Dead és Alice találkozása

- Természetesen! - Megeresztett felém egy nyugodt mosolyt.
– De ha te nem akarod, akkor nem muszáj.- Mondta, mire én megráztam a
fejem.
- Engem nem zavar, szívesen beszélgetek veled, csak valahogy az volt
az érzésem, hogy nem szereted a tömeget. Ezért gondoltam, hogy talán elment a kedved a beszélgetéstől és inkább visszamennél a szobádba. - Magyaráztam neki. Én mindig is szerettem a tömeget, valamiért akkor sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, de persze nem voltam gyáva, ha egyedül voltam csak így jobban érzetem magam. Talán mert szeretek más emberek társaságában lenni és egyedül sokkal unalmasabb is, olyankor nem nagyon tud az ember mit csinálni, talán csak olvasni, de mindig mégse olvashat az ember. Körbenéztem a teremben. Ülőhelyet sehol se láttam, így visszafordultam Dead-hez.
- Hmmm... szerintem itt már nem ülünk le. Ha neked jó, akkor ülhetünk a földön, vagy kereshetünk más helyet is. - Miközben beszéltem még egyszer körbekémleltem, hátha akad valahol mégis hely, csak én nem vettem észre, de nem volt.

Dead is körbenézett, de ő sem látott üllőhelyet, így levágta magát a földre.
Talán kicsit túl keményebben is, mint kellet, volna, de talán csak én láttam úgy.
- Egyébként általában mit szoktál csinálni? – Mármint azonkívül, hogy a gyerekeket szidod, meg idegenektől kérsz útbaigazítást.- kérdezte s közben mosolyogva felnézett rám. Ettől egy kicsit kellemetlenül
éreztem magam, utáltam, lenézni, vagy felnézni másokra, jobb szerettem velük egy magasságban lenni, legalábbis nagyjából.
- Hát ez csak egyszeri alkalom volt. - Mondtam neki mosolyogva és én is leültem vele szembe. - Általában inkább küldetésekre és megbízásokra megyek, vagy segítek a panzióban, ahol most lakom. Amikor ma találkoztunk az tényleg nem nagyon fordul elő velem. Vagyis az, hogy valaki megpróbál kirabolni, az elég gyakran megesik velemi, de többnyire nem én húzom a rövidebbet. - Mosolyogtam a srácra. - És te? - Kérdeztem, közben felhúztam a lábaimat és a térdemre hajtottam a fejemet, úgy pislogtam fel Dead-re. - Te mit szoktál csinálni? Amúgy bocsánat, ha túl sokat kérdezek, vagy beszélek.

- Nem beszélsz sokat. Hát, legtöbbször csak sétálok azerdőben, és ha elfáradok, pihenek. Ha pedig egy faluba vagy városba érek, akkoreszem valamit. Néha vállalok küldetéseket is, annak érdekében, hogy legyenpénzem. Ilyenkor általában egy klán házba megyek be és megnézem az ajánlatokat.De erről nem szeretnék beszélni.- Lassan emésztgettem, amit hallottam, s amikor az utolsó mondathoz ért elnevettem magam.
- Hé, én nem köplek be, ha nálunk jársz! - Vigyorogtam. - Akkor gondolom
jó pár érdekes munkát sikerült már elhalásznod a küldetésre vágyó mágusok elől.
Ezt inkább megállapítottam, sem mint kérdeztem. - De azért csak óvatosan, mert a végén lebuksz. - Figyelmeztettem.
Egyáltalán nem akartam, hogy baja legyen még belőle. Eközben mintha egyre kevesebben lettünk volna a helyiségben. Nyilván nem volt, mivel elfoglalniuk magukat. Ahogy egyre kevesebben lettünk megpillantottam a korábbi lányt, akivel az indulásunk előtt Dead beszélgetett.
- Nézd csak, ott a barátod! Azt hiszem nem bánta, hogy itt hagytad. - Mutattam a csajra, aki egy másik férfival enyelgett, aki nekem igen csak jómódú embernek tűnt.

- Igen, sejtem, hogy miért nem. de, hogy be valljam, nem értem az ilyen emberek észjárását. De, valójában nem is akarom megérteni. Amúgy pedig ne fesd az ördögöt a falra. - Vigyorodtam el az utolsó mondatomnál. - Komolyan mondom.
Még éppen mondani akartam valamit, amikor egy férfi jött oda hozzánk. Egyenruha volt rajta, nyilván a hely egyik alkalmazottja volt. Egy fénykép és egy levél volt nála.
- Elnézést... Maga Alice? - Kérdezte tőlem, mire felálltam.
- Az volnék.
- Kaptunk egy levelet és a maga neve volt rajta, megy ezt a fényképet. - Felém nyújtotta a levelet és a fényképet majd elment. A képen én voltam, talán azért, hogy a kézbesítő megtaláljon.
- Köszönöm. - Szóltam utána és kinyitottam a borítékot. A levél Kris apjától jött, amiben az állt, hogy menjek a pályaudvarra ahol majd a szekérrel vár rám.
- Hmmm... Úgy tűnik Dead, hogy nekem most mennem kell. - Mondtam csalódottan. - Valaki jön értem. Most megyek pakolni. Szia. - Szomorúan felballagtam a szobába és összeszedtem a holmimat. A ruháim már megszáradtak, így legalább azzal nem volt gondom.
Kár, hogy nem tudtunk többet beszélgetni...
Lementem az aulába és visszaadtam a kulcsokat, meg fizettem és elmentem a pályaudvarra, hol Tényleg vártak rám.
Csak tudnám, hogy honnan tudta, hol vagyok.
Köszöntem és felszálltam a kocsira, ami lassan elindult hazafelé.

Kösz a játékot