Magánküldetés Nyolcas, Leena és Nickolas számára

Küldetés címe: Valami csendes...

Szint: D

Helyszín: Oshibana

Leena: Buzogsz a tettvágytól, és kiválasztasz egy érdekesnek tűnő küldetést. Oshibana egyik kórházából sorra tűnnek el az újszülött csecsemők. Hiába vannak őrizet alatt, este valahogy mindig kiürül a terem. Sokan aggódnak, és féltik a születendő gyerekeiket, ám ez a második kórház ahol ez történik. Az lenne a dolgod hogy kézre kerítsd a tettest, és megtudd az indítékait. Addig írd a postod, hogy elmész a kórházhoz, akár még érdeklődhetsz is a pultnál.

Nyolcas és Nickolas: Mindketten hallottatok egy kórházról Oshibanában melyből tűnnek el az újszülött csecsemők. A kórház és a szülők együtt egy szép felajánlást tettek azoknak akik visszahozzák az eltűnteket, de legalább megállítják a további eltűnéseket. Annyit írjatok le, hogy hogyan kerültök oda, és hogy a kórházhoz értek. Ha akartok találkozhattok is és be is mehettek.
Postolási határidő 3 nap. És bocs a késésért^^

Nickolas Venom továbbra is a padon ült és várt. Hamarosan elérkezett az idő a sorsoláshoz. Egy Akane Resort-i kaszinóban várta a lottósorsolást. A kezében szorongatta a nemrégiben megvásárolt száz gyémántot érő szelvényét.
Pár perc múlva elkezdődött a sorsolás. A mágikus örvényben kavargó számokból egy jólöltözött férfi kihúzta az első számot.
- Negyvenegy! – kiáltotta hangosan, hogy mindenki hallhassa a közelben. Nick körbenézve rengeteg csalódott arcot látott, bár ő is közéjük tartozott.
- Harmincnégy!
Továbbra sem volt szerencséje a számokkal. Egyre jobban gondolkozott rajta, hogy nem kellett volna megvenni ezt a szelvényt, bár a lelke mélyén tisztában volt a nyerési esélyeivel.
- Huszonhét!
- Gyerünk! – szólalt fel halkan valaki jó pár sorral arrébb. Valószínűleg találata volt, ami meglehetősen ritkának tűnt a jelenlévők ábrázata alapján.
- Hatvannégy!
- Ez az!
Az előző srác megint örömittasan felkiáltott. Itt már minimum két találata volt, ami szép ötszázezer Gyémántos summát jelentett. Nick fölállt a padról és benyúlt a belső kabátzsebébe és előhúzott egy dobozt, amiből kiemelt egy szál cigit. A szájába rakta és előhalászott egy gyufát, amivel meggyújtotta a végét.
- Huszonhat!
Rá se nézve a papírra Nick összegyűrte és az egyik zsebébe vágta, majd kiviharzott a kaszinóból. Valahogy mára elég volt számára a szerencsejáték. Bár a kártyajáték jól ment neki egy ideig, de aztán elvesztett majdnem mindent. Ha nem felejtett volna egy zsetont felrakni, akkor soha nem nyerte volna vissza a kezdeti pénzét és most abszolút üres kézzel hagyta volna el a kaszinót. Szerencsésnek kellett volna gondolnia magát, de nem így tette. Nadrágzsebbe tett kézzel és cigivel a szájában robogott végig az utcákon. Mögötte a köpenye lobogott a széltől.
A friss levegőnek és a ciginek köszönhetően hamar továbblépet ez ügyön és úgy tekintett rá, mintha meg se történt volna. A nap már lemenőben volt és utolsó narancsos sugarai még megvilágították az utcát.
Ha Nick később jár erre valószínűleg elsiklott volna mellette, de így még pont kiszúrta a hirdetést. Elhaladt a hirdetés mellett, amit még a szeme sarkából vett észre. Megállt és felé fordulva lassú kimért léptekkel megközelítette. Egy megbízásról szólt Oshibana-ban. Csecsemők tűntek el egy kórházból és ezeket az eltűnéseket kellett megfékezni. Nick-nek nem igazán volt szimpatikus a megbízás, de a pénz láttán azonnal meggondolta magát.
Letépte a papírt és az közeli pályaudvarra sietett. Épp elérte a Magnolia-ba tartó vonatot, aminek az egyik állomása Oshibana volt. Jegyet természetesen nem vett. Nick felesleges pénzkidobásnak tartotta. Már jó pár éve nem használ ilyen haszontalan dolgokat, mint jegy. Mindig kijátszotta valahogy az ellenőrzést és most sem tett máshogy. Betelepedett egy üres fülkébe és hátradőlt a kényelmes ülésen, természetesen menetiránnyal megegyezően. Valahogy nem bírta a gyomra, ha menet iránnyal szemben kellett ülnie. Oldalra döntötte a fejét és lehunyta a szemét.
Nick kocogtatásra ébredt. Egy kalauz bökdöste a vállát.
- A jegyét legyen szíves.
- Mi? – kérdezett vissza Nick, mivel még félálomban volt és különben sem érdekelte annyira.
- A jegyét uram. – szólt vissza már jóval határozottabban az ellenőr. Nick pislogva ránézett, majd intett neki, hogy hajoljon közelebb. A kalauz nem számítva a meglepetésre közelebb hajolt. Kíváncsi volt, hogy mit akarhatott az idegen fiatal srác. Nick kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de szavak helyett bódító gőz tört elő a szájából egyenesen a férfi arcába, aki ettől azonnal eszméletlenül összerogyott. Az altató méreg megtette a hatását. Nick fölállt a helyéről és felsegítette a szemben lévő ülésre a pocakos férfit, majd visszaült a helyére és folytatta a szépítő alvást, amiben megzavarták.
Kora reggel a nap sugaraira ébredt. Nagyot nyújtózott és kinézett az ablakon. A vonat még mindig haladt a kijelölt úton. Nick ránézett a kalauz órájára és örömmel konstatált a közeli érkezését. Belenyúlt a zsebébe és kibányászta az összegyűrt szelvényt, majd a kalauz keze alá csúsztatta.
- Bocs az előzőért, tessék egy kis kárpótlás – azzal megpaskolta a férfi duci hasát. Kilépett a fülkéből, majd maga után behúzta az ajtót. Mire Magnolia-ba ér már ébren is lesz, gondolta magában Nick.
Amikor elérte a vagon végét a vonat már lassítani is kezdett, majd kisvártatva megállt.
Nick leszállt a vonatról, majd gyorsan felszívódott a pályaudvar területéről, mielőtt még észreveszik a szunyókáló kalauzt.
Útbaigazítást kért egy helyi lakostól, aki készségesen elmagyarázta Nick-nek a legrövidebb utat a kórházig. Nick megjegyezte a paramétereket és útközben betért egy kávézóba némi reggeliért. Amint befejezte teli hassal folytatta tovább az útját.
Még egy utolsó sarkon befordul és meglátta a kórház épületét, ami tele volt fehér köpenyes orvosokkal. Eszébe jutott ezekről a korábbi élete és egy bizonyos személy, de gyorsan elhessegette az emlékképeket és belépett az ajtón, hogy elvégezze a munkát egyedül. Nick még csak nem is sejtette, hogy csúnyán elszámolta magát ez ügyben, ugyanis a sors mást tartogatott számára...

Az eddigi vándorlásaim sok különböző helyre sodortak el a világban. Egyszer az Oshibana nevű városkában jártam. Már egy napja voltam itt, az éjszakát egy sikátorban töltöttem. Nem szoktam aludni, nincs rá szükségem, de valahogy úgy éreztem el kell "játszanom" az alvást, már csak azért is, hogy benne legyek a gyakorlatban ha sikerülne végül újra emberré lennem. Azért esténként mikor más álomba szenderül akkor én is leülök, fekszek valahova és csak nézem az eget, vagy falat, pihenve. Másnap reggel épp "ébredeztem" amikor az emberek kezdték ellepni a zsákutcám előtti teret, bódékat állítottak fel, pokrócokon terítették ki a különféle portékáikat, áruikat. Valószínűleg ez lehetett a város piactere. Kifele kezdtem menni a sikátorból, közvetlen annak bejárata előtt két asszony ült és beszélgettek amíg vevőkre vártak.
- ... igen és képzeld, hallottad mi történet megint az egyik kórházban?
- Csak nem?
- De, igen! Egy második kórházból is kezdenek eltűnni a gyermekek!
- Ez szörnyű! Nem tudnának végre tenni valamit?
- Épp ez az, most már olyan lett a helyzet, hogy már varázslókat is felbérelnek, nagy jutalommal, hogy kisegítsék őket!
- Végre valahára, de amúgy azt hallottad, hogy...
A maradékot nem hallgattam végig, elindultam a kórház felé. Mikor tegnap megérkeztem elmentem mellette, igaz csak remélni tudtam, hogy az lesz az de valahol el kell kezdeni. Ahogy meghallottam, hogy gyermekek tűnnek el már éreztem, hogy segítenem kell, ezt egyszerűen nem hagyhatom! Az, hogy még jutalmat is ajánlanak érte csak pluszban jó, hisz eléggé elfogyott a pénzem az utóbbi időben és ezt nem ártana pótolni. Nem telt bele sokba el is értem a kórház épületét, egyenesen a bejárathoz mentem, épp mikor beléptem az ajtón akkor érkezett a másik irányból egy férfi, akinek különös hófehér haja volt. Szétnéztem benn, keresnem kellett valakit akinél megérdeklődhetem, hogy ez-e az a kórház és elmondani, hogy segíteni akarok.

Éjszaka volt, hideg metsző éjszaka, Leena mezítláb futott a sziklák között, érezte ahogy a hideg szél testének feszül és próbálja vissza lökni, de ő nem engedett neki. Egyre gyorsabban futott. „Már nem vagyok messze, csak még egy kicsit kell… mindjárt ott vagyok!” biztatta magát. Izmai pattanásig feszültek szíve a torkában dobogott, hallotta zihálást de az örömteljes ujjongás mindezt csodálatossá változtatta. Nem érdekelt semmi más csak az ami a sziklák után várta.
Már csak két szikla maradt ami eltakarta elölel a kilátást, de ő már látta maga előtt a tájat, a nagy ünnepséget, Griffin csoda szép tűzét, a nevető emberek, a családját. Látta maga előtt anyját és apját ahogy ölelkezve táncolnak és Erik a tűz mellett állva várja őt.
Ahogy kikanyarodott az utolsó szikla mögül földbe gyökeredzett a lába. A szépséges kép mely még a szeme előtt lebeget szerte foszlott és helyét egy pokolbéli világ vette át. Az ünnepségnek nyoma sem volt, a tűz vérvörösen íz ott, mindenhová eljutott már, a sátrak lángokban álltak. Leena tett előre egy lépést, a föld vérben úszott, széttépett testek csonka maradványai hevertek szanaszéjjel.
- Nem… - mondta elhűlve – nem.. ez nem történhet meg! NEEEEEM! – ordította.
Hallotta a segélykiáltásokat azoktól akik az égő sátorban rekedtek, halál tusájukat vívták, azokat a lassú és fájdalmas perceket ami az életükből maradt még. Leena lassan zokogva lépkedett előre, érezte ahogy a meleg vér a talpához ér, végig futott rajta az undor. Bőrén érezni vélte a szenvedők fájdalmát. „A családom… hol vannak? – riadtan kapaszkodni kezdte a fejét de nem látta őket. – „Nem, nem hallhattak meg, ők nem!… azért nincsenek itt mert el menekültek… biztos túl élték!Túl kellett hogy éljék!” – biztatta magát. Ekkor meglátta bátyát. Erik karóval a mellkasában hörgött a földön fekve, oda futott hozzá. Ahogy letérdelt mellé fejét az ölébe vette Erik segély kérő szemekkel meredt rá.
- Se-se-segíts! – kérlelte. Leena zokogása még jobban felerősödött, nem tudta mit
tegyen. Kezét Erik mellkasára szorította és koncentrálni kezdett. De semmi nem történt, Erik vérzése nem ált el, újabb hörgés tört fel tüdejéből.
- Istenem, ne Erik ne! NE HALJ MEG! - ordította Lenna zokogva, de bármennyire
próbálkozott még csak a vérzést sem tudta elállítani.
- NEEEEEM!!!!!!!!!!!! – ordította, a páni lassacskán teljesen elborította az agyát. „Miért? Miért, nem tudom meg gyógyítani?!? Szélsárkányölő vagyok az isten szerelmére!!!!” – fakadt ki
- Lee – na… mi - ért hagytál el? – nyögte Erik elhalva. Leena teljesen megdermedt.
- Erik én … - nyögte de a fájdalom ami elöntötte a testét lebénította.
- Mi-ért hagytad hogy meg hal – jak … Lee.. – de nem tudta befejezni. Leena látta bátya
szemét, látta benne a félelmet a haláltól, látta benne a könyörgést a segítségért majd végül kihuny minden fény benne és üvegessé válik a tekintet. Érezte ahogy elveszik ebbe a tekintetbe majd hallotta saját hangját ahogy sikítva felébred.
Zihálva ült az ágyban levegő után kapkodva. Egész teste remegett a soktól, patakokban folyt a könny az arcáról, érezte ahogy végig folyik az arcán majd az állán hatalmas cseppekben összegyűlve lehullik a kezére. Ahogy körbe tekintett látta hogy újra a szobájában van, néhány gyertya még égett ami segített neki felfogni hogy ez csak egy rossz álom volt. De sajnos ez nem volt elég ahhoz hogy elfejtse Erik tekintetét, a szét tépett testek látványát a pokollá változott ünnepséget.
- Istenem már megint… - mondta hangosan és a hajába túrt.
Ez volt a hatodik az elmúlt másfél hétben, ahogy sötétedni kezdett, Leena szorongani kezdett, akár hányszor kipillantott az ablakon csak a félelem fogta el sötét ég látványtól, de attól a perctől fogva hogy megjelentek a nap első sugarai a félelem elszállt, így hát inkább nappal aludt mint éjszaka. Bár az álmok néhol megváltoztak, még is mindig ugyan az történt. Újra és újra végig nézte ahogy lemészárolják az otthonát. Ha éppen nem volt rémálma azt csak annak köszönhette hogy az álmoktól való félelemtől nem mert elaludni.
- Annyira egyedül vagyok - bukott ki belőle és átkarolta remegő testét. Mióta Asmor
elhagyta tényleg nem volt senkije, és ez az egyedül lét egyre jobban kezdett rajta elhatalmasodni. – Nem erre most nem gondolhatok mert újra pánikolni kezdek – mondta hangosan és megmakacsolta a gondolatait.
Kikelt az ágyból hogy kissé felfrissítse magát és újra bele áshassa magát könyveiben. Ez volt számára jelenleg az egyetlen menedék a rémálmok szülte gondolatoktól. Kissé nehézkesen de végül is sikerült át botorkálnia a sok orvosi és egyéb mítoszokkal teli könyv kupacok között a szobán. Megnyitotta a csapot és fáradt a mosdó fölé görnyedt, hogy minél több vizet folyathasson arcára, majd a tarkóját is bevizezte. Ez már bevett szokás volt, a hideg víz valahogy mindig megnyugtatta zaklatott testét, elmúlt tőle a remegés.
Miután megfelelő hőméréslettre hűtötte tüzelő arcát visszament a szobába felkapcsolta éjjeli lámpáját gyújtott még néhány gyertyát és egy nagy vaskos könyvet fektette az ölébe „Az emberi idegrendszer” címmel. Ez volt jelenleg soron, a szerveken, csontokon, keringésen már átrágta magát. Úgy vélte ezzel tovább fejlesztheti gyógyítási képességeit hisz minél pontosabban tudja mi a baj annál könnyebb kezelni, bár ezt az elméletet a gyakorlatba nem sikerült még kipróbálnia.
Kis idő után szeme sarkából megpillantott a hajnal első jelét. Világosodott az ég, ez volt számára a jel, hogy vége a rémálmokkal teli éjszakának. Mosoly terült szét arcán és azonnal be is csukta könyve. Visszamászott az ágyba és kényelmesen bevackolta magát, amint lehunyta a szemét már aludt is.
Talán hat órát aludhatott vagy még annál is kevesebbet, amikor a nap első sugarai felkeltették, még is úgy érezte teli van energiával. Kikászálódott az ágyból és el is indult kedvenc boltja felé a reggeliéért. Úgy döntött, amíg majszolja a ropogós csokis buktáját, elsétál a Klán házba egyébként se ártana valami melót keresnie. Mire elérte a Klán házat olyan annyira nagy lett benne a hév egy munka iránt hogy szinte se lát se hall Dömötörként csörtetet végig – az egyébként üres – asztalok között.
A hirdető tábla fullon volt, több mint egy óráig tarot mire végig olvasta az összes hirdetést, és akkor még nem is választott. Hangosan kifújta a levegőt, ezzel erőt véve magán a további mérlegeléshez. Próbálta minél jobban szelektálni a lehetőségeket. „Hm ne legyen túl messze, mindenképpen megközelíthető legyen több féle járművel, lehetőleg ne legyen drága se a jegy, legyen valami innyecség is a menükön…” és így tovább… Leena végül annyi kritériumot halmozott fel magában, – persze ezek felét le se tudta ellenőrizni hogy valósak-e vagy sem – hogy végül csak három küldetés maradt. Végül egy korházi küldetésnél döntött, a hirdető táblára kiakasztott cetli szerint Oshibana korházaiban folyamatosan el tűnnek az újszülött csecsemők, és semmit nem tudnak ez ellen tenni az orvosok. Az ő feladata felfedni a tettes kilétét és megtudni miért teszi mindezt. „Ez nem hangzik rosszul”. gondolta és ezzel el is volt döntve melyik küldetést válassza. Talán azért is választotta ezt a küldetést mert szívén viselte a gyermek sorsokat, soha nem tudta ölbe tett kézzel nézni ha egy gyermeket bántanak. Hanyag mozdulattal tépte le a papírt és sietve távozott.
Az állomáson szokásos tömeg uralkodott, bár a legkisebb sort választotta ki, csak utólag jött rá hogy azért ez a legkisebb mert ez a leglassabb is. Majd fél órát várt a mire sorra került és újabb tízpercet vett igénybe mire kiadták a jegyét. Szerencsére mégígy is maradt elegendő ideje ahhoz hogy vegyen magának némi harapni valót és felszálljon a vonatra.
A vonaton hatalmas zsongás volt és bár azt tervezte alszik egyet míg oda ér, kifejezetten jó kedvre derítette a sok ember körülötte.
Így hát az eddig napoktól eltérően jó kedvel érkezett meg Oshibanába. „Na hát akkor keressük meg az a kórházat. Bár a papíron az ált több korházról van szó… Most akkor melyikbe menjek? Egyáltalán hány korház van?” – tette fel magában a kérdést. „Haj akkor nem maradt más esélyem hogy megkérdezzek valakit…” – döntötte el. Erre a célra egy helyi árust szemelt ki magának, aki hál istennek pontosan meg tudta mondani neki merre van a szóban forgó korház. Sietve neki is indult.
A kórházat nem volt nehéz észre venni rengeteg ablakával fehér falaival, de főként a „KÓRHÁZ” feliratú tábla miatt. Leena lassított a tempóján, nem akart lihegve érkezni. A kórház előtti parkban beteg és család tagjaik sétálgattak úgy tűnt élvezték a napsütést. Leena belépett a korházba ami igazából semmi újdonságot nem mutatott leszámítva az két fura alakot akik néhány lépéssel előtte álltak. „ Hm, ezek meg kik?” – futott át az agyán a kérdés, de nem sokáig törődött vele inkább a recepció felé vette az irányt.
- Jó napot, Leena vagyok a gyermeke tűnések ügyében érkeztem a Dragon Fang-ből. – trillázta fiatalos hangján.

Miután mindhárman megtaláltátok a recepciót, onnan azonnal továbbítanak titeket a főnökhöz. Ám ő nem ér rá, szóval a titkárnő. Tehát a titkárnő, elmondja nektek, hogy az újszülött szobát őrzik, ám bentről nem lehet nehogy elkapjanak valamit a gyermekek. Egy ajtó van, ott áll a kettő őr, ennek ellenére történik mindez. Más szobába nem tudják átvinni őket, mert nincs elég nagy sterilizált szoba, ha meg ketté osztják őket, egy őr könnyeben kijátszható. Elvezet titeket a szobához, ami most is szinte teli van. Bementek körülnézni , de védőruhát kell húznotok, amiben igencsak nehéz a járás. Bent a legtöbb gyerek alszik, a maradék meg sír, bent van egy nővér is és próbálja mindegyiket rendbe rakni. Ahogy szétnéztek, észreveszitek hogy a szellőzőn nincs rács, csupán egy lyuk a falon. Azt mondják a rács rozsdásodhat, ami problémák okozója lehet, ám a lyuk eléggé kicsi, nehéz lenne azon át közlekedni. Jobban szemügyre veszitek a falakat, és valami furcsát éreztek. A fal alján, valami fura van. Mikor közelebbről nézitek, kiderül hogy ott nincs is fal, ez csak egy mágikus álca. Egy csúszda van mögötte, ahol egy felnőtt is könnyen lecsúszhat, a tetején fogantyúk amelyeken könnyű felmászni. Addig írjátok a postot, míg eldöntitek hogy mi legyen( gondolom lecsúsztok de megadom a választási lehetőséget^^) a sorrend marad ez, de 3 nap a határidő!

Nick a bejárati ajtó előtt nem messze állt még és nézelődni kezdett a kórház várótermében. A sok szék, folyosó, ajtó és ember nem vett észre egy aprócska egy méter magas gyermeknek látszó fabábút. Senki sem hinné, hogy egy fadarab képes önállóan mozogni épp ezért a nagy sárga szemekkel díszített fekete gömb fejét az általánosság maszknak nézné. Egy hosszú kék galléros kabát viselt, ami a felső részén néhány barna bőrszíjjal volt összekötve. Függőleges ciánkék csíkokkal díszített, fehér buggyos nadrágot és kicsi utazó bakancsot hordott.
Miközben Nick méregette a környezetét, a kórház ajtaja kinyílt és egy Nick-nél fél fejjel alacsonyabb fiatal, halványkékhajú lány toppant be. Egy bőr topp és egy felső combig érő szűk rövidnadrág volt rajta. Jobb karján egy réz díszt viselt, ami apró szöveggel volt díszítve.
A lány, akit ezentúl nevezzünk Leena-nak - mert így hívták – gyors kimért léptekkel végig masírozott a várótermen, egyenesen a recepciós pultig, ahol már ott állt a Nyolcas Számúnak elkönyvelt egy méteres bábú. Kicsi termetével próbálkozott a pultnál, de sehogy se akaródzott észrevennie az ott ülő nővérnek.
Leena-t azonban a Nyolcasnál magasabb termete miatt könnyebben észrevették és amikor odaért a pulthoz fel is figyelt rá a középkorú hölgy. Eközben Nick sietve követte a lányt a recepcióhoz, mivel rossz előérzete volt a lány indítékával kapcsolatban, ugyanis nem látszott rajta egy betegség tünete sem. Nick értett az ilyenhez, mivel az előző életében – ő magában már csak így emlegette – sok orvosi ismeretre tett szert.
- Jó napot, Leena vagyok, a gyermek eltűnések ügyében érkeztem a Dragon Fang-ből – szólalt meg határozott, fiatalos hangján. Mielőtt még a kérdésre válaszolhatott volna a pult mögött ülő hölgy, Nick bevágódott Leena mellé és letámadóan szinte az arcába mászva szólt hozzá.
- Hé, szivi! Én voltam itt először, szóval enyém a meló.
- Tényleg? Akkor bizonyítsd is, szivi.
- Bocsánat, de én voltam itt előbb, ám csak egy kicsit érkeztem hamarabb…
Mindketten lenéztek a kisgyermeknek látszó bábúra. Csak Nick tarkóján csorgott végig egy izzadságcsepp, ugyanis nem halotta Nyolcas szívverését. Semmit nem hallott, ami életjelre utalta volna, de gyorsan összeszedte magát, mintha mi sem történt volna. Szívesen vitatkozott volna tovább, de látta a lány szemében, hogy nagyon makacskodna, ezért hajlandó volt eljátszani a társasági lény szerepét. A végén meg majd úgy is megpattan a teljes összeggel. Igen, ez volt a terve.
- Látom úgy se jutnánk dűlőre, csináljuk akkor hárman – vetette fel az ötletet Nick laza, csábos mosollyal a pulton támaszkodva. A többiek elfogadták az ötletét, így koncentrálhattak a munkára.
Tovább is küldték őket a kórház igazgatójához. A hölgy intett is egy épp arra járó nővérnek, aki készségesen felkísérte őket az intézmény vezetőjéhez. Bekopogott az ajtón és tovább is sietett. Az ajtón túlról egy „tessék” szűrődött ki, mire Nick kinyitotta és mindhárman beléptek a szobába. Innen még egy ajtó nyílt szembe, oldalt pedig egy íróasztal foglalt helyett, ami mögött egy húszas évek végén járó fiatal nő ült.
- Sajnálom, de Dr. Melvick nem ér rá, miben segíthetek?
- Az eltűnések ügyben érkeztünk, kérem adna nekünk némi információt erről?
- Persze, nos… elég különös eset. Én magam sem értem pedig az újszülöttek szobáját őrzik. Igaz csak kívülről, nehogy a kicsik elkapjanak bármit is. Tudják muszáj őket elkülöníteni.
- A lényeget – szólt közbe szárazon Nickolas. Ő is nagyon jól tudta ezeket a veszélyeket és nem volt kíváncsi a felesleges mellébeszélésekre. A titkárnő megköszörülte a torkát és folytatta.
- Nos, habár az őrök vigyáztak rájuk, mégis továbbra is el-eltünedeztek a csecsemők. Sajnos tehetetlenek vagyunk ez ügyben.
- Ezért vagyunk itt… mi – préselte ki magából Nick a szavakat. – Merre van a kórterem?
- Kérem, kövessenek.
A nő fölállt és sebes léptekkel elindult az említett helyiség felé. Néhány folyosó és lépcsővel később megérkeztek a két szinttel lentebb lévő szoba elé. Amikor megálltak Nick legrosszabb sejtelme igazolódott be. Ugyanis már jó pár száz méterrel arrébb hallotta a velőt rázó bömbölést, ami bentről szűrődött ki.
- Vegyék fel ezeket – húzott elő a szekrényből a titkárnő három védőruhát. Miután Leena-ra fölsegítette a ruhát és Nyolcasra fölerőszakolta Nick felé ballagott, de ő leintette.
- Nekem nem kell.
- Nincs kivétel, ez nélkül nem mehet be.
- Félreértett kisasszony. Én úgy értettem nem megyek be – szólt egyszerűen Nick és leült egy közeli székre. Társa – már ha nevezhetjük őket így – furcsálva nézték a jelenetet.
- Én a helyetekben a falakat kezdeném el nézni. Valahol nem úgy verődik vissza a hang, ahogy kéne. Már pedig hang az van bőven bent. – egy kis szünetet tartva folytatta – Menjetek csak, én hallani fogok mindent, ami ott bent történik.
Ez így is volt. Bár a csecsemősírás eléggé betöltötte a szobát, némi koncentrációval kitudta szűrni Leena szívverésének és mindkettejük lépésének hangját. Amint megtalálják a járatot és átmennek rajta, Nick a hang alapján könnyűszerrel követheti őket bármilyen másik úton a kórházban. Nick önelégülten összefonta maga előtt a kezeit és várta, hogy Nyolcas és Leena belépjen a terembe.

Kicsit félszegen álldogáltam a recepciós pult előtt, nem igazán vettek észre. Egy hófehér hajú férfi, akivel együtt érkeztem valamint egy fiatal lány volt az egyetlen, akik nem illettek bele a kórház egyhangú fehér köpönyegtengerébe. Lehetséges lenne, hogy ők is...? Végig sem tudtam gondolni a gondolatmenetet a lány máris odalépett a pulthoz és feltette a kérdést, ami az én ajkaimon (jelképesen) is ült. Leena a Dragon Fang-ből. Szóval egy varázsló. Már épp szóltam volna mikor a harmadik, a férfi közbeszólt Leena-nak. Szinte szikrázott közöttük a levegő, mikor kicsit félénken én is meg tudtam szólalni.
~Bocsánat, de én voltam itt előbb, ám csak egy kicsit érkeztem hamarabb…~
Mindketten lenéztek rám, látszólag meglepődtek. Már hozzászoktam, hogy nem vagyok valami mindennapi látvány. Szóval mindhárman a munkát akarjuk elvállalni. Most mi legyen? A fehér hajó srác felvetette, hogy mi lenne, ha összefognánk.
~ Én csak segíteni szeretnék, de azért egy kicsi pénzre is szükségem van… egyetértek az összefogással. A nevem Nyolcas, üdv. ~
Leena is beleegyezett, majd miután Nickolas is bemutatkozott elindultunk megkeresni a korház igazgatóját. A két ember ment elől, én csak hátul kullogtam csöndben, kicsit nehéz is volt lépés tartani velük a pici lábaimon. A kórházban jól megbámultak, de kivételesen nem csak engem, hanem az egész hármasunkat, hisz nem éppen ide illők voltunk, ahogy már említettem. Az igazgatónál is az történt, ami az úton, kiemelkedett, hogy a két társam eléggé erős személyiség így csak ők beszéltek, én pedig figyeltem alaposan, csöndben. Mondjuk, ha akartam volna sem tudtam én szólni, hisz ők hozzám képest óriási rutinnal rendelkeznek a más emberekkel való kommunikációban. Ami a mivoltomból adódóan nem meglepő ugyebár. A fiatal nő, aki helyettesítette az igazgatót Nickolas sürgetésére hamar elmondta a lényeges információkat és elvezetett minket a gyermekosztályra. Egy ablak mögött ott volt a sok kicsi baba. Elzárt helyiségben voltak, fontos a sterilitás és a tisztaság, mondták. Igaz nem értettem ezeknek a szavaknak a jelentését, de mikor odaértünk egy-egy furcsa védőöltözetet kellett magunkra ölteni, hogy semmi rosszat ne okozzunk a babáknak. Amíg én a ruhámmal vívtam csatát, hogy rám jöjjön, addig Leena is felöltözött, azonban Nickolas kijelentette, hogy ő kint marad. Kicsit furcsálltam, hisz kintről nem tud mit csinálni, de nem szóltam bele. A lány és én bebugyolálva beléptünk. Sok gyermek volt ott, bár az ágyak fele sem volt tele. Valamelyik aludt, valamelyiket etették és volt, amelyik épp ordított, hogy örömtől vagy valami rossztól nem tudom. Betotyogtam a szoba közepére, ahonnan azonnal kiszúrtam egy lyukat a falon, ami valószínűleg szellőző lehet, de még én sem fértem volna át rajta nem, hogy egy gonosz ember. Leena a falakat közelebbről vizsgálgatta, eközben az én figyelmemet egy mellettem alvó kisbaba kötette le. Olyan picike volt. Mindene pici volt. A keze kezecske, a lába lábacska, ujjacskákkal. Vajon én is voltam valaha ilyen…
Ekkor Leena szólított meg, hogy menjek oda. Odatotyogtam, egy fal mellett állt. Azt mondta furcsa dolgot érez, én is éreztem valami bizsergést. Ekkor átnyúlt a falon. Keze teljesen belelógott, mintha ott sem lenne a fal. Én is megpróbáltam megérinteni, ekkor vettem észre, hogy csak illúzió. Egy kis részen mágikus álcával leplezték a mögötte lévő lyukat és egy csúszdát. Ezen akár egy felnőtt ember is lecsúszhat, a mellette lévő kapaszkodókon meg feljöhet. Biztos itt vitték ki a gyerekeket! Leena-ra néztem, hogy most hogyan tovább.

- Hé, szivi! Én voltam itt először, szóval enyém a meló. – mondta lekezelő hangnemben. Leena agyát azonnal el öntötte a düh.
- Tényleg? Akkor bizonyítsd is, szivi. – vágott vissza csípősen. „Ch – folytatta magában – milyen pofátlan, és akkor mi van ha ő volt itt előbb, ha eddig nem tudott megmozdulni információért akkor már most se pattogjon! – mérgelődöt magában.
- Bocsánat, de én voltam itt előbb, ám csak egy kicsit érkeztem hamarabb…- szólalt meg Leena másik oldalán egy gyermek nagyságú emberke. Leena tágra nyílt gszemekkel meredt rá, fura kis ember volt meg kell hagyni magas nyakú kék kabátjában és és ciánkék csikos nadrágjában. Arcát Leena nem látta kalapja és termete miatt, de valahogy olyan kis tűnemények tűnt neki. „ De aranyos!!!” villant át a fején és már válaszolt is volna neki de ekkor feltünt valami. Nem érzi az illetát, míg a fehér hajú srácból áradt a bagó szag addig ő semmilyen illatot nem árasztott. „ Hm ez már furcsa… miért nem érez semmit?
~ Én csak segíteni szeretnék, de azért egy kicsi pénzre is szükségem van… egyetértek az összefogással. A nevem Nyolcas, üdv. ~
- Szia én Leena vagyok. – mondta neki még is mosolyogva.
- Látom úgy se jutnánk dűlőre, csináljuk akkor hárman – mondta de mindezt olyan hangon mintha soha nem is lett volna problémája a csapat munkával. Leena kérdőn kapta oda a tekintetté. Eléggé fura volt neki hogy hirtelen ilyen nagy csapat ember lett. „Ez nekem bűzlik, egyik pillanatban még még az ő melója most meg már dolgozzunk együtt ?!” mondta magában és egyúttal eldöntötte, hogy rajta tartja a szemét. Mivel nő nem tudott segíteni ezért tovább küldte őket az igazgatóhoz ahova egy nővér vezette őket. Az ajtónál Nick kopogott majd belépett amikor hallotta a „tessék” szót. bent egy asztal mögött ülő hölgy fogadta őket.
- Sajnálom, de Dr. Melvick nem ér rá, miben segíthetek? – kérdezte.
- Az eltűnések ügyben érkeztünk, kérem adna nekünk némi információt erről?- kérdezte Illedelmesen Leena.
- Persze, nos… elég különös eset. Én magam sem értem pedig az újszülöttek szobáját őrzik. Igaz csak kívülről, nehogy a kicsik elkapjanak bármit is. Tudják muszáj őket elkülöníteni.
- A lényeget – mondta szárazon Nickolas. „Ch… bunkó” - jegyezte meg magában Leena.
- Nos, habár az őrök vigyáztak rájuk, mégis továbbra is el-eltünedeztek a csecsemők. Sajnos tehetetlenek vagyunk ez ügyben.
- Ezért vagyunk itt… mi – mondta kissé akadozva – Merre van a kórterem?
- Kérem, kövessenek.
A hölgy felpattant és kisuhant a szobából. Leena is sietve utána ment de közben észre vette hogy a picike fiú nem igazán tudja tartani az iramot. Próbált lassítani és így a két kis „csapat” közé került. Amikor megérkeztek, a hölgy védőruhát nyomott a kezükbe amit kötelező volt felvenni.
- Vegyék fel ezeket – mondta, bár Leenának okozott kisebb problémát a ruha de a hölgy készséggel segített neki nem bele fulladni a ruhába.
- Nekem nem kell. - mondta Nick.
- Nincs kivétel, ez nélkül nem mehet be. – mondta a nő ellentmondást nem tűrő hangon.
- Félreértett kisasszony. Én úgy értettem nem megyek be – szólt egyszerűen Nick és helyet foglalt egy közeli széken. Leena nagyon furálotta, „Hát most meg mi van? Már nem kell neki a meló vagy mi? Vagy majd mi dolgozunk helyette is vagy hogy lesz?” de nem akarta magát felhúzni ezen. Inkább elindult befelé.
- Én a helyetekben a falakat kezdeném el nézni. Valahol nem úgy verődik vissza a hang, ahogy kéne. Már pedig hang az van bőven bent. – mondta Nick amin Leena kifejezetten meglepődött ezen a mondatán Nicknek. Ez a gondolat később se hagyta nyugodni. – Menjetek csak, én hallani fogok mindent, ami ott bent történik.
„Hallani? Azt meg hogy? Ez nekem nagyon fura, hogyan hallhatja?” – vacillált Leena de ekkor kinyílt az ajtó és beléptek Nyolcassal. Rengeteg gyerek volt benn, és tényleg nagy volt a hangzavar. A sok kis pici baba bent feküdtek a kis ágyakban szép hosszú sorokban. Leena kissé el is érzékenyült amint rájuk nézett de gyorsan össze kapta magát. Most nem gügyörészni van itt a gyerekkel – bár szíve szerint le ált volna velük foglalkozni – de erőt vett magán és sietve végig sétált a gyerekek között. „Na nézzük azt a falat – gondolta, kifejezetten kíváncsi volt Nick csak blöffölte vagy igazat mondott. Ráadásul ez sok mindent eldöntene vele kapcsolatban.
Elkezdett a fal mentén sétálni és tényleg a szoba hátuljában különös kis bizsergést érzett a bőrén.
- Te Nyolcas ide tudnál jönni egy picit, kérlek. – szólt oda neki. Nyolcas apró lábán oda sétált, de Leena mivel nem látta az arcát. Nem tudta most ő is érezi ezt vagy csak Leena buggyant meg.
- Van itt valami furcsa, asszem érzek valami bizsergést a bőrömön - és ahogy a falra mutatot óvatosan át is nyúlt rajta. Leena érezte ahogy a tarkóján égnek állnak a kis hajszálak. „Jó ég!”
- Mi ez? Illúzió? – tette fel hangosan. Ahogy a fejüket is át dugták egy csúzdát láttak lefelé, mellette pedig egy kapaszkodó volt.
- Áhhhhá ! – mondta dialdalom ittasan. Leena ránézet Nyolcasra, hogy akkor most hogyan tovább de látta Nyolcas is ugyan így tett.

Megtaláltátok hogy hogyan lopják a gyermekeket, de még nem tudjátok ki, és miért. Lecsusszantok a csúszdán, És egy meglepően tiszta csatornába érkeztek. Az benne a fura hogy az egyik vége teljesen el van torlaszolva, míg a másik megtisztítva. Nem tökéletes, de aki megtisztította ügyelt rá hogy jelentősen emelje a gyermekek túlélési esélyeit. Ahogy haladtok, egy elágazáshoz értek. Az egyik oldal olyan mint ahol jöttetek a másik pedig élesen kanyarodik és egy teljesen normális csatornarész. Nikolas te hallod hogy lecsúsznak, majd ki mész a kórházból és megkeresed e hozzájuk legközelebbi lejárót. Lemászol, és egyik oldalon egy durva kanyar van amely igencsak szutykos, a másik pedig le van tisztítva. Társaid a kanyaron túl vannak, és mivel úgy döntöttek, hogy valószínűleg a tiszta részen viszik a gyerekeket, ezért arra indulnak. Ám te észreveszed, hogy a másik irányban, egy rövid út után kis kanyar van, és azon túl tűz fénye. Hamar leesik hogy megtévesztés az hogy koszos a kanyar, így szólsz a többieknek, habár lenne esélyed egyedül csinálni, úgy érzed a kanyar mögött olyan dolog vár mellyel egyedül nem bírsz el. Szólsz a többieknek és így már hárman léptek a kanyarhoz. A túloldalán tűz ég, körülötte csontok hevernek. Ahogy tovább haladtok hirtelen hangokat hallotok magatok mögül, az előttetek lévő út pedig lezárul egy hatalmas kő által. Mögöttetek a csontokból három csontváz alakul ki. Az egyikük fegyverekkel is rendelkezik ennek 900 a VE-je, a másik kettőből egyiknek 550 a másiknak ami eléggé vézna 190 VE-vel. A postjaitokat a harc végéig, és három napon belül írjátok.

Nick a széken üldögélve hallgatta a szobában történő eseményeket. A környezetével már rég nem foglalkozott, hisz teljesen rá kellett koncentrálnia, hogy a gyerekek bömbölésétől külön válassza ideiglenes társai hangjait. Leena és Nyolcas szerencsére megfogadták Nick tanácsát és a falakat kezdték vizsgálni. Leena a fal mentén tapogatózva sétált végig, aztán pont a megfelelő helynél – amiről Nick beszélt nekik – megállt és vizsgálni kezdte.
- Te Nyolcas ide tudnál jönni egy picit, kérlek.
A fabábú picike lábaival megindult Leena és a szokatlannak vélt fal felé. Könnyű súlya miatt apró lábai alig keltettek zajokat, amihez Nick-nek hegyeznie kellett a fülét. Átlagos esetben ezzel semmi gond nem lett volna, hisz az évek alatt megedzette az amúgy is éles hallását, így akár már az emberek szívveréséből a következő tettüket is meg tudta jósolni, de most más volt. Túl nagy volt a háttérzaj és eddig így még sosem kellett figyelnie ennyire, és külön választania a két különböző típusú és erejű hangokat.
- Van itt valami furcsa, asszem érzek valami bizsergést a bőrömön.
Leena átdugta a kezét a lyukon, ahol az illúzió fal volt. Nyolcas is átnézett rajta a fejével, amit Leena is utána csinált. Ekkor mindketten rájöttek a csecsemő lopások módszerére. Nem teketóriáztak sokáig, fogták magukat és egyesével egymás után lecsúsztak rajta és a várost behálózó csatornahálózatba kerültek. Nick-nek több sem kellett fölállt a székről, ahol eddig hallgatózott és kiviharzott a kórházból. Miközben ment, a fekete köpenye csak úgy lobogott mögötte. Kilépve a főbejáraton rögtön jobbra fordult és gyors határozott léptekkel megkerülte a kórházat, aztán egy közeli csatorna fedőt kezdett keresni, amin lemehet a többiekhez. Egy kis mellékutcában meg is találta a keresett kanáris fedőt. Belenyúlt a lyukakba az ujjaival és megfeszítve az izmait felemelte és oldalra csúsztatta. Hirtelen irtózatos bűz csapta meg az orrát. Beletartott jó pár percig neki, míg megszokta ezt a szörnyű szagot. Eközben nézegette a lejárót és a mélységét. Tíz méterre vagy kicsit kevesebbre saccolta. Nem törődve már a bűzzel fogta magát és beugrott a csatornába. Elkapta a kezeivel a fém létrát és a bakancsaival oldalt rászorított a fémre, hogy ne essen le, majd így csúszott le egészen az aljáig. Hangos csattanással érkezett egy tócsába. Lent sötét volt és párás a levegő, a bűzről nem is beszélve. Középen egy vájatban folyt a szennyvíz, míg kétoldalt egy-egy kibetonozott perem volt, amin belehetett járni az egész helyet. Nick elindult a csatornában, mivel hallotta, hogy társai már előrébb tartanak. Futva haladt feléjük, hogy minél hamarabb elérje őket, de hatvan méter után egy elágazáshoz ért, ahol a járat kétfelé kanyarodott el élesen. A két kanyar mintha az abszolút ellentéte lett volna egymásnak. A jobb oldali gondozott és rendszeresen takarítottnak tűnt, sőt csatornához képest egész tiszta volt, míg a másik rendkívül koszos és mocskos volt. Nick hallotta társai zaját nem messze tőle a tiszta járatból. Szerinte is ez volt a logikus döntés, hisz egyértelmű lenne a legtisztább részen szállítani a babákat, azonban valami nem hagyta nyugodni Nickolas-t. Az elkövető eddig leleményességről és nagy mágikus erőről tett tanúbizonyságot, így túl egyértelműnek tűnt a higiénikusabb utat választani. Nick jobban szemügyre vette a következtetése után a mocskosabb utat, ahol kiszúrt egy pislákoló gyenge fényt. Ez neki pont kapóra jött, hisz nem kívánt társai a rossz irányba tartanak, míg ő tisztában volt az átveréssel és a helyes úttal. Egy lépést tett a bal oldali járat felé, de meg is torpant. Egy különös érzés járta át a teste összes porcikáját, amit talán ösztönnek nevezhetnénk. Egy ösztön, ami a veszélyre figyelmeztette Nick-et. Volt egy olyan érzése, hogy az elkövetkezendőkhöz egyedül kevés lenne ő maga, így hát fájó szívvel, de a másik járat felé lépett és hangosan belekiáltott.
- Az a rossz irány!
- Te vagy az fehérhajú?! – érkezett kisvártatva egy női hang kiabálása. Nick-nek persze elég lett volna, ha csak normál hangerővel szól vissza vagy suttog, mert azt is tökéletesen hallotta volna, de hát Leena ezt nem tudhatta. Miután Nick lenyelte a fehérhajú kifejezést válaszolt.
- Igen!
- Hogy kerülsz ide?!
Nick megforgatta a szemeit. Milyen kotnyeles lány, nem képes elindulni mikor szólok neki, hogy rossz irányba megy, gondolta magában Nick, azzal elindult feléjük az úton.
- Mielőtt bementetek volna a kórterembe, elmondtam, hogy menjetek nyugodtan, majd utánatok megyek, csak kellett valami alternatív halkabb utat találnom.
Mire véget ért a mondandója már látótávolságba is ért és mindenki láthatta végre a másikat. Leena azonban nem hagyta annyiban, tovább faggatózott Nick nem túl nagy örömére.
- Miből gondolod, hogy arra kéne menni? – tette fel a jogos kérdést, amire Nick csak sóhajtott egy nagyot, aztán belekezdett a hosszas kifejtésnek.
- A másik út kanyarulatánál fény szűrődött ki, ami valószínűsíti, hogy azt az utat rendszeresen használhatják. Bár elismerem az igazatokat ezzel a járattal kapcsolatban, hisz sokkal „sterilebbnek” nevezhetjük, mint a másikat. Arról nem is beszélve, hogy az elkövető, vagy elkövetők nagy leleményességről és mágikus tudásról tettek tanúbizonyságot, így ez az út túl egyértelmű választás lenne. Remélem sikerült meggyőzni téged és nem vesztegetünk további időt feleslegesen, végül is a csecsemők sorsáról van szó.
Nick reménykedett, hogy nem kell tovább győzködnie a lányt. Különösen, mert a lelke mélyén őszintén szólt a csecsemők sorsáról illetően. Bár nem szerette kimutatni, de igen is érdekelték az ilyesfajta dolgok. Semmiképp sem akart olyan szívtelen lenni, mint Eben. A beszéd stílust meg kénytelen volt visszavezetni a régi időkre, amikor még Eben-nek segített a kutatásaiban. Akkoriban, mindig ilyen stílusban beszélt. Muszáj volt visszatérnie az érvelős stílusra, mivel nem tudhatta mennyire sürgetős az idő és biztosra akart menni. Leena reakciót látva Nick elkönyvelte magában a sikert. Bár ez csak egy fél siker volt.
- Rendben, de azt még mindig nem értem, hogy találtál meg minket?
- Nagyon egyszerű. Szívverés, légzés, lépések és egyéb test által keltett hangok. Mindezeket már messziről képes vagyok hallani.
Kivéve az övéit, tette hozzá magában Nick Nyolcasra nézve egy pillanatra. Nála se szívverést, se légzést, se bármilyen más biológiai hangot nem érzékelt, amit rendkívül furcsált, de nem bolygatott. Nick nagyon jól tudta, hogy milyen az, ha valaki nem akar beszélni magáról és a mások által groteszknek titulálhatott nem mindennapiságáról. Visszanézett Leena-ra, akin látszott az elégedetlenség a válasszal kapcsolatban, de ő sem firtatott tovább semmit. Elindulhattak visszafelé. Pár méter után Nick-nek eszébe jutott a fehérhajú kifejezés és visszanézve a társaira megszólalt.
- Különben a nevem Nick. Nick Venom.
Hamar visszaértek a kanyarhoz és már fordulhattak is be a másik járatba. Mellékesen a szennyvíz nem haladt tovább egyik járaton se, hanem egy köztük lévő nagy rácsos csövön keresztül tűnt el még mélyebben a föld alatt.
Hőseink így hát befordultak a kanyarba, ahol valóban tűz égett, méghozzá egy csontkupac kellős közepén. Megkerülve a kupacot haladtak tovább, amikor is Nick zajt hallott.
- Vigyázzatok! – kiáltotta és hátra rántotta két társát. Ahova az előbb léptek volna mind hárman, ott lezárult az út. Szerencséjük volt, mert agyonnyomhatta volna őket a zár, ha a későn reagáltak volna. Azonban a szerencse nem feltétlenül kísérte tovább őket, hisz mögöttük újabb zörej hallatszódott, amit már mindenki halhatott. A csontkupac felé fordította mindenki a tekintetét, amiből csontvázak emelkedtek ki.
- Rock’n Roll!
A három mágus szétvált és kiszemelt magának egy-egy csontvázat. Nick a hozzá legközelebb esőnek futott neki és páros lábbal mellkason rúgta. A csontváz hanyatt vágódott, de meg se kottyanva, azonnal felkelt. Nick a rúgástól persze a földön kötött ki, de hátra vágva a kezeit fellökte magár és lábra érkezett, majd harcállásba pattant. A csontváz nem rendelkezett szívvel, aggyal, értelemmel, csak egy mozgó csonthalmaz volt, ami azt jelentette, hogy Nick nem tudta kikövetkeztetni a következő cselekvését. Mióta megtörtént a beültetés azóta először érezte ezt a rossz érzés, hogy úgy kell küzdenie, mint más normális embernek és ettől a tudattól fölállt a szőr a hátán. Hiába, annyira megszokta már a rendkívüli hallását, hogy nem is tudta mihez kezdene nélküle.
A csontváz közeledett és csontos ujjaival Nick felé kapott, aki persze elhajolt előle, viszont a közeledő térdkalács elől már nem sikerült, ami beépült a bordájába. Kicsit hátratántorgott szitkozódva és az oldalához kapott. A csontos rúgás fájdalmas volt, de korántsem vészes. Nick kezdett begurulni és egy köríves rúgással válaszolt vissza a vékony ellenfelének. A kemény bakancs eltalálta a célzott részt és letört három bordát, de semmilyen hatást nem mutatott, hisz a csontváz előrébb lépett és Nick felé ütött. Nick hátra szökkent és gondolkozóba esett. Rájött, hogy ennek így semmilyen hatása nem lesz. Végigmérte a csontvázat, valami kapaszkodót keresett ellene. Az erejét nem akarta használni, ha nem muszáj, hisz gyűlölte mutogatni mások előtt sárkányölő képességeit, hacsak az illető többet nem tud arról mesélni. Azonban szerencsére előbb rájött egy kézenfekvőbb megoldásra. A gerincoszlop az emberi test fő tartó oszlopa. Az átlagosnál nagyobb fizikai erejének köszönhetően nem jelentett különösebb kihívást nyers erővel eltörni a csigolyákból álló csontot. Nick kitért egy ütés elől és oldalra lépett, elkapta a csontváz bal kezét és kifeszítette maga felé, majd ökölbe szorított jobb kezével teljes erejével a gerincoszlopra ütött, ami azon a helyen darabokra tört és a csontváz így két részre esett. Elengedte a kezet és arrébb lépett tőle. Előhúzott a zsebéből egy doboz cigit. Kivett belőle egy szálat és a szájába vette, majd előkapott egy gyufát és meggyújtotta. Mélyen letüdőzte a füstöt, majd jólesően kifújta. Ilyenkor mindig valahogy feltöltődött minimálisan erővel.
A csontváz továbbra is mozgott a felsőtestével és Nick felé mászott, míg az előkészült a cigijével. A csontváz ekkor elérte és rámarkolt Nick egyik bokájára.
- Csak nem tudod mikor kell feladni…
Nick szívott még egy slukkot a cigiből, aztán a szabad lábával teljes testsúlyát beleadva rátaposott a csontos alkarra, ami szilánkosra tört. Az ujjak szorítása engedett és a ráfonódott kéz lezúgott a földre. Nick elrugaszkodott és páros lábbal ráugrott a csontváz koponyájára, szilánkosra törve azt.

Leena-ra fordítottam a fejemet és láttam a tekintetében, hogy ugyan arra gondolunk. Úgy vélekedtem, hogy együtt kellene maradnunk, hogy ne legyen baj ezért először ő ült le a csúszda tetejére engem pedig az ölébe vett és szorosan tartott, úgy csúsztunk le. Egy csatornában találtuk magunkat, legalábbis azt hiszem hisz még sosem voltam egyben sem. Körbenézve különösen tisztának tűnt annak ellenére, hogy mindenki azt mondja undorodik a csatornától mert büdös és koszos. Ez a hely még úgy mondd tisztának nevezhető volt, de az is lehet, hogy csak a rablók csinálták, hogy védjék a babákat. De akkor viszont jó rablók. Jó rablók? Hogyan lehet egy rossz ember jó? És hogyan... Ismét Leena segített visszatérni kusza gondolataimból. Szólt, hogy induljunk, hisz nincs vesztegetni való időnk. Igaza volt, én odatotyogtam mellé és megpróbáltam minél közelebb maradni hozzá hátha valami veszély les ránk, szinte bebújtam a "szoknyája" alá ahogy mondani szokás. Hamarosan egy elágazáshoz értünk. Két felé lehetett menni az egyik fele ugyan úgy ahogy eddig tiszta és érintetlen volt míg a másik már pont olyan ocsmány és mocskos mint ahogyan a csatornákra jellemző. Egyértelműnek tűnt, hogy az eddig tiszta úton haladó rossz emberek tovább tisztítottak egy járatot és ezen a nyomon követhetjük. El is indultunk benne amikor húsz méter után a társunk Nickolas hangját hallottuk utánunk kiálltani, hogy téves úton megyünk. Leena egyből ordítós szóváltásba elegyedett vele miközben szépen lassan visszaaraszoltunk. A fehér hajú társunk az elágazásnál várt és rámutatott, hogy csalafinta elkövetőink eddig is trükköztek és ezt bizonyítja a koszos út végén látható fényforrás is. Így hát el is indultunk a másik irányba, nem késlekedhettünk mert ezekben a percekben is szegény kicsi babák biztosan szomorúak a rossz emberek karmai között. A koszos kanyar túloldalán egy tűzrakást találtunk ez volt az a fényforrás. Nem volt ott senki csak csontok körülötte amit eléggé furcsálltam de tovább kellett mennünk. Ekkor hirtelen Nickolas engem is és Leena-t is hátrarántott mivel egy hatalmas kő zárta az utunkat előre és agyon is nyomott volna minket ha ő nem ment meg. Nem ez az egy veszély sújtott le ránk akkor, mögöttünk recsegve ropogva a tűz melletti maradványokból három csontváz emelkedett. Háromfelé váltunk hisz egy-egy ránk támadt.
Az egyik hozzám lépett és épp megigazította az alsó állkapcsát majd egy erőteljes ütéssel hanyatt lökött. Nem érzek fájdalmat és a favázam még tartja magát, de felállni már nem tudtam, mivel a csontváz már rám is vetette magát. Szerencsére még időben tudtam alkalmazni a varázslatomat, így a levegőben megállt és épp volt időm kigurulni alóla. A földnek csapódott és darabokra esett. Felálltam és a társaim felé fordulva épp leporoltam magam mikor ropogást hallottam magam mögül. Odafordultam, sajnos ennyiből még nem pusztult el, újra összerakta magát és már meg is ragadott. Két kézzel felemelt és a járat másik végébe dobott. A falnak csapódva a kristályom is kicsit megrázkódott ilyenkor mindig a lelkembe mart egy nagyon furcsa érzés amit úgy könyveltem el mint az embereknél a fájdalmat. Le is pottyantam a csontváz pedig már ott volt és grabancomnál megfogva felemelt, hogy újabb csapást mérjen rám. Én eközben izgatottan számolva a másodperceket, hogy újra megfagyaszthassam az időt örömmel konstatáltam, hogy letelt az öt másodperc. Ekkor a botommal amit még sikerült a kezemben tartanom olyan erősen csaptam a csontváz alkarcsontjára, hogy az eltört. Ekkor lepottyantam és ellenfelem elől oldalra próbáltam szökkenni közben alkalmaztam a Forzen Moment-et. Szerencsére kicsit mozgékonyabb voltam mint a csontváz így a varázslat hatósugara pont úgy érte, hogy teste megállt de a koponya épp kilógott hisz oldalt próbált követni a fejével. Ekkor felugrottam érte (mert magasabban volt mint én) két kézzel megmarkoltam és a mozdulatlan testről könnyedén letörtem a koponyát. A földre visszaérve leraktam és a botomat visszavettem a kezembe. A test ekkor újra elindult de még mielőtt elért volna szétesett hisz én a botommal teljes erőmből csapkodni kezdtem a koponyát amíg szét nem tört így a csontváz is végleg megsemmisült. Felálltam és a társaim felé néztem, akik úgy szint végeztek a támadóikkal.

Mivel mindketten a másiktól vártak választ így Leena gyorsan düllöre jutott. Le kell csúszni a csúszdán, bár utoljára kisgyerekként csúszdázott de hát nagy baja csak nem eshet egy csúszdától. Bár Nyolcasnak annál inkább… ahogy végig mérte a kicsi embert – aki egyáltalán nem tűnt embernek - kételyei támadta hogy kicsiny termete nem okoz e neki gondot, valamint jó lenne együtt maradni és azt azért nem látni még hogy nincs e benne elágazás ahol akár ketté is válhatnak útjaik.
- Szerintem le kéne csúsznunk, de jó lenne ha együtt maradnánk – mondta – tudod úgy könnyebb… - de nem tudta befejezni mert maga se volt azzal tisztában mit is mondjon és megbántani végképp nem akarta Nyolcast – megharagudnál ha egyszerre mennénk le, tudod a biztonság kedvért lehet vannak benne elágazások. – bár a mondat végén eléggé elhalkult a hangja.
Mivel Nyolcas nem mutatott ellenállást – igazából semmit se mutatott – így Leena úgy vette bele egyezett a dologba és beült a csúszdába. Ölébe kapta Nyolcast és meglökte magát, szorosan magához ölelte ugyanis attól félt valami baja lesz kis emberkének.
Hát mit ne mondjunk, nem volt akkor élmény mint amire számított, a levegő egyre hidegebb és büdösebb lett. Bőrén érezte hogy egyre párásabb a légtér és talán egy kicsit szűkül is bár ebben nem volt egészen biztos. Amikor leértek a csúszdán egy csatornában találták magukat, bár elég különös volt Leenának hogy kifejezetten tiszta, már amennyire egy csatornát tisztának lehet nevezni… Ahogy jobban körbe nézett egy hosszú folyosó nyílt elöltük.
Leena el is indult de a második lépés után feltűnt neki hogy Nyolcas még mindig ott áll egyhelyben ahova éreztek.
- Ó Nyolcas nem kéne mennünk? Ki tudja lehet a babák veszélyben vannak, jó lenne sietni nem? – kérdezte kicsit félve. Nyolcas egy bólintással válaszolt és elindult Leena után. Az út nem tűnt hosszúnak, végig szorosan haladtak egymás mellett. Nem kellett sok idő amíg egy elágazáshoz értek, az egyik út feltűnően tiszta volt a másik pedig egy igazai csatornaként nézett ki, pontosan mocskos büdös volt. „ Hm hát ha eddig tiszta volt az út amin haladni kellett akkor talán a tisztán kéne haladni. Ha logikusan végig gondolom a gyerek rabló először a tiszta úton halad, ahol a gyerek semmi betegséget nem kaphat el és akkor ezt a elvet követve a tiszta úton haladhat tovább, bár ha már el rabolja a gyereket akkor miért tisztítja ki az utat amin vissza. Kissé disszonáns ez nekem… Na mindegy próbálkozzunk!” – döntötte el magában Leena. Körülbelül harminc lépést után Leena hangokat hallott a másik irányból.
- Az a rossz irány! – ordította egy idegen hang. Leena azonnal felismerte. [color=LightSeaGreen] „A fehérhajú! De hogy kerül ő ide? Hogy jutott egyáltalán le?”
- Te vagy az fehérhajú?! – ordított vissza Leena.
- Igen! – jött a válasz.
- Hogy kerülsz ide?! – kérdezte Leena. Igazából ráakarta zúdítani az össze kérdését mint hogy hogy jutott le, hogyan tudja hogy itt vannak és honnan veszi hogy ez a jó irány de inkább vissza fojtotta nem akart végig ordibálni az utat és felfedni mások előtt, hogy itt vannak. Bár ez már mindegy volt.
- Mielőtt bementetek volna a kórterembe, elmondtam, hogy menjetek nyugodtan, majd utánatok megyek, csak kellett valami alternatív halkabb utat találnom. – válaszolta, hangjából érezni lehetett hogy kissé ingerült. „Ja tényleg!” – jött rá Leena és hangosan a fejére csapott. „ El is felejtettem! „
Eközben már elérték egymást, ez azért már kicsit jobb volt Leenának. Nem az ürességbe beszélt közben bízva hogy csak meghallja a címzett hanem most már az arcát is látta a fiúnak.
- Miből gondolod, hogy arra kéne menni? – kérdezte kíváncsian. Mentségére váljon nem kötekedésből tette fel a kérdést, még is Nick arcán az tükröződött, majd hogy nem személyes sértésnek veszi a kérdést.
- A másik út kanyarulatánál fény szűrődött ki, ami valószínűsíti, hogy azt az utat rendszeresen használhatják. Bár elismerem az igazatokat ezzel a járattal kapcsolatban, hisz sokkal „sterilebbnek” nevezhetjük, mint a másikat. Arról nem is beszélve, hogy az elkövető, vagy elkövetők nagy leleményességről és mágikus tudásról tettek tanúbizonyságot, így ez az út túl egyértelmű választás lenne. Remélem sikerült meggyőzni téged és nem vesztegetünk további időt feleslegesen, végül is a csecsemők sorsáról van szó. – mondta, Leena mondjuk felhúzta magát a hangsúlyon de inkább elfojtotta dühét.
- Rendben, de azt még mindig nem értem, hogy találtál meg minket? – tette fel az újabb kérdést.
- Nagyon egyszerű. Szívverés, légzés, lépések és egyéb test által keltett hangok. Mindezeket már messziről képes vagyok hallani. – válaszolta olyan természetes módon minta marhatrágya tulajdonságairól beszélne. „Nem tetszik ez nekem, nagyon nem tetszik! – könyvelte el magában Leena – hogyan hallhatta? Talán van erre valami kifejezett mágia amivel hallást lehet ki élezni? Vagy lehet hogy a mágiája hasonlít az én sárkányölő mágiámra? „ Leenának nem kerülte el a figyelmét hogy amint Nick befejezte a mondatot Nyolcasra pillantott, de ezt már végképp nem tudta mire vélni és jobbnak látta ha nem is kezd el ezen morfondírozni, úgyse bírná ki szó nélkül hagyni.
- Különben a nevem Nick. Nick Venom. – szólt hátra Leenának. Ő csak ezt egy mosollyal és fejbólintással nyugtázta. „Szóval Nick Venom.”
Ahogy a piszkos folyosón haladtak Leena az okon morfondírozott amiért gyereket rabolnak, ráadásul kisbabákat. Sehogy se fért a fejébe miért kellenek valakinek kisbabák. A járatban egy fáklya világította meg az utat de a fáklya körül csontok hevertek. Leena hátán végig futott a hideg, egyáltalán nem akarta tudni hogyan kerültek oda. Lépéseit megacélozva amennyire tőle telt nyugodtan haladt el a csont kupacok előtt, és minden erejével azon volt hogy ne gondoljon rájuk.
Ekkor viszont valami csörgést hallott és vele együtt Nick hangját.
- Vigyázzatok! – kiáltotta hátra rántotta Nyolcassal együtt. Az út lezárult ha nincs Nick most valószínűleg már csak a zár csapódását hallott volna, vagy még talán azt se. Már nyitotta is a száját de ekkor újabb csörgés halott maga mögül. A földön heverő csontok három csontváza álltak össze.
Leenának a szája is tátva maradt. „Ez egy… egy csontváz? És mozog? – tette fel magába a kérdést de a válassz villámként csapott bele – „Hulla!” - Azzal megrohanták az emlékek élőhalottakról újra meg előtt látta ahogy a zombik rá támadnak, arcuk kifejezéstelen, testük már oszlott. Orrában érezte bűzüket és látta Ericket ahogy vadul hadakozik, újra érezte testén a hideg nyirkos kezek fogását, és az őrjítő tehetetlen érzést, hogy nem tudja megvédeni. Eközben a jobb oldali csontváz pontosan őt vette célba, eleinte bizonytalan léptekkel indult felé de csak hamar megtalálta egyensúlyát és Leena felé indult. Koponyája egy pillanatra olyan volt mintha mosolyra húzná a száját, ahogy haladt Leena felé fel vett a földről egy dárdát és Leena felé suhintott. Leena mindezt homályosan érzékelte, igazából akkor tért magához amikor érezte ahogy a dárda az arca előtt suhan el le vágva ezzel néhány hajszálát. A dermedtség feloldódott és már újra képes volt mozogni. Azonnal jobbra vetődött, jobb kezével útitáskájába nyúlt közben egy percre sem vette le szemét támadójáról, majd egy kisebb kést húzott elő. A csontvár újra támadott de Leena sikeresen hárította késével majd balkarjával nagy lendületet vett és a csontváz jobb oldali bordáit vette célba. Öt bordát le is tört de a csontváznak mintha ez meg se kottyant volna. Kitért jobb oldalra majd dárdájával Leena felé bökött, Leena épp hogy el tudott ugrani előle de azonnal tudta kelepcébe került. A háta szorosan a falnak préselődött a csontváz pedig azonnal előtte termett újra szúrt. Leena balra lépett egyet majd jobb kezével a csontváz felkarcsontját vette célba, ami pillantatok alatt szilánkosra tört. A dárda ki esett a kezéből de Leena még nem fejezte be. Bal lábával mellkason rúgta az pedig jó néhány méter zuhanás után ért fölkdet, de hiába tört darabokra azonnal összeforrt. „MI VAN? „ – döbbent meg Leena, azzal utána ugrott és újra mellkason rúgta amitől újabb három métert zuhant a csontváz de a végeredmény ugyan az volt. Pillanatok alatt összeforrt és újra ott állt Leena előtt. „ANYÁD! NA MAJD ADOK ÉN NEKED FELTÁMADÁST!” – kapta fel a vizet azzal nagy lendülettel indult el a csontváz felé. Ezúttal a combcsontjára ütött egyet majd bordáit vette célba. A csontok hűségesen össze is törtek, de ez nem tartott sokáig. „ De ez meg hogy? Várjunk csak… ha figyelembe veszem hogy a csontoknak milyen szerepe van tartásban akkor elméletileg kell lennie olyan pontnak ami kulcsfontosságú a csontrendszerben. Tételezzük fel hogyha nem létfontosságú csontot ütök meg akkor újra össze tudja magát rakni, viszont ha ez igaz akkor a létfontosságú csont szétverése után már nem tudja magát össze rakni újra. Mondjuk ez csak elmélet… „– de nem volt már több ideje vacillálódni a csontváz újra ott ált előtte. Leena támadott elsőként.
- Sky Dragon Claw - mondta és egyenesen a szegycsontra célzott. Ahogy sejtette csontváz amint elvesztette azt a részét ami össze tarotta felsőtestét szét esett. Leena ezután a koponyát vette célba. „Ha nincs mihez kapcsolódjon a gerinc nem bírja tartani az egyensúlyát!” – és azzal szét zúzta koponyát. Ahogy számított rá a csontváz most már nem állt újra össze. Elégedetten nyugtázta a látvány és neki ált leporolni magáról a csata alatt felszedett port és némi mészt.

A koponya darabkái messzire szálltak, Nick pedig újabbat szippantott a dohányrúdból és mély letüdőzés után kifújta a füstöt, magasra nézve a fejével.
- Sky Dragon’s Claw! – hallatszódott a helység egy távolabbi pontjáról. Nick rögtön odakapta a fejét és tágra nyílt szemekkel bámulta a szélpengék suhanását, ahogy keresztülvágták a csontváz szegycsontját. Nem akart hinni a fülének. Hallásának, melyre olya büszke volt eddig, most nem akart hinni. A tény, viszont akkor is tény marad. Leena bizony egy régi típusú sárkányölő volt. Nick álmában sem gondolta volna, hogy valaha is találni fog sárkányölő mágiát használó egyént. Leena-n pedig jeleit sem tapasztalta eddig. Bár megkell hagyni nem is keresett ilyen jegyeket, hisz miért keresne valaki olyan valamit, amit nem is hiszi, hogy találna.
Nick agyában pörögtek a gondolatok, közben észre sem vette, hogy cigijén a parázs már szinte teljesen elérte a szűrőt. Egy erőteljesebb köhögés után kivette a szájából és leguggolva elnyomta ellenfele medencecsontján a csikket.
- Mindenki egy darabban van? – mondta felállva és a környezetet pásztázta. Ezt igazából csak Nyolcas miatt kellett csinálnia, hisz Leena-t eddig is látta és ha nem is látta volna, akkor is hallás alapján pontosan tudta volna hol van, viszont Nyolcas egy különös eset volt.
Csak hamar őt is meglátta és mindenki valamilyen módon visszajelzett a kérdésre egy pozitív választ. Újra összeállva folytatni akarták az útjukat, de képtelenek voltak rá az eltorlaszolt járat miatt. Nick nézegetni kezdte a hatalmas sziklát.
- Biztos át lehet ezen jutni valahogy. Kell, hogy legyen egy kapcsoló vagy bármi.
Mindenki keresgélésbe kezdett. Egy óra alatt az egész helyet átkutatták az utolsó négyzetcentiméterig, de semmi kapcsolót, vagy valamilyen aktiváló berendezést nem találtak. Nick már azon gondolkodott, hogy talán kénytelen lesz átmarni valamilyen erős méreggel a sziklát, de addigra szerencsére Nyolcas és Leena rájöttek egy érdekes dologra. Bár utólag nem csoda, hisz nekik már volt tapasztalatuk az illúziókkal. A szikláról kiderült, hogy valójában egyszerű, mégis hatékony és jól megalkotott káprázat. Első tapintásra fizikailag érzi az ember, azonban hosszabb érintés után egyszerűen átnyúlhat rajta. Ez esetben is így történ a három mágussal, akik egyszerűen átsétáltak az úttorlaszon, ami ezután nemes egyszerűséggel eltűnt, mintha ott sem lett volna.
Hőseink egy hosszúnak tűnő és rendkívül sötét folyosóra keveredtek. Az elejére még beszűrődött egy kis fény az előző helységből, de a végét már nem láthatták. Túlságosan is a homályba burkolózott baljóslatúan. A folyosó falán azonban még a gyengécske látási viszonyok ellenére is könnyűszerrel észrevették a felsorakozó fáklyákat. Nick a baloldalhoz lépett és leemelt egyet a tartóból. Ez idő alatt Leena és Nyolcas a jobb oldalhoz vonult. Leena is levett magának egy fáklyát, azonban mikor meglátta, hogy Nyolcas apró termete miatt nem éri el – pedig nagyon próbálkozott – gyorsan kisegítette.
Nick elővette a gyufáját és meggyújtotta a sajátját, majd az égő fáklyájával a többiekét. Így már valamivel többet láttak és tovább haladhattak a folyosón.
A látás viszont nem mindig a legjobb. Sokszor a boldog tudatlanság a helyesebb út. A háromfős csapat a fáklyák fényében folytatta tovább útját. A fény segítségével észrevehettek a folyosó falán lévő üregszerű bemélyedéseket. Mindegyik ilyenben egy-egy felfüggesztett csontváz árválkodott. Hol egy jól megtermett felnőtt és, hol pedig egy szinte újszülötté. A meglehetősen lélekbevágó látványban a legfurcsább a csontok vékonysága volt. Ha azt nézi az ember nem tudott volna különbséget tenni felnőtt és gyermek között. Nick-nek sikerült elvonatkoztatnia a megrázó látványtól és észrevette ezt a furcsa biológiai tényt és ezzel talán nem volt egyedül.
Tovább haladva kezdték csak elérni a jéghegy csúcsát. A következő beugrásnál egy normálisnak mondható, hús-vér emberi testet láthattak. Azonban egy aprócska hiány miatt nem volt nevezhető normálisnak. A testben nem volt szív. A mellkasán egy lyukon át csövek vezettek a testbe, amik még működésben tartották a többi meglévő szervet. A csövek között belehetett látni a test belsejébe. Nick asszisztált már orvosi műtétekben is, de ehhez hasonlót még sose látott. Az ilyen fajta kegyetlenséget pedig mélyen elítélte. Szemforgatva ment tovább a többiekkel.
A következő bemélyedésben mágusaink elérték a kegyetlenség totális csúcsát. Az elv, hasonló, mint az előző testnél, ám itt számottevő különbség volt. Ezúttal egy kisbaba élettelen testével ismételték meg. A piciny testből rengeteg cső kanyargott ki, amikben különféle folyadékok ömlöttek. Ahogy szörnyülködve nézték a pöttöm testet, az láthatóan folyamatosan öregedett. Nick undorodva az ilyen fajta emberi kegyetlenségen oldalra fordította a fejét és eltorzította az arcát.
A közelből hirtelen hangokat hallott. Embereket, akik folyamatosan közeledtek. A lépések alapján megállapította, hogy hárman vannak. Egyelőre semmi meggondolatlan és hirtelen dolgot nem cselekedett. Várakozott, hogyha támadnak, azt higgyék övék a meglepetés előnye.
Bárminemű támadás helyett azonban megálltak és beszédre nyitotta az egyik a száját. Nick lassan, indulatos arccal feléjük fordult.
- Á! Nézzétek, vendégeink vannak! Ahogy látom, csak a csaj szervei hasznosíthatók. A többit ne kíméld!
Undorodva mérte végig ezeket az utolsó senkiházi rohadékokat. A középen álló férfi egy passzos fekete ruhát viselt, amihez pont illet fekete haja melyet arcába fésülve hordott. Arcát egy pillantásra engedte, hogy lássák, aztán azonnal megfordult és hátrahagyta társait.
A másik kettő továbbra is velünk szembe állt. A hátrébb lévő férfi egy szürke köntösszerű ruhát hordott, kopasz fején pedig megcsillant a fáklya fénye. Az előrébb álló fickó egy fiatal, vékony, ám izmos testtel rendelkezett. Haján ápolatlanság látszódott, zöld szemei pedig üregesek, akár egy halotté. Az első férfihoz hasonló fekete, passzos ruhát, ám a lábán hatalmas csizmát, kezein pedig speciális, rúnákkal borított kesztyűt viselt. A jobb kezét sárga színű rúnák, míg a balt kékek borították. Oldalra tartva a balkezét, megjelent benne egy óriási méretű kard, aminek a pengéjét a kesztyűn lévő rúnákhoz hasonló ábrák borították. Mindemellett kék láng borította be az egész pengét.
A férfi kezdeményezett. A csapat felé ugrott egy szempillantás alatt és félköríves csapással támadt. A pengét körülvevő lángokat szerencsére mindenki ügyesen elkerülte.
Leena ekkor elborult aggyal, meggondolatlanul neki rontott a támadónknak, aki egy egyszerű jobb egyenessel kiütötte. A lány eszméletlenül, rongybaba módjára hullott a földre. A férfi itt nem állt meg. Leena irányába haladt és magasba emelte a kardját, hogy lecsapjon rá. Nyolcas ezt nem hagyta annyiban, Leena és a támadó közé szaladt és megfagyasztotta az időt körülötte. Mivel a férfi benne volt a mágia egy méteres hatósugarában, így teljesen leblokkolt. Csak úgy, mint Nick, viszont ő nem a mágiától, hanem a látványtól. Ennek az oka pedig egy előbukkanó emlék volt. Pontosan ilyen időmágiát használt Eben is, mint Nyolcas. A révületből Nyolcas ébresztette fel Nick-et.
- Most támadj! – hallotta Nyolcas hangját, aki közben Leena-t húzta arrébb. Nick bólintott és közelebb lépett egyet, aztán mély levegőt vett és felkészült, hogy támadjon, amíg van rá lehetősége.
- Poison Dragon’s Roar!
Nick egy tölcsér formájú mérgező gőzt okádott az ellenfelükre. Mire a mérgező anyag végig ment rajta, addigra az idő mágia is lejárt. A férfi teste megremegett és már-már úgy tűnt, hogy összerogy, de erőt vett magán és határozattan állva maradt. Dühös tekintettel méregette a mágusokat. A méreg helyenként látszódott a testén lila foltok formájában, de olybá tűnt, hogy az immunrendszere és a szívósága erőteljesebb, mint az átlagembereké. Újra elindult hőseink felé, azonban a mozgása kicsit nehézkésebb volt. Leena szerencsére eddigre újra talpon volt és ismét beszállt a közdelembe. Előhúzott egy tőrt és azzal próbált támadni, ám eredménytelenül. A férfi gyorsabb volt nála és teljesen védekezésre kényszerített őt. Nick kapva a helyzeten, amíg Leena lefoglalta a fickót, mögé került és úgy próbált támadni. Fölugrott és a könyökével a lapockája alá szúrt, majd sorozni kezdte a hátát ütésekkel. Egy jobb és egy bal egyenes után a férfi ingerülten hátra fordult és átlósan vágott a kardjával. Nick előre tudta a mozdulatot ezért sikerül félrehajolni előle, azonban a következő ütés elől nem sikerült már, habár azzal is tisztában volt. Egyszerűen gyorsabb volt nála és hiába tudhatta hova és miként fog ütni tehetetlen volt.
Jobb kézzel egy hihetetlenül erős köríves ökölcsapást kapott be, majd a következő ütés alulról érkezett az állára, amitől hanyatt vágódott.
Leena megpróbált közbelépne, de a férfi fordulva hasba vágta a kardja lapjával és ellökte őt. Vigyázott nehogy megsebezze súlyosan a szerveit, mivel ő még értékes lehetett a számukra, nem úgy, mint Nyolcas vagy Nick. A férfi ekkor figyelmét Nyolcasra fordította és felé tartott, hogy apró darabokra vágja a kéken lángoló kardjával. Nyolcas hátrálni próbált, de útját állta a fal, így nem volt menekvés. A férfi elérte és lesújtani készült, de Nyolcas az utolsó pillanatban megfagyasztotta az időt. Nick eddigre feltápászkodott és összeszedte magát. Észrevette a kényes helyzetet, majd rögtön Nyolcas segítségére sietett és becsúszott a kard alá, majd megragadta Nyolcas és együtt csúsztak tovább a földön. Leena is összeszedte magát és úgy döntött, most ő indít támadást, azonban az időből kifutott, így elúszott a nagy lehetősége. A férfin az idő mágia hatóideje, ami öt másodperc volt letelt és lecsapott a kardjával, azonban semmit sem talált el, csak a földbe vágott egy vájatot.
Leena akkor érte el a férfit és a magasba ugorva rögtön rá is támadt.
- Sky Dragon’s Claw!
A fickónak éles reflexei lehettek, mivel azonnal képes volt reagálni Leena támadására és a felé tartó szélpengéket egy egyszerű kardsuhintással félrelökte, amik a szomszédos falba csapódtak be. Ekkor hirtelen a bal kezével elkapta Leena nyakát és a magasba emelte, aztán a mellette lévő falba passzírozta. Leena a csapódás erejétől felnyögött.
Nick ekkor ért vissza támadt rá a férfira gyorsan mielőtt még bármi komolyabb sérülést okozhatott volna Leena-nak.
- Poison Dragon’s Twin Fang!
Nick egy keresztező csapással támadt. A kezeit méreg borította be, mintha hatalmas fogak lettek volna és telibe kapva a férfit, hátravágódott elengedve Leena-t. A méreg, amit Nick használt egy idegrendszer lassító toxin volt. Lassan, szinte robotikus mozgással próbált feltápászkodni a földről. Közben Nick fölsegítette a földről Leena-t, aki intett neki jelezvén, hogy jól van, így végül elengedte. Most a lányon volt a támadás lehetősége.
- Sky Dragon’s Roar!
Leena száját egy vízszintes tornádó hagyta el, ami eltalálva a férfit még messzebbre lökte. Nyolcas is felsorakozott a két sárkányölő mellé, akik szaporábban szedték a levegőt a fáradság miatt.
Sajnos ennyivel viszont nem úszták meg. A férfi feltápászkodott és megfogta a másik kezével is a kardot. Amint a sárgarúnákkal teli keze hozzáért a kard markolatához, a penge körüli láng megváltozott. A kékhez folyamatosan hozzáadódott a sárga, aminek az eredménye egy zöld színű láng lett.
Ordítva a három mágusnak rontott és hadonászni kezdett a kardjával. Újabb vízszintes vágással nyitott, amit Leena és Nick hátra szökkenéssel, Nyolcas pedig egy egyszerű lebukással védett ki. A penge tovább szaladt és hatalmasat robbanva a falba csapódott.
- Sky Dragon’s Heavenly Blade!
Leena ekkor beborította a kezét az alkarcsont közepéig széllel, ezzel egy pengét formálva rajta és azzal támadt. Egy ütést tudott bevinni, ami felhasította a férfi ruháját és bőrét, de azonnal ellentámadásba kezdett, így Leena kénytelen volt hátrálni.
- Poison Dragon’s Twin Fang!
A mérgezett támadás ismét hátra taszította a kardos férfit, ezáltal egy lélegzetvételnyi időt hagyva hőseinknek. Nyolcas rukkolt elő egy ötlettel ez idő alatt a többieknek. A terv egyszerű volt. Nick bedobja Nyolcast a férfi elé közvetlenül, ő pedig lefagyasztja az időt körülötte, aztán pedig a többiek minden erejükkel támadni fogják.
Leena is besegített a dobásba a saját mágiájával.
- Arms!
Nick testét ekkor hatalmas erő járta át. Úgy érezte, mintha fizikai ereje sokszorosára nőne. Fölkapta Nyolcast és egy jól irányzott dobással a férfi felé dobta. Az ellenfelük sem várta tétlenül a támadást. Magasba emelte a kardját és Nyolcas felé csapott, aki a levegőben oldalra fordulva épphogy elkerülte a pengét. Csak a ruhájából szaggatott le némi darabot. Amint elérte használta a mágiáját és lefagyasztotta az időt, majd a férfi mellkasáról elrugaszkodva elugrott és eltűnt az útból. Leena és Nick egymásra néztek aztán bólintottak. Egyszerre vettek egy mély lélegzetet, hogy kiadják mindenüket, emilyük csak van.
- Sky Dragon’s…
- Poison Dragon’s…
- …Roar!!!!
A két tölcsér egybefonódott és egy erőteljes támadássá alakult, ami pontosan mellkason találta a férfit. Amint letelt az idő a férfi előre lépett egyet, majd kiejtette a kardot a kezéből és térdre rogyott, aztán pedig elhasalt a földön.
A második férfi az egész harc alatt csak meredten bámult előre. Csak mikor a társa elhasalt akkor kapott észbe és végigmérte a helyzetet, majd felvette a nyúlcipőt és futni kezdett.

A csatának vége. Körbetekintettem társaimon, látszólag ők még könnyebben is vették ezt az akadályt mint én. Örültem, hogy nem esett bajuk, de ez még nem változtatott a tényen, hogy a kicsi emberbabákat nem találtuk még és az utunkat egy torlasz elzárja. Leena és én odamentünk megvizsgálni. Végigsimítottam a felületén, ez most igazi volt, hisz hallottam ahogy koppan a fatenyerem rajta. Elkezdtem jobbra-balra araszolni és tapogattam, hátha találok valamit, vagy kapcsolót, vagy bármilyen helyet ahol megtudom tolni egy kicsit. Sajnos rosszul léptem az egyik pillanatban, amit egy a lábam előtt heverő csontdarab is elősegített. Felbuktam és előre este, egyenesen neki a falnak. Az megtartott, vagyis csak meg kellet volna, hogy tartson. Helyette a földre estem, át az úttorlaszon. Körülnézve rájöttem, hogy ez is csak egy illúzió volt, csak sokkal jobb mint eddig. A többiek számára már el is tűnt, hisz észrevéve ezt át is jöttek rajta. Egy nagyon sötét folyosó tárult elénk. A végét nem láttuk, a külső fény csak arra volt elég, hogy kivegyük a falakon lévő fekete fáklyák körvonalait. Nickolas, Leena levettek egyet egyet, én is megpróbáltam de az apró termetemmel akárhogy próbáltam ugrani nem sikerült. Szerencsére a lány kisegített, majd a fiú tüzet csiholva nekünk is adott belőle. Ahogy haladtunk előre a falakban bemélyedéseket láthattunk, csekély fáklyánk fényei pedig azokon belül különféle méretű csontvázakat mutattak felfüggesztve. Nem szerettem a csontvázakat, valahogy úgy éreztem olyanok mint én, test nélküli vázak, amik igaz nem élnek, de biztos nem lehet kellemes dolog. De akkor megpillanthattuk azt. Egy élő ember is volt az egyik mélyedésben, vagyis nem vagyok benne biztos, hogy élt. A teste fel volt nyitva, belül láthattam a belsőségeit, meg egy furcsa gépet ami működteti, hisz nem volt benn szíve! Azt hiszem ilyen érzés lehet a hányinger az embereknél. Lelkem összeszorult, a látvány teljesen lesokkolt. Hogy lehet ilyet tenni valakivel? Elfordítottam a fejem és a mellettem álló Leena lábát átkarolva arcomat a lábához szorítottam. Mellette haladtam tovább, alig mertem néha lopva oda-oda tekinteni. Bár ne is próbáltam volna. Nem sokkal mellette egy ugyan ilyen módszerrel preparált gyermeket, kisbabát láttunk meg. Ez volt az utolsó amit bírtam. A gondolataim teljesen felkavarodtak. Mi ez? Ki művelhet ilyet? Mi ez? Másik emberekkel, élőlényekkel... hogyan művelhették ezt? Egy kisbaba! ....
Nem mertem elengedni Leena lábát, nagyon féltem, dühös is voltam, valamint nem értettem. Miért? Ekkor hangokat hallottunk meg.
- Á! Nézzétek, vendégeink vannak! Ahogy látom, csak a csaj szervei hasznosíthatók. A többit ne kíméld!
Mondta egy férfi mögülünk. Megfordulva épp láthattuk ahogy a fekete ruhás alak megfordul és elmegy, hátrahagyva a két társát, egy kopasz és egy fiatal férfit. A fiatal nagyon furcsán nézett ki, nem volt valami jó állapotban, kezein színes rúnák borították. Hirtelen a semmiből elővarázsolt egy hatalmas kardot és ránk támadt. A fegyvert kék láng borította, a fiú gyorsan mozgott. Suhintott, a kék lángok elől két társam kitudott térni, nekem pedig csak kicsit kellett lehajolni, hisz amúgy is kicsi voltam. Leena oldalra ugrott, el tőlem majd dühödten rontott a fiúnak. Az sikeresen védte a lány támadását és megütve őt ellökte magától. Leena eszméletlenül zuhant arrébb, a támadó pedig utána. Ekkor valami megmozdult bennem, reflexszerűen viselkedtem. Odarohantam Leena elé (már amennyire tudtam) közé és a támadó közé álltam aki már sújtott volna le a kardjával rám, mikor eszembe jutott, hogy varázsolni is tudok. Előrenyújtottam gyorsan a botomat és az idő megfagyott körülöttem, vele együtt.
~Most támadj!~ kárvallottam Nickolasnak, míg arrébb húztam a lány testét, hogy biztonságban legyen. Nickolas szájából méreg zúdult a fiúra, aki eközben újra mozogni tudott. Nem tudom miféle anyagot okádott rá, de nem igazán volt eredménye, habár lassabban tudott mozogni. Leena hamarost vissza is nyerte az eszméletét, meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e de ő már pattant is és egy késsel támadt az ellenfélre. A két társam heves küzdelembe keveredtek a fiúval, aki jóval erősebbnek bizonyult. Én kicsit tétlenül álltam, nem tudtam mit tegyek, láttam ahogy egyre több veszélyes ütést kapnak a barátaim, ezért indulatomban a földről egy kődarabot ragadva nekivágtam az ellenfélnek. Valószínű, hogy meg sem érezte, ellenben felém fordította üreges tekintetét. Megindult és ismét magasra emelte a kardját. Elkezdtem futni a másik irányba, vagyis csak akartam mert mögöttem már fal volt. Mikor visszafordultam ő már ott volt előttem, de ismét meg tudtam fagyasztani az időt. Alig vettem észre, de Nickolas eközben oldalról becsúszva elkapott engem és kicsúsztunk a csapás alól, mire lejárt a varázs a fiú csak a földbe tudta vágni fegyverét. Leena támadott ismét, de nem sikerült, ismét nehéz helyzetbe keveredett, de Nickolas sem volt rest. Pár pillanatig ismét csak tétlenül álltam, mert lenyűgözött a két sárkányölő ereje, igaz akkor még nem tudtam, hogy mi ez és mik ők, csak azt láttam, hogy hasonló módon küzdenek. Együttesen, az erejük jóval megnehezítette a fiú dolgát, sikerült végre kárt okozni benne. Ekkor azonban, az eddig egy kézzel forgatott kardjára két kézzel fogott rá, a körülötte lévő lángok most zöldek lettek, újult erővel támadott meg minket. Nekem is mozdulnom kellett, hisz ereje nagy volt. Egymás mellé kerültünk mindhárman. Az ellenfélé ész nélkül támadott, védekeznünk kellett, társaim támadásai csak karcolgatták, végső eredményt nem tudtak produkálni. Az agyam pörgött, hogy hogyan segíthetnék. Nickolas egy támadással hátrébb szorította, így volt egy kis időm. Rájöttem mit kell tennünk.
~ Nickolas! Ha közel tudsz engem juttatni, egy méteren belül, akkor lefagyasztom és elkaphatjátok!~
Bólintottak mindketten, majd ekkor Leena számomra ismeretlen varázslatot használt Nickolason, aki ezután olyan könnyen emelt fel, mintha nem lenne súlyom. Mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy röpültem máris a fiú felé, aki csapott, de sikerült a levegőben fordulva kikerülnöm, majd a hasának csapódtam. Nem esett el, erősen tartott, azonban megkapaszkodtam a ruhájában és megfagyasztottam az időt. Ekkor elrugaszkodtam a mellkasáról, elugrottam, majd bukfenceztem párat egészen a falig. Visszapillantva már csak annyit láttam, hogy egy hatalmas méregfelhő és egy hurrikán kombinációja elsöpri a magatehetetlen fiút. Mikor elállt a füst, még próbált volna tovább harcolni, de nem tudott, összeesett. El is feledkeztem a másikról, aki ekkor fogta magát és elfutott. Összeszedtem magam és a társaimhoz siettem.

Végül leporolta mind két kezét majd újra a helyet kezdte fürkészni. A füst forrását kerestem amit még harc vége fele érzett meg, hamar meg is találta Nick személyében. Kissé kaparós füst Leena számára egy nagy kérdőjel volt. Nézte ahogy Nick a vékony kis fehér rudat a szívja és élvezettel fújja ki,többször látta már ezt a mozdulatot amióta újra az emberek között élt de soha sem kérdezte mi ez. Pont olyan volt ez számára mint a fényképező gép ami Leena szerint csakanyit tud hogy villog egyet és kész. Szíve szerint megkérdezte volna, mi a jó ég az és miért szívják a férfiak de be kellett látnia ennek most nincs itt az ideje.
- Mindenki egy darabban van? – kérdezte Ninck miután elnyomta a cigit.
Leena csak bólintott válaszként majd miután Nyolcas is így tett, azon kezdett vacillálni, hogyan tovább.
- Biztos át lehet ezen jutni valahogy. Kell, hogy legyen egy kapcsoló vagy bármi. – mondta Nick.
A torlasz ajtóhoz ment, követve Nyolcast és vizslatni kezdték. Leena megkocogatta ujjával de a válaszul csak kemény hangot kapott. Mélyet sóhajtott majd oldalra indult és a falat kezdte tapogatni. Igazából maga sem tudta hogy mit keres, talán egy meglazult téglát ami mögött egy nyitógomb rejlik?! Tovább lépdelt, szép lassan körbe járta az egész helységet de semmi szokatlant nem látott. Ekkor eszébe jutott hogy hátha van valami szag ami alapján elindulhatna. Behunyta a szemét és koncentrálni kezdett, igyekezett a körülötte lévő hangokat kizárni a fejéből és csak a szaglásra koncentrálni. Légzése egyre nyugodtabb lett, ahogy szép fokozatosan kiélesítette érzékszervét. Érezte Nickolas testének az illatát, ami meglépően finom volt számára. Ezen meg is akadt egy pillanatra de magára parancsolt, hiszen most nem ezzel kell foglalkoznia. A hogy mélyet szagolt a levegőbe érezte a még kis koncentrátumba benne keringő mész és száradt csontok szagát, a nedves föld poshadt szagát, majd pedig tőle távolabbról száraz fa szagát érezte. Ez viszont már érdekes volt számára. „Hogy kerül ide száraz fa?” Azonnal kinyitotta szemét és az illat irányába fordult, de ott csak Nyolcas ált. Épp az egyik fal mellett araszolt. Leena értetlenül nézte, biztos volt benne, hogy nem tévesztette össze semmivel sem az illatot és hogy az irány is megfelelő. De akkor hol van a fa? „Nem értem” - mondta magában azzal Nyolcashoz sétált. Arra számított talál majd valami apró dolgot ami segítségűkre lehet de ekkor viszont Nyolcas megcsúszott és egyenesen a falnak esett. A gond csak az volt hogy nem koppant vissza a falról, hanem félig eltűnt benne. Leena riadtan kapta oda a fejét. „Jesszus!” – futott végig az agyán. Oda lépett Nyolcashoz és ekkor vette észre amire valószínűleg már Nyolcas is rájött. Ez a fal csak egy illúzió, bár sokkal masszívabb és jobb mint az előző de attól még csak egy illúzió. Ahogy Leena a falra helyezte kezét érezte néhány másodpercig az a hideget amit egy kőfal áraszt de aztán ez az érzés szerte foszlott és a fal is át engedte Leena kezét, nem habzott tovább ő is tett egy lépést a fal felé és lába kényelmesen talajt fogott. Ott ált félig a falban. Közben Nick is észre vette a furcsaságot, és mikor már mindhármán átléptek az illúzión egy hosszú sötét folyóson indultak tovább. Leenának nem volt sok kedve a sötét folyóson haladni de nagyon volt más választása. Szerencsére nem kényszerültek a vaksötétbe tapogatózni mert Nincknél volt gyújtó és a falon sorakozó fáklyákat meg tudták gyújtani. Bár nem volt túl nagy lángja és elég kevés fényt adott emiatt, de a semminél jobb volt. Ahogy egyre beljebb és beljebb haladtak Leena gyomrában a feszültség növekedni kezdett. Egyre idegesebbé vált, izmai megmerevedtek, úgy érezte a helység egyre szűkebb lesz, és lassacskán rájuk omlik. Leena jobb oldalt haladt Nyolcas mellett Ninck pedig bal oldalt. Időközben szerzett magának egy fáklyát – és Nyolcasnak is, aki alacsony mivoltából fakadóan nem érte el a fáklyákat így hát le emelt neki egyet - de véleménye szerint ettől semmi sem változott, ugyan olyan félhomály szerű képet látott mint eddig. Továbbá haladva viszont valami olyan dologgal találkoztak amit talán soha nem is lett volna szabad látniuk. A falakban üreg szerű mélyedések voltak, amikben csontvázak voltak felakasztva. Leena dermedten ált a csontváz előtt, először fel se tudta fogni mit lát. Ahogy lassan tudatosult az agyában a csontváz képe végig futott rajta a hideg. Undort és szánalmat érzet, undort a rideg falon logó csontváz iránt, és szánalmat egykori tulajdonosa iránt, vajon ő akart volna hogy ezt tegyék néhai maradványaival? De nem csak egy csontváz volt akivel ilyen gyalázatosan bántak. Leenát viszont igazán a csecsemő csontvázak sokkolták. Apró pici gyönge csontok, kirakatba illő módon voltak felakasztva. Leena egyszerűen nem akarta elhinni amit lát. „ Ez… ez lehetetlen… ez a gyerek még egy éves sem lehetett, pontosan akkora mint… mint egy újszülött. Hogy tehették? Hogy lehet valaki ilyenre képes?!” - Leenát szó szerint rázta a düh és a félelem, minden csontjában fájdalmat érzet, azt a szomorú fájdalmat mint amikor elveszítünk valakit. A fájdalom félelemmel keveredet, igen félt attól aki ezt tette. „Vajon mikre lehet képes? Ez egy szörnyeteg…” A félelem egyre jobban elhatalmasodott rajta, rettegett, hogy mire oda érnek már késő lesz, és a kicsik akiket elraboltak akiket szüleik várnak, már nem fognak élni, és ők semmit sem tehetnek már értük. Eszébe jutott családja és ahogy brutálisan lemészárolták. Érezte ahogy könnyek futnak a szemébe és szép lassan lecsordulnak az arcán. Elfordította arcát a fénytől és fáklyát és kitartotta, hogy ne láthassák társai ahogy sír, ajkába harapott hogy elfojtsa a benne felfelé tolakodó szavakat. Tisztában volt vele hogy remeg de bármennyire is igyekezett uralkodni testén nem ment neki. Közben a csontváz bámulva feltűntnek milyen szokatlanul vékonyak a kis csontok. Egy új mozdulattal el tudta volna törni őket. Bele gondolni se mert mit tetettek a babával. „ Megölöm meg fogom ölni!” - mondta magában határozottan. Életében először mondott ilyet, és most komolyan is gondolta. Majdnem annyira gyűlölte az elkövetőt mint Cadriant, azért amit tett. „Ez meg bocsáthatatlan!” Érezte ahogy belül kiserken a vér ajkán, a vér íze kissé nyugtatóan hatott rá, segített rendezni gondolatait.
De a java még csak hátra volt, és ebből egyikük sem sejtett semmit. Leena álmaiban se merte volna gondolni, hogy ennél lehet már borzalmasabb, pedig lehet és erre nem is kellett sokat várniuk. A következő beugrásban egy húsvér emberi test volt. Leena teljesen leblokkolt a test láttán, csak állt és nézte fagyottan. Mellkasán – pontosan a szívük helyén - egy lyuk tátongott, amiből több cső indult kifelé. „ De hiszen ez lehetetlen.. ilyen nem lehetséges… nem…” - bizonygatta magába Leena, rengeteg orvosi könyvet olvasott már, és gyógyítóként tudta a szív létfunkciós szerv minden élőlény számára – nincs ami keringesse a vért, nincs ami oxigént juttasson a sejtekhez… így… így nem lehet életben valaki.” – hiába győzködte magát a test nagyon is életben volt, már amennyire a csövek még ehhez a világhoz kötötték.
De az ezután látottakat már nem tudta feldolgozni. Egy csecsemő feküdt a mélyedésben szíve helyén egy feketén tátongó lyukkal amiből úgy fent csövek kúsztak ki. Leena ökölbe szorított kézzel ált a csecsemő félig élő félig holt teste felett és zokogott. Hiába csukta be a szemét a gyermek látványa bele éget az agyába, képek villóztak szeme előtt. A kicsi kezei , csukott karikás sötét szemhéja, apró lilás színű lábacskái… Nem bírta tovább kinyitotta a szemét de a látvány csak még jobban elborzasztotta. A kicsi test láthatóan öregedett, Leena sejtette miért. A szív nemcsak vért pumpál és mozgásban tartja a szerveket, hanem a szervezeten belüli töltések kiegyenlítést is elvégzi a ritmikus szabályszerű rezdüléseivel. Valószínűleg a szervezetben lévő pozitív és negatív ionok és töltések felborultak így a belső anyagszállítás nem megfelelő ütemben, mennyiségben és idő alatt zajlik, ami sejt elöregedést végül elhalást okoz. Borzalmas volt számára látni a kis teste, pontosan tudta ez a gyermek megfog halni előbb vagy utóbb és ő semmit sem tehet. Megakarta gyógyítani, fel is emelte a kezét a kis gyöngye test fölé de ekkor hangokat hallott, megfordult de nem tudta mit tegyen.
Nézzétek, vendégeink vannak! Ahogy látom, csak a csaj szervei hasznosíthatók. A többit ne kíméld! – szólalt az idegen fekete ruhában. Leena alig bírta fogni amit mondott. „ a csaj szervezi hasznosíthatók” – visszhangzott a fejében „szervei.. szervezi… hasznosíthatók… a szervezi” - nem az döbbentette meg igazán, hogy mit akar vele tenni hanem hogy nem volt elég egy gyerek… több kell neki, másokkal is ezt a szörnyűséget akarja tenni. Még több élő ember kell neki, még több ártatlan gyerek. Eközben a férfi megfordult és otthagyta a másik kettőt. A két férfi mereven ált ott, az egyik szürke köntösben volt kopaszfején csillogott a fáklyák fénye míg a másik jóval erősebbnek tűnt. Zöldszeme olyan volt mint egy élőhalotté, az élet legcsekélyebb szikrája sem látszott benne. Kezén fura kesztyűket viselt amikre rúnák voltak feljegyezve kitárta bal kezét és egy kardot hívott elő amin kék lángok égtek, de Leena mindebből semmit sem érzékelt. Teljesen elborította düh és nem akart mást csak ölni. Egy vadállat lakozott a lelkében aki most előtört belőle.
A férfi nekik rontott egy félköríves csapással amit egy ugrással elkerültek de Leena nem bírt tovább állni, és esztelenül neki támadt a férfinak. Puszta ököllel akarta szétverni de a férfi sokkal gyorsabb volt Leenánál, bal oldalról érkező öklét könnyűszerrel kikerülte és egy hatalmas csapást vitt be a gyomorszája fölött jobb karjával. Leena az ütéstől hátra repült majd a falról a földre hullott mint valami rongy darab. A férfi újabb támadásba kezdet és az eszméletlen Leena felé fordult de még mielőtt kardjával lecsapott volna rá Nyolcas elé ugrott és megfagyasztotta a teret.
A férfi megdermedt a varázslattól de vele együtt Nick is bár őt nem érintette a varázslat.
- Most támadj! – ordította Nyolcas miközben apró kezével Leenát húzta arrébb.
- Poison Dragon’s Roar! - Leena eközben lassacskán kezdett magához térni. Nem látott mást csak sötétséget, közben émelyítő fájdalmat érzett mindenhol. A hányinger kerülgette csak nagy nehezen fogta fel hogy valaki vonszolja. Nehézkesen kinyitotta szemét és egy elmosódott képet látott valami barnás dologról. Ahogy egyre jobban kitisztult a tér előtt felfogta hogy ez a föld. Megpróbált megmozdulni, de sokkal jobban fájt neki mint ahogy számított rá. Nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát és próbálta felfogni mi is történik. Nyolcasra nézet, majd Nicket kereste de amikor meglátta, hogy Nick éppen a férfival harcol már mindent értett. Megakarta köszönni Nyolcasnak hogy megmentette de nm volt rá ideje, félt, hogy Nicknek baja esik. Ez a férfi sokkal erősebb nála. Felpattant és két ugrással a támadója előtt termet, bal kezében tőrét szorította, felülről támadott látványosan az ellenfélre, aki az blokkolta is kardjával. Ninck közben a férfi háta mögé került és sorozni kezdte a hátát. „Ez az!” – futott át Leena agyán és már indult is jobb ökle a támadó bordái felé de a férfi Leena rejtett támadást is észre vette, megcsavarta kardját és pontosan Leena jobb oldali bordáit vette célba. Leena még időben kapcsolt és hátra ugrott, épp időben mert még két másodperc és már el is érte volna a káken lángoló penge, majd hátra fordult és egy újabb körcsapással támadott végül egy jobb egyenest vitt be Nick állához. Nick hátra zuhant. Leena látta ezt és megpróbált Ninck és a férfi közé kerülni de a támadó kardja markolatával egy hatalmas ütést mért be újra a gyomorszája fölé, Leenának esélyes volt a támadás kivédésére a vakfoltjából jött.
- Nick! - kiáltotta rémülten Leena, megpróbálta felmérni hogy mekkora sérülést kaphatott a fiú de nem volt rá elég ideje. A férfi látva hogy Leenát és Nincket ledöntötte Nyolcas felé fordult, Leena közben erősen küzdött az eszméletvesztés ellen, a falba kapaszkodva tornászta fel magát. „Nem.. nem.. nem eshetek össze… Nyolcas!” – futott végig az agyán amikor meglátta, hogy Nyolcas felé közelít. Látta ahogy a férfi magasba emeli lángoló kardját. Nyolcas tett néhány lépést hátra de falnak ütközött, nem volt hova lépnie. „Úristen NE!” - futott át Leena agyán de akkor újabb varázslattal lefagyasztotta a teret Nick pedig egy gyors ugrással ott termett és kikúsztak a kard alól.
Leena most teljes erőből a férfi felé iramodott. Néhány lépéssel előtte felugrott és bal karján gömb formában szelet hozott létre egyenesen a férfi bal vállát célozta.
- Sky Dragon’s Claw! – ordította de a férfi elkerülte a támadást. Leena nem akart hinni a szemének a férfi karjával egyszerűen ellökte magától a szélpengéket. Leena viszont eközben vészesen zuhant a férfi felé… egyenesen a kezébe.
Erős kezével megragadta a karját, Leena érezte hogy keze fojtogató bilincsként zárul torkára, kezével a férfi csuklóját fogta és próbálta leszedni magáról de hiába, majd egy erős mozdulattal a falba passzírozta. Leena a fájdalomtól amit a jobb lapockájában és fejében érzett felnyögött.
- Poison Dragon’s Twin Fang! – ordította Nick. A férfi elengedet Leena nyakát aki a földre rogyót levegő után kapkodva de egyszerűen nem akart hinni a szemének… Nick sárkányölő. De nem volt ideje ezen gondolkozni, Nick már ott is volt mellette kezét vállára téve segítette fel, miközben ő még mindig nehézkesen vette a levegőt. A támadó láthatóan lelassult Nick támadásától, de erőt vett magán, és még addig támadott amíg a méreg hatása tartott.
- Sky Dragon’s Roar! – ordította el magát és tornádót okádott a férfira. A férfi repült egy három méter és hangos puffanással landolt a földön.
Leena nézte a férfit és dühe még mindig tombolt benne, Nyolcas érkezése zökkentette ki. De a támadó újra felállt és ekkor már mindkét kezével fogta kardját amin zöld lángok jelentek meg.
Ordítva támadt rájuk közben esztelenül hadonászott kardjával. Az egyik vízszintes csapásánál Leena és Nickolas hátrább ugrottak míg Nyolcas csak a földre bukott. Leena azonnal látta, hogy Nyolcas mennyire kiszolgáltatott helyzetbe került csak egy kardcsapás és neki vége. A penge eközben a falba csapódott hatalmas robbanással.
Leena azonnal támadásba lendült mielőtt még a férfi rájöhetne Nyolcas kiszolgáltatott helyzetére. Kezét egymása mellé tartotta ezzel mágikus kört idézve meg majd a csuklójáig széllé változatta. A szél pengék formájában rendeződött és Leena megindult a férfi felé.
- Sky Dragon’s Heavenly Blade! – ordította a támadása talált is felvágta a férfi vállától szegcsontig a bőrét de az azonnal vissza támadt ezzel hátrálásra kényszerítve Leenát.
- Poison Dragon’s Twin Fang! – érkezett Nick támadása, amitől hátraszorult.
Ekkor Nyolcas egy tervel rukkolt elő.
~ Nickolas! Ha közel tudsz engem juttatni, egy méteren belül, akkor lefagyasztom és elkaphatjátok! – mondta. Leenának is tetszett az ötlet egyesült erővel biztos kitudják ütni. Nem is gondolkodtt rajta egyszerűen reflexből cselekedett.
- Arms! – ordította és kezét maga elé nyújtotta Nikolas karjának irányába és erősen koncentrálni kezdett. Azonnal érezte is ahogy az ereje Nickolas kezébe áramlik. Nick felkapta Nyolcast és elhajította. A férfi felkészült a támadásra és Nyolcas felé csapott de ő oldalra vetőtve kikerülte azt. Abban a pillanatban lefagyasztotta a teret, Leena pedig tudta itt a lehetőségük. Nickolasra nézet és egyszerre bólintottak. Nem kellett semmit se mondaniuk, mindketten tudták mire gondol a másik.
Mély lélegzettet vettek és egyszerre ordították el magukat.
- Sky Dragon’s…
- Poison Dragon’s…
- …Roar!!!!
Támadásuk egybe fonódva tölcsér formájában száguldott az ellenség felé ami pontosan a mellkasán találta el. A férfi megingott egy pillanatra ahogy Nyolcas mágiája vége tért és kiejtve kezéből a kardot össze esett. Társa csak bámulta a jelenetet majd villám gyorsan megfordult és lélekszakadva elrohant. Leena utána akart menni, de ekkor már érezte gyorsító mágiájának az utóhatását. Lábai kezdték fel adni a szolgálatot, meginogtak és ő megcsuklott. Térden ülve pihegett „ Ezen a gyorsításon még dolgoznom kell, nem igazán szoktam hozzá ehhez a fajta életerő átadáshoz…” – jegyezte meg a magában.

A legyőzött férfi üvegese szeme lassan megtöltődött élettel, mintha egy mély álomból tért volna vissza. Nickolas-nak kezdett összeállni a kép, miért is nem hallotta a férfi belső hangját konkrétan.
Az alak megrázkódott és esetlenül, de felült törökülésbe. A fejér dörzsölgette, majd a három ifjú mágusra pillantott.
- Bocsássatok meg, hogy rátok támadtam, de nem tehettem másképp. Hatalmas ereje van ennek a fickónak...
Ezután a négy mágus beszélgetésbe elegyedett, melynek a fő mozgatórugója az ismeretlen fegyver mágus volt. Bizonyosságot nyert a dolog, amire Nickolas is hajlott. A csapat szervkereskedelemmel foglalkozik, de nem is akárhogy. A banda egyik tagja felelős a kisbabák gyors fejlődéséért. Rövid idő alatt képes elérni, hogy a szerv a kívánt fejlettségre érjen, aztán áruba bocsáthatják. Persze ilyen természetellenesen felgyorsított fejlődés mellett az a szerv legfeljebb egy évig használható. A szervezetett, viszont csak a profit érdekelte, ez számukra egy említésre nem méltó tényező volt. Nick-nek hányingere volt az ilyesfajta undorító emberektől.
A férfi tovább mesélt a csapatról, amiben kiderült, hogy a többi két alak is mágus. Az egyikük egy illuzionista, aki az eddigi szemfényvesztésekért volt a felelős. A harmadik tag pedig egy bábmágus, vagy legalábbis valamilyen mozgató mágiában jártas egyén volt. Ebben nem volt biztos.
Ezután magáról kezdett mesélni. Ő is az eltűnések miatt jött ide, de még a csontvázaknál elkapták és méreggel elaltatták, majd onnantól kezdve ő lett a bábú és kényük-kedvük szerint mozgatták.
- Csak mennyetek tovább, az út egyenes és ne foglalkozzatok semmivel. Itt minden illúzió! Ha harcra kerül a sor, akkor figyeljetek az árnyékokra és a furcsaságokra, hogy tudjátok mi valódi és mi az, ami hamis. Ne csak nézzetek, lássatok is! – intette óvá a három mágust a férfi. – Ne haragudjatok, de eléggé megviseltek az itt történtek. Szívesen segítenék, de előbb pihennék. Lehet utánatok tudok, majd menni.
Nickolas a fal mellé segített a férfit Leena segítségével. Nekitámasztották a falnak, hogy minél kevesebb izmát használja és nyugodtan ülhessen, amíg jobban nem lesz.
- Köszönjük. – szólt neki Leena kedvesen, Nick pedig egy biccentéssel jelzett.
- Sok szerencsét! – szólt még oda a mágus csapatnak, akik közben megindultak az ismeretlenbe. Az elődjüknek igaza volt és valóban csak egy egyenes folyosóról volt szó.
Nick sírásra lett figyelmes a távolban, amiből megtudhatta, hogy jó felé mennek, bár egy egyenes szakaszról nehéz lett volna rossz irányba menni, ő azért óvatos volt.
- Valaki sír…
A többiek fülelni kezdtek, de ők nem hallottak semmit, de ez nem volt szokatlan. Néhány percnyi séta után azonban már a többiek is meghallhatták azt a sírást a kanyarnál, amit Nick is hallott már jó pár száz méterrel ez előttről.

Az ellenfelet legyőztük, elterül a földön. Végre fellélegezhetek (persze csak átvitt értelemben) hisz vége a csatának. Az eddig illesztő, üreges szemekbe hirtelen visszaszáll az élet és az öntudat, a srác egy rázkódás után eszmelétéhez tér. Megszólít minket, hangja nem dühös, még csak nem is ellenséges. Beszédbe elegyedik Leena-val és Nickolas-sal, amiből kiderül, hogy ő valójában nem is egy gonosz ember, hanem az egyik elmenekült mágus gonosz varázslattal irányította őt. Nem hallottam még efféle varázslatról, de nem kételkedtem benne. Sok furcsa de többnyire érdekes dolog van amit még nem ismerek. A történet többi része pedig olyan volt amit bár sosem ismertem volna meg. Kiderült, hogy ez a gonosz emberek szervezete, kisbabákat lop, varázslattal gyorsan felneveli majd eladja a szerveket. Egyre dühösebb és fájdalmasabb érzelmek kavarogtak bennem. Mivel a fiú eredetileg olyan mágus mint mi és ő is ezen a munkán dolgozott, segít nekünk, hisz ő maga már harcképtelen. Utat mutat nekünk és mi késlekedés nélkül a gonosz emberek után eredünk. A csatorna bonyolult hely, így csak elindulunk amerre elfutottak, de nem biztos, hogy arra is lesznek. Még mielőtt egy elágazáshoz értünk volna Nickolas felhívta a figyelmünket, hogy valaki sír. Ezt először nem értettem de amikor ott álltunk az elágazásnál már én is hallottam. A hangot kezdtük el követni.

Lassacskán összeszedte magát de még mindig nagyon gyenge volt, feltornászta magát álló pózba és az ellenség mellé. Ahogy ránézett nem is nagyon tudta meg mondani milyen érzések kerítették hatalmába, egyszerre volt benne szánalom düh, megvetés, utálat. De ekkor a férfi üres tekintet megtelt élettel. Pislogott egyet-kettőt, és arcán mintha az élet halovány nyomait lehetett volna felfedezni. Leena ijedten hátrált egy lépést és támadó pózt vett fel. Lihegve figyelte támadóját ahogy cetlik botlik jobbra balra. Láthatóan nem tudta tudatosan uralni a testét irányítani a végtagjait. Végül még is sikerült magát törökülésbe tornáznia. Leena érthetetlenül figyelte az esemény sort.
- Bocsássatok meg, hogy rátok támadtam de nem tehettem másképp. Hatalmas ereje van ennek a fickónak...- szólalt meg. Leena egyszerűen nem hitt a szemének. Közben a többiek is od mentek mellé. „Ez az ipse az előbb még ki akart nyírni, most meg cseverészni próbál?!” A férfi erőtlenül dülöngélt a földön láthatóan nem tudta rendesen megtartani az egyensúlyát.
- Te… te nem velük vagy? – kérdezte meghökkenve Leena.
- Nem, én fegyver mágus vagyok csak a bábmesterük a varázslattal írányított, vagy legalább is szerintem irányító mágiát használ. – válaszolta.
- Tehát akkor egy bábmester csinálta ezt. – mondta halkan Leena magának, közben lekuporodott a férfi mellé.
- Nem, ő csak az egyik a háromból. Akivel találkoztatok már nem bábmester, az ő csak a szervekkel foglalkozik.
– Csak szervekkel foglalkozik? Hányan vannak ezek? – hördült fel Leena.
- Hárman. Egy aki a csecsemőkkel foglakozik, egy báb mester és a harmadikról csak annyit tudok, hogy illúzió mágus. Szerv kereskedők, a csecsemők is csak a szervek miatt kellenek, valamilyen módón felgyorsítják a csecsemők fejlődését, és a szerveiket eladják, de ezek a szervek nem sokáig életképesek, talán egy évig de annál tovább semmiképp. - Leena szörnyülködve hallgatta a férfit. Soha még csak elképzelni sem tudta, hogy ilyen szörnyűség megtörténhet.
- Ez borzalmas… - mondta elhűlve. – De hogy tudott irányítani a irányító mágus? Mit csinált veled? – kérdezte a férfitól.
- Hogy pontosan mit csinált azt nem tudom, csont vázakkal harcoltam, de erős altatóval voltak mérgezve. Elvesztettem az eszméletem. – Leena gondolta hogy a férfi csak azért nem folytatta meg maga se tudja mi történt ez után. – Én magam is az csecsemő eltűnések miatt vagyok itt.
A férfi ezután elmagyarázta Leenáéknak merre kell menniük.
- Csak mennyetek tovább, az út egyenes és ne foglalkozzatok semmivel. Itt minden illúzió! Ha harcra kerül a sor, akkor figyeljetek az árnyékokra és a furcsaságokra, hogy tudjátok mi valódi és mi az, ami hamis. Ne csak nézzetek, lássatok is! Ne haragudjatok, de eléggé megviseltek az itt történtek. Szívesen segítenék, de előbb pihennék. Lehet utánatok tudok, majd menni. - mondta. Nickolas és Leena a fal mellé támogatta a férfit. Leena bízott benne hogy semmi baj nem esik ez után, de még is olyan rossz érzése volt.
- Köszönjük. – szólalt meg kedvesen Leena.
- Sok szerencsét! – válaszolta nekik.
Elindultak a férfi által javasolt irányba, és pontosan ahogy mondta telis teli volt illúziókkal. Leena azon törte a fejét vajon ha nem segít nekik a fegyvermágus, hányszor tévedtek volna el? Ekkor azonban Nick kizökkentette a gondolkodásból.
- Valaki sír… - mondta halkan.
Leenába a megfagyott a vér, azonnal fülelni kezdett. Eleinte semmit nem hallott, de ahogy tovább haladt egy elágazás előtt már hallotta. Valaki sír. A hang fizikai fájdalmat okozott Leenának, a dühe pedig lépésről lépésre nőni kezdett.

Odaértek az elágazáshoz és halljátok ahogy szívbemarkolóan sír valaki, hangja alapján egy kislány lehet. Könnyű megmondani hogy a jobb oldali leágazásból jön a hang. Itt a döntés ideje! Előre mentek tovább, vagy lefordultok jobbra? Megvitatjátok a kérdést és arra juttok hogy ez illúzió. Tovább haladtok immár futva. Még sok hasonló csapda próbál lecsapni rátok, de nem hagyjátok magatok. Az út a legvégén egy hatalmas ajtó van.
Belökitek, és mögötte egy nagy terem vár. A teremben körben asztalok vannak rajtuk mindenféle üvegek, lombikok, csontok. Három fickó áll a terem közepén és éppen olybá tűnik hogy csomagolnak. Nem igazán zavartatják magukat, ám mikor közelebb léptek, csontvázak serege jelenik meg körülöttetek. Ezek csak elterelések, de azoknak nagyon hasznosak. Iszonyúan irritálók, és mindenhonnan méreg csöpög belőlük. Szerencsére nagyon béna a mozgásuk, kis összefogással nagyon könnyen leveritek őket. Mikorra végeztek a három fickó is befejezi pakolásuk. Postjaitokat addig írjátok míg szétveritek a csontvázakat.

A csapat egy elágazáshoz ért. A hang a jobb oldali folyosóból jött. Egy kislány sírt szívszaggató hangon. Leena minden további gondolkodás nélkül fordult volna be jobbra, de abban a pillanatban Nick elkapta a kezét és nem engedte tovább.
- Te meg mit csinálsz? - hördül fel - Ott gyerek van! Nem hallod?!
Nick közelebb rántotta magához Leena-t és szinte suttogva szólt hozzá, hideg, kifejezéstelen arccal.
- Emlékezz mit mondott a fickó néhány perccel ezelőtt! „Az út egyenes és ne foglalkozzatok semmivel. Itt minden illúzió.” – idézte szó szerint. – Tovább kell mennünk. Ezzel csak lassítani akarnak minket.
Leena először ledermedt, Nick mozdulatától, de amint az agyában összerakta az elhangzottakat, azonnal válaszolt, különösebb végig gondolás nélkül.
- De...honnan veszed, hogy ott tényleg nem egy gyerek van?! Be kell mennünk. Lehet, hogy haldoklik.
Nick elfordította a fejét az egyenes út felé, aztán lesütötte a tekintetét.
- A haldokló sírásnak nem ilyen hangja van. Sajnos már megtapasztaltam, milyen hang is az. – egy kis szünet után fölemelte a tekintetét és Leena szemébe nézett – De ez most nem számít. Csak felakarnak minket tartani ezzel az illúzióval. Minden egyes elvesztegetett percünkben lehet, hogy egy csecsemő hal meg! Ha lerendeztük őket, erre fogunk vissza jönni és kiderül mi volt illúzió és mi nem.
- Honnan vagy ebben ilyen biztos?! - hangja kissé megremegett - lehet hogy pont ezt az információt használják ki ellenünk, és elhitetik velünk, hogy ez csak illúzió miközben valóság.
- Pont ilyen helyzettől intett óva minket a mágus, akit legyőztünk. Itt minden illúzió! Ne hagyd, hogy félrevezessen. Sietnünk kell tovább.
- Jól van, de akkor tűnjünk innen, mert nem bírom tovább hallgatni ezt a hangot…
Nick még gyorsan lenézett Nyolcasra, aki egyetértően bólintott.
- Akkor nyomás.
Mind hárman elkezdtek szaladni a folyosón egyenesen előre, nem törődve semmivel. Útközben még rengeteg elágazás volt, ahonnan hasonlóan elkeserítő hangok hallatszódtak. Leena a másodiknál megint megakart állni és befordulni, de Nick nem hagyta és visszarántotta maga mellé és futva húzta tovább.
- Ne figyelj rájuk! Csak előre fuss! Ha kell fogd be a füled!
Így rohantak végig a szakaszon egészen, addig, amíg egy nagy kétszárnyas ajtóhoz nem értek. Amint elérték nem törődve semmi mással, belökték az ajtót hatalmas lendülettel, csakhogy végre megszabaduljanak a hangoktól.
Hőseink szeme elé egy nagy terem tárult. Bent kör-körös elrendezésben asztalok helyezkedtek, amiken lombikok, üvegek és csontok voltak. A három szóban forgó férfi is jelen volt és úgy tűnt sebesen csomagolnak, hogy egérutat nyerjenek. Nem mutattak különösebb érdeklődést afelé, hogy rájuk rontottak. Továbbra is nyugodtan, ám szapora mozdulatokkal pakolásztak.
Mágusaink közelebb léptek, de abban a másodpercben csontvázak egész hada jelent meg és vette körbe őket. Testük méregtől csöpögött, pont mint a fegyver mágus történetében. Mindannyian tanulva elődjük hibájából jól figyeltek erre, azonban Nick a méregtől csöpögő testüket örömmel fogadta. Így is az előző harcban eléggé megcsappant az ereje, most kifejezetten örült, hogy feltöltődhet. Nick előre lépett és kifújta a levegőt, majd hatalmasat szippantott és a szája körül egy tölcsér jelent meg, a körülötte lévő csontvázakról pedig peregni kezdtek a méreg cseppek egésze, addig, míg abszolút el nem tűnt róluk. Nick fölegyenesedett és az öklével megtörölte a száját, mint aki jót lakomázott volna, ami részben igaz, hisz teljesen feltöltődött varázserővel. Ezzel a többieknek is könnyebb dolguk volt, hisz nem kellett a méreg miatt aggódniuk. Nick magabiztosan, önelégült vigyorral az arcán vetette magát a tömegbe és kezdte irtani a csontvázakat. Mivel spórolni akart az erejével így csak a fizikai erejére és élesebb reflexeire támaszkodott.
Leena és Nyolcas gyorsan lerendezték a sereg nagy részét, így a terem padlózatát csonthalmok borították be. Eddigre éppen hogy végeztek a pakolással a szervkereskedők.

Az elágazás egyik végéből sírást hallottunk, míg a másikból semmit. Leena már egyből mozdult volna a sírás irányába de én gondolkodóba estem. Eddig semmi nem volt igaz amit láttunk. Minden illúzió volt, sőt még a fiú is erre figyelmeztettet minket. Már épp szólni akartam volna, hogy szerintem csak csapda, amikor Nickolas kicsit durvábban lépett fel és megragadva a lány karját visszatartotta. Egy rövid szócsatát vívtak amik érvei egy az egyben azok a zavaró gondolatok voltak amik az én fejemben is lejátszódtak. De mégis mit lehet ilyenkor jót választani? Ha az eszünkre hallgatunk akkor a másik irányba megyünk és tévedünk akkor sok kisbaba tovább szenved. Ha a szívünkre és a sírást követjük lehet, hogy illúzió és meg nagyobb csapdába esünk és ismét csak a babák szenvednek. De ha meg csak itt várunk akkor... De ekkor végül megegyeztek és én csak bólintottam Nickolasra, hogy valamelyest egyet értek vele. Elkezdtünk futni én csak a földre szegeztem a tekintetem és rohantam, próbáltam nem figyelembe venni a hangokat amik hál'istennek nem sokára elmúltak. Egy terembe értünk, ahol ott volt a három gonosz ember és épp csomagoltak. Fellélegeztem, hogy mégis csak igazunk volt és nem történt semmi gond. De most a gondra kellett koncentrálni. Már épp támadtuk volna meg őket, de ők nem igazán zavartatták magukat. Rá is jöttünk hamar, hogy miért, hisz körülöttünk hirtelen egy egész seregnyi csontváz emelkedett fel. De ezek most sokkal rosszabbak voltak, hisz fegyvereikről, csontjaikról zöld anyag csöpögött amit igaz nem tudtam micsoda de nem tűnt túl jónak. De ekkor Nickolas előre szökkent, kezével tölcsért formált a szája előtt és elkezdett szívni. A csontvázak testén lévő folyadékok cseppekben elkezdtek a fiú szála felé örvényleni és ő elnyelte mind. Majd mint aki jót evett kezdett neki a csontvázak szétverésének. Leena sem volt rest és már támadott is. Én sajnos megint kicsit lassú voltam, az egyik csontváz egy késsel belém vágott. Semmi bajom nem lett igaz de hátraugrottam és félelem fogott el. Botommal próbáltam szétcsapni őket, de inkább volt ez önvédelem mint sem rendes csata. Még abban a tudatban is, hogy a testem nem túl sérülékeny sem mertem komolyabban harcolni mert féltem. Nagyon féltem. Nem akartam meghalni. Bármit történhet és én nem akarok meghalni... senki sem akar meghalni. Még a kisbabák sem... a kisbabák! Ők sem akarnak meghalni és mégis sokan szenvednek és meghalnak ezek a gonosz emberek miatt! Segítenem kell nekik! Muszáj! Abbahagytam a szerencsétlenkedést és elkeseredetten ugyan, de erőt merítve a segíteni vágyásból a varázserőmet is bevetve ugrottam a csontvázak közé. Amint ott voltam mindegyiket megfagyasztottam ami közel volt és botommal össze vissza hadonászva szétcsaptam őket. Nem telt bele sok időben legyőztük őket, habár nekem alig sikerült párat szétcsapni. Már csak a három gonosz ember maradt...

Ahogy elérték az elágazást Leena nem késlekedett. Egyenes a jobb oldali folyosó felé indult, csak hogy Nick elkapta karját és vissza rántotta. Leena értetlenül meredt rá. „Mi a jó istene csinál? Nem hiszem el hogy már nem hallja a sírást!” – hördült fel magában. De eme gondolatainak hangot is adott.
- Te meg mit csinálsz? – mondta megrökönyödve - Ott gyerek van! Nem hallod?! – Ekkor viszont olyasmi történt amire Leena álmaiban se számított. Nick magához rántotta, érezte a fiút körbe lengő illatot, már –már suttogva szólalt meg. Arca olyan hideg és kifejezéstelen volt mint a kő, bár ezt Leena akkor nem fogta fel teljesen. Egy pillanatra elbódította az illat.
- Emlékezz mit mondott a fickó néhány perccel ezelőtt! „Az út egyenes és ne foglalkozzatok semmivel. Itt minden illúzió.” – mondta – Tovább kell mennünk. Ezzel csak lassítani akarnak minket. – suttogta Leena fülébe. Érezte ahogy a kis pihék a tarkóján égnek állnak, libabőrős lett ahol Nick lehelete megérintette a bőrét. De nem tartott sokáig a bódultság, amint felfogta mit mondott Nick méreg öntötte el.
- De...honnan veszed, hogy ott tényleg nem egy gyerek van?! Be kell mennünk. Lehet, hogy haldoklik . – mondta, hangjában elszántságát és makacsság tükröződött. A sírás egyre elviselhetetlenebb lett számára, fizikai fájdalomként jelentkezett testében. Nick az egyenes útra tekintet majd a föld fele irányította arcát.
- A haldokló sírásnak nem ilyen hangja van. Sajnos már megtapasztaltam, milyen hang is az. – mondta. „Hogy micsoda? Ő tudja… „ – döbbent meg Leena de gondolatát félbeszakította ahogy Nick újra megszólalt. Tekinteté Leenaára emelte – De ez most nem számít. Csak felakarnak minket tartani ezzel az illúzióval. Minden egyes elvesztegetett percünkben lehet, hogy egy csecsemő hal meg! Ha lerendeztük őket, erre fogunk vissza jönni és kiderül mi volt illúzió és mi nem. – Leena teljesen megdöbbent azon amit mondott, a fiú pillantása olyan volt mintha a bele látna és ő meg ijedt ettől a pillantástól. De volt még valami ami nagyon zavarta. „Hogy érti azt hogy kiderül? És még is igazam van és ez nem illúzió… „
- Honnan vagy ebben ilyen biztos?! –válaszolta remegő hangon, talán a fiú tekintete talán a válasza miatt - lehet hogy pont ezt az információt használják ki ellenünk, és elhitetik velünk, hogy ez csak illúzió miközben valóság.
- Pont ilyen helyzettől intett óva minket a mágus, akit legyőztünk. Itt minden illúzió! Ne hagyd, hogy félrevezessen. Sietnünk kell tovább. – Leena látta ő pont olyan makacs mint ő, nem fogja tudni meg győzni és az időjük tényleg fogy.
- Jól van, de akkor tűnjünk innen, mert nem bírom tovább hallgatni ezt a hangot…- mondta bele törődve.
Nick váltott Nyolcas egy helyeslő pillantást és tovább indultak.
- Akkor nyomás.
Szaladni kezdtek. Leena nagyon hálás volt ezért a nekik mert egyre jobban kezdte elveszteni az önuralmát. A második elágazásnál újra meg torpant de Nick újra magával rántotta.
- Ne figyelj rájuk! Csak előre fuss! Ha kell fogd be a füled!
Hiába is próbálta elnyomni de folyton annak az estének az estének az emlékei derengetek fel a szeme előtt amikor minden elkezdődött, ahol lemészárolták a családját. Még mindig pontosan emlékezett az ott lévő zokogásra. Eközben egyre több és több helyen vélt hallani a sírást, lassan már azon kezdett gondolkodni talán már csak ő hallja . Végül egy hatalmas ajtó előtt találták magukat. Amikor belöktél egy nagy terem tárult a szemük elé. Körben asztalok álltak és három férfi pakolászott rajtuk ügyet sem vetve rájuk. Leena tett egy lépést feléjük, iszonyatos dühtől vezérelve de akkor a földről rengeteg csontváz ált össze. Csöpögtek a méregtől, Leena riadtan ugrott vissza. Dermedten állt és nézte a csontváz sereget amikor Nick lépett mellé, és erőteljesen kifújta a levegőt ami tüdejében volt. Leena értetlenül figyelte, de ez után elkerekedett a szeme. Kitátotta száját és mélyen magába szívva a levegőt a mérget apró kis cseppek formájába beszippantotta. Jó ízűen törölte meg a száját. „ Te jó ég… ez meg ette a mérget… „ – konstatálta magában Leena de ekkor eszébe jutott hogy ebben nincs is semmi fura hiszen ő is meg eszi a levegőt. De ezen most nem volt ideje gondolkozni. A csontvázakkal kellett foglalkoznia. Ökölbe szorított kézzel kezdte el ütni vágni a csontvázakat. Később már – a nagyobb hatás elérése érdekében – öklét széllel bevonva ütötte vágta a csontvázakat. Közben lopva hol Nyolcasra hol Nickre nézett, félt hogy valami bajuk esik, bár jobban bele gondolva Nicknek előző akciója után nem sok félni valója volt. Mire végeztek egy halom csontváz ált a földön és a három férfi is befejezte a pakolást.