Ai és Rane találkozik - Testőrképző

- Gyertek csak! - suttogtam. Jégkarmok és jégpáncél fedte bőrömet, ahol csak lehetett. Csontvázaim dermesztő fagyot árasztottak magukból, ahogy körbefogták a ligetet. Acalypha földművesei kértek egy mágust a Quatro Cerberustól, mivel a farkasok a hideg tél alatt már annyira kiéheztek, hogy fényes nappal is megtámadták a tavaszi vetésre igyekvő földműveseket. Ugyan az idő már felmelegedett, a legtöbb növény már kihajtott, de még nem jelent meg elég vad ahhoz, hogy a ragadozók kevésbé veszélyes zsákmány után nézzenek. Ezért engem küldtek arra, hogy elvegyem az állatok kedvét az emberhústól. Nos, a csontvázak meglehetősen jó munkát végeztek - a húsuktól megfosztott holtakat a farkasok szinte figyelmen kívül hagyták, míg engem acsarkodva próbáltak széttépni - sikertelenül a kemény jégpáncél miatt. A liget újra jégbe fagyott, felkoncolt és jégszoborrá dermedt farkastetemek borították a földet. Nekem nem volt túl sok dolgom, a csontvázak elvégezték helyettem a munkát, csak vigyáznom kellett arra, hogy jégpáncélomat ne törjék át a fenevadak. Na meg hogy ne undorodjak magamtól.. A környéken ez volt a harmadik farkasfalka, amelyet ki kellett irtanom. Igazából ártatlan állatokat kellett ölnöm, akiket csak saját túlélésük hajtott, ami lelkiismeretembe mély sebeket vágott. Igaz, Hargeon és csontvázaim óta meglehetősen megváltozott jellemem az öléssel kapcsolatban, de még így sem éreztem semmilyen örömet amiatt, hogy el kell vennem egy életet. De a munka, az munka, és emberek halnak meg, ha a farkasok életben maradnak..
Gondolkodásomból egy vonítás zökkentett ki. Egy intésemre az utolsó farkast is dér vonta be, torkára fagyasztva az üvöltést, majd a csontvázak is egy utolsó rázkódás zörögtette meg, majd újra visszazuhantak a növényekre, pillanatok alatt beleolvadva a föld alá. Arra mindig figyelmet fordítottam, hogy ne hagyjam elől a csontokat. Talán a végtisztesség miatt? Talán nem akartam, hogy üldözzenek miatta? Arisa gondolatai kúsztak be az enyémek mellé. Durcás volt, mivel nem engedtem meg neki, hogy most segítsen - csak fölösleges veszélynek tette volna ki magát. Fel is fogta ezt, de ettől függetlenül nem akarta elfogadni, hogy bármilyen veszélybe kerülök segítsége nélkül.
- Jól vagyok! - kiáltottam a fák fölé, ahol a kígyó körözött a levegőben. Persze erről tudott, hiszen érezte, de mindkettőnket megnyugtatott a verbális megerősítés is. Látni egyelőre nem láttam a lányt. Az idő lassan estébe fordult, és a fák között-fölött egyre gyűlt a sötétség. - Itt már nincs dolgom.. - néztem körbe a harcmezőn, miközben Arisa leszállt a földre. Ezekre a falkákra szerződtettek, és másra sem vágytam, mint hogy itthagyhassam ezt a helyet. A jég leolvadt rólam, ahogy felkapaszkodtam familiárisom hátára, és Acalypha egyik bárja felé vettük az irányt a levegőben. Bárhogy próbáltam ellökni magamtól érzéseimet, tudtam, bűntudatom ma éjjel nem fog nyugodni hagyni. Arisa aggódva sziszegett felém. Megnyugtatni nem tudtam..
- Inni fogok. - mondtam halkan. Ritkán fordultam lelkem megnyugtatásának e módja felé, de ma szükségét éreztem ennek. Arisa egy halk mordulással vette tudomásul döntésemet, és biztos voltam benne, lelkiekben már arra készül, hogy holnap lenéző pillantásokkal illessen. De nem akart megakadályozni, amiért hálás voltam neki. Ehelyett csak letett egy mellékutcában, majd újra felröppent. Fekete alakja tökéletes rejtőszín volt, senkinek sem tűnt fel érkezésem.
Egy kisebb, kertes bárt szemeltem ki magamnak. A földszintes épület téglái vörösre voltak festve, a barna ajtó mellett táblák hirdették a napi ajánlatot. A kora tavasz ellenére rózsák virultak ládákban. Talán növénymágia lenne? Akárhogy is, a külcsín megtette hatását, csak néhány hely maradt a kertben. A hideg nem zavart, ami meglepett pillantásokat váltott ki a többi vendégből.
- Két sört kérek. - adtam le a rendelést.
- Korsóval?
- A legnagyobbal. - bólintottam. Perceken belül megérkezett az ital, én pedig belemerültem az emberek tanulmányozásába. Láthatóan egy olyan helyre érkeztem, ahova a felsőbb osztály tagjait várták egy kis éjszakai mulatozásra. Rajtam kívül mindenki öltönyben, illetve estélyiben szaladgált.. Mintha egyenruhát húzott volna mindenki, nehogy véletlenül is fel lehessen ismerni személyiségük egy-két darabját. Mélyet sóhajtottam, és legurítottam a sörök maradékát, hátha azok elűzik komor gondolataimat. Amint kifogyott a második korsó, a pincér újra megjelent, és rám nézett, láthatóan gyűlölve engem, aki megbontja az intézményes rendet, miszerint mindenkinek öltönyt kell hordania, még ha nem is ez a szabály. Lassan visszanéztem rá, és elmosolyodtam.
- Egy nagy whiskyt kérek meg valami töményet! - adtam le a rendelést, tudván, hogy a vendégnek mindig igaza van. A lány arcán értetlenség suhant át, ahogy próbálta megérteni, mit kéne másodiknak hoznia. Halk nevetést hallottam a mellettem álló asztaltól. Oldalra néztem, és egy fekete hajú lányt láttam egy cigaretta és hamutartó társaságában. Épp ekkor gyújtott rá, de kísérlete meghiúsult a nevetéstől, így hát újra próbálkozott, ezúttal sikerrel. Ő is hasonlóan egyedi ízlésről tett bizonyságot, fehér, ujjatlan ruhát viselt, az alján rózsákkal.
- Én is whiskyt kérek. - mondta a hozzá forduló pincérnőtől, aki őt már kevesebb ellenszenvvel méregette, mint engem. Gondolkodóba estem, majd úgy döntöttem, megér egy próbát. Felkeltem az asztaltól, és odamentem a lányhoz.
- Szia, szabad ez a hely? - mosolyogtam rá, az előtte álló székre utalva.
- Persze... foglalj helyet nyugodtan! - válaszolta, és felizzott a cigaretta vége, ahogy mélyet szívott belőle.
Ezt meg is tettem, majd így szóltam:
- Örülök, hogy valaki hajlandó rajtam kívül is megbontani a szokásokat. - utaltam ruhájára. - Rane vagyok.

Lassan zakatolt a vonat Acalypha Town felé, miközben a kabinban a szokásos útravaló dohányszálamat szívtam és a kellemes cseresznyeillat átjárta az egész teret. Egy munka miatt vezetett az utam a gazdagok városába, ahol eddig még nem jártam. Testőrnek kérték fel a Blue Pegasus egyik tagját és úgy gondoltam jó lenne kipróbálnom magam ezen a területen is. Attól függetlenül, hogy még annyira nem voltam jó mágus, mindent tudtam a harcművészet csínjairól, így könnyűszerrel tudom megvédeni magam közelharcban is. A nap már közelebb ját a horizont vonalához, hisz későn is indultam útnak, hogy kicsit megismerkedjek a várossal mielőtt belevetném magam a munkába. Gyönyörű vidékeken keresztül vezetett az utam, erdős és völgyes részeken át. Igen meleg volt, a múltkori esős hetekhez képest, így kicsit lengébben öltöztem, mint általában. Mivel tudtam, hogy gazdag vidékre visz az utam, gondoltam nem valami hétköznapi ruhát veszek fel, bár ha jobban belegondolok egyáltalán nincsenek hétköznapi ruháim. Mindig is büszke voltam a ruhakollekciómra, amelyeket egytől egyik magam készítettem és minden egyes darab egyedi, melyek méltól a Blue Pegasus céhhez. Egy sötét lila színű bársony fodros szoknyát viseltem virág mintákkal díszítve és egy hozzá illő felül fodros pántnélküli felsőt vettem fel. Gondoltam, ha már úgy is egy nappal előbb megyek szétnézek milyen lehet a pénzben dúskálók élete, milyen helyekre járnak, milyen italokat isznak. Volt egy olyan érzésem a pénztárcám eléggé megfogja sínleni ezt a munkát, dehát egyszer élünk, vagy mi szóval mindent ki kell próbálni az életbe.
Már megbántam, hogy egyedül jöttem erre a feladatra, mert lehet még vállalták volna a céhtársaim közül, úgy talán kevésbé lenne magányos az utam. Viszont talán találkozok valakivel a városba, hogy ezt az egy estét ne egyedült töltsem. Ezekkel a gondolatokkal voltam elfoglalva és észre sem vettem, hogy felgyorsult a vonat. Volt még két órám, mielőtt megérkezünk a végállomásra, így volt időm aludni egy kicsit a vonaton.
Amint megérkeztünk a városba és leszálltam a vonatról rágyújtottam, majd elindultam szálláshelyet keresni magamnak. Tátva maradt a szám miközben az uccán sétáltam, mivel minden egyes épület maga volt a pompa és a fényűzés. Hatalmas emeletes házak tornyosultak az út mindkét oldalán, külön kerítéssel és igényes portával. Virágok terén sem volt valami visszafogott az utak széle, ráadásul minden oszlopon is felvoltak fogatva a cserepes szebbnél szebb színű virágok. Az emberek szabályosan megbámultak, mintha még nem láttak volna életükbe fehér embert, ez egy kissé eleinte zavart, majd kezdtem hozzászokni. Úgy tűnt, mintha egyből kiszúrták volna az idegeket, bár lehet az öltözködésem keltette fel a figyelmüket, vagy csak szimplán az, hogy gyalog megyek.
Az első hotelbe bementem, ami az utamba került. Ahogy beléptem már is megakadt a szemem a bordó bársonyszőnyegen és az aranyozott bútorokon. Végigvonultam az előtéren és a recepció felé vettem az irányt.
A kivett szobám, már más színekben pompázott. Királykék bársony szőnyeg és ezüst szegélyű bútorok ékeskedtek benne. A szoba közepént egy hatalmas baldahinos ágy hevert, mely mellett egy aranyos kis éjjeli szekrény és egy jégbe hűtött pezsgő várt. Leraktam a cuccaimat az ággyal szemben lévő komódra és belestem a fürdőszobába. A falon egyedi mintájú festés látszódott, macskalábas káddal volt berendezve, megy egy kis mosdószekrénnyel a kézmosó alatt. A hatalmas tükrön két virág formájú lámpa foglalt helyet. Miután végeztem a szobám végigjárásával kipróbáltam az inkább kétszemélyesnek mondható ágyamat. Puha és kényelmes volt, szinte úgy éreztem, mintha felhőn feküdnék.
Ekkor eszembe jutott, hogy a hotel mellett láttam egy bárt, így gondoltam, hogy egy jó meleg fürdő után, átmehetnék kicsit lazítani. A meleg víztől teljesen felfrissültem, ráadásként pedig kipróbáltam pár fürdősót, amit a kád melletti kis polcon találtam. Teljes kényesztetésnek vetettem alá magam, amitől a bőröm kisimult és megújult. Ezután kiválasztottam valami előkellőbb ruhát a gyűjteményemből. Egy ujjatlan fehér alapon, alul a szoknyarészen rószamintás, felül pedig egy keleti stílusú akasztott gombos kisestélyit vettem fel. Hozzá illő fehér, piros betétes magasszárú csizmát húztam lábbelinek és rózsattal feltűztem a hajam bal felőli részét. Kissé vörös rúzst kentem ajkaimra, amelytől picit kihívóbb lettem, de gondoltam ennyi még belefér. Felvettem a kistáskámat, ami persze passzolt a ruhámhoz, majd átmentem a mellettünk lévő szórakozóhelyre.
Amint beléptem a bár ajtaján jópár szem rámszegeződött, amin nem is csodálkoztam, hisz mindenkin estélyi és öltöny volt, mint valami bálon. Ügyet sem vetve rájuk a bárpultot céloztam meg, ahol az előtte lévő asztalnál egy a tömegből kitűni fiú ült, akin nem öltöny volt, ahogy a bentlévők többségén. Mikor odaértem hallottam, hogy éppen rendel.
- Egy nagy whiskyt kérek meg valami töményet!
Találtam mellette egy szabad asztalt és helyet foglaltam, majd intettem a pincérnek.
– Én is whiskyt kérek. – mondtam neki, majd rágyújtottam egy cseresznyés dohányszálra. Nemsokkal ezután a fiú felállt és az én asztalomhoz jött.
- Szia, szabad ez a hely? – mosolygott rám és a velem szemben lévő székre utalt.
- Persze...foglalj helyet nyugodtan! – válaszoltam neki, majd beleszívtam a dohányba.
- Örülök, hogy valaki hajlandó volt rajtam kívül is megbontani a szokásokat. – mondta, miközben megfigyelte az öltözékem.– Rane vagyok.
- Én Ai vagyok! Örvendek! –mondtam, majd kinyújtottam a kezem, hogy kezet fogjak vele.
Kicsit tétován, de kezett fogott velem, majd újból megszólalt. – Te hogyhogy ide kerültél? Van egy olyan érzésem, hogy nem vagy idevalósi.
- Ami azt illeti eltaláltad. – válaszoltam nyugodt hangon. – Egy munka miatt jöttem ide, amit el kell végezzek, de egy nappal előbb érkeztem, mint kellett voltna, így gondoltam lazítok egy kicsit. – mosolyogtam rá. – És te? Mi járatban? Te sem tűnsz idevalósinak, ha már itt tartunk!
- Én épp most végeztem egy munkával...- szontyolodott el kicsit és nagyot kortyolt a megérkező italból. – A Quatro Cerberushoz érkezett egy felkérés, amit nagyjából fél órája fejeztem be. – válaszolta, majd kicsit felderült a hangja. – Te is a ruhámból találtad ki, hogy turista vagyok?
Észrevettem, hogy kicsit csalódott, amitől igen aranyosnak találtam, bár magam sem tudom miért.
- Igen abból! – kuncogtam. – Ne haragudj, csak annyira kitúnsz, hogy az valami hihetetlen.
- Na igen, ebben a bőrszerkóban én is inkább máshol tudnám elképzelni magam...Pedig általában a hajam szokott inkább meglepetést kelteni.
- A hajad? –kédeztem először értetlenül, majd egy pillantást vetettem rá. – Hmm...egyedi a színe! – mosolyodtam el ismét.
- Köszönöm. – mosolyodott el ő is, majd jégkockákat töltött a poharába. – De te sem panaszkodhatsz.
Egy pillantást vetettem az oldalt rózsacsattal feltűzött hajamra és előre fésültem. – Valami baj van a megjelenésemmel? Igyekszem mindig a tökéletes kinézetre. Ha már egyszer a Blue Pegasust képviselem! – büszkélkedtem el vele.
- Semmi baj nincs vele – nevette el magát, majd egy pillanatra elfordult a tekintete, majd felderült. – Ááá, onnan Atsui Orestes-t és Nati Teina-t ismerem! Ezek szerint te is mágus vagy.
Kicsit meglepődtem ezen, de elnevettem magam. – Igen az volnék! És igen ők a céhtársaim, bár csak névről ismerem Nati-t, Atsui-val már találkoztam egyszer egy karácsonyi partyn... – biggyesztettem le a fejem. Ekkor meghallottam az egyik kedvenc dalom felcsendulését. Belekortyoltam a whiskymbe egy jó nagyot. – Gyere! Táncoljunk! – nyomtam el a dohányt és megfogva a kezét a táncparkettre rángattam.

- Én Ai vagyok! Örvendek! – nyújtotta felém kezét. Óvatosan nyújtottam ki a kezem - persze tudtam, hogy nem harap, de mi van, ha túl erősen vagy túl gyengén szorítom meg? Azonban nem bénáztam.
– Te hogyhogy ide kerültél? Van egy olyan érzésem, hogy nem vagy idevalósi.
- Ami azt illeti, eltaláltad. – nézett rám. – Egy munka miatt jöttem ide, amit el kell végezzek, de egy nappal előbb érkeztem, mint kellett voltna, így gondoltam lazítok egy kicsit. – kuncogta el magát. – És te? Mi járatban? Te sem tűnsz idevalósinak, ha már itt tartunk!
- Én épp most végeztem egy munkával... - Ó, remek. A létező legrosszabb téma, amit fel lehet hozni, hiszen hogy is mondhatnám el, hogy épp most öltem meg néhány falkányi farkast? Gyorsan lekaptam a pincér tálcájáról a megérkező italt, és nagyot kortyoltam belőle. – A Quatro Cerberushoz érkezett egy felkérés, amit nagyjából fél órája fejeztem be. – próbáltam rövidre fogni a témát, de hangom hallhatóan keserű volt. Mikor eszembe jutott valami, azonnal felvidultam. – Te is a ruhámból találtad ki, hogy turista vagyok?
- Igen abból! – kuncogott újra. – Ne haragudj, csak annyira kitúnsz, hogy az valami hihetetlen.
- Na igen, ebben a bőrszerkóban én is inkább máshol tudnám elképzelni magam... - Talán egy fétisbárban.. - Pedig általában a hajam szokott inkább meglepetést kelteni.
- A hajad? – nézett tanácstalanul arcomra, majd feljebb vándorolt a tekintete. – Hmm...egyedi a színe! – virult fel újra mosoly az arcán.
- Köszönöm. – viszonoztam a gesztust. Egy mozdulattal jégkockákat teremtettem poharamba. – De te sem panaszkodhatsz.
Ai tekintete oldalra rebbent, és kezével belefésült hajába. – Valami baj van a megjelenésemmel? Igyekszem mindig a tökéletes kinézetre. Ha már egyszer a Blue Pegasust képviselem! – láthatóan büszke volt a céhére.
- Semmi baj nincs vele – nevettem. Blue Pegasus, Blue Pegasus... Onnan.. – Ááá, onnan Atsui Orestes-t és Nati Teina-t ismerem! Ezek szerint te is mágus vagy. - mondtam ki a nyilvánvalót.
Úgy tűnt, jókedvében találtam a lányt, hiszen újra felnevetett. – Igen az volnék! És igen, ők a céhtársaim, bár csak névről ismerem Nati-t, Atsui-val már találkoztam egyszer egy karácsonyi partyn... – döntötte oldalra fejét. Ekkor a szolgáltató lacrima számot váltott, mire felragyogott a lány arca. – Gyere! Táncoljunk! – bal kezében tartott csikkjét belehajította a hamutartóba, majd megragadta kezem, és a táncparkett felé rángatott.
- Jobb lesz, ha figyelmeztetlek... Nem tudok valami jól táncolni! - szóltam, miközben a táncparkett felé botladoztam, de Ai nem csökkentette a húzóerőt
- Nem baj! Majd én vezetlek. Rá se ránts! - vigyorgott továbbra is. Néhány másodpercre elengedte a kezem, de csak annyi időre, hogy lapockájára igazítsa be bal kezem. - Indulunk! Először, hátra bal lábbal indít, majd fordulunk jobbra, aztán ismét fordulás balra, majd jobbra és pörgetés! Érthető?
- Hogyne!
~ Vannak lábaim? - ami tánctudást magamra szedtem, az szüleim kocsmájából ragadt rám, ami minden volt, csak nem keringő. Nagy levegőt véve indultam meg az ütemre lépkedő Ai után, aki láthatólag teljesen élvezte a táncot. Hátra, jobbra, balra, jobbra.. Majd jobb kezét felemeltem, és anélkül pörgettem meg, hogy kilőttem volna bármely irányba. Azt nem tudtam, hogy hogyan mondjam meg, hogy cipőm talpán olyan szögek vannak, hogy átszúrják egész lábát, ha véletlenül elvétem a lépést. - Megy ez! - vidultam fel, ahogy a további lépésekben sem rontottam el semmit.
- Igen, látom. Örülök neki! Látod, nem nagy ördöngösség. - mosolygott boldogan, majd előrehajolva egy puszit nyomott az arcomra, amely azonnal lángvörösbe borult. Ha füstmágus lettem volna, most dőlt volna a színpadiasság kedvéért a füst a fülemből.
- Ha teljesen át tudod magad adni ennek, tényleg nem lehet rossz, de én kicsit visszahúzódóbb vagyok. - mondtam kicsit feszengve. A whisky rengeteget segített, anélkül feltehetőleg fel sem tudott volna húzni a székből, de még így is kissé kínosan éreztem magam, habár élveztem is a táncot.
- Engedd el magad egy kicsit. Vedd úgy, mintha csak mi ketten lennénk itt. Zárd ki a világot és csak a zenére és rám koncentrálj! - bíztatott mosolyogva.
Néhány szám múlva kissé lihegve ültünk vissza helyünkre.
- Ebben jobban el lehet fáradni, mint Goldmine akadálypályáin..
- Ugyan már, alig húsz percet táncoltunk. - nevetett fel Ai. - Puhány vagy még ebben, már ne haragudj, amiért ezt mondom. - gyújtott rá egy cigire, majd egy új pohár whisky-t kért, ahogy én is. Mosolya elvette szavai élét, így hát nem is haragudtam meg rá. Főleg, mert igaza is volt..
- Pedig órákon át tudok hegyet mászni. - mondtam sóhajtva. - Te milyen munkára érkeztél? - kezdtem el inkább elterelni a szót a táncról, mielőtt még nagyon bénának tűnnék.
- Egy testőri munkára valamelyik fejesnél a városba. - válaszoltam neki, mire kihozták az italomat.
- És ahhoz kell leinnod magad? - néztem rá a többedik, asztalon sorakozó pohárra.
- Ugyan már, nem vagyok részeg. Ennyitől semmi bajom sem lesz! - mondta magabiztosan, majd velem együtt lehúzta az italt. - Jól bírom az alkoholt, ráadásul csak holnap délután kell jelentkezzek a munkára, vagyis még gyerek az idő és bőven ki tudom pihenni magam. - Én már kissé kótyagosnak éreztem magam, de hát épp ez volt a célom. Azaz... túlontúl is.
- Én.. azt hiszem, nem bírom annyira, mint te. - vallottam be őszintén. Gyomrom enyhén megkavarodott, ami Arisa tudatának berobbanásával járt. A kígyó azonnal rájött, mi történt velem, ezért rohamsebességgel indult meg afelé az utca felé, ahol lerakott engem. - Azt hiszem, jobb lesz, ha kimegyek..
- Rendben...jól vagy? Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem tőle aggódva.
- Csak ki kell egy kicsit szellőztetnem a fejem.. - mondtam, és rájöttem, hogy azon kívül, hogy rosszul vagyok, lelkemen semmit sem könnyített a whisky. Nem tudom, mennyire illik, de valakinek el kell mondanom, hogy mi volt az a munka.. - Ha fél sarokra elkísérnél, azt megköszönném, ott lesz valaki, aki felvesz. - sóhajtottam, hogy lecsillapodjon a gyomrom, majd pénzt hagytam az asztalon.
- Rendben...persze, elkisérlek.- mondta félig aggódva, de rosszalló tekintet is láttam felvillanni a fényben, és velem együtt a kijárat felé indult. Hálás voltam neki, hogy egy szinte teljesen idegennek segít.. Erőt vettem magamon, és tántorgás nélkül haladtam a lány oldalán. Arisa egyre közeledett, ahogy mi is megérkeztünk az utca széléhez. A fekete Severus szinte hang nélkül és a sötétbe olvadva szállt le tőlünk néhány méterre.

Miután sikerült felrángatnom Rane-t táncolni sokkal jobban éreztem magam.
- Jobb lesz, ha figyelmeztetlek... Nem tudok valami jól táncolni! - mondta, miközben én a táncparkettre vonszolta.
- Nem baj! Majd én vezetlek. Rá se ránts! - vigyorogtam rá, majd a kezét a lapockámra igazítottam - Indulunk! Először, hátra bal lábbal indít, majd fordulunk jobbra, aztán ismét fordulás balra, majd jobbra és pörgetés! Érthető?
- Hogyne! - válaszolta és követte minden lépésemet. Egész jól ment neki attól függetlenül, hogy azt mondta bot lábú. A zene minden ritmusára pontosan mozogtunk és nagyon kellemes volt vele táncolni. A forgások és a pörgetések is jók voltak, örültem, hogy sikerült jól vezetnem.
~ Milyen rég nem táncoltam már...annyira jól esik a zene lágy hangja és hogy végre egy kicsit kikapcsolhatok. Azt hiszem hatott a whisky, mert kicsit könnyebben mozgok, mint szoktam, de most még ezt sem bánom. Általában nem szoktam inni munka előtt, azonban most szükségem volt erre.~
- Megy ez! - mondta vidáman, hogy ment neki a tánc.
- Igen, látom. Örülök neki! Látod, nem nagy ördöngösség. - mondtam neki mosolyogva és nyomtam egy puszit az arcára. Semmit sem akartam tőle, ez inkább egy kicsit biztatásképp adtam neki, vagy felfoghatta jutalomként is amiért nem lépett a lábamra.
- Ha teljesen át tudod magad adni ennek, tényleg nem lehet rossz, de én kicsit visszahúzódóbb vagyok. - mondta kicsit feszengve, és olyannyira elvörösödött a puszi miatt, mintha főtt rák lenne, amin elmosolyodtam.
- Engedd el magad egy kicsit. Vedd úgy, mintha csak mi ketten lennénk itt. Zárd ki a világot és csak a zenére és rám koncentrálj!
Legalább még húsz percet táncoltunk és már egészen ellazult a tánc közben Rane, aminek nagyon örültem. Teljesen kizártuk a körülöttünk lévő embereket és szépen lassan kezdtem belemerülni a gondolataimba.
Valamiért Lidérc arca jutott egy pillanatra eszembe, azután meg Edwardé, hogy vajon mi lehet velük, jól vannak-e vagy sem. ~ Edward nagyon hiányzol...remélem minden rendben van veled...miért kellett ennek így lennie?...Miért kellett elmennie? Olyan jó lenne, ha mindig velem lenne és támogatna. Azonban ez már a múlt és ez ellen semmit sem tehetek!~ Megráztam a fejem és láttam már ideje le ülnünk, eleget táncoltunk.
- Ebben jobban el lehet fáradni, mint Goldmine akadálypályáin..
- Ugyan már, alig húsz percet táncoltunk.- nevettem fel. - Puhány vagy még ebben, már ne haragudj, amiért ezt mondom. Ezután rendeltem még egy pohár whiskyt, mintha már nem ittam volna eleget és megint rágyújtottam. Annyira szerettem a cseresznye fantasztikus illatát a dohányon keresztül, hogy minden egyes percben kívántam újra és újra átélni ezt a bódító élményt.
- Pedig órákon át tudok hegyet mászni. - válaszolta sóhajtva. - Te milyen munkára érkeztél?
- Egy testőri munkára valamelyik fejesnél a városba. - válaszoltam neki, bár pontosan tudtam, hogy terelni akarja a szót, amin elmosolyodtam kicsit, majd pont kihozták az italokat.
- És ahhoz kell leinnod magad? - ez a kérdés pont célba ért, de igyekeztem nem foglalkozni vele.
- Ugyan már, nem vagyok részeg. Ennyitől semmi bajom sem lesz! - válaszoltam, majd egyszerre lehúztuk az italt. - Jól bírom az alkoholt, ráadásul csak holnap délután kell jelentkezzek a munkára, vagyis még gyerek az idő és bőven ki tudom pihenni magam.
- Én.. azt hiszem, nem bírom annyira, mint te. - mondta és láttam rajta, hogy kezd rosszul lenni. -- Azt hiszem, jobb lesz, ha kimegyek..
~Minek iszik ha nem bírja?...Istenem...fantasztikus...~ - gondoltam, azonban kezdem érte aggódni. - Rendben...jól vagy? Tudok valamiben segíteni?
- Csak ki kell egy kicsit szellőztetnem a fejem.. - válaszolta, viszont nem úgy tűnt, mint aki jól érzi magát és elbírna a helyzettel egyedül. - Ha fél sarokra elkísérnél, azt megköszönném, ott lesz valaki, aki felvesz.
Rendben...persze, elkisérlek. - válaszoltam neki és nem csak aggódtam, de kicsit rosszallóan is tekintettem rá, amiért ennyit ivott, annak ellenére, hogy nem bírja az alkoholt. ~Ha csak fel akart vágni vele, hát épp eléggé elszúrta...~
Elindultunk az ajtó fel és figyeltem, hogy mikor kell segítenem neki, ha szükséges. Egészen a sarokig eltámolyogtunk és hála istennek nem kellett megállnunk, hogy kiadja magából a felgyülemlett alkoholt.
Ekkor egy körülbelül öt méteres szárnyas kígyó ereszkedett le a levegőből Rane elé. Csak ámultam a látványtól, hisz még életemben nem láttam ilyen lényt.
- Nem, nem vagyok jól. - nyögte halkan Rane, és megsimogatja az oldalát, ezután a lény úgy nézett rám, mintha engem hibáztatna a dologért.
- Hé ne nézz így rám...túl sokat ivott pedig nem is bírja...szerintem mindjárt kidobja a taccsot.- mentegetőztem
A lény lágyan fejbe csapta Rane-t a hír hallatán, majd lejjebb csúszott, hogy fel tudjon rá ülni, ami némi nehézség után sikerült is, majd rám nézett, hogy üljek fel Rane mögé.
- Nem fog bántani...- sóhajt egyet Rane, majd jégszárnyakat idézett meg a hátára. - Arra az esetre, ha leesnék.
~Hát ez igazán biztató....~ gondoltam magamba, csakhogy annyira izgatott voltam, hogy én is felszállhatok a hátára és végre repülhetek, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. - Hát rendben, köszönöm ez megtiszteltetés, am hogy is hívják? - kérdeztem miközben felszálltam a lény hátára.
- Ő Arisa, a Severus. - mesélte Rane, miközben felszálltunk a levegőbe. - Még tojás korában találtam meg a Hakobe hegyen.. Az anyja megtámadott, és meg kellett sebesítenem ahhoz, hogy ne öljön meg. Azóta én nevelem.
- Örvendek a találkozásnak Arisa. Gyönyörű teremtés vagy meg kell hagyni. -bűvölt el a látványa. - És most merre?
Úgy éreztem magam, mint valami kisgyerek, aki örül az első játékának, amit megkapott. Ahogy felszálltunk a szellő meglobogtatta a hajamat és végigsimította az egész testemet. Csodálatos érzés volt és valami eszméletlen boldogságot éreztem.
- Kiszellőztetni a fejem, lehetőleg minél magasabban - válaszolta a kérdésemre, majd folytatta. - És tudtommal akár kétszer ekkora is lehet majd. - sóhajtott, azonban ez az információ nekem nagyon tetszett. - Öö, van valamilyen repülő-mágiád?
- Áh értem. Jól hangzik. Még sosem repültem - kezdtem teljesen bezsongni az élménytől, de igyekeztem visszafogni magam amennyire csak tudtam. - Hmm nincs, még nem volt rá időm megtanulni...sem lehe... -itt elharaptam a mondat végét, mert most, hogy szóba került a dolog emlékek kezdtek megrohamozni...hisz lett volna lehetőségem rá...de inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat, mert nem akartam szomorú lenni.