Találkozás: Leena és Reigen Hawkins

A suttogók

Kora este aludtam egy-két órácskát, de igazából nem tudtam komolyabb időt az ágyban tölteni. Nem hagyott nyugodni ez a furcsa mágia. Hajnali egy óra tájt kikeltem az ágyból és felöltöztem. A mágikus órám az éjjeli szekrényen búsulva görnyedt előre, hogy ezúttal nem ő kelthetett fel. Mielőtt még elrohantam volna, oda sétáltam hozzá és mosolyogva megsimogattam a… csengőit.
Kimentem a szobámból becsuktam magam mögött az ajtómat és végig siettem a folyosókon, majd lementem a csigalépcsőn. Ezután egészen a céh könyvtáráig mentem, majd benyitottam. Temérdek könyves polc és szekrény tárult a szemem elé. Az alagsorban helyezkedett mélyen a céh alatt. Legalább kétszáz négyzetméteren csak könyvek voltak.
- Na, akkor ideje belevetni magamat!
Lelkesen elindultam a sorok között és összegyűjtöttem azokat a könyveket, amik első látásra jónak tűnhettek, majd egy hatalmas kupac könyvvel letelepedtem egy asztalhoz. Levettem a kupacom tetejéről az egyiket és olvasni kezdtem. Egy félóra olvasás után már csak lapozgatni kezdtem, hogy benne van-e az, ami engem érdekel. Max mágiája.
- Miért nincs gyorsolvasó szemüvegem?
Tovább folytattam a keresést, de eredménytelenül. A kupaccal már végeztem, amit először kiválasztottam és még hat másik ilyennel, de semmi eredmény nem volt.
- Fú, Max te aztán megdolgoztatsz…
Fölkeltem a székről és a hetedik kupac körútjára indultam. Egy újabb elemi mágia könyvet húztam volna le, mikor hirtelen megálltam a mozdulattal és visszatoltam a könyvet.
- Várjunk csak… Max azt mondta nyolc évig egy sárkány nevelte és ő tanította neki a mágiát.
Egy fontos információ jutott eszembe így elkezdtem sárkányokról keresni könyveket. Egy órán keresztül kerestem, de konkrétan sárkányokról nem volt írása a könyvtárnak.
- Ha egy sárkány tanította, akkor talán valamiféle ősi mágia lehet, hisz tudtommal a sárkányok nagyon sokáig élnek, már ha lehet hinni és alapozni az ilyen épp hogy hallott mesélésekre… - tettem hozzá a végét halkan. Új témájú könyvet kezdtem keresni, de egy félóra után hangosat morgott a gyomrom. Ráfogtam mert iszonyúan rossz érzés volt. Felnéztem az órára és elképedve láttam, hogy már kilenc óra van.
- Nyolc órán keresztül keresgéltem itt hiába?
A költői kérdés után magam mögött hagytam a könyvtárat és elindult föl az étkezőbe. Lehuppantam a szokásos helyemre és Richard már hozta is a hatalmas fejadagomat. Gyorsan betermeltem az egészet, hisz rendkívül éhes voltam. Utoljára csak vacsorára ettem.
Mikor végeztem felkeltem és elindultam a szobámba, hogy lefeküdjek aludni, de mikor elsétáltam a küldetés fal mellett megálltam egy másodpercre. Úgy döntöttem előbb azért vetek rá egy pillantást. Végig szaladt a szemem a sok plakáton, aztán az egyiknél megálltam. Érdekesnek tűnt.
~ Kérem az a mágia használó aki látja ezt a plakátot, jöjjön el és segítsen nekem! Könyörögve kérem önöket, bármennyien vannak csak jöjjenek el a birtokomra, mert az újonnan vett kastélyomban szellemek járnak és sehogy sem tudtam dűlőre jutni velük! Nagyon fontos lenne, hogy segítsenek, amit busásan meg is jutalmazok majd! Gróf Alberheimendurf von Bob - olvastam magamban, aztán a névvel hangosan is próbálkoztam.
- Albere…Alberheie…Alberheimend… á, hülye neve van.
Egy legyintéssel elintéztem, de látszólag nagy bajban volt és kíváncsi voltam ezekre a szellemekre.
Felszaladtam a szobámba és felkészültem az útra. Teletömtem a táskámat kajávál és szerencsehozó amulettekkel. Beledobtam még egy keresztet és egy karót is a biztonság kedvéért. A derekamra kötöttem egy fokhagyma füzért, aztán a nyakamba akasztottam még egy keresztet és ördögűző amulettet. Miután felszerelkeztem mindennemű szellem- és ördögirtásra felkaptam a hűséges kis ásómat és készen is álltam az indulásra.

Leena épp a folyó mellett lévő úton, élvezte a nap első sugarait, a szél hideg még kissé nedves fuvallatát. Nem rég kelt, és amint kinyitotta a szemét már pattant is ki az ágyból. Tegnap este hazafelé az edzésből azon gondolkozott most már kéne valami küldetést vállalnia. Az öreg Shanks építette edző toronynak köszönhetően - mert csak így hívta magában mivel jobb nevet nem talált rá - napról napra erősebbnek érezte magát. Így hát amikor reggel felkelt gyorsan megmosakodott és felöltözött és útnak is indult kedvenc árusa felé a reggeliért.
A Csokis bukta még mindig ugyan olyan incsiklandó volt, úgy érezte ettől soha többé nem lenne képes megválni. Ahogy a buktát majszolgatta figyelte ahogy a város éledezik. Megjelent az első kereskedők és vásárolóik és a dolgozni futó emberek. Megkezdődött az véget nem érő alkudozás vitatkozás. A város szép lassan egyre zajosabb és zajosabb lett.
Persze ez Leenát nem igazán zavarta, sőt kifejezetten tetszett neki, eddig soha sem ált meg komolyabban megszemlélni az utcákat valamint az ott nyüzsgő életet. A szél egyre pajkosabban kapott hajába, és egyre többször fújt kóbor hajtincseket szája és az incsiklandó bukta köré. Minden alkalommal kisöpörte de a szél csak nem akarta feladni.
Majd egyszer csak, amikor már nem járhatott messze a Klán háztól, elsötétült előtte a világ. Egyik pillanatban még a hatalmas torony órát fürkészte, a másikban már sötét volt előtte minden. Papírszag csapott az orrába, Leena pedig ijedten kapott az arcához, de olyan erővel amitől kis híján felborult. „ Mi a … ! – mordult fel magában. Lekapta az ismeretlen támadót fejéről és már épp kézült galacsint gyúrni belőle és elhajítani amikor megakadt mondat töredéken. „kastélyomban szellemek járnak” . „ Hogy a micsoda? „- lepődött meg. Szét hajtogatta az összegyűrt papírt és elolvasta.


„ Szellem kastély? Az meg milyen?” – tette fel a kérdést magába. Haloványan emlékezett rá hogy a szülei párszor előadtak olyan darabokat ahol szellemek is voltak, de azok kedves segítő szellemek voltak. Nem igazán tudta elképzelni mi dolga lehet egy szellemnek egy kastélyban. Ettől függetlenül a „busásan meg is jutalmazok” kifejezés sem hangzott rosszul. – „Azt hiszem ez jó lesz, jól fizet, nincs is olyan messze, és ezek a szellemek is érdekelnek.” – mondta magában. Ezen érvek mellett persze az is ott ált hogy Leenának semmi kedve nem volt a klán házba újra összefutni Baal mesterrel. Azzal el indult a pálya udvar felé, ahol nagy szerencséjére 10 percen belül indult egy vonat. Az út nem volt hosszú röpke két órás volt. Leena kényelmesen el helyezkedett a legutolsó kabinban, nagyon tetszett neki hogy egyedül ő ül ott és senki nem bámulja kissé nem minden napi öltözékét.

- Készüljetek, mert jön Reigen Hawkins! – kiáltottam fel vidáman. Kisétáltam a céh elé, aztán felkészültem az utazásra.
- Red Carpet!
A mágikus tűz megjelent alattam, majd a magasba emelt és nagy sebességgel el is indultam a küldetés helyszíne felé.
- Juhúú! – kiáltoztam örömittasan. A szél borzolta a hajamat. Nagyon jó érzés volt. Elhagytam a város és a zöld mezők fölött suhantam. Alattam elszáguldott egy-két vonat útközben. Reflexszerűen már Max-et kerestem a tetején, de egyiken se volt. Talán ma szabadságot vett ki, vagy a városban csinált küldetést.
Két óra leforgása alatt már megpillantottam a kastély tornyait. Enyhén balra fordultam és felé vettem az irányt. A varázserőm már fogytán volt, pedig már majdnem ott voltam, csak egy kicsit kellett volna kibírnom, de az utolsó pillanat előtt megszűnt a mágia. A lendület viszont megvolt, ezért ordítozva tovább szálltam egyenesen neki a kastélynak. Az egyik tornyot trafáltam telibe. Lepattantam róla és végig gurultam a tetőn, majd szintről szintre estem végig a kastélyon. Szerencsére – vagy pechemre – minden egyes emelet volt valami, ami fájdalmasan tompította a magas zuhanásomat. Hol egy vízköpő, hol valamilyen más díszítő elem. Minden egyes ütésnél nyekkentem egy nagyot, majd ráestem a kapura és az azon lévő tetőn végig gurultam, majd a kegyelemdöfést megadta a kemény föld. Örömmel feküdtem volna a földön tovább, illetve vonaglottam volna a fájdalomtól, csak az nem hangzik olyan szépen, de megláttam, hogy nem vagyok egyedül.
- Jesszusom jól vagy?
Gyorsan felpattantam és leporoltam magam.
- Nyugalom semmi pánik! Jól vagyok! Így terveztem el a leszállást!
Gyorsan körbe néztem. Rajtam kívül egy lány volt jelen.

A kastély enyhén szólva volt feltűnő… végül is semmi nem volt ott ami magasabb lett volna. Leena könnyedén megtalálta volna ha útközben nem ábrándozik el azon, hogy milyen lehet egy kastélyban élni és fordul le valamilyen ismeretlen indítatásból egy utcára. „ Ó HOGY AZ A…. MEKKORA EGY BAROM VAGYOK!!” –dühöngött magában –
- Tudjuk… - szólalt meg egy ismerős ismeretlen hang a fejébe.
- Jaj ne már … - mondta hangosan unott hangon. Igazából kezdett már hozzá szokni hogy alkalmanként megszólal benne valami.
[color=PaleVioletRed]- Nekem te ne nyavalyogj! Azt hiszed én élvezem hogy egy hibban csitri a szállítóm?- szólt vissza élesen a női hang.
- HIBBANT CSITRI VAGY TE!!!! És mi az hogy a szállítód?! - tört ki Leena. Ezzel csak az volt a probléma hogy mindezt hangosan tette és a fél utca hallotta. Az emberek ijedten meredtek rá, és amikor Leena kapcsolt hogy mit csinált lángba borult az arca.
- Na tessék… Kösz…- mondta mérgesen a hangnak.
- Nem az én hibám hogy nem bírsz magaddal. És nem mi hanem ki!
- Ki? Ezzel meg mire célzol? – hökkent meg Leena
- Arra te idióta hogy nem egy használt zokni beszél a fejedben!!!! Carmen a nevem világos?
- CARMEN? Már neved is van??? Jézus totál megkattantam, azonnal keresnem kell egy orvost….- mondta suttogva.
- Higgadjad már össze magad!!! – rivalt rá - Inkább keresd meg azt a szerencsétlen kastélyt, és szedj fel valami gazdag palit!!!
- HOGY A MIT CSINÁLJAK?
- Jól van jól van , te kis nebáncs virág. – mondta lekezelő módon Carmen. Leena már nem látott a dühtől. Ahogy haladt az egyenes úton a vár felé egyszer csak újra befordult egy pindurka utcán. - ÉS NE FORDULGASSÁ MÁR MEGINT!! ÍGY SOHA NEM ÉRÜNK ODA!- ordított rá Leenára aki úgy megijedt a nagy hangtól hogy kicsit még meg is ugrott. – Haj anyám borogass…
- Akkor fogd be a szádat! – torkolta le Leena, és csodák csodájára el is hallgatott. Az út hátra lévő részén Carmenen járt az esze. Szentül meg volt róla győződve, hogy megkattant. A vár előtt viszont félbeszakadt a gondolat. Egyszer csak egy ismeretlen alak csapódott be a földbe mellette. Leena tágra nyílt szemekkel figyelte.
- Jesszusom jól vagy? - kérdezte ijedten.
- Nyugalom semmi pánik! Jól vagyok! Így terveztem el a leszállást!

Egy nálam nem sokkal alacsonyabb halványkékhajú lány állt velem szemben és meredten bámult. Egy barna bőrtoppot és feszes kisgatyát viselt, valamint néhány végtagján - igen az egyik kezén és az egyik lábán - kötéseket hordott. Nem sérülésnek tűnt, inkább csak dísznek, de ez nem az én dolgom volt bírálni. A további méregetés helyett, inkább azonnal köszöntem neki.
- Helló, Reigen vagyok! – mondtam neki integetve, széles vigyorral az arcomon. A lány megszeppenve bámult rám aztán kibökte:
- Én meg Leena, szia. – mondta mosolyogva – Te is a megbízásra jöttél?
- Igen! – feleltem neki tarkóra tett kezekkel nevetve – Egyenesen a Quatro Cerberus-ból! És te? Gondolom, te is a megbízás miatt vagy itt.
- Igen, de nem a Quatro Cerberus-ból – feleli mosolyogva.
- Azt mindjárt gondoltam. Csodálkoztam is volna, ha igen. Akkor téged honnan szalajtottak?
Leena fülig vörösödve nézett rám, aminek az okát nem értettem.
~ Valami rosszat mondtam volna?
- A…a Dragon Fang-ből…
- Hmm, Dragon Fang? Még nem is hallottam róla. Jó hely?

Leenának kissé furának tűnt a fiú, „Épp most épült bele a földbe és azt mondja jól van?!” hökkent fel magában. Tettől függetlenül nem tűnt hibbantnak, kifejezetten szép szemei voltak.
- Helló, Reigen vagyok! – mondta vidáman és közben integetett neki. Leenának kissé fura volt hogy itt áll tőle 3 lépésre és integet.
- Én meg Leena, szia. – kérdezte mosolyogva – Te is a megbízásra jöttél?
- Igen! – felelte és tarkórája tette a kezét – Egyenesen a Quatro Cerberus-ból! És te? Gondolom, te is a megbízás miatt vagy itt.
- Igen, de nem a Quatro Cerberus-ból –mondta mosolyogva.
- Azt mindjárt gondoltam. Csodálkoztam is volna, ha igen. Akkor téged honnan szalajtottak?
- Na végre valami zsákmány a láthatáron – szólalt meg Carmen is.
„JAJ NE!”nyögött fel magában Leena. „Könyörgöm csak most kussolj be” mondta Leena magában, érezte ahogy elvörösödik, de Carmen mintha meg se hallotta volna.
- Ne rinyálj már egész jó bőr! Na gyerünk dobbants valamit, hajolj le egy kicsit és villantsd ki a melled, arra totál begerjednek a pasik. – mondta
„Hogy a mit?!?! – hördült fel magában Leena. Szerencsére arcán nem látszott a hangulat ingadozás de érezte hogy már mindenhol vörösödik
- A…a Dragon Fang-ből… - hebegte zavartan.
- Hmm, Dragon Fang? Még nem is hallottam róla. Jó hely?- kérdezte
- Ó hát nem igazán tudom, nem nagyon ismerek ott senkit. – felelte kicsit már összeszedettebben. - És a Quatro Cerberus milyen? – kérdezett vissza zavartan.

- Ó hát nem igazán tudom, nem nagyon ismerek ott senkit. – felelte kicsit már összeszedettebben. - És a Quatro Cerberus milyen?
A kérdésre azonnal elfogott a láz és valósággal kirobbant belőlem a temérdek emlék, varázsló és helység.
- A Qautro Cerberus? Egy fantasztikus klán! A legjobb a világon! Bár a klánházunk elsőre elég hátborzongató, de hamar meglehet szokni és utána rájössz, hogy nagyon menő. Én már kicsi korom óta járok oda és imádom. Tele van sok erős mágussal. Ott van például Goldmine! Ő a klánmester! Eléggé vadul öltözködik a korához képest, de hát nem a ruha teszi az embert. Mondjuk még sosem láttam a mágiáját, de ha ő a mester, akkor biztos erős nem igaz? – kérdeztem vissza nevetve, miközben a tarkómat dörzsölgettem a jobb kezemmel és a homlokomon egy izzadságcsepp jelent meg. Mielőtt még erre válaszolhatott volna belefojtva a szót újra rázendítettem.
- Nagyon segítőkész egyébként és mindenről tud a klánban. – itt lehalkítottam a hangomat és szinte suttogva mondtam, közben persze szétnéztem magam körül, hogy biztos senki sincs itt rajtunk kívül – Szerintem valami megfigyelő mágiája van, amivel mindent lát, de gyanítom, hogy a lányokat szokta stírölni vele… - aztán hirtelen újra teljes hangerőre váltottam – De a fene se tudja! – szünetet tartottam egy kis nevetéssel, aztán folytattam is – Meg ott van Stover. Ő folytatta a mágiaképzésemet. Mindig ott volt mellettem és segített, amikor kell. Na meg Kilik. Igaz egy beképzelt majom, de akkor a klán tagja és így a társam. A csaposunk Richard, ő egy nagyon tapasztalt ember és rendes is. Mindig tudja, mikor mennyi kaját hozzon nekem. Mintha egy hullámhosszon lennénk. Egy szó mint száz, számomra a legkedvesebb hely a világon és bármit megtennék a klánért és a társaimért. – mondtam vigyorogva, de azért büszkén ki is húztam magam.

Reigen valóságos szó áradatot zűdított Leenára, ígazából csak pislogva figyelte. Nem is értette mire ez nagy bizalom?! Mindegy valahol örömmel töltötte el, hogy ilyennel nagy hévvel mesél neki.
- A Qautro Cerberus? Egy fantasztikus klán! A legjobb a világon! Bár a klánházunk elsőre elég hátborzongató, de hamar meglehet szokni és utána rájössz, hogy nagyon menő. Én már kicsi korom óta járok oda és imádom. Tele van sok erős mágussal. Ott van például Goldmine! Ő a klánmester! Eléggé vadul öltözködik a korához képest, de hát nem a ruha teszi az embert. Mondjuk még sosem láttam a mágiáját, de ha ő a mester, akkor biztos erős nem igaz? - kérdezte nevetve közben pedig jobb kezével tarkóját dörzsölgette és egy kisebb izzadtság csepp jelent meg a homlokán.
Leena már épp válaszolni készült a felettett kérdésre amikor Reigen újabb szóáradotott zúdított rá.
- Nagyon segítőkész egyébként és mindenről tud a klánban. – mesélte lelkesen de hirtalan elhalkult a hangja, majd körbenézett – Szerintem valami megfigyelő mágiája van, amivel mindent lát, de gyanítom, hogy a lányokat szokta stírölni vele… - majd nevetve folytatta – De a fene se tudja! – újból nevetni kezdett "Ahhoz képest hogy most törlöte fel az útat egész jó kedvében van." - jegyezte meg magában Leena – Meg ott van Stover. Ő folytatta a mágiaképzésemet. Mindig ott volt mellettem és segített, amikor kell. Na meg Kilik. Igaz egy beképzelt majom, de akkor a klán tagja és így a társam. A csaposunk Richard, ő egy nagyon tapasztalt ember és rendes is. Mindig tudja, mikor mennyi kaját hozzon nekem. Mintha egy hullámhosszon lennénk. Egy szó mint száz, számomra a legkedvesebb hely a világon és bármit megtennék a klánért és a társaimért. – és büszkén ki is húzta magát. Leena csak nézte és mosolygott. "Viccese egy figura!" - jegyezte meg.
[color=Turquoise]- Én sajnos nem ismerek ilyen sok meberta klánomban. Sőt az igazat megvalva senkit sem ismerek... Mondjuk ez valahol az én hibám is, nem nagyon szoktam ott lenni, csak ha küldetést vállalok. Meg általában mindig van valami más dolgom. - bár ezen a mondatán eszébe jutott hogy az edzésen könyvtáron és a buciáruson kivül nem is megy sehova. Ekkor viszont fel tünt neki hogy Reigen épp lázasan nézelödik.
- Ő te mit is csinálsz most?
- Hmm, nem láttál egy ásót? - kérdzte Leenától.
- Ásót? Hm... nem, minek az ásó? Ásni akarsz? - ahogy így kérdezgetni kezdte ő is hozzá látott a nézelődéshez. Nem messze magától meg is látta. - Nem arra gondolsz ott? - kérdezte Reigent és kezével jobb felé mutatott.

- Én sajnos nem ismerek ilyen sok embert a klánomban. Sőt az igazat megvallva senkit sem ismerek... Mondjuk ez valahol az én hibám is, nem nagyon szoktam ott lenni, csak ha küldetést vállalok. Meg általában mindig van valami más dolgom.
Ekkor eszembe jutott valami. Minden ördög- és szelleműző cuccom nálam volt kivéve egy fontos dolog, ami már nagyon a szívemhez nőtt. A fejemet vakarva kezdtem nézegetni a környéket az eszköz után kutatva.
- Hmm, nem láttál egy ásót?
- Ő te mit is csinálsz most?
- Hmm, nem láttál egy ásót?
- Ásót? Hm... nem, minek az ásó? Ásni akarsz?
Nem válaszoltam a kérdésre, túlzottan lefoglalt a keresgélés. Fejben újra végig játszottam a zuhanásomat és esésemet, amit elég kellemetlen volt még csak fejben is újraélni.
- Nem arra gondolsz ott? – kérdezte Leena a nekem bal oldalam felé mutatva. Azonnal odakaptam a fejemet és valóban ott volt a fűben az ásóm. Örömittasan odafutottam és felkaptam a földről, aztán rituálisan megölelgettem, mint már ezer éve nem láttam volna, majd a vállamnak támasztva visszasétáltam Leena-hoz.
- Érzékeny szálak fűznek hozzá – mondtam neki vigyorogva, látva a kérdő tekintetét. Ekkor mellettünk a hatalmas kastély kétszárnyas ajtaja lassan nyikorogva kitárult. Egy alacsony, pufók, hosszú bajuszos férfi állt az ajtóban néhány poggyász társaságában.
- Oh, csak ennyien jöttek? No, se baj. A nevem Gróf Alberheimendurf von Bob. Üdvözlöm Önöket kérem fáradjanak beljebb. – Leena-val egymásra néztünk és elindultunk befelé, ahogy kérte – Meggyűlt a bajom a szellemekkel és már lassan egy hete nem bírtam kialudni magamat. Kérem segítsenek rajtam. Szabaduljanak meg tőlük.
- Semmi gond. Ránk számíthat – mondtam neki vigyorogva felfelé mutató hüvelykujjal.
- Ennek roppantul örülök. Akkor találkozunk reggel! – azzal becsapta maga mögött az ajtó, majd hangos kattanás hallatszódott, valószínűleg a zár volt az.

- Érzékeny szálak fűznek hozzá – válaszolta vigyorogva miután felvette földről. "Egy ásóhoz? - hökkent meg magában Leena - ááá biztos csak az esés, talán meg kéne vizsgálnom ne hogy komolyabb agyászkordása legyen - tűnődött magában miközben kérdőn vizslatta, de még mielőtt mondhatott vagy tehetett volna bármit kinyílt az ajtó. Egy középkorú pocakos kis ember totyogott ki rajta, - "Jesszusom ez itt mind a megbízó? Rossz előérzetem van!" - jó néhány bőröndöt hurcolva maga után.
- Oh, csak ennyien jöttek? No, se baj. A nevem Gróf Alberheimendurf von Bob. Üdvözlöm Önöket kérem fáradjanak beljebb. – Leena Reigenre nézett de látta ős is hasonlóan cselekszik. – Meggyűlt a bajom a szellemekkel és már lassan egy hete nem bírtam kialudni magamat. Kérem segítsenek rajtam. Szabaduljanak meg tőlük. - mondta, bár a hangja olyan nem törődőmként hangzott.
- Semmi gond. Ránk számíthat - válaszolta vigyorogva és közben hüvelykujját az ég felé fordította.
- Minden rendben lesz uram, egyébként a nevem Lee... - kezdte volna de szavába vágtak.
- Ennek roppantul örülök. Akkor találkozunk reggel! – azzal becsapta maga mögött az ajtó, majd hangos kattanás hallatszodott, valószínűleg a zár volt az.
Leena dermedten állt az ajtóban körülbelül kétcentire a ajtó előtt, lassan tudatosult az agyában az elmúlt pár perc esemény sorozata.
- MI VAN?!?! - tört elő belőle - Most komolyan bezárt ide ez a kis hájgombóc??? Én kinyírom... - préselte ki sziszegve fogai között az utolsó két szót, azzal már indult is szét veri az ajtót de aztán a második ütés után rá jött ennek semmi értelme. Attól hogy kitöri az ajtót a pacák még bunkó marad és neki lesz kevesebb pénze, mert a javítási költséget is rá verik. Így inkább Reigenhez fordult és kérdőn nézet rá.
- Na akkor most mi legyen?

Körbenéztem az előszobában, ami már önmagában hatalmas volt. Rengeteg csicsás tárgy és dísznövény helyezkedett el a fal mentén. A falakra festmények voltak felakasztva különböző tájakról és helyszínekről. Voltak köztük elég furcsák, de rendkívül szépek és egyediek is. Már az előszobán látszott a kastély gazdagsága és ez minden bizonnyal még semmi. Hisz kívülről hatalmasnak látszódott. Amit meg itt láthattunk csak egy kis töredéke volt az egésznek. Bár inkább csak én láttam, hisz Leena-t nem nagyon érdekelte a környezete. Úgy látszott őt inkább a saját gondolatai foglalták le. Én addig az ajtó melletti esernyőtartóba beledugtam az ásómat, mert úgy éreztem egyenlőre nem lesz rá szükségem és mivel bevagyunk zárva úgy se viszi el senki.
- Mi van?! Most komolyan bezárt ide ez a kis hájgombóc? Én kinyírom…
Ezután Leena az ajtóhoz lépett és csapkodni kezdte, amin én csak kacarásztam.
~ Milyen vicces lány!
Néhány ütés után felém fordult, amivel én egyszerre abbahagytam a kacagást és csak egyszerűen mosolyogtam.
- Na akkor most mi legyen?
- Mégis mi lenne? Miénk a kastély! – kiáltottam ujjongva és megfordulva elkezdtem felfutni a vörös bársonnyal borított márványlépcsőn. Bár lehetett volna a lépcső mellett két oldalt is elmenni, de inkább a lépcsőt választottam, mert az fölfelé vitt és biztos voltam benne, hogy arra vannak az izgalmasabb részei a kastélynak.
- Gyere nézzünk körbe. – néztem vissza rá és intettem neki.

- Mégis mi lenne? Miénk a kastély! – kiáltott fel ujjongva. Leena megrökönyödve nézett rá, egyszerűen nem bírta felfogni, hogy lehet ilyen jó kedve Reigennek, majd mikor felfutott a bársony szőnyeg borítású márványlépcső, homloka elsötétedett és apró kis vonalakkal jelezték Leena lesújtottságát. „ Szűzanyám borogass…. „ - mondta magában. Egy pillantig tett egy halovány kísérletet hogy meg gátolja Reigent a ház szétsíbolásában, de nem volt sok szerencséje.
- Hé várj! – kiáltott utána – mit akarsz csinálni?HÉÉ!
- Gyere nézzünk körbe. – fordult vissza hozzá és intett egyet.
- De… - mondta Leena miközben elindult – nem az lenne a dolgunk hogy megkeressük a szellemet? Mert a... – de itt elakadt a szava, miközben felért a lépcsőn jobb oldalt a folyosón egy üvegezett vitrint ami tele volt porcelán állatkákkal – KAWAI!!!! – sikkantott fel örömében.
- Hé Rei!! Gyere ide ezt látnod kell, annyira aranyosak!!! Gyere nézd nézd! – azzal megragadt Reigen karját és kicsit ráncigálva a vitrin felé vezette.
Leena totális katarzis élménybe került a porcelán állatkáktól. Jó formán egy egész állatkert volt kirakva a vitrin üvegein belül,még porcelán fák és bokrok is voltak.
- Hé, szerinted ki vehetem őket? – kérdezte Leena kicsit gyermeteg hangon.

- De… - kezdet Leena mialatt elindult ő is felém – nem az lenne a dolgunk, hogy megkeressük a szellemet? Mert a… Hirtelen elakadt a szava. Nem néztem rá miért, mert épp a folyosót csodáltam. Persze itt fönt rögtön a lépcsőnél elfordulhattunk volna bármelyik irányba, mert a párkányokon ellehetett menne jobbra, illetve balra, de én céltudatosan egyenesen tartottam.
- Kawaii! – sikoltott fel Leena vidáman, amire már odakaptam a fejemet. Kíváncsi voltam mi lehetett az öröme tárgya, hátha én is vidulok rajta.
- Mit találtál?
- Hé, Rei! Gyere ide, ezt látnod kell, annyira aranyosak! Gyere nézd, nézd!Ekkor elkapta a karomat és ráncigálni kezdett egy vitrin felé, mintha magamtól épp nem akartam volna menni. Megálltunk az említett bútordarab előtt, aminek az üveg ajtaja mögött egy rakás porcelán állatka volt. Egy egész kollekció volt belőlük, még fák és egyéb növények is voltak mellettük, amik úgyszintén porcelánból készülhettek. Akár egy állatkertet is belehetett volna belőlük rendezni.
- Hé, szerinted ki vehetem őket?
- Hát… - lopva körbe néztem magunk körül – nincs itt senki…
Leena csillogó szemekkel vetette rá magát a vitrinre és tartalmára. Kinyitotta az üvegajtókat és játékra vágyó gyermek érzetével elkezdte fogdosni a porcelánokat, majd kivette őket. Én is jobban szemügyre vettem néhányat, majd mikor megláttam egy cuki óriásteknőst benyúltam érte, hogy kivegyem. Sajnos, amint kiemeltem egyből kicsúszott a kezemből és a földre esve ripityára tört.
- Hoppá.

- Hát… - lopva körbe néztem magunk körül – nincs itt senki
Leena csillogó szemekkel nyitotta ki a vitrint és kezdte nézegetni az állatkákat. Minden egyes állatot gondosan végig tapogatott, minden apró kis részletétt meg szemlélte. Teljesen bele merült a "játékba" de egy hangos csattanás kizökkentette.
- Hoppá. - mondta Reigen. Leena követte a tekintetét le a földre és meglátta az összetört teknőst.
- Ajaj... - sietve lehajolt és a tenyerébe söpörte a mostanra három darabol álló állatkát - Most mit csinálunk? - nézett Reigenre - Ha össze is ragasztanánk látszanak a törés nyomok - mutat vékony mutató ujjával a teknős fejére és a bal hátsó lábára. - Ha nem raknánk vissza szerinted észre venné?- kérdezte aggodalmasan.

- Ajaj...
Leena abbahagyta a játékot a porcelánállatkákkal és villámgyorsan lehajolt mellettem és a tenyerébe söpörte a teknős maradványait. A teknős páncélja egybe maradt, viszont a feje és a bal lába elvált a testétől. Szegény párának biztos fájt volna, ha rendelkezett volna biológiai élettel.
- Most mit csináljunk? – kérdően rám nézett – Ha össze is ragasztanánk, látszanának a törés nyomok. Ha nem raknánk vissza, szerinted észrevenné?
- Ki tudja… - feleltem rejtélyesen és közben kiszedegettem a kezéből a darabkákat, majd a sajátomban hatalmas gondossággal a helyükre illesztettem őket, majd ráhelyeztem a másik tenyeremet.
- Talán nincs is szükség rá, hogy kísértsük a sorsot – mondtam mosolyogva, aztán elkezdtem hevíteni tűz mágiával. Ebből csak annyi látszódott, hogy az összeszorított tenyereim alól valami világít. Mikor végeztem széttártam a kezemet és előbukkant a teknős, aminek immár hiányzó testrészei ismét a helyükre forrtak, bár egy kicsit a festék megégett rajta és csordogálva száradt meg rajta.
- Hát… jobb volt, mint lett – mondtam nevetve, aztán visszaraktam a teknőst jó mélyre a vitrinbe, hogy azért ne legyen annyira szem előtt.
- Szerintem nézzünk tovább.
A vitrin után egy folyosóra kerültünk, aminek a falain portré képek voltak, különféle előkelő emberekről. Rengeteg férfi, látszólag régebbi korokból, de akadt közöttük nő is, nem is egy. A fura és talán hátborzongató az volt az egészben, hogy ahogy végig mentünk ezen a folyosón a szemek, mintha követtek volna, minket a tekintetükkel.

Reigen óvatosan át vette Leena kezéből a törött állatkát majd szépen a fejére illesztette az eltört elemeket.
- Ki tudja… - mondta kicsit sejtelmesen. Másik kezével bezárta a kis állatkát tenyerébe és valami fura fény kezdett derengeni a két tenyér között.
- Talán nincs is szükség rá, hogy kísértsük a sorsot – mondtam mosolyogva, Leena elkerekedett szemmel figyelte Reigent. "Mit csinál? " futott át az agyán a kérdés de még mielőtt megkérdezhette volna Rei kinyitotta a tenyerét ahol ott állt újra egyben a teknős. Bár a festék néhol hiányos volt és mutatta hol történt a szerencsétlenség de azért még mindig sokkal jobb volt mint törtként.
- Hát… jobb volt, mint lett – nevetett, és vissza tette a teknőst a vitrinbe jó hátulra. Valószínűleg azért hogy ne tűnjön fel egy hamar a hiba.
- Szerintem nézzünk tovább. - mondta azzal tovább indult a folyóson.
- Jó. - válaszolta tömören Leena és követte Reigent.
A folyosó telis tele volt képekkel amiken valószínűleg híres emberek voltak. Leenának meg volt a maga véleménye az ilyen képekről ahol egoistábbnál egoistább pöffeszkedő alakok ültek. Igazából nem is fogalakozott volna velük ha nem történt volna az ami.
Ahogy haladt a folyosón hirtelen olyan érzése támadt mintha figyelnék, nem csak egy ember hanem sok ember, oldalra pillantott és egy másodperc tört részéig úgy tűnt mintha a festmény szeme követné őt. Azonnal a másik oldalra fordította a tekintetét de ott is ezt tapasztalta.A hátán végig futott a hideg, tarkóján égnek állt a haj. "Jesszusom!! Nem nem ez biztos csak valami félre értés. Valamit rosszul láttam - azzal meg pördült és ott is ez fogadta - BASSZA MEG nem láttam semmit rosszul! Arcán apró kis csepecskék kezdtek el lefelé szaladni, vissza fordult majd így szólt.
- Hééé Rei... Te- te nem láttál semmi furát? - kérdezte.

Mögöttem, mintha Leena nyugtalankodott volna.
- Hééé Rei... Te-te nem láttál semmi furát?
Elgondolkoztam a kérdésén. Visszaidéztem az elmúlt életem eseményeit, amiben persze jó sok furcsának mondható dolog történt, de amikor már nyitottam volna a számat, hogy mindazt a töménytelen mennyiségű emléket rázúdítsam, rájöttem, hogy nem ilyen nagy távlatba értette.
- Hát, az attól függ...
Megálltam és visszafordultam abba, az irányba amerről jöttünk, majd hirtelen terpeszállásba vágtam magam és a jobb kezemmel szembe mutatni kezdtem valamire.
- Ott egy sárkány!
Ekkor az összes folyosón lévő festmény elnézett abba az irányba, amerre mutattam. A több száz szemgolyó egyöntetű mozgása talán már furcsának nevezhető volt.
- Ez furcsának számít? - böktem hüvelykujjal a portéképekre.

Leena reménykedett benne hogy Reigen igennel válaszol és nem örült meg.
- Hát, az attól függ... - mondta Leenában a vér is megált. Mi van ha Reigen semmit nem látott és ő buggyant meg teljesen, már bánta hogy megszólalt, de akkor Reigen megfordult és valami olya tett amire semmilyen körlümények között nem számított volna...
Terpesz állásba ugrott jobb karját magasan maga elé emelve mutatott és így szólt:
- Ott egy sárkány! - mondta hangosan "MICSODA!" - futott át Leena agyán, azonnal megfordult, hátána hideg futkosott, vissza folyott lélegzettel nézet abba az irányba ahova Reigen mutatott de ott nem volt semmi. Amikor oldalra nézet viszont látta, hogy az össze festmény arra néz.
- Ez furcsának számít? - kérdezte közben hüvelykújjával a képekre mutatott. "Anyám borogass...." mondta elhalva Leena és egy izzadság csepcske jelent meg homloka melett. " Ez totál hülye..."
- Hát ezek után már elenyésző tény... - mondta rideg hangon - de legalább az már tudjuk hogy ÉN nem kattantam meg bár ez nem mondható el mindnekről biztosan.... - tette hozzá halkan, ettől függetlenül most már felttébb idegesítőnek találtaa festményeket különös képpen hogy már mind őket bámulták, azzal elkapta Reigen karját és húzni kezdte a folyóson - Na húzzunk innen a picsába! - mindta kissé ingerülten.

- Hát ezek után már elenyésző tény... - mondta Leena furán rideg hangon - de legalább az már tudjuk, hogy én nem kattantam meg, bár ez nem mondható el mindenkiről biztosan....
A végét egész halkan mondta, de nem tudtam miért és kire célzott itt. Hiába nézelődtem nem láttam senki mást rajtunk kívül.
~ Vagy talán valamelyik festményről beszél?
Nézegetni kezdtem őket, de ekkor Leena elkapta a karomat és húzni kezdett a folyosón maga után.
Na húzzunk innen a picsába!
Végig robogtunk a folyosón, majd egy másik folyosón, aztán egy lépcsőn és még több lépcsőn, újabb folyosón. A végén már azt sem tudtam hol vagyunk, viszont Leena nagyon határozottan vezetett, mintha pontosan tudná merre kell menni. Végül már nem bírtam tovább és muszáj volt rákérdeznem.
- Éééés… most pontosan hová is megyünk?

Leena csak ment és ment mint akit üldöznek. Végig rohant a folyóson majd egy másik folyósora kanyarodott innen fel a lépcsőn egy újabb folyosóra. "Az istenit már, ebben a házban csak folyosók vannak?" futott végig az agyán. Aztán ahogy így haladt előre látszólag céltudatosan lassan kezdte teljesen elveszteni a fonalat. Azt se tudta hányadikon lehet jelenleg... "Jáj de jó, most már teljesen el is vesztünk..." - mormogott magában, a gondolkodásból végül Reigen zökkentette ki.
- Éééés… most pontosan hová is megyünk? - kérdezte elbizonytalanodva. Leena is elgondolkodott kicsit "Tényleg hová is megyek? " tette fel magának kérdést de válasz nem jött rá. Lassított a tempón majd végül teljesen meg állt.
-Hát ... igazából nem tudom... - mondta Reigenhez fordulva kissé bűnbánó hangon. - De most hogy kérdezed, lemehetnénk a konyhába, úgy innék egy forró habos kakaót. Te? - kérdezte

Leena-n látszott rajta, hogy gondolkozóba esik. Ez eddig oly heves rohanásából fokozatosan visszavette, majd lelassított, ami végül abszolút megállásba torkollott. Lassan megfordult és bűnbánó arccal rámnézett.
- Hát ... igazából nem tudom...
Hangja tükrözte az arcára vetülő érzelmeket. Viszont valami ekkor eszébe juthatott, mert eddigi érzelmei azonnal eltűntek az arcáról és olyan támadt egy ötletem féle fejet vágott.
- De most hogy kérdezed, lemehetnénk a konyhába, úgy innék egy forró habos kakaót. Te?
A konyháról eszembe jutott a temérdek mennyiségű kaja és elmosolyodtam.
- Én nem csak azt.
Most rajtam volt a sor, hogy karon ragadjam Leena-t és húzzam magam után. Nem tehettem róla. Ez most komoly és sorsdöntő helyzet volt, ami nem tűrt komolytalanságot. Itt most evésről volt szó. El is indultam egy irányba, de ekkor Leena megszólalt.
- Ö… Rei… abból az irányból jöttünk…
Megálltam. Elnéztem abba az irányba ahova Leena mutatott, majd abba ahova én mentem volna. Ismét a mutatott irányba, majd vissza az általam kiszemeltre, végül pedig a Leena által mutatottra.
- Tudtam én! – szóltam teljes természetességgel, aztán elindultam arra. Útközben csak egy irány vezetett. A lefelé. A konyha mindig a földszinten vagy az alagsorban van. Útközben párszor Leena terelgetett, amikor nem arra mentem volna, amerről jöttünk. Aztán húsz perces hosszított utazás után végre vissza értünk a képes folyosóra, ahol Leena megállt egy pillanatra. De nem akartam neki semmire sem időt hagyni. Elkezdtem szaladni és magam után húztam, közben a szabad kezemmel a hátam mögé mutattam.
- Most ott a sárkány! – ordítottam miközben végig rohantam a folyosón és meg sem álltam a lépcsőig. Éreztem, hogy valahol a közelben kell lenni. Sajnos nem volt elég jó orrom, hogy kiszagoljam az ilyeneket, de a beépített hetedik érzékem detektorként jelezte a közeli evési lehetőséget. A kérdés már csak az volt merre van?

Reigen arcán széles mosoly jelent meg.
- Én nem csak azt. -válaszolta vigyorogva majd elkapta Leena karját és húzni kezdte. Arcára a döbbenet ült ki "Ehh ez most meg mit csinál? " - villant át az agyán a kérdés. Reigen arcán olyan elszántság tükröződött mintha élet halál kérdésről lenne szó, de a nagy hévben Leenának még is csak meg kellett zavarnia.
- Ö… Rei… abból az irányból jöttünk… - mondta és karjával abba az irányba mutatott ahonnan jöttek.
Reigen megtorpant majd Leenára nézet majd előre aztán megint Leenára és megint előre és így ment ez még jó darabig. Leenának kezdett fel menni a pumpa az agyába "Ember induljunk már meg mert így semmi nem lesz a kakaómból!" - tette hozzá magába morcosan.
- Tudtam én! – mondta mintha ez teljesen természetes lenne. "Na persze..." - jegyezte meg magában. Olyan lendülettel indult meg lefelé hogy Leena egyszer kétszer azt hitte megbotlik. Ugyan akkor észnél kellett lennie mert a fiú tájékozódás mint egy csirkének... Aztán megérkeztek a képes folyosóra, Leenának a gyomra is görcsbe rándult, lábai rá kellett parancsolnia hogy ne álljanak meg. Mintha Reigen is megérezte volna és még nagyobb erővel húzta.
- Most ott a sárkány! – ordította míg áthaladtak folyosón, Leena becsukta a szemét hogy ne lássa mozgó szempárokat. Ahogy leértek a lépcsőn a gyomorgörcs felengedett és gondolatait újra a habos kakaó töltötte ki. Itt viszont Reigen kissé elbizonytalanodott, már amennyire Leena észre vette.
- Ott - mutatott egy nagy boltíves átjáróra - ott kell balra fordulnunk!

- Ott. - ekkor egy nagy boltíves átjáróra mutatott - Ott kell balra fordulnunk
Fogalmam sem volt, hogy honnan tudta, de nem is érdekelt. Jelenleg csak egy valami lebegett a szemem előtt, ami már teljesen beindította a nyáltermelésemet. Fogtam magam és gondolkozás nélkül elindultam a boltíves átjáró felé, amin áthaladva egy hosszúkás terembe jutottunk. A közepén egy hosszúkás étkező asztal volt, körülötte székekkel. Ez mind lényegtelen volt. A fontos része a teremnek ugyan is a végén lévő kerek ablakos lengőajtó volt.
~Végre.
Jókedvűen és határozottan elindultam az ajtó felé, majd a sétálást futásra gyorsítottam.
- Kaja!
Ezzel a felkiáltással rohantam át az ajtón és rohamoztam meg a konyhát.

Reigen úgy vágtatott át a szobán mintha az élete fügne tőlle. Leen el is gondolkozott rajt ha ennyire éhes volt miért nem szólt előbb?
Aztán meg is látták a két lengőajtót Reigennek pedig hatalmas vigyor terült el az arcán mikor át lépte.
- Kaja! - mondta vidáman.
Leena körbe nézett a hatalmas konyhában. Volt ott minden a szem szájnak ingere.
- Hm vajon hol tartják a kakaót?- tette fel hnagosan a kérdést.

Megrohamoztam a hatalmas hűtőt és kinyitva eltátottam a számat. Telis-tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. Úgy éreztem megütöttem a főnyereményt. Végig mértem mind a nyolc polc tartalmát, majd megnyalva a szám szélét elkezdtem összeszedegetni a hozzávalókat egy kis késő esti vacsorához. Szinte csokorba szedve kivettem a hűtőből és lepakoltam az előtte lévő asztalra, majd visszamentem a hűtőhöz és új kört kezdtem. Ezt legalább még négyszer megismételtem, de valami nem stimmelt. Az asztalon nem hogy több hozzávaló lett, hanem egyre kevesebb. Összeszűkített szemmel Leena-t kezdtem keresni, de ő jó távol a kakaójával bíbelődött. Ő biztos nem lehetett.
~ Akkor ki?
Nézelődni kezdtem, de rajtunk kívül senki nem volt a konyhába, ami meg kellett hagyni szép termetes volt. Keresgélés után visszanéztem az asztalra, ahol ekkorra még kevesebb hozzávaló lett.
- Na jó ki a fene szórakozik!
Nem érdekelt már a főzöcskézés, inkább mindent, ami csak az asztalon volt elkezdtem betermelni. Ezután neki estem a hűtőnek és a tartalmával tettem hasonlóképpen. Ekkor azonban mögülem csörömpölés hallatszott. Kimásztam a hűtőből és Leena-ra néztem, de ő is értetlenül nézelődött. Ekkor újra csörömpölés hallattszódott a konyha végéből. Egy serpenyő esett le. Ami újfent furának mondható az ezután következett. A konyha falán egy rakás kampó lógott, amikre a különböző méretű serpenyők voltak felakasztva. Két kampó üres volt már és ekkor balról a harmadik leesett. Ezt követően a negyedik is, majd az ötödik és végül spontán a hatodik is hangos csörömpölés keretében.