Portya: A Gorgon

És akkor ki is dobom Team Nighty tévképzeteit.
Első dobás: akinek tévképzete lesz. 1-10: Kurousa, 11-20: Atalanta.
Második dobás: a tévképzet alanya. 1-10: Nighty, 11-20: Atalanta vagy Kurousa

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

'd20' :

Roha a kör közben nyomokat keres, 10-es küszöbbel. Részletek a nagyobb posztban.

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

'd20' :

Roha egy denevérrajba ütközött, akik vehemensen próbálják védeni területüket. Összesen 10 HP-val rendelkeznek.
Piros csapat: Roha
Kék csapat: denevérek.

Hajrá!

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

'Aréna3' :

- Hát veled meg mi történt? – kérdeztem, miután visszasétáltunk Lyla társaságába.
A lányból a szokottnál jóval erősebb mágikus erő éreztem. Majdnem olyan erő áradt belőle, mint Angelinából… ha nem erősebb.
- Nem tudom. Én csak meghúztam a kert, aztán… ennyi. – felelte elevenen.
- Hmm… nagyszerű. – vontam meg a vállam letudva ezzel a történteket.
- De bármi is ez, remek érzés. Mintha egy egész hegyet meg tudnék mozgatni. – vigyorgott a szöszi.
- Valóban? Akkor mit szólsz hozzá, ha innét egyedül mész tovább? – tettem fel a kérdést, melyre Angelina máris rosszallóan nézett rám.
- Simán! – vágta rá gondolkodás nélkül a fegyvermágus, ami bevallom, még engem is meglepett.
- Komolyan? – kérdeztem vissza.
- Persze!
- Hmm… hát, ha így állunk, akkor mi innét megyünk tovább előre, te pedig visszasétálhatsz az elágazásig, és megnézheted, hogy mi van a másik irányba. – adtam ki a tervezetet.
- Roha… biztos jó ötlet ez? – adott hangot az aggályainak Froozer is.
- Hallottad Lylát nem? Ha neki nincs ellenvetése, akkor miért ne? – szálltam vitába vele.
- Ha te mondod… - sóhajtott lemondóan a farkas.
- De ha bajba kerülsz, szólj azonnal! – hagyta meg Ange.
- Úgy lesz! – váltunk el végül, persze egy telepatikus csatornát meghagyva a vész esetére… bár őszintén szólva, kételkedtem benne, hogy ha valami balul sülne el bármelyikünknél, akkor tudnánk bármit is tenni.


- Szóval akkor itt jobbra! – lépdelt Lyla elégedetten az üres folyosón.
Léptei magabiztosak voltak… talán kissé túlzottan is, az útja viszont meglehetősen „egyenes”, kezdetben ugyanis nem volt egyetlen lehetősége sem elkanyarodni egyik irányba sem, a falak végig egyértelműen jelezték neki az egyetlen irány, amerre mehetett, mígnem a tér kitágult körülötte: egy olyan térre érkezett, melyből bármelyik irányba tovább tudott indulni.
- Hmm… ha jól emlékszem, akkor abba az irányba lehet a bejára, ahonnét jöttünk… - nézett el a tőle balra tátongó ürességbe. – És jobb faltól falig menni, nemde? – szőtte tovább a semmi logikát nem tükröző elképzelését, mely alapján végül jobbra indult el ahelyett, hogy egyenesen ment volna tovább.
Így végül egy jellegtelen szobába érkezett, melynek közepén azonban egy láda várta az érkeztét annak a szerencsés avagy szerencsétlen illetőnek, aki végre felfedezi. A fegyvermágus körbejáratta a tekintetét a környezeten, de csapdának nem látta semmi jelét. Persze ez nyilván nem azt jelentette, hogy nem is lehettek, csupán azt, hogy az ő szakavatatlan szemei nem fedeztek fel semmi rendkívülit.
- Hát, ha már itt vagyok, nincs mit tenni. – vonta meg a vállát, majd a ládához lépett, s kissé ugyan idegesen, de egy nagy levegő kíséretében, egész határozottan felnyitotta azt.
A doboz belseje pedig egy furcsa tárgyat rejtett. Elsőre fel sem ismerte a konyhában nem túl járatos lány, de ha valaki konyított volna a főzési tudományokhoz, akkor felismerhetett volna benne egy fűszerőrlő szerkezetet.
- Hmm, hátha jó lesz valamire. – állapította meg kissé kiábrándultan, illetve megnyugodva a lány, hisz örült neki, hogy legalább nem repült felé ezer nyílvessző, vagy omlott rá a plafon, vagy csukódott be mögötte a járat, melyen keresztül érkezett.
Végül a tárgyat egyszerűen a zsebdimenziójába zárta, miközben szomorúan konstatálta, hogy az erő, amely a kar megrántásakor belé áramlott, úgy tűnt, szép lassan, de annál biztosabban szertefoszlik.
- Ó, ne már! Pedig tarthatott volna tovább is… mondjuk örökre. – szomorkodott, de valahol belül sejtette, hogy valami hasonló fog történni. – De azt hiszem, ideje értesíteni Rohát, hogy mit találtam. – döntötte el, s rá is koncentrált a telepatikus kommunikációra: - Roha! Találtam egy…
- Most kicsit el vagyunk foglalva, mindjárt megbeszéljük! – jött a válasz a férfitől, majd a kommunikációs csatorna elhalt.


A helyzet ugyanis az volt, hogy nem igazán volt időm válaszolni Lylának a hívásra. Mi ugyanis hármasban nem sokat haladtunk tovább, mígnem az egyik kiszögellésben egy újabb olyan táblát nem találtunk, mint amilyeneket már korábban kétszer is, mely arra volt hivatott, hogy közölje az ostoba jövevényekkel, amilyenek mi is voltunk, hogy a bátor rúnalovagok biza eddig pucoltak ki mindet s nem tovább. A probléma azonban annyi volt, hogy ez a tábla nekünk háttal volt, azaz, azoknak szólhatott, akik a mi helyünkbe kívántak belépni, nem pedig fordítva.
- Fura. – vizsgáltam meg közelebbről a dolgot, nyomok után kutatva, a folyamat végén pedig meg kellett állapítanom, hogy valószínűleg valóban a lovagok tehették oda ezt a figyelmeztetést is, ugyanis az ő csizmájuk nyomát véltem felfedezni a környéken.
Így hát nem volt értelme arra folytatnunk az utunkat, ezért is mentünk inkább egy másik irányba, ahol is rövidesen kellemetlen dolgokba botlottunk. Ugyanis mikor Lyla épp keresett, akkor épp egy csapat denevérre verekedtem, akik nem a legkellemesebb játszópajtások: nagyok voltak, egész ellenállóak a mágiára, ráadásul még ocsmányak is.
Valószínűleg ott fészkelhettek… van ilyen kifejezés a denevérekre egyáltalán? Na, mindegy, szóval a tanyájukra tévedtünk és ebből területi konfliktus alakult ki, annak ellenére, hogy nekünk eszünk ágában sem volt őket zavarni vagy épp maradni, csak átutazóban voltunk. Illetve csak lettünk volna.
Nem volt mese, az összecsapás elkerülhetetlen volt! És bevallom nem ment szépen.
A kezdés egy sikoly vont Angelinától, aki úgy megijedt, az első denevértől, akit észleltünk, hogy majdnem a nyakamba ugrott… már ha az én lettem volna mögötte és nem egy másik denevér… Aztán az események csak úgy követték egymást… Mit mondhatnék? Akkor még jó ötletnek tűnt, hogy egy erős mágiával döngöljek a földbe mindenkit.
Na már most, ha valaki egy zárt helyen van, és robbantani szeretne, akkor egy fontos dolgot kell csinálnia: ne tegye. Na persze kivéve, ha olyan eszement északi… azok mindenre képesek, de ezt csak zárójelben jegyzem meg.
Lényeg a lényeg, hogy a kelleténél erősebb mágiát használtam, ami nem csak hogy a denevéreket röpítette a levegőbe, de sajnos sikerült vele eltalálnom Angelinát is. Telibe kaptam volna Froozert is, de szerencsére ő jártas a föld mágiában, így simán elkerülte a dolgot. Nem így a csillagmágus, akit egy lepattanó szikla pont a vállán ért.
Amint ez tudatosult bennem, elsőre nyilván azonnal bűntudatom lett, aztán meg ideges lettem, és hogy ezt levezessem, mint egy lángszóró törtem gyorsan előre, s égettem el a robbanásban és hegyomlásban még megmaradt ocsmányságokat, fénybe borítva ezzel a helyet, hisz minden lángolt.
- Jól vagy? – siettem oda eztán egyből a lányhoz, aki a földön ücsörgött, s láthatóan fájlalta a vállát, mely nem nézett ki túl jól: valószínűleg kificamodott.
- Megmaradok… azt hiszem. – válaszolta sziszegve.
- Csak te lehetsz ekkora marha, hogy azt gondolod, hogy egy ekkora robbanás jó ötlet a föld alatt. Van neked bármi abban a nagy busa fejedben? – kontrázott egyből Froozer, s bár örömmel vitatkoztam volna vele, de be kellett látnom, igaza volt.
Ez a helyzet más volt. Ha harc közben az ellenség megsebezte Angelinát, az benne volt a pakliban, olyankor csak le kellett zúznom azt a rohadékot, aki így cselekedett és kész. De hogy én okozzak neki ilyen komoly sebet? Na, erre még nem volt példa.
- Fel tudsz állni? Most azonnal kiviszlek és a lovagok rendben raknak. – mondtam kicsit zavartan, hisz nem tudtam ilyenkor mit is kéne tennem, de ez tűnt a legjobb tervnek.
- Jól vagyok, nem kell ápolni! – jelentettek ki a lány, de az arcáról sugárzó fájdalom nem erről árulkodott.
- Egy frászt vagy jól! Nyomás, irány a kijárat! – próbáltam meg gyengéden felsegíteni a földről, majd felvéve a kapcsolatot Lylával, igyekeztem elmagyarázni neki a helyzetet gyorsan, s meghallgattam az ő verzióját is.

Spoiler:

- Nos, hogy állsz? – kérdezte kicsit türelmetlenkedve, mivel már Aria jó néhány perce állt a rúna fal előtt ő pedig nem tudott mit csinálni. Kezdett unatkozni. A falat kár lett volna vizsgálni, hiszen mindenhol ugyanolyan volt.
- Aki még csak nem is ért hozzá, az üljön le és számolja a téglákat, ha unatkozik. Elég bonyolult ez a rendszer… - morgott maga elé és közben hátra sem nézett a rúna faltól.
- Lehet a rúnákhoz nem értek, de azt látom, ha valaki nem ura a helyzetnek. Hívjunk esetleg egy szakembert? – kérdezte gúnyosan, majd mivel érezte, hogy ez hosszú lesz elővett egy szál cigit és rágyújtott.
- Ha szakértői segítséget akarsz, akkor ahhoz ki kell menned, remélem, tudod – vetette oda félvállról az alakváltó. – Sok sikert az átjárón visszafelé. Biztos vagy benne, hogy jó ötlet itt bent rágyújtani?
- Valamivel le kell foglalnom magam – vonta meg a vállát Nick és bele szívott egy slukkot. Nem sietett vele. Képes lett volna egy szívással végezni vele, de be kellett osztania. Szemlátomást Aria nem a közeljövőben fog végezni a dologgal. Legalábbis Nick nagyon ezt látta.
A balsejtelme be is igazolódott. Aria két percen keresztül állt a fal előtt és próbálta megfejteni a rúnákat. Bár ebből az utolsó percet azt inkább csak a konkrét bámulással töltött, miután rájött, hogy túlmutat rajta a feladat. Nick a gondolatai között hallgatózva jött rá erre.
Nick ez idő alatt már a második szál cigijével végzett és pöccintette el maga mellé a földre.
Aria végül sóhajtott egy nagyot. Kiegyenesedett és még egyszer pörgetett egyet a fénytollán, mielőtt még zsebre vághatta volna.
- Ennyit tudtam tenni - fordult Nick felé. – Ahhoz, hogy ezt-…
Nick hallotta Aria gondolatait, ahogy hazugságra készül. A szívverése is megváltozott. Aztán hallotta, ahogy rájön mennyire is felesleges lenne előtte hazudnia, hisz pontosan tudja mi jár a fejében. Ha nem lett volna meg ez a képessége, még akkor is tudatában lenne magának a hazugságnak.
- Nagyjából a felére sikerült leredukálnom az átjáró erejét. Teljesen nem tudom felülírni a rúnákat… elég bonyolult rendszert használtak hozzájuk. Sokkal több időre lenne szükségem, és még úgy se biztos, hogy sikerrel járnék. Inkább menjünk tovább. - nyögte ki végül a nő. Nick arcán egy halvány mosoly futott végig.
- Legalább, ha kiteleportálunk, csak fele ennyire lesz szar átjönni rajta… A semminél jobb. – felelte a sárkányölő és felzárkózva a nő mellett haladt tovább a folyosón.
- A teleport valahol megnyugtató… ugyanakkor aggasztó is - haladt előre tovább és óvatosan megérintette a karkötőt. – Valószínűleg jobb, hogy Lucinát nem hoztam magammal, bármennyire is hisztis lett miatta.
- Semmiképp sem neki való ez a hely. – értett egyet Nick. Bár még semmi extrát nem mutatott magából a katakomba, azért tudta, hogy nem árt óvatosnak lennie. A kifelé mutató magabiztossága ellenére azért igyekezett óvatos lenni és folyamatosan a környezetet fürkészte, hogyha bármi történne, azt meghallja. Már az, hogy a Mágus Tanács külsős mágusokhoz fordult az jelezte, hogy mennyire komoly lehet a helyzet. Szinte biztos volt benne, hogy olyan borzalmak lehetnek itt a mélységben, amik messze túlmutatnak rajta. De ez kicsit sem zavarta. Sokszor nézett már szembe nála hatalmasabbakkal és még mindig életben van. Elég sokszor állt már a szerencse az oldalára, valószínűleg Nick pedig ezt megszokta már, így mindig feszegeti a határokat, szemtelenebb és pofátlanabb az élettel, mint ahogy kéne.
- Azért elég sokat fejlődött és nőtt, mióta te utoljára láttad. Legutóbb a Vér Démona ellen bajban lettem volna nélküle. Egyszerűen csak néha kell, hogy külön is mozogjunk egymástól- felelte nyugodt hangon.
- Hát igen, a kis lurkókat jobb minél hamarabb leválasztani anyuci csecséről. – viccelődött Nick, közben arra gondolt, hogy vajon mennyivel nőhetett nagyobbra az állatka, ha már harcolni is képes. Egyáltalán milyen gyorsan tudnak nőni az ilyen szőrmókok. És vajon mennyire ritka lény? Sokat érhetne a feketepiacon? És ehhez hasonló gondolatok cikáztak Nick fejében, amiket szerencsére Aria nem hallhatott.
- Mintha te felnőtt létedre nem szeretnéd a nők mellét a szádba venni - állt meg egy pillanatra a szemközti fal előtt, majd más híján az egyetlen szabad irányba fordult, Nick pedig vele együtt fordult be a sarkon. – És, te mi jót csináltál mióta utoljára találkoztunk? - kérdezte Aria.
Nick elvigyorodott. Érezte, ahogy a nő próbált a szokásos semleges módján mondani a mondatot, de nem jött össze neki. Ismét sikerült kizökkentenie, a sárkányölőt pedig nem érdekelte, hogy pozitív vagy negatív irányba. Ő mindkettőt sikernek könyvelte el.
- Nocsak, szivi. Ennyire érdekellek? – kérdezte egy sármos vigyor keretében és oldalra fordítva a fejét Ariára szegezte a tekintetét.
A kérdésre megállt egy pillanatra, majd a válla fölött oldalra nézett Nickre. Megeresztett egy kacér és kissé fellengzős mosolyt.
- Legfeljebb szeretnéd, szivi – felelte pimaszul. – Elég sok mindent megtudtam rólad, amíg a hazugság játékot játszottuk. Külsőre az esetem vagy, ezt nem is áll szándékomban letagadni, de a személyiséged túl idegesítő. Csupán nem akartam síri csendben sétálgatni, de ha gondolod, az is egy opció.
Nick hallotta, ahogy Aria ezt fejben azért tovább gondolja és kicsit kibővíti magában. Valahol azért elképesztette, hogy még mindig nem tudta megszokni, hogy a jelenlétében ez tökéletesen felesleges. Csak plusz köröket futnak vele.
- Szerintem pedig valahol te szeretnél még többet megtudni rólam. Bár tény, hogy minél kevesebbet tudsz rólam, annál jobb neked. Itt megint jobbra – szólt Nick miközben egy húsz méteres séta után ismét lehetőség nyílt jobbra fordulni.
- Végre valami, amiben egyet értünk - bólintottam inkább terelésként, majd megtorpantam a bejáraton belül. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem nincs túl jó érzésem…
Nick nem válaszolt csak haladt tovább egészen addig, míg ki nem derült, hogy zsákutcába értek. Akkor megtorpant. De nem az út vége miatt, hanem mert volt ott valami. Egy mellkasig érő kőoszlop állt ki a földből, a tetején pedig valamilyen védőszemüveg pihent. A fémes részhez egy barna bőrszíj tartozott, amivel rögzíteni lehetett a fejen. Közelebb sem kellett menniük hozzá, mindketten érezték a mágikus energiát, amit a tárgy árasztott magából. A tárgy hívogatóan meg is volt világítva több fény lakrimával is, mintha valami reflektorok lettek volna.
Annyira hívogató volt, hogy Nick fejében csak egyetlen szó suhant végig. Csapda. Olyan volt ez, mint egy légypapír. A kérdés már csak az volt, hogy megéri-e nekik ebbe a csapdába belelépni, vagy nem.
- Na, nekem most van rossz érzésem…
- Nekem csak felerősödött - felelte feszülten – Csak egy tárgy itt a semmiben… ez egészen biztos, hogy csapda. Vagy lehet, hogy ez az egyik kincs…?
– Talán mindkettő egyszerre… - morogta Nick a zsákutcát pásztázva. Nick a fülét a falra tapasztotta és a bakancsával belerúgott a falba, hogy a rezgéseken keresztül hall-e valami változást a falban. Egy mechanikai szerkezetet, ami egy falba szerelt csapdát rejt, vagy épp esetleg mögöttük egy lecsapódó falat, ami bezárná őket. De nem hallott semmit. Semmilyen szerkezetet, vagy furcsaságot.
- Meg tudod állapítani, mire számítsunk? - érdeklődött Aria, aki olyan kővé meredten állt ott, mint maga az oszlop.
- A falból elvileg nem fog semmi az életünkre törni - felelte Nick, ahogy elhátrált a faltól.
Aria tétovázott. Látszott rajta, hogy azon agyal mitévő is legyen a szemüveggel. Látszott rajta és Nick hallotta is, ahogy ezen pörögnek a gondolatai.
- Talán meg kéne böködni valamivel, vagy elmozdítani… biztos távolságból - latolgatta.
- Ha tartasz attól, hogy valami levágja a kezed a földből, vagy az oszlopból, akkor nem hülyeség. Van valamid, amivel megpiszkálhatod?
- Tudok csinálni egy rúnakardot, és azzal megpiszkálni - pillantott Nickre, majd vissza a tárgyra.
- Akkor hajrá - felelte Nick. Ő semmilyen formában nem akart a szemüveghez nyúlni.
A nő kezében megjelent egy rúnákból álló hosszúkard, majd lassan a szemüveg felé bökött vele. A feszültséget szinte harapni lehetett. És teljeséggel joggal. Ugyanis amint Ariha hozzáért a szemüveghez a lakrimák abban a pillanatban kihunytak és sötétségbe burkolták a zsákutcát. Nick hallotta, ahogy valami megmozdul a sötétben. El is káromkodta volna magát, amiért nem vette észre, ha nem lett volna olyan gyors a lény, hogy ne legyen erre ideje. Annyi reakciója volt, hogy védekezésképpen maga elé emelje a kezeit így az alkarjaira érkezett a csapás, ami hátra is dobta őt. Háttal a falnak pattant, amiről pedig a porba zuhant nyekkenve.
Hallotta, ahogy az a valami rátámadt Ariára, miután őt elsodorta az ütésével. Nem tudta ki venni mi lehet az, csak annyit tudott, hogy egy négylábú teremtmény az, ami tökéletesen tájékozódik a sötétben, nála pedig sokkal gyorsabb és erősebb is. Akármit is tud az a szemüveg nem érhet annyit, hogy itt hagyja a fogát érte.
A lény nem támadott újra így volt egy kis ideje. Felkelt a földről és a kőoszlop felé közeledve megragadta Aria kezét és húzni kezdte maga után.
- Futás! Nem ér az a szar ennyit! - kiáltotta miközben futásnak eredt a folyosó egyetlen kijárata felé és reménykedett benne, hogy az a valami nem fogja követni őket és csak a tárgy őrzésére van itt. Ha a nyomukba ered sosem ráznák le.



Nick HP: 6/4

- Nos, hogy állsz?
Nick hangjában némi türelmetlenkedést véltem felfedezni. Igazából nem csodáltam, mert jó pár perce a rúna fal előtt szenvedtem, de attól, hogy rákérdez, még nem fogok gyorsabban haladni. Kettőnk közül én voltam az egyetlen, aki valamennyit is konyított ehhez.
- Aki még csak nem is ért hozzá, az üljön le és számolja a téglákat – szegtem neki fel se nézve a falról. – Elég bonyolult ez a rendszer… - morogtam magam elé.
Egyszerűen nem tudtam tisztán átlátni, hogy is kéne kikapcsolni ezt a falat. Egészen biztos, hogy a rúnáknak a korábbi átjáróhoz volt közük, de hogy pontosan miképp voltak összecsatolva, azt nem értettem.
- Lehet a rúnákhoz nem értek, de azt látom, ha valaki nem ura a helyzetnek. Hívjunk esetleg egy szakembert? – kérdezte, majd vélhetően mivel érezte, egy ideig elleszek ezzel, elővett egy szál cigit és rágyújtott.
- Ha szakértői segítséget akarsz, akkor ahhoz ki kell menned, remélem, tudod – vetettem oda félvállról, szándékosan ignorálva a hangjában csengő gúnyt. – Sok sikert az átjárón visszafelé. Biztos vagy benne, hogy jó ötlet itt bent rágyújtani?
- Valamivel le kell foglalnom magam – vonta meg a vállát, majd szívott egyet a dohányból.
Erre inkább nem is mondtam semmit, csak megforgattam a szemem. Volt jobb dolgom is, mint arra figyelni, mit csinál ez az idióta.
Még nagyjából két percet töltöttem a fal előtt, míg végül kiengedtem egy ingerült sóhajt. Abból a két percből egyet már csak a fal bámulásával töltöttem, de el kellett ismernem, hogy ez túlmutatott rajtam. Bármennyire is utáltam a vereséget, ez sok volt nekem.
Kiegyenesedtem, megpörgettem a kezemben a fénytollat, majd zsebre vágtam.
- Ennyit tudtam tenni - fordultam felé. – Ahhoz, hogy ezt-…
Már nekikészültem a hazugság mondásának. Olyan könnyen jött volna, hogy csak több idő kéne ahhoz, hogy átírjam, amihez most nincs kedvem, de kinek akartam én hazudni? Olyan hallása volt, hogy mellette még bélgázt se lehetett volna eregetni hangtalanul.
Elfintorodtam a felettébb költői hasonlat gondolatára és tehetetlenségemre, majd menetiránynak fordultam. Úgy tűnik, túl sokat lógtam mostanában alpári vagy épp éretlen idióták között. Lucina néha felbukkanó stílusáról nem is beszélve, megérem kinevelni belőle…
- Nagyjából a felére sikerült leredukálnom az átjáró erejét. Teljesen nem tudom felülírni a rúnákat… elég bonyolult rendszert használtak hozzájuk. Sokkal több időre lenne szükségem, és még úgy se biztos, hogy sikerrel járnék. Inkább menjünk tovább.
Mintha egy halvány mosoly futott volna végig az arcán, de nem mertem volna biztosra venni.
- Legalább, ha kiteleportálunk, csak fele ennyire lesz szar átjönni rajta… A semminél jobb.
- A teleport valahol megnyugtató… ugyanakkor aggasztó is - haladtam előre, ahogy óvatosan megérintettem a karkötőt. – Valószínűleg jobb, hogy Lucinát nem hoztam magammal, bármennyire is hisztis lett miatta.
- Semmiképp sem neki való ez a hely.
- Azért elég sokat fejlődött és nőtt, mióta te utoljára láttad - feleltem nyugodt hangon, szinte már kis társam védelmére kelve anélkül, hogy észrevettem volna. – Legutóbb a Vér Démona ellen bajban lettem volna nélküle. Egyszerűen csak néha kell, hogy külön is mozogjunk egymástól.
- Hát igen, a kis lurkókat jobb minél hamarabb leválasztani anyuci csecséről.
- Mintha te felnőtt létedre nem szeretnéd a nők mellét a szádba venni - álltam meg egy pillanatra a szemközti fal előtt, majd más híján az egyetlen szabad irányba fordultam. – És, te mi jót csináltál mióta utoljára találkoztunk? - próbáltam volna rezzenéstelenül kiejteni a mondat végét, de nem sikerült.
Nem sok, de egy minimális indulat így is került a végébe. A melltartómat talán visszakaptam, ami pont most rajtam is volt, de azt a megalázó győzelmet nem tudtam kiheverni azóta se.  
- Nocsak, szivi. Ennyire érdekellek? – kérdezte egy sármos vigyor keretében, miközben oldalra fordítva a fejét rám szegezte a tekintetét.
Kérdésre megálltam egy pillanatra, majd a vállam fölött hátranéztem rá. Eleresztettem egy kissé kacér, de jobbára fellegzős mosolyt.
- Legfeljebb szeretnéd, szivi – feleltem semleges hangon. – Elég sok mindent megtudtam rólad, amíg a hazugság játékot játszottuk. Külsőre az esetem vagy, ezt nem is áll szándékomban letagadni, de a személyiséged túl idegesítő. Csupán nem akartam síri csendben sétálgatni.
Ez a része igaz is volt, viszont az, hogy nem érdekelt, kicsit sántított. Valahol szerettem volna többet megtudni róla, valahol azonban tényleg úgy éreztem, már az is épp elég bosszantó, amit eddig tudok róla.  
- Szerintem pedig valahol te szeretnél még többet megtudni rólam. Bár tény, hogy minél kevesebbet tudsz rólam, annál jobb neked. Itt megint jobbra – jegyezte meg, ahogy egy újabb húsz méter séta után ismét lehetőségünk nyílt lefordulni.
- Végre valami, amiben egyet értünk - bólintottam inkább terelésként, majd megtorpantam a bejáraton belül. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem nincs túl jó érzésem…
Volt valami… de nem tudtam volna megmondani, mi, ami zavart engem ebben a helyben. Egészen eddig is pattanásig voltak feszülve az idegeim, készen arra, hogy ha bármit hallok cselekedni tudjak, ez a kellemetlen érzés a mellkasomban most mégis erősödött. Mivel azonban Nick nem mondott semmit, csak haladt előre, más híján én is követtem. Nem akartam volna beszari kis csitriként feltüntetni magam.
Végül pár lépést követően zsákutcába értünk, de nem akármilyenbe. Egy mellkasig érő emelkedett ki a földből, a tetején pedig valamilyen mágikus szemüveget helyeztek el. Anélkül is éreztük a belőle áradó mágikus energiát, hogy közelebb mentünk volna hozzá. Egyszerre éreztem azt, hogy meg akarom érinteni az a valamit és azt, hogy azonnal el kell húznunk innen.  
- Na, nekem most van rossz érzésem… - jegyezte meg a társam.
- Nekem csak felerősödött - feleltem feszülten bámulva a kőoszlopot és a rajta elhelyezett tárgyat.
Próbáltam döntést hozni, mit is kéne csinálni vele. Hozzáérjünk? Ne érjünk?
– Csak egy tárgy itt a semmiben… ez egészen biztos, hogy csapda. Vagy lehet, hogy ez az egyik kincs…?
– Talán mindkettő egyszerre… - morogta a sárkányölő, gyanakodva pásztázva a környezetet.
Végül a falra nyomta a fülét, majd bakancsával belerúgott egyet a kövekbe. Nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, próbálja megállapítani, a rezgéseken át hall-e valamit. Időnként előforduló alkalomként ez is egy olyan volt, amikor örültem a képességének.
- Meg tudod állapítani, mire számítsunk? - érdeklődtem, csupán egy gyors pillantást vetve rá, de egyébként szememet le nem véve a titokzatos tárgyról.
- A falból elvileg nem fog semmi az életünkre törni - felelte Nick, ahogy elhátrált a faltól.
Tétován ácsorogtam és a szemüveget bámultam. Meg kéne próbálunk csinálni vele valamit? Biztos, hogy csapda, de ha egy kincs, akkor sokat is érhet. Ha hihetek Nicknek, nem fog semmi kiugrani a falból. Mi történik, ha csak megpiszkálom? Vajon csak mágiára reagál, vagy fizikai érintésre is? egyáltalán mi lesz az a reakció?
- Talán meg kéne böködni valamivel, vagy elmozdítani… biztos távolságból - latolgattam.
- Ha tartasz attól, hogy valami levágja a kezed a földből, vagy az oszlopból, akkor nem hülyeség. Van valamid, amivel megpiszkálhatod?
- Tudok csinálni egy rúnakardot, és azzal megpiszkálni - pillantottam rá, majd ismét előre.
- Akkor hajrá - hagyta rám, eléggé egyértelműsítve, hogy neki esze ágában sincs bármilyen módon kapcsolatba lépni a szemüveggel.
A rúnák alkotta kard alaköt öltött az ujjaim között, majd felemeltem a karom, és óvatosan, lassan a tárgy felé böktem vele. Még csak le se esett az oltárról, a lakrimák fénye azonnal kihunyt és minden koromsötétbe borult. Bármennyire is fel voltam készülve arra, hogy ez egy csapda, az a valami ami támadott a sötétből, így is képes volt csúnyán meglepni engem. Magam elé rántottam a kardot abban a pillanatban, amint a fény kihunyt, de ez se volt elég gyors. Hallottam, ahogy mintha Nick odébb repülne mellettem, de a következő pillanatban már a kardomon csikordult végig valami. Nem tudom, mi volt az, de felszántotta a jobb vállam ott, ahol a fegyver már nem takarta. Még csak teljesen fel se tudtam fogni a helyzetet, amikor éreztem, ahogy Nick megragadja a kezem, és maga után ránt kifelé a járatból. Éreztem a szellőt, ami a fejem előtt elsuhanó másik támadásból eredt.
- Futás! Nem ér az a szar ennyit! - kiáltotta, nekem pedig ezúttal eszem ágában sem volt ellenkezni vele.
Nem tudtam hogy a lény vajon utánunk jön-e vagy sem, de az is hasznos lett volna, ha legalább egérutat nyerünk. Mivel minden elsötétedett körülöttünk, reménykedni akartam benne, hogy ez a valami csak ezen a területen mozog, és ha kiérünk innen, kifújhatjuk majd magunkat.

Belépve a barlangba. Azonnal sötétség fogadott. Alig lehet ellátni két métert. Utána már minden a sötétbe veszett. Furcsa volt az egész. Mintha mágia lengte volna be az egész teret. A levegő furcsán állott volt. Az egész tényleg nagyon furcsa volt. Meg álltam a bejáratnál és vártam egy kicsit. Addig Raven mellettem volt és a ruhámat fogta.
- Raven! Teszteljük a kapcsolatot. Hogy a mágiáddal tudunk beszélni egymással. – Adtam ki az utasítást a társamnak.
~ Holló. Holló. Hallasz? ~ Kérdést tette fel telepatikusan. Ami jelezte működik a mágia. Vagyis a kapcsolat és az egyéb dolgok rendben lesznek. Ezzel egy kis időt is hagytam magamnak. Hogy a szemem megszokja a sötétet. De a láthatár csak nem akart nőni. Ami kezdett furcsa lenni. Ekkor Raven-re néztem. Őt láttam pontosan. Tehát nem a szememmel volt a baj. Összecsaptam a két tenyerem és létre hoztam egy apró vasgolyót. A mágia rendben létre is jött. Ezt követően egy apró lángot, hoztam létre világítani és tesztelni mi működik. Ám a sötétség nem akart távolodni. Ami csak azt jelentette nem lesz olyan könnyű az egész. A tenyeremben ezután sorra próbáltam a mágiákat, amiket ismertem. És mivel mind rendben volt így azok használhatóak bent is. Ami nem sok, de valami legalább nem lesz maglepetés, ha valamik nem működik.
- Feltudod deríteni a helyet? – Kérdést tettem fel a társamnak. Mivel tudtam, hogy képes ilyesmire.
- Bocsi. Nem. – mondta szomorúan.  – Csak azt látom, amit te is.
- Értem. – Nyugtáztam az egészet. Tehát fel kell deríteni az egészet, ami nem jó ha csapdák is vannak. Így viszont könnyen belelehet sétálni egybe. Ám ez a vele járója ha az ember ilyen helyre jön. Éppen ezért nyugodt tempóban indultunk meg felderíteni a terepet. Szépen lassan haladva. Míg nem egy falhoz értünk. Akkor a falmellet haladva fojtattuk az utunkat. Raven közben jegyezte az utat amit megtettünk. Egészen míg nem egy táblához nem értünk. A táblán az állt addig ellenőrizték a járatot a katonák. Vagyis biztonságos. Még nem akartam kimenni jobban előbb megtudni milyen is az egész. éppen ezért folyattuk a felderítést. Egészen addig, míg egy folyosóra nem értünk. Ott összefutottunk Shiki-vel Aki éppen egy szobából jött ki.
- Nézzétek át ti is a helyet hátha láttok valamit, amit én nem, utána átfutjuk van-e valami hasznos ebben! –  Mondta miközben meglengetett egy bőrkötetes könyvet, amin vér látszott. Vagyis nem sok minden maradhatott benn. De azért bementem Raven-nel.
- Jó – Mondtam és azzal beléptünk a szobába.
És ott láttunk meg pár holtestet, amiket rendesen elintéztek. Hiába néztem meg őket nem volt náluk már semmi de a felszerelésük még hasznos lehet ha változtatok rajta. Raven kicsít furcsán nézte a testeket számára nem volt túl meglepő. Találkozott már hasonlóval. Éppen ezért ahogy végeztem az átkutatással kiléptünk a folyosóra.
- A társad érzékelt bármi hasznosat az ide utunk alatt? – Mondta majd felfedte a valódi formáját. Ami nem sokban tért el. De így már jelezte hogy felesleges a finomkodás.
- Raven jelöld meg. – Adtam utasításba Raven-nek. Aki félve de azért oda lépett Shiki-hez. Aki kissé furán nézett ahogy meghallotta.
- Jelöld... ?? – Kérdezte meg értetlenül.
- Ez csak egy pecsét, amivel megtudom mondani hol vagy. – Magyarázta el neki Raven a dolgot.
- Oh.... reméltem, hogy nem úgy ahogy a kutyák jelölnek meg valamit. –
- Egy kis pecsét . – Mondta boldogan a kislány ahogy felrajzolta a férfi karjára a jelet.
- Ha kell segítség ezzel Raven tud neked segíteni. – Magyaráztam el neki a dolgot. Ha már velük van, akkor jobb ha nem hagyjuk el egymást.
- Szerintem megleszünk, úgy sem terveztem szétválni tőletek, nem tudom mi a terv, de talán többre megyünk együtt még akkor is ha kisebb területet járunk be. – Magyarázta a teljesen logikus dolgot. Amivel nekem sem volt semmi bajom.
- Egy perc kell még valami. – Mondtam Majd össze csaptam a két kezem és megalkottam egy szobrot. Felhasználva a porul jártak fém tárgyait. A szobor úgy nézett ki amint én mivel magam megformálni a legkönnyebb. Ahogy készlett ránéztem Raven-re aki már mosolygott tudta mit tervezek hiába nem az első ilyen alkalom hogy ezt csináljuk.
- Raven rajta! – Adtam ki az utasítást.
- Oki doki. – Mondta mire a kislány neki állt kifirkálni a szobrot. Ami ezáltal életre kelt. Raven irányítása alatt.
- Ez majd megy elől és felderíti a csapdákat. – Magyaráztam el a dolgot. Mivel így nem minket ért az első ütés. Érte meg nem kár. Azzal az alkotás meg indult előre. Én meg elvettem a könyvet és átnéztem. Nem sok volt benne látszott, hogy valaki az utolsó szavait írta fel. Egy férfival kel vívni. aki rapírt használ. És az hogy nem tudtak egymásnak segíteni. Valami mágia miatt. Ami érdekes.
- Valakivel vívni kell. Shiki vállalod? – Néztem rá. Hisz tudtam hogy fegyver mágus ként elég jártas. És már látott párbajt közelről.
- Szerintem a könyv maradjon nálam, nem lenne okos ha kizsebelne valamelyik kalandor, és az Ex-Quip zsebdimenziójába kevés kéz tud benyúlni  - Mondta és vissza vette a könyvet. Ami jogos is volt. Bár ki tudja mivel futunk össze.
- Szerintem menni fog, reméltem hogy a több mágus nagyobb előnyt jelent majd idebent, de ez úgy tűnik nem minden ellenfélre igaz.- Magyarázta az észrevételét. Ami igaz is lehettet volna ha nem lenne Raven a csapatban.
- Tévedsz. – Válaszoltam. - Támogatni máshogy is lehet. – Világosítottam fel.
- Számítok rá, hogy egy az egy ellen kell majd küzdenem vele. A leírás alapján a napló tulajdonosa volt az egyetlen, aki sikeresen meg tudta törni a mágiát mely megfagyasztotta a társait amíg a párbajok zajlottak. Ezt ki lehet használni. – Magyarázta el az észrevételét. Ami igaz is lehetett. Raven ha felveszi a férfi alakját aharctéren kívül az elég zavaró lehet. Ami még használható taktika is lehet. éppen ezért néztem a társamra.
- Remélem jól megjegyezte az ellenségünk a naplótulajdonos arcát. – Mondta majd eltette a könyvet a mágiája segítségével.
- Mit tervezel? – Kérdeztem meg mivel érdekelt mit talált ki.
- Ha valaki képes lenne megtörni a mágiádat, amit előtte senki, majd megölnéd és ismét viszont látnád.... a harc hevében, hogy reagálnál? -  Kérdezte amire az én válaszom egyszerű lenne. Mást használnék. Da ha valaki nem tud az bajban lenne.
- Raven feltudod venni a férfi alakját? – Kérdeztem .Mivel nála volt az alakváltó karperec.
- Nem gond. - Válaszolta boldogan.
- Akkor ez meg van. – Mondtam és meg indultam. De Shiki csak sóhajtott egyet.
 
- Úgy látom nem ment át, ha a társad átalakul ás a mágus valaki mással van elfoglalva nem fogja észrevenni. Nem vagyok biztos benne, hogy működni fog a dolog, de egy próbát megér. Ha velem fog küzdeni akkor rám fog figyelni mivel a mágiája titeket sakkban tart. Amennyiben a fej és az arc képes lesz meglepni ők be tudok majd vinni egy ütést a pasinak... vagy nőnek nem tudom még ki az ellenségünk. Amennyiben nem lepi meg az arc látványa akkor a fej még mindig jó elterelés egy azt követő csapáshoz. – Magyarázta el az ő verzióját. amiben tényleg volt logika meg hulla.
- És amennyiben bárki vagy bármi képes volt ezt kihallgatni már buktuk is a meglepetés erejét.... a francba bárcsak itt lenne Amber – Kezdet el panaszkodni.
~ Legközelebb csak gondolatban. ~ Figyelmeztettem. Bár úgy gondoltam tudja milyen mágiát használt rajta Raven. Vagy már találkozott hasonlóval. Ám Siki csak egy okét mutatott az egészre amivel jelezte érti. Bár az arán látszott a felismerés miatti meglepetés.
~ Igen. A megjelölés miatt képesek vagyunk beszélni anélkül hogy más hallaná. ~ Magyarázta el Raven gondolatban.
- Látod hasznos az a jel. – Mondtam hangosan hogy ne pazaroljam feleslegesen a mágiát.
- Hazsnos lett volna erről szólni a megjelöléskor, reméljük, hogy aki a folyosókat járja nem hallotta a kis beszélgetésünk – Magyarázta el az észrevételét. Ami szerintem nem volt annyira nagy gond.
- Csak le kell győzni. – Mondtam neki egyszerűen. Amivel a lényeget is közöltem. Hisz ha nem győzzük le akkor baj van ha legyőzzük akkor meg nincs.
~ Ha kell megtudom növelne a kardforgató képességed egy időre. ~ Magyarázta el Raven gondolatban hogy ne tudja más csak mi. Ami Shiki-nek még egy meglepetés volt.
- Oh? Mit tudsz még ? Jobb ha tisztában vagyunk ezekkel, mielőtt túl késő lenne. –
- Sebesség, erő, kitartás, mágia. Ha kellenek. – Mondta Raven mintha csak magáról beszélt volna.
- Ne maradj hátul akkor, vagy én vagy Kes fog közre téged. Nem tudjuk mi vár ránk idebent és nem lenne jó ha a leghátsó ember te lennél amikor valami elragad vagy leválsz... –
- Nem fogok lemaradni. – Mondta és odalépett hozzám. Így folytattuk az utunkat előre. A fém katona meg nyugodtan haladt előre a sötétbe. mi csak a hátát láttuk.

A zsákutcát elhagyva a kis csapat a korábbi kereszteződésen tovább haladva folytatta útját. Nightyngale nem vetette még le démon alakját, Cressida ereje kifejezetten hasznosnak bizonyult az előző csapdánál is.Nem tartott sokáig, újabb érdekességbe ütköztek. Egy egyszerű ládának tűnt csupán, de az alakváltó már első pillantásra megbizonyosodott annak mágikus kisugárzásáról.
- Kincs? - kérdezte Eclair a nő válla fölött kíváncsian átkukucskálva.
- Védelmi mágia van rajta… ha nem tudom feltörni, akkor robban. De Cressida mágiatörése teljesen semlegesíti azt, hehe. - kuncogott a nő, és félelemérzet nélkül lépett előre, majd végighúzta éles körmeit a ládikón. A védelmi varázslat ugyan szertefoszlott, de újabb varázslat kényszerítette megtorpanásra.
- Mi van benne, mi van benne? - furakodott mellé Eclair, de Nighty karját kitárva távol tartotta őt a faládától. - Valami varázstárgy… vagy mágia. Erősebb nálam, szóval sajnos fogalmam sincs, mi lehet pontosan… Bár… gealdor ágba tartozik, tehát zombival valószínűleg nem fogunk találkozni. Akarjuk tudni mit rejt a kincsesláda?
- Igen! - vágta rá a rókalány gondolkodás nélkül.
- Akár egy csapda is lehet. Talán kivihetnénk a ládát a többieknek. - jegyezte meg Atalanta, némi óvatosságra intve társait.
- Nincs arra időnk… igazából kíváncsi vagyok, mi lehet… De ha megfelelő óvintézkedéseket teszünk, akkor nem eshet bajunk. - vont vállat Nightyngale, és villámsebességgel rúnákat kezdett felírni a ládikó körülötti területre. - Semmilyen gealdor mágia hatása nem juthat ki ezen a területen…
- De ki fogja kinyitni? - kérdezte aggódva Eclair.
- Hát majd ő. - mutatott a láda előtt materializálódó csontharcosra az alakváltó. - Körülbelül annyi varázsereje van, mint egy házimacskának, de a célnak megfelel…
- Ugh… nekromancia… miért is tanultad meg? - kérdezte fintorogva a hanjuu.
- Óh nagyon jó dolgokat lehet csinálni a nekromanciával. És nézd meg milyen kis hasznos… nah menjünk hátrébb, azért felrakok egy pajzsot is magunk elé…
Az alakváltó minden tőle telhető óvintézkedést megtett. Nem akarta megismételni az előző harci helyzetet, bár tudta, hogy a későbbiekben ez amúgy is elkerülhetetlen lesz. Atalanta kezében mágikus íj feszült, Eclair pedig szinte szikrázott az izgalomtól. Az élőhalott mezítelen csontjai csak úgy ropogtak a láda súlya alatt, ahogy megemelte annak a tetejét. A várva várt mágikus kitörés azonban elmaradt. Néhány percig csendben várták a fejleményeket, de továbbra sem történt semmi.
- Hát ez eléggé nagy csalódás volt. - nyögte ki Eclair, miután úgy ítélte, elült a vész.
- Egyetértek. - bólintott Nighhtyngale is. Ekkor, mintha eddig csak a rúnák tartották volna vissza, különös sötétség lepte el a homályos folyosót.
- Nightyngale? - hallotta Eclair kétségbeesett hangját a nő.
- Rendben vagyok. Atalanta? - kérdezte harmadik társukat is.
- Minden rendben. - érkezett a válasz.
A sötétség szertefoszlott, Nightyngale csapata pedig folytatta útját, hátrahagyva az üres ládát.
- Nem tudom mi volt ez. Talán a mágia elvesztette az erejét, mire leengedtem a rúnafalat… - vont vállat Nightyngale, miközben óvatos léptekkel haladt előre.
- Igen… biztosan ez történt… - motyogta Eclair, lopva Atalanta felé pillantva. Vezetőjük azonban az idegességét betudta, hogy milyen veszélyek várnak még rájuk.

***

~ Nem nem nem nem nem, ne gyere közelebb te rémes szellem izé! ~ fojtotta magába sikítását a rókalány. A jelenés azonban nem őt célozta, egyenest Atalanta irányába vetette magát, és elfoglalta testét. Eclair szólni akart mentorának, azonban a szellem figyelmeztette… fecsegése Atalanta halálát okozza. A hanjuu nem akarta ennyiben hagyni, de a jelenet lezárult, s úgy tűnt, Nightyngale nem érzékelt belőle semmit. Eclair azonban elhatározta, hogy most az egyszer ő fogja kezébe venni az irányítást, s megtöri az átkot, mely társát sújtja.
~ Nightyngale nélkül is meg tudom csinálni…. Talán… azt hiszem.. Nincs más választásom… ~ elmélkedett, miközben bizonytalan léptekkel követte mentorát a halvány folyosón.

4. kör lezárva, holnap kezdhetjük a következő kör megbeszélését mindenkivel.

Nightyngale:
Számodra nem tartogat túl sok izgalmat a következő kör. A folyosó végén jobbra fordulva nemsokára egy szobába érkezel, ami mágikus sötétségbe burkolózik. Tekintve, hogy nincs semmilyen, mágikus sötétségen átlátó mágiád, meglehetősen kevés infót tudsz összegyűjteni ebből a szobából, Ekki viszont hallásának köszönhetően valamivel jobb helyzetben van. A legfontosabb megállapításod az, hogy itt nincsenek csapdák, és minden bizonnyal egy vak ember saját szobáját találtad meg - erre utalnak a furcsa kitüremkedések a falon, a földön található vonalak, amelyek alapján navigálni tudsz. Egy teljesen átlagos hely, hálószobával, fürdőszobával, mindennel együtt.
További fontos megállapítás, hogy esélyed sincs a mágiát kikapcsolni – vagyis vélhetően a négy mágus közül az egyik szobájába jutottál.

Roha:
Két csapatod van. Lyla rövid úton kint találja magát: alig lép néhányat, és hirtelen úgy érzi, figyeli valaki. Messze van a fő csoporttól, és ez a valaki egyre közelebb jut hozzá. Mágiát nem érez maga körül, de halk neszezést igen, ami az idáigi némaság után nagyon feltűnő.
Ahogy kiér a sarokra, néhány nyílvessző repül felé, és létfontosságú szervek felé tartanak. Eközben dühös kiabálás hangzik fel:
- Túl sok! Elegem van, hogy mindenhol ismeretlenekbe botlok! A többiek.... - A karkötő felizzik, és még mielőtt becsapódnának a nyílvesszők a szerveibe, egy műtőasztalon találja magát. A kinti Rúnalovagok nem tűnnek meglepettnek, azonnal kezelésbe veszik a lányt, és pár percen belül már egy erősítő bájitalt kortyolgatva fekszik a műtőasztalon: a maximumra gyógyították (4 HP-ja van, mint idáig), de karkötőjéből kihunyt a mágia, amelyet el is vesznek tőle. A telepátia nem szakadt meg, így beszámolhat Rohának a fejleményekről.
Egyvalamit megtudtatok: valaki nem szereti, ha túl sok csoportra szakadtok. És le tudtátok tesztelni a karkötőt!
Rohandar a 'gyilkosság' helyszíne felé indul. Néhány vérfoltot leszámítva nincs itt semmi. Néhány tíz méterrel keletre és délre egy zsákutcába jut a vérszomjas csapat, és az alábbi hölgybe ütköznek:
Beszélgethettek, de a succubus meglehetősen vérszomjas. Harcolnod kell, a démon nem fog elengedni téged anélkül. Rohára veti tekintetét, és annyit érzel, hogy mágia kezdi az agyad nyomni. Próbálsz ellenállni, de kérdés, mennyi sikerrel.
D20:
1-8: Roha teljesen a succubus hatása alá kerül, és Froozerre támad.
9-15: Roha "elájul", és Froozer egyedül néz szembe a démonnal, majd Roha is felébred, ha Froozer vagy a lány meghalt.
16-20: Roha ellenáll a bűbájnak, és együtt harcolnak a démonnal.

A dobások értelmében Froozer eltűnik, és a succubusnak 1 HP-ja marad, legközelebb többet dobunk. A vérszomj kiveszik belőle, megváltozik a személyisége.  Megijed, és sok mindenre hajlandó lenne azért, hogy elengedd. A döntésed értelmében végezd ki, vagy engedd el.

Aria és Nick:
Ti néhány jobb kanyar után egy börtönhöz értek. 5 Rúnalovagot találtok ott, elég rozzant állapotban. Nektek nem okoz gondot kinyitni a zárat, őket is csak állapotuk tartja vissza a kitöréstől.
Kint találjátok a felszerelésüket, ami nektek fontos: Aria két gyógyító bájitalt talál, amelyek darabonként két HP-t gyógyítanak. Viszont a Rúnalovagok úgy néznek ki, mintha nekik is szükségük lenne rá. Egyelőre még nem kaptam pontos tervet tőletek, hogy mit is szeretnétek a lovagokkal kezdeni, ezt a napokban beszéljük majd meg.

Shiki és Kes:
Északra és nyugatra sétáltok, hozzávetőlegesen kb 200 métert. Utolsó lépésetek előtt masszív energia üt meg titeket, és érzitek, hogy valaki van előttetek, aki erősebb, mint bármelyikőtök. Még van lehetőségetek visszafordulni, hiszen a mágia forrása nem mozog.
A következő lépésekkel mintha csak egy kincseskamrába érkeznétek: gondtalanul szétdobált érmék, drágakövek hevernek a földön, ládákban nemesfémekből készült dísztárgyak állnak halmokban.
A falakról freskók vigyorognak rátok, amelyek mindegyike azt az embert mintázza, aki a szoba közepén, egy aranyszínű trónon ül, keresztbe vetett lábbal. Egyik keze az állát támasztja, a másikkal pedig lassan dobol a trón karfáján.
Joker néven mutatkozik be nektek - már amennyire saját maga felkonferálását és dicséretét bemutatkozásnak lehet nevezni. Süt róla az arrogancia, és nem rejti véka alá, hogy pusztán ugyanolyan sírrablónak tekint titeket, mint az előző néhány nap "látogatóit".
Ha szeretnétek, hogy én játsszam ki, szóljatok.

Maximum néhány mondat csevegés után harcba fordul a helyzet, de előtte dobjatok nekem két D20-at.
Shikié az első:
1-10: Kes.
11-20: Raven.

Kesé a második eredmény:
1-10: Shiki
11-20: Raven

Ravené pedig a maradék. Ha mindketten Ravent dobjátok, Shikié számít elsőnek.
A dobások értelmében két eredmény jöhet ki:
Shiki: Kes - Raven
Kes: Raven - Shiki
Raven: Shiki - Kes
Joker ez alapján cseréli meg az általatok használt mágiákat. A kifejezetten kényelmetlen helyzet ellen nincs mentődobás, mindenképp megkapjátok egymás minden ismert mágiáját, egyúttal elfelejtitek a sajátjaitokat. Az egyedi tárgyak nem cserélnek helyet.
És jön az aréna-dobás. Az aréna9-es kockával dobjatok 30-at összesen, ti vagytok a piros csapat. Az ismeretlen mágiák miatt teljes hátrányból indultok.
Joker összesen 18 HP-val rendelkezik. Hajrá!

A határidő csütörtök, tehát 29.08.2019.

Az események pedig, még annál is kellemetlenebbül alakultak, mint vártam volna. Noha láttunk egy „innét már biztonságos” táblát nem messze, mint megtudtam Kragetől, aki odakint maradt, a lovagok koránt sem ismerték olyan jól a helyet, mint reméltem. És éppen ezért úgy alakult a döntésem, hogy nem engedhettem ki Angelinát egyedül azon az úton, ahol még mi magunk sem jártunk.
- Rendben leszek! – bizonygatta közben a lány, de ezen kérdésben nem tűrtem ellentmondást.
- Persze, hogy rendben leszek… amint kimentél és állattak ezek a semmirekellők. – támogattam tovább az úton.
- Roha! – futott be közben egy telepatikus hívás Lylától. – Azt hiszem… valaki követ.. vagy, legalábbis figyel. – közölte érezhetően rossz közérzetben.
- Indulj el visszafelé! Közben találkozunk! – válaszoltam neki, melynek megfelelően ő így is tett, mi pedig szintén visszafelé haladtunk, arrafelé, amerről előzőleg jöttünk… s amiről reméltem, hogy tényleg biztonságos.
Csakhogy a várt találkozás végül elmaradt. Rövidesen újabb hívás érkezett be, amely csak még jobban felborzolta az amúgy sem nyugodt kedélyeket.
- Roha! – hangzott fel ismét a fegyvermágus hangja a fejemben.
- Mi történt? – kérdeztem, ugyanis a hangja egyszerre volt szomorú és sokkal nyugodtabb is, mint előtte.
- Elkapott. A karkötő tényleg kihozott és épp el is látnak, de… bárki is az, már vadászik ránk. – ismertette a részleteket. – Valami olyasmit mondott, hogy „elege van, hogy mindenfelé ismeretlenekbe botlik”.
- Hmm… szóval másokkal is találkozott, de őket mégsem támadta meg… ez különös. – töprengtem. – Rendben, semmi gond, ügyes voltál. Innentől átveszem. – zártam le a csatornát, majd rövidesen Angelt kikísérve átvettem tőle a karkötőjét is. – Odakint biztonságban leszel már. – mondtam, mikor már szinte csak méterekre voltunk a bejárattól.
A lány csak lemondóan bólintott, s átadta nekem a biztonságot jelentő ékszert, s a saját lábán kilépdelt a katakombákból.
- Hát haver, úgy fest, ketten maradtunk… mint a régi szép időkben. – mondtam Froozernek, miközben ismét megfordulva újra befelé hatoltam az útvesztőben.
- Nagyon úgy tűnik. – hagyta annyiban a dolgot a farkas.
A tény, mely szerint a karkötők valódi védelmet nyújtanak, egyfelől megnyugtató volt, s bár sajnáltam, hogy Angel és Lyla is megsérültek, azért bíztam benne, hogy a rúnalovagoknál jó kezekben lesznek, s ami ennél még fontosabb: így már nem kellett azon aggódnom, hogy mi lehet velük. Sokkal szabadabbnak éreztem magam, s ami még fontosabb: elkötelezettnek afelől, hogy legyőzzem azt a valakit, aki megtámadta a szöszit.
Utunk így tehát egyenesen a tett színhelye felé vezetett… vagy legalábbis abba az irányba, ahol azt reméltem, hogy találhatunk valamit, s ahol Lyla nagyjából áldozatul eshetett, de valósában nem sok mindent rejtett a környezet, még az én szakavatott szememnek sem. Volt ugyan egy-két lábnyom, de semmi olyan, amiből bármit is sikerült volna kitalálnom, vagy egyértelműen vezethetett volna valahová. Noha találtunk pár vérfoltot is, azok valószínűleg a tanoncomhoz tartoztak, így nem tulajdonítottam nekik nagyobb jelentőséget.
Éppen ezért tehát arra jutottam, hogy tovább haladunk, csakhogy alig léptem néhányat, szinte azonnal egy zsákutcában találtuk magunkat a farkassal, de nem voltunk egyedül.
- Ó, végre friss hús. – hallatszott egy démonszerű nő hangja.
- A helyedben fékezném magam… Te bántál el a lánnyal, aki az imént itt volt a közelben? – érdeklődtem, de a válasz meglepett, ugyanis őszintének tűnt:
- Fogalmam sincs, kire gondolsz. – tárta szét a karjait. – De azt viszont tudom, hogy veletek én fogok. – mosolygott sejtelmesen, s hirtelen, mintha valami beütött volna.
A fejemhez kaptam, olyan volt, mintha valami rágna belülről. Mintha ezer pici ujj kapaszkodott volna a szememből kifelé, s húzták volt a látásom egyre összébb és összébb, majd rövidesen leszállt az éj, s mintha csak a semmiben lebegtem volna. Nem láttam, nem hallottam és nem éreztem… minden eltűnt.
 
 
- Hé! Roha, szedd már össze magad, te mamlasz! – szólongatta a földre esett férfit Froozer. – Mit tettél vele? – kérdezte morcosan a nőre nézve.
- Hmm, ez fura… Általában készségesen a szolgáim lesznek egy jó szóért. - sóhajtott a démon. – De úgy tűnik egész erős elméje van, így nem tudtam elcsábítani. – fogadta el a tényt szomorúan. – Na mindegy, akkor előbb kiütlek téged, aztán foglalkozom vele utána. – nevetett.
- Ahhoz azért előbb nekem is lesz egy-két szavam! – morogta az ordas, s néhány villámot küldött a démonszerű ellenfelére, aki könnyedén arrébb „libbent” előlük, mintha csak csigalassúsággal érkeztek volna az irányába.
Aztán szinte azonnal már jött is az ellentámadás: tűzgolyók kezdtek repkedni a bundás felé… s nem csak felé. Ami már oly sokszor előfordult már, hogy Rohának csak kolonc volt valamelyik csapattag, ezúttal visszafelé sült el, s ezúttal Froonak kellett gondoskodnia arról, hogy a pajtija ne égjen ropogósra.
- Hogy veled mindig csak a baj van. – motyogta magában, miközben eltűnt a földben, Rohandar köré pedig egy földfalat emelt, hogy megvédje őt a lángoktól. – Kopp-kopp, itt vagyok! – ugrott elő rövidesen a vörös bestia mögött, s állkapcsával sikeresen a lábába harapott, melytől a nő fájdalmasan felordított, de nem hagyta magát. Egy pillanatra mintha csak Froo agya is kihagyott volna, az érzékei tompultak és lelassult, olyanná vált, mint mikor egy másnapost korán felébresztenek és ő azt se tudja, hogy milyen nap van, nem hogy hány óra. A csapás pedig nem maradt el: a nő még ép lábával egy jókorát rúgott a négylábúba, aki ettől eleresztette prédáját, s hátrébb is csúszott kissé, és ez még csak a kezdet volt: a lány kezén furcsa karmok jelentek meg, melyekkel azonnal hevesen kaszabolni kezdett a bundás irányába, bár a legtöbb nem találta el őt.
Az a néhány, ami viszont igen, az komoly kellemetlenségeket okozott: mintha ezernyi tű szúrt volna a farkas testébe, az eddig tompa érzékei hirtelen kiélesedtek, de mintha csak tízszeresére fokozva tértek volna vissza. Minden szag szúrta az orrát, a legapróbb zaj is bántotta a fülét és a legkisebb rezdülést is érezni vélte a levegőben. Alap esetben ez persze nem lett volna rossz, azonban így az agya alig bírt lépést tartani a sok információval, s végeredményben ugyanoda jutott, mint mikor el volt tompulva.
Majd újabb lángnyelvek tartottak felé, melyek kis híján ropogósra is sütötték, de még épp idejében tudott egy kőfalat emelni, mely eltérítette a forróságot, ő pedig ismét megpróbált a föld alá merülni, ám ezúttal nem sikerült neki.
A barlangász farkat növesztett… vagy ha volt neki előtte is, akkor legalábbis eddig nem használta, s könnyedén Froo hátsó lábára csavarta azt, s egyből vissza is rántotta, egyenesen magához.
- Jó éjszakát! – vigyorgott várszomjasan, s karmos kezével egyenesen az ordas szívére célzott, majd lesújtott… volna.
Csakhogy nem ilyen fából farakták Froozert, s nem kímélve magát sem, olyan kettőhúszat vezetett ellenfelébe, hogy azt még egy igazi villám is megirigyelte volna. Ám mivel kapcsolatban állt áldozatával, így voltaképpen magát is lesokkolta, a történetének pedig itt lett vége… legalábbis a karkötő szerint, mely aktiválódva a mozgásképtelen és több sebből vérző farkast a labirintuson kívülre szállította.
 
 
Mikor magamhoz tértem, minden sötét volt még, de a hallásom és a többi érzékszervem mintha elkezdett volna már működni. Legalábbis a minden irányból érzett kisebb-nagyobb kövek nyomása a hátamon mindenképpen kellemetlenül érintett. Felültem, s igyekeztem kitalálni, hogy mi történhetett. Rövidesen rájöttem, hogy egy kisebb kő burok vesz körül, melyet természetese nem tartott semeddig lebontanom a földmágiámmal.
Amikor pedig „megszülettem”, körbetekintve Froozernek már hűlt helye volt, a „vendéglátónk” pedig látszólag kissé lestrapált állapotban volt már: vérzett a jobb lába, s néhány izma rángatózni látszott, mintha valami rohama lett volna.
- Mit csináltál Frozerrel? – érdeklődtem kissé mérgesen, de viszonylag nyugodtam, mivel tudtam, hogy legrosszabb esetben már ő is a lovagokkal vacsorázik. – És mit csináltál vele? – néztem rá egyre morcosabban.
- A barátod már nincs a köreinkben… de helyette te is jó leszel. – mosolygott, miközben megnyalta a szája szélét, ami nem tetszett… mármint… szexi volt… ha a szárnyakat, a karmokat meg a furcsa farkat nem számoltam volna… de hát ne, én hűséges típus vagyok ugyebár… vagy legalábbis igyekszem.
- Tudod mit, ne válaszolj… majd kitalálom magamtól. – feleltem, majd „üdvözöltem”.
Az árnyékok közt utazva egy pillanat alatt mellette voltam, s közvetlen közelről küldtem bele egy sorozatnyi sötét lövedéket, majd hátraugorva egy adag csonttüskét lövelltem rá, melyeket már nagyjából kikerült, de a szárnyaiba még így is bele-belekapott. A támadásomat egy mérges kiáltás viszonozta, felém pedig lángtenger zúdult, csakhogy ez engem pont nem érdekelt. Egy adagnyi vízzel válaszoltam, mely simán kioltotta a tüzet, majd egyből megfordultam.
Valószínűleg nem számított rá, hogy észreveszem, hogy a fény és gőzfüggöny takarásában egy keskeny félkörben mögém próbált kerülni, s farkával felém döfött, közben pedig a karmos kezével is igyekezett megsebezni. A mozgása emberfelettien gyors volt, de a mozdulatok, melyeket neki meg kellett tennie a támadáshoz, jóval több időt igényeltek, mint az, amit nekem a védelmemben kellett elkövetnem: ismét árnyékká váltam, s mintha csak helyet cseréltünk volna, én kerültem mögé, majd egyszerűen egy újabb sorozatot adtam neki, mely már komolyabb eredménnyel járt. Összegörnyedt kissé, s levegőért kapkodott. Itt volt az alkalom.
Valamiért úgy tűnt, hogy a vérszomjas szándék már nem olyan erős benne, így felvetődött bennem a gondolat, hogy talán a hasznomra lehet… aztán ezt gyorsan el is hessegettem, s útjára engedtem egy Cappriccio-t. Eredetileg a felső testét terveztem keresztül lőni, de nem voltam elég gyors, így sikerült ellibbennie, de az egyik szárnyát így is keresztül vittem.
- Várj! Kérlek! – sikoltott fel ekkor, méghozzá nagy szerencséjére, ugyanis a sötét sugarat még mindig az irányításom alatt tartottam, s nem sok kellett volna, hogy egy röpke kanyar után ezúttal telibe vigye. – Feladom!
Előfordulhat, hogy még a mágiája hatása alatt voltam, nem tudom, de annyi biztos, hogy megálltam, s „semmivé tettem” a varázslatom.
- És most komolyan azt várod tőlem, hogy megkíméllek? – érdeklődtem felvont szemöldökkel. – Azok után, amit… - folytattam volna, de a szavamba vágott.
- Segíthetek neked! – kezdett bele a mondandójába kicsit remegő hangon.
Semmi okom nem volt benne bízni persze, de azzal semmit sem veszíthettem, hogy meghallgatom…. 
- …legfeljebb utána ölöm meg. – gondoltam.
- Azt mondtad, hogy egy lányt keresel, igaz? – kérdezte, majd rövid szünet után folytatta. – Én nem láttam, de feltételezem, hogy közel áll hozzád, igazam van? Elvégre a legtöbb embert könnyedén el tudom csábítani, de téged alig sikerült elkábítanom. Szóval vagy nagyon erős az akaratod… vagy pedig van valaki, akit szeretsz. – vonta le a nem teljesen korrekt következtetéseket, de azért kíváncsian vártam, hogy mit hoz ki ebből. – Mindegy is, a lényeg, hogy itt az útvesztőben van egy mágikus tárgy, egy medál… pontosabban kettő. Két fél. Ha megfelelően használják őket, akkor össze tudnak kötni két embert, akik között amúgy is van kötelék… mármint… térben. Képesek lesznek egymáshoz teleportálni.
- Nocsak, ez egész érdekes. – gondoltam, de igyekeztem nem mutatni az érdeklődésem.
Miután nem mondtam semmit, inkább ő folytatta:
- Ha elengedsz, megmondom, hogy merre találod. – tett végre konkrét ajánlatot.
- Legyen. – bólintottam rá egyből.
Kíváncsi voltam, hogy mit kér érte, de ekkora árat bőven hajlandó voltak kifizetni, még akkor is, ha simán előfordulhatott, hogy csak kamuzik. Nem lett volna meglepő. Ellenben ha igazat mond… na az már jóval érdekesebb történet lett volna.
- A teljesen pontos helyét sajnos nem tudom, de innét délkeletre van, méghozzá nem is túl messze. Ez a hely nem épp az állandóságáról híres, szóval…
- Na igen, azt vettem észre. Egye fene, menj utadra, ne is lássalak többet! –intettem neki, mire meglepetten és megkönnyebbülten ekképpen is cselekedett, s elhúzta a csíkot. – No, azt hiszem itt az ideje beszélni a többiekkel. – gondoltam, s felkészültem, hogy felhívjam Ariát és Nightyt, hátha egyszerűbben is megoldhatjuk a dolgot.

Spoiler:

The member 'Rohandar Blacksteel' has done the following action : Kocka

---

'Aréna9' :

The member 'Rohandar Blacksteel' has done the following action : Kocka

---

#1 'd20' :


--------------------------------

#2 'Aréna6' :


--------------------------------

#3 'Aréna3' :

Dobások Kes és Shiki részére:

The member 'Cancer' has done the following action : Kocka

---

#1 'd20' :


--------------------------------

#2 'Aréna9' :

A folyosón továbbhaladva nem sok újdonság várta a felfedezőket. Se kincsesláda, se elátkozott holtak. Egy jobb kanyar után azonban a labirintus eddigi megmagyarázhatatlan világítása kihunyt.
- Ugh, mágikus sötétség... - horkant fel Nightyngale, miután mágikus szemei kudarcot vallottak. - Ideje lenne megtanulnom ellene valami varázslatot... Mindenesetre, próbáljatok nem belebotorkálni egy mechanikus csapdába. A varázslátásom alapján nincs mágikus csapda a közvetlen közelünkben, de ez persze nem jelenti azt, hogy ez tényleg így is van...
- A talaj... olyan, mintha különböző jelek lennének belevésve. - jegyezte meg egy Eclair hang valahol a sötétségben. - De nem rúnák... mintha vezetnének valahova.
Csoszogás, és tapogatás hangjait verték vissza a barlang falai. Egy ajtó nyílása, majd egy csobbanás követte azt.
- Ugh fúj fúj fúj fúj! Ez valakinek a slozija! - sikkantotta visszafogott hangon a rókalány. Nightyngale elmosolyodott.
- Humm, megpróbálok valamit, de nem biztos, hogy működni fog... Főleg, hogy vakon küzdök vele. - végtagjait méretként használva lelki szemei előtt kimérte a teste körüli körülbelül kilnec négyzetméteres területet, majd ujjával rúnák sorozatát kezdte felírni a levegőbe. A varázslátása most végre hasznosnak bizonyult. Ahogy szőtte a mágia szövedékét, egyre tisztábban rajzolódott ki előtte, hogy mit is akar elérni vele, és egész pofás kis négyzetet alapozott maga köré. Már csak felépíteni kellett a megfelelő rúnák halmazával.
- Megtaláltam a hálószobát. - jelentette Atalanta komolyan. - Úgy tűnik, valakinek a személyes életterébe hatoltunk bele.
- Kétlem, hogy az illető jó szemmel nézné ittlétünk, ha tudna róla. - jegyezte meg a rókalány az első teremben egy kanapén helyet foglalva. Legalábbis, a puffanásból Nightyngale erre következtetett.
- Óh abban biztos lehetsz, hogy tud rólunk. Csak idő kérdése, hogy meginvitáljon minket teára. Már ha szorult bele némi udvariasság. - pillantott fel Nightyngale a mágikus tömegre, mely a rókalány helyzetét jelezte.
- Talán kopognunk kellett volna? Mert én nem láttam ajtót, de javítsatok ki, ha tévednék. - folytatta könnyedén Eclair.
- Ez az egész labirintus az ő területük. Azzal, hogy beléptünk ide, már kihívtuk a birtokosait magunk ellen. Betörni a lakásukba? Az csak a hab a tortán. - válaszolt neki az alakváltó, aki éppen befejezte a rúnák felírását.
- Hát ez... kellemetlen. - jegyezte meg az alakváltó. A szoba közepén állt, és mindössze egy igen apró területet ért el varázslatának hatása, ám az bőven elég volt neki. Egy kanapé állt a rúnafalainak szélén; csak a felét látta annak is, maradéka a varázslat hatásán kívül esett, és a sötétségbe veszett. Rajta párnák és plüssök sorakoztak, Eclair is épp egy mackót szorongatott kezei között, amit a huppanása után tapogatott ki.
- Ugh, mi a... - tört ki a rókalányból egy felháborodott horkantás, miközben a többi plüss közé hajította a mackót. - Medve... és bőrbikini ostorral?
- Elég kiábrándító, ha csak ezt hozta magával a labirintuson túli világból.. Egyáltalán hol lehet ilyeneket beszerezni, és mit csinál velük egy vak ember? - kommentálta a dolgot Nightyngale. Maga elé tartva a kezét, nemsokára Atalanta is beslisszant a varázslat hatósugarába. Legalább már egymást látták a hölgyek.
- Érdekes hobbi. - jegyezte meg ő is.
A különleges plüss kollekció különböző állatfajokat sorakoztatott, akik fel a lehető legszélesebb skálán található szexuális játékszerek használatát prezentálták.
- Talán... tanulni akart belőle. - vont vállat Nightyngale, hátat fordítva a kollekciónak. - Eclair, illetlenség a vendéglátónk cuccait tapogatni, hagyd már abba. - erőltetett magára tettetett szigort a nő. - Ha akarod, megtanítalak ezekre a dolgokra otthon, de most nem ez a prioritás!
- Én... mi, dehogy?! Én soha! Már a feltételezés is... Nightyngale! - ellenkezett a rókalány, rákvörösre pirulva, majd visszahelyezte a latexmaszkos cicaplüsst társai közé.
- Pattanj fel a seggedről kislány... Itt nincs dolgunk jelenleg... Hacsak nem jön elénk a fogadóbizottság. - szólította fel mentoráltját a nő, majd visszafordult abba az irányba, ahonnan érkeztek.

***

S míg Eclair egy idegen toalettjében turkált, a következő gondolatok jártak az agyában:
~ Ez a sötétség... nem jó ez így, közel kellene maradnom Nightyhoz... de mégis, fel kell deríteni ezt a helyet. Gyorsan körbenézek, aztán majd szemmel... orral tartom Nightyt... meg azt a szellem izét. Basszus Atalanta, miért kellett neked elraboltatnod magad valami imposztorral? Nighty segíts már... miért nem olvasod a gondolataim? Kit érdekel a személyes szféra meg ilyenek?! Csak kukkants be az elmémbe, nyitott könyv vagyok... meg kell mentenünk azt a bosszantó nőszemélyt! Bosszantó nőszemélyről jut eszembe, remélem Jeanne belesétál majd a céhházban valamelyik rúna csapdámba... kihihi. Nem Eclair, ez most nem az az idő... Most egy bosszantó nőszemély számít, és az Atalanta... ~

Ahogy kiértek a folyosó végére a fényárba jobbra fordultak, majd Nick lassítani kezdett. Végül teljesen megállt és elkezdte kifújni magát. Enyhén berogyasztott és rá tenyerelt a combjaira. Nem hallotta, hogy az a dolog követné őket, ezért megengedhetett maguknak egy apró szusszanót.
- Oké, nem követ minket – mondta Ariának.
- Ez... közel volt - fújtam ki ő is magát, közben a vállán keletkezett sebre nyomta a kezét. - Azt hiszem, egy köszönömmel azért tartozok.
- Majd meghálálod szivi - felelte Nick azzal tovább indult egy lassabb tempóban, hogy pihenhessen közben.
- Azért meg kell jegyeznem, megleptél- tette hozzá Aria és ő is elindult Nick után.
- Ne értsd félre, szexi vagy meg minden, de nem jóindulatból cselekedtem. Hasznos lehetsz még. Együtt jobb esélyeink vannak. - magyarázta a férfi.
- Hát persze - eresztett meg egy pimasz félmosolyt. Egyáltalán nem leplezte, mennyire nem hisz neki. De Nick nem zavartatta magát, nem is úgy mondta, hogy elhiggye. - Valahol biztos ez is igaz.
- Itt jobbra - szólt Nick a kanyarnál és befordult.
- Akár kincs volt, akár nem, az biztos, hogy legközelebb csak angyali alakban piszkálok meg bármit is, vagy téged doblak előre.
- Az elsőt támogatom.
- Azért a másodikat is észben tartom. Egyelőre még nem használok magamon gyógyító mágiát... ez csak egy karcolás, és valószínűleg másra fog kelleni az energiám. Majd ha súlyosabb baj lenne, akkor ráér. Bár lehet egy kötszer nem ártana neki.
- Nem tudjuk mi várhat még ránk itt bent, de elnézve, hogy a rúna lovagok mennyire kétségbe voltak esve és még külső segítséget is hajlandóak voltak kérni a büszkeségüket lenyelve, úgy nem túl rózsás a helyzetünk. A legrosszabbal kell számolnunk. – válaszolta Nick és rágyújtott egy újabb cigire. Bár komolyabban nem sérült meg, de fáradságot azért érzett magán.
- Az már egyszer biztos - bólintott, továbbra is a sárkányölő mögött maradva - Továbbra se hallasz semmit?
- Nem – rázta meg a fejét Nick. Továbbra sem akarta elárulni, hogy valami nincs rendben a hallásával. Ahogy eddig észrevette, valamiért nem tudott húsz méternél messzebb hallani. Vagy nem történik semmi az égvilágon a katakombában, vagy rossz az akusztika, vagy valami teljesen más. Mindenesetre roppant mód frusztrálta a dolog. Azt a lényt se hallotta meg, aki rájuk támadt a sötétben, csak az utolsó pillanatban. Pedig ha élőlény volt már magát a vérkeringését hallania kellett volna, de semmi.
- Nem szokatlan ez? Szinte semmilyen zajt nem hallani a lépteinken kívül, pedig azt vártam volna, könnyű lesz kiszúrni másokat. Ez az egész csak egy hosszú járat, egy labirintus és csupa fal, ennél jobban kéne vezetnie a hangokat. Ha nem tudjuk megállapítani, honnan jön, az egy dolog... de feltételezem a korábbi szörnyről is nem azért nem szóltál, hogy megszívass, hanem egyszerűen nem hallottad? Annak ellenére, mennyire közel volt
- Honnan tudod, hogy nem azért csináltam, hogy megmenthesselek? – vigyorgott hátra Nick a nőre, majd kicsit lassítva mellé állt be és úgy haladtak tovább.
- Ahhoz túl szépet koppantál a falon - vigyorgott vissza rá pimaszul - Vagy talán az is a terv része volt?
- Vannak dolgok, amiért olykor áldozatot kell hozni – felelte vigyorogva Nick, mindeközben átkarolta Aria derekát.
- Sikerült olyan hősiesen megmentened, hogy így is én véreztem jobban. Ha megfogadsz egy tanácsot, kicsit még csiszolj ezen a képességeden.
Ahogy hozzá ért Ariához érezte rajta, hogy próbál úgy tenni, mintha észre se vette volna, de Nick azt túl határozottan csinálta ahhoz, hogy tényleg így legyen. Ráadásul a szívverésén is hallotta a változást.
- A hősiesség mértékét vérben mérik és ezzel egyenlő arányban a hálát is – mutogatott Nick előre a kezével, mintha valami víziót próbálna felvázolni, közben a másik keze Aria derekáról lentebb csúszott.
- Sose hallottam még ezt a fajta idióta levezetést... egyébként meg mozdítsd feljebb a kezed, még amíg szépen mondom - vetett rá egy figyelmeztető pillantást.
- Ne rontsd el ezt a szép pillanatot – vigyorgott Nick és közben tovább fogdosta Aria kerek hátsóját. Mielőtt azonban még megtorlás következhetett volna Nick hirtelen elkapta a kezét és előre mutatott.
- Emberek vannak előttünk.
- Nagyszerű. Remélem, csak bent ragadt rúnalovagok és nem egy újabb ellenfél – fintorodott el egy pillanatra. A biztonságkedvéért az alakváltó mágusnő rámarkolt a kardjára, bár Nick feleslegesnek tartotta. Öt embert hallott előttük tizenpár méterre, de egyik se volt jó állapotban.
Közben meg Aria a szabad kezével egy kisebbet rávágott Nick fenekére.
- Ej, te… - suttogta halkan vigyorogva Nick.
Közelebb érve aztán láthatták is, ahogy egy börtönben öt rúna lovag raboskodott elég ramaty állapotban.
- Végre valaki! A Mágus Tanács küldte magukat? Mindegy is szabadítsanak ki! – mondta a rácsot szorongatva az egyik lovag. Talán még ő nézett ki a legjobban az összes többi közül. Már korábban is érezte Nick a börtönből áradó bűzt, de így az ajtó előtt még intenzívebb volt. Rothadó dögszag, széklet, vizelet és izzadság keveredett egymással egy szellőzésmentes dohos lyukban.
Letérdelt az ajtó elé és az egyik belső zsebéből elővett pár fémeszközt, amit rögvest a zárba dugott és elkezdett babrálni velük.
- Nocsak... – hallotta Aria hangját, aki közben az ajtó mellett egy táskában kezdett el turkálni. Egy koccanás hallatszódott, majd kiemelt a táskából egy fiolát, amiben valami halvány vöröses folyadék lötyögött.
- Találtam egy gyógyító bájitalt.
- Csak egyet? Az üvegek koccanasabol ítélve kettőnek kéne lenni. - vetette oda Nick és közben tovább ügyeskedett a zárral, majd egy kattanás jelezte, hogy sikeresen kinyitotta. Az szerszámokat visszatette a zsebébe, majd felegyenesdett és kinyitotta az ajtót.
- A másik is az - bólintott, majd rögvest zsebre is vágta őket.
A lovagok kibattyogtak a cellájukból. Még rosszabbul néztek ki, mint ahogy elsőre látszottak és még büdösebbek is voltak.
Nick hallotta Aria gondolatait, ahogy elnézve rajtuk azt fontolgatja, hogy talán nekik kéne adni a gyógyító bájitalokat. A sárkányölő csak a szemét forgatta. A nők és az empatikus érzéseik…
- Hé, azok a mi bájitalaink! – háborodott fel az egyik lovag, ahogy kikecmergett a börtönből.
- És egyben a zár kinyitásának a díja. Dolgozd fel, haver – szólt vissza Nick.
- Nektek úgyse lenne semmi hasznotok belőle - válaszolta a nő tárgyilagosan. - Nekünk még van esélyünk itt bent, nektek viszont csak kifelé vezethet az utatok. Egyáltalán mi történt veletek?
- Nos itt csapdába estünk – válaszolta, mintha a világ legegyértelműbb dolga lett volna, amit mondott.
- Szóval, csak úgy magatoktól besétáltatok egy börtöncellába? – húzta fel a szemöldökét Nick és összefonta a karjait a mellkasa előtt. Ha nem lett volna szuperhallása, akkor is tudta volna, hogy valami nagyon kínos dolog történt velük, amit nem akartak csak úgy kimondani.
- Nem vagyunk Tanácstagok, nem kell szégyenkezni előttünk. Úgy se mondjuk el a feletteseiteknek, de nekünk kellenek az infók.
- Nos… - vakarta meg a tarkóját a férfi. Vívódott, de látszott rajta, hogy a sárkányölőnek sikerült hatnia rá.
- Leszakadtunk az egység többi tagjától. Akartunk egy kis bónuszt gyűjteni. Nem a legjobb a rúna lovagok kezdőfizetése…
- Tiszta sor.
- Szóval megpróbáltunk szerezni az itt lévő kincsekből. Találtunk is és annyira megörültünk neki, hogy óvatlanok lettünk. Besétáltunk ide, de csak egy illúzió volt. Bezárult mögöttünk az ajtó és a sok kincs pedig köddé vált. Csak egy bagolymedve volt a helyén, ami azonnal ránk is rontott. Ő bánt el így velünk, de sikerült végül legyőznünk.  
- Szóval illúziókkal is számolni kell... várható volt - állapította meg Aria megérintve az állát. - Meg bagolymedvékkel... bármi is legyen az. Én még nem láttam. Egyáltalán hová lett?
- Nos… izé… - kezdett bele a lovag és látszódott a pír az arcán, illetve Nick hallotta a heves szívverését is. Közben ő kicsit előrehajolt, hogy benézzen a cellába, aminek a legvégében egy rakás csont hevert egymásra dobálva.
- Ó, bazdki… megettétek? – fintorgott Nick, bár ő sem ismerte azt a lényt és nem is látta még soha. Még csak képen sem.
- Nem volt más választásunk! – fakadt ki a férfi – Nem tudtuk mennyi ideig leszünk bezárva. Több nap is eltelt, de senki nem jött értünk. Éhesek voltunk, elfogyott az összes fejadag. A test meg két nap után kezdett már oszlani, kár lett volna a húsért…
Ez volt az a pont, ahol Nick szinte maga előtt látta a jelenetet, érezte a rothadó tetem szagát is és kezdett el öklendezni.
- Micsoda egy undorító banda... kotródjatok. Ha eddig így túléltétek, semmi bajotok nem lesz.
Megenni egy rothadóban lévő bagolymedvét... hogy élnek még ezek?! - csattant fel az alakváltó.
- Na tünés!
Felkapták a maradék cuccaikat és egymást támogatva elindultak, majd egy lépés után rögtön meg is torpantak.
- De hogy jutunk ki? – nézett vissza kérdően és kétségbeesetten az egyik.
Aria végignézett rajtuk, majd egy lesújtó sóhajjal látszódott, ahogy megszánta őket. Odalépett ahhoz, aki még úgy ahogy a legjobb állapotban volt és megérintette a homlokát.
- Visszakísérni nem fogunk tudni titeket, de mehettek a térkép alapján. Csakis ezen az útvonalon menjetek kifelé. Bármit hallotok, bármit láttok, ne térjetek le róla. Ezen van a legnagyobb esélye annak, hogy élve kijuttok innen. Ha nem követitek ezt a tanácsot... onnantól még ennyire se a mi felelősségünk, mi lesz veletek. A kapunál meg... nos, sok sikert. Ha valaki nagyon fél, hogy feldobja a talpár áthaladva rajta, az várja meg, amíg a többiek erősítést hoznak.
Ezután már tényleg elindultak botorkálva a járatban, majd eltűntek a sötétben. Nick még hallotta, ahogy Aria a gondolataiban újra megbotránkozik a dögevésen.
A sárkányölő visszanézett a börtönbe, majd az ajtó mellett a falhoz, ahol a cuccuk volt a földön.
- Hmm… De, ha egy illúzió miatt estek csapdába és bezáródott maguk mögött az ajtó… Hogy került ki minden felszerelésük ide? - tette fel hangosan a kérdést.
- Ez egy engem is aggasztó kérdés - felelte, követve Nick tekintetét. - Bár tény, hogy illúzióval könnyű meglopni is valakit. Ha viszont az lett volna a cél, akkor nem kellett volna benne hagyniuk a gyógyító bájitalokat. Nem igazán függ össze ez az egész.

Nick megállt, lelassított majd kifújta magát. Mégis az volt az érzésem, kettőnök közül én viseltem nehezebben a helyzetet.
- Oké, nem követ minket - állapította meg a férfi.
- Ez... közel volt - fújtam ki magam, ahogy a vállamon keletkezett sebre nyomtam a kezem. - Azt hiszem, egy köszönömmel azért tartozok.
- Majd meghálálod szivi - feleli, majd nagyjából ráérős tempóban tovább is indult előre.
Én se szerettem volna egyhelyben maradni, ha nem muszáj, bár a vállamon ejtett seb eléggé lüktetett.
- Azért meg kell jegyeznem, megleptél - említettem meg amolyan mellékesen, kissé lassan indulva utána.
Nem számítottam volna rá, hogy kirángat onnan engem. Elvégre akár így, akár úgy, én voltam az, aki a szemüveget megpiszkálta, így enyém volt az utána történtek felelőssége. Főleg, hogy karkötőm is van, még csak annak sem állt fenn a veszélye, hogy meghalok.  Persze biztos megvolt a maga oka rá, és én is tudtam alapvetően mennyire hasznos vagyok, de összességében az volt az érzésem, jobban megkedvelt engem, mint talán ő maga gondolta volna. Mondjuk nem én vagyok az, akinek ezt kéne mondania…
- Ne értsd félre, szexi vagy meg minden, de nem jóindulatból cselekedtem. Hasznos lehetsz még. Együtt jobb esélyeink vannak.
- Hát persze - eresztettem el egy pimasz félmosolyt, nem is leplezve, mennyire nem hiszek neki. - Valahol biztos ez is igaz.
- Itt jobbra - váltott témát, miközben a megadott irányba fordult.
- Akár kincs volt, akár nem, az biztos, hogy legközelebb csak angyali alakban piszkálok meg bármit is, vagy téged doblak előre - nyugtáztam, kicsit csak úgy magamnak, miközben szorosan mögötte haladtam.
- Az elsőt támogatom.
- Azért a másodikat is észben tartom - feleltem amolyan mellékesen. - Egyelőre még nem használok magamon gyógyító mágiát... ez csak egy karcolás, és valószínűleg másra fog kelleni az energiám. Majd ha súlyosabb baj lenne, akkor ráér. Bár lehet egy kötszer nem ártana neki.
A táskámban még több elsősegélyre alkalmas felszerelés is volt. Szerencsémre feltöltöttem a készletem, mielőtt útnak indultam, amiért most a szokásosnál is hálásabb voltam. Mivel a vérzés nem volt annyira durva, egyelőre meg akartam várni, amíg egy kicsit távolabb kerülünk, s majd csak utána kezelni magam.
- Nem tudjuk mi várhat még ránk itt bent, de elnézve, hogy a rúna lovagok mennyire kétségbe voltak esve és még külső segítséget is hajlandóak voltak kérni a büszkeségüket lenyelve, úgy nem túl rózsás a helyzetünk. A legrosszabbal kell számolnunk – válaszolta Nick, miközben előkapott egy cigarettát és rágyújtott.
- Az már egyszer biztos - bólintottam, továbbra is mögötte maradva.
Nem leplezett hátsó szándékom volt ezzel az is, hogy ha bármi szemből jönne, akkor az előbb őt érje el és ne engem. Kettőnk közül én szereztem korábban nagyobb sérülést, bár sajnos abban is biztos voltam, hogy baj esetén én se tudtam volna csak úgy magára hagyni. Így igazából majdnem mindegy volt...
- Továbbra se hallasz semmit?
- Nem –  felelte tömören, miközben megrázta a fejét.
- Nem szokatlan ez? - kérdeztem fürkésző tekintettel, gyanakodva, hogy őt magát is zavarja a kialakult helyzet. - Szinte semmilyen zajt nem hallani a lépteinken kívül, pedig azt vártam volna, könnyű lesz kiszúrni másokat. Ez az egész csak egy hosszú járat, egy labirintus és csupa fal, ennél jobban kéne vezetnie a hangokat. Ha nem tudjuk megállapítani, honnan jön, az egy dolog... de feltételezem a korábbi szörnyről is nem azért nem szóltál, hogy megszívass, hanem egyszerűen nem hallottad? Annak ellenére, mennyire közel volt.
- Honnan tudod, hogy nem azért csináltam, hogy megmenthesselek? – emelte rám a tekintetét vigyorogva.
És már kezdődött is… valahol csodáltam, hogy eddig bírta.
- Ahhoz túl szépet koppantál a falon - vigyorogtam vissza rá pimaszul, visszaemlékezve az ő irányából érkező puffanás hangjára. - Vagy talán az is a terv része volt?
- Vannak dolgok, amiért olykor áldozatot kell hozni – felelte lankadatlan jókedvvel, miközben kicsit lassított a tempóján hogy mellém érjen, és átkarolta a derekam.
- Sikerült olyan hősiesen megmentened, hogy így is én véreztem jobban. Ha megfogadsz egy tanácsot, kicsit még csiszolj ezen a képességeden.
Meg se próbáltam leplezni, hogy nem hiszem el a történetét, de azért belementem a játékba. Nem léptem el az érintésétől, inkább csak úgy csináltam, mintha nem is tűnt volna fel. Éreztem, hogy amikor megérintett egy szívverés erejéig nagyobbat dobbant a szívem, de ilyen apróságok miatt már nem izgattam magam. Így is, úgy is észrevett volna bármilyen változást. Ehhez bezzeg megvolt a hallása.
- A hősiesség mértékét vérben mérik és ezzel egyenlő arányban a hálát is – mutatott előre drámaian a kezével, mintha csak oda kéne képzelnem valamit, közben pedig éreztem, hogy tenyere lefelé vándorol a derekamról.
- Sose hallottam még ezt a fajta idióta levezetést... egyébként meg mozdítsd feljebb a kezed, még amíg szépen mondom - vetettem rá egy figyelmeztető pillantást.
- Ne rontsd el ezt a szép pillanatot – vigyorgott, természetesen el nem mozdítva a kezét.
Már éppen felkészültem, hogy bokán rúgom vagy minimum valamivel visszavágok, mikor hirtelen elkapta rólam a kezét, és előre mutatott. Tekintetemmel követtem az irányt.
- Emberek vannak előttünk.
- Nagyszerű. Remélem, csak bent ragadt rúnalovagok és nem egy újabb ellenfél – fintorodtam el egy pillanatra.
Mindenesetre rúnakardomat megmarkolva előre léptem, de közben vettem arra a fáradtságot, hogy szabad kezemmel rácsapjak egy kisebbet Nick fenekére. Ha már egyszer ő így kihasználta a helyzetet, ennyi nekem is kijárt. Arcomon nyoma se volt bármilyen érzelmi változásnak, de magamban azért megállapítottam, hogy valóban jó teste van.
- Ej, te… - még hallottam, ahogy suttogja az orra alatt, és erőlködnöm se kellett, hogy hozzáképzeljem az idegesítően vigyorgó képét.
Mindenesetre úgy tettem, mint aki meg sem hallotta. Csupán pár lépésbe telt, hogy tisztábban is ki tudjam venni, mi is az előttünk álló helyzet. Egy börtönben öt rúna lovag raboskodott, meglehetősen leharcolt állapotban.
- Végre valaki! A Mágus Tanács küldte magukat? Mindegy is szabadítsanak ki!
A leggusztustalanabb szagok keveredtek egymással; rothadó hús, vizelet, izzadság és széklet egyvelege terjengett a levegőben, ami így a cella előtt kifejezetten erős volt. Eleresztettem egy undorodó fintort, majd amíg Nick a lakat feltörésével volt elfoglalva, leguggoltam a kint hagyott táskákhoz. Kérdezés nélkül kutattam végig őket, hiszen bármi is volt bennük, úgy véltem, az már nekünk jár. Ők úgyse voltak olyan állapotban, hogy a felszerelésükből gyakorlatilag bárminek is hasznát vegyék.
- Nocsak... - jegyeztem meg félhangosan, ahogy az egyik táskából kiemelt piros folyadékos flaskát forgattam a kezemben. - Találtam egy gyógyító bájitalt.
- Csak egyet? Az üvegek koccanásaból ítélve kettőnek kéne lenni - vetette oda Nick, fel se pillantva a saját feladatából.
A kérdésre mélyebbre kotortam a táskában. Éreztem, hogy van ott valami, de egyesével szedtem ki őket. Kötél, kisebb tőrök, anyagcafatok között valóban ott volt még egy teli fiola. Pár ürest is találtam, de azzal értelemszerűen nem tudtunk volna mihez kezdeni.
- A másik is az- bólintottam, majd azzal a lendülettel zsebre is vágtam őket.
Átnéztem a cellából kisétáló, felettébb megviselt állapotban lévő rúnalovagokra. Átszaladt az agyamon a gondolat, hogy talán nekik kéne adni a bájitalokat - azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan hessegettem is el a feltételezést. Ők már gyakorlatilag használhatatlanok, és egyébként se tűnnek olyan erősnek, mint mi vagyunk. Ha kijutnak innen élve, az épp elég lesz. A bájitalokra nekünk van szükségünk.
Tudván, hogy Nick vélhetően most is a gondolataimban olvasott, felpillantottam rá a véleményét kérve az ügyben. Na, nem, mintha annyira számított volna, de ketten voltunk.
Talán elsősegélyt azért nyújthattam volna nekik… de a halálukon azért még nem voltak, legalábbis nem úgy tűnt.
- Hé, azok a mi bájitalaink! – háborodott fel az egyik ex-fogoly, ahogy kitántorgott a cellából.
- És egyben a zár kinyitásának a díja. Dolgozd fel, haver – szólt vissza Nick.
- 0Nektek úgyse lenne semmi hasznotok belőle - válaszoltam tárgyilagosan. - Nekünk még van esélyünk itt bent, nektek viszont csak kifelé vezethet az utatok. Egyáltalán mi történt veletek?
- Nos itt csapdába estünk – válaszolta olyan stílusban, mintha a legnagyobb hülyeségre kérdeztem volna rá, és ennél egyértelműbb nem is lehetne a helyzet.
Összeszűkült a tekintetem, ahogy tudatosult bennem, mennyire hülyének is gondol engem ez a kis senkiházi.
- Szóval, csak úgy magatoktól besétáltatok egy börtöncellába? – szegte nekik a kérdést Nick, ahogy egy nem épp meggyőzött arckifejezéssel összefonta maga előtt a karjait.
Nem tudom, vajon olvasott-e a gondolataikban, de az még nekem is nyilvánvaló volt, hogy nem voltak őszinték.
- Nem vagyunk Tanácstagok, nem kell szégyenkezni előttünk. Úgy se mondjuk el a feletteseiteknek, de nekünk kellenek az infók.
- Nos… - vakarta meg a tarkóját a férfi, s arcán tisztán látszott, mennyire vívódik magában.
Végül úgy tűnt, Nicknek sikerült megtörnie az idióták gyülekezetét.
- Leszakadtunk az egység többi tagjától. Akartunk egy kis bónuszt gyűjteni. Nem a legjobb a rúna lovagok kezdő fizetése…
- Tiszta sor.
- Szóval megpróbáltunk szerezni az itt lévő kincsekből. Találtunk is és annyira megörültünk neki, hogy óvatlanok lettünk. Besétáltunk ide, de csak egy illúzió volt. Bezárult mögöttünk az ajtó és a sok kincs pedig köddé vált. Csak egy bagolymedve volt a helyén, ami azonnal ránk is rontott. Ő bánt el így velünk, de sikerült végül legyőznünk.
Átsuhant az agyamban a gondolat, hogy így jár az, akit a kapzsisága hajt, de se esze, se ereje nincs elegendő. Reméltem, hogy ezen kívül azért valami hasznosabbal is szolgálnak.
- Szóval illúziókkal is számolni kell... várható volt - állapítottam meg megérintve az állam. - Meg bagolymedvékkel... bármi is legyen az. Én még nem láttam. Egyáltalán hová lett?
- Nos… izé… - a lovag arca halványpirosba váltott, én pedig értetlenül vontam fel a szemöldököm.
Nick kicsit előre hajolt, hogy benézzen a cellákba, majd egy látványos fintor ült ki az arcára.
- Ó, bazdki… megettétek?
Hogy mit csi-…
- Nem volt más választásunk! – fakadt ki a férfi, mintha legalábbis aljas rágalmat hallott volna. – Nem tudtuk mennyi ideig leszünk bezárva. Több nap is eltelt, de senki nem jött értünk. Éhesek voltunk, elfogyott az összes fejadag. A test meg két nap után kezdett már oszlani, kár lett volna a húsért…
A hallottakra szabályosan lefagytam. Hiába nem akartam, vizuális típus voltam, így automatikusan is elképzeltem, milyen sorsa jutott az a bagolymedve. Ezek megettek... egy oszlóban lévő-...
Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen, azt hittem volna, a gyomrom egy teljes kört fordult a gyomromban, olyan hányinger tört rám. A plafon felé fordítottam a fejem és lehunytam a szemem, ahogy vettem egy mély levegőt, és elegánsan visszanyeltem, ami kitörni készült volna belőlem. Úgy maradtam egy fél percig, majd mintha mi sem történt volna, visszafordultam feléjük. A szívverésem és a gyomrom bőven árulkodott arról, mennyire megviseltek a hallottak, de nem zavart. Már csak azért se, mert nem úgy tűnt, mintha Nick annyira könnyedén viselte volna a hallottakat.
- Micsoda egy undorító banda... kotródjatok. Ha eddig így túléltétek, semmi bajotok nem lesz.
Megenni egy rothadóban lévő bagolymedvét... hogy élnek még ezek?!
- Na tünés! – utasította őket a társam.
Sietősen elpakolták a maradék holmijaikat, majd egymás támogatva, lassan indultak meg előre. Viszont csak egy lépést tettek előre, mielőtt megtorpantak és megfordultak volna.  
- De hogy jutunk ki? – nézett vissza kétségbeesetten az egyik.
Végigfuttattam rajtuk a tekintetem, majd egy lemondó sóhajt követően odaléptem ahhoz, aki úgy tűnt, a legjobb állapotban van. Megérintettem a homlokát, majd a mágikus töltőcsík a feje felett felizzott egy pillanatra, ahogy feltöltöttem az agyába a kifelé vezető térképet.
- Visszakísérni nem fogunk tudni titeket, de mehettek a térkép alapján. Csakis ezen az útvonalon menjetek kifelé. Bármit hallotok, bármit láttok, ne térjetek le róla. Ezen van a legnagyobb esélye annak, hogy élve kijuttok innen. Ha nem követitek ezt a tanácsot... onnantól még ennyire se a mi felelősségünk, mi lesz veletek. A kapunál meg... nos, sok sikert. Ha valaki nagyon fél, hogy feldobja a talpár áthaladva rajta, az várja meg, amíg a többiek erősítést hoznak.
Miután végeztem velük, ismét előre lódultak, ezúttal hátra sem nézve. Én viszont még csak mindig a korábban hallott undorító helyzetre tudtam gondolni, és másodszorra és épp ugyanannyira kavarta fel a gyomrom, mint elsőre.
- Hmm… De, ha egy illúzió miatt estek csapdába és bezáródott maguk mögött az ajtó… Hogy került ki minden felszerelésük ide? - érkezett a kérdés Nick felől, én pedig csak ekkor vettem észre, hogy sokadjára is a terepet szemléli.
- Ez egy engem is aggasztó kérdés – feleltem a tekintetét követve. - Bár tény, hogy illúzióval könnyű meglopni is valakit. Ha viszont az lett volna a cél, akkor nem kellett volna benne hagyniuk a gyógyító bájitalokat. Nem igazán függ össze ez az egész.

A katakombák vak sötétjében igyekeztünk visszatalálni az eredeti irányba, ahonnan jöttünk. Amennyire az emlékeim nem csaltak egy elágazást kihagytunk a naplóval és holttestekkel díszített szoba előtt, így elérkezettnek láttam az idején, hogy felderítsük mi vár minket arra.
Egyként fordultunk rá az ismeretlenre, és egy megszokott már-már egyre inkább kellemes sötétség fogadott minket ezen a folyosón is. A síri csend és a sötétség, a mágikus energiák teljes elszigeteltsége okot adott arra, hogy a kalandor elmerüljön a gondolataiban. Nem volt körülöttünk semmi, pusztán egymás jelenléte, ami betöltötte a rendelkezésre álló teret. Nagyjából öt percig sétálhattunk némán, mikor érezhetően a levegő sűrűbb kezdett lenni. Raven volt az első, aki felkapta az állát a közelgő fenyegetés miatt. Talán az állati ösztönök talán a megérzései és a mágiája vezette arra, hogy óvatosságra intsen minket. A forduló egy terem bejáratára mutatott, melynek mélységéből már szinte a mindent ellepő sötétségen át is látható volt az a temérdek kincs és drágakő, ami a szobában hevert.
~Egy csali? ~ gondoltam magamban, majd egy lépést tettünk előre a terem felé mikor megcsapott minket a varázsereje egy rendkívüli ellenségnek. Mintha egy kőfalba ütköztünk volna olya potens és erőteljes volt az az erő, ami a szobából áradt. A szoba túlsó felében egy trón bukott elő a tengernyi ékkő és arany közül, melyen egy színes ruhába öltözött lányka ült. Egy pillantást vetettem a lányra majd a területre, amely perceken belül a küzdelmünk színtere lesz. A lányka a szeme sarkából ránk pillantott majd egy hatalmas hangos ásítás keretében felpattant a kényelmetlen foteléből és a karfán egyensúlyozva hajolt meg előttünk.
- Üdvözöllek titeket „látógatók”. A mai ünnepélyes eseményen abban a megtisztelő és egyben csodálatos dologban lehet részetek, hogy ÉN a nagyszerű, pompázatos és szépséges Joker fog titeket a túlvilágra küldeni. – Perdült meg egyet a lányka majd a terem közepére érkezett egy flegma vigyorral az arcán.
- Had lássam milyen játékokat hoztatok nekem! – Kes habozás nélkül adta ki a parancsot Ravennek, miközben mindenki varázsereje szabadon lett engedve mint a zsákmányra vadászó vérebek.
~ Raven nekem és neked emeld meg a mágikus erőm Shiki-nek meg növeld meg a fegyver forgatását! ~ A lányka igyekezett megidézni a mágikus panelét, azonban Joker közbeavatkozott.
- Ne olyan gyorsan! Azt hittétek ilyen könnyen meg tudtok előzni? – Kiáltott ránk majd suhintott egyet a levegőben melynek hatására egy furcsa érzés kerített hatalmába minket. Raven mágikus panelének hűlt helyét találtuk és a lány legnagyobb meglepetésére fémből alkotott lemezek jelentek meg az ujjai között. Elkerekedett szemmel néztem ahogy a lány mágiája kudarcot vallott és furcsa módon Kes által használt Fém Mágia jelei mutatkoztak nála. A jobb kezem a levegőbe emelve próbáltam meg megidézni egy katanát, azonban a levegő előtte egy sorban felizzott és rúnák jelentek meg rajta. Vettem egy mély levegőt a nem várt hatás láttán majd kicsúszott a stressz és a meglepettség az ajkaim közül.
- Okééé…. -
- mi ez? – kérdezte Raven meglepett arccal majd eldobta a fémdarabokat a kezéből.
- Tartsunk egy pár lépés távolságot tőle.... amíg ki nem találjuk mi is történik valójában. – Javasoltam miközben próbáltam rendszerezni a gondolataim. Kes mágiája a lánynál landolt… láttam hogy Raven képes rúnamágiára, így a most az enyém akkor… Kesnél lesz….
Kes azonnal összecsapta a két tenyerét és megpróbált alkotni valamit. Az előre látható csúfos kudarc hatására csak a szemének színe változott meg. Kes a zsákjában kezdett el turkálni majd előkapott egy pengét.
- Nyerek egy kis időt. Raven találd ki mi folyik itt! – Mondta miközben a lányra rontott, aki kuncogva ugrott hátrébb. Ezután egy lépést előre szökellve imitálni kezdte Kes összecsapott tenyér mozzanatát, akár komoly szándékkal vagy csupán gúnyból tette volna?
Mindhárman egyként kaptuk fel a fejünket amikor Kes fém klón technikája köszönt vissza ránk ezúttal Joket klónjaiként.
A korábban alkotott klón Kesről, egyhelyben állt mikor Raven ráparancsolt.
- Támadj! – Azonban nem történt semmi, a fémdarab bambán bámult maga elé. Ekkor az eddig begyűjtött információ és részben az ösztöneimre hagyatkozva adtam én ki a parancsot.
- Támadj! – A klón megindult Joker képmásai felé és a kettő pontosan egyként ütötte apró szilánkra egymást. Azonban több klón maradt még, ami éppen Kes felé tonrott.
Kissé pánikolva és a kezemen világító rúnákra meredtek próbáltam felmérni a terepet keresve bármit, ami a segítségünkre lehet, azonban csak kincseket és drágaköveket láttam. joker megidézett Ex-Quippel egy kaszát majd egy mágikus pengét küldött felénk, amit éppen, de sikerült elkerülnünk. Eközben Raven rúnamágiája ott virított Joker Kestől lopott fémszobrain.
Az elmém még nem rendezte el teljesen, ami történt de kezdett összeállni a kép.
Kes kiálltása megtörte a merengésem.
- Felcserélte a mágiánkat. -
- Szóval.... felcserélte a mágiáink és ő maga rendelkezik mindhármunkéval? – legbelül felpofoztam magad és ismét megpróbáltam fókuszálni. Raven felé fordultam.
- Hogyan aktiválod a támogató varázslataid?! –
- Ez baj. - A lány még mindig a jelenségek hatása alatt állt, így kissé megböktem.
- Fókuszálj -
- A paneleken az értékeknél húzd feljebb az egyiket. – Kes sikeresen kettétört egy szobrot. Fogalmam sem volt miféle panelről beszélt a lány. Elkezdtem hadonászni a kezemmel és koncentrálni mágikuspanelekre a gondolataimban.
- Panelen? - Eközben egy sebes, szemmel szinte alig kivehető csapás sújtott le rám, mélyen a húsomba vágott minek köszönhetően ösztönösen is de hátrébb ugrottam.
- Oké panel pane.... panel ... - Hirtelen egy piros kezelőpanel jelent meg előttem, amely telis teli volt furcsa és kaotikusan elhelyezett jelekkel.
- oké ... panel! És most? – pillantottam a lányra. – Eközben Joker ide oda kezdett el cikázni az én sebességmágiámat használva, hangosan kacagva mint egy gyermek a vidámparkban.
- Ezt húzd fel a mágikus erőhöz. -
Felhúztam a jelet amit Raven magyarázott és Kes felé fordultam, eközben egy újabb vágás érkezett felénk, amit ezúttal hárítottunk, egy enyhébb karcolást leszámítva.
Nem lesz elég időtökkk..... komolyan ilyen mágiákkal vagytok tele és ilyen bénán használjátok ... Búúúúúú!! – gúnyolódott a lány a hüvelyk ujjával lefelé mutatva. Eközben két újabb klón lépett elő a semmiből és támadt Kesre.
- Ezek a következők. - Kezdi magyarázni Raven a dolgokat. - mágikus erő, sebesség, kitartás. A kard szimbólum meg a kardforgatás. – Oké oké, egész logikus is lenne a dolog, ha nem két percem lett volna megtanulni ezt az egészet. Kapkodva és hibákkal, mellé nyúlásokkal teli ugyan, de sikerült megnövelnem a kért értéket és Kes felé irányítanom.
- Azt hiszem megvagyunk ... – Mondtam a magabiztosság teljes hiányában, azonban a visszajelzés egy ezüstöt farkasaura keretében halovány reménnyel töltötte meg gondolataim.
Kes pár ütéssel helyben hagyott újabb két szobrot.
- Megnövelted kes sebeségét és ő a fegyverrel és mágiával tovább növelte azt. - Magyarázta el Raven.
- óóó óóóÓÓÓ  ez mit tud ?  Kérdezte játékosan Joker, majd hirtelen a világ és benne minden mintha többszörösére gyorsult volna. A klónok is cikáznak, a lányt már szemmel nem is lehetett követni.
Realizálódott bennem, hogy Joker mit aktivált és Raven felé fordultam további válaszok után, miközben Kes a klónokkal volt elfoglalva.
- Melyikőtöknek volt telepatikus mágiája? ideje aktiválnunk…. Belassított minket.... – mordultam fel irritáltam, konstituálva magamban, hogy ezzel a mágiával nem megyek sokra a lány ellen, így a kispadra kényszerülök.
- Nekem Csak kattints a buborékra és már beszélhetsz is. – Magyarázza
- Majd erre az ikonra kattintva írd be hogy mágia. Aztán kattints rá és másol. majd húzd át Kesnek a te részed és így tovább. – Ez a sok jel és magyarázat és faszom tudja micsoda szarság pont az amit ilyenkor Narora és a többiekre szoktam hagyni akiket eléggé érdekel is, hogy megtanulják kezelni. A frusztráltság keveredett a tétlenség által keltett kellemetlen érzéssel és a tétlenségé nyert, így erőt vettem magamon és próbáltam Ravenre fókuszálni. A telepatikus link létrejött közöttünk, ami szerencsés volt meg a sebességmágia közepette nem valószínű, hogy az ajkaink elég gyorsan tudtak volna jelentőségteljes szavakat formálni két csapás között.
- Minden Bizonnyal Kes kapta az én képességeim, így neki van a legnagyobb esélye a frontvonalon... én a tiédet így kizárásos alapon elkezdhetsz nagyon gyorsan gondolkodni azon mivel tudsz segíteni Kes arzenáljából... – Mordultam rá az ijedt lányra.
- Várj, meg kell éritnenem vagy rajzolnom rá valamit nem?  A francba ilyen komplex ezaz izéé... -
Raven gondolkodott, majd előre néz. amit követően a kezével szelet kavart és elkezdett szélpengéket szórni az ellenfelekre.
- Kes-től tanultam így az és a villám mágia megy. - Majd összecsapja a kezét és egy állványos minigunt alkot fémből. A lányka felugrott a toronyba és teleszórta a klónok tucatját, miközben Kes feltakarította a maradékot.
Joker felkacag majd egy sornyi szélpenge csap le ránk és kezd el bombázni.
- Olyanok vagytok, mint egy lassított felvétel.... Egyáltalán bemocskoljam a véretekkel a kezem? Meg sem érdemlitek, inkább az új barátaim elintézik a piszkos munkát! – Kacagott Joker miközben úgy cikázott a levegőben, hogy se én se Raven nem láttunk belőle semmit. Egyre több klón lepte el a termet.
- Oké ez így nem lesz jó... Kes te látod őt egyedül rendesen, egy adandó alkalommal tölts be egy mágikus félhold vágást mintha az egyik szobrot céloznád.... fontos hogy a lány a szobrok mögött legyen épp.-
- Raven képes elvileg mások fémtárgyait irányítani igaz?-
- Ígyekezz! – Kiáltott rám mintha elvárt volna valamit. Én pedig értetlenül Kes felé fordultam. Hallották egyáltalán, amit mondtam? Nem volt időm sem lehetőségem mérgelődni így folytattam egy épkézláb terv kiagyalását.
- Raven amikor Kes jelt ad vedd át az irányítást a szobrok felett és térítsd el őket. -
- A lány ereje miatt minden bizonnyal csak egy pár pillanatig tudod majd átvenni az irányítást, de elégnek kell lennie.- Kes egyre hevesebben kezdte el forgatni a pengéjét miközben Raven kiirtotta a teremben felkelő szobrokat is.
- Próbáljatok csinálni valamit! - Kiáltok hátra. Éreztem, hogy elpattant egy célra az idegeimben. Ez a kettő a tervezés teljes hiányában és totális ignorálásával csak úgy belecsapott a dolgok közepébe.
- Te nem figyeltél az előbb semmire, amit mondtam?!!
Morgolódva elkezdtem rúnákat formálni a levegőben.
- Raven a rúnákkal mit tudok csinálni? – Kiáltottam a lány felé.
- Írd fel magasra, hogy „sötétség”. – Elkezdtem felírni a levegőbe a jeleket, majd hirtelen egy mágikus vágás szelte ketté a panelt, amit a bal kezemmel tartottam. Joker volta az aki kilépve a sebesség homályából pillantott le ránk a plafonról.
- Nem illik sugdolózni a jelenlétemben! – jegyezte meg majd Kesnek rontott és ismét eltűnt. Folytattam az írást sebesen. majd a rúnák fél firkálásával éreztem ahogy elönti az erő a testem.
- Aztán rám.  Ezzel tudunk szerezni némi harci erőt. – taglalta Raven, miközben rá is ráírtam a jeleket, és a kinézete megváltozott, kissé hasonlítani kezdett egy félig démon félig emberi lényre, ekkor gyorsan magamra pillantottam és hasonló kinézet lett úrrá rajtam.
- Ideje lenne valami kárt is tenni a csajban mert így nem lesz sok értelme annak, hogy rátaláltunk... – Jelentettem ki frusztráltan, miközben vágás vágást követett mi pedig Ravennel kénytelenek voltunk folyamatosan kitérni előle a legjobb tudásunk szerint.
- Kezdetnek nem rossz ... – Rárontottam Jokerre amint feltűnt két vágás között amit mire odaértem már hűlt helyét találtam a lánynak. Ekkor egy hirtelen vágással a padlóra küldött, melyet egy ingerült csapással viszonoztam a hátam mögé, azonban a lány ismét eltűnt.
- KES!! Egyedül te látod az istenverte szukát!! Egy kis közreműködés szerfelett szívderítő lenne!!! – kiáltottam fel miközben igyekeztem elfojtani az indulataim és megőrizni a nyugalmam, ha hagyom hogy az őrület elhatalmasodjon rajtam azzal ez az egész felderítés mehet a kukába. Kes a szavaimra láthatóan reagált mert ugyan cikázó foltokként, de láttunk ahogy a két mágus összecsap.
- Mindig ennyire jó csapatmunkában? – fordultam Raven felé?
- Jobb. – mondta a lány teljes nyugalommal.
- Ez a kettő komolyan…. – morogtam magamban halkan. Egy mély sóhaj és egy kínkeserves mosoly hagyta el a ajkaim, majd megidéztem a mágikus panelt és Raven mellé álltam.
- Figyelek... – Adtam meg magam a szituációnak.
- Ide kell beírni hogy mágia aztán ide kattintani, és innen oda húzod. – Magyarázta a dolgokat én pedig kikapcsolt aggyal autopilóta módban kattintottam amire csak lehetett. A művelet végesztével hirtelen emlékek százai és gyakorlatok tömege lepte el az elmém. Raven csak mosolygott.
- Átmásoltad az emlékeim a mágiáról. Már tudod használni. Most Csináld meg velem és Kes-sel is.- Bőszen bólogattam, majd elvégeztem az emléktranszfer műveletet a másik kettőnek is.
Joker láthatóan nem örült annak, hogy kezdjük megoldani a kis fejtörőjét és egy újabb tucat klónt zúdított ránk.
- Azt felejtsétek el, itt én vagyok az egyetlen az eredeti az egyedülálló!! Ti vesszetek csak bele a zűrzavarba. – Kuncogott fel miközben Kesre támadt. Kes kardforgató képessége sokszorosára növekedett, majd mágikus vágásokkal hárította Joker támadásait, s egy TűzCsászár kardot hajított oda hozzám.
- Növeld a sebességem a többit én intézem! – Bal kezemben a konzollal elintéztem a sebességnövelő műveletet, miközben a jobbommal hárítottam egy támadó gólemet. Mindannyian immáron kissé pontosabb és magabiztosabb irányítással operáltunk.
- okéé... kezd kikerekedni ebből valami... – jegyeztem meg miközben a fókuszom kes el-eltűnő foltjain voltak. Kes hihetetlen sebességre gyórsult fel, két villanás volt Joker egyéhez képest, majd egy hangrobbanás keretében a villámgyors tánc alább hagyott és a lány a földnek préselődött. Kes egy mach-egyes ütéssel a földbe döngölte.
- itt az idő. – jelentettem ki majd a TűzCsászár kardjával lángívek sorozatát zúdítottam az éppen felkelő és tántorgó lányra.
A dobhártyája minden bizonnyal kiszakadt vagy megsérült, mert céltalanul tántorgott és a levegőben kapálózva egyre tapinthatóbb indulattal kiáltott. Joker hirtelen a kuncogó és magabiztos lányból átment idegbeteg és érthető okokból frusztrált őrültté. A Mennyei kerék páncél többtucat pengéjét idézte elő, majd villám, szél és fémszilánkok záporát zúdította ránk és a kardokkal együtt gyakorlatilag megsemmisítette az egész termet. Ösztönösen a kezem az arcom elé kaptam, várva a becsapódást. Körülöttünk aranytallérok és kincsek repültek a magasba a becsapódó hatásoktól.
Nem volt alkalmam aktiválni a színmágiám, hogy ismét felvegyem az álcám, s a sötétség túl hamar érkezett. A következő kép ami fogadott már nagyjából négy rúnalovag és orvos tanakodó és vizsgálódó tekintete a szintetikus testemen és a robotikus részeken melyet a mély vágások fedtek fel. A gyógyító mágiák és kenőcsök megtették a hatásukat, így hirtelen felmordulva és erőre kapva löktem el magamtól őket.
~Ez a ti technológiától…. még ha loptátok is…. minden bizonnyal nem tudják mi ez mert csak gyalogok a sakktáblán, de engem ne vizsgálgassanak, a legutolsó amit akarok egy felhajtás.~

Nyugodtan haladtunk előre felé. Míg nem egy furcsa érzés kerített hatalmába. egy erős mágikus jelenlét.
- Érzek valamit ami nagyon erős előttünk. – Mondta Raven.
Shiki előre lépett - Nos, reméljük, hogy az a fickó lesz akiről a leírást találtuk... –
Én nyugodtan haladtam. – Reméljük.  – Fejeztem ki egyetértésem.
Ahogy a bejárathoz értünk egy nagy terem tárolt elénk. Amiben egyetlen egy ember ült egy hatalmas trónszéken. Egy fiatal lány volt az aki ránk várt. És akiből hatalmas erő sugárzott.
 - Üdvözöllek titeket „látógatók”. A mai ünnepélyes eseményen abban a megtisztelő és egyben csodálatos dologban lehet részetek, hogy ÉN a nagyszerű, pompázatos és szépséges Joker fog titeket a túlvilágra küldeni. – Perdült meg egyet a lányka majd a terem közepére érkezett egy flegma vigyorral az arcán. - Had lássam milyen játékokat hoztatok nekem! –
~ Raven nekem és neked emeld meg a mágikus erőm Shiki-nek meg növeld meg a fegyver forgatását! ~ Adtam ki a parancsot gondolatban.
- Ne olyan gyorsan! Azt hittétek ilyen könnyen meg tudtok előzni? – Kiáltotta el magát a lány amire Raven mágiája megváltozott és egy darab vas lap jelent meg a levegőben. Ez furcsa volt mintha csinált volna valamit a lány. Amit követően Shiki a kezében rúnákat hozott létre. Ami meglepte őt és nekem is furcsa volt ez már nem lehet normális.
- Oké.... – Jegyezte meg Shiki.
- Mi ez? – Kérdezte meg Raven mivel nem értette. és én sem. de valahogy olyan volt mintha felcserélte volna a mágiákat valahogy vagy valami más történt volna.
- Tartsunk egy pár lépés távolságot tőle.... amíg ki nem találjuk mi is történik valójában. –
Azonnal összecsaptam a két tenyerem és megpróbáltam alkotni valamit. Ám nem sikerül csak a szememnél éreztem valamit.
Elővettem a zsákomból a fegyverem. - Nyerek egy kis időt. – Mondtam, ahogy meg indultam előre.
- Raven találd, ki mi folyik itt! –
A lány előre lép párat majd összecsapja a tenyerét a mozgásomat imitálva és megidéz pár tökéletes fém klónt magáról. - Ohh milyen érdekes új játékokat kaptam ezúttal. - A klónokat rám küldte majd ön maga megidézet egy hatalmas kaszát.
- Támadj! – Adta ki a parancsot Raven ám a kreálmány nem mozdult csak állt bambán.
- Támadj! – Parancsolta Shiki és meg is mozdult a szobor.
- Felcserélte a mágiánkat! – Kiáltottam el magam miután láttam az egészet. Ami annyit tett. Ha Shiki Raven mágiáját birtokolja. Raven meg az enyémet akkor nekem jutott Shiki mágiája. Vagyis nekem kell harcolnom helyettük is.
- Szóval.... felcserélte a mágiáink és ő maga rendelkezik mindhármunkéval? - Morogta Shiki magában.
Shiki odakiáltott Raven-nek. - Hogyan aktiválod a támogató varázslataid?! –
- Ez baj. - Mondta Raven aggódva. Aztán Shikire nézett.
- Fókuszálj - lép Shiki közelebb a lányhoz kezében rúnákat formázva megpróbálja megnövelni a varázserejét. Amire a kislány azonnal reagált is.
- A panelelen az értékeknél húzd feljebb az egyiket. – Magyarázta el a dolgot. Én némi mágikus erőt koncentráltam a fegyverembe és egy nagyot csaptam vele. Aminek a következményeképpen egy mágikus vágás indult el egyenesen az egyik ellenséges fémkatona felé. Amit telibe is vágott és ezzel el is pusztította azt.
- Panel. - Eközben egy sebes, szemmel szinte alig kivehető csapás sújtott le Shikire. Shiki hátraugrott és a kislányra meredt.
- Oké panel pane.... panel ... - Hirtelen egy piros kezelőpanel jelenik meg Shiki előtt, amely jelekkel volt megtöltve. - oké ... panel! És most? – Próbálta értelmezni a dolgot Shiki. Raven számára viszont minden teljesen logikus volt. Amíg ők a problémájukkal voltak elfoglalva. Addig Joker ide-oda cikkázott a sebesség mágiát kiélvezte, mint egy gyerek.
- Ezt húzd fel a mágikus erőhöz. – Mutatta meg Raven a dolgot. Amit Shiki próbált meg követni.
-  lesz elég időtökkk..... komolyan ilyen mágiákkal vagytok tele és ilyen bénán használjátok ... Búúúúúú!! – Mondta és újabb klónokat hozott létre. Mintha nem lett volna elég bajom az előzőekkel is.
- Ezek a következők. - Kezdi magyarázni Raven a dolgokat. - mágikus erő, sebesség, kitartás. A kard színbólum meg a kardforgatás.- Magyarázta Raven.
- Azt hiszem megvagyunk ... – Mondta Siki miközben éreztem mintha egy kicsit erősseb lettem volna. Amit kis is használtam és a fegyverem mágiáját használva. Egy ezüstös farkas aura Majd megindultam ez ellenfelek felé. Olyan gyorsan rohantam, ahogy csak bírtam. Azok, amiket a Joker hozott létre mintha csak meg álltak volna egy pillanatra és így könnyedén képes voltam őket elpusztítani. Ami furcsa volt mintha csak valami mágiát használtam volna. Pedig csak gyorsan végezni akartam velük. Vagyis képes vagyok mágiával növelni a sebességem. Ami remekül is jött. Vagyis ezzel már tudok harcolni. Éppen ezért hagytam hogy Shiki és Raven a hátérben kitaláljon valamit.
- Megnövelted Kes sebességét és ő a fegyverrel és mágiával tovább növelte azt. - Magyarázta el Raven. Hallottam ahogy ők beszélnek arról mit csinálnak. Meg indultam a lány felé. Ha már harcolni tudok, akkor harcoljak.
- óóó óóóÓÓÓ  ez mit tud ? - Kérdezte játékosan Joker, majd hirtelen a világ és benne minden mintha többszörösére gyorsult volna. Ám egy pillanattal később megint normálisan mozogtak. Hátra néztem és láttam ahogy a két társam épen lassított mozgást végeznek. Ami nem volt szerencsés eben a helyzetben. Azonban nem sok időm marad erre így inkább harcba kezdtem a klónokkal. legalább őket letudjam győzni.
 
- Melyikőtöknek volt telepatikus mágiája? ideje aktiválnunk…. Belassított minket.... – Türelmetlenkedett Shiki.
- Nekem. Csak kattints a buborékra és már beszélhetsz is. – Magyarázza
- Majd erre az ikonra kattintva írd be hogy mágia. Aztán kattints rá és másol. majd húzd át Kes-nek a te részed és így tovább. –Próbálta elmagyarázni Raven a dolgok menetét. Ami számára aki benne van könnyűnek tűnt azonban másnak nem volt olyan könnyű.
- Minden Bizonnyal Kes kapta az én képességeim, így neki van a legnagyobb esélye a frontvonalon... én a tiédet így kizárásos alapon elkezdhetsz nagyon gyorsan gondolkodni azon mivel tudsz segíteni Kes arzenáljából... – Mordult rá Shiki az ijedt lányra. Amire Raven elkezdett gondolkodni.
- Várj, meg kell éritnem vagy rajzolnom rá valamit nem?  A francba ilyen komplex ezaz izéé... – Panaszkodott Shiki.  Miközben Raven agya folyamatosan dolgozott. Majs az ellenfelek felé fordult és a két keze körül áramoltatni kezdete a levegőt. Majd egy erőteljes mozdulattal előre lőtte azokat. Amik szélpenge formájában törtek előre.
- Kes-től tanultam így az és a villám mágia megy. - Majd összecsapta a kezét és egy állványos minigunt alkot fémből. RAven felugrott a toronyba és teleszórta a klónok tucatját, miközben Kes feltakarította a maradékot.
 
Amíg én elvoltam foglalva. Minél többet próbáltam meg elintézni belőlük. Azonban nem volt olyan könnyű mivel a mágiámat, amit megszoktam, nem tudtam használni. Azonban a sebesség növelés már kezdett elég jól menni. Ami még szerencse volt, hogy nem csak a mágiára támaszkodtam, hanem a fizikai erőmre így még most is tudtam tenni valami. Azonban Joker. még így is kemény falat volt hiába kezdtem el elintézni a katonáit. Ám egyszer csak pár szélpenge csapódott az egyiknek. Amit követően acél lövedékek kezdtek el záporozni a szobrokra. Nem hagytam ki a lehetőséget és én is használni kezdtem távolsági mágiát a fegyverembe összpontosítottam a mágikus erőmet aztán egy erős csapással ellőttem azt. Amivel képes voltam pár klónt elintézni.
- Olyanok vagytok, mint egy lassított felvétel.... Egyáltalán bemocskoljam a véretekkel a kezem? Meg sem érdemlitek, inkább az új barátaim elintézik a piszkos munkát! –Amit követően a hátúl maradtakat támadta.
- Oké ez így nem lesz jó... Kes te látod őt egyedül rendesen, egy adandó alkalommal tölts be egy mágikus félhold vágást mintha az egyik szobrot céloznád.... fontos hogy a lány a szobrok mögött legyen épp.- Kiáltotta el magát Shiki gondolatban. Ami nem lett volna  rossz csak éppen a pöttöm kurva nem akart oda mozdulni ahova kellet volna.
 
- Raven képes elvileg mások fémtárgyait irányítani igaz?-
- Ígyekezz! – Kiáltottam Shikire.
- Raven amikor Kes jelt ad vedd át az irányítást a szobrok felett és térítsd el őket. -
- A lány ereje miatt minden bizonnyal csak egy pár pillanatig tudod majd átvenni az irányítást, de elégnek kell lennie.- Kezdett Shiki kiabálni valami tervet ami jó is lett volna ha nem lett volna ekkora a katyvasz. Éppen ezért a fegyverembe vezettem a mágikus energiám aztán gyorsan pörgetni kezdtem a fegyverem és a félhold vágásokat kezdtem el ontani.
 
- Próbáljatok csinálni valamit! – Kiáltotta el magát Shiki.
- Te nem figyeltél az előbb semmire, amit mondtam?!! Folytatta a kiabálást. Ami nem segített semmit sem.
- Raven a rúnákkal mit tudok csinálni? – Kiáltott Ravenre Shiki. Aki erre azonnal hozzá sietett.
- Írd fel magasra, hogy „sötétség”. –  Magyarázta el a dolgot. Mivel ez volt az egyetlen amit  talán tudtak használni.
 
- Nem illik sugdolózni a jelenlétemben! – Joker szólalt meg mikor felugrott a plafonra aztán újra nekem jött.
Én már éppen végeztem a katonáival így képes voltam neki támadni. Ám meglepett hogy mennyire tudja jól forgatni a kaszáját. Ám én sem voltam teljesen tapasztalatlan. és a sebesség amit mutatott az már nekem normálissá vált.
 
Eközben a két hátul lévő szorgosan dolgozott. Shiki kinézete megváltozott és egyre jobban kezdet démonra hasonlítani.  Amivel az erejét is megnövelte.
- Aztán rám.  Ezzel tudunk szerezni némi harci erőt. – Magyarázta el Raven. Bár ő is tudta hogy ha neki kellet volna használnia akkor már nagy előnyük lett volna.
- Ideje lenne valami kárt is tenni a csajban mert így nem lesz sok értelme annak, hogy rátaláltunk... –Magyarázta Shiki aki Ravennel együtt kerülgette a támadásokat.
- Kezdetnek nem rossz ... – Mondta Shiki és az új alakjában neki támadt Jokernek. Akit nem volt képes eltalálni mivel túl gyors volt nekei.
 
Én meg hiába harcoltam vele, ha mindig valami furcsát vágott hozzám. Hol egy villámmal kínált meg hol a szemét villantotta fel amivel megzavart. Így elég körülményes volt harcolni.
 
- KES!! Egyedül te látod az istenverte szukát!! Egy kis közreműködés szerfelett szívderítő lenne!!! – Kiabált Shiki amivel nem segített . Hisz nekem is volt bajom bőven. És tettem amit tudtam.
 
- Mindig ennyire jó csapatmunkában? – Kérdezte a kislányt Shiki. Aki az egészen meglepődött.
- Jobb. – Mondta teljes nyugalommal. Hisz most ismeretlen mágiával kell boldogulni.
- Ez a kettő komolyan…. – Morogta a jókedvű uraság.
- Figyelek... – Lépett oda Raven mellé. És ezúttal lány már tudta mit is kell tenni és magyarázni kezdett.
- Ide kell beírni hogy mágia aztán ide kattintani, és innen oda húzod. – Irányította a férfit, aki követte az utasításokat. Majd egy mosoly jelent meg az arcán.
- Átmásoltad az emlékeim a mágiáról. Már tudod használni. Most Csináld meg velem és Kes-sel is.-  Amira Shiki csak bőszen bólogatott.
 
Én megpróbáltam tartani magam Joker-rel szemben még úgy is hogy csak közelharcra voltam jó. Teljesen ráálltam a gyors támadásokra mivel nem tudtam mást használni. Amikor is hírtelen meg jelent egy csík a szemem előtt. Ahogy a csík teljes lett azonnal olyan volt mintha mindig is tudtam volna használni a mágiát. Nem okozott gondot a sebességem manipulálása és a fegyverek használata.  Végre volt egy kis esélyem a győzelemre. Mikor is a lány nagyon pipa lett. Aztán megint a klónokat kezdte el létrehozni.
- Azt felejtsétek el, itt én vagyok az egyetlen az eredeti az egyedülálló!! Ti vesszetek csak bele a zűrzavarba. – Amit követően mágikus vágásokkal támadt rám de azokat könnyedén hárítottam a sajátjaimmal. Majd Ahogy abba hagyta a támadásokat. Egy pillanatnyi időm keletkezett ekkor támadt egy ötletem has Shiki kap, fegyvert akkor tud segíteni. Éppen ezért belenyúltam a táskámba és elővettem egy Lángcsászár pallost belőle. Amit oda dobtam Shikinek Ezzel már neki is lett harc értéke.
- Növeld a sebességem a többit én intézem! – Kiáltottam ahogy csak bírtam. Ahogy elfogott az érzés amit megszoktam mikor Raven támogat. Azonnal meg indultam rohanni. Felhasználtam a legjobb lassítást, amivel szinte megfagyott az idő. Majd a kapott segítséghez hozzá adtam a Farkas penge gyorsító, képességét és így képes voltam Joker felé kerekedni sebességben.  Amit követően nekirontottam és kiütöttem a kezéből a kaszát. Majd egy mach egyes ütéssel képen töröltem. Pont olyan hatást váltott ki mint a vasöklöm. A lány a földre került rendesen megsérült. Ahogy feltápászkodott látszott rajta hogy valami nincs rendben vele.
- itt az idő. – Kiáltotta Shiki és  lángvágásokat indított, meg amire én félholdvágással válaszoltam- A lány eszeveszetten próbált menekülni. Majd a mennyei kerék páncél jelent meg rajta és teljesen kifordulva magából őrjöngeni kezdett. Minden erejét ránk szabadította. Kardok jelentek, meg amik eszeveszetten kezdtek el cikázni. Aztán villámok, lángok repdestek minden felé. És a levegő csak úgy kavargott. Hiába próbáltam ellen állni. A mágia vihar mindent beterített. Éreztem ahogy a környező tárgyak eltalálnak és aztán egy hatalmas fény borított be mindent.
 
Ahogy magamhoz tértem pár orvos volt körülöttem, akik sürögtek forogtak. Felkeltem és hiába próbáltak meg nyugtatni nem kellet. Rendben éreztem magam és mentem megkeresni a társam. Raven nem messze volt tőlem. Ő jól viselte azt, hogy egy fiatal kis ápolónő törődik vele. Bezzeg én a vén fószereket kaptam. Gondolat suhant át a fejemen.  Ahogy oda léptem hozzá felreppent az ágyról ahol madár formában volt és a vállamra szállt. Nagyon örült hogy láthat.

5. kör lezárva, elérkeztünk a 6-hoz. Szokás szerint ide fogom beszerkeszteni a megbeszélteket.

Határidő a szokásos, 13.09.2019.

Rohandar: Az új információk birtokában néhány lépést teszel keletre, és hamarosan egy falba ütközöl. Tőled délre egy kicsit jobb a világítás, amelynek segítségével egy óriási vespida rajt veszel észre. Nem tűnnek ellenségesnek, de amint közeledsz hozzájuk, zümmögésük felerősödik. Egy kart veszel észre a falba süllyesztve, felfelé álló pozícióban. Meghúzva halk kattanást hallasz, de semmi változás nincs a vespida raj viselkedésében.
Atalanta szolgálhat némi információval: egy kaptár van a közelükben, amit minden erejükkel védeni fognak, de nem próbálnak eltávolodni tőle.
Az egyik mágiád alkalmas arra, hogy falba vagy árnyékokba olvadj vele. 1 HP árán ezt az utat választod.
A szobán lassan haladsz át, és a rejtőzésnek köszönhetően a vespidák nem támadnak meg. A szoba közepén egy félig a földbe süllyedt kaptárt látsz.
Ahogy kiérsz a másik oldalon, az előzővel megegyező kart látsz. Ezt is meghúzod, mint mindent, ami idáig eléd került, és újabb kattanás a jutalmad. A vespidák felbolydulnak, és a kaptár felé repülnek, amely eltűnik a földben. Ahogy az utolsó vespida is eltűnik a lyukban, egy fedőlap csúszik a helyére.

Nightyngale: Tőled szeretnék egy dobást kérni, miközben az északkeleti kijáraton indulsz el. 5-ös küszöbre dob Atalanta nyomolvasást, mivel friss nyomokat lát a földön. Siker esetén megtudod, hogy Roha járt erre, ellenkező esetben csak annyit tud, hogy nagyon ismerősek számára az itt hagyott lábnyomok.
Bejárva az északi részt, ahol Roha még nem volt, egy pontosan ugyanolyan ládát találsz, mint amit az előbb, benne ezzel a tárggyal:

Név: Vízi hátas / Watery Steed /
Leírás: Egy ököl méretű kulacs. Ha a vizet a földre önti belőle valaki, a pocsolyából hamarosan egy türkizkék színű ló formálódik. A hasonlóság a törzséig tart – onnantól kezdve úgy tűnik, mintha csak egy tengermélyi teremtmény lenne. Sörénye és farka hínárból van, kantárja és nyerge fehér bőrből. Fáradhatatlan futó, de ha hirtelen forróság vagy hideg éri, azonnal visszatér a kulacsba.

Team Nick: A 2*5 HP-s rúnalovag csoport elindul kifelé. Mivel újra több, mint 4 csapat van a pályán, rájuk elkezd vadászni az egyik ellenfél. Mivel nem nyitottatok velük telepatikus csatornát, erről nem tudtok. ettől függetlenül 15 lépést kell megtenniük, ami 5 aréna9-es kockát jelent ellenük.
Ti továbbmentek keletre a fekete fal mentén, és egy 2*2-es szobában találjátok magatokat. Nyolc, tökéletesen egyforma láda hever a földön, kör alakban elhelyezve.
Nick valami furcsa hangot hall, de először nem tudja megállapítani, micsoda. 1 HP-ba kerül az a koncentráció, amit ki kell fejtenie, hogy rájöjjön a hang eredetére.
Ezt meg is teszi, és feszülten figyelni kezd. Összemosódott lélegzésnek hallatszik. 3 hangot tud kivenni a masszából, de nem ez az összes. Északról számolva az 1, 5, 7-es ládából hallatszik szuszogás.
A biztonság kedvéért megissza a csapat az előbb talált bájitalokat. 2-2 HP-t gyógyultok.
Aria angyali formába vált 1 HP-ért, kap 3 ideiglenes HP-t.
Nick kinyit egy ládát. A láda a mozdulatra megelevenedik, és megpróbálja megharapni Nicket.

Aréna6-os kockával kérek egy dobást, te vagy hátrányban. Reflexeidnek hála te is megsebezheted a ládát ebben a körben, majd a maradékot aréna3-al kérem eldönteni. 3 HP-ja van összesen.
A sárkányölő a biztonság kedvéért felhasznál 3 HP-ért egy dragon force-t. 9 ideiglenes HP-t kap.
Angyali alakváltónk megtámad 2 ládát, és aréna3-as dobásokkal remélhetőleg legyőzitek őket.

A harc után óvatosabbak lesztek, és úgy döntötök, megpróbáljátok kifüstölni a ládákat. Nick mély levegőt vesz, és gázzal tölti meg a szobát, 4 ideiglenes HP árán. A maradék 4 mimic mindegyik aréna9-et sebződik, a maradék pedig aréna3-al legyőzetik.
Ha jól számoltatok, ez 7 láda a 8-ból. Az utolsó mozdulatlan, és Nick sem hall már lélegzést a fűrészporban.
Jutalmatok a harcért:
Név: Papírcseléd / Paper Maid /
Leírás: Egy kivágott lap, amelyre egy cselédruhás lányt rajzolt valaki. Ruhaujjaiba zsineget fűzött az alkotó. Ha megrántod mindkét zsineget, a kép életre kel, egyik kezében egy poroló jelenik meg, és munkához lát. Pillanatok alatt ki tud takarítani egy szobát, de a nála nagyobb tárgyakat nem mozdítja el. Por, piszok és pókháló nem marad utána.

Team Kes: Kes csapata elindult befelé, de most nem fordultak le a Jokerhez vezető leágazáson, így egy kincseskamrában találják magukat. A földön zsákok és ládák hevernek, néhányuk nyitott szájjal, ajtóval. Arany és drágakövek hevernek a földön, annyi, amennyivel egy kisebb királyságot is meg lehetne venni.
Ahogy bármelyikőtök hozzáér egyhez, hogy felvegyen valamit a kincsből, a tárgyak megelevenednek. Legfőbb ismertetőjelük a szájuk, amelyet tűéles fogak töltenek be. Ezekkel próbálnak megharapni. Shiki, ha megpróbálsz megnyitni egy dimenziókaput, annak is fogai nőnek, és ellened fordul.
10 HP-t kell legyőznötök.
A kincs nagy része pusztán illúzió volt, amely a harc végén eltűnik, de a küldetés végén így is 10%-al több pénzt fogtok kapni.

- A gyógyító bájitalok nálam lesznek, majd az egyiket odaadom, ha szükséged lesz rá - fordult Nickhez a nő miután végezett a terep átkutatásával. - Tovább jobbra, amint tudunk? – tette hozzá.
Igen - felelte Nick majd kinyújtotta a kezét - Azért elkérném azt az italt. Ha szükség lesz rá, lehet nem fogunk ráérni, hogy elkérjem.
- Aki találta, azé, nem igaz? - mosolyodott el bájosan. - Alapvetően nem is lenne kötelességem odaadni.
- Legyen így - vágta rá szenvtelenül és zsebre vágta a kezét.
- Megkapod, ha tényleg kelleni fog. Addig alig esett rajtad pár karcolás. Viszont nem fogok kartávolságra menni tőled, mert kilopod a táskámból, mielőtt egyet pislogok - fűzte hozzá, majd egy elegáns mozdulattal előre intett, jelezve, hogy Nick előtte menjen.
Nick egyszerűen megvonta a vállát és eleget tett Aria kérésének. Mélyen belül azonban megeresztett egy káromkodást, ugyanis pont ezt tervezte volna, hogy eltulajdonítja az üvegcsét, amikor a nő nem figyel. Utána azzal nyugtatta magát, hogy jobb ez így. Elvégre egy újabb lopási kísérlettel – függetlenül az eredménytől – azt kockáztatná, hogy lebuktatja magát a karkötővel.
Inkább haladt tovább és újra rágyújtott egy szál cigire, gondosan ügyelve rá, hogy a kifújt füst a mögötte haladó Aria arcában landoljon.
- Elég gyerekesen tudsz viselkedni - jegyeztem meg, ahogy próbálta kikerülni az arcába szálló füstöt. Nem sok sikerrel járt, inkább csak halk köhécseléseket eresztett meg.
- Ha nem tetszik, csak állj arrébb – vetette oda Nick hátra se fordulva.
- Egy pillanat... a céhtársaim hívást kezdeményeztek – állt meg hirtelen Aria, így pár lépés után Nick is. Újra Ariára koncentrált, hogy hallhassa a műsort, de hamar elvesztette az érdeklődést és kezdte el untatni a klubdélután. A hely térképéről diskuráltak jó pár percig, közben pedig Nick már a második szál cigit kezdte el szívni.
- Nos... most már legalább van egy félkész-féle térképünk. Jobb a semminél – jegyezte meg Aria a telepatikus beszélgetést befejezve.
- Príma – köhögte fel Nick, azzal zsebre vágta a kezét és tovább indult. Pár méter után az úton észrevett egy átjárót, amivel nyilván korábban nem törődtek a jobb kéz szabályuk miatt.
Nick megtorpant, aztán az átjáró széléhez oldalazott, hogy belásson. Egy terem volt mögötte tele ládával, amik kör alakban helyezkedtem el.
- Mit látsz odabent? – érdeklődött pár lépéssel mögötte az alakváltó nő.
- Ládákat. Teljesen egyformák, nagyjából egy körben elhelyezve, egymástól egyenlő távolságra – darálta le Nick tárgyilagosan, majd elkezdte az átjárót vizsgálni. Végig tapogatta, hallgatózott, de semmi arra utaló jelet nem talált, hogy egy vasrács mögöttük lecsapódna bezárva őket, mint a rúna lovagokat. Illetve egyéb csapdára utaló jelet sem. Mármint ami a konkrét átjárót illeti.
Aria egy pillanatra elgondolkodott a hallottakon, majd sóhajtott egy nagyot és a táskájába nyúlt. Kikotorta belőle a két gyógyító bájitalt, majd az egyiket Nick felé nyújtotta.
- Tessék. Idd meg, ha gondolod, én a sajátomat biztosan felhasználom. Nem tudhatjuk, mi vár ránk odabent, én a biztonságra törekszem.
- Nocsak. Ennyire ordít a helyről, hogy csapda? – kérdezett vissza azzal elvette a fiolát és ő is megitta a tartalmát.
- Neked talán nincs rossz előérzeted? - érdeklődött, közben az üres fiolát visszatette a táskájába. - Az előbb is megszívtuk.
- De. Abszolút. – szólt Nick azzal belépett a terembe. Jó nagy volt az egész és körben ott pihentek a ládák. Látszólag semmi nem történt, mikor belépett. Elkezdett hallgatózni é némi koncentrálás után lélegzést hallott. Nem is egyet. Három ládából is szuszogás hangja szűrődött ki, de csak éppenhogy.
- Nos, hogy áll a helyzet? Meg tudod mondani, mi van bennük? Gondolom nem csak kincsek...
- Nem teljesen. Az biztos, hogy ebben, ebben és ebben a ládában légzést hallok – mutatott Nick három ládára. Ha a bejárat felől belépve balra kezdve számoznák fel, akkor az egyes, a hármas és a hetes ládában hallotta Nick – Továbbá még hallok máshonnan is, de azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyikből.
- Hát ez is több, mint a semmi - biccentett elgondolkodva, majd ahogy Nick mellett elsétált kétszer vállon veregette. A sárkányölő csak felhúzta a szemöldökét, bár egy halvány mosoly is megjelent az arcán.
- Szerinted hogy kezdjünk hozzá? Ha légzést hallasz belőlük, akkor bizony élnek... és nem hinném, hogy barátkozni akarnának. Talán először messziről meg kéne próbálni felnyitni őket?
- Talán – gondolkodott el Nick, de nem lett volna jobb ötlete.
Aria erre csak állt és nézett előre. Látszott rajta, ahogy gondolkodik és Nick hallotta is. De semmi használható nem jutott a nő eszébe. Lehunyta a szemét. Sóhajtott egyet, majd alakot váltott és felvette egy angyal alakját, a kezében pedig egy lándzsa jelent meg.
Óvatosan közelebb sétált a ládához, amennyire csak lehetett, majd előre nyújtotta a szigonyát és megkísérelte felemelni a hegyével a láda tetejét. Az első próbálkozása eléggé szerencsétlenül sikerült, de a második is. A harmadik próbálkozást pedig inkább említeni se kellene.
Nick egyre feszültebben és elkeseredettebben nézte Aria szerencsétlenkedését. A harmadik bénázásnál már a szemeit forgatva indult meg a ládánál.
- Inkább zabáljon meg ami benne van, mint hogy ezt tovább kelljen néznem… - morogta Nick és elsétálva a nő mellett a láda elé érve egyszerűen a bakancsával felrúgta a láda tetejét, amin rögtön fogak jelentek meg és megpróbált ráharapni a sárkányölő lábára, de a gyors reflexeinek köszönhetően időben elkapta onnan. Vissza húzta, megtámasztotta magát és jobb karját méreggel beborítva lendületből a ládaszörny feje tetejére ütött, amitől azonnal be is csattant a pofája.
- Mi a fene? - csattantam fel idegesen az alakváltó nő.
A láda egyre jobban átalakult, egy amorf lénnyé, ami félig egy láda volt, félig meg valami csupafog, csupaszem szörny. Megrázta a fejét é újra kitátotta a száját, megvillantva a fogait és hosszú, lilás nyelvét. Nick hátra szökkent és a földre dobta a kabátját, majd a karjait megduzzadtak és pikkelyek jelentek meg rajta. Nem csak a láda volt képes alakot váltani.
Aria mindeközben előre döfött a ládalény sarkára, hogy a földhöz szegezze, de az egyszerűen odébb csapta a hatalmas nyelvével, majd Nickre vetette magát. Ráharapott, a férfi pedig ezt egy ütéssel viszonozta. Bevonta méreggel a karját és egy alulról felfelé tartó lendülettel felcsapta a láda tetejét. A felső állkapocs hátra bucskázott és láda hátulján koppant egyet. A lény pedig összeroskadt élettelenül.
- Mi a szar volt ez? – kérdi Nick ingerülten, de nem szünteti meg a sárkányformát, hisz más ládákból hallott még szuszogást és biztos is volt benne, hogy mind ugyanolyan izék lesznek.
- Azt hiszem, mimiknek hívják őket - nyögte kissé tompán, ahogy a térdre támaszkodva feltápászkodott a földről. - Bár még sose találkoztam élőben ilyesmivel, csak egy könyvben olvastam valamikor évekkel ezelőtt. Kincsesládának tűnnek, ha viszont óvatlanul felnyitják őket a pénzkeresők, megeszik őket. Ennél többre nem emlékszem. Azt hiszem valószínű feltételezés, hogy a többi is ezekkel az ocsmányságokkal van tele... – fintorodott el a következő ládára nézve.
- Ha tudsz ilyenekről igazán szólhattál volna, hogy ezek is lehetnek ilyenek. Számítottam rá, hogy valami megharaphat belülről, de arra nem, hogy maga a láda akar majd… - mondta Nick kissé ingerülten.
- Nem jutott eszembe, oké? Én se emlékezhetek mindig mindenre – vágta rá ugyanolyan ingerült hangsúllyal. Tapintható volt a feszültség, ám nem egymásra voltak dühösek, inkább a szituációra.
- Az, meg az és az is ott még tuti ilyen – mutatott rá Nick az egyes, ötös, és hetes ládákra.
- Igazán fantasztikus! Van egyáltalán, amelyikben esélyes, hogy nem ezzel találkozunk?
- A többi között is feltehetőleg ezek lesznek. De szerintem egy rendes ládának is kell lennie. Csak őriznek valamit…
- Merem remélmi, hogy az a valami, amit őriznek, igazán fontos - jegyezte meg, ahogy lendületes léptekkel az egyik szunnyadó mimikhez sétált - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én kipucolnám ezt a helyet - emelte a magasba a szigonyát.
- Ha már elkezdtük… A meglepés miatt veszélyesek, egyébként nem túl erősek. Amíg egyesével szedjük le őket, nem lehet gond…
- Én is erre gondoltam – bólintott, majd azzal a lendülettel felemelte a fegyverét, hogy beledöfjen az előtte lévő ládába. A mimik mintha sejtett volna valamit, mert előbb nyitotta a száját, mint ahogy azt Aria várta volna. A szigony vége eltűnt a lény szájában, de az éles fogai megsebezték a nő karját. Felszisszentett és ki akarta rántani a fegyvert, de túl nagy lendületet vitt bele kapkodásában és megbotlott. Egyenesen a mellette pihenő másik ládának, ami ugyancsak egy mimik volt.
- Hogy az a jó rohadt élet nem-...!
- Ó, bazdki! – káromkodta el magát Nick a jelenetet látva és oda szökkent Aria és a mimikek közé. Méreggel vonta be a jobb karját és a közeledő bal oldalinak lekevert egyet, ami nyüszítve gurult arrébb, de a másik sikeresen oldalba harapta. Ismét káromkodás hagyta el Nick száját, de ezúttal obszcénebb és haragosabb.
Ahogy a láda beleharapott Nick oldalába, Aria meglendítette a lándzsáját és ezúttal tökéletes találatot vitt be a szörny oldalába. Az hangos visítással engedte el a férfit, de ahhoz nem volt elég, hogy el is pusztuljon. Ezen aztán Aria egy újabb döféssel segített.
A másik láda felkelt a földről és csörtetve rárontott Nickre. A sárkányölő megpróbált elugrani, de a mimik valahogy gyorsabb volt és ezúttal nem volt szerencséje Nicknek. A láda a levegőben még elkapta a lábát és csócsálni kezdte. Együtt zuhantak vissza a földre. Nick ordított, egyrészt a fájdalomtól, másrészt pedig az idegességtől. Felállt a földről a másik lábára nehezedve, majd mindkét karját bevonta méreggel és ráfogott a szörny állkapcsaira és elkezdte szétfeszíteni, ahogy egy medve csapdával csinálta volna. Erősebb volt, mint a szörny és ezt az is megérezte. A nyálkás nyelvével próbált bezavarni Nicknek, de ő elkapta az egyik kezével, amivel korább az alsó állkapcsot tartotta. Rámarkolt a nyelvre, bele méllyesztve a karmait és még több mérget engedett szabadon a pikkelyei alól. A méreg színe változni kezdett mély lilából a mocsár zöld árnyalat felé. A nyelv pedig folyamatosan korrodálni kezdett. A mimik kezdett kétségbeesni és már nem a táplálkozás hajtotta, hanem a túlélés, de Nick már nem engedte. Még jobban rászorított a nyelvre és megfeszítve az izmait olyan erővel megrántotta, hogy kitépte a megkorrodált nyelvet a láda hátsó részének egy darabjával együtt.
- Ezzel kimúlt igaz? – kérdezte Aria.
- Ajánlom neki – morogta Nick és a földre dobta a döglött mimik alaposan összemart nyelvét. Aria felé fordult és felemelve a pikkelyes karját terelgetni kezdte a terem bejárata felé.
- Állj mögém. Elegem van ezekből megpróbálom kifüstölni őket egyszerre. A méreg hatással van rájuk, de ha van köztük rendes láda, abban nem okoz kárt.
- Rendben. Csak várj egy pillanatot - jegyezte meg, majd gyorsan egy maszkot írt fel az arcára. - Így mehet - hunyta be a szemét is a biztonság kedvéért.
Nick mély levegőt vett, majd egy óriási mérgező gáztölcsér tört elő a szájából. Nem volt pusztító, legalábbis, ami a termet érintette, de az ötből négy láda sisteregni kezdett és korrózió jelei mutatkoztak rajtuk. A mimikek felmordultak és visítani kezdtek. Nick tüdejéből elfogyott a levegő és abbamaradt a méreg üvöltés is. A mimikek kinyújtott nyelvvel pihegtek és köhécseltek, mérget böfögtek fel. Látszólag ért valamit, de nem annyit, hogy bele is pusztuljanak.
- Fire! – kiáltotta, majd felírta a szót a levegőbe, ami aztán előre repülve eltalálta az egyik mimiket, ami ki is gyulladt. Látszott, hogy ártott neki, de ugyanúgy, mint a méreg esetében nem volt elég. Egy lángoló és egy sima láda rontott neki Ariának, Nicknek pedig a maradék két sima.
Érezte, hogy gondok lesznek ezért belenyúlt a zsebébe és előhúzott egy méreglakrimát, ami mintha csak valami nassolni való lett volna, be is tolta. Érezte, hogy a teste teljesen feltöltődik. Az összes mágikus ereje, amit korábban elhasznált, az mind visszatért, a sebei pedig begyógyultak. Csak a megszaggatott és véres ruhái jelezték, hogy korábban megsérült.
A mimikek elértek hozzá, az egyiket félre rúgta, de a másik ráharapott a bal karjára. Bevonta méreggel és egy hatalmas agyart formált rajta, ami átszúrta a dögöt. A következő ismét visszaért és felöklelte. Nick hanyatt vágódott. Hátra gurult, majd felszökkent a földről a féltérdelésbe és felkészült a támadásra. Ami érkezett is. az öklelés után a mimik töretlenül közeledett felé és megkísérelte leharapni a fejét. Nick elkapta a mimik felső- és alsóállkapcsát, majd egy csatakiáltás keretében letépte a „láda” tetejét az aljáról.