Portya: A Gorgon

The member 'Nickolas Venom' has done the following action : Kocka

---

#1 'Aréna6' :


--------------------------------

#2 'Aréna3' :


--------------------------------

#3 'Aréna3' :


--------------------------------

#4 'Aréna9' :


--------------------------------

#5 'Aréna3' :

Dobás Kes csapatának (kék csapat):

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

'Aréna3' :

- A gyógyító bájitalok nálam lesznek, majd az egyiket odaadom, ha szükséged lesz rá - fordultam Nick-hez, miután végeztünk a terep átkutatásával. Egyébként se akartam volna sokáig a dög maradványai körül maradni. Minden alkalommal elkapott az émelygés, amikor eszembe jutottak a hallottak. - Tovább jobbra, amint tudunk?
- Igen - felelte a férfi, kinyújtva a kezét. - Azért elkérném azt az italt. Ha szükség lesz rá, lehet nem fogunk ráérni, hogy elkérjem.
- Aki találta, azé, nem igaz? - mosolyodtam el bájosan, még csak meg sem emelve a kezem a táskám felé. Tudtam, hogy egyébként nem nagyon van idő a szórakozásra, de átjárt némi önteltség a tudatra, hogy van nálam valami, amire neki is szüksége lehet. - Alapvetően nem is lenne kötelességem odaadni.
- Legyen így - vágta rá szenvtelenül és zsebre vágta a kezét.
- Megkapod, ha tényleg kelleni fog. Addig alig esett rajtad pár karcolás. Viszont nem fogok kartávolságra menni tőled, mert kilopod a táskámból, mielőtt egyet pislogok - fűztem még hozzá, majd egy elegáns mozdulattal előre intettem, jelezve, hogy fáradjon elém.
Nick csak megvonta a vállát, majd el is indult előre. Nem úgy tűnt, mint akit különösebben meghatott a megjegyzésem, viszont bőven kiismertem már annyira ez idő alatt hogy tudjam: pontosan ezt tervezte volna csinálni normális esetben.
Pár lépés után ismét a kabátja zsebébe nyúlt, majd előkotorta belőle a cigarettáját és rágyújtott. Olyan pontossággal érkezett a füst az arcomba, hogy át se suhant az elmémen a kétkedés, miszerint <i>nem</i> szándékosan csinálja. Abszolút az volt a célja, hogy annyi füstöt nyeljek, amennyit csak lehetett.
- Elég gyerekesen tudsz viselkedni - jegyeztem meg, ahogy próbáltam kikerülni a szennyezett levegőt.
Nem nagyon sikerült, büszkeségemből adódóan viszont nem voltam hajlandó tényleg hangosan köhögni. Igyekeztem annyira elfojtani, amennyire csak lehetett, akkor is, ha belefájdult a tüdőm. Egy pillanat erejéig azon is elgondolkodtam, hogy lehet az arcomra kéne írnom egy maszkot…
- Ha nem tetszik, csak állj arrébb – vetette oda Nick, hátra se fordulva.
Már éppen valami frappáns választ akartam volna intézni hozzá, amikor furcsa bizsergést érzékeltem a fejemben. Jól tudtam, hogy ez a telepátia jellegzetes kezdeti velejárója, csak még abban nem voltam biztos, ki is a kezdeményező.
- Nighty? ... Aria? – csengett fel a céhvezér ismerős hangja.
- Egy pillanat... a céhtársaim hívást kezdeményeztek - pillantottam Nick-re, majd megállás közben szinte reflexszerűen a fülemhez emeltem a kezem.
Nem tudtam, Nick a telepátiát is hallani fogja-e vagy sem, de nem is érdekelt annyira.
-... Hallotok? – csengett fel a fejemben céhmesterünk hangja.
- Hello főnök! – érkezett a szokás szerint laza válasz Nightygale-től.
- Igen, hallak titeket - feleltem tömören.
- Nálatok volt már valami izgalom? – érdeklődött női céhtársam.
- Így is fogalmazhatjuk... - Rohandar hangjából kicsengett a nyűgösség, így arra következtettem, valami cseppet szem szívmelengető dolog történt vele, vagy valakivel a csapatából. - Igazából... arra gondoltam, hogy akár összefuthatnánk. Kezdek kicsit magányos lenni így egyedül - nevetett fel. - Van róla bármi ötletetek, hogy merre vagytok?
- Csináltam mentális térképet... Archívum mágián keresztül át tudom nektek dobni. – felelte a másik alakváltó. - Várj... Mi az, hogy egyedül vagy?
Ez engem is érdekelt és meglepett. Bármibe is futottak bele, ha a céhmesterünk egész bandáját kitessékelte, akkor olyasmi volt, amibe én személy szerint véletlenül se szerettem volna belefutni. Abban más most biztos voltam, hogy én nem fogok arra menni, amerre ő járt.
- Történt pár dolog... – felelte kitérően. - A térkép pedig jól jönne. Nekem is van már egy, szóval talán valamivel előrébb jutunk vele.
- Nos, egy térképet én is vezetek arról, merre jártunk eddig - válaszoltam, miközben megidéztem magam előtt a mágikus interface-em és betöltöttem az eddig megjárt utunkat. - Mindent át tudok küldeni nektek. Három térképből már biztos össze tudjuk hozni a terület nagy részét.
- Kérdés, hogy alapból mekkora ez a hely - jegyezte meg Nighty. - Humm hát ez érdekes... Épp it kolbászolgatunk, észak felé haladunk... Robbanás nyomait látom, néhány döglött denevér... Nem ismerős valakinek a felvázolt helyzet?
- Eghhh... – Roha bosszús sóhajából arra következtettem pontosan tudja, miről van szó. - Volt velük némi nézeteltérésem... De a fenébe is, honnét kellett volna tudnom, hogy ekkorát fog robbanni?
- Nekem nem ismerős – válaszoltam a fejemet megrázva, miközben a téképek lassan eggyé váltak a monitoron.
- Nyugi mester, legalább össze tudjuk illeszteni a térképeink - nevetett az alakváltó. – Nah, elvileg átment mindenkinek. Megvan a térkép?
- Igen - feleltem, majd mielőtt bármi mást tudtam volna mondani, folytatta is.
- Oké, Rohandar térképe is megvan, és össze is tudjuk rakni őket... Aria, az a baj, hogy a te térképed nincs mihez viszonyítani még... Humm... Pedig jó lenne átlátni a felderített részeket.
Ennél többre igazából nem jutottunk. Nagyjából két percet kommunikáltunk még egymással, majd miután mindenki leadta a drótot a többieknek, megszakítottam a kapcsolatot.
- Nos... most már legalább van egy félkész-féle térképünk. Jobb a semminél - jegyeztem meg félig-meddig magamnak, meg valahol társamnak is.
Nick nem méltatta különösebb válaszra a helyzetet, csak ismét menetiránynak fordulva haladt tovább. Tartottam a tisztes távolságot mögötte, magamban pedig örültem, hogy legalább a beszélgetés lefolytatása alatt a dohányzást letudta. Bőven több, mint elég ideig szívtam már az elmúlt pár méteren.
Csakhamar feltűnt egy átjáró a visszafelé vezető úton, amit korábban nem vettünk észre a jobb kéz szabályunk miatt. A férfi megtorpant, majd az átjáró széléhez lopakodott, hogy óvatosan bepillantást nyerjen a mögötte megbújó területre.
- Mit látsz odabent? - érdeklődtem, ahogy megálltam pár lépésre tőle.
- Ládákat. Teljesen egyformák, nagyjából egy körben elhelyezve, egymástól egyenlő távolságra – hadarta tárgyilagosan, majd az átjáró alapos vizsgálatába fogott.
Végig tapogatta, mintha csapdát keresne majd hallgatózott, de reakciójából úgy tűnt, nem sokra jutott.
Elgondolkodtam egy pillanatra, de végül sóhajtottam egyet és a táskámba nyúltam. Kikotortam belőle a két gyógyító bájitalt, majd az egyiket Nick felé nyújtottam.
- Tessék. Idd meg, ha gondolod, én a sajátomat biztosan felhasználom. Nem tudhatjuk, mi vár ránk odabent, én a biztonságra törekszem.
- Nocsak. Ennyire ordít a helyről, hogy csapda? – kérdezett, miközben elvette a fiolát és ő is szinte egy kortyból felhajtotta.
- Neked talán nincs rossz előérzeted? - érdeklődtem, miközben az üres fiolát visszatettem a táskámba. - Az előbb is megszívtuk.
- De. Abszolút – felelte, majd több időt nem is pazarolva belépett a terembe.
Csupán annyival, hogy beléptünk, nem triggereltünk be semmit, ennek pedig kifejezetten örültem. Megállt, én pedig még a levegőt is igyekeztem halkan venni, hogy minél kevésbé zavarjam a hallgatózását.
- Nos, hogy áll a helyzet? Meg tudod mondani, mi van bennük? Gondolom nem csak kincsek... - vontam kérdőre a pár másodperces néma csendet követően.
Biztos voltam benne, hogy próbálta megállapítani, mi lehet a ládákban.
- Nem teljesen. Az biztos, hogy ebben, ebben és ebben a ládában légzést hallok – mutatott Nick három ládára.
Ha valamilyen számszerinti sorrendbe próbáltam volna tenni őket, a bejárat felől belépve balra kezdve az egyes, a hármas és a hetes ládákból jött a hang szerinte.
– Továbbá még hallok máshonnan is, de azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyikből.
Valami furcsa érzésem támadt, de nem tudtam volna megmondani, mi az. Mintha valami nem jutott volna eszembe, valami fontos…
- Hát ez is több mint a semmi - biccentettem elgondolkodva, majd magam se tudom miért, kétszer vállon veregettem, ahogy elmentem mellette.
Ez egyszerre volt dicséret, amiért hasznos információval szolgált, és jelzés is, hogy engedjen előre. Még én magam se tudtam, hogy kéne hozzá kezdeni a helyzethez, de kettőnk közül nekem volt a legmesszebbről használható mágiám. Na, meg fegyvereim is, amikkel talán messzebbről meg lehetne piszkálni ezeket a ládákat.
- Szerinted hogy kezdjünk hozzá? Ha légzést hallasz belőlük, akkor bizony élnek... és nem hinném, hogy barátkozni akarnának. Talán először messziről meg kéne próbálni felnyitni őket?
- Talán – gondolkodott el Nick, de nem úgy tűnt, mintha jobb ötlete lett volna.
Pár másodpercig csak álltam és szemeztem a hozzánk legközelebbi ládával. Hiába agyaltam, semmi hatásosabb ötlet nem jutott eszembe első körben. Lehunytam a szemem, majd egy pillanat alatt felöltöttem magamra Kutiel alakját.
Óvatosan közelebb sétáltam a ládához, amennyire csak lehetett, majd előre nyújtottam a szigonyom és megkíséreltem felemelni a hegyével a láda tetejét. Az első próbálkozás elég szerencsétlenül sikerült, és el kell ismernem, a második is. Mikor pedig harmadszorra is elcsúszott a tető közötti kis résből kitévedve, lassan de biztosan éreztem, hogy egyre idegesebb lettem.
Végül már Nick is elunta a szerencsétlenkedésem. Mikor negyedszerre próbálkoztam volna, elém vágott.
- Inkább zabáljon meg ami benne van, mint hogy ezt tovább kelljen néznem… - mordulta, majd a láda mellé érve egyszerűen a bakancsával felrúgta a láda tetejét.
Gyakorlatilag abban a pillanatban ki is pattantak a fogak a tetejéből, és megpróbált ráharapni a lábára. Ha én lettem volna a helyében, biztos, hogy elkap, de vélhetően sárkányságával járó reflexei miatt képes volt időben elrántani a végtagját. Visszahúzta a lábát, majd megtámasztotta magát és jobb karját méreggel beborítva a szörnyláda fejére ütött, hangos csattanással eredményezve szája lezárását.
- Mi a fene? - csattantam fel idegesen, magam elé emelve a lándzsám.
Nem tudtam, hogy vajon ennyi elég volt-e ahhoz, hogy a lény meghaljon, vagy sem - de az utóbbi esetre befeszítettem az izmaim, hogy az első adandó pillanatban odaszúrjak neki.
A láda fokozatosan alakot öltött valami mássá, egyfajta torz, lábakkal rendelkező, ládafejű és sokszemű, sokfogú valamivé. Fejét megrázva ismét kinyitotta a száját, amiből kibukott hosszú, sötétlila nyelve. Akaratlanul is elfintorodtam a látványra, és biztos voltam benne, hogy bármi áron el akarom kerülni, hogy az a valami hozzámérjen. Társam hatra szökkent, hogy biztonságosabb távolságban legyen, majd pikkelyekkel borította be a karját.
Lendületet véve előre én is előre vetettem magam, s a fegyvert egyenesen a lény lábszerű részébe döften, leszögezve a földre. Úgy tűnt, Nick kordában tudja tartani a helyzetet, így egyelőre csak a különös ellenfél mozgási lehetőségét próbáltam meg lecsökkenteni. Természetesen pechem volt, és éppen a korábbi undorom és félelmem vált valóra – a lény eléggé magánál volt ahhoz, hogy nyelvével megcsapjon engem. Nem csak undorító volt, de még ráadásul hatalmas lendülettel is lökött odébb.
Ahogy én odébb kerültem, beleharapott Nickbe, aki válaszul egy alulról induló ütéssel akkorát sózott rá, hogy a láda teteje hátrabicsaklott, majd élettelenül elterült a szörnyeteg a földön.
- Mi a szar volt ez? – kérdezte Nick ingerülten, s mindketten továbbra is fent tartottuk a mágiáinkat.
Aztán ahogy ezt a kérdést feltette, hirtelen bevillant. Az a régi, homályos, sose túl fontosnak gondolt emlék, ami akkor kezdett felkúszni bennem, amikor beléptünk ide.

- Azt hiszem, mimic-nek hívják őket - nyögtem kissé tompán, ahogy a térdemre támaszkodva felsegítettem magam a földről. - Bár még sose találkoztam élőben ilyesmivel, csak egy könyvben olvastam valamikor évekkel ezelőtt. Kincsesládának tűnnek, ha viszont óvatlanul felnyitják őket a pénzkeresők, megeszik őket. Ennél többre nem emlékszem. Azt hiszem valószínű feltételezés, hogy a többi is ezekkel az ocsmányságokkal van tele... - fintorodram el látványosan a következő ládára nézve.
- Ha tudsz ilyenekről igazán szólhattál volna, hogy ezek is lehetnek ilyenek. Számítottam rá, hogy valami megharaphat belülről, de arra nem, hogy maga a láda akar majd…
- Nem jutott eszembe, oké? Én se emlékezhetek mindig mindenre - vágtam hozzá kissé ingerülten.
Ugyanakkor nem rá voltam mérges, hanem magamra, de erről neki nem kellett tudnia. Én is úgy gondoltam, hpgy eszembe juthatott volna egy ennyire fontos információ, akkor is, ha Isten tudja hány éve hallottam róluk először és utoljára. Azt vártam, valami apró kis lények lesznek bennük, de azt nem, hogy maga az egész láda egy szörnyeteg lesz.
- Az, meg az és az is ott még tuti ilyen – mutatott rá Nick az egyes, ötös, és hetes ládákra.
- Igazán fantasztikus! - szusszantottam átható iróniával. - Van egyáltalán, amelyikben esélyes, hogy nem ezzel találkozunk?
- A többi között is feltehetőleg ezek lesznek. De szerintem egy rendes ládának is kell lennie. Csak őriznek valamit…
- Merem remélni, hogy az a valami, amit őriznek, igazán fontos - jegyeztem meg, ahogy lendületes léptekkel az egyik biztosan szörnyeteg ládához sétáltam. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én kipucolnám ezt a helyet - emeltem a magasba a szigonyom.
- Ha már elkezdtük… A meglepés miatt veszélyesek, egyébként nem túl erősek. Amíg egyesével szedjük le őket, nem lehet gond…
- Én is erre gondoltam - bólintottam.
Majd azzal a lendülettel fel is emeltem a fegyverem, hogy beledöfjek az előttem lévő ládába. Azonban, mintha az csak megérezte volna a szándékomat, hamarabb kinyitotta a száját, mint, hogy a fegyverem célt találjon. Beledöftem ugyan a szájába, de az ocsmányság fogai így is eltalálták a karomat, felsértve a bőrömet. Felszisszentem, ahogy kirántottam a fegyvert belőle, de túl nagy volt a lendületem. Megbotlottam ez egyenetlen, repedezett talajon, és egyenesen a mellete lévő ládára zuhantam, ami természetesen rögvest megérezte ezt. Felnyíltt, mire lependerültem róla és meg egyet belé döfve a földön landoltam. Innen pedig még inkább feleannyira se volt szép látvány a két lassan fölém magasodó mimic alakja.
- Hogy az a jó rohadt élet nem-...!
- Ó, bazdki! – káromkodta el magát hangosan a sárkányölő, majd közém és a ládaszörnyek közé ugrott.
Méreggel bevont jobb karját a bal oldalinak címezte, s lekevert neki egy hatalmasat, amitől visítva gurult arrébb a földön. Reménykedtem, hogy elég lesz ahhoz, hogy kicsinálja, de persze naiv remények voltak. Sajnos miközben sikeres találatot vitt be, a másik hasonlóan sikeresen az oldalába harapott. Az előzőnél jóval eréjesebb káromkodás hagyta el a száját válaszul, én pedig egy pillanatig őszintén örültem, hogy Lucinát nem hoztam magammal.
Ahogy a láda beleharapott Nick oldalába, meglendítettem a lándzsámat és ezúttal tökéletes találatot vittem be a szörnyetegbe. Hangos visítással engedte el a férfit, bár még ez se volt elég a teljes kiiktatásához, így a fegyvert kirántva azzal a lendülettel egy újabb csapást is mértem rá. Ettől már nyüszítve ugyan, de megadta magát.
A másik láda felkelt a földről és vérszomjasan, furcsa mozdulatokkal Nick felé kezdett rohanni. Nick ugyan megpróbált elugrani, de a láda meglepően gyors volt és egyenesen a lábába harapott, majd még meg is rágcsálta egy kicsit. A fárfi felordított, amiben egyszerre hallottam fájdalmat és dühöt, majd mindkét karját méreggel bevonva markolta meg a támadója fejét. Ráfogott az állkapcsaira és úgy kezdte szétfeszíteni, mintha csak valami automata csapdába téved volna a lába. El kellett ismernem, döbbenten tapasztaltam, hogy bírt vele. Még annál is nagyobb fizikai erő volt benne, mint sejtettem volna. Emellett cseppet sem gyomorbarát módon rothadni kezdett a mimik nyelve is, egészen addig, amíg a kegyelemdöfést bevíve a sárkányölő meg nem ragadta azt és nemes egyszerűséggel kitépte a helyéről, a láda egy kisebb hátsó darabját is magával rántva. Összerezzentem a látványra és a hangokra.
- Ezzel kimúlt igaz? – kérdeztem úgy két másodperc csend után, mintha a korábbi reakcióm le se játszódott volna.
- Ajánlom neki – morogta Nick, majd a földre hajította a lény elkorrodálódott nyelvét.
Felém fordult, majd felém emelve pikkelyes karját a bejárat felé kezdett terelni.
- Állj mögém. Elegem van ezekből megpróbálom kifüstölni őket egyszerre. A méreg hatással van rájuk, de ha van köztük rendes láda, abban nem okoz kárt.
- Rendben. Csak várj egy pillanatot - jegyeztem meg, majd gyorsan egy maszkot írtam fel az arcomra. - Így mehet - hunytam be a szemem is a biztonság kedvéért.
Nem voltam benne biztos, mennyire érne el itt a háta mögött, de az óvintézkedéseket szükségesnek éreztem. Ellenméreg nem volt nálam, meg egyébként is, egy méregsárkányölő mérgéről volt szó. Ha valami, akkor ez nem játék.
Igazéból nem tudom, mi játszódott le, mivel a szemeimet csukva tartottam, hallani viszont hallottam a hatalmas lélegzetvételét, majd az azt követő örvényt és a ládák sistergését. Persze túl szép lett volna, ha ennyivel le is tudjuk teríteni az összeset. Amint Nick kifújt levegője leülepedett, óvatosan kinyitottam a szemem, és bosszúan vettem tudomásul, hogy az öt ládából négy fuldokolva köhécsel és hörög. Valószínűleg az utolsóban már kincs volt. Mertem remélni, hogy olyan, ami megéri ezt a sorozatos szívást.
Szemmel láthatóan sebezte őket Nick taktikája, de még nem volt elég.
- Fire! - kiáltottam, ahogy a betűket felírtam majd lángra kapva előre lövelltek a hozzánk legközelebbi láda felé.
Kettőt szerettem volna meggyújtani, de sajnos csak az egyiket sikerült - azt viszont igazán jól eltaláltam. Az már más kérdés, hogy nem csak az az egy vetette magát felém lángokba burkolva, de egy másik is. Kiugrottam Nick háta mögül, és ketten két irányba vetettük magunkat, megfelezve a mikikeket is. Nem volt időm arra figyelni, társam mit csinált, de biztos voltam benne, hogy boldogulni fog.
A lángoló mimik megpróbált belém harapni, de sikerült időben kitérnem előle, és egy fordulattal hátulról megcsaptam a lándzsám végével. Előre repült, ugyanakkor a másik mimiknél már nem volt ekkora szerencsém és belehaparott a karomba. Elkáromkodtam magam, majd akkora lendületet vettem a lándzsával, amekkorát csak tudtam, és a harapás által keletkezett résen át a szájába szúrtam a fegyvert. Sikerült akkora erőt vinnem bele, hogy a nyelvét és a ládát magát is átlyukasztotta. Mialatt elengedte a karomat és eldőlt, a másik sajnos már a jobb lábamat rágcsálta. Megtámasztottam magam a fegyveren, majd nagy lendületet véve a másik lábammal fejbe rúgtam. Ez csak annyira volt elég, hogy egy pillanatra kiköpje a lábam, de ezt kihasználva sikerült a szemeit megcéloznom. Olyan mélyen döftem beléjük a fegyvert, ahogy csak erőmből kifért. Még vonaglott egy ideig és próbált újra megharapni, de összességében csak sikerült addig szurkálnom, amíg meg nem adta magát. Fáradt, ingerült és kimerült sóhajjal, vérző sebekkel vettem tudomásul, amikor az utolsó is elnyúlt a földön.

The member 'Aria Hillen' has done the following action : Kocka

---

'Aréna9' :

- Nighty? ... Aria? ... Hallotok? – próbáltam meg rákoncentrálni a telepatikus csatorna megnyitására.
- Hello főnök! – jött meg a válasz elsőként Nigthytól.
- Igen, hallak titeket. – reagált Aria is a felhívásra.
- Nálatok volt már valami izgalom? – érdeklődött az démoni alakváltó.
- Így is fogalmazhatjuk... - válaszoltam kelletlenül. - Igazából... arra gondoltam, hogy akár összefuthatnánk. Kezdek kicsit magányos lenni így egyedül. - nevettem. - Van róla bármi ötletetek, hogy merre vagytok?
Nyilván, a magánynak semmi köze nem volt a dologhoz… de higgyék csak ezt a többiek…
- Csináltam mentális térképet... Archívum mágián keresztül át tudom nektek dobni. – közölte a jó hírt Nighytingale. - Várj... Mi az, hogy egyedül vagy? – tette fel a kérdést meglepetten, amit nem akartam hallani.
- Történt pár dolog... – tértem ki a válasz elől, remélve, hogy ez elég lesz. - A térkép pedig jól jönne. Nekem is van már egy, szóval talán valamivel előrébb jutunk vele. – próbáltam terelni a témát.
- Nos, egy térképet én is vezetek arról, merre jártunk eddig. Mindent át tudok küldeni nektek. Három térképből már biztos össze tudjuk hozni a terület nagy részét. – tudatta velünk a másik alakváltónk.
- Kérdés, hogy alapból mekkora ez a hely. - jegyezte meg Nighty teljesen jogosan. - Humm hát ez érdekes... Épp it kolbászolgatunk, észak felé haladunk... Robbanás nyomait látom, néhány döglött denevér... Nem ismerős valakinek a felvázolt helyzet? – folytatta miután megszemléltük a három térképdarabot.
- Eghhh... – sóhajtottam fel bosszúsan, hiszen pontosan tudtam miről is van szó. - Volt velük némi nézeteltérésem... De a fenébe is, honnét kellett volna tudnom, hogy ekkorát fog robbanni?
- Nekem nem ismerős – válaszolta Aria közben.
- Nyugi mester, legalább össze tudjuk illeszteni a térképeink - nevetett Nighty… persze, hisz nem ismerte a teljes sztorit… szerencsére. – Nah, elvileg átment mindenkinek. Megvan a térkép?
érdeklődött, majd a megerősítés után elgondolkodva folytatta: - Oké, Rohandar térképe is megvan, és össze is tudjuk rakni őket... Aria, az a baj, hogy a te térképed nincs mihez viszonyítani még... Humm... Pedig jó lenne átlátni a felderített részeket. –mondta, mely nyilvánvalóan igaz volt, mindazonáltal, nekem már volt egy kész uticélom… azaz inkább csak egy irányom, így én eleve arra terveztem tovább menni, ehhez pedig pont Aria része lett volna a leghasznosabb, ugyanis ő jött be délről, amerre részben én is tartani akartam.
Végül tehát az információcsere után mindannyian tovább indultunk a saját utunkra, én személy szerint délre haladtam egy darabig, legalábbis amíg az út engedte. Visszatértem oda, ahol Lyla magához vett valami furcsa eszközt, amit eddig még nem sikerült megvizsgálnom…
- Hmm… ha kimegyek arra is sort kell kerítenem. – tűnődtem, majd az egyetlen nyitott úton tovább haladva szerettem volna a korábbi ellenfelem által említett délkeleti irányba haladni, csakhogy akadt némi gond… ismét.
Ahogy haladtam, éreztem, hogy valami erős energiájú dolog vagy egyén van előttem. Noha nem láttam és nem tudtam meg mondani, hogy mi lehet az, abban biztos voltam, hogy legalább olyan erős, mint saját magam, amikor csúcsformában vagyok, ha nem erősebb… s mivel mondanom sem kell, hogy ez akkor nem volt igaz, így mérlegelnem kellett.
A mérlegelés végén arra jutottam, hogy nem kockáztatok, s helyette inkább visszafordultam, majd valamivel északabbról indulva inkább kelet felé indultam tovább, ám itt rövidesen egy falba ütköztem. Innen legközelebb ismét délre indulhattam, mely voltaképpen pont kapóra jött volna… ha nem lett volna rengeteg vespida az utamban. Ötletem sem volt, hogy mennyien lehettek, de az biztos, hogy többen, mint amennyit szerettem volna.
Ugyanakkor a falon észrevettem egy kart is, amelyhez mondhatni ellenállhatatlan vonzalmat éreztem, hogy meghúzzam. Egy régebbi ismerősöm mondogatta mindig, hogy a titkos ajtók mindig feltűnő karokkal nyílnak, amikor olyanok, mint egy jó nő: mindig meg kell őket húzni, amikor csak lehet… Igaz, az illető már korábban beadta a kulcsot valami expedíción, ha jól emlékszem… nem nagy kár érte, de ez a szemléletmód valahogy rám ragadt, elvégre sok vesztenivalóm nem volt. Így hát meghúztam a kart, s egy kattanás után egy nagy semmi történt. Legalábbis én nem vettem észre semmi változást.
- Ennyit a titkos ajtókról. – sóhajtottam lemondóan, majd egy gyors értekezletet állítottam fel ezúttal Atlantával, akiről tudtam, hogy konyít valamit a vadállatokhoz.
A vele való értekezés után pedig végül úgy határoztam, hogy az árnyékok közé rejtőzök, s reménykedek, hogy nem kell túl sok varázserőt beleölnöm a dologba. A dögök persze valószínűleg észre se vettek, vagy ha igen, akkor nem sok jelentőséget tulajdonítottak nekem, ami felettébb örömteli volt, tovább haladva pedig egy méretes kaptár mellett haladtam el, mely mintha csak egy megakadt mechanizmus közepén lett volna, s félig a földbe volt süllyesztve. Akkor épp nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, csak haladtam előre, míg végül a zümmögő rohadékok mennyisége kezdett kevesebb lenni, s kiértem egy „tiszta zóna” határára, ahol végre ismét alakot ölthettem.
- Fuh, ebből azért nem csinálnék rendszert. – morogtam, ugyanis nem kevés mágikus erőbe került az út, mivel nem kis távolságról volt szó, ráadásul nem tudtam a szokásos „teleportációs” formát használni, kénytelen voltam folyamatosan árnyékká alakulva mozogni, ami nem volt túl előforráskímélő.
De túltéve magam ezen, körbenéztem, s egy „nagyon meglepő” dolgot találtam: egy kart.
- Akkor… húzzunk bele. – gondoltam megvonva a vállam s ezt is meghúztam, mire egy újabb kattanás és zümmögés volt a válasz, ám ahelyett, hogy csak nagyobb bajt csináltam volna, úgy tűnt, hogy a rovarok „visszavonulót fújtak”, s valamiért eltűntek a föld alá, majd a járatot elzárta egy kő.
Rövid morfondírozás után eszembe jutott, hogy a néhány pillanattal korábban látott kaptárnak is nyoma veszett, így pedig kezdett lassan összeállni a kép… ami felettébb nem érdekelt, így inkább az utam folytatása után néztem…

Spoiler:

A csaapt hátrahagyta az elhagyatott lakrészt, és visszatért egy korábbi ösvényre, mely remélhetőleg izgalmasabb területekre vezette őket.
- Szerintem északra kellene mennünk, látok rá némi esélyt, hogy belefutunk Rohandar kompániájába... Az eddig felfedezett terület alapján nagyjából már el tudom képzelni, mekkora lehet az útvesztő... - elmélkedett Nightyngale, ahogy társaival egy már járt úton haladva közelítették meg céljukat.
- Én már inkább csak haza akarok menni... - nyüszörgött Eclair, miközben fejét ide-oda kapkodta, potenciális veszélyforrások után kutatva.
- Nem tudom miért panaszkodsz, eddig csak egy zombival találkoztunk, meg egy fura üres ládával... biztos vagyok benne, hogy másokkal törtnétek durvább dolgok is... Itt most balra... - vont vállat Nightyngale, miközben az irányt is diktálta. Az alakváltó ekkor a csapat meglepetésére hirtelen megtorpant, és elmosolyodott. Elméjében egy ismerős hang csendült fel, s félelem nélkül utat engedett neki.
- Nighty? ... Aria? ... Hallotok? - kérdezte Rohandar, kiterjesztve gondolatait a megszólítottak felé. Nightyngale közben kicsit maga is megbütykölte a varázslatot, saját csatornát kapcsolt rá, hogy követői se maradjanak le az információcseréről. A labirintuson kívülieket is megszólította, bár egyelőre mindenkit csendre intett, közben pedig óvatos léptekkel folytatták útjukat a bentiek.
- Hello főnök! – válaszolt végül céhmesterének.
- Igen, hallak titeket. – jött a válasz Ariától is.
- Nálatok volt már valami izgalom? – érdeklődött Nightyngale. Érezte, hogy Alerion szólni akar, de egyelőre a mesterétől akarta hallani az információkat.
- Így is fogalmazhatjuk... - válaszolt Rohandar, érezhetően rejtegetve valamit - Igazából... arra gondoltam, hogy akár összefuthatnánk. Kezdek kicsit magányos lenni így egyedül. - nevetett, talán kicsit kényszeredetten - Van róla bármi ötletetek, hogy merre vagytok?
- Csináltam mentális térképet... -magyarázta az alakváltó. - Archívum mágián keresztül át tudom nektek dobni. Várj... Mi az, hogy egyedül vagy? – kérdezte végül, kissé megkésve reagálva a hírekre.
- Történt pár dolog... – terelt a céhmester - A térkép pedig jól jönne. Nekem is van már egy, szóval talán valamivel előrébb jutunk vele.
- Nos, egy térképet én is vezetek arról, merre jártunk eddig. Mindent át tudok küldeni nektek. Három térképből már biztos össze tudjuk hozni a terület nagy részét. – csatlakozott Aria is.
- Kérdés, hogy alapból mekkora ez a hely. - dobta be Nightyngale, miközben egy archívum interface-t idézett maga elé. - Humm hát ez érdekes... Épp it kolbászolgatunk, észak felé haladunk... Robbanás nyomait látom, néhány döglött denevér... Nem ismerős valakinek a felvázolt helyzet? – kérdezett rá teljesen ártatlanul. Sejtése szerint Rohandar lehetett, Atalanta pedig közben néhány ismerős lábnyomot is mutatott társainak. Egy férfi, egy fiatal nő, és mancsok... A helyzet viszonylag egyértelműnek tűnt.
- Eghhh... – érkezett válaszul Rohandar sóhaja, majd magyarázkodása - Volt velük némi nézeteltérésem... De a fenébe is, honnét kellett volna tudnom, hogy ekkorát fog robbanni?
- Nekem nem ismerős – válaszolt az angyali alakváltó is.
- Nyugi mester, legalább össze tudjuk illeszteni a térképeink - nevetett Nightyngale, miközben az interface-e segítségével végre is hajtotta ezt a műveletet. – Nah, elvileg átment mindenkinek. Megvan a térkép?
Nightyngale igenlő válaszokat érzékel, nem kifejezetten szavak formájában, csak gondolatokként.
- Oké, Rohandar térképe is megvan, és össze is tudjuk rakni őket... Aria, az a baj, hogy a te térképed nincs mihez viszonyítani még... Humm... Pedig jó lenne átlátni a felderített részeket. – elmélkedett az alakváltó telepatikusan is közvetítve gondolatait. Végül, mivel társai nem kívántak túl sok infót megosztani egymással, Nighty is elengedte a dolgot. A beszélgetés végeztével végül mentális utat engedett Alerion szavainak.
- Nah, azt akartam mondani, hogy nemrég Lyla és Froo is kipottyantak a labirintusból... Nem voltak túl jó bőrben... igazából a halál széléről lettek visszarángatva... de most már rendben vannak. Ange pedig... magától jött ki... Azt hiszem, valami robbanásról mondott valamit, de nem akart belemenni a részletekbe.
- Úristen, Ange és Lyla... - sikkantott fel meglepetten Eclair. - Hogy lehet, hogy Rohandar nem vigyázott rájuk?
- Ez már az ő dolga... Sejtem, hogy nem örült a társai elvesztésének... Főleg Angelina... Érezhető volt Rohandar mentális kisugárzásán is, hogy kicsit feldúlt, ezért is kellene mielőbb utána kerekednünk...
- Nightyngale, szerintem nem ártana, ha mi is bemennénk... - kapcsolódott be Kurousagi.
- Ezek után semmit sem szeretnék kockáztatni. Maradjatok kint... esetleg ha kijönnek mások, kérjetek el tőlük egy karperecet.
- Oké. - motyogott lemondóan a holdnyúl.
- Ha megtudok valamit, majd jelentkezek, szerintem ne maradjatok bent túl sokáig... Az a hely furcsa dolgokat művel az emberekkel. - intette társait óvatosságra a rúnalovag.
Nightyngale gyorsan rövidre zárta a beszélgetést, és tovább indult társaival. Mindössze pár métert tettek meg, egy olyan zsákutcába, melyet Rohandar valamiért felfedezetlenül hagyott. Egy ismerős ládika csücsült benne.
- Ó nem... nem, nem, nem. Nightyngale, hagyjuk ezt. Ezek a ládák veszélyesek. - sikkantott fel Eclair, aki rögtön hátrálni is kezdett, hogy még véletlenül se érje őt semmilyen rejtett mágia.
- Félelmed megalapozatlan. Az előbb sem történt semmi, Nightyngale pedig tudja mit csinál. - intette őt fegyelemre Atalanta. Eclair tekintete kikerekedett, és még távolabb húzódott, immáron társától is. Nightyngale mögé akart menekülni, a nő azonban ügyet sem vetett rá. Máris egy csontharcos materializálódott előtte, aki megindult a láda felé.
- Igazából nem érdemes rúnákkal kínlódnom... Ha robban, akkor minket már alig fog érinteni a lökéshullám, ha meg bármi más van odabent, úgyis elér minket, ha megszüntetem a rúnamágiát... Szóval... Aki mer, az nyer. - Elszántan utasította harcosát a ládikó felnyitására, melynek következtében... nem történt semmi. Vonakodva bár, de mindhárman közelebb léptek a titokzatos tárolóhoz, és belekukkantottak. Ősi pénzérmék, néhány közepes értékű ékszer és egy furcsa mágikus kulacs lapult benne.
- Majd ha kijutottunk, megnézzük mit tud. - bólintott Nightyngale, csak úgy magának, és belevágta szerzeményét táskájába. - Menjünk vissza egy korábbi elágazáshoz, aztán kezdjük el keresni a főnököt.
Társai csak bólintottak, és megkezdték útjukat. Eclair viselkedése azonban immáron Nightyngalenek is kezdett gyanús lenni, így már nem csak környezetére, hanem lüke mentoráltjára is figyelnie kellett...

The member 'Nightyngale Abyss' has done the following action : Kocka

---

'd20' :

Tekintve, hogy lejárt a bővített határidő is, a 6. kört lezárom. Elérkeztünk a 7. körhöz.

Nighty, Roha, várlak titeket a következő lépések megbeszélésére, a többiek újra próbálkozhatnak az előző kör történéseivel, egészen szeptember 25-ig.

Nighty: Nos.... Izgalmas döntést hoztál. Egy nagyobb terembe érve egy díszesen megmunkált, enyhén hajlított pengéjű szablyát találtál a földbe szúrva. Minden gond nélkül ki tudod húzni a földből, amit meg is tettél. A kard azonban, mielőtt bármit tehetnél vele, kitépi magát a kezedből, és visszarepül a földbe. Ráadásul repülés közben osztódik: most már kettő van a földben, egymás tökéletes másai.
Bármilyen módon próbálkoztál felvenni őket, az eredmény ugyanez lett. Mind a... harminc-negyven alkalommal? Kardok tucatjai állnak ki a földből.
Ahogy megpróbálsz kilépni, a fegyverek halk, fémes hanggal remegni kezdenek, és a levegőbe emelkednek. Mindegyikük 1 HP-val rendelkezik: az első pár darabot minden gond nélkül legyűritek, de hamarosan a túlerő fölétek kerekedik. A halálos sebek előtt a karkötők felizzanak, és kint találjátok magatokat. Gyógyításra szakosodott mágusok állnak fölöttetek, és percek alatt kigyógyítanak titeket. A karkötőket visszaveszik - mágiájukat veszítve amúgy sincs már hasznuk. Mindannyian kaptok egy-egy bájitalt, ami fizikai sebeiteket begyógyítja és mágikus tartalékaitokat is visszatölti. Teljes HP-n vagytok. Visszamész, visszamentek, esetleg kint maradtok?

Nighty gyanakodni kezd arra, hogy valami nem stimmel Eclairrel. 16-os küszöbre dobsz, amely mostantól minden körben 2-vel csökken. Ha sikerül, észreveszed Ekkin a mágia hatását, ellenkező esetben nem találsz semmi gyanúsat. Ezen kívül még 2 köröd van észrevenni a hatást.

Roha: rövid nyugati séta után egy emelvényhez érkezel. Ahogy a succubus mondta, az emelvényen egy pár medált találsz nyakláncokra fűzve. Mikor felemeled, szikrát érzel az ujjadban, és akaratlanul is Angelina jut eszedbe.
A semmiből megjelenik egy nálad kicsit gyengébb másod. 3 HP-val rendelkezik, és nem tűnik boldognak amiatt, hogy megmozdítottad a kincset, amit őriz.
- El tudtad mozdítani a medált a helyéről. - horkan fel lenézően. - Van valaki, akit meg akarsz védeni. Lássuk, képes is vagy rá?
Ugyanazokkal a mágiákkal rendelkezik, mint te, és stílusa is hasonló a tiédhez.
1 HP árán kaptál 3 temp HP-t. Ugyanezt a mágiát a klónod is elsüti.

Miután legyőzted, az alábbi tárgyat kapod meg:

Név: A másik felem / My other half /
Leírás: Két nyaklánc, amelyek medálja félbe van törve. A két fél tökéletesen illeszkedik egymásba. A medál felizzik, ha a másik fél viselője veszélyben érzi magát, és ekkor aktiválható a medálokba rejtett mágia: a teleportáció, maximum szint*5 kilométer távolságra. A veszély mibenlétéről nem ad a medál tájékoztatást. Aki teleportálni akar, annak a kezébe kell szorítania a medált. A mozdulatot érzi a fogadó fél, aki három módon adhatja beleegyezését a teleportációba: mágikus erő bevezetésével, egy szó kimondásával vagy egy kézmozdulattal.

Az út pedig ezt követően viszonylag békés volt, és még csak nem is tartott sokáig. Alig lépkedtem előre valamit, s máris egy emelvény rajzolódott ki előttem. Még közelebb sétálva pedig már tárgyakat is láttam rajta: két medál, melyek egyesével egy-egy nyakláncra voltak fűzve, s mintha csak egy érme két fele lettek volna, középen összetörve.
- Valószínűleg ez lehet az, amiről a ribi beszélt. – gondoltam elégedetten, hisz, ha csak a fele igaz volt annak, amit mondott, akkor egy felettébb hasznos kis eszközre tehettem rá a mancsomat.
Az óvintézkedésekkel persze semmit se törődtem, bár lehet, hogy nem ártott volna, elvégre ki ne tudná, hogy a rejtett kincseket mindig csapdákkal szokás védeni… na mindegy. A lényeg, hogy egyszerűen odaballagtam, s megragadtam a két ékszert, ekkor pedig, mintha csak valami megrázott volna, olyan érzés futott át az egész testemen, s akaratlanul is Angelinára gondoltam.
Az élménytől megráztam a fejem, de nem maradt sok időm mondhatni semmire, mivel előttem jelentem meg. Mármint hogy én magam magam előtt… vagyis hogy… na, szóval egy hasonmás… hasonmás? Csak az lehetett, vagy legalábbis valaki, aki úgy nézett ki, mint én, és nem én voltam az… meg nem is egy tükör.
Mivel az ereje nem sokkal maradt el az enyémtől, így tehát úgy döntöttem, hogy nem árt az óvatosság. Noha az ékszerek már a kezemben voltak, nem lett volna túl vicces csak úgy kint találni magam a lovagoknál, mint ahogy a többiek…
- Tényleg, velük is beszélnem kéne! – csapott belém a felismerés, de nem volt időm minderre.
Olyan szinten támadtam magamra, hogy azt öröm lett volna nézni.
- El tudtad mozdítani a medált a helyéről. – horkan…tam? fel lenézően. - Van valaki, akit meg akarsz védeni. Lássuk, képes is vagy rá? – kiáltott fel az imposztor.
A mocsokja olyan természetességgel vonta fel a szélpajzsot, a sötét írást, s minden egyéb mágiámat, mintha csak az övé lett volna.
- Hmm… galád. – mondtam nemtörődöm módon, s lemásoltam magam….
Őszintén szólva már én is kezdtem belekeveredni magamba, mert ha én én vagyok és ő is én és ő azt csinálja, amit én, akkor én csinálom azt, amit ő, tehát mi csináljuk azt, amit én, és ha mi azt csináljuk, amit én, akkor mi vagyunk én, tehát nem lesz olyan, hogy én, csak az, hogy mi. Mi viszont nem lehetünk mi, mivel a mi az több mint az én, én viszont nem akartam még egy ént, aki nem én, csak olyan, mint én… Na jó, hagyjuk az egészet, inkább lerövidítem a sztorit:
Igazából nem volt nagy meccs. Igaz, belekerült némi varázserőmbe, de tekintve, hogy minden technikámmal tisztában voltam, illetve jól ismertem magam, így könnyű volt védekezni, ami pedig a támadást illet, nos, elméletben ugyebár ez fordítva is igaz lett volna. Csakhogy mi határozza meg az embert? Igen, tudom, ott van az a hülye vicc, hogy a lét, és ha megiszod a lét, akkor elszáll a tudat, de most nem erre gondoltam. Sokkal inkább arra, hogy egy embert még mágiával is képtelenség teljesen lemásolni.
Birtokolhatja valaki az emlékeit, az erejét, a kinézetét, még akár az érzéseit is, de attól még sosem lehet ugyanaz. S, mint mondtam, nem először kellett harcolnom egy ilyesfajta mágiával, bár be kell valljam eddig ez volt a legvalószerűbb. Csakhogy tudtam az ellenszerét: nem kell túlgondolni, csak pontosan azt csinálni, amit tudok magamról, hogy nem csinálnék.
Támadnék egy adott helyzetben? Kit érdekel, inkább védekezni kéne, s láss csodát, máris kikerültem egy ellentámadást. Védekezésre kényszerülnék? Egy fenét! Csak a támadás előre! Persze önmagában még ez is ostobaság lett volna a részemről, csakhogy ismertem magam, tudtam, hogy mire jutnék, milyen taktikát használnék, így pedig bőven egyszerű volt az egész: múld felül magad minden pillanatban! Ennyi volt a titok. Ha előrébb tudtam gondolkodni, mint tettem volna 3 perccel korábban, ha tudtam tanulni abban az öt percben, ami eltelt, akkor a meccs máris az enyém volt.
A helyzet pedig pontosan ez volt, s rövidesen a megjelenő alak úgy tűnt el, mint ahogyan jött, én pedig egy diadalittas „chö” kíséretében megpörgettem a két nyakláncot a mutatóujjamon, majd zsebre vágtam őket, hogy biztos helyen legyenek, elvégre azt mondta a szarvas kislány, hogy ne vegyem fel egyedül… és elvégre mért hazudott volna, hiszen csak meg akart ölni, nem?

Spoiler:

The member 'Rohandar Blacksteel' has done the following action : Kocka

---

'Aréna3' :

Nightyngale nem akarta elsietni a mesterének felkutatását, ennél jobban zavarta egy felfedezetlen terület a már összeillesztett térképen. Ha sejtései helyesek, a végén úgyis Roha mellett kötne ki. A banda nyugodtan haladt a kihalt folyosón, mígnem egy nagyobb terembe értek, melynek közepén egyetlen díszesen megmunkált, éles pengéjű szablya meredt ki a földből. Az eddig oly óvatos Nightyngale azonban vesztett élénkségéből. Nem okozott számára kihívást eddig semmi, és túlzott óvatoskodása már-már önmagát bosszantotta.
- Atalanta, esetleg érdekelne egy új fegyver a tárházadban? - kérdezte, kezével utat mutatva a nőnek.
- Én ezt nem tartom jó ötletnek! - nyikorgott Eclair, némileg kétségbeesve.
- Azért van rajtad a karkötő, hogy rossz döntéseket hozhassunk. Nem is hiszem el, hogy Rohandar csapatán hogy tudott kifogni ez az útvesztő... Tiszta csalódás. - legyintett az alakváltó. Atalanta közben a fegyverhez lépett, és Nightyngale bíztató bólintása után könnyedén kihúzta a kardot a helyéről. Cressida alakjában felizzottak démoni szemei, ahogy megpróbálta értelmezni az aktiválódó mágiát. A kard kitépte magát a fegyvermágus kezéből, replikálódott, majd immáron ikertestével együtt vágta bele magát a földbe.
- Urgh... Nem megy. Túl komplex... talán ha magam csinálom, sikerül megértenem a mechanikáját... - gondolkodott el a nő, ahogy közelebb lépett ő is. - Húzzuk ki egyszerre...
- Uhm, nem tetszik ez nekem, Nightyngale.... - próbált közbeszólni Eclair, a démoni alakváltó azonban leintette őt.
- Ne állj a tudomány útjába, Ekki. - nevetett közben.
A varázslat azonban megismétlődött, s immáron nyolc kard állt ki a kőtalajból. Atalanta feladta, nem volt különösebb szüksége a fegyverre, és őt nem hajtotta sem büszkeség, sem kíváncsiság a kardok titkának megfejtésére.
- Teljesen azonosak... egyformák... a mágia nem feleződik, hanem lényegében duplázódik... Érdekes... - motyogta Nightyngale, ahogy újabb és újabb kardokat húzott ki, és dobott maga mögé. - ÉRdekes... és bosszantó.
- Nightyngale, menjünk el innen, kérlek. Nem tetszik nekem ez az egész. - nyöszörgött Eclair, szemeit kardról kardra, Atalantára, majd újra a kardokra kapva. - Rohandar is vár már ránk...
- Majd ha megfejtettem ennek a szarnak a titkát! - förmedt rá a nő. Démoni tekintete idegesen felizzott, bár haragja inkább a számára megoldhatatlan rejtélyre irányult. A rókalány azonban így is hátrahőkölt rémületében.
- Cressida... - suttogta remegve. - Hát mégis hatással van rád...
Nightyngale kezéből kivágódott egy kard, majd önmagát replikálva a földbe csapódott. Hátat fordított korábbi tevékenységének, és önuralmát megfeszítve nyugalmat erőltetett magára.
- Igazad van... ne haragudj, Eclair. Menjünk tovább. - majd a beszélgetést lezárva megindult a terem túloldala felé, maga előtt terelgetve követőit.
Már majdnem elhagyták a területet, amikor szörnyű megérzés lett rajta úrrá.
- Hatalmas hibát vétettem... - fordult hátra megrökönyödve, ahogy tucatnyi lebegő kard suhant felé. Érintése nyomán azonban sorra tűntek el a fegyverek, azonban helyükre azonnal kettő másik érkezett. Eclair és Atalanta harci állásba helyezkedett, és kérdés nélkül irtíni kezdték a feléjük szálló elbűvölt fegyvereket.
- Én szóltam! - kiáltotta túl a csatazajokat Eclair, aki körül egy szikrázó tornádó tombolt.
- Ha meghalunk, hát visszatérünk! - nevetett Nightyngale frenetikusan.
- Hát dicső lesz a halálunk! - csatlakozott Atalanta is, aki most két rövidkarddal felfegyverkezve aprította maga körül a mágikus fegyverek hadát. Néhány perc erejéig a három amazon még tartott magát az elsöprő mennyiségű penge vihara ellen, azonban idővel vérző vágások tucatjai gyengítették le őket, és mágikus tartalékaik is merülőben voltak.
- Atalanta! - sikított fel Eclair. Nem tudta, hogy hová tűnt a lány, de egyik pillanatban még összesett mellette, a következőben pedig már nem volt sehol. Vajon az igazi Atalanta volt az, kit magával ragadhatott a karkötő védelmi mágiája, vagy a hamis szellemlény, aki átvette a helyét. Az elemi mágusnak azonban nem maradt sok ideje arra, hogy ezen gondolkozzon. A túlerő immáron őt is elsöpörte, s a következő pillanatban érezte, hogy kicsúszik alóla a talaj. Teste Nightyngale szeme láttára hanyatlott a földre.
- Hát ez jó móka volt! Még visszatérünk! - nevetett fel Nightyngale, miközben egy utolsó pusztító pecsét mágiát rajzolt fel, hogy végső búcsút vegyen ettől a teremtől. A kardok, melyeket a támadása nem söpört el, majdhogynem felnyársalták őt, ám az utolsó végzetes hasítás előtt furcsa rántást érzett magán. Más volt, mint a démoni teleportáció, amit ő használt, kényszeres, megállíthatatlan és számára kontrollálhatatlan. Nem tetszett neki a kiszolgáltatottság, főleg nem akkor, mikor megjelentek előtte a Tanács túlbuzgó lovagjai, akik azonnal sebeinek tisztogatásába kezdtek. Gyanús mágikus löttyöt nyomtak a kezébe, miközben Alerion tolakodott oda hozzá a sok ismeretlen arc közül.
- A csajok rendben vannak? - kérdezte őt az alakváltó elgyengülve, immáron saját arcát viselve.
- Már ellátták őket. Idd azt meg nyugodtan, nem fognak megmérgezni. Segít visszanyerni a legjobb formádat. - magyarázta a férfi némileg aggódva, mire a nő felhörpintette a varázsitalt.
- Ostoba voltam... - nevetett kicsit szégyenkezve a nő.
- Hallottam hírét. - nevetett őszintén Alerion. Úgy tűnt, a Tanács varázslataiba vetett bizalma segített neki elfeledtetni, hogy Nightyngale milyen veszélybe sorolta kedvesét. - Nem kéne ennyit Cressida alakjában töltened egyszerre...
- Nem vagyok biztos benne, hogy Cressida miatt történt... A saját büszkeségem sérült... - válaszolt lesütött szemekkel, ám immáron sokkal erősebb hangon. Nemsokára az orvosok eliszkoltak mellőle, és ahogy a nő végigpislatott testén, elégedetten nyugtázta, hogy egy heg sem látszik rajta.
- A Gorgon vezetői még nem lettek kifüstölve, ugye? - kérdezte Nightyngale őszinte érdeklődéssel, miután csatlakozott társaihoz, akik hozzá hasonlóan már sokkal jobb bőrben voltak, mint mikor legutoljára látta őket. Eclair Kurousagi karjaiban lelt megnyugvást, Atalanta pedig éppen csak hozzáért kézfejével Alerionhoz, de akárhogy mozogtak, az érintés konstans jele volt annak, hogy a férfi közelsége biztonságérzetet ad neki.
- Nem. De még nem volt halálos áldozat sem. - válaszolt Kurousagi aggodalmaskodva.
- Kész vagytok arra, hogy begyertek velem, és kipucoljuk a helyet? - kérdezte komolyra fordítva a szót.
Társai hezitálás nélkül bólintottak.
- Ideje komolyan venni az ellenséget. - nevetett fel Eclair, ezzel leplezve idegességét.
- Ha már úgyis a sötét céhek kiirtása a Griffek célja... - csatlakozott Kurousagi, racionalista kapaszkodót keresve arra, hogy miért akar bemenni, annak ellenére, hogy leginkább a bosszúvágy hajtotta őt.
- És most megvan hozzá a törvény áldása is. - tette hozzá Alerion, hivatásos katona vakáción, de rúnalovag örökké lélekben.
- S talán... - emelte tekintetét társaira Atalanta. - Találok valami összeköttetést a múltammal.
Nightyngale meghatottan futtatta végig a tekintetét társain - azokon akik tudták, milyen odabent, s azokon, akik látták milyenek azok, akik élve kijutnak onnan.
- Keressük meg azokat a rohadékokat és verjük ki belőlük a csapdáik megoldását! - próbálta ösztönözni csapatát az alakváltó.
- Még mindig nem engedted el azokat a rohadt szablyákat? - kérdezte tettetett idegességgel Eclair.
Nighty azonban csak nevetett, és kérdés nélkül megindult az északi bejárat felé, hogy felkutassa céhmesterét.

The member 'Nightyngale Abyss' has done the following action : Kocka

---

'd20' :

Meg indultunk újra. Végigsétáltunk az úton egészen a kamráig ahol a hullák még mindig ott voltak. Legalább nem változott semmi. A hely teljesen ugyan olyan volt, mint először. Vagyis nem változtattak semmit sem. Éppen ezért nyugodtan sétáltunk tovább ki a folyosóra. Ahol el kellet dönteni merre menyünk. Egyenest vissza Joker hez és lerendezzük. Vagy megnézzük, mi van a másik irányban. Jokerrel egy az egy ellen lehet küzdeni különben megint ott, leszünk ahol az előbb. Vagyis kikkell találni mi legyen vele. Ám csak az egy-egy elleni harcra tudtam gondolni. Éppen ezért inkább a másik irányba indultunk meg. Raven a vállamon. egy panelen jegyezte az utat. Egyszerű kis vonaltérképet készített, amit kitudja, mire használhatunk majd. Nem siettünk sehová. Okulva az előző hibából inkább nyugodtan megfontoltan haladtunk.  A mágikus sötétség még mindig körbe vett minket. Hiába próbáltam először a felderítőt előre küldeni nem számított. éppen ezért most magunk voltunk a felderítők. Hiszen harcban nem sokat számít a jelenléte. Ezen gondolatok közepette haladtam előre.
- Van valami előttünk. – Szólalt meg a kismadár a vállamon. Egy bejárat volt ott. Amit a mágikus sötétség felfedett. Pont ugyan olyan, mint amin már egyszer átmentünk. Éppen ezért elővettem a fegyverem és felkészültem. Raven a vállamon maradt és előkészítette a mágikus paneljét. Átléptük a kaput. És akkor szemünk elé tárult egy nagyobb terem, amiben rengeteg kincs volt. Nem szanaszét hanem ládákban és zsákokban. Hiába néztem körbe nem láttam semmit sem.
- Raven? – Kérdeztem a társam.
- Nem érzékelek életjelt. – Mondta az információt. Ami még nem jelentett semmit sem. Ám be kellet vele érnem. Így odaléptem az egyik zsákhoz hogy megnézzem mit is rejt. Belenyúltam hogy megfogjam a kincset. Amikor is hirtelen a zsák ráharapott. Amit követően minden azonnal életre kelt. A zsákok és a ládák is. Minden minek szája volt most harapni akart. Én azonnal szétvágtam a fegyveremmel a zsákot. Ezzel kiszabadítva a kezemet.
- Vigyázz! – Kiáltott Raven a vállamon ülve miközben pár mágikus panel jelent meg körülöttünk. Mint valami védőburok védett minket a támadástól. Ezt kihasználva. Összecsaptam a két kezem és magamra alkottam az acél páncélom. Raven a magasba repült a vállamról én meg indultam előre.
Az átkozott teremtmények csak úgy támadtak. Nem gondolkodtak csak nekem rontottak. Ami meg könnyítette a dolgomat. Egymás után zúztam szét a ládákat. Amik ahogy elpusztultak azonnal el is tűntek, mint valami illúziók. Ám amikor az egyik láda fedele rácsapott a fegyveremre. Akkor olyan volt mintha csak egy satuba fogták volna be. Vele együtt mozgott ezzel meg akadályozva annak használatát. Amit egy másik ki is használt és rácsapta a fedelét a karomra. Még jó hogy a páncél megvédett. Ám így is éreztem a csapást. Éppen ezért felé tartottam a tenyerem és acél golyókat lőttem rá. Amik szanaszét szaggatták a ládát. Amit követően a fegyveremen lévő ládát. Kalapácsként használtam és nekivágtam egy zsáknak. Mind a kettő semmivé vált. Ekkor néztem Raven-re aki éppen pár ládával harcolt. Amiket szépen darabolt a szélpengékkel, míg nem egy zsák kincs nem ugrott rá és a földre nem kényszerítette. Azonnal felé vágtam a fegyveremmel és egy szélpengével el is pusztítottam azt a szörnyet. Amit követően a kis madár azonnal a levegőbe emelkedett.
- Kes! Adj nekik! – Kiáltotta el magát. Amire én már nem is válaszoltam. Egy gyors mozdulattal eltettem a fegyverem. Aztán összecsaptam a kezem és egy minigun-t alkottam. Majd a kezembe vettem.  Amiből aztán elkezdtem ontani a golyókat. Mindent szétlőve, ami csak elém került. A társam a fejem felé repült. Ezzel elkerülte azt, hogy ő maga is a támadás áldozata legyen. A hogy a fegyver csöve forgott úgy ontotta magából az vasgolyókat. Abbahagytam a tüzelést és a fegyver meg állt. Nem maradt semmi sem a mi mozgott volna. A kincses zsákok és ládák eltűntek. Az illúziónak vége lett.
- Ez kemény volt. Ez a csapda nagyon veszélyes volt. – Magyarázta Raven ahogy a vállamra szállt.
- Az. – Jegyeztem meg ahogy eldobtam a fegyvert ami szertefoszlott eternanóvá. – Úgy tűnik nehéz dolgunk lesz. – Magyaráztam el a dolgot.
- Az biztos és a java még hátra van. – Mondta Raven a vállamon ülve.
- Hogy vagy? – Kérdést tettem fel. Erre ő egy mágikus panelt hozott elő. Amin nem csak az ő de az én adataim is megjelentek.
- Egyikünknek sincs komoly baja. De azért jobb ha legközelebb óvatosak leszünk. – Adta tudtomra a tényeket.
- Jó. – Mondtam nyugodtan.
 
( Kes:13-4 =9hp  Raven:8-2=6hp)

A 8. körnél járunk. Lehet megbeszélni velem az újabb lépéseket. Határidő: 14.10.2019.

Nighty és Roha csatlakoztak egymáshoz, és ketten együtt indulnak tovább, megerősítve csapatukkal. Rövid bolyongás után holttestekbe botlanak, amelyekre anatómia, illetve nyomolvasás próbákat dobtak: ennek eredményeként az alábbi ismeretekkel gazdagodik a csoport: az első két ellenfelet nyilak terítették le. Az első tűpontosan szívbe érkezett, a második nem volt annyira pontos, mint kellett volna, a maradékot pedig kardcsapások végezték ki, szintén egyre pontatlanabb csapásokkal. A támadó remekül boldogul, ha csak egy ellenséggel kell harcolnia, de többel már kevésbé.

Aria és Nick: ti egy kb másfél méter magas oltárhoz értek, amelyen egy nyitott könyv pihen. A világításról két gyertya gondoskodik. Abszolút semmi reakciót nem mutat az építmény egészen addig, amíg Aria bele nem olvas a könyvbe, de az olyan izgalmasnak tűnik, hogy el sem bírja szakítani róla a szemét: egy perc leforgása alatt annyi ismeretet szerez két jártasságban, amit hónapok gyakorlásával tudott volna elsajátítani. A küldetés végéig ideiglenesen megszerez két jártasságot, amit D20-al dob ki.

Kes-Shiki: a páros csatlakozik egymáshoz, és újfent elindulnak Joker felé. Raven hátramarad egy apróbb mentális trükk után: megosztja egymással a két mágus emlékeit a mágiákról.
Ahogy Jokerhez érnek, elsüti újra előző trükkjét, és megcseréli a mágiáikat. Azonban most már felkészültebbek, és egyenlő esélyekkel harcolnak (aréna3-as kockákkal). Ahogy Joker 5 HP-ra ér, láthatóan rémült lesz, és menekülőre fogja. Segítsége is akad a menekülésben: egy újabb, eddig még nem ismert alak érkezik meg, aki mágikus sötétségbe borítja a területet. 18 HP-val rendelkezik.
Kes és Shiki, mivel nem látnak a sötétben, menekülőre fogják.

- Eclair, állj meg egy pillanatra. - kapta el Nightyngale a rókalány grabancát. - Valami nincs rendben az auráddal.
Az alakváltó mágikus szemeivel pásztázta a lányt, majd beletúrt elméjébe kiterjesztett telepatikus hálózatának segítségével.
- Nightyngale, mit csinálsz? - pislogott megszeppenve a lány, miközben zavarodottan Nightyngale és Atalanta között futtatta a tekintetét.
- Miért vizslatod Atalantát? - kapta el a tekintetét nő, és maga is szemügyre vette az említett személyt. - Teljesen rendben van. Neked viszont valami baj van a fejedben.
- Miről beszélsz, nem nekem van bajom... És Atalantának sincs, ő is tök rendben van. Hehe... - nevetett zavarodottan, őszinte gondolatait immár nagyon gyengén leplezve a hanjuu.
- Oké, akkor lássuk te mit láttál... - bólogatott Nighyngale. Röpke illúziót idézett maga elé, melyet Eclair elméjéből emelt ki. A lány ellenkezni próbált, de az alakváltó erősen szorította csoklóját, és nem engedte menekülni. A kis csapat néma döbbenettel figyelte az előttük lezajló eseményeket. Egy szellemlény jelent meg, mely egyenest Atalanta felé suhant súlytalan testével. Ujját fenyegetően elhúzta a fegyvermágus torka előtt, majd eggyévált vele.
- Hát ez érdekes volt. - bólogatott Nightyngale.
- Ez az egész... csak illúzió volt? A szellem ott sem volt? - kérdezte Eclair meglepetten. Kicsit megszédülve hullott a földre, azonban Kurousagi mellette termett, és támogató karjaival még elkapta őt az utolsó pillanatban.
- Jól vagy, Ekki? - kérdezte aggódva. A hanjuu gyengén bólogatott, és partnerének segítségével összeszedte magát és felállt.
- Nemsokára jobban lesz. Az emberi elme nem szereti kifejezetten, ha valaki turkál benne... Sajnálom, hogy ezt magadban kellett tartanod, de most már minden rendben lesz. - mosolygott Nightyngale megértően, miközben megvakargatta a rókalány füle tövét.
- Most már világos, miért viselkedtél velem szemben olyan különösen. - csatlakozott Atalanta is. - De az idő sürget minket.
- Nah jah, a jelentések szerint még nem lettek kifüstölve a sötét mágusok. - jelentette Atalanta. - Viszont bármennyire is kérleltem az őröket, nem tudtak új karperecet adni nekünk... Nem tudom mit képzelnek magukról, visszautasítani egy nemes kérését. A másodunkatestvérem a királyi családba házasodott be, bármikor kirúgathatnám ezt a bandát. Vörös szőnyeget kellene teríteniük elém, ezüst tálcán tálalni a legjobb lakrimákat, de még egy karperecet sem képesek adni...
- Alerion. - intette csendre Atalanta. - Úgy emlékszem, nem kívánsz a privilégiumaiddal élni, és saját erődből szeretnél megbecsült harcossá válni...
- Igazad van... induljunk, nekem igazából mindegy... - durcázott a férfi, fejét lehajtva és megrugdosva néhány közeli kavicsot.
- Oké, megbeszéltem Rohával, hogy bevár minket ott, ahol éppen vannak, szóval.. indulhatunk. Az északi kapu felől a legbiztonságosabb megközelíteni a helyet.
- Én is jövök. - sétált be a képbe egy bundás hímfarkas, mindenféle köszönös vagy formalitás nélkül - A cicák úgysem boldogulnak egyedül, ahogy látom.
Eclair azonnal felvette az elé hajított kesztyűt. Froo már korábban is kihúzta nála a gyufát, és önérzete nem hagyhatta annyiban beszólását.
- Én úgy hallottam, te előbb kidőltél, kutyuska. - válaszolt ellenségesen Ekki.
- Kellett egy kis friss levegő és meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e Angelinával... így meg gyorsabb volt, mint kisétálni. - próbált visszavágni az ordas, ám Eclair nem különösebben találta éleselméjűnek megjegyzését - Lyla is rövidesen csatlakozik, csak még... el kell intéznie valamit.
- Megkeresi a pórázod? - kontrázott a lány.
- Kiindulva abból, hogy mi történt veletek, inkább rád kéne egy cicus... - mosolygott önelégülten Froozer, miközben fejét csóválta - Ha elég rátermett lettél volna, akkor meg tudtál volna győzni mindenkit, hogy nem kéne szórakozni egy csapdával... de neeeem, inkább hülyéskedtetek.
- a mágiatudomány áldozatokkal jár. Például, mindig is érdekelt, milyen lehet egy mágikus farkas anatómiája belülről. Van kedved részt venni a kutatásomban? - kérdezte ártatlan tekintettel a hanjuu.
- Bár díjazom a lelkesedésed, és örülök, hogy ilyen vonzó a testem számodra. - vigyorgott tovább pimaszul a farkas - De nem tervezek még fűbe-harapni az elkövetkezendő... öven-hatvan évben legalább.
- A tervek nem mindig sülnek el a várakozásoknak megfelelően. - folytatta a lány. - Én a helyedben vigyáznék a bundádra, nehogy kabátka legyen belőled.
- Majd legfeljebb kölcsönveszek tőled egy-két életet, a cicáknak úgyis kilenc van nem? - nevetett válaszul ellenfele - Te meg úgyis annyira szeretsz, biztos adsz párat nem?
- Itt vagyok én is, mehetünk! - jelent meg Lyla is integetve, ahogy csatlakozott a csapathoz.
- Persze, ha macska lennék, kettőt is adnék. - válaszolt az ordasnak Eclair, Lyla megjelenését teljesen figyelmen kívül hagyva. - Kell egy csinos bunda, egy szőrme szőnyeg, és egy ágytakaró is a teljes kollekcióhoz.
- Milyen kedves tőled... csak aztán nehogy egy meg arra menjen el, hogy elpattan egy ér a fejecskédben az idegességtől. - vigyorgott tovább az ordas.
- Ugyan már, egy kis házi kutyusra nem tudnék annyira haragudni. Túl egyszerű teremtmények vagytok ti ahhoz, hogy komolyan vegyelek. - válaszolta a lány. Hangjában idegességnek nyoma sem volt, egyre jobban uralta az érzelmeit, és most nagyon nyeregben érezte magát. Froo szava szinte lepattantak róla.
- Nocsak, ez érdekes... nem is tudtam, hogy valaki le meri hülyézni azt, akinek az agya nagyobb az övénél... érdekes hozzáállás. - elmélkedett Froozer. - Bár igaz is, majdnem elkaptál. Egy pillanatra majdnem lesüllyedtem a szintedre és megverhettél volna a rutinoddal. Úgyhogy inkább haladjunk, Roha nem a törelméről híres, szóval nem vár meg minket, ha nem csípkedjük magunkat. - javasolja full nyugodtan.
- Ohh, igaz is, elfelejtettem, hogy nálad nem megy egyszerre a beszéd és a mozgás. - bólogatott Ekki sajnálkozva. - Hát mire jó az a nagy agy, ha nem irányítja a tested?
Erre a farkas már nem válaszolt, csak horkantott egyet. Eclair, győzelmét nyugtázva kihúzta magát, és előrement Nightyngale után, aki éppen archívum tabletét nyomkodta, beprogramozva rajta a térkép eddig ismert területeit. Kurousagi, ahogy társa elhaladt mellette, még rávetett egy lesújtó pillantást, melyet aztán Froo irányába is elküldött. Nagyot sóhajtva végül ő is csatlakozott az élcsapathoz, hátvédnek hagyva Atalanta és Alerion párosát.

A félhomályos folyosók labirintusában még annak ellenére is óvatosan haladtak, hogy Roha már korábban bejárta azt. Nem tudhatták, hogy milyen csapdák aktiválták magukat újra, vagy hogy ki más járt még erre. Az óvatosság nem ártott, és Nightyntgale már tanult a korábbi esetből, bár továbbra sem aggódott túlzottan azon, hogy mi vár rájuk. Abban bízott, hogy korai taktikáját követve képes lesz biztonságban feltérképezni a teljes helyet, és Rohával ketten elég megállíthatatlan duót képeztek ahhoz, hogy bárkit legyőzzenek. Az út alatt az alakváltó és céhmestere még gyorsan összefoglalták egymásnak, hogy mi történt utolsó beszélgetésük óta, főleg azért, hogy még véletlenül se induljanak meg a kardokkal teli terem felé.

- Helló mester, hoztunk utánpótlást. - üdvözölte a férfit az alakváltó, mikor végre feltűnt sziluettje előttük. Az egyesült csapat nem tétovázott, és a céhmester intuícióit követve folytatta útját az ismeretlen területekre. Nem sokáig kellett a folyosókat járniuk, mire újabb kedves kis felfedezést tettek. Hat holttest hevert előttük, kettő íjjal átdöfve, a maradék pedig valamilyen pengével felszabdalva. Olybá tűnt, mintha támadójuk egyre türelmetlenebbül kaszabolta volna őket, utat engedve brutalitálásának.
- Nem tudom, érdemes-e belőlük élőhalottat csinálni, hogy értünk harcoljanak. - vetette fel Nightyngale. - Félek, ha nem mi tesszük meg, akkor majd valaki más fordítja őket ellenünk, mint ahogy az már velem is megtörtént.
- Vagy csak égessük el őket. - vetette fel az ötletet Eclair. - Kétlem, hogy a rúnalovagok bejönnének értük. Legalább nem rothadna itt a testük, mígnem csak csont és por marad belőlük... A szélmágiámmal vissza tudom fogni a füst terjedését, miközben a tüzet felerősítem olyan magas hőfokra, hogy el is égjen a testük, ne csak megpörkölődjön.
- Az irataik alapján csak egyszerű kincsvadászok lehettek, nem céhes mágusok. - csatlakozott Atalanta is, aki közben kifosztotta a holttesteket, és felmutatott hat tárcát. - Az lenne a minimum, ha eljuttatnánk a családjuknak ami megmaradt tőlük.
- A Rúnalovagok legalább erre jók lesznek. - vette át az iratokat Alerion, majd betömködte őket oldaltáskájába. - Ha már fostak attól, hogy ide bejöjjenek.
- Nos mester... itt hagyjuk a holttesteket, vagy megadjuk nekik a végtisztességet? - fordult Roha felé Nightyngale, kérdő tekintettel várva a választ.



Dobások:
Telepátia csekk - Nyomolvasás csekk - Anatómia csekk - Anatómia csekk 2

The member 'Nightyngale Abyss' has done the following action : Kocka

---

'd20' :

Végre valahára az összes lád-szörny döglötten feküdt a földön. Egy pillanat erejéig el se akartam hinni, hogy túl vagyunk rajta. Mindkettőnket éppen eléggé leharcolt az elmúlt pár perc, és csak remélni mertem, hogy megérte. Az egyetlen láda felé fordultam, ami nem mozdult meg egyetlen egyszer sem a csata hevében.
Nick odasétált hozzá, majd belerúgott egyet ugrásra készen. Ez a tákolmány azonban csak kongott egyet, és ennyi. Még kicsit hátrébbről is hallottam, ahogy megkönnyebbülten felsóhajt. Laza mozdulattal felnyitotta a fedelet, engem pedig azonnal elöntött az aggodalom, ahogy egy másodperc erejéig semmi reakciót nem hallottam az irányából. Mikor pedig megszólalt, már éreztem is, ahogy a harag lassan elhatalmasodik rajtam.
- Ez meg mi a halál? Ezért szenvedtünk ennyit? – csattant fel a társam, majd indulatosan megrántotta a zsinegeket a kezében tartott papírfigurán.
Nem tudtam, hogy a zsineget akarta-e kirántani vagy valami egyéb célja volt, de a mozdulatra a fecni életre kelt, és egy kis poroló is megjelent a kezében, majd takarítani kezdett. Egy takarító papírdarab… most komolyan?
- A tiéd lehet – vetette oda nekem, én pedig szinte láttam magam előtt, ahogy megforgatja a szemeit, akkor is, ha egyébként nem néztem rá.
Úgy bámultam a papírfigurára, mintha nem akartam volna elhinni, hogy tényleg jól látok. Valahol reméltem is, hogy nem így van, de Nick reakciója is arra engedett következtetni, hogy ez bizony a valóság. Egy nyamvadt papír…?
- Most komolyan ezért a nyamvadt papírfecniért szenvedtünk ennyit?! Hát ez fantasztikus! - horkantam fel leplezetlenül ingerülten.
Kezem egy pillanatra megremegett a dühtől, de hamar uralmam alá hajtottam. Végük vettem egy mély levegőt, majd mélyen kifújtam, hogy lecsillapítsam a szívverésem. Ez van, így jártunk. Felesleges ezen idegeskedni. … De akkor is, hogy a jó rohadt élet nem ba-...
- Oké, haladjunk inkább - ráztam meg a fejem, mielőtt befejeztem volna magamban a cifra káromkodást. - Nekem aztán nem kell. Tudok én takarítani magamtól. Rohadt labirintus... – dünnyögtem orrom alatt. - Bekötözzelek? – kérdeztem rá szinte már a vállam fölött.
Mindkettőnket eléggé megviselt az előző, semmit érő összecsapás, akárhogy is néztem.
Nick megállt, és gyorsan végigtekintett magán. Miután megállapította, hogy valóban pocsékul néz ki, hagyta, hogy kitisztítsam és bekötözzem a sebeit. Ezt követően ő látta el az én sebeimet, és bár nem tettem szóvá, átfutott az agyamban, hogy a mozdulatain látszik, van ebben jártassága. Annyira sokat nem tudtam a múltjáról, hogy pontosan tudjam honnan szerzett elsősegély ismereteket, de nem is firtattam volna. Volt más dolgunk is.

A jobbkezes szabályunk szerint haladtunk tovább, egészen addig, amíg egy újabb oltárt el nem értünk. Nagyjából másfél méter magas volt, a közepén pedig egy hatalmas könyv pihent. Csupán két gyertya szolgált világításul, vélhetően az olvasás megkönnyítéséért.
- Nincs jó emlékem az oltárokról, mióta itt vagyunk - jegyeztem meg, ahogy körbefordultam, leginkább ellenségek után kutatva. Egyet se érzékeltem vagy láttam belőlük. - Egy könyv, mi? Ki menjen oda?
- Te vagy a betűszakértő – vetette oda, én pedig máris rájöttem, hogy egy költői kérdést tettem fel.
- Való igaz, miért is kérdeztem egyáltalán meg? – forgattam meg a szemeim.
Óvatos, kimért léptekkel indultam meg az oltár felé, pattanásig feszült idegekkel. Nem tudtam, mire számítsak, de abban biztos voltam, hogy megérinteni nem fogom. Annyira közel mentem, hogy gond nélkül el tudjam olvasni, mi van beleírva, de még így is kicsit nyújtottam a nyakam. Biztos voltam benne, hogy kívülről röhejes látványt nyújtok, de nem érdekelt.
Az, ami az oldalakon szerepelt, már annál inkább. Fogalmam sem volt, mi történt pontosan de hirtelen úgy éreztem, mintha információ kezdett volna áramlani az elmémbe, s a sorok szinte beszippantottak. Aztán egyszer csak vége szakadt, én pedig egész testemben összerezzentem. Lassan fordultam Nick felé, mintha magam se akartam volna elhinni, hirtelen mik kavarogtak a fejemben.
- Tudtál róla, hogy létezik pár darab szigetméretű, mágikus ősteknős, akik mozognak a tengerben? A Mágia nem hat rájuk, és még nem jöttek rá, hogy lehetne legyőzni őket. Rejtőzködő, elképesztően ritka teremtmények. De miért tudom én ezt? Meg azt, hogy hol van a tengeri sárkány gyengepontja, és hogy hogyan szaporodik? – érintettem meg a fejem kissé zavarosan. – Meg így belegondolva… mióta tudom én, hogy kell alapvető nyomot olvasni? Sose értettem hozzá. Olyan mintha… ez a könyv információval töltött volna fel a tengeri szörnyekről és a nyomolvasásról?
Nick egy fél pillanat erejéig csak nézett rám, aztán lendületes léptekkel odasietett.
- Engedj csak oda! – lépett fel az emelvényre, engem majdhogynem odább lökve.
Rosszalló pillantást vetettem rá, ahogy a könyv fölé hajolt, magamban pedig megjegyeztem, hogy ilyen viselkedés mellett remélem, ő nem fog ekkora hasznot húzni ebből a tárgyból… Nem igazán érdemelte meg, szerintem.

____

kidobom milyen 2 jártasságot tanulok meg ideiglenesen

Spoiler:

The member 'Aria Hillen' has done the following action : Kocka

---

'd20' :

- Oké, megbeszéltem Rohával, hogy bevár minket ott, ahol éppen vannak, szóval.. indulhatunk. Az északi kapu felől a legbiztonságosabb megközelíteni a helyet. – hangzott épp Nigthy mondata, mikor Froozer odaért a társaságukhoz.
- Én is jövök. A cicák úgysem boldogulnak egyedül, ahogy látom. – bökött oda egyből „köszönésként” a rókalánynak.
- Én úgy hallottam, te előbb kidőltél, kutyuska. – morogta vissza neki harciasan Eclair.
- Kellett egy kis friss levegő és meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e Angelinával... így meg gyorsabb volt, mint kisétálni. – válaszolta élből, teljes természetességgel az ordas. - Lyla is rövidesen csatlakozik, csak még... el kell intéznie valamit.
- Megkeresi a pórázod? – kontrázott tovább a lány… amit talán nem kellett volna neki… ki tudja…
- Kiindulva abból, hogy mi történt veletek, inkább rád kéne egy cicus... - mosolygott önelégülten Froozer, miközben fejét csóválta. - Ha elég rátermett lettél volna, akkor meg tudtál volna győzni mindenkit, hogy nem kéne szórakozni egy csapdával... de neeeem, inkább hülyéskedtetek. – vitte be a következő ütést, ugyanis a kint töltött ideje alatt, ami, bár nem volt sok, de kicsit felzárkózott a történéseket illetően, s kifaggatta Krage-et, aki folyamatosan gyűjtötte az információkat, hogy mi is történt eddig, ami említésre méltó, így tisztában volt a kardok történetével… vagyis inkább mondjuk úgy, hogy azt hitte tisztában van vele.
- A mágiatudomány áldozatokkal jár. Például, mindig is érdekelt, milyen lehet egy mágikus farkas anatómiája belülről. Van kedved részt venni a kutatásomban? - tudakolta gyermeki ártatlansággal a hanjuu.
- Bár díjazom a lelkesedésed, és örülök, hogy ilyen vonzó a testem számodra. - vigyorgott tovább Froo könnyeden. - De nem tervezek még fűbe-harapni az elkövetkezendő... öven-hatvan évben legalább. – fejezte be némi teátrális elgondolkozást követően.
- A tervek nem mindig sülnek el a várakozásoknak megfelelően. - folytatta a lány. - Én a helyedben vigyáznék a bundádra, nehogy kabátka legyen belőled. – kötekedett tovább.
- Majd legfeljebb kölcsönveszek tőled egy-két életet, a cicáknak úgyis kilenc van nem? - nevetett fel a négylábú, mit lehet tenni, szeretett néha kötekedni. - Te meg úgyis annyira szeretsz, biztos adsz párat nem? – incselkedett.
- Itt vagyok én is, mehetünk! – ért oda hozzájuk végre Lyla is integetve.
- Persze, ha macska lennék, kettőt is adnék. - válaszolt az bundásnak Eclair, továbbra is a „vitájukra” koncentrálva. - Kell egy csinos bunda, egy szőrme szőnyeg, és egy ágytakaró is a teljes kollekcióhoz.
- Milyen kedves tőled... csak aztán nehogy egy meg arra menjen el, hogy elpattan egy ér a fejecskédben az idegességtől. - vigyorgott tovább Froozer elégedetten.
- Ugyan már, egy kis házi kutyusra nem tudnék annyira haragudni. Túl egyszerű teremtmények vagytok ti ahhoz, hogy komolyan vegyelek. – felelte nyugodtan a vitapartner, ami kissé ugyan meglepte Froo-t, arra számított, hogy a lányt megint elragadják az érzelmei, ugyanakkor nem foglalkozott vele túl sokat, maga a kötekedés ténye neki már bőven elég kikapcsolódást jelentett.
- Nocsak, ez érdekes... nem is tudtam, hogy valaki le meri hülyézni azt, akinek az agya nagyobb az övénél... érdekes hozzáállás. - elmélkedett tovább Froozer színházakat megszégyenítő alakítással. - Bár igaz is, majdnem elkaptál. Egy pillanatra majdnem lesüllyedtem a szintedre és megverhettél volna a rutinoddal. Úgyhogy inkább haladjunk, Roha nem a türelméről híres, szóval nem vár meg minket, ha nem csipkedjük magunkat. – zárta le a hülyéskedést, s ismét komolyra fogta a helyzetet a maga részéről a ragadozó.
- Ohh, igaz is, elfelejtettem, hogy nálad nem megy egyszerre a beszéd és a mozgás. - bólogatott Ekki sajnálkozva. - Hát mire jó az a nagy agy, ha nem irányítja a tested? – szúrt oda ismét, de Froo már elvesztette az érdeklődését a beszélgetésben, így még csak válaszra sem méltatta ezt.
Végül pedig a komédiát hátrahagyva elindultak, hogy ténylegesen felzárkózzanak Rohandarhoz, aki korábban az alakváltóval egyeztetve helyzetét beleegyezett, hogy megvárja őket ott, ahol épp volt.


- Helló mester, hoztunk utánpótlást. – köszönt Nigthy, mikor a kis „felfedező expedíció végre odaért hozzám.
- Ideje volt már, kezdtem itt unatkozni. – gondoltam kissé morcosan.
Egy intéssel köszöntöttem őket, majd, mint jó céhmesterhez illik, egyből magamhoz ragadtam a kezdeményezést, s bárki megkérdezése nélkül elindultam egy számomra szimpatikus irányba. Révén, hogy senki nem tiltakozott, így némi túra után egy újabb tetthelyre bukkanhattunk: Hat holttest hevert előttünk a földön. Közülük kettőt íjjal tettek hidegre, a maradék pedig valamilyen pengével, karddal vagy talán tőrrel lett felszabdalva. A nyilak emlékeztettek a Lylával történtekre, így egy kissé morcos lettem, de révén, hogy a gyilkosnak nyoma sem volt, így nem ragadott el a hév túlságosan.
- Nem tudom, érdemes-e belőlük élőhalottat csinálni, hogy értünk harcoljanak. - vetette fel Nightyngale. - Félek, ha nem mi tesszük meg, akkor majd valaki más fordítja őket ellenünk, mint ahogy az már velem is megtörtént.
- Vagy csak égessük el őket. - ötletelt Eclair. - Kétlem, hogy a rúnalovagok bejönnének értük. Legalább nem rothadna itt a testük, mígnem csak csont és por marad belőlük... A szélmágiámmal vissza tudom fogni a füst terjedését, miközben a tüzet felerősítem olyan magas hőfokra, hogy el is égjen a testük, ne csak megpörkölődjön.
- Az irataik alapján csak egyszerű kincsvadászok lehettek, nem céhes mágusok. - csatlakozott Atalanta is, aki közben kifosztotta a holttesteket, és felmutatott hat tárcát. - Az lenne a minimum, ha eljuttatnánk a családjuknak ami megmaradt tőlük.
- A Rúnalovagok legalább erre jók lesznek. - vette át az iratokat Alerion, majd betömködte őket oldaltáskájába. - Ha már fostak attól, hogy ide bejöjjenek.
- Nos mester... itt hagyjuk a holttesteket, vagy megadjuk nekik a végtisztességet? - fordult Roha felé Nightyngale, kérdő tekintettel várva a választ.
A beszélgetés nagy része igazából nem érdekelt, ahogy a válasz sem, de mivel tőlem várták a döntést, így megadtam nekik:
- Csináljatok velük, amit csak akartok. Egy kicsit sem érdekelnek az ilyenek. – vontam meg a vállam. – Élőhalottból annyit teremtek, amennyit akarok, jótevő meg főleg nem vagyok, hogy hazavigyem őket a családjuknak. – folytattam. – Ami meg az égetést illeti… csak akkor, ha én már tovább haladtam. Nem szeretem az égő hús szagát. Kellemetlen egy illat. – zártam le a kérdést, igazából semmit sem mondva, s készen álltam arra, hogy inkább csak tovább menjünk végre, a hátunk mögött hagyva a sok ostoba hullát, igyekezve elhessegetni a fejemből a gondolatot, hogy Froo és Lyla már bizony nincs védve úgy, mint eddig… de legalább velem vannak.

Kes-Shiki harca (ők a kék csapat):

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

'Aréna3' :

Kör lezárult. Csak Nighty és Roha írt az előzőben, elérkeztünk a 8. körbe. Határidő pótlásra/új posztra: 24.10.2019.

A csapat végül a holttesteket hátrahagyva folytatta útját. Újabb rideg, szürke folyosókat jártak be, mígnem egy teljesen átlagos faajtóhoz értek. Semmilyen különleges ismertetőjel nem volt rajta, egy teljesen átlagos nyílászáró volt csupán. Rohandar nem tétovázott, egy laza mozdulattal megpróbálta berúgni azt, ám sikertelenül. Úgy tűnt, mintha ezzel minden érdeklődését elvesztette volna, Nightyngale azonban nem adta fel ilyen könnyen. Csapatát kissé hátrébb intette, majd megidézett egy átlagos csontit, aki kitárta előttük a csodák ajtaját. Mögötte ugyanis egy teljes vízi világ rejtőzött, halakkal, cápákkal, s mintha a háttérben néhány csáp is felbukkant volna. A labirintus kőpadlója helyett alját homok borította, melyből hínárok nyújtóztak felfelé. A vizet immáron semmilyen fizikai akadály nem tartotta vissza, ám a helyén maradt.
Nightyngale kicsit közelebb merészkedett, vizsgálgatta a vizet, a környezetet, de egyelőre nem érintette meg. Elgondolkozott, mennyire kényelmetlen ruhában úszni, ezért inkább késlekedés nélkül vetkőzni kezdett.
- Na, mivan srácok, nem akartok úszni egyet?
- Nem igazán. A tengerPARTOT jobban szeretem, mint a tengert. – válaszolt Rohandar elhessegetve az ötletet.
- Ugyan már Roha, mint az elemi mágia sötét mestere, kétlem, hogy egy kis víz megkottyanna neked. – próbálta a férfit jobb belátásra bírni, és összefogta a haját egy kényelmes lófarokba. Eclair közben a jelenetet szemlélve szóhoz sem jutott, csak forgatta a szemét mentorára. Számára elképzelhetetlen lett volna ez a fajta szemérmetlenség.
- Ki mondta, hogy megkottyan? Az egyetlen, ami nem tetszik benne, hogy ott úszni kell, mikor itt sétálhatnék is.
- Ne mondd, hogy nem tudnád magad előtt megnyitni a vizet, hogy besétálj. – vetette fel Nightyngale, miután gyorsan végigfuttatta magában a víz mágiáról és Rohandar varázserejéről való ismereteit. Már kezdte megbánni, hogy levetkőzött, persze ezt nem kívánta megosztani a többiekkel.
Az alakváltó tekintete közben társaira siklott. Eclair felháborodása meg sem lepte, Kurousagi pedig helyette is zavarban érezte magát. Alerion gyanúsan a falat vizsgálta, mintha valami nagyon érdekeset látott volna rajta, míg Atalanta szúrós tekintete a férfi szemeit fürkészte. A fegyvermágus próbálta leplezni féltékenységét, de egyértelmű volt, hogy irigyelte Nightyngale kerekded idomait.
Rohandar közben emésztgette az ajánlatot, majd, mintha semmiség lenne cselekedete, csettintett egyet, mire a víz kettévált előttük, utat engedve a már kissé sem csipet csapatnak.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá: hölgyeim, séta indul. – parancsolta. A hölgyek pedig engedelmeskedtek a céhmester akaratának.
- Ugh, hát ezért vetkőztem én él? – sóhajtott fel Nightyngale. A hűvös barlangi levegő kezdte csípni a bőrét, de egyelőre nem öltözött vissza. A büszkesége nem engedte
- Persze hogy ezért, legalább szórakoztattál kicsit. – mosolygott Roha, bár Nightyngale azért megjegyezte magában, hogy a férfinek eszébe se jutott volna az ő közbenjárása nélkül, hogy megnyissa az utat előttük. A férfi megnyilvánulására Lyla figyelmeztetően megköszörülte e torkát, bár nem úgy tűnt, mintha ez Rohandart bármennyire is zavarná. Nighty pedig egyenesen figyelmen kívül hagyta azt.
A tengeri élőlények a vízzel együtt altűntek az útjukból; mindössze a homokos talaj és szétterülő hínárok keresztezték útjukat. A terem közepe felé haladva a víz közepén egy palackból valamilyen vörös folyadék szivárgott. Gyenge mágikus energiát sugárzott, de az alakváltó nem tudta megállapítani, hogy pontosan mi lehet az.
- Valami mágikus tárgy lehet. -közölte felfedezését a nő. - De innen nem tudom megállapítani, hogy mit csinál.
- Én csak azt tudom, hogy ha még több víz jön be, ha elmozdítod, akkor megszívjuk. – morogta Rohandar.
- Nem terveztem megfogni anélkül, hogy tudom mit csinál... – válaszolt a nő, kicsit indulatosabban, mint tervezte. Eszébe jutott egy korábbi csapda, mely megszállotságának köszönhetően majdnem a társai és az ő életébe került. Nem tervezte, hogy még egyszer elköveti ugyanazt a hibát.
- Foglamam sincs mi ez. – jelentette ki végül az alakváltó, miután egy darabig vizsgálgatta a tárgyat, mely még nem került a vízbuborékon belülre. - Ki akarja megérinteni?
- Nighty, esetleg Cressida alakjában... – próbálkozott Kurousagi. Nighty azonban megrázta a fejét. Nem kívánta pazarolni a mágikus erejét, és egyébként sem bízott teljesen önmagában.
- A leglogikusabb az lenne, ha én fognám meg, - szólalt meg Rohandar. - elvégre rajtam még van karperec... viszont ha velem valami történik... - körbenézett az egybegyűlteken. - akkor az nektek sem lenne túl előnyös.
- Talán nélküled is megbirkózunk vele. Mi lenne, ha idéznél egy ghoult? Majd az megfogja helyettünk. – ajánlotta Nighty a jól ismeret technikát.
- Hmm... mondasz valamit. – bólintott a férfi, majd ennek megfelelően cselekedett. A ghoul kilépett a levegőbuborékon kívülre. Léptei elbizonytalanodtak, nehézkesen, de a megindult a palack felé. Azonban a csapatot már egészen más kötötte le. A tenger jámbor teremtményei, akik eddig nem kifejezetten voltak érdekeltek a betolakodók megfékezésében, most igencsak morcosnak tűntek. A cápák és egyéb meghatározhatatlan fajú halak ugyan nem tudtak a vízen kívül támadni, csápos társaik; tintahalak és polipok azonban annál inkább.
Rohandar elég gyorsan reagált; egyszerűen megérintette a víz falát, és gyilkos villámcsapást vezetett belé. A szörnyetegek nagy része ennyitől el is vesztette harci kedvét, és életét, néhányan azonban szerencsésebbek voltak. Egy tapadós csáp ragadta meg Eclair karját, s elkezdte őt a víz felé rángatni. A lány – Roha példáját követve feltöltötte testét elektromossággal, és élve megsütötte támadóját. Atalanta mágikus íját megidézve tartotta távol azokat a megmaradt tengeri lényeket, akik elkerülték a korábbi megrázó élményeke, Kurousagi pedig mágikus fényből létrehozott lándzsájával nyársalta fel azokat, akik mégis átjutottak a nyílvesszők hadán. Nightyngale néhány sötétségből formált mágikus lövedékkel tartotta távol magától a testére vágyakozó polipkarokat, Alerion pedig a drága kedveséhez túl közel kerülő tintahal csápokat választotta el puhatestüktől.
A csata hamar véget ért, és Roha ghoulja kissé megrázva furcsa csapkodások közepette ugyan, de megszerezte a lakrima üvegcsét. Bizonytalan mozgása miatt a palack tartalma újra meg újra kilögybölődött, de úgy látszott, mintha nem fogyott volna belőle semennyi folyadék.
- Kifogyhatatlan üvegcse? - teorizált Nighty ahogy figyelte a halott csatlóst.
- És annak mi haszna van? - kérdezte Roha közönbösen. - Mágiával mindent lehet teremteni, akkor meg mi szükség ilyesmire?
- Ki tudja milyen folyadék van benne... – töprengett Nightyngale. Lehetett bármilyen méreg, vagy hatalmat adó folyadék. Valami, ami egyedi.- Ami mágiával is előállíthatatlan. – tette hozzá.
A ghoul végre a levegőbuborékon belülre ért, és felajánlotta nekik szerzeményét. Nightyngale orrát ismerős illat csapta meg.
- x745 Château Mouton Rothschild… - motyogta a nő megilletődve. - Roha... Rohandar ez bor! - ragyogott fel Nighty tekintete. Óvatosan megkóstolta, igazán már az sem érdekelte, hogy méreg is lehet. - És nem is akármilyen!
- Hmm... normál körülmények között, ha egy alulöltözött lány borral kínál, azt kifejezetten kellemesnek ítélném meg, de kicsit zavar az a pár ezer litervíz így körülöttünk... – hívta fel a figyelmet környezetükre Rohandar.
- Hehe. Jogos, felkapok valamit. – mosolyodott el Nighty. -Azt hittem, úszni kell majd, de így azért egyszerűbb volt. – csacsogott a nő, immáron nagyon lelkesen. Táskájából egy régebbi borosüveget kotort elő, aminek már csak egy kis pohárkányi ital maradt az alján. Színpadiasan lehelyezte maga előtt a homokban, dugóját pedig a kristálypalack szájába dugta. Tökéletesen illeszkedett bele, majd új szerzeményét belecsúsztatta táskájába.
- Ha itt végzünk… Annyira jó bulit fogunk csapni. – nevetett csengő hangon. Ahogy kiléptek a víztömeg szorításából, és visszatértek a sötét folyosóra, Nightyngale lelkesedése alábbhagyott. Újra szembesült a veszélyes helyzettel, mely fenyegette őket, és tudta, hogy nagyobb kincset már amúgy sem fog találni, mint az, mely ott lapult táskája mélyén.


Lakrima csekk (welcome to the 2 crew)
Atlanta, Ekki, Kurousagi -1 -1 -1

The member 'Nightyngale Abyss' has done the following action : Kocka

---

'd20' :