szállj el magadtól.
Egy pillanatig haboztam, ahogy a gondolataimba mélyedtem. Azonban amint azon kaptam magam, hogy fejben "beszélek", inkább át is váltottam a kettőnk közti telepátiára, hiszen úgyis hallja.
~ Hangosan inkább nem mondom ki... de ha a felvonultak közül választanom kéne, tény, hogy inkább veled mennék, bármennyire is idegesítő vagy. Egy-két dologban azért van hasznod egyébként meg... bizonyos események óta kicsit feszültnek érzem magam a céhtársaim mellett.
Azt viszont nem állt szándékomban kifejteni, miért. Ahhoz semmi köze nem volt.
Válaszomra Nick felvonta a szemöldökét.
~ Nocsak. A vöröskén kívül más is van a griffes klubból?
~ Ó, de még mennyien. Kíváncsi vagy talán? - mosolyodtam el egy kicsit.
~ Talán – szűkítette össze a szemét, rá jellemzően gyorsan kapcsolva a helyzet esetleges komolyságát illetően. ~ Beszélhetsz te erről egyáltalán? Nem akarom, hogy mikor épp két dögös nővel szórakozok, valami szekta rám rúgja az ajtót, mert épp túl sokat tudok.
~ Ó, az engem nem hatna meg - vontam meg a vállam. – Egyébként anélkül, hogy specifikusan megmondanám kik azok, annyit elárulok, hogy jóval kevesebben vannak itt azok, akik nem a céhhez tartoznak, mint azok, akik igen. De tényleg jóval kevesebben, úgyhogy vigyázz, mit csinálsz.
Valamiért egyfajta kellemetlen érzés kerített hatalmába, ahogy a céhemről beszéltem. Ez volt az az érzés, ami már olyan sokszor visszaköszönt az elmúlt időben, és még mindig nem jöttem rá, mi volt az eredete. Mindig is lappangott bennem, de Vér Démonával való összecsapás és az ott Lucinával történt vitám óta egyre jobban éreztem. Minek is írhattam volna le… szorongás talán?
~ Tán valami gond van velük? Ha félsz, hogy lehallgatnak, csak pislogj kettőt – viccelődött Nick.
Meg se lepődtem rajta, hogy észlelte, nem közömbösen beszélek a helyzetről. Nem tudtam, hogy vajon amiatt kérdezte, amit mondtam, vagy a szívverésemben hallott valami szokatlant, de talán nem is érdekelt.
~ Nem nevezném kifejezetten gondnak - feleltem egy pillanatnyi szünet után. ~ Bíznak bennem eléggé ahhoz, hogy ne próbáljanak meg lehallgatni. Arról nem is beszélve, hogy egy, maximum kettő közülük képes telepáriára, ha jól emlékszem. Az egyikükről tudom, hogy pont tesz rá, mi folyik körülötte. Egyszerűen csak... - Egy pillanatig elhallgattam, ahogy kerestem magamban, mi lenne a jó kifejezés. ~ Minél régebb óta vagyok velük, annál kevésbé érzem magam közéjük tartozónak. Úgy érzem, valahogy kilógok a sorból, csak még nem találtam meg az okát. De ez egyébként se egy olyan téma, amiről veled akarnák lelkizni - jegyeztem meg szarkasztikusan, ahogy egy oldalpillantást vetettem felé.
~ Akkor minden „lelkizés” nélkül én a helyedben nem maradnék ott, hacsak nem tartanak sakkban valamivel. Én a Dragon Fangbe azért léptem be, bár helyesebb lenne az a megfogalmazás, hogy azért fogadtam el a meghívást, mert könnyebben kapok megbízásokat, mintha szabadúszó lennék. Bizonyos szintű védelmet is jelent, ami további pluszpont, de szerintem te pont tudod, hogy ez miért lehet fontos egy magamfajtának. Rugalmasan kezelnek, ami nem fenyegeti a szabadságomat. Nincsenek komolyabb kötelezettségeim, bár volt, hogy a nyakamba akasztottak pár megbízást, amit magamtól nem vállaltam volna el, de végeredményben nem unatkoztam egyiken sem. Egyelőre jól megvagyok ott. De ha bármi megváltozna, vagy új tervem lenne a jövőre nem haboznék kilépni. Elvégre én vagyok a fontos. Ha valami terhet jelent számodra dobd el, különben magával ránt a mélybe.
Meglepett, hogy ezt hallottam tőle, és nem is lepleztem. Felnéztem Nickre, majd magam elé meredtem, és egy rövid pillanatig elmosolyodtam. Olyan kevés ideig tartott, hogy ha valaki pislogott volna, épp nem is látta volna. Gyorsan visszanyertem a kontrollt az arcizmaim felett, mégis valahogy egyfajta furcsa nyugalom járt át a hallottakra. Talán azért, mert egy olyas valakitől hallottam ezt, aki hozzám hasonlóan szerette távol tartani magát másoktól, és mindennél többre becsülte a saját szabadságát, de hatott rám amit mondott.
~ Ez esetben te egy elég jó helyet találtál magadnak. Pont neked való, addig legalábbis biztosan, amíg jobbat nem találsz. Itt még küldetéseket is nehezebben kapni, mert elég ismeretlenek vagyunk. Ha csak nem magadtól keresel vagy ajánlanak valamit a feljebbvalóid, meg vagy lőve. Egyébként pedig azt hiszem, az értékrendem is egyre különbözik az övéktől. Egy hozzám hasonló invidualista nehezen van meg egy ilyen helyen... talán eddig is főleg Lucinára való tekintettel maradtam itt. Ha sikerül kitalálnom, hogy lépjek le, hamarosan meg is fogom tenni.
~ Hát hajrá.
Annyira belemerültem a vele való beszélgetésbe, hogy fel se tűnt, hogy elpárologtak mellőlünk a többiek. Csak mi ketten maradtunk az utolsó bejáratna, na meg maga Lemia.
- Végül pedig elérkeztünk az utolsó, a déli bejárathoz. Sok sikert kívánok.
Nick pár másodpercig nézte, ahogy a nő elmegy, aztán visszafordította a tekintetét a meglehetősen fenyegetőnek tűnő déli bejárat felé.
- Nos, Aria… felkészültél az ismeretlenre? – kérdezte Nick, ahogy átkarolt, bal kezével pedig a bejárat felé nyúlt.
Inkább nem is mondtam semmit, csak megforgattam a szemem.

Hi,

Még nem új kört posztolok (az majd 24.07.2019-el jön, addig tessék posztolni, különben minden kimaradt résztvevőt besorsolok egy véletlenszerű, szabadon maradt ajtóhoz).
Csak hogy itt is hivatalosan ki legyen jelentve: a Nick által kért jártasságpróbák sokszor fognak a küldetés alatt előfordulni, és bárki kérhet ilyet tőlem. Mindenkinek megvannak a saját jártasságai, kivéve Rohandarnak - nála elfogadom az küldetés kezdete után vett jártasságokat.
Ha szeretnétek jártasságpróbát később, akkor valamilyen módon érjetek el, és megbeszélés szerint eldöntöm, hogy milyen esélyeket kaptok, és ha szeretnétek ezekkel az esélyekkel próbálkozni, én dobom ki az eredményt nektek (nekem egyszerűbb lesz utána összeszámolni, hogy ki hány körben szerepelt)
Értelemszerűen, ha megvan az adott jártasság, jobb eséllyel indultok, és a külső körülmények is számítanak, amit természetesen abszolút szubjektíven én döntök el.

Ilyesmire gondoljatok.
Nick esélyei a lopásra (20 oldalú dobókocka alapján)
1-4: kritikus hiba, a Rúnalovag észreveszi a próbálkozást
5-8: Aria észreveszi a lopást, a Rúnalovagok nem
9-13: sikertelen, de nem veszi észre senki a próbálkozást
14+: sikerül.

Ha bárkit mást megpróbál kizsebelni, akinek nincs zsebmetszése, 12-ről indulna a sikeres lopás.
Aria előző ismerkedéseik miatt tudja róla, hogy tolvaj, ezért feltételezem, hogy óvatos is mellette, ezért +2 nehézséget kapott rá.
Ha Shikit, vagy Nightyt próbálta volna kizsebelni, akkor náluk 16-nál indulna a sikeres próba, mivel nekik is van jártasságuk hozzá.
Nicket pedig a szinte tökéletes hallása miatt nehéz lenne kizsebelni, ezért ha valaki vele próbálkozott volna, 18-ról indulna a siker.

A megbeszélés pedig, ahogyan annak lennie kellett, rövidesen meg is kezdődött. A helyi megbízott nem tett rám túl nagy benyomást. Átlagos, negyven körüli nő, kissé talán deformált testtel… semmi érdekes.
- Üdv, Lemia vagyok, a Gorgon-ügyhöz beosztott Rúnalovagok vezetője. Feltételezem, az alapokat mindenki hallotta, de összefoglalom, amit tudniuk kell. – kezdett bele, s már egyből kezdtem úgy érezni, hogy csak az időnket vesztegetik. - A Gorgon nevű sötét céh évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Nem volt semmi jele eddig, hogy hova rejtőztek. Nyolc napja valaki felfedezett egy új szárnyat a katakombákban. Azóta négy mágus jelent meg a környéken. Tucat Egyelőre sikertelen volt minden próbálkozás arra, hogy letartóztassuk őket. Annyit tudunk, hogy a romok között rejtőznek, logikusan ott, amelyet éppen megzavart valaki. A jutalmazást már ismerik. Minden, amit bent találnak, a maguké, ha semlegesítik a mágusokat bent. – folytatta egy igen hosszú lélegzetvétel után nagyjából egy szuszra. - És néhány szó a területről. Négyzet alakú labirintusról van szó, négy bejárattal. A labirintust csak apró részletekben sikerült felfedezni. Nem voltunk felkészültek rá, ami bent várt minket. A felderítő Rúnalovagok csapdákkal, szörnyekkel találkoztak. A legtöbbjük nehezen, vagy sehogy nem jutott ki. – zúdította ránk a további infókat, s látszott rajta, hogy kellemetlenül érinti az ügy… ahogy én is kezdtem magam egyre kellemetlenebbül érezni. - Az utóbbi négy napban már nem próbáltunk új expedíciót indítani. Biztonságossá próbáltuk tenni a bejutást, amennyire csak lehet. – fejezte be végül a tudományos kisokos fejből való felolvasását, s intett egyet, mre egy kolléga lépett be a sátorba.
- Teleport-karkötők. – kezdett bele a magyarázatba, miközben az újbóli belépő egy zsákból furcsa karkötők kiosztásába kezdett, elsőre látszólag teljesen szisztéma nélkül. - Az arénában tudjuk úgy kezelni a védőrúnákat, hogy halál előtt kihozza a versenyzőket. Ezt a védelmi rendszert sikerült lekicsinyítenünk. Hónapokon keresztül készítünk egyet, és legfeljebb hat-hét órán keresztül aktív a tárgy, miután bekapcsoltuk. Ha valaki halálos sebet kap bent, a karkötő bekapcsol, és visszahozza ide, mielőtt túl késő lenne. Döntsék el, ki megy be, és melyik bejáraton. Van bármi, egyéb kérdésük?
- A csapdák alatt mit kell érteni? – tettem fel egyből egy teljesen átlagos kérdést, majd egy pillanatnyi szünetet tartottam, jobbnak látva, hogy inkább konkretizáljam kissé azt, hogy mit is akarok tudni pontosan: - Illetve inkább másként kérdezem: Tudnunk bármilyen olyan területről, ami korlátozza bármilyen formában a mágiát?
- Nem sokat tudok mondani a csapdákról, ami lényeges lenne. Amit megtaláltunk, azt semlegesítettük, tehát nem fognak velük találkozni. Például... Az egyik folyosón dzsungel nőtt. Két embert sebesült meg a növények között, mielőtt egy herbalista megállapította volna, melyik mérgező. A térképező mágiák pedig... Furcsán működnek. Rengeteg mágikus erőt kell kifejteni ahhoz, hogy a bent lévők néhány méternél távolabb is érzékeljék a teret. – foglalta össze röviden, amit tudtak, de én már így is meg voltam lepve, hogy ilyen részletes és őszintén szólva, egészen hasznos információkkal lettünk gazdagabbak… ez nem egészen volt így más esetekben.
- A rúnalovagok teleportációja működik? – dobta be a közösbe kérdését Nigthy tanonca, Alerion.
- Kifelé igen. A szokásos limitációk miatt nem lehet használni a legtöbb fajtáját. – érkezett az újabb felelet.
- És mi a helyzet a telepátiával? Tudunk bent kommunikálni egymással, vagy a kint maradt társainkkal? – fejtegette tovább a dolgot Nighyt maga ezúttal, s ez jó kérdés volt, ugyanis ez engem is érdekelt.
- A telepátia működik minden irányban.
- Nagyszerű. – nyugtáztam elégedetten.
- És a Sebesség Mágia? Küldtek be felderítőket kifejezetten átfutni és felmérni a helyet? – szólt közbe egy ismeretlen.
Bár volt egy olyan érzésem, hogy már láttam valahol a fickót, de nem igazán tudtam felidézni, hogy hol is.
- Túl sok embert vesztettünk ahhoz, hogy kipróbáljunk minden lehetséges mágiaágat a végletekig. A sebességmágia is segíthet néhány akadálynál.
Mivel több kérdés végül nem érkezett, így az összejövetel feloszlatásra került, s a három darab karkötővel, melyet kaptunk, szép nyugodtan kisétáltunk a sátorból.
- Figyelem, mondom a tervet: - nyitottam telepatikus csatornát a csapathoz. – Ange és Lyla vesznek fel egy-egy karperecet és ők jönnek be velem a barlangokba, illetve Froozer is. Krage, te leszel az összekötőnk. Te kinn maradsz és informálsz minket arról, ha netán idekint kiderül valami fontos infó. – vázoltam az elképzeléseimet.
Természetesen már egyből jött volna az ellenkezés Angel részéről, csakhogy nem nagyon volt rá ideje, ugyanis a sátoron kívül egyből a céhünk másik szegmensébe botlottunk bele:
- Hey, Roha. Ange. Layla. Krage. Froo. De sokan vagytok ti is... - üdvözölte a csapatunkat Nighty.
- Nektek is. - intettem vissza kissé kelletlenül, ugyanis nem voltam épp közösködő hangulatban... elvégre a kincset aki kapja marja, nemde? - Nem gondoltam volna, hogy már megint találkozunk. Kezd lassan gyanús lenni, hogy folyton együtt dolgozunk. Ront a céh ismeretlenségének. – jegyeztem meg viccesnek szánva, de kimondva inkább erőltetettnek hatott, sem mint mókásnak, ahogy eredetileg terveztem.
- Talán csak azért kötünk ki mindig ugyanott, mert igen kevés küldetés van a mi szintünkön. - vont vállat mosolyogva az alakváltó. - Ki lesz nálatok a karperecek büszke viselője? – érdeklődött kíváncsian.
- Meglehet. – ismertem be a kissé szegényes számú megfelelő küldetésre gondolva. - A karperecekről pedig még nem döntöttem véglegesen... – mondtam ezt annak ellenére, hogy korábban a telepatikus csatornán másképp vezettem fel a helyzetet.
Ennek az oka az volt, hogy bár a saját képességeimben teljesen megbíztam, azon azért még gondolkodtam, hogy a harmadik karkötőt odaadjam az ordasnak.
- Szerinte neki tök fölösleges egy ilyen... meg nekem is. - tette hozzá Froo fejcsóválva, úgy tűnt az ő tetszését se nyerte el a korábbi kis eligazításom.
- A karperec nélkül nem engednek be minket valószínűleg - fintorodott el a másik vöröske. - Kénytelenek vagyunk alkalmazkodni. – adott hangot aggályainak, ám én cseppet sem osztottam a nézeteit.
- Senki nem mondott ilyet egy szóval sem. Csak azt, hogy aki anélkül megy be, annak nem garantált a biztonsága. – osztottam meg vele az én véleményem.
- Én nem állok készen arra, hogy megint kockára tegyem a csajok életét. – folytatta Nighty.
- És velem mi van? - kérdezte Alerion, látszólag kissé felháborodva.
- Jah, persze, téged is féltelek meg minden. – vigyorogott rá a lány.
- Minek nézel engem? – mosolyodtam el én is egy fél mosollyal. - Természetesen én sem lennék hajlandó kockára tenni a lányok életét... Krage meg amúgy is hasznosabb, ha kint marad, mint összekötő. Szeretném tudni, ha valakit kiütnek, és netán tud valamit, amit én nem.
- Persze, mert az tök rendben van, hogy a saját életed állandóan kockára teszed, mi?- háborodott fel Angelina immáron hangosan.
- Már megszokhattad volna. - sóhajtott lemondóan Froo.
- Akár mehetünk együtt is az elején. Kisebb kockázattal jár, ha együtt mozgunk odabent. – ajánlotta fel a közös munkát az alakváltó, ám nekem más terveim voltak ezúttal.
- Nem feltétlen. – ellenkeztem az ötlettel. - Könnyedén lehetnek olyan csapdák, amik pont csak a nagyobb mennyiségű ember esetén hasznosak.
- Úgy szeretem, hogy ennyire szociális személyiség vagy – nevetett fel Nightyngale.
- Froozer jól mondja: már ismerhetnétek. – vágtam vissza nevetve.
- Egy próbát nálam megért. Az én filozófiám szerint csapatban az erő, bár értem mit mondasz... – ismerte el az én logikámat is.
Közben Krage és Lyla szemmel láthatóan határozottan kimaradtak a beszélgetésből: tudták hol a helyük. No persze nem mintha nekik nem lett volna szavuk… Már jó ideje a csapatom tagjai voltak, s annak ellenére, hogy a kezdet kissé… döcögős volt, ekkortájt már azért meglehetősen kezdett hozzám nőni a testvérpár, kár lett volna érte, ha történt volna velük valami… de ezt nekik nyilván nem mondhattam.
- Ne érts félre, semmi gondom a bandázással, sőt, ellenben nem gondolom, hogy egy nagy csapat koordinálása odabenn jó ötlet lenne. – fejtettem ki a nézeteim a továbbiakra nézve.
- Értem, értem, nem erőszakolok semmit. Azért ha találtok valami nyomot, szóljatok. – fogadta el az álláspontomat a másik csapat vezetője.
- Feltétlen. És nyilván viszont. – bólintottam rá, majd végül elváltunk, s noha nem boldogan, de a korábban kialakított álláspont szerint Ange, Lyla, s végül Froo is magukra vették a karkötőket, s kiszemelve egy bejáratot, melyen még nem ment be egy csapat sem előttünk, nekivágtunk az ismeretlennek.
- Te leszel a fülünk és a szemünk kint Krage. Számítok rád! – hagytam hátra a srácot odakint.
- Meglesz! – kaptam meg a választ egy határozott bólintás kíséretében, majd szép lassan eltűntünk az északi bejáratban.

Ott vártunk nyugodtan, míg nem egy nő lépett be a sátorba. Akin látszott, hogy valami mágiát használ a testén. De ez nem érdekelt. Ahogy a pódiumra lépett biztos lett, hogy ő fogja tartani az eligazítást. Ahogy elkezdett beszélni hamar rátért a lényegre. Vagyis arra, ami engem érdekelt. Csapdák és szörnyek vannak odabenn. Amikkel elkel bánni. Ez eddig világos is volt, azonban amikor kiosztották a karpereceket. Már rögtön megváltozott a helyzet. Egy ilyen eszköz nem ép olcsó és az elkészítése sem könnyű. Még nekem is elég sok ideig tartana elemezni és egy másolatot készíteni. Tehát tényleg lehet benn valami nagyon fontos, ami miatt ezt teszik. Hiszen pár élet feláldozása nem állna távol a birodalomtól. De most elég körültekintőek. Ami miatt nekem sem árt az óvatosság. Ahogy vége lett az eligazításnak. Én és Raven is kisétáltunk a sátorból majd elindultunk sétálni egyet.
- Kes most mit fogunk tenni? - Kérdezte Raven.
- Szerintem jobb, ha beszerzünk, pár dolgot mielőtt még indulnánk. Odabent biztos nem lesznek árusok. – Magyaráztam el a dolgot.
- Jó jó. De na. Azt mondta nagy a veszély odabent és sokan megsérültek. Talán többen jobb esélyekkel indulhatnánk nem?  - Kérdezte a kislány.
- Több ember több baj. Hiába van a létszám, ha a baj aránya vele nő. Ezen felül eddig is mindent megcsináltunk mindent most sem fogunk elbukni. – Magyaráztam el a dolgok. Na meg az én antiszociális viselkedésem miatt jobb így. Azonban tényleg nem árt egy két plusz fő akiket ha kel fel lehet áldozni. Azonban én nem olyan vagyok, aki feláldoz másokat. És mint egy villám hasított a fejembe az ötlet. Amihez volt bőven alapanyagom és Raven is tudott benne segíteni.
- Raven van egy ötletem a mi nagyon megtudja dobni az esélyeinket. Érdekel? – Tettem fel a kérdést.
- Igen? Mi az? – Kérdezte boldogan a kismadár. hiszen neki őt minden újdonság érdekelte.
- Előbb a vásárlás azután a felkészülés. – Mondtam és a helyi város boltjaiba betértünk. Nem csak kaját, vizet és elsősegély felszerelést vettünk. Hanem.  Még jó pár dolgot is. Amiket fel lehetett használni majd. Raven nagyon örült neki. Mivel kiélhette magát a vásárlásban. Amit követően én átnéztem a fegyvereket, amiket szándékoztunk használni. Bár egyik sem volt sérült, de azért ellenőriztem. Bár ahogy én gondjukat viselem nem is lehetek sérültek. Így azok miatt nem kelet aggódni. Ezt követte néhány szobor létrehozása a megvásárolt alapanyagokból. Amiket ezután Raven elkezdett kidekorálni. Pár perc elteltével már mindet felírta és készek voltak a bevetésre. De a biztonság kedvéért. Inkább bezártuk őket a merengőbe, hogy ne lássa senki, mivel akarunk előnyre szert tenni. Hiszen ezen, kis katonák tökéletesek lesznek, ha fel kell deríteni valamit. Ezt követően nyugodtan ettünk, hogy visszatérjen az energiánk. Majd meg indultunk a keleti kapuhoz. Ott nem állt senki. Így mi voltunk azok akik birtokba vehették. Ám nem kellet sokat várni a bejárat előtt mikor is egy ismerős aurát éreztem meg. Megfordultam és láttam ahogy Shiki közeledik pont felénk.
- Nézd Kes más is erre jön. Vajon kilehet? Ismered? – Tette fel kérdéseit a kismadár.
- Igen ismerem. – Válaszoltam nyugodtan. – A neve Shiki egy sötét céhes.
- Akkor ő gonosz? – Kérdezte aggódva a kismadár.
- Igen. – Válaszoltam, aminek hallatán kissé megijedt a társam. – De ha harcról van só nem az a fajta aki elsőnek elfut. Talán az egyetlen a társaságból, akivel együtt lehet dolgozni. – Magyaráztam el neki a helyzetet. Hiszen ő még nem ismerte Shikit. Nekem meg nem volt vele bajom még munkán kívül.

Nightyngale nem csalódott. A szerencse újabb ismerőssel hozta őt össze, Rohandar és díszes kompániájának személyében. További két idegen érkezett rajtuk kívül. Az alakváltó nem sok figyelmet szentelt nekik, inkább a rúnalovag hölgyre fókuszált. Bár ő maga nem gyakorolta, felismerte a titán mágia nyomait a nő testén. Sosem volt számára szimpatikus az a varázs-ág, nem volt elég kifinomult az ízléséhez, bár most eltűnődött annak gyakorlati lehetőségein. Talán egyszer majd időt fordít rá, hogy behatóan megismerje...
- Üdv, Lemia vagyok, a Gorgon-ügyhöz beosztott Rúnalovagok vezetője. Feltételezem, az alapokat mindenki hallotta, de összefoglalom, amit tudniuk kell. -tért a lényegre gyors bemutatkozás után.
- A Gorgon nevű sötét céh évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Nem volt semmi jele eddig, hogy hova rejtőztek. Nyolc napja valaki felfedezett egy új szárnyat a katakombákban. Azóta négy mágus jelent meg a környéken. Tucat Egyelőre sikertelen volt minden próbálkozás arra, hogy letartóztassuk őket. Annyit tudunk, hogy a romok között rejtőznek, logikusan ott, amelyet éppen megzavart valaki. A jutalmazást már ismerik. Minden, amit bent találnak, a maguké, ha semlegesítik a mágusokat bent. - magyarázta, feltehetőleg nem először. Nem betanult szöveg volt, inkább arra utalt, hogy nem ez az első csapat, amely beveti magát a katakombákba.
- És néhány szó a területről. Négyzet alakú labirintusról van szó, négy bejárattal. A labirintust csak apró részletekben sikerült felfedezni. Nem voltunk felkészültek rá, ami bent várt minket. A felderítő Rúnalovagok csapdákkal, szörnyekkel találkoztak. A legtöbbjük nehezen, vagy sehogy nem jutott ki. – a nőt megbánás gyötörte. Látszott, hogy érzelmileg nagyon megterhelte társainak elvesztése. - Az utóbbi négy napban már nem próbáltunk új expedíciót indítani. Biztonságossá próbáltuk tenni a bejutást, amennyire csak lehet. - intésére újabb lovag érkezett, aki egy zsáknyi aranykarperecet tárt a számukra feláldozható mágusok elé, kiosztva azt a csoportoknak.
- Wow, nem gondoltam volna, hogy a tanács képes ilyen komplex lakrimológiai találmányt kifejleszteni. - csodálkozott az alakváltó, Eclair felé suttogva felismerését, miközben az egyik ékszert forgatta ujjai között.
- Teleport-karkötők. Az arénában tudjuk úgy kezelni a védőrúnákat, hogy halál előtt kihozza a versenyzőket. Ezt a védelmi rendszert sikerült lekicsinyítenünk. Hónapokon keresztül készítünk egyet, és legfeljebb hat-hét órán keresztül aktív a tárgy, miután bekapcsoltuk. Ha valaki halálos sebet kap bent, a karkötő bekapcsol, és visszahozza ide, mielőtt túl késő lenne. Döntsék el, ki megy be, és melyik bejáraton. Van bármi, egyéb kérdésük?
- A csapdák alatt mit kell érteni? – kérdezte Rohandar. - - Illetve inkább másként kérdezem: Tudnunk bármilyen olyan területről, ami korlátozza bármilyen formában a mágiát?
- Nem sokat tudok mondani a csapdákról, ami lényeges lenne. Amit megtaláltunk, azt semlegesítettük, tehát nem fognak velük találkozni. Például... Az egyik folyosón dzsungel nőtt. Két embert sebesült meg a növények között, mielőtt egy herbalista megállapította volna, melyik mérgező. A térképező mágiák pedig... Furcsán működnek. Rengeteg mágikus erőt kell kifejteni ahhoz, hogy a bent lévők néhány méternél távolabb is érzékeljék a teret. - érkezett a válasz a nőtől.
- A rúnalovagok teleportációja működik? – tudakolta Alerion.
- Kifelé igen. A szokásos limitációk miatt nem lehet használni a legtöbb fajtáját. – folytatta készségesen a nő.
~ A térmágia és érzékelés minden fajtája korlátozva van... Pont egy olyan mágiaág, amihez nem értek... Ha Ava itt lenne... ~ agyalt Nightyngale. Észre sem vette, hogy gondolatai azonnal nővére felé terelődtek. Lassan már olyan gyakran látta őt, hogy szerves részét képezte életének.
- És mi a helyzet a telepátiával? Tudunk bent kommunikálni egymással, vagy a kint maradt társainkkal? – tért rá egy lényeges kérdésre Nightyngale is.
- A telepátia működik minden irányban. - válaszolt egyszerűen a rúnalovag.
- Nagyszerű. – szólalt meg elégedetten Roha.
- És a Sebesség Mágia? Küldtek be felderítőket kifejezetten átfutni és felmérni a helyet? – csatlakozott egy idegen érdeklődve a kérdezők táborához.
- Túl sok embert vesztettünk ahhoz, hogy kipróbáljunk minden lehetséges mágiaágat a végletekig. A sebességmágia is segíthet néhány akadálynál. - tett tanúbizonyságot végtelen türelméről a rúnalovag az újabb, és úgy tűnt utolsó kérdésre válaszolva. Az ülés lezárult, a csapatok pedig kivonultak a sátorból. Aria valamiért azzal a rémes Nigellel társalgott, ezért az alakváltó úgy döntött inkább másik céhtársával indítványoz egy kisebb csevejt. Rohandar és kompániája azonban már el is indultak az egyik kapu felé, s épp lehullott mögöttük a sátor bejáratának leple.
- Menjünk, köszönjünk Roháéknak. - ajánlotta Nighty. - Minimum illik, és talán ha együtt megyünk, kevésbé lesz halálos ez a kaland.
- Ugh, csak induljunk, ez a sok felesleges duma lefárasztott... - nyűgösködött Eclair válaszként,
- Hey, Roha. Ange. Layla. Krage. Froo. De sokan vagytok ti is... - üdvözölte céhtársait Nightyngale, miután beérték őket.
- Nektek is. - intett a férfi, nem túl lelkesen - Nem gondoltam volna, hogy már megint találkozunk. Kezd lassan gyanús lenni, hogy folyton együtt dolgozunk. Ront a céh ismeretlenségének. – tette hozzá erőltetetten.
- Talán csak azért kötünk ki mindig ugyanott, mert igen kevés küldetés van a mi szintünkön. - mosolygott Nightyngale. - Ki lesz nálatok a karperecek büszke viselője?
- Meglehet. A karperecekről pedig még nem döntöttem véglegesen... – válaszolta a férfi.
- Szerinte neki tök fölösleges egy ilyen... meg nekem is. - rázta a fejét a farkas.
- A karperec nélkül nem engednek be minket valószínűleg - húzta száját az alakváltó - Kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.
- Senki nem mondott ilyet egy szóval sem. - világított rá Rohandar. - Csak azt, hogy aki anélkül megy be, annak nem garantált a biztonsága.
- Én nem állok készen arra, hogy megint kockára tegyem a csajok életét. – elmélkedett Nightyngale, fontolóra véve társainak képességeit.
- És velem mi van? - kérdezte Alerio felháborodottan.
- Jah, persze, téged is féltelek meg minden. – vigyorgott a nő pimaszul.
- Minek nézel engem? – mosolyodott el Roha.- Természetesen én sem lennék hajlandó kockára tenni a lányok életét... Krage meg amúgy is hasznosabb, ha kint marad, mint összekötő. Szeretném tudni, ha valakit kiütnek, és netán tud valamit, amit én nem.
- Persze, mert az tök rendben van, hogy a saját életed állandóan kockára teszed, mi?- csatlakozott a beszélgetésbe Angelina is.
- Már megszokhattad volna. - sóhajtott Froozer.
- Akár mehetünk együtt is az elején. Kisebb kockázattal jár, ha együtt mozgunk odabent. – tért végre a lényegre az alakváltó.
- Nem feltétlen. – vetett ellen Rohandar. - Könnyedén lehetnek olyan csapdák, amik pont csak a nagyobb mennyiségű ember esetén hasznosak.
- Úgy szeretem, hogy ennyire szociális személyiség vagy – nevetett fel Nightyngale.
- Froozer jól mondja: már ismerhetnétek. – vágott vissza Roa, nevetve. Úgy tűnt, már feloldódott, és kapcsolata a Bestia Bandával jó úton haladt.
- Egy próbát nálam megért. Az én filozófiám szerint csapatban az erő, bár értem mit mondasz... – válaszolt a nő, és elengedte az együttműködés ötletét.
- Ne érts félre, semmi gondom a bandázással, sőt, ellenben nem gondolom, hogy egy nagy csapat koordinálása odabenn jó ötlet lenne. – fejtettem ki a bővebben a férfi gondolatait.
- Értem, értem, nem erőszakolok semmit. Azért ha találtok valami nyomot, szóljatok. – tette még hozzá Nightyngale.
- Feltétlen. És nyilván viszont. – bólintott a férfi, majd gyors köszönés után elváltak a csapatok útjai.
- Ooké, srácok, hova menjünk? - fordult társaihoz Nightyngale.
- Ha nem akarunk másokkal egy útvonalon közlekedni, akkor már csak a nyugati kapu maradt. - magyarázta Alerion.
- Honnan veszed ezt? - kérdezte Eclair arrogánsan.
- Megkérdeztem az őröket. - válaszolt nemes egyszerűséggel, orrát felemelve a férfi.
- Úgy tűnik mégis csak van valami haszna, hogy rúnalovag vagy. - jegyezte meg a rókafülű.
- Eclair, legyél már kedves! - utasította rendre társát Kurousagi. A csapat közben a bejárat felé igyekezett, nem akartak lemaradni a kincsek és dicsőség ígéretéről.
- Égetőbb problémánk is van, mint a rivalizálásotokat hallgatni. Egy sötét céh fenyegetését kell megállítanunk. - kért szót magának Atalanta is, utat törve magának, hogy veszekedők közé helyezkedjen.
- Bármennyire is szórakoztató nézni, ahogy egymást marjátok, Atalantának igaza van. Eclair, az egyik karkötő a tiéd, Atalanta, te kapod a másikat. Én nem akarok meghalni, és nem vagyok olyan arrogáns, mint Roha, szóval a harmadik az enyém. Alerion, te faggasd ki az őröket arról, hogy eddig mi történt odabent... Kurousa, ne haragudj, de most, neked is hátra kell maradnod.
- Mi alapján választottad ki a partnereid? - kérdezte a fegyvermágus, miközben csuklójára csattintotta a karperecét.
- Atalanta a lopakodás mestere, és fegyvereinek széles tárháza hasznunkra lehet odabent. Akárcsak Eclair elemi varázslatai. Kurousagi mozgékonyságát korlátoznák a szűk járatok, akárcsak Alerion sebesség mágiáját. A teleportáció pedig úgy tűnik nem működik odabent, úgyhogy pajti, neked most idekint több hasznod van, mint bent.
Eclair elengedett egy gúnyos nevetést, melyre társaitól csak szúrós tekinteteket kapott válaszul.
- Ez ésszerűen hangzik. - bólintott Atalanta.
- Csak menjünk már. - nyafogott tovább Eclair, miután búcsúzóul megölelgette Kurousagit.
- Vigyázzatok magatokra! - szólt utánuk a holdnyúl, ahogy társai eltűntek a nyugati kapu homályában...

Nick, a dobásoknál az első sorban látod a te lopás-próbádat.
Ha kritikus hibára futsz, a Rúnalovag épp hátranéz, amikor kivennéd a karkötőt Aria táskájából. Gondolkodás nélkül üt: keze megnyúlik, és egy 14-es szintű mágusnak megfelelő erővel sújt le rád. 3 HP-t veszítesz. A többinél nincs „külső”, általam irányított történés.
HP rendszer leírása: mindenki a saját szintje szerinti HP-val rendelkezik. Ha az elfogy, a karkötő kiteleportálja az adott karaktert (már ha van rajta). HP-t veszíteni egyértelmű, hogy hogyan lehet, de a visszatöltésre is kaptok lehetőséget. Egy részét a karakterek maguknak is meg tudják oldani, másik részét pedig… Meglátjátok, ha eljuttok odáig. Legyetek kreatívak. Ha valami eszetekbe jut, kérdezzetek meg, próbáljátok ki (azok a kérdések, hogy mi történne, ha ezt csinálnám, nem működnek)!

Kihasználtátok a szabad kapacitásokat, és négy irányból indultok meg a labirintusba.
Ahogy átléptek az ajtókon… Nem történik semmi. Mindenki egy üres folyosó kezdetén áll, tőletek jobbra és balra (a nyugati csapat kivételével, tőlük balra nincs) fekete színű, romos szikla és kőfallal övezve. Görög stílust képzeljetek el. A földet helyenként vértócsák borítják, feltehetőleg a pórul járt lovagok és kincskeresők menekülésének nyomai. A lépések főleg kifelé vezetnek, de néhány mintha ismétlődne, kifelé és befelé is.
Rohandar, Nick és Atalanta kap 1-1 dobást: nyomolvasás képzettségük miatt. Ilyen sorrendben, ezeket a  látjátok a második sor dobásban.
Rohandar 18-at dobott a nyomolvasásra. Egy napos jártassággal nem is rossz eredmény!
Ahogy lenézel a port felkavaró lábnyomokra, arra leszel figyelmes, hogy a tucatnyi különböző lábnyom között megbújik egy ismétlődő is, amely kifelé és befelé is többször megtette az utat. Egy ruganyosan mozgó, átlagos súlyú férfi lehet a lábnyomok gazdája. Néhol egy-egy vékony csíkot látsz a porban - valamilyen fegyver lóghatott az oldalán, amely leér egészen a földig.

Mesteri nyomolvasásra 10+ a siker, haladóra 12. Ha sikeres a dobás, a leírásokat ide szerkesztem be.
Nincs más hátra, mint elindulni befelé. Már az első lépésekből látjátok, hogy a Rúnalovagok jártak itt: deaktivált csapdák maradványai hevernek szerteszét (leírásukat rátok bízom), és a biztonságos részeket egy-egy kéken világító rúna jelzi.
Ezen a ponton térünk át Discordra. Több fős csapatok: válasszatok ki valakit, akik beszélnek velem a lépésekről. Egy kör addig tart, amíg a csoport azt nem mondja, hogy megáll, vagy amíg nem üres mezőre lépnek. A küldetéshez készítettem egy térképet, ahol előre el vannak helyezve a történések – ezek a nem üres mezők. Sajnos kívülről nem tudjátok megállapítani, mekkora is a terület, ezért csak annyit tudtok, hogy minden oldal közepén léptetek be a katakombákba.
Négyzetrácsos térképen lépkedtek (tehát a lehetséges irányok: É/D/K/NY, ezekkel mozognak a karakterek, csoportok). A karakterek összesen 1 „lépésre”, nagyjából húsz méterre látnak minden irányba, azután természetellenes sötétségbe borulnak a katakombák. Ha ennél messzebbre akartok látni, az bizony nehéz lesz, még akkor is, ha van mágiátok vagy érzéketek hozzá. Ha fel akarjátok térképezni a környezetet, 1 HP árán minden irányba és rézsútosan is +1 lépésre láttok el, 3 HP árán pedig +2 lépést láttok. Ez a falakat jelenti 100% biztonsággal, és az eventek egy részét is észrevehetitek így.

A határidő 04.08.2019., a velem való megbeszéléssel együtt. Az a csapat, amelyik nem írja meg a körét, úgy veszem, hogy nem mozgott abban a körben.
Ha valami nem világos, megtaláltok a szokott helyeken.

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

#1 'd20' :


--------------------------------

#2 'd20' :

Egy szokatlanul magas nő lépett elénk, aggódó tekintet, amely egy rövid pásztát követően visszatért a gondolataihoz. Nem igazán tűnt fel talán mert el voltam foglalva a körülöttem lévő színes társaság méregetésével, de a nő végtagjai szokatlanul megnyúltnak bizonyultak.
Kesen kívül nem volt senkiről emlékem, talán nem ott haltak meg ahol mindenki más, talán nem is haltak meg és túlélték valami csoda folytán, talán nincs is másvilági megfelelőjük.
Megráztam a fejem majd végighallgattam az eligazításunk. Mostanában tűnt fel ez a hely, esély van rá, hogy a kódsor egy darabja ide keveredett. Úgy látszott mindenki elhatározta magát merre akar menni és hogyan, ami talán még a hasznomra is válhat. Szívesen lemondok a kincsekről és földi javakról amennyiben megtalálom azon tárgyak egyikét, ami úgy is mindenki másnak haszontalan fényes kacat lenne.
- Üdv, Lemia vagyok, a Gorgon-ügyhöz beosztott Rúnalovagok vezetője. Feltételezem, az alapokat mindenki hallotta, de összefoglalom, amit tudniuk kell. –
- A Gorgon nevű sötét céh évszázadokkal ezelőtt eltűnt. Nem volt semmi jele eddig, hogy hova rejtőztek. Nyolc napja valaki felfedezett egy új szárnyat a katakombákban. Azóta négy mágus jelent meg a környéken. Tucat Egyelőre sikertelen volt minden próbálkozás arra, hogy letartóztassuk őket. Annyit tudunk, hogy a romok között rejtőznek, logikusan ott, amelyet éppen megzavart valaki. A jutalmazást már ismerik. Minden, amit bent találnak, a maguké, ha semlegesítik a mágusokat bent. – Sötét céhesek mi? A legrosszabb fajta, akivel alkudni lehet, vagy éppen a legjobb, amennyiben közös érdekekről van szó.
- És néhány szó a területről. Négyzet alakú labirintusról van szó, négy bejárattal. A labirintust csak apró részletekben sikerült felfedezni. Nem voltunk felkészültek rá, ami bent várt minket. A felderítő Rúnalovagok csapdákkal, szörnyekkel találkoztak. A legtöbbjük nehezen, vagy sehogy nem jutott ki. –
Egyre izgisebb a szituáció, még a végén egy érdekes kis mászárlás is kisülhet belőle. Volt azonban egy érzésem, hogy a rúnalovagok nem tartanak majd velünk, hogy áldozati bárányokká váljanak.
- Teleport-karkötők. Az arénában tudjuk úgy kezelni a védőrúnákat, hogy halál előtt kihozza a versenyzőket. Ezt a védelmi rendszert sikerült lekicsinyítenünk. Hónapokon keresztül készítünk egyet, és legfeljebb hat-hét órán keresztül aktív a tárgy, miután bekapcsoltuk. Ha valaki halálos sebet kap bent, a karkötő bekapcsol, és visszahozza ide, mielőtt túl késő lenne. Döntsék el, ki megy be, és melyik bejáraton. Van bármi, egyéb kérdésük? – Ezek után kissé kikapcsolt az agyam, persze veszélyes meg minden, de ha úgy is kijuthatunk elkerülve a halált így egy kissé unalmasabbá vált a felvázolt helyzet. Kérdés kérdést követett, főképp póbáltak minél több fölösleges és üres infót kicsalni egy már amúgy is fáradt és válaszok nélkül mezítelenül előttünk álló vezetőtől. Összeszedve minden erőmet, hogy érdeklődést színleljek feltettem egy üres kérdést választ nem várva, majd az eligazítás végén feloszlottunk. Úgy festett mindenki elhatározta melyik bejárat felé veszi az irányt, számomra ez nem volt ennyire egyértelmű, így a Keleti kapu felé indultam el. Ahogy a sátrak között sétáltam és a sebesülteket, s morálisan megtört és teljesen megsemmisült katonákat bámultam nehezen tudtam visszafogni egy elégedett mosolyt, melyet erőltetett fókusszal kellett elnyomnom. A kapuhoz közelítve egy ismerős érzés kerített hatalmába. Kes volt az és a társa, éppen készültek arra, ami odabent várhat minket. Egy elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy egy olyan emberrel kell bemennem, akivel egész jól át tudunk ütni bármilyen akadályt.
Óvatosan a hátam mögé néztem, és mikor nyugtáztam hogy a közvetlen látótávolságban nincs senki aki minket bámulna, levetettem a színmágia nyújtotta álcám és fellélegeztem kissé, majd egy intéssel üdvözöltem a másik két öngyilkos jelöltet magam mellett.

Nick ujjai valami szilárdhoz és hideghez értek, mintha valami fém lett volna. Hasonló, vagy pont olyan, mint a karperc, amit viseltek. Óvatosan bentebb nyúlt és ráfogva kihúzta észrevétlenül Aria zsebéből.
Nick mondandójára, Aria csak a szemét forgatta, aztán elindult a bejárat felé. Nick addig, míg a nő háttal állt neki, gyorsan a saját zsebébe csúsztatta az életmentő ékszert, ügyelve rá, hogy mikor a többi közé csúszott, véletlenül se adjanak ki csilingelő, fémes hangot az ütközésnél.
A művelet sikeres volt, így tovább is indul ő is a bejárat felé Ariát követve, közben egy elégedett vigyor húzódott az arcán a sikeres lopás miatt.
Belépve egy folyosóra érkeztek. Oldalt fekete színű romos kőfalak övezték őket. Látszódott, hogy hajdanán jól megmunkált és faragottkövek alkották a folyosót, ám az idő fasfoga semminek sem kegyelmezett. A földön helyenként vértócsák és pöttyök övezték. Minden bizonnyal a kimenekülő sérült rúna lovagok és kalandorok hagyhatták maguk után menekülés közben. Több lábnyom is volt a talajon. Nick leguggolt és megnézte őket alaposan. Többféle lábnyom volt. Általánosan elmondható volt, hogy amelyik bement az kifelé is jött, persze volt egy-két kivétel, azok nyilván a bent veszett embereké volt. Más nyomok pedig többször, ismétlődve jártak ki-be a katakombákba.
- Hmm... – hümmögött Nick hangosan is véleményt nyilvánítva a látottaknak.  
- Nem értek a nyomolvasáshoz, de úgy tűnik, menekülhettek. A vércseppek közötti távolság legalábbis erről árulkodik – jegyezte meg Aria a földet nézve.
- Igen, a vérfoltok a kimenekülők nyomaihoz köthető - értett egyet Nick, közben folytatta: - Általánosságban elmondható a többi lábnyomról, hogy a tulajdonosaik nem csak be, de ki is jutottak, páran persze sebesülten. Néhány lábnyomnak azonban – mutat a szóban forgó nyomokra – nincs kifelé vezető párja. Ők vagy nem élték túl, vagy még bent bóklásznak. Aztán itt vannak ezek… – lép arrébb továbbra is guggoló állásban és mutat egy újabb adag lábnyomot, ami bár nagyon hasonlított a többi nyomhoz, az avatottabb szemek láthatták a különbséget -…ők többször is bementek és ki is jöttek.
- Nocsak, valakinek milyen jól megy a nyomolvasás - jegyezte jól hallható szarkazmussal a hangjában. – Esetleg valamit a földöntúlian jó hallásoddal is meg tudsz állapítani? - kérdezte közben egy intésére megjelent előtte egy mágikus interfész.
- Semmi különöset, vagy említésre méltót - vonta meg a vállát Nick – Nocsak. Tán új mágia? - kérdezte az interfészre pillantva, majd felállt és leporolta a kabátja alját, ami belelógott a porba guggolás közben.
- Ugye tudsz róla, hogy ettől még koszos marad?
- Majd kimosom - nézett le Nick a kabátja aljára -Egyszer… Valakinél… - szúrta be a végére.
-Egyébként igen, az. Archívum mágiát is tanultam az elmúlt időben, és most pont nagyon jól fog jönni. Folyamatosan vezetni fogom a rendszeremben, hogy merre járunk, és mit látunk, így fogok tudni alkotni egy térképet a területről. Mindenképpen vissza fogunk találni, és nem fog fennállni a veszélye annak, hogy eltévedünk. Majd ha olyan kedvem lesz, akkor talán időről időre neked is átadom az információkat. Egyelőre csak bejelöltelek a térképen és benne vagy a telepatikus kapcsolatban
- Fantasztikus! - mondta gúnyolódva Nick.
- Tudom, sokmindenben fantasztikus vagyok - reagálta le Nick megjegyzését. – Nem mintha nem hallanád minden gondolatomat. De azért jót nevetnék rajtad, ha leszakadnál és eltévednél valahol.
Eltüntette az interfészt és óvatosan elindult előre. Az óvatosságnak oka volt, ugyanis mindketten csak nagyjából húsz méterre láttak el, utána minden a sötétségbe burkolózott. Furcsa módon Nick sem hallott el annál sokkal messzebb, ami elégé bosszantotta, de ezt inkább nem osztotta meg Ariával.
- Én elég jól tájékozódok ahhoz, hogy meglegyek egy ilyen izé nélkül is - vágott vissza Nick és ő is elindult előre.
- Hát persze - felelte egyszerűen.
Az elkövetkezendő hatvan méteren egy egyenes folyosón mentek végig. A falak itt feketéről már átváltottak egy piszkosszürkére. Aztán elértek az első elágazáshoz. Tudták balra folytatni az útjukat és tovább egyenesen. Azonban abban az irányba egy tábla lógott a plafonról.


- Ez most valami vicc? – kérdezte ideges hangon Aria – Ezeknek komolyan csak annyira futott a nagy tudománya, hogy nagyjából nyolcvan métert felfedezzenek? Micsoda inkompetens banda… - elfintorodott majd Nickre nézett – Balra vagy előre?
- Egyenesen - vágta rá gondolkodás nélkül, aztán folytatta, mert érezte, hogy Aria úgy is számon kérné - A labirintusokban arany szabály, hogy úgy lehet kijutni – vagy esetünkben a célhoz elérni -, ha mindig az egyik fal mentén haladunk. Ez általában a jobb oldali szokott lenni.
- Egy próbát valóban megér - bólintott beleegyezően. – Bár nincs rá garancia, hogy ezt is a szokásos módon építették, de kiindulópontul használhatjuk.
– Minden labirintus ugyanazon a logika alapján készül el. Természetesen mindegyik más, de ezen elven bármelyikből ki lehet jutni előbb vagy utóbb - felelte Nick.
- Voltál már korábban labirintusban? - érdeklődött és elindult előre, Nick pedig tartotta a tempót.
- Konkrétan nem. Gyerekkoromban állandóan logikai teszteket töltettek ki velem és rengeteg volt köztük, ami valamilyen módon egy labirintushoz kapcsolódott. - felelte Nick, közben pedig egy húszt méter után egy újabb elágazáshoz értek ahol lehetett egyenesen és immáron jobbra fordulni.
- Hallasz bármit ebből az irányból? Bár gondolom akkor is erre megyünk, ha nem.
- Így van. Egyébként, valami zümmögő, vibráló hangot hallok. – felelte, majd jobbra fordulva el is indult a járaton. Egy újabb húsz méter után meg is pillanthatták a zümmögő hang forrását. Egy kapuval álltak szembe, ami egy vöröses-átlátszó vibráló erőteret generált és feszített a gerendák közé.
- Hm… úgy tűnik, jó irányba megyünk. Vagy legalábbis nemsokára belefutunk valamibe. Van nálad valami, amivel ki tudjuk próbálni, okoz-e sérülést, ha valami hozzáér? - kérdezte Aria.
Nick megfogta a kabátja szélét és kihajtva belenyúlt a belső zsebébe. Onnan elővarázsolta a doboz cigijét és előhúzva belőle egy szálat nemes egyszerűséggel a vörös mezőbe pöccintette. A dohányrúd pedig gond nélkül átszállt rajta és a túloldalt a földön pattant egyet, majd a sötétbe gurult.
- Érdekes. Lehet csak az élő szövetre reagál?
- Az könnyen elképzelhető. Viszont én akkor se szeretnék minden előzetes vizsgálat nélkül csak úgy átsétálni rajta... akár halálos is lehet. Nem lenne jó már itt felhasználni a karkötőket. Biztos van valami másik mód... - felelte elgondolkodva és közben megérintette az állát.
- Valamikor van, valamikor nincs. Ez sem különbözik a szerencsejátéktól - feleli könnyelműen és átdugta a bal karját a mezőn. Erős nyomást érzett. Nem tudta csak simán átnyomi a karját, mintha a levegőn tenni. Valahogy sokkal, de sokkal töményebb és sűrűbb volt. Fájdalamt nem érzett, csak plusz izommunkát kellett belefektetnie.
- Mit érzel? - kérdezte Aria gyanakvó hangon.
– Nyomást – felelte vissza Nick visszafojtott hangon, majd átpréselte az egész testét. Ez még több erőlködésbe telt neki. Mintha a maratont futotta volna le, súlyokkal a testén. Lihegve és gyöngyöző halántékkal nézett hátra, majd egy felfelé mutató hüvelykujjal jelezte a nőnek, hogy minden rendben. A mező nem halálos.
- Hát akkor... - kezdte Aria, majd nekiment a vörös erőtérnek. Nekifeszült és erőlködött, valahogy, mintha nehezebben esett volna átérnie, mint a férfinak, de végül sikerült átpasszíroznia magát. Lihegve állt meg a túloldalon és a fáradtságtól előre dőlve megtámaszkodott a térdein.
Közben Nick kicsit már összébb szedte magát és a szeme sarkából észrevett jó néhány különös rúnát a falon.
– Hé, nézd csak! - bökte meg a ziháló nőt.
- Mi az? - fordult Nick felé, ahogy elsöpört egy tincset az arcából. – Rúnafal? Ilyet se láttam még… De valószínűleg összeköttetésben van ezzel a furcsa erőtérrel
– És tudod hatástalanítani? Nincs kizárva, hogy vissza kell jönnünk, vagy ha kiteleportálunk, akkor újra át kell jönnünk rajta.
- Meglátom mit tehetek… - szólt, majd a falhoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye a rúnákat.


Nick HP: 6/5

Egy laza lépéssel indultam meg előre befelé, kimozdulva az érintéséből. Nem gondolkodta rajta különösebben, kinek kéne elől mennie. Elvileg valamennyit átnéztek a rúnalovagok ebből a területből, így kevés esélyt láttam rá, hogy rögtön a bejáratban valami csapdába fussunk.
Ahogy beléptünk, két oldalról rögtön fal fogadott minket. Fekete színűek voltak, romos szikla és kő egyvelegéből épített falak, ugyanakkor kifejezetten szépen megformázottak.  Egykoron nagyon figyelhettek a kialakítására, még ha mostanra semmit sem jelentett. Egyébként semmi olyasmire nem figyeltem fel magam előtt, amit fontosnak éreztem volna. A látási viszonyok elég szegényesek voltak: nagyjából húsz métert, ha tisztán láttunk előre. Attól a távtól kezdve mindent elnyelt a sötétség. A földön helyenként bajlóslatú vértócsák és foltok borították. Annyit a cseppek közötti távolságból én is meg tudtam állapítani, hogy akik erre haladtak, bizony menekültek, ahogy a lendületük engedte. Nick leguggolt, és közelebbről is megvizsgálta a nyomokat.
- Hmm…
- Nem értek a nyomolvasáshoz, de úgy tűnik, menekülhettek. A vércseppek közötti távolság legalábbis erről árulkodik - jegyeztem meg lenézve rá.
- Igen, a vérfoltok a kimenekülők nyomaihoz köthető - értett egyet, majd részletekbe menőbben folytatta. - Általánosságban elmondható a többi lábnyomról, hogy a tulajdonosaik nem csak be, de ki is jutottak, páran persze sebesülten. Néhány lábnyomnak azonban – mutatott a szóban forgó nyomok felé. – nincs kifelé vezető párja. Ők vagy nem élték túl, vagy még bent bóklásznak. Aztán itt vannak ezek… – mozdult arrébb továbbra is guggoló pozícióba, bár nekem annyira nem tűntek különbözőnek ezek a nyomok. -…ők többször is bementek és ki is jöttek.
- Nocsak, valakinek milyen jól megy a nyomolvasás - jegyeztem meg némi szarkazmussal a hangomban. – Esetleg valamit a földöntúlian jó hallásoddal is meg tudsz állapítani?
Miközben ezt kérdeztem, megidéztem magam elé a mágikus interface-em.
- Semmi különöset, vagy említésre méltót - vonta meg a vállát.– Nocsak. Tán új mágia? - kérdezte az interfészre pillantva.
Ezt követően felállt, és egy laza mozdulattal leporolta a kabátja alját, ami korábban lelógott a porba.
- Ugye tudsz róla, hogy ettől még koszos marad? – vontam kérdőre érdektelenül, visszaemelve a tekintetem az interfacere.
- Majd kimosom - nézett le az említett ruhadarabra. – Egyszer… Valakinél…
Erre inkább rá se kérdeztem, mit takart pontosan.
– Egyébként igen, az. Archívum mágiát is tanultam az elmúlt időben, és most pont nagyon jól fog jönni. Folyamatosan vezetni fogom a rendszeremben, hogy merre járunk, és mit látunk, így fogok tudni alkotni egy térképet a területről. Mindenképpen vissza fogunk találni, és nem fog fennállni a veszélye annak, hogy eltévedünk. Majd, ha olyan kedvem lesz, akkor talán időről időre neked is átadom az információkat. Egyelőre csak bejelöltelek a térképen és benne vagy a telepatikus kapcsolatban - magyaráztam, a végén átpillantva rá.  
- Fantasztikus! - felelte hallható gúnyolódással.
- Tudom, sokmindenben fantasztikus vagyok - reagáltam le a megjegyzését. – Nem mintha nem hallanád minden gondolatomat. De azért jót nevetnék rajtad, ha leszakadnál és eltévednél valahol.
Eltüntettem az interface-t, miközben óvatosan előre léptem.
- Én elég jól tájékozódok ahhoz, hogy meglegyek egy ilyen izé nélkül is -  vágott vissza ahogy utánam indult.
- Hát persze - hagytam rá, s inkább nem is bonyolódtam további jelentéktelen beszélgetésbe.
Még mindig frusztrált valahol, hogy vele kerültem egy területre, de nem volt mit tenni. A sok rossz közel ez volt a legkevésbé rossz. Legalábbis reméltem.  
Ezek után hosszú ideig csak egy egyenes folyosó következett. Egy jó hatvan métert haladhattunk előre, mielőtt bármilyen új útirány lehetősége felmerült volna. Sötét volt és síri csend, mintha rajtunk kívül senki más nem is tartózkodott volna az egész rendszerben. Ez egyfajta baljós, kissé szorongó érzéssel töltött el, de azért azt nem mondtam volna, hogy féltem. Ez attól még messze állt.
Egy elágazáshoz érkeztünk, ahol tudtunk volna balra is fordulni, és tovább is menni egyenesen. Utóbbi irányba egy tábla lógott a plafonról.


- Ez most valami vicc? – kérdeztem, hangomból pedig kihallatszott némi idegesség. – Ezeknek komolyan csak annyira futott a nagy tudománya, hogy nagyjából nyolcvan métert felfedezzenek? Micsoda inkompetens banda… - elfintorodtam, majd felnéztem a férfire. – Balra vagy előre?
- Egyenesen - vágta rá határozottan, majd mielőtt megkérdezhettem volna miért, folytatta is. - A labirintusokban arany szabály, hogy úgy lehet kijutni – vagy esetünkben a célhoz elérni -, ha mindig az egyik fal mentén haladunk. Ez általában a jobb oldali szokott lenni.
- Egy próbát valóban megér - bólintottam beleegyezően. – Bár nincs rá garancia, hogy ezt is a szokásos módon építették, de kiindulópontul használhatjuk.
– Minden labirintus ugyanazon a logika alapján készül el. Természetesen mindegyik más, de ezen elven bármelyikből ki lehet jutni előbb vagy utóbb - felelte Nick.
- Voltál már korábban labirintusban? - érdeklődtem, ahogy folytattam az előre vezető utat.
- Konkrétan nem. Gyerekkoromban állandóan logikai teszteket töltettek ki velem és rengeteg volt köztük, ami valamilyen módon egy labirintushoz kapcsolódott.
Ismét egy jó húsz métert haladhattunk előre, mikor egy újabb elágazáshoz értünk. Ezúttal már jobbra is lehetett fordulni, én pedig kérdőn pillantottam fel Nickre.
- Hallasz bármit ebből az irányból? Bár gondolom akkor is erre megyünk, ha nem.
- Így van. Egyébként, valami zümmögő, vibráló hangot hallok. – felelte, majd jobbra fordulva el is indult a járaton keresztül.
A zümmögő hang lassan erősödött, s újabb néhány méter után látótérbe került a forrása is. Egyfajta kapuval álltunk szemben, pontosabban talán erőtérnek lehetett volna nevezni. Vöröses, valamennyire átlátsz, vibráló erőtér volt a gerendák között.
- Hm… úgy tűnik, jó irányba megyünk. Vagy legalábbis nemsokára belefutunk valamibe. Van nálad valami, amivel ki tudjuk próbálni, okoz-e sérülést, ha valami hozzáér?
Nick benyúlt a kabátja belső zsebébe és kiszedte belőle a cigisdobozát. Kihúzott belőle egy csikket, majd egyszerűen az átjáró felé pöckölte. Olyan könnyedén repült át rajta, mintha ott se lett volna. Ez viszont még nem jelentette azt, hogy biztonságban voltunk.
- Érdekes. Lehet csak az élő szövetre reagál? - vetette fel Nick az aggasztóan logikus kérdést.
- Az könnyen elképzelhető. Viszont én akkor se szeretnék minden előzetes vizsgálat nélkül csak úgy átsétálni rajta... akár halálos is lehet. Nem lenne jó már itt felhasználni a karkötőket. Biztos van valami másik mód... - feleltem elgondolkodva megérintve az állam.
- Valamikor van, valamikor nincs. Ez sem különbözik a szerencsejátéktól - felelte könnyelműen, azzal a lendülettel pedig át is dugta a karját a mezőn.  
Egy pillanatra azt vártam, hogy fröccsenni fog a vér és lerepül az alkarja, de nem történt semmi. Legalábbis nem olyasmi, amit én láttam volna.
- Mit érzel? - kérdeztem gyanakvóan.
– Nyomást – feleltem tömören, visszafojtott hangon, majd lendületet vett és egész testtel átkelt az erőtéren.
A túloldalon láttam a testtartásán, hogy fizikailag megviselte a dolog, de egyébként sérülése nem volt. Lihegve fordult vissza hozzám, és egy felfelé mutatott hüvelykujjal jelezte, hogy szabad a pálya, nem halálod az útakadály.
- Hát akkor... - azzal vettem egy mély levegőt, és nagy erőlködés árán átpréseltem magam az ajtón.
Fogalmam sem volt, Nick vajon mit érzett pontosan, de a pillanatig tartó nyomás, amíg átérzem, még a levegőt is kiszorította a tüdőmből. Mindössze pár másodperc volt az egész, én mégis izzadva és levegő után kapva értem földet a túloldalon. Lihegve lefékeztem, majd előre dőltem, és a fáradtságtól a térdeimre támaszkodtam. Kellett pár pillanat, amíg rendbe tudtam hozni a légzésemet.
– Hé, nézd csak! - bökött meg szenvedésem közepette.
- Mi az? - fordultam felé, ahogy elsöpörtem egy tincset az arcomból. – Rúnafal? Ilyet se láttam még… De valószínűleg összeköttetésben van ezzel a furcsa erőtérrel.
Sokfajta rúnát láttam már, és egész jó voltam a kezelésükben és használatukban, de kifejezetten ezzel a típussal még nem találkoztam. Valahol egyfajta irányítópanelre emlékeztetett.
– És tudod hatástalanítani? Nincs kizárva, hogy vissza kell jönnünk, vagy ha kiteleportálunk, akkor újra át kell jönnünk rajta.
- Meglátom mit tehetek… - feleltem, majd a falhoz léptem, hogy közelebb hajolva jobban is szemügyre vegyem az írásjeleket.

Jártasság próba:

3. kör (vége)

Mindenki befejezte a lépéseit.

Rohandar és társai: Bejárva a táblákkal körbevett részt, kiérve onnan Rohandar egy karhoz érkezett, amelynek két állása van: kék és sárga. A kar középen, "pihenő" állásban van. Döntése értelmében elhúzzák majd valamelyik irányba egy mező távolságból.
Ezzel bele is léptetek az egyik szabályba: ha valaki a távolból (másik mezőről) akar valamit befolyásolni, az azt érzi, mintha a mágia fenntartása nagyságrendekkel bonyolultabb lenne, mint rendes körülmények között. Összesen 1 HP-ba fog kerülni, ha fenn szeretnéd tartani a mágiát egy mezőről távolabbról.

Update:
Rohandar úgy döntött, hogy a sárga állásba húzza Lyla a kart. A karból villámok csapnak fel, de szerencséje van, és ezek nem sebzik a lányt, hanem túltöltik mágia-tárolóit még épp annyi mágiával, amennyit elbír. 3 ideiglenes HP-val rendelkezik a következő event végéig.

Aria-Nick: Ti ketten minden esetben jobbra léptek az előre megbeszélt stratégia szerint. Kihagyva a biztos terület felfedezését, egy ajtóhoz értetek, amelyen nagy nehézségek árán, de sikerült átjutnotok. Olyan érzéssel léptetek át az ajtón, mintha az vissza akarna lökni titeket, és jóval gyengébben érkeztek a másik oldalára. Nick 1 HP-t veszített, Aria pedig 2-t. Viszont a jó hír az, hogy találtatok egy rúnákkal teleírt falat, amellyel talán ki lehet kapcsolni az akadályt. Ariának van jártassága, így 8-as küszöbbel már meg is tudja fejteni a jelöléseket.
Ez lesz az első D20-as dobás. Siker esetén megnyomod a négy megfelelő gombot, és az akadály eltűnik.

Nightyngale: Ahogy Rohandar, Nighty is bejárta a biztos övezetet, és két bal kanyar után egy zsákutcába jutott. A jó hír az, hogy a zsákutca végén egy lándzsát szegeztek a falba, amelyen egy hulla lóg. A lándzsa a szívét járta át, alatta megalvadt vértócsa található. 1-2 napja lehet halott a férfi, aki egyszerű ruhát visel - tehát biztosan nem Rúnalovag volt.
Atalanta és Ekki nyomok után vadászik, meg akarják érteni, mi is történt itt. Összesen 7-es küszöbbel dobnak, a jártasságnak és Ekki emberfeletti érzékei következtében.
Ez a második D20-as dobás. Ha sikeres a dobás, leírom azt, amit megtudott a kis csapat.
A lándzsát Nighty tüzetes vizsgálatnak vetette alá, többek között még egy démonformát is felvett, hogy megtudja, pontosan mivel is áll szemben. Összesen 1 HP-nyi energiát használt el a vizsgálódásra.
Ezzel újabb szabályt találtatok meg: az erősítő mágiák hatásait. Ha erősíteni akarjátok magatokat, az x mennyiségű HP-ba kerül, cserébe ennek háromszorosát kapjátok meg ideiglenes HP-ként, amelyet az adott "event", esemény/harc végéig használhattok, utána az elveszik.

A fegyver leírása:

• Név: Demon Spear / Démonlándzsa /
  Leírás: Sötét nyelű, fél méteres, fekete obszidiánheggyel rendelkező lándzsa, amelynek teljes ereje csak démoni alakváltó kezeiben mutatkozik meg. Mágikus fegyvernek minősül.
  
  
  
  • Temptation / Csábítás /
    
  
  Halványpiros rúnák jelennek meg a fegyveren, és minden mozdulata delejes hatással van a közeli, nem démoni lényekre. Perceken belül egyetlen vágyuk csak az lesz, hogy megszerezzék a lándzsát. Harc közben akár az életüket is hajlandóak kockára tenni, hogy megszerezzék az áhított fegyvert, míg a beszélgetőpartnerek először mindent megtesznek, hogy az alakváltó kedvében járjanak. Csak végső elkeseredésükben próbálkoznak erőszakkal.
  
  
  
  • Hell on earth / Földi pokol /
    
  
  A lándzsát a földbe szúrva száz méteres körzetben elszárad minden növény, a föld fekete színt vesz fel. A lándzsa másai törnek fel a föld alól egy ponton, felnyársalva a fölötte állókat. A támadás után eltűnnek a másolatok.
  

Az elemzésnek köszönhetően Nightynek az az érzése támadt, hogy a mágia nyomait a halottban is megtalálja, így távolabb húzódva, telekinetikus módszerrel húzza ki a lándzsát a falból. A paranoia néha kifizetődő: ahogy a lándzsa megmozdul, a holttest óriási sikollyal fog rá a nyélre, és rángatózni kezd, majd a harckészültségben álló csoportra támad, fegyverrel a kezében. A felkészült csoport előnyből harcol az összesen 6 HP-val rendelkező holttest ellen. Ez lesz az aréna dobás.
Nighty a kék csapat, a démonmágiával átitatott holttest a piros.

Shiki lejátszotta a kört.
Shiki elindult nyugatra, és néhány perc múlva egy négyzet alakú terembe érkezett. A teremben pár hulla fekszik - kincskeresők lehettek, hiszen nem rúnalovag-egyenruha van rajtuk. Néhányuknál fegyver van, ha fel akarod szedni őket, válassz ki 3 nem mágikus fegyvert a fegyvermágusoknak elérhető listából.
Ami izgalmasabb, az egyik holttest mellett egy könyvet találsz. Kinyitva egy rövid leírást találsz, amelyet remegő kézzel, gyorsan papírra vetett a halott. Hat fős csoporttal jöttek be, egyikük fegyvermágus volt, a csapat vezére. Innen néhány méterre belefutottak egy férfiba (leírást nem találsz róla), aki vívótőrrel járta a katakombákat. Körbevették, és egyszerre próbáltak rá támadni, de valamilyen oknál fogva képtelenek voltak erre. Egyesével kellett ellene harcolniuk egy mentális kényszer miatt. Az, aki leírta a papírra a sorokat, kitört a hatása alól, és megpróbált elmenekülni, és ebbe a szobába jutott. Ahogy látod, sikertelen volt a menekülési kísérlet.

Ha Kes tényleg elmegy vásárolni és felkészülni, az első 5 körből kimarad, mivel egy ekkora bevásárlás legalább egy óra, amíg a többiek bent sétálnak már. Válassz, mit szeretnél - Shikivel tartasz-e vagy bevásárolsz.

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

#1 'd20' :


--------------------------------

#2 'Aréna9' :

Így végül Kraget hátrahagyva, négyesben indultunk meg, kezdetben egy teljesen eseménytelen útvonalon. Egy kis kanyar itt, hol ott volt a hol amott. Fejben persze mindannyian követtük az utat, s összesen egy elágazást vettünk végig, míg nem elértünk egy furcsa jelzést.
Persze, korábban a folyosók mindenféle, kőkori és valószínűleg annál jóval pusztítóbb csapdákkal voltak felszerelve, legalábbis a törött fegyverdarabok, vérfoltok és egyéb nyomok erre engedtek következtetni. Mindez persze engem teljesen hidegen hagyott, s úgy tűnt négyünk közül talán csak Lylát zavarja kissé, pedig holttestek még csak nem is voltak sehol… azokat valószínűleg már kivitték a lovagok. Még az is meglehet, hogy az a fura nyom is valami ilyen flótáshoz tartozhatott, akinek a lábnyomai felkeltették kissé az érdeklődésem, mikor beléptünk: mikor szemügyre vettem a lábnyomokat a földön, a legtöbbjük teljesen rendezetlen volt, de aztán feltűnt egy ismétlődő is, amely kifelé és befelé is többször megtette az utat. Egy ruganyosan mozgó, átlagos súlyú férfi lehetett a lábnyomok gazdája, legalábbis a nyomolvasási készségeim, melyeket okkal merek dicsérni, nos, azok ezt súgták. Na meg azt is, hogy valamilyen fegyver lóghatott az oldalán, amely leért egészen a földig, legalábbis a földön hagyott csíkok erről árulkodtak.
De visszakanyarodva a jelzésre, a rúnamajmok még kedvesen emléket is állítottak annak, hogy meddig pucolták ki a járatokat.
- Nagyszerű, akkor az utunk eddig tartott. – jelentettem ki egyszerűen, amin persze a többiek megütköztek, de hamar ki is fejtettem, hogy mire gondolok. – Innét csak én megyek tovább. Kíváncsi vagyok, hogy az elágazó másik felét meddig takarították ki. Ti visszafordultok és arra mentek tovább. – utasítottam a bagázst, mint ahogy az egy jó főnökhöz illik.
- Nem tartom jó ötletnek. – ellenkezett Froo, de a hangjából azt vettem ki, hogy inkább csak tudatni akarja a véleményét, nem pedig valósan ellenkezni.
- A telepatikus kommunikációt természetesen nyitva fogom tartani nektek. Ha találtok valamit, vagy én futok bele valamibe, akkor szólok. – nyugtattam meg mindenkit.
Ange persze rosszalló tekintettel nézett rám, de nem szólt semmit, Lyla pedig egyszerűen tudomásul vette a parancsot.
- Hmm, még a végén sikerül belőle egy rendes beosztottat faragnom. – nyugtáztam elégedetten a fegyvermágus viselkedését.
Így hát én tovább sétáltam, ám a korábbiakhoz képest jóval lassabban és körültekintőbben. De csalódnom kellett. Vagyis… a csalódás talán nem a legjobb szó, inkább csak nem teljesültek a várakozásaim. Se csapda, se különösebb nyomok, se bármi, ami említésre méltó lehetett volna, csak egyszerű falak, mint eddig.
- Roha! – szólalt meg a hang a fejemben, mely kétségtelenül a csillagmágusomhoz tartozott. – Találtunk egy másik jelzést, ugyanolyat, mint korábban. Nem sokkal az elágazó után.
- Hmm, értem. – válaszoltam, majd elgondolkodtam egy pillanatra.
Ha mindkét csapat folytatta volna az útját, akkor összességében még nagyon nem is aggódtam volna, ha csak bármennyi fogalmam is lett volna arról, hogy mi várhat ránk. Csakhogy nem volt. Éppen ezért aggódtam, hogy túl messzire kerülünk egymástól, vagy pedig egyszerre kerülünk bajba, akkor pedig nem tudtunk volna segíteni a másiknak. Éppen ezért rövidesen meg is hoztam a következő taktikai lépést:
- Maradjatok, ahol vagytok. Én azóta nem futottam bele semmibe, szóval odamegyek hozzátok. Addig ne mozduljatok.
- És ennek mégis mi értelme? – sóhajtott Froo. – Mellesleg, ha a rúnalovagok állították ezeket a táblákat, nem lett volna egyszerűbb csak megkérdezni Krage-et róla? Ő kinn van és megszerezhette volna az infót nekünk. – vetette fel a lehetőséget Froo.
- És azt hitted, hogy én erre nem gondoltam? – vágtam vissza egyből dühösen.
- Azt hát. – jött a határozott válasz.
- Akkor… jó gondoltad. – ismertem be morcosan. – De nem érdekes, csak maradjatok ott, hamarosan ott leszek. – fejeztem be, s ennek megfelelően is cselekedtem.
Gyalog galopp, s rövidesen meg is érkeztem. Nem volt több talán néhány percnél, és ismételten egyesül t kicsiny csapatom.
Az alagutak ugyan kissé kanyarogtak, s elágazások is voltak benne, de a továbbiakban nem terveztem kockáztatni. A haladásunk ugyan kicsit lelassult, de körültekintően s óvatosan haladva minden csapdát megtaláltunk: azaz a semmit. Igaz, nagyon sokat nem is haladtunk előre, de megkönnyebbülésemre és idegességemre egyben az utunk egészen nyugodtnak volt mondható, mígnem egy furcsa karhoz nem értünk, mely csak úgy állt ott az út közepén.
A rúd középen állt, a terület egyik oldala pedig kékre volt festve körülötte, melyre el lehetett mozdítani, míg a másik sárgára.
- Biztos hozzá akarunk nyúlni? – kérdezte Angelina, mikor közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem a szerkezetet.
- Bármi is ez, csinál valamit. Én pedig kíváncsi vagyok, hogy mit. – vontam meg a vállamat.
- Akkor miért nem húzod meg? Hátha adna némi észt vagy ilyenek. – jegyezte meg Froo gúnyolódva.
- Jobb ötletem van. – vigyorodtam el. – Lyla, lennél olyan szíves? – mutattam a karra, mely olyasmi volt, mint akár egy kard.
A fegyvermágus először csak pislogott, s ekkor jöttem rá, hogy a zseniális tervem mögötti értelmet is el kéne talán magyaráznom nekik, s akkor talán nem lennének ennyire kétkedőek.
- Lylának van karperece, és be kell ismernünk, közülünk ő a leggyengébb. Szóval, ő mehúzza a kart, míg mi kissé visszább vonulunk. Így bármi történik, legfeljebb egy karperecet bukunk, Lyla pedig biztonságban ki teleportál, ha pedig nincs csapda, akkor duplán jól járunk, nemde?
Bár az ötletem úgy tűnt nem arat osztatlan sikert, ellenvetésnek senki nem adott hangot, így hát a kezemmel intve egyet átadtam a terepet a kisasszonynak, mi pedig hátrébb sétáltunk egy keveset.

Az ifjú fegyvermágus így hát egyedül nézett szembe a jó eséllyel csapdaként kihelyezett szerkezettel. Nagyjából megnyugtatta a tudat, hogy hála a karperecnek, nagy baja nem eshet, de attól még ott motoszkált a fejében a „mi lesz ha” gondolat. Így hát ez darabig hezitált még, de aztán rávette magát a dologra, s meghúzta a ketyerét a sárga irányba.
Ekkor pedig furcsa dolog történt: a fogantyúból erős mágikus erő kezdett áramlani, a lány pedig úgy érezte, mintha csak túltöltődne. Olyan érzés volt, mintha bármire képes lenne, mintha egy egész hadseregen át tudna gázolni egyedül, mintha csak az ereje a többszörösére nőtt volna… s valószínűleg így is volt, mégha csak átmenetileg is, de mindenképpen erről lehetett szó.

- Hát, nem sokáig jutottak hősies rúnalovagaink. - állapította meg Nightyngale a negyedik jelzőtábla felkutatása után, mely a terep kipucolásáról biztosította a felfedezőket. Körülbelül negyed órája lehettek bent a labirintusban, és összesen fél kilométert tehettek meg ez idő alatt. Halkan beszéltek, szinte suttogva, de folyosók akusztikája minden kimondott szót furcsán felhangosított.
- Gyanítom, hogy amint elhagyjuk a biztosított útvonalat, mi is lassabban fogunk haladni. - jegyezte meg Atalanta.
- Persze, bár eddig is viszonylag óvatosan közlekedtünk. - vont vállat az alakváltó. - Mindössze annyi változik, hogy most már biztosan tudni fogjuk, hogy veszélyben vagyunk.
- Akkor most merre megyünk? Ez a barlang teljesen megkavarja térérzékelésem... És felkavarja a gyomrom. - nyüszögött Eclair, aki minden egyes gyanús foltot megszimatolt az elmúlt tizenöt percben.
- Senki sem kényszerített arra, hogy az összes halott rúnalovag vérét beazonosítsd. - vetette oda Nightyngale.
- Oké, de akkor most hova megyünk? - kérdezett vissza ingerülten a rókalány, hiszen nem kapott választ korábbi kérdésére.
- A harmadik táblához. A labirintus méreteit tekintve az van a legközelebb a széléhez... Ha azt feltártuk, mehetünk a mélyebb területekre. - magyarázta Nightyngale.
- Aha. - nyugtázta a rókalány. AZ elágazáshoz érve azonban megtorpant a kis csapat.
- Még nem késő visszafordulni. - vigyorgott Nightyngale a lányok felé.
- Nem tudsz felhúzni. - vonta fel szemöldökét sértetten Eclair. - Zen vagyok.
- Mi? - kérdezett vissza meglepetten Atalanta, elhagyva megszokott választékos beszédstílusát.
- A tökéletes béke és harmónia megtestesülése. - válaszolt a lány, majd mentorát követve belépett az ismeretlen útszakaszra.
Egy elágazáshoz értek, mely balra és jobbra vezetett.
- Ha balra megyünk, akkor a bejárat felé haladunk. Maximum negyven méterre lehet tőlünk... persze fallal elválasztva. Szerintem tudjuk le azt a részt... - ajánlotta fel az alakváltó. A lányok helyeslően morajlottak, miközben környezetüket figyelték. Néhány lépés múlva egy kedves reneszánsz festménybe illő jelenet tárulkozott eléjük.
- Ugh... már megint vér. - sóhajtott Eclair. Úgy tűnt, kezdett hozzászokni a szagához, és persze, a látványához.
Egy férfi görnyedt a mellkasát átfúró lándzsára, mely a falhoz szegezte őt, testének aranymetszés-pontját kijelölve.
- Az öltözékéből ítélve az áldozat nem rúnalovag lehetett. - állapította meg nemes egyszerűséggel Atalanta.
- Úúúh, detektív Atalanta, az ön megállapítása minden bizonnyal helytálló. - bólogatott gunyorosan pödörve nem létező bajuszát Eclair.
- Oké, elég lesz. - zárta le a kialakulóban lévő vitát Nightyngale. Minden figyelmeztetés nélkül új alakot öltött magára - a fekete démon, Cressida alakját.
- Whoaaa, Nightyngale, azért legközelebb szólhatnál, mielőtt egy vérengző szörnyeteg alakját veszed magadra! - hőkölt hátra a rókalány meglepetten.
- Ti nem érzitek? - kérdezte a nő, figyelmen kívül hagyva társa megjegyzését. - Ez a lándzsa… mintha magához hívna… - szemei felcsillantak, és különböző mágikus képletek tükröződtek rajta. - Mintha a sors akarta volna, hogy megtaláljam ezt a lándzsát… Csak az én kezemben képes megmutatni igaz erejét… Humm, hát ezért akarom ennyire… Hasznos kis fegyver, mondhatom…
- Az enyém lehet? - kérdezte Eclair őszinte érdeklődéssel. Már nyúlt is a lándzsa után, de Atalanta rácsapott a kezére.
- Nem vagy hozzá méltó. - jelentette ki. - És bármennyire akarom… én sem. Nem érzed a gonoszságot, ami árad belőle?
- Gonoszság? Nézőpont kérdése. - vont vállat Nightyngale és karjait kitárva hátrálni kezdett a fegyvertől. A lányok értették a célzást, és ők is hátrébb húzódtak. - A Démonlándzsa ereje csak démoni alakváltó kezében teljesül ki… Mindenkire csábító hatással van, mindenki meg akarja szerezni. Kíváncsi vagyok, hogy mire képes az én kezemben…
- Akkor miért nem szerzed meg magadnak? Ha nem húzod ki, akkor majd megteszem én! - jelentkezett lelkesen Eclair.
- Mert attól tartok az a holttest… nem teljesen halott. Készüljetek… nem tudhatjuk, mi fog történni, ha kihúzom a lándzsát! - intette figyelemre csapatát az alakváltó, majd egy egyszerű telekinetikus mozdulattal kirántotta a fegyvert a hullából. A lándzsa a markában landolt, s érezte, ahogy ereje egyesül sajátjával. Mielőtt azonban kiélvezte volna a becses lándzsa előnyeit, bebizonyosodtak félelmei a holttestet illetően.
Az élőhalott félelmetes elszántsággal támadt rájuk, egyenesen a lándzsát tartó Nightyngalet célozva. Lányainak nem volt szüksége kimondott szavakra. Atalanta mágikus íjáról sorozatban szálltak a halálos pontosságú vesszők a szörnyetegbe, Eclair pedig villámait ötvözte újonnan tanult fénymágiájával, reménykedve, hogy hatásosnak bizonyul. Az élőhalott túlvilági gyorsaságról és szívósságról tett tanúbizonyságot, és pillanatok alatt elérte célpontját. A lándzsát megragadva próbálta azt visszaszerezni, az alakváltó azonban nem engedett. Az oszladozó testbe fúródó mágikus nyilak nem állították meg őt, s bár a fénymágia láthatóan égette bőrét, a Démonlándzsa iránti sóvárgása erősebb volt. A fegyver nyelénél fogva felemelte a meglepett alakváltót, meglendítette és a barlang falának hajította őt. Nightyngale megnyekkenve ért földet, és a lándzsára támaszkodva segítette talpra magát. Eclair fénymágiája addigra már véglegesen meggyengítette a zombit, Atalanta pedig láncoló nyilakkal tette azt ártalmatlanná. Az alakváltónak azonban ez nem volt elég. A Démonlándzsát jobb kezében megpörgetve rugaszkodott el a faltól, mely megszakította korábbi önkéntelen röptét, és a fegyver hegyét az élőhalott vállába szegezte. Bal kezével, pedig, éles, pengeszerű karmainak köszönhetően könnyedén felhasította áldozatának mellkasát, elválasztva a halott szívet testének többi részétől.
Hosszú néma csend telepedett a folyosóra. Nightyngale, lerázva magáról harci dühét, újfent megszabadította a testet a Démonlándzsától. Mágikus karkötője biztonságába helyezte azt, s bár érezte jelenlétét, tudta, hogy a dimenzió hasadékban másokra már nem lesz hatással.
- Asszem ennyike volt. - fordított hátat az immáron teljesen mozdulatlan, égett holttestnek. - Szép munka volt, lányok.
- Minden rendben, Nightyngale? - kérdezte kicsit aggódva Atalanta.
A nő könnyedén mosolyogva bólintott, és intett társainak, hogy ideje folytatni útjukat...

A 3. kör lezárult. Aki nem írt idáig, kimaradt, következő körben újra próbálkozhat a posztolással, az új lépések megbeszélésének lehetősége megnyílt.

Nick, Aria:
Ti néhány jobb kanyar után egy zsákutcába érkeztek, de nem találjátok üresen a helyszínt. Az idáigi folyamatos derengés helyett négy lámpa biztosítja a fényt számotokra. Kettő a sarokban, kettő pedig néhány méter távolságban, mögöttetek van, közrefogva egy mellkasig érő kőoszlopot. Az oszlop teteje kiszélesedik, mintegy asztalt alkotva. Rajta egy fémes színű szemüveg hever (kinézetre teljesen olyan, mint egy Assassin’s Goggle). Viszont a benne levő mágia erősebb, és valahogy másabb, mint amire számítotok. Mit tesztek?
Ahogy hozzáér valamelyikőtök, a lakrimák hirtelen kihunynak, teljes sötétségbe borítva a területet. Valami pedig megmozdul. Túl gyors ahhoz, hogy megállapítsátok, mi az, és egy fél másodperc múlva már arra ugrik rá, aki megmozdította a szemüveget. Útközben elsodorja Nicket, és 1 HP sebződést okoz neki. Ő viszont még jobban járt, mint aki elmozdította a tárgyat – Ariát, aki 3 HP-s sebzést kap. Nick, te hallhatod, hogy valamilyen négylábú dolog lábai kaparnak a földön.

Nighty:
Te észak felé sétálva egy ládát találtál.
Kinyitottad, a belsejében nem látsz semmit. Üres az egész kis csapatod számára – de amint elfordultok, kihuny minden fény. A sötétségben egyikőtök számára – őt ki fogom sorsolni, Nighty kivételével, mert ő immunis mentális védelme miatt -, nem csak a fény tűnik el, hanem egy szellemet lát felemelkedni és belecsapódni valamelyik társába – őt szintén kisorsolom. A szellem ránézett az elsőre egy pillanatra, és mosolyogva csöndre intette, majd elhúzta az ujját a torka előtt. A fenyegetés egyértelmű: ha elmondja, meghal a megszállt társ.
Ennek hatása a következő: az első sorsolt karakter azt fogja érezni, hogy a másodikat kicserélte vagy megszállta egy szellem. Ezt nem fogja elmondani nektek. De ha meg is tudod valahogy, egyelőre semmilyen erő nem kényszerítheti arra, hogy ezt a tévképzetet (vagy valóságot, amit a többiek nem láttak) kiverje a fejéből.

Rohandar:
Rohandar észak felé indult csapatával együtt.
Nyomolvasás próba: a csapattól nyugatra egy tábla állt, ami hasonlóan az előzőkhöz, azt jelezte, hogy a Rúnalovagok meddig ellenőrizték a járatot. A sikeres nyomolvasásnak köszönhetően halványan, de felismered a Rúnalovagok csizmanyomait. Vagy tényleg Rúnalovagok voltak itt, vagy ellopták a csizmákat tőlük.
Északra tovább sétálva valamilyen állati szagot érzel, és hirtelen denevérek vesznek körül. Nagyobbak az átlagnál, erősebbek, és bőrük is vastagabb - egyszóval nehezebb ellenfelek, mint egy átlag denevérraj. Összesen 10 HP-val rendelkeznek, a dobásokat a következő oldalon találod hozzá. A csapatod összesen 7 HP-t sebződik, ezeknek kiosztását jelezd majd a posztban.

Lyla:
Lyla levált a kis csapattól, és délre indult. Egy 2x2-es szobában, egy ládában az alábbi tárgyat találta:
Név: Fűszerdaráló / Spice Grinder /
Leírás: A fából készült kézi darálónak két funkciója van. Balra forgatva egyszerű fűszer hullik ki belőle. A fűszer friss, és épp elég jön belőle, hogy tökéletesen legyen az étel fűszerezve. Jobbra forgatva a daráló kézi ágyúként működik, és az alábbi fűszerekkel áraszthatja el a célpontot (ha egy konkrét fűszerre gondolsz, azt lövi, ha nem, véletlenszerűen választ az eszköz):
1. Só. A sókristályok enyhe vágásokat ejtenek az ellenség bőrén, és indokolatlan dühöt vált ki belőle. A támadóra összpontosít a következő egy-két percben.
2. Egész bors. A vágások mellett irritációt is okoz a bőrön az egész bors, ami megnehezít mindenfajta koncentrációt.
3. Paprika. A paprika csíp és éget. A célpont első reakciója az, hogy megpróbálja kioltani a “lángokat”.
4. Vanília. Az áldozat bamba mosollyal élvezi a köré vont vaníliafelhőt, amíg az el nem oszlik vagy meg nem támadják.
5. Kakukkfű. A szárított kakukkfű okozza a legnagyobb sérülést a fűszerek közül. Mintha csak üvegszilánkokkal soroznák meg az áldozatot.
6. Oregánó. Zöldes oregánófelhő vakítja el az ellenséget, amíg ki nem tántorog belőle.
7. Fokhagyma. A fokhagymától könnyezni kezd az ellenség, amit csak vízzel lehet kimosni.
8. Gyömbér. A gyömbér erős szagától ösztönösen hátrálni kezd a célpont.
9. Menta. Fagyos érzés tölti el azt, akit mentával szórnak meg, mozdulatai lelassulnak.
10. Chili. A chili olyan erős, hogy a célponton öklendezőroham vesz erőt.


Az ideiglenes HP-k elvesztek, tehát Lyla újra 4 HP-n van.

Határidő: 10 nap, vagyis 14.08.2019.