Vizi város (Magánküldetés Gabriel van Chantai Tabuchi Metarikku Adelus Morningway Rane Iceclaw számára)

Tabuval próbáltuk kiheverni a harc fáradalmait, illetve... Egész konkrétan mozdulni sem tudott egyikőnk sem. A mozdulatlanság felüdítő és mámorító volt, habár ezer jobb helyet tudtam volna erre a tevékenységre - egy hófödte hegycsúcson, kis tábortűz mellett, saját ágyamban, esetleg egy tengerparton függőágyban, miközben lágyan ringat a szél, és Cassy szőlővel etet... De nem, nekem épp pár, széttrancsírozott hulla között kellett kiütődnöm, amelyeknek a szagától lassan hányingerem támadt, a látványról nem is beszélve.
Adelus szerencsére még egészen jól volt. Köszönhetően neki, az orvos hamarost kiszabadult.
- Köszönö....
- Jól van? - kérdezte aggódva a térmágus. Titáni erőfeszítéssel arrébbfordítottam a fejem, és láttam, hogy az orvos elzöldült fejjel nézi a mészárszéket. Pupillája kitágult, és száját kiáltásra tátotta. Céhtársam azonban úgy tűnt, némi orvosi kiképzést is kapott, és tudta kezelni a harctéri sokkot: közepes erővel fejbekólintotta a dokit, leültette a földre, és lágyan beszélni kezdett hozzá, elterelve figyelmét a látványtól.
- Minden rendben. Már nincsenek többen, ezek voltak az utolsóak. Egyelőre. De ha nem találjuk meg a forrást, még többen jönnek, és a többiek is meghalnak a városban!
Egyenesen remekelt Ade. Ezzel nemcsak, hogy elvonta a figyelmét, de olyan célt is adott a dokinak, ami miatt össze kellett szednie magát. Habár zöldből átváltott arca hamuszürkére, halványan bólintott, és a szoba sarkában heverő táskája felé indult. Pár másodperces kotorászás után öt fiolát vett elő, melyekből egy-egy koktélt kevert három pohárban. Kettőt Tabuval kellett meginnunk, egyet ő maga hajtott fel. Felkászálódtam ülő helyzetbe, és egy húzásra ledöntöttem az italt. Jól tettem. Íze, mint a főzött cipőtalp, némi faforgáccsal fűszerezve. Ennek ellenére éreztem, ahogy pillanatok alatt felfrissít. Mágikus erőm nem tért vissza miatta, de a pihenést kihagyhattam, így testem saját maga helyett erőmet regenerálhatta.
- A főkolomposokat elkaptuk. Egy orvosnak álcázott őrült, egy nekromata, mindketten börtönben, és a polgármester itt. - mutatott rá a testre. - Önt hogy kapta el?
- A raktárba tartottam... Tudtommal van ott még egy-két kanna víz, amit a betegek között akartam szétosztani, de... Mást találtam. Egy kisebb csatorna fölött fekszik a raktár, szinte senki nem jár arra, épp ezért gondoltam, hogy van ott még némi víz. A csatorna mellett nem tudtam nem észrevenni, hogy világít az alján valami. Több tucat villogó kő, amelyek a mederben voltak. Ahogy víz folyt el közöttük, az is világítani kezdett. A kis csatorna az egyik legnagyobb elosztóba folyik, ami a város vízkészletének nagy részét szállítja. De szinte azonnal élőholtak vettek körül, és idehurcoltak. - a szürke arc lassan visszanyerte eredeti színét, miközben Tabuval talpra álltunk. Én megnyugodva vettem észre, hogy idáig kissé elhanyagolt familiárisom tojása még mindig tökéletes állapotban van.
- És feloldódott? - kérdeztem, lassan megnyugvó légzéssel.
- Igen, teljesen.
- Akkor megvannak a nyomok.. - gondolkozott el Tabu, Ade pedig bólintott.
- A sarlatán világító pora. Valószínűleg ugyanazt az anyagot tartalmazta, mint amit a kövek. Jó, hogy nem nyúltál hozzá. - nézett rám, én pedig idegesen bólintottam.
Ade röviden felvázolta azt, amit a kihallgatáson tudtunk meg az áldoktortól, azonban Misuzu ennek nem sok hasznát vette, sőt, mi is kevesebbet, mint amire számítottam. Mi az orvosláshoz nem értettünk, a doktor pedig a mágiához, így egyikünk sem tudott összerakni minden alkotóelemet.
- Talán az őrült. - mondtuk hárman egyszerre, Misuzu pedig csak a fejét kapkodta. Nem vesztegettük az időt, menet közben magyaráztuk el neki, hogy melyik szereplőnek milyen feladata volt az összeesküvésben. A sarlatán keverte ki a méreg nagy részét, a polgármester a megvalósítást bonyolította, a nekromanta pedig a holttesteket irányította.
A rendőrörsön az alkalmazott hűen őrizte a foglyot, és azonnal be is engedett minket, habár csodálkozott, mit keres nálunk a polgármester alélt korpusza, amit szintén egy elzárt cellába raktunk be. Méghozzá hangszigeteltbe. A doki szerencsére nagyjából összeszedte magát, és Tabu láttára sikoltozva próbált az egyik sarok felé menekülni. Félőrült volt a félelemtől, így nem vettük hasznát.
- Talán majd én.. - ajánlottam fel magam a feladatra, a sárkányölő hölgyike pedig lemondóan legyintett, és kisétált, Ade-vel együtt. Az ajtót természetesen ránk zárták.
Egyedül maradtam a szikés őrülttel. Nyugodtan leültem a cella egyetlen székére, keresztbe vetettem a lábaim, és nyugodtan rámosolyogtam. Vele szemben nem voltak aggályaim, és tudok kegyetlen lenni, ha arról van szó.
- Nem áltatlak, vallatni fogunk, kell néhány dolog. Azonban tőled függ, hogyan szerezzük meg. Vagy nekem mesélsz önszántadból, vagy visszajön a hölgy, és megismétlitek az előző szeánszot. Én nem ölök embert, és nem hagyom, hogy megöljenek, kínozzanak bárkit, - a felcsillanó reménysugarat a szemében azonnal ki is oltottam - ha az nem a nagyobb jót szolgálja. Esetedben bőven kimerül a "nagyobb jó" fogalma. Társamnak azonban nincs sok problémája ezzel, szerintem élvezi is. - vigyorogtam. Nem tudtam, hallják-e társaim, amit mondok, de nem érdekelt különösebben. Én így élek. A doki néhány másodpercig tétovázva tátogatta száját, mire színpadias sóhajjal a cellaajtó felé indultam. - Akkor hívom a lá...
Dőlni kezdett a szó belőle, szinte alig tudtam megjegyezni mindent. Szerencsére Adelus ott állt már a cellaajtó előtt, és ő is feszülten figyelt. Tabu talán messzebb volt, neki úgyis jobb a hallása, mint a miénk,
Ő volt a vírus kitenyésztője. Sejtettük. Amit nem, hogy egy lacrimára reagál a vírus, amit mágiával kell feltölteni. Ha valaki aktiválja a "gömböket", akkor az ezer kilométeren belül felszabadítja a vírust - és ki tudja, hányan jártak itt, és ittak a vízből pár kortyot?.. A halottakat pedig azok képesek irányítani, akik feltöltötték a lacrimát - a polgármester vagy a nekromanta, mindkettő biztonságosan ájult.
Misuzut örömmel töltötték el a hírek - megismerte a vírus működésének nagy részét, úgy gondolta, ezzel már könnyűszerrel be tudja fejezni az ellenmérget, ami visszafordítja a folyamatot, és a legbetegebb embereket is talpra állítja - de előtte minta kellett neki a porból, amelyet le is írtunk neki, hol talál - azaz a tökéletes térérzékű Ade igazította el.
Addig azonban nekünk a lacrimát kellett hatástalanítanunk, amelyet már feltöltöttek energiával - viszont megsemmisülése a doktor szerint a vírustörzs halálát jelenti. Nekem zúgott a fejem, mikor ezt tudományosan magyarázta el, de a lényegét megértettem. így kis triónk a raktár felé vette az irányt, miután egy ólmosbotot vételeztünk a raktárból. Erőm teljében éreztem magam, bár tudtam, ez csak átmeneti, és feltehetőleg hamis - a doktor koktélja elképesztően hatott. Na igen, a tojást és a botot hordani egyszerre nem volt könnyű. De Tabunak még több baja lehetett, hiszen ő végülis vasból van.
A bot azonban egyre nehezebb lett út közben, bizonyítva, hogy talmi erőt kaptam, de gyorsan megérkeztünk. A doktor leírása tényleg illet az épületre: hodályos, régimódi, és egy csatorna fölött feküdt. Őr nem állt az ajtóknál, így Ade bólintása után beléptünk, és a jól látható villogás felé vettük az irányt. Lacrimák, legalább húsz.
Feje fölé emeltem a botot, és lesújtottam az elsőre, amit társaim kigurítottak a folydogáló vízből. Üveges reccsenéssel tört darabokra, a villódzás azonnal eltűnt. És a következő.. És megint...
Mindenki részt akart venni a végső "leszámolásban", így tíz törés után átadtam a stafétabotot. Néhány perc múlva üvegszilánkokkal körbevéve néztünk egymásra, szinte éteri örömmel. Úgy fest, megcsináltuk....

A harc után eléggé szédelegtem, és hányingererem volt. Úgy éreztem magam, mint aki halálosan elfáradt, és ha nem éltetett volna a tudat, hogy győztünk valószínűleg sírva a padlóra rogytam volna társaim mellé. Ilyen pocsék érzés, hát, amikor az ember minden varázserejét felhasználja.
Némán tűrve a megpróbáltatásokat odatántorogtam Mishuza-hoz, megszabadítottam az őt fogva tartó kötelektől, és talpra segítettem. Vettem egy gyors oldalpillantást a polgármesterre, és kicsit csodálkozva tapasztaltam, hogy nem halt bele a sárkányhölgy utolsó támadásába. Bár erősen vérzett, és nem volt eszméleténél, a fémrúd nem szúrta keresztül a testét, mint ahogy én azt hittem. Bár kétségtelen, hogy nagyon súlyosan megsebesült.
- Köszönö....
- Jól van? - kérdeztem aggódva, szegény dokinak a pupillái tágra voltak nyílva. Láttam, rajta, hogy sokkot kapott attól, ami alig pár másodperce lezajlott a polgármester elegáns irodájában. Kénytelen voltam szelíden tarkón vágni az orvost, hogy rám koncentráljon.
- Minden rendben. Már nincsenek többen, ezek voltak az utolsóak. - Nyugtatgattam, majd hozzátettem - Egyelőre. De ha nem találjuk meg a forrást, még többen jönnek, és a többiek is meghalnak a városban!
Az emberek haldokolnak, a város haldoklik. de maga segítsége nélkül nem tudjuk meggyógyítani az embereket. Kérem segítsen nekünk. Tabu és Rane megsebesült. A főkolomposokat elkaptuk. Egy orvosnak álcázott őrült, egy nekromata, mindketten börtönben, és a polgármester itt - mutattam rá az ájultan heverő lény felé, aki csak testében volt ember.
Mishuza nagy megkönnyebbülésemre erőt vett magán, és bólintott. Elszürkült arccal öt fiolát vett elő, és három gyógyszert kevert belőlük, majd a polgármester díszes kehelyheti kölcsönvéve háromfelé öntötte az elkészült italt.
Kettőt a barátaimmal itatott meg, egyet pedig ő maga hajtott fel. Én a saját kulacsomból ittam egy keveset.
Láttam, ahogy Rane undorodó arcot vág az ital hatására, de tekintete kitisztult, és újra éberen csillogott, és Tabu is egy kicsit jobban érezte magát. Szegény lány helyzetét még a vírus is tovább nehezítette. Ha nem lett volna sárkányölő, akkor már lehet meg is halt volna. Hogy eltereljem baljós gondolataimat inkább feltettem egy kézenfekvő kérdést az orvosnak
- Önt hogy kapta el?
- A raktárba tartottam... Tudtommal van ott még egy-két kanna víz, amit a betegek között akartam szétosztani, de... Mást találtam. Egy kisebb csatorna fölött fekszik a raktár, szinte senki nem jár arra, épp ezért gondoltam, hogy van ott még némi víz. A csatorna mellett nem tudtam nem észrevenni, hogy világít az alján valami. Több tucat villogó kő, amelyek a mederben voltak. Ahogy víz folyt el közöttük, az is világítani kezdett. A kis csatorna az egyik legnagyobb elosztóba folyik, ami a város vízkészletének nagy részét szállítja. De szinte azonnal élőholtak vettek körül, és idehurcoltak. - a szürke arca lassan visszanyerte eredeti színét, Rane és Tabu lassan talpra kecmereg.
- És feloldódott? - kérdezte Rane, láthatóan megkönnyebbülve, hogy nem vágódik el a fáradtságtól és a sérüléseitől.
- Igen, teljesen.
- Akkor megvannak a nyomok.. - jelentette ki Tabu, mire én csak bólintottam egyet.
- A sarlatán világító pora. Valószínűleg ugyanazt az anyagot tartalmazta, mint amit a kövek. Jó, hogy nem nyúltál hozzá.
A doktor kérdő tekintete miatt úgy döntöttem, hogy röviden beszámolok arról, amit eddig sikerült kiderítenem. A kihallgatást nem részleteztem. Semmi szükség nem volt rá hogy a doktornak még több rémálma legyen.
Sajnos még így sem sikerült egyről a kettőre jutnunk. Megrekedtünk, mert mi nem értettünk a vírusokhoz, a Doktor meg a mágiához. Végül Rane, Tabu, és én egyszerre világosodtunk meg.
- Talán az őrült. - kiáltottuk egyszerre, Misuza pedig csak a fejét kapkodta értetlenkedve.
Úgy döntöttünk, hogy újra kihallgatjuk az őrültet a börtönben. Miközben az őrs felé tartottunk, felváltva beszámoltunk az orvosnak, rémálomba illő kalandjainkról, hogy kik a felelősek ezért a szörnyűségért, és hogy mi a szerepük Krillian pusztulásáért. A polgármester volt az a szörnyeteg aki ezt kitervelte, az őrült alkotta meg a mérget, amihez a mágikus hátteret a nekromanta, és az áldoki szolgáltatta. Ráadásul a fekete mágus feladata volt a zombik harci erejének tesztelése is.
A város egyik utolsó rendfenntartója hűen őrizte a rábízott foglyokat, és azonnal be is engedett minket. Látszott rajta, hogy legszívesebben megkérdezné miért hozzuk ide a polgármester összevert állapotban, de szerencsére nem tette meg. Sőt még azt is szó nélkül tűrte, hogy a legbiztonságosabb, hangszigetelt, sötét mágusoknak szánt cellába zártuk el a város gyilkosát.
Mostanra az álldoktor valamennyire összeszedte magát, ám a Sárkányhölgy láttán rettegve próbált az egyik sarok felé menekülni. Aggódni kezdtem, hogy mi lesz ha Tabu megint nekiesik ennek a félkegyelműnek. Még egy vallatást tuti nem élt volna túl.
- Talán majd én.. - ajánlotta fel magát Rane. A jégmágus tekintetétől kísérve kimentem a cellából Tabuval együtt. Ez a cella nem volt hangszigetelve, így majdnem minden szót remekül lehetett érteni.
- Nem áltatlak, vallatni fogunk, kell néhány dolog. - hallottam Rane hangját az ajtó másik oldaláról. - Azonban tőled függ, hogyan szerezzük meg. Vagy nekem mesélsz önszántadból, vagy visszajön a hölgy, és megismétlitek az előző szeánszot. Én nem ölök embert, és nem hagyom, hogy megöljenek, kínozzanak bárkit, ha az nem a nagyobb jót szolgálja. Esetedben bőven kimerül a "nagyobb jó" fogalma. Társamnak azonban nincs sok problémája ezzel, szerintem élvezi is. - Cseppet sem lepődtem meg mikor tabu felkuncogott mellettem rendkívül vidám arcot vágva. Észrevétlen egy fél lépésnyit eltávolodtam a sárkányhölgytől.- Akkor hívom a lá...
Ekkor hirtelen megeredt az álldoktor nyelve, és csak úgy dőlt belőle a szó. Újra elmondta, hogy ő volt a vírus a vírus kitenyésztője. Ami fontos újdonság volt, az az hogy egy különleges lacrimára reagál a vírus, amit mágiával kell feltölteni. Nem csoda hogy a polgármester igénybe vette a nekromanta segítségét. Kiderült az is, ha valaki aktiválja a "gömböket", akkor az ezer kilométeren belül felszabadítja a vírust. És egy jól oldódó méreg elterjesztésének módja, ha megfertőzik vele az ivóvizet.
Ökölbe szorítottam a kezemet dühömben, és tovább hallgattam az őrült szavait. Megerősítette, hogy a halottakat, csak azok képesek irányítani, akik feltöltötték azt. Ez a kis részlet megmagyarázta, hogy őt miért nem védte egy falkányi élőhalott.
Misuzat örömmel töltötték el a hallottak. Végre eleget tudott, hogy kiismerje a vírus működését és hatékony ellenszert legyen képes kikeverni. Sőt megtudtuk, hogy hol annak a vírus forrásait. De az ellenméreghez szüksége volt arra a bizonyos porra. Sajnos több anyag nem maradt az álldoktornál, szerencsére pontosan tudtam, hol szórta szét a port menekülés közben ellenfelünk, így útbaigazítottam a kitűnő helyismerettel rendelkező Mishuzat.
Addig mi kértünk pár ólmosbotot a városőröktől és nekivágtunk az éjszakának hogy még a nap első sugarai előtt véget vessünk a várost ért szörnyű katasztrófának.
Könnyedén megtaláltuk azt a helyet, ahol a lacrimák rejtőztek. Éreztem, hogy az épület biztonságos. Legalábbis semmi sem mozdult meg benne. Intettem a társaimnak és beléptünk az épületbe, ahol a pincében hamar megtaláltuk amiért jöttünk. Vagy húsz mágikus kristály fénylett a víz alatt. Tabu és én óvatosan kiszedegettük őket a vízből,
Üveges reccsenéssel törtek darabokra, és azonnal elveszítették irizáló fényüket. Eleinte Rane verte szét a lacrimákat, ám mikor kimerült átadta a botot Tabunak. A lány látható élvezettel zúzta össze a köveket, és bizony ezt meg tudtam érteni. Mikor már csak öt volt hátra Tabu, Rane kérésére átadta nekem a botot.
A körnek be kell zárulni igaz? Együtt kezdtük el, mind részt vettünk benne, úgy helyes, ha együtt is fejezzük be.
Mikor az utolsó lacrima szilánkja csörömpölve repültek szét mindenfelé mindnyájan egyszerre sóhajtottunk fel megkönnyebbülten.
Megcsináltuk. Most már nem fenyegeti többé ez a vírus a várost. Sajnos a vírus elkészítésének jegyzetei nem kerültek elő. Pedig azokat is jó lett volna elpusztítani. De a város végre fellélegezhet, hisz Mishuza hamarosan elkészíti az ellenszer első adagját.
Mit mondjak, alig vártam a pillanatot.