Találkozás: Leena és Reigen Hawkins

Leena neki látott a keresgélésnek. Végig nézegette a szekrényeket, és körülbelül az ötödikben meg is találta a keresett tárgyat. Újabb keresési hadműveletet indított a bögre felkutatására majd a tejért és cukorért. Jó darabig szöszmötölt mire mindent megtalált, és végül már azt is tudta hol tartja a szakács a hús kloffolót. El is kezdte melegíteni egy kis ibrikben a tejet közben három kiskanálnyi kakaót tett a bögrébe. Ezután elővette a cukrot és újabb három kanált tette a bögrébe, becsomagolt és már tette is volna vissza de amikor a bögrére tévedt a szeme a cukor eltűnt. Hatalmas szemekkel meredt a bögrére elhűlve majd úgy döntött biztos csak rosszul emlékezett. Ez a ház az oka. Újra beletette a három kanál cukrot és amikor vissza fordult épp a tejet kívánta bele önteni a bögrébe de az sehol se volt. "De hát emlékszem hogy bele öntöttem egy bögre tejet! " mondta magában és újra bele öntötte. Tekintetét szorosan a bögrén illetve tejen tartotta ezután
- Na jó ki a fene szórakozik! - hördült fel magába Reigen. Leena hátra nézett de épp a fejét tömte. Nem is értette ezt az egészet, a cukor a teje most meg már hangokat is hall? Ekkor éles csörömpölés ütötte meg a fülét. Hátra nézett de nem látott senkit, majd újabb és újabb csörömpölés. A zaj forrása konyha végében lévő serpenyőktől jött, a serpenyők kampóikról folyamatosan potyogtak le. Leenábana vér is elhűlt. Dermedten meredt a serpenyőkre.

- Na jó ez furcsa volt.
Én ezzel le is tudtam volna magamban az egészet és visszafordultam a hűtőhöz, hogy tovább folytassam a késő esti falatozásomat, de mielőtt egynél többet léphettem volna, a hűtőajtaja, csak úgy spontán becsapódott. Erre csak pislogni tudtam.
- Hé!
Gyorsnak nem mondható kapcsolás után odaugrottam a hűtőhöz és elkezdtem rángatni az ajtaját, de sehogy se akart kinyílni. Egyre csak erőlködtem és erőlködtem, de az ajtó nem engedett, mintha behegesztették volna. Végül feladtam és hátra léptem egyet, majd a derekamra tettem a kezeimet és a hűtőre meredtem, aztán átnéztem a bal vállam fölött egyenesen Leena-ra.
- Most már értem miért hagyott itt minket a kövér gróf. Nem lehet kinyitni a hűtőt! – kezdtem mutogatni az említett objektumra. Hirtelen fémes csikorgás ütötte meg a fülemet, de szerencsére csak egy rövid időre, majd azonnal egy vízhangzó, kislányos kacagás követte.

- Na jó ez furcsa volt.
Majd a nyitott hűtő ajtaja is bezárult magától. Leenának egyre jobban kezdett be teli a pohár. " MI A JÓ ISTEN FOLYIK ITT? A képek szeme mozog, a cukor eltűnik, a tej elpárolog, a serpenyők maguktól leesnek, a hűtő becsukja a saját ajtaját..."
- Hé!
Leena nézte ahogy Reigen a hűtő ajtaját rángatja és biztos volt benne, elég sok energiát fektetett a dologba tekintve hogy az arcára volt írva milyen érzékenyen érinti a dolog, de teljesen hiába cibálta. Az ajtó nem nyílt ki.
- Most már értem hagyott itt minket a kövér gróf. Nem lehet kinyitni a hűtőt! – mondta és a hűtőre mutatott. Leena homloka mellett egy izzadság csepp jelent meg. "Retardált..." - mondta magában, de akkor egy éles visítás hallatszodott a konyhában majd egy kislány nevetése visszhangzott. Leena érezte ahogy tarkóján egyenként állnak fel a hajszálak. A félelem végig hatolt az egész testén szemével kereste a testet az arcot amely ki adja a hangot de nem látta sehol.
- Rei ez most tényleg az amire gondolok? - kérdezte ijedten, közben pedig mellé húzódott.

Meglepődtem a hangsorozaton és keresni próbáltam a forrását,de olyan volt, minta egyszerre mindenhonnan hallanám. Talán a vízhang miatt.
- Rei ez most tényleg az amire gondolok?
A kérdés feltevés után Leena közelebb araszolt hozzám és mintha a hangjából enyhe ijedtség tükröződött volna.
- Remélem nem. - jelentettem ki határozottan és összeszűkítettem a szememet, majd a környezetet kezdtem el pásztázni. Leena értetlenül nézett rám, ezért tovább magyaráztam a dolgot.
- Ha ez a hűtő mechanikus zárjának a hangja volt akkor nagy bajban vagyunk...

- Remélem nem. - mondta határozott hangon, ajd összeszűkült szemmel nézett szét. Leena követte tekintetét de nem látott semmit. Nem igazán értette mit csinál most Reigen.
- Ha ez a hűtő mechanikus zárjának a hangja volt akkor nagy bajban vagyunk... - mondta komolyan. Leena arcán fekete csíkok jelentek meg és homlokán egy izzadság csepp látszott. Kezét ökölbe szorította, próbálta el nyomni ami ki kívánkozott belőle de nem sikerült neki. Száján apró kis lán csóvák jelentek meg.
- JESSZUS ISTEN EMBER NEKED HÁNY AGYSEJTED VAN? Hogy tudsz még ilyenkor is a kajára gondolni, nincs mechanikus zár ezen a szerencsétlen bádog dobozon! - azzal ököllel bele vágott egyet amitől a hűtő ajtaján szép kis horpadás keletkezett, de a tején és az alján kis fény szivárgott ki. - Ez egy szellem volt!!!! - mondta dühösen Leena. A félelem egy csapásra eltűnt belőle. - Na dugd elő a képed hallod!!! - ordította a semmibe.

Újra hegyezni kezdtem a fülemet, de szerencsére nem hallottam ilyen zajt többet. Mondjuk mérget vettem volna rá, hogy a hűtőt továbbra se tudtam volna kinyitna, ami eléggé lelombozott. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet, hogy mi lenne, ha tűzzel leolvasztanám az ajtaját, de aztán ezt gyorsan el is vetettem. Ha nincs ajtaja, akkor nem lehet majd becsukni és megromlanának a kaják. Mondjuk per pillanat ez nem veszélyeztette volna őket, hisz mindet betermeltem volna, de később, ha a kövér gróf haza jön meggyűlne vele a baja. Elméleti fejtegetésemből Leena ingerült hangja ébresztett fel.
- Jesszus isten, ember neked hány agysejted van? Hogy tudsz még ilyenkor is a kajára gondolni, nincs mechanikus zár ezen a szerencsétlen bádog dobozon!
Ekkor ököllel bele vágott a hűtő ajtajába, ahol egy jó kora horpadás keletkezett. Az ajtó alján és tetején pedig fény és hideg levegő szivárgott ki.
- Tudtam. Ha be van csukva az ajtaja attól még ugyanúgy ég a lámpa... - suttogtam halkan. Közben Leena mit sem törődve velem tovább dühöngött és a konyha közepe felé fordult.
- Ez egy szellem volt!!!! - hallottam tovább dühöngeni Leena-t. Úgy tűnt nagyon elkapta a hév. Én közben a hűtőt nézegettem tovább.
~Hmm...
- Na dugd elő a képed hallod!!!
- Hiába, így ki megy a hideg. Megfognak romlani... - tűnődtem és eközben az államat dörzsölgettem. Azonban egy vízhangzó kislányos nevetés megzavart. Ezúttal nem mindenhonnan hallatszódott a hang, hanem egy helyről koncentrálódott. Méghozzá a konyhán kívülről, az étkezőből.

Reigen nem sok figyelmet fordított Leenára, inkább a hűtő állapotát vizsgálgatta.
- Hiába, így ki megy a hideg. Megfognak romlani... -mondta tűnődve. Leena összeszűkült szemmel nézelődött a konyhába és kereste ez előbbiek okozóját de nem látott semmit.
Ekkor újra hallatszott az fülsértő kacaj annyi különbséggel hogy most az étkezőből jött. Leenának kezdett az a sejtése lenni hogy valaki a bolondját járatja vele. Biztosra vette hogy ez egy szellem, és látni akart. Egyrészt mert még soha sem látott szellemet másrészt mert most már kifejezetten kezdte ez az egész dühíteni. Mintha egy komédiában lenne.
- Na most már aztán tényleg elegem van! - mondta morogva Leena. Azzal nagy lendülettel átvágtatott az étkezőbe.

- Na most már aztán tényleg elegem van!
Leena lendületesen átcsörtetett az asztalok és lábasok között egészen a lengő ajtóig, amit indulatosan ellökött, majd kisétált rajta az étkezőbe egyedül hagyva a helységben.
Erről a jelenetről tudomást se véve továbbra is a hűtőt néztem, valahogy segíteni akartam szegény párán, de sehogy se ment. A műveletben megzavart egy jég hideg érintés, ami végig suhant a vállamon. Visítva megpördültem a tengelyem körül száznyolcvan fokban és öklömet magam elé tartva védekezés képpen és az elkövető után kezdtem kutatni szemeimmel, azonban mind hiába.
- K-ki van itt?
Sehol senki nem volt. Egy lélek sem. Csak én voltam egyedül az egész konyhában. ekkor jöttem rá, hogy milyen hatalmas is ez a hely. Megannyi asztal, szekrény és polc volt mindenfelé.
Újra felcsendült a kislányos nevetés ezúttal azonban, újfent az egész konyhából lehetett hallani. Egyszerre minden irányból. Újabb serpenyő sor esett le a földre hangos csörömpölés közepette, majd az összes fiók kihúzódott és visszacsapódott. Hátrálni kezdtem a konyha pult felé. Ekkor minden zaj és forrása elnémult vagy megállt. Síri csend honolt az egész konyhában.
Túl nagy volt a csend. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet és igyekeztem felkészülni a legrosszabbra. Azonban egy iránnyal nem számoltam. Ezúttal felülről jött az égi áldás. Fölöttem valami hangos nyikorgással kinyílt. Egy szekrény ajtaja volt az, ahonnan a következő pillanatban rám borult valami fehér poros cucc. A portól köhögni kezdtem, majd lenéztem magamra. Hó fehér voltam. Visszanéztem a szekrényre, ahol egy hatalmas tíz kilós liszteszsák volt eldőlve.
Ekkor újra kezdődött a fiókos zajongás és ezúttal a hűtő is becsatlakozott ajtó csapkodással a lármába. A fiókból kések röppentek fel és felém száguldottak. Ijedten arrébb vetődtem, a hegyes konyhai eszközök pedig beleálltak a falba.
Lihegve nézelődtem körbe, de ekkor újra egy jeges érintés szaladt végig a testemen és közvetlenül a fülem mellett egy hangot hallottam.
- Bú!
Több se kellett újabb száznyolcvan fokos fordulatot vettem és végig szaladtam ordítva azon a részen, ahol korábban Leena haladt át. Neki rohantam a lengőajtónak, ami nagy erővel csapódott ki és kiviharoztam rajta.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! - ordítva szaladtam Leena felé, aki egy utolsó mentsvárként szolgált. Leena felém fordult és tágra nyílt szemmel bámult rám és az arca fokozatosan ijedségbe torzult, mikor elértem hozzá ökölbe szorította a kezét és erősen arcon vágott.
- Szellem!
Az ütés ereje hátravágott és nekicsapódtam a falnak.

Amikor ki ért, a sötétben alig látott valamit. De nem kellett sok idő míg a szeme megszokta a fény viszonyokat. Tett egy bizonytalan lépést előre majd megállt. A sötétben kissé inába szált a bátorsága, de már túl cikinek érezte volna Reigen előtt ha vissza rohan így csak ált és figyelt. Minden érzékszervét bevetette, de semmit sem talált, majd néhány perc múlva mintha valami hideg haladt volna el mellette, meg pördült és újra konyha felé nézet. De hiába a fénycsóva még igy sem látott semmit. Tehetetlenül ált egy helyben és érezte hogy a düh újra eluralkodik rajta. Ekkor Reigen hangja zökkentette ki.
- K-ki van itt?- hallotta halkan Rei hangját. "Hogy hogy itt? Vagy most mi van? Már be ment volna a konyhába?!" ekkor villant csak át az agyán hogy az a hideg levegő ami oly céltudatosan haladt el mellette a szellem lehetett. Dermedten ált a felismeréstől. Ebben percben viszont egy hatalmas fehér valami száguldott ki a konyhából.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! - ordította. Leenába egy percre megfagyott a vér is.
- Szellem! - ordította vissza automatikusan, a fehér valami rettenően gyorsan közeledett felé. Lenna ökölbe szorította kezét és minden erejével meg ütötte a szellemet, aki keményen csattant a falnak. Leena lihegve bámulta, már indult volna felé hogy újabb ütéseivel végképp ártalmatlanítsa de akkor eszébe jutott valami. " Várjunk csak a szellemek nem átlátszóak és test nélküliek? Akkor hogyan csapódhatott a falnak? " - s ahogy ezen gondolkozott a szellemnek vélt valami nyögött néhányat és hirtlene fel ismerte ki fekszik előtte. Reigen volt az. Borzalams bűntudat fogta el .
-Jézus Máriám mit tettem! - mondta lehaló hangon, azzal oda lépett mellé és lehajolt - Rei jól vagy? Válaszolj! Annyira sajnálom én.. én... azt hittem egy szellem vagy.. kérlek bocsáss meg!

Az ököl vészesen közelített az arcom felé, majd betalált. Ezt jelezte reccsenve az orrom és valami meleg folyt végig az arcomon. Az erőtől hátravágódtam és neki szálltam a falnak, majd lecsúsztam és seggre érkezve lehuppantam a földre. Slussz poénként meg egy dísztányér leesett a falon lévő polcról a falnak ütközésem pillanatában, ami a fejemre esve darabokra tört. Az elkövetkező néhány percben csak csillagokat láttam repkedni a fejem körül, ami hamar átcsapott icipici miniatűr öklöző Leena-kba. Pislogtam még néhányat, aztán óvatosan megráztam a fejemet és az eredetit láttam meg magam előtt ijedt arccal bámulva engem.
- Jézus Máriám mit tettem! - mondta Leena lehangoló hangon, majd lehajolt hozzám.
~ Hol vagyok? - tűnődtem magamban. Hirtelen abszolút nem tudtam összeszedni a gondolataimat, aztán egyre jobban sikerült begyűjteni őket és szép lassan újra összeállt a kép. A fejem a tányér ütés helyén iszonyúan lüktetett, de nem volt fogható ahhoz, amit az arcomban illetve az orromban éreztem. Kicsit kábán felnéztem Leena-ra.
- Rei jól vagy? Válaszolj! Annyira sajnálom én.. én... azt hittem egy szellem vagy.. kérlek bocsáss meg!
Elmosolyodtam és mélyen a szemébe néztem és remegve felemeltem a kezemet magam elé felfelé mutató hüvelykujjal.
- Semmi gond. Jól vagyok!
A kijelentésem nem lehetett valami meggyőző, hisz az orromból dőlt a vér, ráadásul félre is hajlott az ütés erejétől és nyilván fájdalomba torzult képem rátette az i-re a pontot. Leena további sajnálkozások közepette felsegített, én pedig amint talpon voltam letöröltem a pólóm ujjába az orromból dőlő vért. Sajnos a fekete pólómon elég jól meglátszódott a vörös vér és a fehér liszt keveréke.

Leena aggódva nézte Reit, és közben egyre jobban mardosta a bűntudat.
- Semmi gond. Jól vagyok! - mondta és hüvelykujját a magasba emelte. Leen erről viszont egyáltalán nem volt meggyőződve, arcán látszott hogy a fájdalomtól alig bír mozdulni, orrából folyt a vér.
- Annyira sajnálom, kélek bocsáss meg. - mondta szomorúan. Leena felsegítette Reit, majd amikor már egy kicsit meg nyugodott megpróbált összpontosítani.
- Várj egy kicsit Rei, mindjárt rendbe hozlak. - mondta azzal nagy levegőt és hangosan kifújta. Minkét tenyerét Rei arcára tette, arcát egész közel vitte hozzá majd csukott szemmel koncentrálni kezdett. Néhány másodpercen belül vékony rétegben halványkék fény jelent meg kezei körül. Leena érezte ahogy életereje először lassacskán majd egyre gyorsabban Reibe áramlik. " Eltört az orra de nem olyan vészes- elsőként az orban lévő elpattant erek újjáépítésre koncentrált majd a porcokra, nem kevesebb mint fél perc alatt végzett aztán tovább haladt Rei fején. Hm... csak kisebb zúzódásai vannak, a bal oldali lebeny csak kis ütést kapott. Szerencsére...
Amikor végzett elengedte Reit és kinyitotta a szemét.
- Fáj még valahol? - kérdezte aggódva.

- Annyira sajnálom, kélek bocsáss meg. – mondta Leena, hangjából szomorúság csengett. Ezt követően a hónom alá nyúlt és felsegített. Még mindig szédelegtem kicsit, de nem volt vészes annyira, hogy ne tudjak megállni a saját lábamon. Bár volt egy pillanat, amikor azt hittem, visszaesek a földre, de hamar visszatért az egyensúlyom.
- Várj egy kicsit Rei, mindjárt rendbe hozlak.
- Van nálad pillanatragasztó? Mintha a földön egy darabkámat láttam volna valahol…
Leena nagy levegőt vett aztán sóhajtva kifújta azt. Fölemelte mindkét kezét és az arcomhoz emelte. Mikor a tenyerével szemeztem egy pillanatra megijedtem, hogy még egyszer orrba akar vágni a kutya harapást szőrével módszert alkalmazva. De hamar megnyugodhattam, mert nem ez történt. Leena keze körül egy halványkék aura jellegű fény jelent meg. Ekkor az orromban kellemes, meleg érzés hatolt és járta át az egész fejemet. Mindennemű fájdalmam szép lassan múlni kezdett, míg végül teljesen meg nem szűnt. A jóleső meleg érzés a fejemből tovább vándorolt a gerincemen keresztül a hátamba, ahol nekicsapódtam a falhoz.
~Hopp, itt csiklandoz…
Ez az egész művelet, amit Leena csinált velem körülbelül fél percig tarthatott, de utána sokkal jobban éreztem magamat. Mintha sose sérült volna meg az orrom vagy a fejem és a hátam. Minden kellemetlen érzés tova szállt. Mondhatni tökéletesen éreztem magamat.
Ekkorra Leena végzett és elhúzta a kezét az arcomtól. Lassan kinyitotta a szemét és rám nézett, mintha a munkája sikeréről akarna megbizonyosodni.
- Fáj még valahol?
Megfogtam az orromat és végig tapogattam a fejemet, aztán elvigyorodtam.
- Nem, sehol. Ez fantasztikus volt! Hogy csináltad? – tovább tapogattam a teljesen épp orromat, ami most jobb állapotban volt szinte, mint régen. – Áh, köszönöm! – kiáltottam fel és a nyakába ugorva hálálkodva megöleltem, mint egy plüssmackót el is felejtve, hogy valójában ő húzott be nekem egyet, és azt próbálta rendbe hozni, persze sikeresen.

- Nem, sehol. Ez fantasztikus volt! Hogy csináltad? – mondta ahogy végig tapogatta az orrát. – Áh, köszönöm! – mondta hangosan és a nyakába ugrott. Leena csak hökkenten állt nagyon meg lepte Reigen reakciója, különösen hogy pont ő okozott neki fájdalmat.
- Ugyan semmiség, ez is a mágiám része. - mondta mosolyogva miután elengedte.
Mi történt egyébként? Miért vagy fehér? És miért rohantál úgy ki a konyhából? - kérdezte kíváncsian. Közben a konyha felé kezdett nézelődni, még mindig fény áradt ki belőle, de most valahogy sokkal nyugodtabb hangulatot árasztott mint eddig. Talán az is közre játszhatott hogy Leena már jóval nyugodtabban érezte magát, most hogy Reigent meggyógyította.

Miután elengedtem a hálálkodó szorításomból, csak szerényen ennyit felelt:
- Ugyan semmiség, ez is a mágiám része. Mi történt egyébként? Miért vagy fehér? És miért rohantál úgy ki a konyhából?
Lenéztem magamra.
- Fehér? Ja tényleg.
Ekkor jutott eszembe, hogy még mindig nyakig fehér vagyok a liszt miatt. Gyorsan le is poroltam magam. Minden porcikámat végig csapkodtam, hogy eltávolítsam a makacs port. Sajnos erősen kellett csapkodni, mert hát elég makacs volt. Miután végeztem a művelettel vettem észre, hogy Leena a konyha felé nézelődik. Eszembe is jutott erről a másik kérdése.
- Tényleg a konyha. Nagyon fura volt. Tiszta káosz volt az egész. Először a fiókok csapkodtak, aztán meg repültek a kések felém így! – közbe intenzíven mutogattam a jelenetet – Utána meg rám borított valaki egy hatalmas lisztes zsákot és bumm!
Végül a kezeimmel egy robbanást próbáltam elmutogatni. Leena csak tágra nyílt szemekkel bámult, ezért megfogtam a kezét és húzni kezdtem magam után.
- Gyere meg mutatom.

Reigen nagy szemekkel maradt magára és ahogy végig mérte testét, látható volt arcán a felismerés.
- Fehér? Ja tényleg.
Nagy erőkkel kezdte megszabadítani magát liszttől, de az ádáz küzdelem ami kezdetét vette nem ért egyhamar véget. Leena már épp felajánlotta volna hogy segít neki mikor Reigen abba hagyta, valószínűleg úgy ítélte meg most már eléggé "tiszta" lett.
- Tényleg a konyha. Nagyon fura volt. Tiszta káosz volt az egész. Először a fiókok csapkodtak, aztán meg repültek a kések felém így! – mesélés közben minden eszközt bevetve kísérte hevenyészet kéz és láb mutogatássokkal a történetét. - Utána meg rám borított valaki egy hatalmas lisztes zsákot és bumm! - mondta és egy nagyobb robbanás félét próbált meg elkalimpálni Leenának. Leena csak ámult és bámult de ő konkrétan azon fagyot le így ahogy Reigen nagy hévvel mesélte neki a történetet.
- Ahhha. - nyögte ki végül
- Gyere meg mutatom. - azzal megragadta a kezét és bevitte a konyhába.
A konyhában viszont semmi nem volt, se kések se lábasok se liszt, de még a serpenyők is a helyükön vannak. A hűtő is úgy állt ott mintha ujj lenne.
- De hiszen ez lehetetlen... hisz tudom hogy szét vertem... nagyjából. Rei szerintem valaki a bolondját járatja velünk! - mondta mérgesen Leena és össze szűkült szemmel kezdte el pásztázni a helyet

Elértünk a lengőajtóhoz, amit határozottan tolni kezdtem magunk előtt és beléptünk a konyhába, azonban a látvány, ami ott fogadott abszolút nem várt volt. A rendetlenség és káosz helyett makulátlan tisztaság és rend volt mindenfele. A serpenyők a helyükön voltak. A kések nem álltak ki a falból és a szekrényekből, a fiókok is szépen be voltak tolva a helyükre. Egy csipetnyi lisztet sem lehetett látni sehol sem, a szekrény ajtó is csukva volt, ahonnan rám borult. A hűtő állapotáról nem is beszélve. Amit Leena oly kegyetlenséggel rongált meg, most szinte jobban nézett ki, mint régen. Az egész konyha csillogott és villogott, mintha mi sem történt volna.
- Hmm... Lehet csak képzelődtem? - szóltam halkan a fejemet vakarászva. Leena elképedt arccal pásztázta a konyhát, nyilván egy-két hiányzó részlet neki is feltűnt, ami még akkor történt, amikor még ő is jelen volt.
- De hiszen ez lehetetlen... hisz tudom hogy szét vertem... nagyjából. Rei szerintem valaki a bolondját járatja velünk!
Leena mérgesen nézni kezdte a helységet valami vagy valaki után kutatva, de csak mi voltunk ott. Mivel nem találtunk semmi furát vissza mentünk az étkezőbe.
- Ez tényleg fura volt...
Ekkor az egész házat bezengő hang töltötte meg az étkezőt, ahol mi is álltunk. Egy órának a gongása zengte végig a házat, jelezve, hogy a kismutató körbe érte a számlapot, tehát eltelt egy óra és épp egész van.
- Nahát máris 9 óra lenne?
Az óra elért a kilenc gongásig, de nem állt meg tovább folytatta.
- Vagy 10?
Gong.
- Ööö...11?
Gong.
- Nocsak éjfél van?
Újabb fura dolog történt ezzel. Nem rémlett volna, hogy mióta a házban vagyunk hallottam volna az óra hangját, ráadásul nyolc óra környékén érkezhettünk meg a házhoz.

- Ez tényleg fura volt... - mondta Reigen, bár Leena a furcsa szót kissé gyengének érezte a jelen helyzetbe. Ekkor viszont egy hatalmas mély hang töltötte be a helységet. Leenán végig futott a hideg, gyorsan tett is egy lépést Reigen felé. Kellett neki néhány másodperc, hogy felfogja ez csak az óra. De valószínűleg elég nagy óra lehetett mert az egész ház zengett tőle.
- Nahát máris 9 óra lenne? - kérdezte Rei
Leena már mondani akart hogy milyen gyorsan el telt az idő de újabb kongás halaltszót.
- Vagy 10?
Újabb gongás.
- Ööö...11?
És megint. "Mikor lesz már vége basszus?" - tette fel a kérdést Leena
- Nocsak éjfél van?
-Hát ezek szerint, bár nem tudom nekem valahogy nem tűnt fel hogy ilyen gyorsan halad az idő. Bár nem kéne most már kicsit a melóra is koncentrálnunk? - kérdezte fejét vakargatva.

- Hát ezek szerint, bár nem tudom nekem valahogy nem tűnt fel hogy ilyen gyorsan halad az idő. Bár nem kéne most már kicsit a melóra is koncentrálnunk? - kérdezte Leena és közben a fejét vakargatta.
- Én se gondoltam volna, hogy ennyi az idő. Munka? Azt hittem aludni megyünk...
Ekkor hirtelen eloltódott a villany és sötétség borult az étkezőre. Szerencsére nem lett annyira koromsötét, ugyanis az ablakokon besütött a telihold fénye.
- Áramszünet?
Csak hogy nem volt ennyi elég. Az ablakok kivágódtak és folyamatos csapkodásba kezdetek. Az asztal körül a székek nyikorogva megindultak és ki-be húzódtak. Körülöttünk fémes nyikorgás, lánccsörgés és túlvilági hangot hallottam, de egyszerre minden irányból.

- Én se gondoltam volna, hogy ennyi az idő. Munka? Azt hittem aludni megyünk... - ezen mondjuk Leena is elgondolkodott egy percre, csábítóan hangzott neki az alvás ajánlata, bár az is igaz egyedül egy szobába itt... ezt az ötletet gyorsan el is vetette. A gondolkodásból az zökkentette ki hogy minden elsötétült. Lenna tapintani vélte a sötétséget, szorosan Reigen hátához nyomódott és kezét harci pózba emelte. Csak a telihold világított meg néhány körvonalat.
- Áramszünet? - kérdezte Rei.
- Nem tudom... de ...- de még mielőtt befejezhette volna az ablakok kivágódtak és csapkodni kezdetek, mintha valaki dróton rángatná őket. A székek nyikorogva ki és be vándoroltak az asztaltól, valahol lánc csörrent. Leena ijedtében Rei nyakába ugrott
- ÚRISTEN!!!!!!!! - kiáltotta. De rögtön utána kapcsolt is hol van.. zavartan mászott le Reigen nyakából, de még mindig szorosan mellészorulva figyelte az eseményeket.

- Nem tudom... de ...
Itt Leena megakadt a mondandójában, mert elkezdődött az a rengeteg sok félelmetes zaj. Ekkor hirtelen Leena sikoltva felugrott és a nyakamba csimpaszkodott.
- ÚRISTEN!!!!!!!!
Épphogy sikerült elkapnom és megtartanom, de nem sok kellett volna hozzá, hogy elvesztve az egyensúlyomat hanyatt esve elboruljunk. Leena nem várt sokáig, mire felfogta a dolgot és lemászott rólam, persze még a közelemben maradva figyelt körbe-körbe. Én is próbáltam utánozni, de hamar feladtam, mert elszédültem.
A zajok továbbra is megmaradtak és csatlakozott hozzájuk egy új fajta.
- Valami közeledik...
Az ebédlőn kívülről döngő, súlyos léptek zaja közeledett, majd elérte az ajtót, ami ekkor hirtelen kivágódott közben kint villámlott, amit hatalmas dörgés kísért.
Az ajtóban pedig egy középkori lovagi páncél bukkant elő.

Leena feszülten figyelte a körülötte lévő eseményeket, megoldást próbált keresni de nem talált. Semmi logikus magyarázat nem jutott eszébe, akkor viszont súlyos léptek zaja hallatszodott valahonnan mögüle. Arcán megfagyott a félelem.
- Valami közeledik... - szólalt meg Rei. Leenától csak egy riadt bólintás telt, mert hang nem jött ki a torkán.
Az ebédlő ajtóból érkeztek a hangok, Leena megfordult a hang irányába de vigyázott ne kerüljön messze Reitől, jelenleg csak a fiú mellett érezte magát biztonságban. Támadó poziciót vett fel a hangok pedig egyre közeledtek, amikor már úgy ítélte meg hogy az ajtónál lehet egy hatalmas villám fénnyel töltötte meg a helységet. Az ajtóban egy hatalmas üres páncél állt. Fenyegetően indult meg Leenáék felé, Leena még jobban összeszorította öklét és várta a pillanatot amikor támadnia kell.

A villámlásnál megláthattuk a feketés-fémesen csillogó lovagi páncélt. Egy ideig csak állt ott és nézett minket, közben a zajok elcsitultak. Először az ablak csapkodások maradtak abba, aztán a székek álltak le, végül a csikorgató zaj is elhalt. Az ablakokra a redőnyök hirtelen leugrottak, így teljes sötétségbe burkolózott a szoba. Néma csend honolt az ebédlőben. Nem csak a sajátomat, de még Leena szívdobogását is hallottam. Nem tudtam eldönteni, hogy most olyan hevesen ver, vagy olyan csönd van és azért hallom, de hamar túlléptem a kérdésen, mivel a csöndet megszakította valami. Fémes nyikorgás és kongó lépés zaja hallatszódott. A páncél lassan komótosan megindult felénk. Léptei visszhangoztak az egész teremben. Leena és én is megveszítettük az izmainkat és vártuk az esetleges eseményeket. A páncél nyikorogva már majdnem elért minket, aztán előttünk úgy egy méterre megállt és nem mozdult. Fél percig nem történt semmi, aztán rájöttem hogy hiába nézek úgy se láthatok semmit. Egy lánggömböt csináltam a kezemben és azzal világítottam magunk elé. A furcsa az volt, hogy nem volt előttünk semmi, ami meglehetősen abszurd volt hisz elég nagy és zörgő páncélról volt. Nem tűnhetett el csak úgy.
Végül már körbe kezdtem nézelődni. Mikor magam mögé néztem hirtelen megláttam a páncélt, ahogy nyúl felénk. Ekkor ijedtemben ráhajítottam a tűz labdát, ami szétrobbant a mellkasán és hanyatt vágta. A páncél hatalmas csattanással terült el a földön, a sisakja pedig levált a testről és oldalra gurult, legalábbis a zajokból ítélve, mert újfent sötétség honolt, mivel eldobtam a fényforrásunkat.

Bár Leena hozzászokott a sötéthez, és hallotta is a páncél hangját így pontosan tudta hol van, még se látta mindig. Alkalmanként bele olvadt a sötétségbe, ezekben a néhány másodpercekben Leena hátán a hideg futkosott. Viszont a hang egyszer csak eltűnt, mintha megált volna a páncél. Leena úgy saccolta körübelül 2 lépsre lehet tölük, de nem értette miért nem támad. Talán csak egy képzelgés lett volna? Nem az biztos nem lehetett, eközben Reigen kezében egy láng gömb jelent meg. A fény bár kicsi volt arra tökéletesen elég hogy lássák a páncél sehol sincs. Hangtalanul tűnt el... Leena csak tátogott, és szemével követni kezdte Reigen kezét aki forgolódni kezdett. Leena orrára kezdett öszpontosítani, hogy a fémes szag mentén elindulva megtalálja. De még mielőtt kinyithatta volna a száját Riegen megtalálta és meg is ajándékozta egy tűzgolyóval ilyedtében. A páncél szét esett de újra ott áltak szorosan egymás mellett a teljes sötétségben.

Újabb tűzet gyújtottam a kezemben és ismét láthatóvá vált szinte minden a szobában. A páncél tehetetlenül feküdt a földön és nem mozdult. A kezemre néztem, ami fáklyaként égett, majd a teremben lévő dolgokra.
- Én vagyok az emberi fáklya! - szóltam vigyorogva és kihúztam magam. Közelebb léptünk Leena-val a páncélhoz. Én mikor a mellkasa mellé értem megálltam és leguggoltam. A kezemmel bevilágítottam a matt-fekete páncélba, de nem volt benne senki. Még egy egér se, vagy valami. Teljesen üres volt az egész belül.
- Ez üres.
Felnéztem Leena-ra.

Reigen újabb lángott hozott létre.
- Én vagyok az emberi fáklya! - nézett rá vigyorogva, Leena is megeresztett egy mosolyt, de mivel nem találta túl viccesnek helyzetüket, inkább a páncélt kezdte el keresni. Reigennel tettek egy lépést és legúgolva a páncélt kezdték el szemlélni. Reigen bevilágított a páncélba de az kongott az ürsségtől.
- Ez üres.- mondta Reigen.
- Hát ja, de ha üres akkor hogy mozgott? Drótokon nem mozgohatott, és ennyi idő alatt nem lehet kimászni belőle hang nélkül... Leena összeszűkült szemmel nézte páncélt.
- Mi van ha ez csak bábmágia volt? És valamiért megszakadt az összeödtetés a mágus és a páncél között, ezért nem kell most fel, vagy... csapda! - mondt Leena.