Dead és Alice találkozása

Kellemetlen hideg volt a városban, a tegnapi eső miatt.
Már vagy három órája voltam a pályaudvaron a vonatomra várva, de hiába,az csak nem akart jönni. Végül meguntam és odamentem az egyik jegypénztárhoz,
hogy megérdeklődjem mi van a vonattal.
- Sajnálom, de a tegnapi vihar miatt több fa is rádőlt a sínekre, legközelebb csak holnap délután indul oda vonat.- Mondta. Éreztem a hangján, hogy tényleg sajnálja, de nem érdekelt. Ha ezt tudtam volna már elmentem volna. Azért megköszöntem neki és kimentem a pályaudvar elé.
- Na, akkor most keresnem kell egy szállást éjszakára. - Dünnyögtem az orrom alatt. Nagyon elgondolkodhattam, mert hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki a kabátom ujját rángatja. Egy alacsony idős hölgy volt az.
- Elnézést, az az úr önnel van? - Kérdezte.
- Milyen úr?
- Hát az amelyik a csomagjával szalad. - Mutatott a hátam mögé. Megfordultam, s csakugyan ott rohant egy férfia csomagommal.
- Megállj, te tolvaj! Hozd vissza a cuccomat! Ha utolérlek úgy felrúglak, hogy a menetszél kikezdi a homlokodat te tolvaj! - Ordibáltam, s utána rohantam.
A férfinak esze ágában se volt megállni, sőt még be is gyorsított.
Már egy ideje szlalomoztunk a tömegben, de úgy tűnt, kettőnk közül csak én fáradtam ki. Míg én lépni is alig tudtam, ő csakúgy száguldott.
- Állj...már...meg...te...- lihegtem, majd megálltam. Nem bírtam tovább pihenés nélkül. Végül mégis erőt vettem magamon és utána futottam. Befordultam az egyik sarkon és akkor megláttam, hogy ott fekszik egy oszlop előtt szétvetett végtagokkal. Közelebb mentem és felemeltem a kezét, majd lengettem, ami ernyedten zuhant vissza a földre.
- Hát ez totál K.O. De béna. Nekiment az oszlopnak? - Felvettem a csomagom, és megfordultam. Ezzel a lendülettel sikerült nekem is beütnöm az orromat az oszlopba.
- Aúúú!- Nyöszörögtem könnybe lábadt szemmel, de inkább meghaltam volna, minthogy elbőgjem magam. Helyette két kézzel szorongattam az orrom.
- Vigyázz!- Kiáltott valaki a hátam mögül. Megfordultam. Egy labda repült felém nagy sebességgel, amit könnyedén elkaptam, de megbotlottam, s végül egy pocsolyában kötöttem ki. Tiszta víz lettem mindenhol. Egy csapat kisfiú szaladt felém. Az egyik felvette a pocsolyából a labdát.
- A fenébe! Emiatt a boszorkány miatt tiszta víz lett a labda! - Mondta pimaszul az egyik.
- Boszorkány?! - Pattantam fel dühösen.- Adok én nektek olyan boszorkányt...! - Hörögtem dühösen, szinte már tüzet okádtam a dühtől. Erre a gyerekek visítozva elmenekültek előlem.
- Nem bírom tohováhább!- Nyöszörögtem. - Keresnem kell valami helyet, ahol átöltözhetek, mert még a végén kapok egy jó kis tüdőgyulladást.
Szétnéztem, és a legközelebbi embert vettem célba. Egy csuklyás férfi volt az.
- Elnézést! Nem tudsz egy helyet véletlenül, ahol az éjszakát tölthetném.
Valahol csak van egy panzió, vagy valami... - Gondoltam reménykedve.

A férfi nem tűnt elsőre valami segítőkész embernek, s végül nem is tévedtem nagyot, mert szemmel láthatóan a hátára kívánt volna engem és mindenki mást is a földön.
Ha rossz napja van, akkor az az ő baja. Nekem most ennél égetőbb problémával kellett szembenéznem, mégpedig azzal, hogy ha nem találok valahol egy meleg helyet, valószínűleg tüdőgyulladást még itt ragadnék egy időre.
- Helló, Kövess, ha valahol piheni akarsz! - Mondta végül nem túl kitörő lelkesedéssel. Mivel szerettem az emberekről csupa jót gondolni, igyekeztem úgy gondolni, hogy a srác a rossz idő miatt van ilyen hangulatban.
Mint a gyerekek. Nyűgösek lesznek azok is a rossz időtől.
Az idegenvezetőm elindult egy irányba, én meg követtem. Az orrom még mindig fáj, végig fogtam és dörzsölgettem, mintha attól hamarabb elmúlna a fájdalom.
- Dead Hadorick. - Szólalt meg egy kis idő után az előttem haladó.
- Alice, örülök, hogy megismerhetlek. - Mondtam neki, de nem hangzott valami lelkesnek, inkább mintha csak azért mondtam volna, mert az illem így kívánja.
Most biztos egy sznob libának tart, bár ez az ő baja, nem az enyém.
- Köszönöm, hogy segítesz. - Miközben beszéltem sikerült beérnem.

Dead nem reagált a megjegyzésemre, bár nem is vártam, nem azért mondtam azt amit, csak amolyan megállapításfélének szántam. Kezdtem azt érezni, hogy tudom milyen ember is ő: Az a tipikus borongós, halk, szűkszavú, citromképű ember, aki nehezen tud másokkal beszélgetni. Bár amennyiben ő tényleg ilyen, akkor már az is furcsa volt a számomra, hogy egyáltalán segít nekem.
Ahha! Már minden világos! Valószínűleg még ő sem tudja magáról igazán, hogy milyen ember is. Akkor csak próbál csöndes ember lenni és nem kapcsolatba kerülni más emberekkel.
- Hány éves vagy? Egyébként pedig, mi afoglalkozásod?
Meglepett, hogy magától szólt hozzám és nem nekem kellett bármit is harapófogóval kihúzni belőle.
- Oh, furcsa, hogy te kérdeztél előbb és nem én! Pedig azt hittem, hogy már nagyjából sikerült kiismernem a személyiségedet. Tizenhét éves vagyok. És Mágus. És Te? Abban szinte biztos vagyok, hogy te is Mágus vagy, de fogalmam sincs, hogy nagyjából mennyi idős is lehetsz.
Vajon felel a kérdésemre vagy sem? - Járattam az agyam. - Amúgy messze vagyunk még?
A ruhám már teljesen átázott, s a langyos napsugarak ellenére is fáztam, szerettem volna végre átöltözni.


(Semmi gond, most én is ki vagyok égve ) XD

Úgy tűnt jót mulatott a válaszomon, legalábbis elvigyorodott. Még pár percig sétáltunk, maikor megpillantottam egy rikító, kék színű épületet. A hely neve "Blue Elf" volt.A bejáratnál egy fiatal, szőke lány álldogált tétlenül. Amikor elmentünk mellette Dead rákacsintott a lányra, aki ettől szemmel láthatóan zavarba jött és teljesen elvörösödött. Nem bírtam megállni, hogy el ne vigyorodjak ezen, s amikor elmentünk mellette Jól meg is bámulta a mellettem haladót. Én hátrafordultam, s azzal kellett szembesülnöm, hogy ezúttal engem bámult, és rettentő elégedetlen arccal, sőt, szinte már bántóan sértő lenézéssel mért végig. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, mire ő gúnyosan elvigyorodott. Ezt a reakcióját már végkép nem értettem, s jobb ötletem nem révén egy undok és rettentő gyerekes grimasszal feleltem neki. Ezzel sikerült elérnem azt, amit akartam, mert dühösen, felhúzott orral elfordult.
Hogy ennek meg mi baja lehet...
Elértük a recepciót, ahol kikértem egy szobakulcsot arra az éjszakára. A hetes szobát kaptam, a szerencseszámomat.
- Ugye segíthetek átöltözni? Csak vicceltem, ne vegyél komolyan!
- He! Ne aggódj, nem vettem komolyan. - Mondtam neki vigyorogva, majd levettem magamról a kabátját és felé nyújtottam. - Köszi!
Elindultam az emeleti lépcső felé, hogy megkeressem a szobámat.
- Úgy tíz perc és kész leszek. - Mondtam és felrohantam a lépcsőn.
A szobát hamar megtaláltam bementem és átöltöztem ( az emberek meglepődnének, mennyi egyforma ruhám van).
- Így sokkal jobb! - Mosolyogtam a tükör előtt és kimentem a szobából az ajtót gondosan bezártam.

Lementem a földszintre. Hamar megtaláltam azt akit kerestem, aki az előbbi szőke lánnyal beszélgetett. Érdekesnek tűnt, így vártam egy kicsit, s figyeltem ahogy a a csaj beszélt. Nem hallottam mit mond, csak azt láttam, hogy hatalmas mosollyal az arcán beszél.
- Hogy tud úgy beszélni, hogy közben látszanak a fogai? - Ahogy néztem egyre rosszabb véleménnyel voltam róla. Rettentő ostobának tűnt. - Sőt, hogy tud egyáltalán egyszerre állni és beszélni? Nem okoz neki gondot az ő agyával? - Az egyik férfi vendék csodálkozva bámult rám, hogy magamban beszélek.
- Talán gondja van? - Néztem rá mogorván, mire ő egy rosszalló pofa kíséretében távozott.Még egy ideig néztem a Dead és szőke lány kettőst, de gyorsan ráuntam az ácsorgásra és bámulásra, így inkább odamentem hozzájuk. Nem hallottam, hogy mit kérdezett a lány Dead-től de alig, hogy odaértem, kijelentette, hogy mással van dolga, megragadta a kezemet és finoman kirángatott az épületből.
- Hát ez meleg volt. Még szerencse, hogy jöttél! - Mosolygott rám, amiből arra következtettem, hogy a csaj rettentő rámenős lehetett. Már egy jó ideje mentünk, amikor feltűnt, hogy Dead még mindig fogja a kezem. Az ő keze jóval nagyobb volt, az én kicsi mancsomhoz képest.
- Öhm... Dead...tudom, hogy nem tűnök 17-nek meg minden és elég alacsony vagyok, de nem fogok eltévedni. - Vigyorogtam rá. Szent meggyőződésem volt, hogy azért fogja a kezem még mindig, mert vagy elfeledkezett róla, vagy mert attól félt, hogy eltűnök a tömegben és eltévedek, mint egy kisgyerek.

A lány kissé zavartan kért meg rá, hogy engedjem el a kis kacsóját. Mindeddig észre se vettem, hogy a kezünk ennyire szorosan összefonódott. Az én hatalmas mancsom, mely nagy termetem miatt ilyen, szinte fogva tartotta az ő icipici tenyerét. Kissé zavarban éreztem én is magam, hiszen nem sűrűn szoktam ilyen helyzetbe kerülni, ám úgy tűnt az új jellemem ezt is csak egy hatalmas vigyorral jelezte a világ felé. A megjegyzése, hogy esetleg eltévedne kissé nyugtalanított. Valamiért nem akartam elveszíteni őt, talán valamilyen kapcsolat alakulhatott ki a lelkemben irányába, nem tudom. Ám a kérésre eleresztettem a selymes, puha kezét és az útra koncentráltam. Nem tudtam, hová tartunk, így inkább felé fordultam, majd ekkor vettem észre a ruháját. Elméletben átöltözött, ám ez nem nagyon szúrt szemet nekem, hiszen ez ugyanolyan, mint a másik, csupán ez minden bizonnyal száraz.
- Jól nézel ki száraz ruhában. – Jegyeztem meg neki viccesen, majd hozzátettem. – Egyébként, merre menjünk? – Kérdeztem a kicsitől, miközben továbbra is mosolyogtam. Igazából nekem semmilyen ötletem nem akadt. Az utcán, melyen haladtunk semmilyen segédeszköz nem volt programtervezésre. Az utcán csupán páran sétáltak, továbbá semmilyen üzlet nem volt errefelé, megpróbáltam saját kútfőmből kitalálni valamit, de sehogy sem sikerült. Talán jobb lenne az árra bízni magunkat és csak sodródni valamerre.

Dead kérésemre elengedte a kezemet, s így haladtunk tovább egymás mellett.
Befordultunk egy utcába, ahol szinte senki sem volt, alig egy- két embert lehetett errefelé látni, ami nem is volt csoda, hisz, se boltok, se semmi nem volt a közelben.
Kíváncsi lennék, hogy Dead mit szeretne megnézni ezen a környéken... - Elmélkedtem miközben jobbra- balra nézelődtem, hát ha látok valami érdekeset.
- Jól nézel ki száraz ruhában. Egyébként, merre menjünk? - Kérdezte tőlem, amiből arra következtettem, hogy különösebb terve nem volt.
- Köszönöm, szárazon jobban is érzem magam, mint vizesen. - Körbenéztem, de nem láttam semmit sem, ami mind a kettőnket érdekelhetett volna.
- Hmmm... szerintem, mennyünk előre aztán csak találunk valami érdekeset. - Mondtam végül, jobb ötlet híján.
Így hát csak, mentünk és mentünk előre. Egyszer aztán egy park felől zajt hallottam.
- Te is hallod? - Kérdeztem Dead-től, aki bólintott. - Nézzük meg, hogy mi folyik ott. - Kezdeményeztem és elindultam a parkba. A zaj forrására hamar ráakadtam. Egy nagy csapat ember gyülemlett össze valami színpad féleség előtt, amin öt teljesen egyforma tíz év körüli fiú bukfencezett és szaltózott. Kézen álltak és úgy sétálgattak körbe- körbe, egymás nyakába álltak é még több ehhez hasonló mutatványt csináltak. A Produkció végén egy idősebb férfi jelent meg a színpadon, akinek hatalmas izmai voltak, s úgy látszott, hogy ő a porondmester. Ám felkomf helyett, egy csomó mindent hozott be, majd egymásra téve őket felemelte őket. A férfi egy erőművész volt. A mutatvány végén a körülöttünk állók tapsolni kezdtek, így én is csatlakoztam hozzájuk. Amíg a férfi felkonferálta a következő előadót, addig én Dead-hez fordultam.
- Ha érdekel, akkor nézhetjük őket, de ha nem, akkor mehetünk.

Úgy látszott, hogy Dead-et nem nagyon érdekli az ilyesmi. Most valahogy engem se kötöttek le az ilyen dolgok, pedig általában vevő szoktam lenni az ehhez hasonló dolgokra. Gyerekkorromban a Duke és Louis alig tudott elrángatni. Minden fesztiválra vagy ünnepségre elmentünk, de engem csakis a mutatványosok érdekeltek. Most már, hogy idősebb lettem már nem érdekeltek. Légfokkepén azért nem, mert tudtam, hogy vannak ennél érdekesebb és jobb dolgok is.
- Egy pillanat és mehetünk, ha téged sem érdekel.- Mondta és elindult egy irányba a tömegben.
- Ok, akkor én itt várok.
Amíg ő elment, addig én néztem a következő műsorszámot, egy nőt, aki karikákat forgatott a karján, a lábán, a csípőjén, sőt még a nyakán is.
Már egy ideije néztem a műsort, amior egy férfi nekem jött, ránéztem és éppen megláttam, hogy az erszényem madzagjával matat.
- Jobban teszi, ha abba hagyja, különben nagyon megbánja. - Miközben beszéltem egy kis lángocskát gyújtottam a tenyeremben, mire a férfi felemelte mind a két kezét és elhátrált tőlem.
Sunyi, féreg... ma már másodjára akartak kirabolni. - Dühöngtem magamban, amikor feltűnt Dead.
– Mond, te nem vagy éhes?- Dehogy nem...nagyon. - Mosolyogtam rá.
Otthagytuk a mutatványosokat és elindultunk keresni egy jó kis éttermet.
- Azt hiszem nem kell majd aggódnunk, hogy sehol se lesz hely. - Néztem körbe az a szinte teljesen kihalt utcán. Hamar találtunk egy helyet, ami valóban elég kihalt volt. Alig volt néhány ember. A hely hatalmas volt, s lehetett talán fél tucat ember odaben.

Odamentünk a hozzánk legközelebb lévő asztalhoz. Úgy látszott nem haltak még ki az úriemberek, Dead kihúzta nekem a széket.
Még senki nem húzta ki nekem a széket... nem mintha erre vágytam volna a legjobban, de nem is olyan rossz.
- Mit rendeljünk? - Kérdezte Dead és az étlapot kezdte tanulmányozni, én meg követtem a példáját. Az étlapon mindenféle finomság fellelhető volt, bár akadtak köztük olyan ételek is, amiket akkor sem kóstoltam volna meg, ha az életem függene tőle.
Még végig se néztem az étlapot, amikor egy pincér jött oda hozzánk. Kis köpcös, kopaszodó férfi volt, arcán nem túl elégedett kifejezés ült amit a nagyjából üres étterem számlájára írhattam fel.
- Jó napot kívánok Gerato mindenes éttermének a nevében! - Mondta az untig ismételt mondókáját bamba arccal, amit valószínűleg minden egyes új vendégnek el kellet mondania.
- Magának is...! - Próbáltam vidáman mosolyogva beszélni, de ahogy a férfi rám nézett, inkább abbahagytam.
- Öhm... - Néztem az étlapot és igyekeztem nem húzni az időt, ugyanis félő volt, hogy a csöppet ideges pincér bedühödik és vadmacskavetődésben rám veti magát. - Akkor én szeretnék egy tál spagettit és egy pohár teát. - Adtam le a rendelést, s míg vártam, hogy Dead is rendeljen szemügyre vettem azt a hat embert, akik az étteremben ültek.
Az ablak mellet két ember ült egy nő és egy férfi, akik egymást etették, olyan arckifejezéssel, hogy az ember alig tudta eldönteni, hogy hányjon vagy nevessen. Valamivel messzebb tőlük egy férfi ült egy könyvel a kezében és az innivalóját kavargatta egy kiskanállal. Tőle két asztalnyira egy nő ült és alig tudta levenni a könyvet olvasgató pasiról. A maradék két ember is egy pár volt, de ő nem tűntek túl vidámnak, dühösen egymásra meredtek és nem szóltak egy szót sem. Inkább visszafordultam az asztalhoz.
A pincér épp befejezte az írogatást és közölte, hogy nemsokára hozza az ételt.
- Amúgy szabad megkérdeznem... hogy milyen mágus is vagy? - Kérdeztem tétován, bár magam se tudtam, hogy miért is.

A kérdés, amit feltettem úgy tűnt egy pillanatra letörte a velem szemben ülő
Dead-et, de hamar vissza is tért a megszokott mosolya.
- Hogy milyen mágus vagyok? - Kérdezte, mire én bólintottam, hisz nem véletlenül kérdeztem meg, hanem mert kíváncsi voltam, hogy mit válaszol rá. Intett a kezével, hogy hajoljak közelebb, amit én meg is tettem.
- Én egy - Kezdte a mondatot sejtelmesen suttogva, mint amikor az ember rémtörténetet mesél, majd egy kisebb hatásszünet után folytatta.- félelmetes mágus vagyok. - Miután befejezte, visszaült a helyére és én is hátradőltem a székemben. Fojtogatott a nevetés.
Félelmetes...? Na ne már...!
– De ezt nem szeretném tovább részletezni, remélemmegérted. - Folytatta, egy jóval komolyabb arckifejezés kíséretében. – Egyébként téged mi szél hozott erre a helyre?
- Ne haragudj, de nem vagy félelmetes. Kivéve ha az akarsz lenni, mert akkor hátborzongató vagy.És valójában semmi dolgom nem volt, csak mostanában annyi dolgom volt, hogy úgy döntöttem egy kicsit pihenek és utazgatok. - Közöltem vele a végtelenül egyszerű okomat.