Doheron - Az elnyomott város [Magánküldetés Melanie Ripper, Kyou Heidan, Glen Ordway, Ralf Shaw számára]

Ahogy haladtunk tovább az orrfacsaró szagú csatornában figyeltem, hogy Ralf és Kyou támogatják Glent. Szegény ember nem nézett ki valami fényesen. Az út kezdett egyre keskenyebb lenni, és már egy ember is igencsak nehezen fértek el, nem hogy hárman, így Glen a falnak támaszkodva egyedül araszolt tovább szépen lassan.
- Most már beszélhetünk, de sietnünk kell, a társatokat mielőbb el kell látni, tartsátok a lépést! –állapította meg a semmiből a szőke ficsúr.
- Nate vagyok, egy olyan világ szülötte, ahol nincs mágia, ellenben fejlett a technológia. Itt az emberek rég békében éltek, a város tudósai már olyan magaslatokba törtek, amiket a szomszédos ország megirigyelt, és támadást indított. Az apám és pár tudós egy időcsapdát vont a város köré, visszarepítve az egész helyet évszázadokkal a múltba, de valami elromlott, nem lett volna szabad az idővel babrálni. A város ott van a múltban, és mégsincs, ott van a jelenünkben, és mégsincs. A lakók többsége létezik is, meg nem is. Az időcsapda tényleg csapda volt... – eeezt kitalálta, vagy komoly? Meg mi a francról hadovál? Ezt aztán jólmegaszondta… Ezután Nate elhallgatott, és átugrott egy nagyobb pocsolyát, én pedig követtem. Ahogy visszanéztem Glen megszólal.
- Ha idáig eljutottam, csak menni fog...-remélem semmi nagyobb baja nincs… csak teher lenne.
- Te tudod…-mondta neki a zöld hajú srác, közben rágyújtott. Csak tudnám minek…
Ezután Glen átugrott, majd Kyou követte őt. Glen kiesett az egyensúlyból, de drága barátjának Kyounak sikerült őt elkapnia. Végül a káposztafejű ugrotta át azt a büdös löttyöt.
- Köszi… -köszönte meg Glen Kyounak
- Bocsánat, hogy ilyen sok gondot okozok... –két választás van. Vagy megbocsátunk neki, vagy kinyírjuk. Mivel nem tudtam milyen kapcsolatban van a másik kettővel, így inkább elnéztem neki a haldoklást főleg, hogy nem én segítek neki.
-Áá dehogy, semmi baj. Igazából mi is hibások vagyunk, mert nem mentünk veled. –mondta barátságosan Kyou... eleve hogy lehetnek ekkora bunkók hogy nem mentek vele?!
- Azért mégse hagyhattunk ott. Ráadásul ki tudja, lehet kelleni fog még a teleportálós tekercs cucc, aztán ha te nem vagy, lehet nem aktivizálódik, és itt ragadunk az isten háta mögött. – Káposztafej kapitánynak igaza volt, lehet hogy tőle is függ a hazajutásunk. Haladtunk tovább a kisebb pihenőnk után, és nem sok gyaloglás után Glen megint „felsírt”
- Szükségem lenne egy kis segítségre...- én aztán oda nem megyek! Rajtam kívül van itt három fiú aki tud segíteni Glennek. Nem fogom magam megerőltetni miatta.
- Nekem meg tiszta ruhákra, egy kiadós fürdésre, borra, békességre, és pénzre... meg egy nőre... –vetette oda szemrehányóan káposztafej. Igazából engem rohadtul nem érdekelt a dolog, szóval inkább be is foghatta volna. A fiúk kinyitották az ajtót, én pedig hátul kullogva bementem rajta. Nem izgatott hol vagyunk, így csak mentem a fiúk után.
- Gyertek, apám már vár minket. –mondta Nate, és egy irányba mutatott amerre elindultunk. Nem mentünk sokat, mikor egy férfi hang megszólalt.
- Üdvözletem, a fiamat Kayt már ismeritek, a nevem Lou. Mit tudtok eddig? –kérdezte tőlünk kíváncsian.
- Nos igazából semmit sem tudunk. A helyzet az, hogy ez az egész történet úgy kezdődött, hogy valami tekercsekhez jutottunk. Röviden annyi, hogy összetalálkoztunk, majd valami furcsa módon eljutottunk ide. Mikor megérkeztünk meg lettünk támadva… Majd ezután találkoztunk a fiával, aki idevezetett. Semmi másról nem tudunk, legalábbis én nem –állította fel a legbeszédesebb társunk a tényeket, miközben én néha csak bólogattam.
- Doheron kiszakadt térből és időből egyaránt a mi világunkban. A ti világotok és a mienk közé kerültünk, és nem tudunk ellene tenni semmit, nem tudunk kijutni a városfalon kívülre. De ti igen… A csapda működött volna, már használtuk, de a ti világotokból valami bezavart. Valami, ami felett nincs hatalmunk, és az embereket sorban átváltoztatta valami... mássá. Úgy hiszem találkoztatok már a fantomokkal. A ti világotokból jönnek, nem ölnek meg, elviszik a lelked és olyanná tesznek téged, mint a megannyi városlakót. Van egy gépem, amivel ki tudlak juttatni titeket a városfalon túlra, hogy ott elpusztítsátok a fantomok forrását. Elnézést, de csak akkor engedhetlek el titeket, ha elvégzitek. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki a segítőkész fajtából származik, de muszáj lesz segítenetek.- majd egy fegyvert vett ki köpenye alól- Kérlek titeket, ne ellenkezzetek, egyetlen lövéssel egy házat is le tudok bontani.
- Én meg egy kiadós fingással érem el ugyan ezt a hatást. –ez azért kicsit fájt, de úgy komolyan…
- Mit is mondhatnék! -~ semmit, mondd hogy semmit… te meg lődd már le!~ Néztem Lout ahogy Glenre szegezi fegyverét- Ha valóban ez igaz, akkor ez ostobaság lenne a részéről, hiszen ez az egész kóceráj a fejünkre esne...- okosan mosolyogva mondta - Máskülönben a mi mágiánkat se becsülje le...de ne aggódjon... – közben kezeit feltette… már csak a fehér zászló hiányzott - Azok az izék majdnem megöltek, sőt maguk mentettek még immáron két ízben is. És bár nem vagyok a barátjuk, a helyzetet nézve az ellenségem ellensége a szövetségesem... Nekem nincs kifogásom, hogy törlesszem a tartózásom... –szép beszéd… de maradtál volna csöndben!
- Én viszont nem tartozom semmivel. – állapította meg Ralf - Segítek, de annak ára van. –én erre csak bólintottam, hogy ugyanez a helyzet.
- Akkor menjetek... Kay majd elkísér titeket a pihenőre. Kaptok ételt és italt és kipihenhetitek magatokat...-na jó, maradok egy kicsit segíteni… remélem itt is van csoki. Majd elkezdtük követni a fiút, és megkaptuk az enni és innivalót, utána pedig pihenni indultunk.

Az ajtótokon kopogást hallotok, majd még mielőtt reagálnátok rá, Kay nyit be, és komoly arccal fordul felétek.
- Bocsássatok meg az apámnak, de nagyon szívén viseli a város sorsát, az ő találmánya az időcsapda is, amivel megannyi támadást kivédtünk már, de most valamiért nem működött, és mindenki őt okolja. Nem rossz ember ő, biztosíthatlak benneteket, de minden szavát vegyétek komolyan. Úgy értem, ha azt mondja, ölni fog, ha nem segítetek, akkor fog is. -húzta el végül a száját. - Indulnunk kell, gyertek!
A folyosóra érve tovább mesél, ha kérdezitek. Elmondja, hogy egy Üstökös nevű gép segítségével képesek az embereket a világukból egyszerűen átszippantani, majd akár vissza is tenni őket pontosan oda, ahonnan elhozták őket. Ez lesz a ti sorsotok is, és így kerültetek ide. Kay tanácsokkal lát el titeket, mégpedig, hogy ne nyissátok ki a szemeteket utazás közben, a könyökötöket szorítsátok magatokhoz, sőt, ha lehet, akkor egyetlen végtagotokat se mozdítsátok a törzsetek mellől. Pár perces gyaloglás után visszaértek a fiú apjának szobájához. Belépve a fickón kívül még pár köpenyes van a szobában, valami hatalmas, szekrény méretű gépen ügyködnek.
- Gyertek ide! - int oda a professzor, és egy szürke órát csatol mindenki csuklójára. - Egy órátok van attól kezdve, hogy kilövünk titeket az Üstökössel közvetlenül a városfal mögé. Ha megpróbáljátok levenni, felrobban. Ha lejár az idő, felrobban. Csak én tudom hatástalanítani, ha az idő kevés arra, hogy megoldjátok a dolgot, nyomjátok meg a kék gombot rajta, és azonnal visszaértek ide, a szombámba.

Ahogy a fehér köpenyesek elállnak a gép elől láthatjátok, hogy tucatnyi lyuk van rajta. Helyezzétek be az órás kezeteket! Ahogy működésbe lép a gép, aranyszínű aura vesz titeket körül, és egy olyan villanás kíséretében, amivel idehoztak titeket repülni kezdtek. A vakító fénytől nem láttok semmit, érzitek, hogy pörögtök, és fél percnyi utazás után egy méterrel a föld felett enged el titeket a fény.
Mögöttetek egy hatalmas, város méretű fekete folt terül el, hasonló módon vibrál, mint a fantomok, akiket belül láttatok, ti pedig pontosan egy tábor közepén vagytok, ahol hemzsegnek az emberek. Mindegyik a lecsúszott Naked Mummy sötét klán pecsétjét viseli, és kicsit sem szívlelik azt, hogy odakerültetek. A tábor másik végében egy nagyobb sátor áll, amiből különös, lilás füst száll fel szüntelenül.

Postotok addig tartson, míg eljuttok a sátorig! Az, hogy harcoltok addig, vagy menekültök, rajtatok múlik, mindegyiknek megvan a pozitív oldala a küldetésre nézve, de ne feledjétek, az óra ketyeg! Ha a harc mellett döntötök szépen kidolgozott csatát kérek, mindegyikük mágus, javarészt fekete és elemi erővel bírók. Kay tanácsait párbeszédes formában dolgozzátok ki! Aki az utazás közben kinyitja a szemét, vagy mozgatja a végtagjait utóbbiak zsibbadásával, elmacskásodásával kell számoljon, előbbi pedig káprázni fog, mintha vakuval villantottak volna a szemébe. Közel a vége, hajrá!

Mindenki elaludt! Egyedül Glen volt még ébren a szobában. Bár ő is a többiekhez képest kissé későn evett így teli hassal nem volt képes elnyomni őt az állom. De nem is érezte magán, hogy elálmosodott volna. Az elmúlt néhány órában erősen gondolkodott, majd a sebeit nézegetve próbálta elelemezni, hogy mennyire is aktív tud lenni. És bár a sérülései félig begyógyultak, nem igazán ez kötötte le a figyelmét, hanem sokkal kényegesebb ügyek.
~Négy kulcs volt, de mégis öten vagyunk! Ez azt jelentené, hogy tévedtek volna valamiben? ~ gondolta végig a helyzetet, ahogyan a kezével végig simította a haját. ~ ha azt nézzük, hogy Melanie idegi állapota nem igazán jótékony egy ilyen feladat során, ésszerű választás lehet, hogy valaki hasonlót vegyenek be, de miért egy újabb lányt?~ nézett az ágyon fekvő lányra, de csak egy pillanatra. ~Áááá... sok itt az olyan kérdés, melyre nem tudom a választ!Talán ha újra találkozunk az öreggel kipuhatolózom, hogy mit is akarnak jelenteni a szavai és hogy mire is készül igazán, mert amit elmondott, az hagy kivetnivalót magában!~Dőlt oldalra, ahogyan elterült a nagy ágyon. ~ Majd holnap, most fáradt vagyok...~ érte e őt is a fáradtság szele, ahogyan a szemei lassan lecsukódtak.

Halk és apró kis neszekre ébredt, ahogyan lassan és kissé bágyadtan, de kinyitotta a szemét. Lilie arcát vette észre elsőként, ahogyan valamit pakolt. Azt nem tudta kivenni ,hogy mit, de biztosan megvolt rá oka. Álmosan, de annál jobban fájdalmasan kelt fel az ágyból. A felsőjét már korábban levette, hogy a kötésen keresztül a sebbe nyugodtan tudjon szellőzni.
- Mennyit aludtam? -kérdezte a többiektől, akiket a lánytól nem látott, de már ők is felébredve és készülődve ücsörögtek, vagy éppen tették a saját kis dolgaikat.
- Nem tudom, de az biztos, hogy én nem eleget... és NINCS ITT SEMMI ALKOHOL?! - hallotta egyből Ralf-ot, aki még mindig nem változott egy kicsit sem! Az asztalon lévő órára nézett, miközben ásított egy hatalmasat.
- Csak ennyit? -kérdezte álmosan, ahogyan ásított még egyet és lassan felállt az ágyból és felvette a felsőjét.
Abban a pillanatban valaki kopogtatott a az ajtón, de válaszra sem várva belépett. Glen már a kopogtatás után az ajtót nézte, melyen Kay lépett be.
- Bocsássatok meg az apámnak, de nagyon szívén viseli a város sorsát, az ő találmánya az időcsapda is, amivel megannyi támadást kivédtünk már, de most valamiért nem működött, és mindenki őt okolja. Nem rossz ember ő, biztosíthatlak benneteket, de minden szavát vegyétek komolyan. Úgy értem, ha azt mondja, ölni fog, ha nem segítetek, akkor fog is. -húzta el végül a száját. - Indulnunk kell, gyertek!
Glen éppen végzett a ruha felkötésével, ahogyan mindenki lassan elindult kifelé. Ő hagyta el utoljára a szobát, ahogyan becsukva maga mögött az ajtót elindultak a néma és sötét folyósokon.

Hosszú percekig néma csend támadt, ahogyan végül Glen szakította meg azt a némaságot, mely a kis társaságra terült az amúgy is kihalt és néma folyósokon.
- Ha igaz, hogy ez a hely a ti és a mi világunk között ragadt, akkor mégis hogyan voltatok képesek erre? -kérdezte Kay-tól.
- Egy Üstökös nevű gép segítségével melyet az apám talált fel. - kezdett bele. - Ennek a gépnek a segítségével és némi balszerencsével kerültünk ilyen helyzetbe, de ennek köszönhető az is, hogy titeket ide tudtunk hozni és ennek a segítségével juttatunk majd vissza titeket a saját világotokba ha végeztek. - válaszolt Glen kérdésére bő szavúan.
- Érdekes...- gondolta Glen végig a halottakat - És hogyan működik, már ha nem titok?
- Hogy hogyan működik? -kérdezte- Ez a gépezet képes átszippantani egy embert egy másik világból egyfajta lyukon keresztül. Igazán én sem értem, hogy hogyan is működik a gépezett az elméletben, de mivel én is használtam már párszor, nagyon is ismerem a gyakorlati alkalmazásban. - nézett hátra egy pillanatra- De mivel újra utaznotok kell majd, adok néhány tanácsot. Ne nyissátok ki a szemeteket utazás közben, a könyökötöket szorítsátok magatokhoz, sőt, ha lehet, akkor egyetlen végtagotokat se mozdítsátok a törzsetek mellől, láttam néhány csúnya balesetet abból, amit az ilyen tévedések okoztak.
- Akkor nincs valakinél kötél, és kendő? Azt hiszem nekem kelleni fog... Nem tudok megmaradni két másodpercnél tovább mozdulatlanul. - Ralf újabb beszólása, már kezdte fárasztani Glen-t, de csak egy elhalkuló sóhajjal vetette észre magát.

Pillanatokkal később el is érték újra azt a szobát, ahol az öreggel találkoztak és aki, mind kiderült, mindenre képes lett volna, hogy rendbe hozza a hibáját és hogy megvédje az övéit. Glen egy kicsit még azonosulni is tudott volna azzal az alakkal, bár nem lett volna olyan radikális döntések meghozatalára mind tette azt ő.
Odabent azonban nem egyedül várta őket az öreg. Néhány fehér alakos, amolyan tudományos kinéző alak kíséretében igencsak sündörögtek egy nagyobbacska gépezett mellett, ahogyan Kay köhintésére végül az apja is odanézett és igencsak elszántnak tűnt.
- Gyertek ide! - intette oda a professzor őket, és egy szürke órát csatol mindenki csuklójára. - Egy órátok van attól kezdve, hogy kilövünk titeket az Üstökössel közvetlenül a városfal mögé. Ha megpróbáljátok levenni, felrobban. Ha lejár az idő, felrobban. Csak én tudom hatástalanítani, ha az idő kevés arra, hogy megoldjátok a dolgot, nyomjátok meg a kék gombot rajta, és azonnal visszaértek ide, a szobámba.
- Nem lehetne inkább egy kocsmába? Fogadóba? Bárhova, csak ne ide. - kedvetlenedet el Ralf, ahogyan Glen lágyan megfogta a vállát.
- Gondolhatod, hogy addig nem engednek el, míg nem teljesítjük amiért idehoztak.- engedte el a férfi vállát- Így a legjobb az lesz, ha elsőre sikerül, nem? -kérdezte a férfitól.


Ahogyan a fehér ruhás alakok elálltak előlük, Glen végig a kezén lévő kis masinát nézte, de minden egyes pillanatban egyre biztosabb volt abban, hogy az a tárgy, nem egy varászfegyver. Egy pillanatra még piszkálni is kezdte, de Kay keze váratlanul megállította mozdulatában és ahogyan Glen a fiúra nézett, az csak némán megcsóválta a fejét, hogy bizony amit tenni akart a fiatal rúnamágus, az egyáltalán nem jó ötlet. Majd lassan a gépre nézett, ahogyan mindenki egy kicsit tétovázott. De nem sokat. Lassan odaléptek a kép elé, ahogyan az órás kezüket bedugták a kis gépezetbe, majd egy vakító villanás közepette mindent elárasztott az aranyló sugár.
Ugyan olyan vérzés volt, mind amikor idekerültek. Csak lebegtek és forogtak a nagy semmiben, ahogyan Kay tanácsát megfogadva Glen becsukta a szemét és a kezeit a testéhez szorítva remélte, hogy gyorsan véget ér ez az utazás. De hát nem mehet minden simán. Glen kezeinek a nyomása miatt elkezdett fájni a mellkasa. A rajta lévő seb, hát nem éppen jól viselte azt a testhelyzetet, ahogyan csak kicsit engedett a szorításon. És éppen akkor mintha egy örvénye került volna, valami dobott rajta egyetért, ahogyan a keze eltávolodott a testétől és úgy érezte, hogy belenyúlt valamibe. Bár azonnal visszahúzta a kezét, mégis furcsa érzés volt ez a számára. Mintha a testrésze elzsibbadt volna. De az alagút végén, ha látott volna akármit is, biztosan nem a fényt látta volna.
Kizuhantak az átjáróból, ahogyan érezte a hasán valakinek a lábát. Fájdalmasan nézett fel a vékony női lábra, ahogyan Natali kicsit fájdalmasan nézett rá, de amikor észrevette a testhelyzetet, azonnal elvette a lábát a rúnamágus bekötözött hasáról.
- Bocsánat. - mondta félénken, ahogyan szó szerint leugrott Glen-ről.
- Semmi gond!- mosolygott, ahogyan Ralf váratlanul megszólalt.
- Gyerekek, szerintem jobb lenne kussolni, mert azok ott nem tűnnek túl barátságos teremtményeknek.- mondta a pecsétmágus.
Glen a földön guggolva nézte a sötét sátrakat és a jól kivehető város látképét, melyet egy erőtér vett körül és mely úgy pulzált, mind az a szörnyeteg, mely majdnem megölte őt. ~Ez érdekes...~ gondolta, ahogyan körbenézett. Az ellenség túlerőben volt.
- Öööö skacok. Azt vágom én is, hogy ezek sokan és túlerőben vannak. De nézzetek csak oda - mutatok jobbra - Ott az a sátor. Mi lenne, ha azt vennénk célba és nem kifárasztani magunkat ezekkel, a tudom is én mikkel. [/color]- közölte Kyou, ahogyan Glen is az adott sátorra nézett.
- Igazad van! Ezeken átvágni nagyon is veszélyes és kétesélyes lenne de...- nézett körbe még egyszer, ahogyan felmérte a távolságot. - … oda jutni, észrevétlenül lehetetlen! Ez a banda éppen közénk áll és ha túl sokan is vagyunk ahhoz, hogy észrevétlenül oda is tudjunk lopózni... - gondolkodott a terven,, hogy ilyen helyzetben mi is lenne a legjobban kifizetődő, bár hamar megfogalmazódott benne az ötlet. - Nem lesz könnyű eljutni odáig. -nézte a hatalmas sátrat – Az ellenség túlerőben és előnyben is. Bár a miént a meglepetés ereje, az csak akkor jönne ki, ha felváltva több irányból váratlanul tudnánk támadni és a sötétséget kihasználva elhitetni velük, hogy mi vagyunk túlerőben. - nézte a sötét mágusokat, akik mind egy céhbe tartoztak azt látta, a ruhájukon. - De ez kockázatos és az erejük ismerete nélkül, fordítva is elsülhet ez a terv. - nézett fel a sötét égre, ahogyan nyelt egy nagyot. - Jelen pillanatban az a legeslegjobb taktika, hogy valaki elvonja a figyelmüket és olyan helyre csalja őket, hogy a másik csapatnak a lehető legkönnyebb dolga maradjon a célig. - nyelt egy nagyot. - De aki ezt vállalja, az valószínűleg meghal.
- Az van, hogy én vállalnám ezt a csalogatást, de van egy kis baj. Itt harc lesz és már nem azért, de ha jól gondolom a legharcképeseb itt én vagyok. - majd Glen-re nézett- Te szerintem csalogatásra sem vagy a legalkalmasabb mert tíz méter után elkapnának, amilyen állapotban vagy, majd utánunk szaladnának. - majd Natali-ra nézett - Ezzel a sok ruhával kétlem, hogy sokáig bírnál szaladni előlük. Ráadásul egy kislány vagy, ráadásul gyerek. - majd Ralf-ra következett - Ralf testvér... Veled az van, hogy nem harcra születtél, de ahogy elnézem rajtad futni azt tudsz. Ráadásul a beszélőképességed sem utolsó ezért lehet szót tudnál érteni ezekkel a ficsúrokkal. Nem mondom, hogy vállald el de azt igen, hogy a legalkalmasabb te lennél erre. Ha elutasítod akkor én megyek mert Glent és Natalit nem engedem. - közölte határozottan mindenkivel, miközben Glen elmosolyodott.
- Kyou, tudod az van, hogy kapd be. De amúgy, tájékoztatásul közlöm, hogy ha én itt most megmurdálok, akkor számíts rá, hogy az életed végéig kísérteni foglak. ÉS nem leszek túl barátságos. Ha megúszom, akkor pedig te fizeted az egész estét az első kocsmában, amit találunk. - állt fel lassan Ralf, ahogyan megmozgatta az izmait és nekiindult a céljának.
- Sok szerencsét! -hunyta le a szemeit Glen, ahogyan vette egy mély levegőt.- Várunk, ameddig nem látjuk az egész eredményt! - húzta meg magát és várta a jelet és szerencséjére, nem kelet sokat várnia.
-TÁMADNAK! TÁMADNAK! JÖN AZ ELLENFÉL! CSAPATBAN VANNAK, BALRA, HÖLGYEIM ÉS URAIM! KÉREM NE KEGYELMEZZENEK NEKIK! AZ EGYIKÜK SÉRÜLT, ŐT TÁMADJÁTOK! A MÁSIK HARCIMÁGUS, VIGYÁZZATOK VELE! A KISCSAJT HAGYJÁTOK! - hallotta meg váratlanul Ralf kiáltozását, ahogyan kikandikált a domb mögül és tisztán látta, ahogyan mindegyikőjük elindult a hang forrása felé, bár néhányuk a helyé maradt.
- Ez nem teljesen komplett... - mondta Lilli és nem sokat tévedett ezzel kapcsolatban.
- Rendben! -nézte még mindig Glen a kialakult helyzetet – Jobbra, azon sátrak mögött fogunk haladni. - határozta el magát, ahogyan az ő terve volt ez, neki kellett dönteni arról, hogy hogyan is tovább.
A sötétséget kihasználva gyorsan szaladtak a sátrak takarásában a céljuk felé, ahogyan egyik őr sem vett észre őket és az egyre nagyobb felfordulásnak hála az apró neszekre sem kelet figyelmiül. Meg sem hallották őket, ahogyan sikeresen elérve a sátrat, már semmi sem állt közéjük és a végcéljuk közzé.
- MONDOM BALLRA! VAGYIS JOBBRA! AZ ISTENÉRT, NEM ÉN TÁMADOK! HESS! SICC! SIPIRC INNEN, HAGYJATOK! FUJJ, MOCSKOS ELLENSÉG! HESS!- hallotta meg váratlanul Ralf hangját, ahogyan a hang írányába nézett.
- Ez ránk úszítja az egész tábort... Írány befelé!- nem mondta Halkan, de parancsolóan. ODakint csak túl feltünőek voltak.

Mikor felkeltem, még mindenki aludt. Elkezdtem pakolgatni össze- vissza mert unatkoztam, aztán Ralf is felébredt, majd nyúzott fejjel odaszólt hozzám.
- Van piád? -pia? Atyám! Ez egy alkoholista...
- Nincs. -válaszoltam az amúgy is hülye kérdésre. Most komolyan... úgy nézek ki mint aki mindig iszik vagy mi a fene? Na, mindegy. Eközben tagunk elővett egy cigit, de nem gyújtotta meg. Közben egy darabig még folytattam a pakolgatást, és kifényesítettem a kardomat, mikor hallom hogy Glen is megszólal.
- Mennyit aludtam? -kérdezte fáradt hangon. Számolni kellett volna hogy ennyit aludt, hogy ilyen hülye kérdésekre is tudjunk válaszolni?
- Nem tudom, de az biztos, hogy én nem eleget... és NINCS ITT SEMMI ALKOHOL?! -fakadt ki Ralf, akinek alkohol hiánya már beteges volt.
- Csak ennyit? -kérdezve ásítozva Glen, közben öltözésbe kezdett mikor kopogtattak, mire már Kyou is nagy nehezen feleszmélt.
- Bocsássatok meg az apámnak, de nagyon szívén viseli a város sorsát, az ő találmánya az időcsapda is, amivel megannyi támadást kivédtünk már, de most valamiért nem működött, és mindenki őt okolja. Nem rossz ember ő, biztosíthatlak benneteket, de minden szavát vegyétek komolyan. Úgy értem, ha azt mondja, ölni fog, ha nem segítetek, akkor fog is. Indulnunk kell, gyertek! -szóval segítünk avagy tényleg meghalunk, megyünk avagy meghalunk. Akkor menjünk inkább. És ahogy néztem a többiek is ezt választották.
- Ha igaz, hogy ez a hely a ti és a mi világunk között ragadt, akkor mégis hogyan voltatok képesek erre? -kérdezte Glen.
- Egy Üstökös nevű gép segítségével melyet az apám talált fel. Ennek a gépnek a segítségével és némi balszerencsével kerültünk ilyen helyzetbe, de ennek köszönhető az is, hogy titeket ide tudtunk hozni és ennek a segítségével juttatunk majd vissza titeket a saját világotokba ha végeztek. -szóval a hazajutás is lehetséges... ez egy jó dolog.
- Érdekes... És hogyan működik, már ha nem titok? -érdeklődött tovább a sérült tagunk.
- Hogy hogyan működik? – kérdezett vissza Kay. - Ez a gépezet képes átszippantani egy embert egy másik világból egyfajta lyukon keresztül. Igazán én sem értem, hogy hogyan is működik a gépezett az elméletben, de mivel én is használtam már párszor, nagyon is ismerem a gyakorlati alkalmazásban. De mivel újra utaznotok kell majd, adok néhány tanácsot. Ne nyissátok ki a szemeteket utazás közben, a könyökötöket szorítsátok magatokhoz, sőt, ha lehet, akkor egyetlen végtagotokat se mozdítsátok a törzsetek mellől, láttam néhány csúnya balesetet abból, amit az ilyen tévedések okoztak.
- Akkor nincs valakinél kötél, és kendő? Azt hiszem nekem kelleni fog... Nem tudok megmaradni két másodpercnél tovább mozdulatlanul. - a száját nem lett volna rossz ötlet bekötözni, és akkor se beszélni se inni nem tudna. Hogy ki lenne akadva!
Mentünk szépen tovább a folyosón addig a szobáig, ahol a drága papa meg a többiek dolgoztak azon az izén. Ahogy odaértünk Kay feltűnően köhögött egyet.
- Gyertek ide! – hívott oda magához a professzor, és mindannyian kaptunk egy szürke órát - Egy órátok van attól kezdve, hogy kilövünk titeket az Üstökössel közvetlenül a városfal mögé. Ha megpróbáljátok levenni, felrobban. Ha lejár az idő, felrobban. Csak én tudom hatástalanítani, ha az idő kevés arra, hogy megoldjátok a dolgot, nyomjátok meg a kék gombot rajta, és azonnal visszaértek ide, a szobámba.
- Nem lehetne inkább egy kocsmába? Fogadóba? Bárhova, csak ne ide. -Kocsma. Egyből kocsma. Glen odament, és megfogta Ralf vállát, és tök komolyra véve a figurát magyarázott neki.
- Gondolhatod, hogy addig nem engednek el, míg nem teljesítjük amiért idehoztak. Így a legjobb az lesz, ha elsőre sikerül, nem? - igaza volt, de a kocsma azért nekem is jobban tetszett volna érkezési helynek mint ez a büdös kis labor. Néhány másodperc múlva odamentünk a gépezethez, amibe beleraktuk órás kezünket, és egy villanás után odébb is rakott bennünket. Út közben gondolkoztam azon, hogy mi lenne, hogyha kinyújtanám a kezem, de nem mertem vállalni a kockázatot, ugyanis ha nem tudnám többé használni a kezem abba belehalnék. Ahogy megérkeztünk valahogy éreztem, hogy a lábam rossza van. Konkrétan Glen sebére sikerült ráesnem.
- Bocsánat. -mondtam majd vettem le gyorsan a lábam a hasáról.
- Semmi gond. - kedves embernek tűnt Glen, csak túl sokat beszélt.
- Gyerekek, szerintem jobb lenne kussolni, mert azok ott nem tűnnek túl barátságos teremtményeknek. - felnéztem én is, hogy mi az ami ennyire nem tetszik Ralfnak. Egy kisebb tömeggel álltunk szemben, és valahogy az volt az érzésem, hogy nem fogadnának minket túl szívélyesen.
- Öööö skacok. Azt vágom én is, hogy ezek sokan és túlerőben vannak. De nézzetek csak oda - mutatott a legnagyobb sátorra. - Ott az a sátor. Mi lenne, ha azt vennénk célba és nem kifárasztani magunkat ezekkel, a tudom is én mikkel. -nem is volt rossz ötlet, bár ki tudja, hogy mennyi ott az ellenség.
- Igazad van! Ezeken átvágni nagyon is veszélyes és kétesélyes lenne de... - vette szemügyre Glen az ellenséget. - … oda jutni, észrevétlenül lehetetlen! Ez a banda éppen közénk áll és túl sokan is vagyunk ahhoz, hogy észrevétlenül oda is tudjunk lopózni... – egy kicsit elhallgatott, gondolom a stratégiát akarta kidolgozni - Nem lesz könnyű eljutni odáig. Az ellenség van túlerőben és előnyben is. Bár a miénk a meglepetés ereje, az csak akkor jönne ki, ha felváltva több irányból váratlanul tudnánk támadni és a sötétséget kihasználva elhitetni velük, hogy mi vagyunk túlerőben. De ez kockázatos és az erejük ismerete nélkül, fordítva is elsülhet ez a terv. Jelen pillanatban az a legeslegjobb taktika, hogy valaki elvonja a figyelmüket és olyan helyre csalja őket, hogy a másik csapatnak a lehető legkönnyebb dolga maradjon a célig. – majd yelt egy nagyot - De aki ezt vállalja, az valószínűleg meghal. - hujj de jó! Valaki így-is úgy-is meghal. És ha itt a nemi megkülönböztetés lép érvénybe, az én leszek.
- Az van, hogy én vállalnám ezt a csalogatást, de van egy kis baj. Itt harc lesz és már nem azért, de ha jól gondolom a legharcképesebb itt én vagyok. - meg én persze, de hagyjon ám ki. - Te szerintem csalogatásra sem vagy a legalkalmasabb mert tíz méter után elkapnának, amilyen állapotban vagy, majd utánunk szaladnának. - hát igen, ez szívás lenne, ha Glent küldenénk. Az hogy meghalna nem érdekes, a lényeg, hogy utánunk jönnének. - Ezzel a sok ruhával kétlem, hogy sokáig bírnál szaladni előlük. Ráadásul egy kislány vagy, ráadásul gyerek. – Gyerek? Kislány? Agyonvágom de komolyan! Nem mintha baj lenne, hogy nem én megyek, de akkor is! Nem is vagyok olyan kicsi! - Ralf testvér... Veled az van, hogy nem harcra születtél, de ahogy elnézem rajtad futni azt tudsz. Ráadásul a beszélőképességed sem utolsó ezért lehet szót tudnál érteni ezekkel a ficsúrokkal. Nem mondom, hogy vállald el de azt igen, hogy a legalkalmasabb te lennél erre. Ha elutasítod akkor én megyek mert Glent és Natalit nem engedem. - hmm... Ralf mondjuk amúgy is meghalna a piája nélkül.
- Kyou, tudod az van, hogy kapd be. De amúgy, tájékoztatásul közlöm, hogy ha én itt most megmurdálok, akkor számíts rá, hogy az életed végéig kísérteni foglak. És nem leszek túl barátságos. Ha megúszom, akkor pedig te fizeted az egész estét az első kocsmában, amit találunk. - Kyou megszívja akármit legyen a vége. Nem tudom mennyit tud inni Ralf, de ekkora elvonási tünetek mellett, Kyounak gatyája sem marad, nem hogy pénze mondjuk... kajára!
- Sok szerencsét! Várunk, ameddig nem látjuk az egész eredményt! -mondta Glen Ralfnak, aki lassan el is indult a halálba.
-TÁMADNAK! TÁMADNAK! JÖN AZ ELLENFÉL! CSAPATBAN VANNAK, BALRA, HÖLGYEIM ÉS URAIM! KÉREM NE KEGYELMEZZENEK NEKIK! AZ EGYIKÜK SÉRÜLT, ŐT TÁMADJÁTOK! A MÁSIK HARCIMÁGUS, VIGYÁZZATOK VELE! A KISCSAJT HAGYJÁTOK! - Uram isten! És mi ezt küldtük ki... Kyout idézve "szót tudnál érteni ezekkel a ficsúrokkal.", de nem jöhet be szerintem. Bár a kiscsajt hagyják... ha hallgatnak rá még túl is élem!
- Ez nem teljesen komplett... -mondtam ki végre, amit gondoltam úgy az egész nap során.
- Rendben! Jobbra, azon sátrak mögött fogunk haladni. -ez a terv be is vált, elértünk a nagy sátorig, már csak egy bökkenő maradt. Az az idióta!
- MONDOM BALLRA! VAGYIS JOBBRA! AZ ISTENÉRT, NEM ÉN TÁMADOK! HESS! SICC! SIPIRC INNEN, HAGYJATOK! FUJJ, MOCSKOS ELLENSÉG! HESS! -halhattuk Ralf üvöltözését. Elgondolkoztam közben mit csinálhat. Fut előlük és kiabál hátra? De kár hogy nem láthatom!
- Ez ránk úszítja az egész tábort... Írány befelé! -mi meg nem tétovázva be is mentünk.

A sátorba érve különös látvány tárulhat elétek, hiszen a közepén egy hatalmas, dohogó gép ontja magából a füstöt, amit az imént láthattatok. Felépítése meglehetősen hasonlít az üstökösre, leszámítva azt, hogy téglanagyságú lakrimákkal van körülrakva, és mindegyik egy-egy kábellel van a gépre kötve. A gép város felé mutató része olyan, mintha egy antenna lenne, és alig hallható hangon zúg.
Érkezésetek meglepetést vált ki a bent lévőkből, egy, a városban látott tudósokra hasonlító fickó, és két elemi mágus (az elem rátok van bízva) áll veletek szemben. A tudós ugyanolyan köpenyt visel ugyanolyan emblémával, mint az Üstökös mellett lévők, úgyhogy szinte biztosak lehettek benne, hogy, közéjük tartozik. Vagy legalábbis tartozott.
- Elfogni őket! Élve! - utasítja a két mágust, akik azonnal nektek is esik.
Vegyétek fel a harcot velük, közel ugyanolyan erősek mint ti, úgyhogy nem fogtok egyhamar elbírni velük, és mivel rohantatok, kisvártatva megneszelik, hogy Ralf csak elterelés, megérkezik további nyolc, 150 VE-vel bíró mágus is, ők is arra várnak, hogy helyre tegyétek őket.

Ralf, menekülés közben furcsa kiáltásokra lehetsz figyelmes.
- A távirányító felé megy! A távirányító felé megy!
- Ne engedjétek oda!
Érdekesnek találhatod a dolgot, jobb lesz, ha utánanézel ennek a távirányítónak, az egyik sátorban meg is találod. Egy hatalmas, oszlop méretű fekte doboz, egyetlen nagy, piros gombbal a közepén. Ha megnyomod, a mágusok megállnak, egy emberként néznek az eltorzult városra a közelben, ami szinte azonnal, villámgyorsan, de folyamatosan kezd kirajzolódni, mintha egy képet festenének elétek. A város átkerül ebbe a világba.
Rövidesen gépzúgást hangzik fel a városból, és üstökösszerű sugarak indulnak meg a tábor felé. Egyenruhába öltözött, pisztollyal és tomfával felszerelt fickók érkeznek, élükön Kay-el és az apjával. Segítenek elintézni a mágusokat, a tudóst pedig bilincsbe verve Kay apjához viszik.

Postotok addig tartson, míg mindannyian odaértek Kay apjához! A mágusok elemi és fekete mágiája rátok van bízva. Utolsó előtti kör, jó munkát!

/És bocs, hogy sokáig tartott, közbejött ez-az./

Nagy nehezen végre célba ért a csapat. Ott voltak a sátornál és csak pár lépésre volt szükség a sikerhez. De Ralf-nak hála, hamarosan nem csak a belső meglepetéssel kellett szembenéznie a társaságnak, pedig az is bőven elég lett volna. Hiszen ahogyan beléptek a sátorba és csupán egy pillanat erejéig ugyan, de sikeresen megnézhették a gépet, Glen-nek az az érzése támadt, hogy ez még nem itt ért véget.
A kicsinek egyáltalán nem mondható készülék, nagyban hasonlított arra, amellyel ide tudtak jönni, bár a kialakításában, mintha erősebb lett volna, talán ennek volt köszönhető, hogy képes volt megakadályozni a városban elhelyezett készülék hatását. És mivel voltak oly kedvesek lenni a jelenlévők, hogy nem menekültek és nem is szándékoztak, sőt még el sem bújtak, egyből érthet lett, hogy egy másik világból érkezett technológia, hogyan lehet jelen ebben a világban is.
Egy ugyanolyan kinézetű, fehér ruhás tudós nézett Glen-re és a társaira. Még arra sem vette a fáradságot, hogy a kabátján lévő fúra jelet levegye, vagy kicserélje. De az igazat megvallva nem is ő okozta a nagyobb dongott, hanem az a két mágus, aki mellett volt. Egy idősebb és tapasztaltabb alak, szőke hajjal és furcsa ruházattal, míg a mellett lévő fiatalabb férfi ugyan fekete hosszú hajzuhataggal nézett a jelenlevőkre, de a ruházata megegyezett a mellette lévővel. Mind a ketten fekete csizmát és kék csíkos nadrágot viseltek mely éppen nem volt bő, se feszülős sem. Felül csak egy egyszerű fekete pólót és rajta egy köpenyt, mely egészen a lábukig ért és ezen kívül mind a ketten ugyanannak a céhnek a szimbólumát viselték.
- Elfogni őket! Élve! - kiáltotta a tudós, ideges és kissé, mintha kétségbeesetten is, hiszen arra már rájött, hogy ha idáig eljutott az ellenség, akkor nagyon is nagy gondban van.
Rendben! - mosolygott az idősebbik, bár a magabiztossága biztosra vehetően nem csak azért volt, mert alábecsülte volna az ellenségeit, hanem mert nagyon is bízzon magában.
- Hagyja rám mester... - de a mellette lévő fiatalabb fiú, már sokkal inkább elbizakodottabb volt és bizonyítani akart egy igazi mágus ellen. - … egy pillanat alatt elintézem ezeket a selejteket. -sőt, inkább túltengett benne a magabiztosság.
- Kyou , a fiatalabbik a tiéd... - nézett a mellette lévő fegyvermágusra, akinek nagyon nem tetszett azaz ötlet, hogy a sérült társára hagyja a valószínűsíthetően erősebb alakot. - … Natali te marad hátul és ha lehetséges ne avatkozz közbe...- nézett hátra a lányra, aki mérgesen kapta fel a fejét és nézett Glen-re.
- Persze és engedjem, hogy ti harcoljatok! Azt már nem...- de Glen félbeszakította, méghozzá határozottan.
- Te hülye...- mosolygott rá Glen barátságosan. - … nem azért nem akarom, hogy velünk küzd mert gyenge lennél, hanem mert előbb utóbb rájönnek majd a kintiek, hogy Ralf csak egy elterelés volt és nem telik el sok idő, hogy meg is találjanak minket! - nézett vissza az ellenfeleire- Nem akarom, hogy bekerítsenek, így a te feladatod lesz, hogy védd a hátunkat. Bízok benne, hogy képes leszel rá...- mosolygott rá utoljára, ahogyan szembefordult végre a két, addig türelmesen várakozó ellenfelére. -Készen állsz ugye? -kérdezte a fegyvermágustól, akinek a kezében már egy ideje ott szorongatta a fegyverét.
- Hát persze! -mondta Kyou is határozottan.
- Bocsánat, hogy megvárakoztatunk titeket...- nézett Glen a két ellenfelére még mindig, ahogyan a mester is elmosolyodott.
- Semmi gond, megéri várni egy méltó ellenfélre...- készült fel egy furcsa beállással.
- Ha... csak nehogy túlbecsüljünk titeket! - nevette el magát a fiatalabb, ahogyan egyből nekiugrott Kyounak, de Glen-nek nem volt ideje arra, hogy az ő harcukra koncentráljon. Hiszen a fiú mesterre őt sem hagyta nyugodtan és egyből kiderült, mind neki, mind Kyou-nak, hogy mindketten jég mágiát használnak.

A levegőben egy pillanat alatt jelent meg három darab jégdárda, csupán a levegőben lévő vízpárából, ahogyan a megalkotásukkor már úgy tervezte a férfi, hogy nem közelharcra fogja alkalmazni őket. És ez így is volt. Mind a három dárda, egyszerre közeledett Glen felé, villámgyorsan szelve át a levegőt, de Glen alig tudott időben reagálni rá. És ez nem amiatt volt, mert lassú lett volna. Épphogy megmozdult, a fájdalom belehasított a hasába és az ennek köszönhető pillanatnyi bénultság, majdnem végzetes volt a számára. Lehajolt a földre, szinte négykézlábra ugorva, hogy a dárdák a feje fölött zúgjanak el, de mind mondtam lassú volt. Az egyik dárda végigszántotta a vállát, még ha felszínesen is. ~Ez közel volt...~ gondolta, de nem tudta követni a férfi mozgását. Csak a látóterében megjelenő lábat látta, ahogyan telibe kapta az arcát és kirepült a sátorból.
- Intézd el gyorsan őket, a fehér hajú az enyém!- ugrott ki a sátor oldalán keletkezett lyukon át a szabadba és őt és Glen-t is elnyelte a társai elől a sötétség.
Glen fájdalmasan tápászkodott fel a földről, ahogyan újra hallotta azt az embert. Vagyis inkább hallotta? Inkább olyan érzés volt, mintha a gondolatai szórakoztak volna vele. Olyan mondatok, melyekre nem is gondolt és melyekre ha akart volna, akkor válaszolhatott is, bár hogy választ kapott-e volna rájuk, az a lehető legjobb kérdés. ~Így megfogsz halni...~ hallotta a gondolataiban ~Legyen! Újra felvillantom ellőtted ami benne lakozik, de készülj fel, mert legközelebb már fogok segíteni....~ hallotta a férfi lépteit is, ahogyan már alig öt méterre lehetett tőle és mondott valamit.
- … csalódás... mutass valamit, különben meghalsz!- hallotta a szavait, ahogyan nem nézett rá. - Akkor legyen! - bár nem látta, tisztán érezte, ahogyan a férfi felemelte a kezeit. - Ice Maker: Hammer! - csapott volna le, de ezzútal nem úgy történt minden ahogyan azt ő akarta.
A jégből készült kalapács hatalmas robajjal robbant apró kis darabokra, ahogyan még egy pillanatig még lehetett látni az Amaterasu pecsét utolsó kis jeleit. A férfi egy fél lépést tett csak hátra, ahogyan a szeme láttára Glen úgy állt fel a földről, mintha semmi baja sem lenne. És az ellensége nem akart hinni a szemének. A keze lassan elkezdett remegni a félelemtől. A szemei tágra nyíltak, ahogyan szembenézett az őt néző Glen-nel.
- Ki vagy te? -kérdezte a rúnamágustól, ahogyan még egy lépést tett hátra, de a remegése abbamaradt. - Nem mindegy ez, gyere kölyök! Adj bele mindent! - csapta össze a kezeit, ahogyan a jég megelevenedett a rúnamágus körül. - Ice Make: Prison! -hangzott el a varászlat neve, ahogyan a csapda bezárult a mágus körül. ~Egy jégből készült börtön? ~ nézte a kalitkát amibe kerül. ~De ameddig csak jég... addig könnyedén megolvasztható! ~ nézett komoran a börtönére, miközben a keze megmozdult és FIRE szót írva a levegőbe, az azonnal manifesztálódott a leírt elemből és a felcsapó lángok hatása miatt a börtön lassan elkezdett olvadni. - Azt már nem! -kiáltotta el magát a férfi, ahogyan a gőzoszlop miatt, mely a víz és a tűz keletkezésének hála keletkezett, mind a ketten vakok voltak a másikra nézve. Ez mégsem akadályozta meg a talán meggondolatlan támadásban.
A kezében megjelenő Alabárdot megszorítva ugrott neki Glen-nek, ahogyan a tűz sem tudta megolvasztani a kardját. A börtönt és a fegyvert már nem. A betűk lassan mintha megtörtek volna akard ereje alatt, ahogyan a rúnamágus összeszorította a fogait és az izmai megfeszültek. ~Nincs más lehetőség!~ gondolta, ahogyan a tűz mögé írta a WIND szót és így újra felgerjesztve a lángokat, mely egy pillanat alatt ölelte körbe nemcsak az ellenfelét, hanem őt magát is.
A füst és a lángok csak lassan tűntek el, még ha a vizes föld és a néhol égő föld még mindig jelen volt. Glen félkézlábon guggolt a földön. A bár egy apró kis darabja a vállában csak lassan olvadott ki, ahogyan ő maga a vele szemben lévő, már a földön heverő ellenfelére nézett. A ruha félig leégett róla, ahogyan még lélegzett.
- Hogy hívnak? -kérdezte a férfitől Glen, ahogyan az lassan csak oldalra fordította a fejét és erőlenül volt csak képes válaszolni.
- Lance...- mondta ki a nevét, ahogyan elmosolyodott. - És téged? -kérdezte a rúnamágustól.
- Glen.- mosolyodott el a rúnamágus is.
- Értem, megjegyzem ezt a neved! - nevette el magát, ahogyan becsukta a szemét és eszméletlenül feküdt továbbra is a pocsolyában.
Glen lassan állt csak fel, ahogyan kirántotta a vállából a jégszilánk maradékát, amely apró kis darabjaira tört a kezében. A mellkasa fájt, ahogyan a hasa és lényegében az egész teste. Szerencséje volt. A légáramlat egyenes irányba hatott csak a tűzre, így pedig a legnagyobb részét nem ő, hanem Lance kapta. Bár szerencsétlenségére, ő sem úszta meg épp bőrrel, de legalább győzött. Lassú lépésekkel sétált a még bent tartó buli felé és épp időben ért oda, ahova kelet.
Kyou szintén győzött, ahogyan Natalie-nek ugyan megvolt a baja az ellenfeleivel, de Kyou már segített neki és Glen is. Az egyik fekete mágus éppen őfelé tért ki Nati egyik támadása miatt, ahogyan éppen nekiütközött Glen-nek. Mérgesen nézett fel rá, ahogyan az rúnamágus egyik ökle abban a pillanatban eggyé vált arcával. A férfi szemei fennakadtak, ahogyan félig kilehelve a lelkét, eszméletlenül feküdt a földön.
- Én a maga helyében nem mennék sehova...- mutatott Glen az éppen akkor készülődő tudóra, ahogyan az megtorpant és mozdulni sem mert. - … veszítettek. -ült le a földre fáradtan. - [color=yellow]És végre vége!
- Ahogyan mondod...- állt mellette Kyou, ahogyan felsegített neki állni.
Csakhamar fehérrúhás alakok jelentek meg, majd segítettek a mágusoknak és lefoglaltál, megkötözték a többi mágusokat. Kyou segítő kart adva Glen-nek vitte a közben megjelenő Kay ellé, aki mögött ott volt az apja is.

Sikeresen beértünk a sátorba, ahol egy a professzor által használt géphez hasonló szerkezet füstölgött. Ami feltűnő volt, hogy ezt a gépet téglalap alakú lakrimák vették körbe, amelyek a szerkezethez voltak kötve. A gépnek volt egy antenna szerű izéje, mi a város fele mutatott, és nem túl hangosan zúgott a fülünkbe. A sátorban viszont mi nem voltunk egyedül, ott volt velünk egy tudósféleség, a buzis szőke hajjal, valamint két másik fekete hajú férfi is. A két másik férfi céhjelet viselt, ami azt jelentette, hogy mágusok voltak.
- Elfogni őket! Élve! -kiáltotta a szőke fazon, meglepődött mégis ijedt hangon. Biztosan nem repesett a mi érkezésünktől, de hát nem volt mit tenni, nekünk is oda kellett érni egyszer, ezt nem lehetett kikerülni.
Rendben! -mondta a nagyobb darab fekete, aki idősebbnek is látszott, és nagyon bízott a saját erejében.
- Hagyja rám mester... egy pillanat alatt elintézem ezeket a selejteket. - azt megnézném, ahogy ez az egy kis mágus lever hármunkat, ráadásul pillanatok alatt. Lehet túlzottan bíztam magamban, de nem nagyon féltem az ellenfeleinktől.
- Kyou , a fiatalabbik a tiéd... - adta ki a "parancsot" Glen Kyounak - … Natali te marad hátul és ha lehetséges ne avatkozz közbe... -micsoda? Hogy ne avatkozzak közbe? Akkor mégis mi a fenét keresek itt?
- Persze és engedjem, hogy ti harcoljatok! Azt már nem... -mondtam a parancsolgató fiúnak.
- Te hülye... - és még le is hülyéz, ez már mindennek a teteje! - … nem azért nem akarom, hogy velünk küzd mert gyenge lennél, hanem mert előbb utóbb rájönnek majd a kintiek, hogy Ralf csak egy elterelés volt és nem telik el sok idő, hogy meg is találjanak minket! Nem akarom, hogy bekerítsenek, így a te feladatod lesz, hogy védd a hátunkat. Bízok benne, hogy képes leszel rá...- folytatta Glen a tervét, amivel már egyet értettem, hiszen Ralf elterelése eléggé bénának bizonyult, így csak bólintottam egyet a feladatomra.
-Készen állsz ugye?- ment a kérdés Kyounak, aki egyből felelt is.
- Hát persze!
- Bocsánat, hogy megvárakoztatunk titeket... - vetette oda Glen a két mágusnak.
- Semmi gond, megéri várni egy méltó ellenfélre... -mondta az öregebb alak.
- Ha... csak nehogy túlbecsüljünk titeket! - nevetett magabiztosan a fiatalabbik. Én valahogy bíztam a két társam erejében, hogy le tudják győzni a mágusokat. Ahogy Glen gondolta, Ralf béna volt, így megjelent még néhány mágus, szám szerint nyolc, akikkel nekem kellett felvenni a harcot, ameddig a Glen és Kyou elintézték a két gazfickót. Addig oké volt, hogy Glen bízott bennem, de nekem valahogy ez a bizalom nem nagyon tetszett nyolc ellenfél láttán. Ehhez még én is kevésnek bizonyulok szerintem, de azért nekikezdtem a harcnak. A mágusok nekromanciát használtak, és csontokkal támadtak felém.
- Mi a fene van itt, hullagyalázás? -kérdeztem költőien a mágusokat.
- Nem sokára a te hullád is fog feküdni! -mondta öntelten nevetve az egyik, majd mágiáját lendületbe hozta, amire én is csak a saját képességeimmel tudtam felelni. -Scream!- üvöltöttem el magam, mire a csontváz egy kissé megrepedt, így közel tudtam kerülni a mozgatójához, és meg tudtam ölni. Nem volt olyan nehéz legyőzni a fickókat, de a létszámuk már nehezítette a dolgokat, mivel első társuk halála után már egyszerre támadtak, és nem tudtam közel kerülni egyikükhöz sem. Nagy szerencsémre Glen és Kyou hamar végzett a két öntelt idiótával, és besegítettek a harcba, így sikeresen kinyírtunk mindenkit. A harc végeztével a tudós futásnak indult, és meg is szökött majdnem mikor Glen ráförmedt.
- Én a maga helyében nem mennék sehova… veszítettek. - a tudós erre a mondatra konkrétan lefagyott, és nem is mert megmozdulni. Csak addig volt nagy a kép ameddig nem győztük le a kis beosztottjait. - És végre vége. - fűzte hozzá Glen a mondandójához, miközben leült a földre.
- Ahogy mondod. -helyeselt Kyou is, és felsegítette az ücsörgő tagunkat.
Mátr megint volt egy fénysugár, amivel fehér ruhások érkeztek közénk Kayyel, és az apjával. A fehér ruhás alakok elfogták a legyőzött mágusokat, a tudóst pedig Kay apja elé vezették.