Magán küldetés: Egy élet árán

- Végre egy rendes fürdő! – csaptam össze tenyeremet, ahogy kis társaságunk a fürdőbejárat felé ballagott.
Eddig rendkívül elégedett voltam a szálló szolgáltatásaival. Az étel egyszerűen mennyei volt, nem is emlékeszem mikor ettem utoljára ilyen jó kis gizkát. Persze a szülővárosomban lévő Revan fogadót nehéz überelni, de itt majdnem sikerült, nomeg a vörös sellő. Ilyen remek nektárt rég ittam már.
Úgy láttam a többiek is elégedettek voltak a felhozatallal. Férfitársaim fejenként egy-egy raklap kaját is eltüntettek, ami biztos nem fordult volna elő, ha moslék a menü.

A kiadós vacsora után már csak a fürdőre voltam kíváncsi. Titkon reménykedtem egy koedukált verzióban, de az először feltűnő „női” ajtó rögtön felébresztett. Miss Varens-nek búcsút intve folytattuk utunkat az „otoko” ajtó felé.
Az ajtón belépve rögtön egy tágas öltöző helységbe jutottunk, ahol apró párnákra lehetett lehelyezni a felesleges ruhadarabokat. Csak pár pillanat volt az egész és már mindhárman ott álltunk egy szál törülközőben.
- Hárman? – néztem körül, hangosan kimondva a számot. – Hol az öreg?

Mindhárman végignéztünk még egyszer, csak hogy biztos legyen egyikünk sem takarja el az alacsony megbízót, de mivel sehol nem volt fellelhető, ezért csak egy opció maradt.
- Csak nem a nőibe ment? –öltötte kérdésbe mindannyiunk rémálmát Noah.
- Ha ez kiderül, ugrott a vízipipa! – aggodalmaskodott Bob.
- Milyen pipa? – tört elő kettőnkből egyszerre.
- Hát ti nem láttátok a házirendet a bejáratnál? – bölcselkedett feltartott mutatóujjal Bob, de a szája szélén szivárgó füstöcske rontotta az összképet.
- Házirend? – című kérdésünkre vígan folytatta.
- Tömören, hogy mindenki értse, ha kiszúrják a papát a nőiben, ugrik a fürdő meg a masszázs, nomeg pár extra szolgáltatás! – kacsintott ránk.
- Akkor meg kell állítani, amíg még nem késő. – summáztam a hallottakat.
- Miközben minket sem vesznek észre. – tette hozzá Noah.
És így indult a bohózatba illő „mentőakció”, amin jót röhögnek majd az unokáink, feltéve ha megérjük az öregkort.

Ruháinkat hátrahagyva kiszáguldottunk a folyosóra, majd gyors terepszemle után, a folyosó szerencsére üres volt, elvágtattunk a női öltöző bejárata felé. Noah, mint alfahím bekopogtatott az ajtón, majd miután lázasan füleltünk, lassan benyitott. Odabent csak pislákoló fényeket láttunk, de embert, azt egy darabot sem. Gyorsan behatoltunk, majd az ajtót behúzva utánunk, folytattuk a felderítést. Az öltöző felépítése hasonló volt, mint a férfi részlegé, ezért viszonylag gyorsan átvizsgáltuk a helyet. Csak pár szorgosan összehajtogatott ruhát találtunk, a már említett kispárnákon, de az öregnek nyoma sem volt.

Miután újra összegyűltünk, a szabadba vezető ajtóra mutattam. A többiek némán bólintottak, majd lassan elkezdtünk az ajtó felé lopakodni, s ekkor ütött be a ménkő.
Hangos csicsergéssel két ifjú hölgy lépett be a bejárati ajtón, majd döbbenten megálltak.
Bob hihetetlen gyorsasággal füstfelhőt volt körénk, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve kilöktem belőle Noah-t.
- Mindent bele tigris! – suttogtam felé, amíg mi Bobbal a füstfelhőbe burkolózva kisétáltunk a szabadba.
Odakint meglepően hűvös volt, ami talán késői órának volt köszönhető, de egy a medence felől jövő gőzfelhő elűzte a kellemetlen hideget. Az egyik kőkorlát mögött lapulva lestük, hogy egy pillanatra eloszoljon a pára, hogy jobban átlássuk a platzot.
- Szevasz aranyom, lovagoltál már vizipacin? – ütötte meg fülemet az abszurd kérdés.
- Ez az akire/amire gondolok? – kérdeztem Bob-ot.
- Tartok tőle igen. – erősítette meg legnagyobb félelmemet, sőt az eddig jótékonyan takaró párafelhő eloszlott, így már én is láttam a bokrokból kikandikáló szamárfejet.
Paripa bőszen vigyorgott, majd nyerítve stírölte a nyakig merült Miss Varens-et. Ez volt a fordulópont, mert az egyik megrezdülő bokrot kiszúrva, végre észrevettem az öreget. Látszólag elemében volt, így jobbnak láttam minél hamarabb leszerelni, mielőtt esetleg másnak is szemet szúr.
- Egy nyálcsorgató perverz öreg mégiscsak feltűnőbb, mint egy bokorban áldogáló szamár, nemde? – szaladt át az agyamon.

Átugrottam a kő mellvéden, majd egy elegáns talpraérkezést követően, már szaladtam is a tata felé. Szegény flótásnak meglepődni sem volt ideje, mikor egy koncentrált fénysugarat irányítottam szemeibe, majd futtomban felkaptam egy padnak támasztott gereblyét. Nagyot lendítve vele, egyenesen a tarkójára csaptam, majd a már ájult öreget felkapva, már nyargaltam is visszafelé.
A megfigyelési pontunkhoz érve föladtam Bobnak az öreget, majd én is visszamásztam. Akciónk látszólag teljes sikerrel zárult, sőt mire visszaértem, már csak a kiütött szamarat láttam a bokrok alatt kikandikáló fülekkel, nomeg az elégedetten mosolygó Miss Varens-t.

Bob öles vállára kapta a papát, majd iszkoltunk is vissza az öltözőbe. Mikor beértünk, Noah és a hölgyek már távoztak, de helyettük egy öreg, kövér nő vetkőzött nekünk háttal. Egy ilyen apróság viszont nem állhatott utunkba, mert az egyikkezembe egy vázát fölkapva levertem az egyetlen pislákoló lámpát, míg másik kezemből apró villanást engedtem szabadjára.
- A tökéletes lámpaelpattanást láthatják! – kiáltottam magamban diadalittasan, majd vágtattunk tovább, sőt Bob még egy kis füstöt is kieresztett.
Mire a néni megfordult, már csapódott mögöttünk az ajtó.
- Dobjuk le nálam, reggelig úgysem ébred fel. – ajánlottam fel szolgálataimat, majd az ajtón belépve már koppant is a megbízónk feje a padlón.
- Ez férfimunka volt! – pacsiztunk össze. – Részemről én megyek a masszőrökhöz. Remélem, még tudnak fogadni. Majd reggel találkozunk! – búcsúztam Bobtól és már indultam is, hogy aztán ellazulva térhessek nyugovóra.

- Hárman? Hol az öreg?
- Egy... kettő... három...
Basszus. Idegesen magam mögé néztem... nem, nincs itt.
- Csak nem a nőibe ment?
- Ha a vén marha elment meglesni a kislányt, vége az aranyéletnek... ugrott a vízipipa...
- Milyen pipa?
- Ne tudjátok meg milyen durva pipát kaptam, amikor kértem szenet a sajátomba... aszonták használjam inkább az ittenit... szép öblös, és a gyönyörű bugyogó hangja - elmorzsoltam egy könnycseppet, hangom elcsuklott a meghatódottságtól. Asszem innen sem fogok szuvenír nélkül lelépni...
Olyan értetlen fejek meredtek felém, hogy egy darabig fogalmam sem volt, mi a bajuk.
- Ti nem láttátok a házirendet? - kérdeztem, ahogy lassú hörgéssel kiengedtem a letüdőzött füstöt.
- Házirendet?
- Amikor jöttem áztatni magam az egyik helyi erő elzavart a dohányzó részlegre, hogy ott toljam el a cigimet. Ott volt ilyen kis tábla, tele volt minden hülyeséggel. Ne tudjátok meg mit kap az, aki nem tud fizetni - vigyorogtam. Hogyne vigyorogtam volna, ha egyszer muszáj az öreg után mennünk... a női fürdőbe? Legfeljebb kidobnak minket is, akkor meg nem kell fizetnünk.
- Na meg a sok lazaságnak is lőttek... semmi masszázs, semmi kaja... sétálhatunk naphosszat a szekér után, hacsak nem csináljuk a helyes dolgot, és lógatjuk fel a tatát a következő fára - szippantottam egy mélyet álmodozva.
- Akkor meg kell állítani, amíg még nem késő - foglalta össze Firm. Igen helyénvaló ötlet volt, azt kell mondjam.
- Miközben minket sem vesznek észre - bökte ki a lényeget N2.
- Nindzsa sztájl, ez tetszik - vigyorogtam szélesen, és egy szál törölközőben nekivágtunk a szomszéd fürdőnek.

- Like a ninja... like a ninja - énekeltem halkan, de valamelyik megbökött. Gondolom arra célzott, hogy fogjam be, úgyhogy visszaböktem.
Benéztünk a női öltözőbe is, de szerencsére az öreg nem volt ott, úgyhogy mehettünk is a fürdőbe. Már majdnem ott is voltunk a célobjektumban - hú de rég szerettem volna kipróbálni ezt a szót - amikor két cica jött szembe.
- Smoke Magic - fújtam szét a füstöt. Még szerencse hogy hatalmas eszemnek engedve ízesített dohányt küldtem épp és nem a jó kis desiertoi csíkoslevelű szivaromat (vagy ahogy a Titan Nose-os arcok hívják: "miezazótvarbüdősizéoltsdelderohadtgyorsan"), különben gyorsan lebuktunk volna. Nem lett nagy a füst, de Firmet, N2-t meg a csajok felé néző oldalamat eltakarta. Firm gyorsan megoldotta a helyproblémát, mert kilökte a vízmágus srácot, úgyhogy pont elfértünk ketten a felhőben.
- Mindent bele tigris!
- Mázlista... - mormogtam, de gyorsan megjegyeztem magamban, hogy a világ összes libája sem ér annyit, mint az itteni laza-... na jó, az összes ér annyit. De kettő semmiképp. Egy férfi életében vannak olyan dolgok, amiket az élete árán is meg kell védenie, és a legnagyobb áldozatot is emelt fővel kell viselnie... Az ingyen kaja és a dupla matrac is ezek közé tartoznak.

Meresztettem a szememet a kőkorlát mögül, de egy kövér nő sziluettjén kívül - ezt nem igazán akartam megvizsgálni - nem láttam semmit. Rohadt gőzfelhő... gondoltam csinálok gyors egy még tömörebb bokrot hogy elbújjunk, de hát így tök nyolc...
- Szevasz aranyom, lovagoltál már vízipacin?
- Ez az akire/amire gondolok?
- Asszem ja...
Lestem, hogy mi a fenét csinál a szamár, de persze semmit sem láttam. Firmus meg úgy pattant meg mellőlem, mintha hátsón rúgták volna.
- He...? - kezdtem, de valami csattanás hallatszott, és már jött is vissza a srác, az öreget hozta. Gyorsan megint lebukott a bokrok mögé, és felém tolta a zsákmányt.
- Látod tata - dobtam át a vállamon - így jár az, aki bokrok mögül leselkedik.
Visszafelé már sima ügy volt, gyorsan be is pattantunk az öltözőbe...
Végre, három meztelen női hát! Elégedetten kuncogtam, amikor tudatosult bennem, hogy egy hátról van szó. Ez Firmet is felzaklathatta, mert gyorsan leverte a lámpát, mielőtt még megfordulna a bálna. Ilyen gyorsan még sosem iszkoltam kifelé női öltözőből.
- Dobjuk le nálam, reggelig úgysem ébred fel - ajánlotta hős bajtársam, én pedig szó szerint vettem, de a tata egy nyekkenést számítva így is ájulva maradt. Visszagondolva a délutáni kínkeserves menetelésre, nem is bántam, hogy végre le lett hűtve a kedve. Hmm... Talán ha megkötöznénk és bedobnánk egy szekrénybe akár hetekig is ellehetnénk itt... ha jól viseli magát felőlem még kaját is kaphatna.
Hiába, megesik az ember szíve még az ilyen vén gazembereken is. Hát még az enyém.
Az öreg förtelmes hangon horkolni kezdett, mire mi összevigyorogtunk.
- Ez férfimunka volt! - dobtunk egy ötöst egymásnak. - Részemről én megyek a masszőrökhöz. Remélem, még tudnak fogadni. Majd reggel találkozunk!
- Ámen! - mondtam, és elindultam a szobámba, hogy lefekvés előtt a közérzetem és a könnyebb lélegzés érdekében különböző dohányáruk elfogyasztásával minimálisra csökkentsem a szoba oxigéntartalmát és látási viszonyait (erre a mondatra Firmust kértem meg hogy írja meg... gőzöm sincs hogy mit jelent pontosan, de elég vagány lehet mert jó darabig gondolkodott rajta). Na mindegy, amikor már sikerült egy állat füstfelhőt betermelni a szobába, bevágtam a szunyát.

Kis csapatunk vidáman ballagott a furdo részleg felé és már mind alig vártuk, hogy lazuljunk kicsit a forró vízben. Sajnos a furdo nem koedukált volt, esért kedves névrokonomnak búcsút kellett intenunk Az elso ajtónál, mejre nagy betikkel volt ráírva, hogy Noi Furdo. Aztán a csapat négy férfi tagja megindult a hímeknek fenntartott furdorészleg felé. Az ajtón belépve egy elég tágas kis helyiségben találtuk magunkat, ahol miután kicsit korul néztunk, ledobaltuk a ruháinkat és torolkozobe feszített a szupercsapat. ~ Na de ájj... azok nem négyen vannak?~
Korbenéztem a társaságon. ~ Hannibal megvan - Firmus - Rosszifiú, pipa - Bob - Szépfiú... hát.. ittlennék - ego -... de akkor ki hiányzik?~ osszegeztem magamban, mire Firmus megszólalt.
- Hárman? Hol az öreg? - Kérdezte Firm, mire kapcsoltam. ~ Ja igen... a bolond hiányzik.~ Miután a rejtély megoldódott, még egyszer alaposabban korulnéztunk, majd miutan rá kellett jonnunk, hogy az oreg tényeg nincs itt, gondolkodni kezdtem.
- Csak nem a nőibe ment? - Tettem fel hangosan a kérdést, melytol a tobbieknek is futkározott a hátán a hideg.
- Ha ez kiderül, ugrott a vízipipa! – mondta Bob aggódva, mire mi ossze néztunk Firmussal.
- Milyen pipa?
- Ti nem láttátok a házirendet? Tette fel a kérdést Bob, mire ismét egyszerre tort elo Firmusból és belolem a kérdés.
- Házirend?
- Tömören, hogy mindenki értse, ha kiszúrják a papát a nőiben, ugrik a fürdő meg a masszázs, nomeg pár extra szolgáltatás! - Mondta vigyorogva, kis csapatunk Nagy tesója, mire kicsit osszerezzentunk.
- Akkor meg kell állítani, amíg még nem késő. – Mondta végul Firmus.
- Miközben minket sem vesznek észre. - Toldottam meg a srác mondatát észrevételemmel, majd elindultunk, hogy visszahozzuk a tatát... bár én szegény Noah-t jobban féltettem.

Úgy ahogy voltunk, csak lazán torolkozokben hagytuk el az oltozot, majd miután meggyozodtunk arról, hogy senki nem lát minket a noioltozot vettuk célba, Ninja style-ban, ahogy Bob is énekelte. Mikor az ajtó ele értunk, bekopogtam, majd mikor nem erkezett válasz hosszabb ideig és semmi neszt nem halottunk bentrol, benyitottam. Gyorsan berohantunk és becsuktuk magunk mogott az ajtót és nyomban hozzá is láttunk az oreg keresésének. Nem volt túl nehéz, mivel a a férfi es a noi oltozo kozott, nem volt sok kulombség... talán csak az, hogy amíg a férfiben a ruhak csak lazán le voltak dobálva, itt szépen ossza voltak hajtogatva. Miután nem találtunk semmit, újta osszegyultunk az oltozok kozepén, mire Firmus némán a furdo felé vezeto ajtóra mutatott, mi pedig ugyan olyan némán bólintottunk Bobbal.

Mikor némán -Bob kedvéért, Ninja-san - megindultunk az ajtó felé, nagy beszelgetés kozepette, két eléggé szemrevaló, korom beli lány lépett be az oltozo ajtaján és mikor megláttak minket, lefagytak, mint a windows.
Bob villam gyorsan egy eléggé érdekes, de számomra kellemes illatú fustot vont korén és éppen kezdtem volna megnyudodni, mikor hirtelen valakinek a tenyerét éreztem meg a hátamon.
- Mindent bele tigris! - Hallatszott a mondat Firmus szájából, miután egy eroteljes lokés után megindultam kifelé a fustfelhobol.
- Mázlista... - Hallottam Bob szájából a rovid megjegyzést, majd mikor teljesen elszállt a "kod" a szemem elol, ismet a két ledobbent lány állt elottem. Vetettem egy gyors pillantást a hátam mogé, de addigra a fustfelho eltunt, a ket társammal egyutt.
- Hali. - Koszontem rá hatalmas vigyorral a két lányra, miutan újból feléjuk fordultam és kozben jobbommal intettem egyet felejuk. Ám ahelyett, hogy illedelmesen vissza koszontek volna, szájukat nagyra nyitották és a nok egyik legfélelmetesebb fegyverét készultek bevetni. - Nem srácok... nem azt... most csak sikítani akartak. xD -
Szerencsére még idoben kapcsoltam és két tenyeremmel, sikeresen betapasztottam a két lány száját, bár egy apró sikoly azért kiszokott az ujjaim kozt, és az sem volt betervezve, hogy a torolkozom is leesik rólam és ott fogok allni egy szál fa...ooo falloszban, de ez tortént. Mikor pedig már arra gondoltam, hogy ennél rosszabb nem lehet, kopogtattak az oltozo ajtaján.
- Holgyeim... a szálloda igazgatója vagyok. Sikítást hallottam... minden rendben van odabent? - Mikor meghallottam, hogy ki az, azonnal meghult a vér az ereimben. Ott feszítettem ádámkosztumben, a noi oltozo kozepen, mikozben két lany száját takartam, nehogy sikítsanak, ráadásul még a szálloda igazgatója is bármeik percben benyithatott. Mivel a helyzet nem alakult túl fényesen és kicsit aggódni kezdtem, de ekkor eszembe jutott, amit a mesterem mondogatott mindig. "Ne edd meg a sárga havat, mert...-na várj, ez nem az- " Ha az elet szar lapokat oszt, még mindig bloffolhetsz." - aki pókerezik érti, aki nem, nem magyarázom, de ettol mindig jobban voltam, hasonló helyzetekben. Elovettem a legmeggyozobb kiskutya szemeimet és úgy kezdtem kérni a két lányt, hogy ne dobjanak fel és megígértem, hogy késobb mindent megmagyarázok. Amlányok végul szinte egyszerre sóhajtottak egyet, aztán egy lassú bólintással jelezték, hogy rendben. Levettem a kezemet a szájukról, oket viszont elfordítottam, míg újra magamra tekertem a torolkozomet.
- Holgyeim... hallanak? Minden rendben? - Kerdezte az igazgató, kicsit aggodalmasan az ajtó túloldaláról.
- Igen, csak azt hittul, hogy egy kígyót láttunk. - a mondata után felém fordolt és a derekam ala názett, majd kuncogott egyet. - Már volt rajtam torolkozo-
- Egy kígyót láttak?
- Sajnos nem láttuk. - Mondta halkabban az elobbi lány kuncogva, mire a másik, finoman oldalba vágta.
- Nem... szerencsere, csak egy nagyobbacska féreg volt. - Mondta a másik lany, aki úgy tunt, nem szimpatizált velem túlzottan. A megjegyzésére pedig, csak annyit tudtam felelni, hogy : -.-
Az igazgató nyugodtabb hangnemben kozolte, hogy ha bármi gond lenne, akkor csak szóljanak neki, majd távolodó lépteket hallottam. A kétlány rogton felém fordultés kérdore vontak a torténtek miatt. Elosszor is lenyugodtam kicsit, majd miután bemutatkoztam, lassan elkezdtem nekik mesélni, hogy mágus vagyok és, hogy éppen egy kuldetésen vagyok, majd a kuldetésemrol kezdtem mesélni, hogy megértsék, hogyan is kerultem oda. Néha kétej jelent meg az arcukon, foleg a beszélo szamárnál, de azért érdeklodve hallgattak a sztorit. De úgy a mesélés felénél viszont rájottunk, hogy jobb lenne máshol folytatni a beszélgetést, mert a végén észrevesznek és kidobnak. A lány javaslatára, aki úgy tunt kedvel engem, hogy menjunk feljebb és majd masszázs kozben mesélek. Ott tudtam meg, hogy a lány úgy értette, hogy mikozben én masszírozom, kozben mesélek is neki... a kis cseles. A másik lány kozben a szálloda egyik alkalmazottja kezei alatt lazult, de o is hallgatta a mondtam. Mikor a végére értem, alany felpattant a kezeim alól és megolelve bocsánatot kért. Kicsit hiperaktív volt és nem értettem, hogy miért is kér bocsánatot, de aranyos volt. :3 Mikor felajánlotta, hogy most os masszíroz meg engem, eleinte nem akartam, de aztán a folytonos kérlelése után lefkudtem és hagytam, hogy apró kezeivel a hátamon dolgozzon, nemsokkal késobb pedigismeros hangokra lettem figyelmes és Firmust láttam meg belepni a masszázsszobába.

Nem csak én gondoltam úgy, hogy jót tenne egy kis fürdőzés: a fiúk és az öreg szintén oda tartottak. A folyosó végén egy "női" és "férfi" feliratú tábla elválasztott minket egymástól.
Megkönnyebbülve csuktam be magam után a női öltöző ajtaját, leszórtam a ruháimat, és törölközöt csavartam magam köré.
Odakint az éjszaka hűvös volt, ám a hideget tompította az áttetsző vízfelszín felett burjánzó párafelhő. Besétáltam a vízbe, és jólesően elnyújtóztam benne. Ejtőzésem nem tartott sokáig: az egyik bokorból rendkívül ismerős hang nyerített rám.
- Szevasz, aranyom, lovagoltál már vizipacin?
Meglepetten fordultam meg: Paripa nézett rám az egyik bokorból sármos(nak szánt) vigyorral. Felnevettem, majd megpaskoltam a szamár orrát.
- Még nem, de inkább kihagyom! - kacsintottam rá. A szamár némileg elszontyolodva nézett rám, én azonban elgondolkoztam.
Ha egy szamár ilyen könnyen bejutott ide, akkor a gazdája sem lehet messze.
Elfintorodtam. Tudhattam volna, hogy próbálkozni fog. Mindazonáltal nem egy szál törölközőben akartam átkutatni a bokrokat az öreg után.
A közelemben megzizzent az egyik bokor.
- Szóval ott vagy, te disznó! - morogtam, és felvettem a partról egy kisebb követ, hogy fejbe dobjam a vén csatalovat. Azonban, mielőtt dobhattam volna, az egyik bokorból Firmus ugrott ki, majd ütés hangja, nyögés és tompa puffanás hallatszott, majd Firmus immár visszafelé sprintelt, felkapva az öreget is.
Hálásan vigyorogtam, majdegy kis idő múlva kikecmeregtem a vízből, intettem Paripának, és távoztam a fürdőből. Bár a szálloda kínált többféle ellazulási módszert, én az ágyam mellett döntöttem. Aludni vágytam, semmi mást.
Az ajtót gondosan bezártam magam mögött, hogy kirekesszem az esetleges éjszakai látogatót, és azonnal az ágyamba ugrottam.

Madárcsicsergés és napsugár lopakodott be az ablakon, némi langyos szellő kíséretében. Lassan, komótosan nyitottam ki a szemem, így percekig tartott, míg körvanalat kapott a világ álomtól csöpögő agyamban. Az ablakon túl barátságos napfény és kék ég fogadott, a nyitott ablaktáblát előtt táncolt a habos fehér függöny, ahogy belekapott a szellő. Mellettem a kis éjjeliszekrény, rajta egy lámpa ácsorgott, a sarokban pedig egy nagyobbacska szekrény terpeszkedett, alkalmasint a ruháknak.
Mindez csupán lassan jutott el a tudatomig, ám hamarosan sikerült teljesen felébrednem. Gépiesen kaptam magamra a ruháimat, és a táskámat, majd lesétáltam a lépcsőn, hogy reggeli után nézzek.
Úgy látszik, elég korán keltem, mivel még egyik társamat sem láttam az ebédlőben. A fogadósnak leadtam a rendelést egy jókora adag palacsintára, majd lecsüccsentem egy asztalhoz, hogy kiélvezzem az öregmentes perceket.
Vén nőcsábász megbízónk is hamarosan felbukkant, méghozzá enyhén ködös tekintettel. Kárörvendően vigyorogtam, miközben ledobta magát az asztalomhoz, és fájdalmas szisszenésekkel masszírozgatta a tarkóját.
- Jó reggelt! - vigyorom letörölhetetlennek bizonyult.
- Magácskának is... - ásított.
- Jól telt az éjszaka? - kacsintottam.
- Öh... persze, persze... de fáj mindenem... a tarkóm különösen, és nem értem, hogyan... - itt hirtelen elhallgatott.
- Hogyan mi? - kérdeztem.
- Öh, semmi, semmi... - visszakozott. - Csak a tarkóm ne fájna ennyire... iszonyatosan szaggat...
Bevallom, egyáltalán nem sajnáltam. Legalább megtanulja, hogy a hosszú élet titka az, hogy nem leselkedik a lányok után. Akkor nem is fogja többet lecsapni senki.
Lassan a többiek is előmásztak a vackukból, majd egy kiadós reggeli után felcihelődtünk, és tovább indultunk.
Ard mindig azt mondta, nincs olyan rossz helyzet, amit ne tudna az okos mágus a saját hasznára fordítani. Sajnos az öreget is Ard taníthatta alkalmasint: ugyanis az egész úton a fájdalmaira panaszkodott, és habár csak a tarkójára kapott Firmustól egy hatalmas ütést, délre már testének összes csontja fájt, és persze masszázsra vágyott. Ez teljesen természetes kérés lett volna - de az ő esetében az volt a természetes, ha tőlem várja azt, senki mástól.
Az ég felé forgattam a szemem. Kezdett az agyamra menni, úgyhogy inkább hagytam. Ugyanis bármibe fogadtam volna, hogy feleannyi fájdalom sem kínozza, mint amennyire panaszkodik.
Estére egy elágazáshoz értünk, ahol kénytelenek voltunk megállni. A fiúk tüzifáért mentem, én azonban korgó gyomromat követve a szekéren kerestem valami ennivalófélét. Sajna a szekér csak azokkal az izgő - mozgó vackokkal volt tele, amit már az öreg házában is volt szerencsém szemügyre venni.
- Jut is eszembe: mik ezek? - kérdeztem, ám az öreg alkalmasint a fülén ülhetett, ugyanis nem kaptam választ. Kíváncsian kinéztem a szekér belsejéből: és néhány banditát pillantottam meg, amint durva modorukkal az öreget kínozzák pénzért. Nem messze pedig a fiúkat láttam, amint éppen ölnyi tűzifával térnek vissza.

Megvakargattam a tarkómat, aztán felkönyököltem az ágyon. Reggel van már...? Nem látok a füsttől... eh, na aztán ha sötét van... attól még a bár nyitva lesz, uccu lefelé.
Összedobáltam a holmimat, felrángattam egy inget meg a nadrágomat, aztán kivágtam az ajtót, amitől két elhaladó tíz percig üvöltve köhögött meg ordibált segítségért, hogy én itt orrbavágom meg megmérgezem őket. Hülye puhányok, minek jönnek szállodába ha nem bírják a füstöt?... hopp-hopp, ott jön a tag aki leküldte a fejemet tegnap hogy ne cigizzek a folyosón, jobb ha elhúzok az étterem felé.

Lent már ott volt az öreg (ez meg mikor lógott meg Firmtől?) Noah társaságában, úgyhogy úgy döntöttem, hogy feldobom egy kicsit a hangulatot, és melléjük ülök.
- Reggelt, na mi a helyzet? - kezdtem vidáman vigyorogva, majd rögtön intettem is egy pincérnek, hogy hozzon a tegnapi anyagból. Noah csak helyesen mosolygott, de az öreg maga volt a megtestesült knock out.
- Mi a baj, tata? - vigyorogtam felé.
- A tarkóm... - nyögte, miközben igyekezett a hölgy dekoltázsába nézegetni.
És ebben a pillanatban megérkezett... A Mennyek Haragja, A Megtorló, Ő, Aki Megmutatta Az Öregnek Hogy Mi Lesz Azokkal Akik Erőltetett Menetre Kényszerítenek Ártatlan Mágusokat: Firmus! Köszöntsük hatalmas tapssal a bajnokot!
- Mi van?! - nyögött az öreg.
- Semmi-semmi - vigyorogtam a vállát lapogatva, amitől mintha még szomorúbbá vált volna.
Lassan összejöttünk az asztalhoz, és kikaptuk a kajánkat is.
- Na és, tigris, mi volt tegnap este? - dobtam fel a pöttyöst N2-nek, miközben elnyestem a sült húsomat. - Látom még egyben vagy.

Aránylag lazán telt a reggeli, és szerencsére az öreg se fürgült be olyan durván, mint amikor elindultunk, úgyhogy könnyűre vettük a tempót. Ha minden este tarkón csapjuk, aranyéletünk lesz... Már csak az állandó nyöszörgéssel kellett valamit csinálni. Óvatosan, mert sejtettem, hogy a kislány nem lenne valami heppi ha látná hogy beadok valamit az tatának, odasomfordáltam a szekér mellé, és amikor épp a szamár hülyeségeit kezelte, az öreg kezébe nyomtam egy kapszulát, azt' odavetettem:
- Afrodiziákum.
- Afro... Miii?!
Két gyors mozdulattal megmutogattam neki, hogy mire jó, erre aztán rögtön felfénylett a szeme, és olyan fejet vágott mint akinek most jelentették be hogy megnyerte a fiorei lottón az ötöst. Gyorsan lenyelte, majd reményteljesen pislogott Noah felé...

Aztán valahogy egyre csak kábultabb lett az öreg.
- Mit adtál neki?! - kérdezte N2 és Firm. Öcsém, rögtön rám gyanakodnak... úgy látszik kezdenek kiismerni.
- Csak orbáncfüvet.
- Kétszer is megnéztem - morogtam hozzá, amikor láttam a hitetlen fejeket.
- Nyugtató hatású, meg jó a fájásokra. Befogta a pofáját, hát nem? - kérdeztem vigyorogva.
Azt mondták hogy így meg eltévedünk, úgyhogy volt miért vakarni a fejem.
- Talán allergiás rá... legközelebb nem kap, de akkor csinálok magamnak egy füldugót. Plant Make!
Két párnaszerű, ruganyos gumót csináltam a tenyeremre, majd zsebre vágtam őket.
- Egyelőre amúgy sem gáz, egyenesen előre kell csak menni.

- És most...?
Elágazásnál voltunk; lehetett volna jobbra vagy balra menni. Szívem szerint visszamásztam volna a szállóba, de hát akkor nem jár a zseton. Úgy gondoltuk, hogy mára ennyi éppen elég is lesz a menetelésből, és hogy vacsorázunk meg alszunk egyet. Felajánlottam a hölgynek, hogy mivel olyan jól ismerem a növényeket és gombákat, hogy segítek neki kaját keríteni, de valamiért ragaszkodott hozzá, hogy inkább fáért menjek. Hát jó...
Gyorsan összeszedtünk egy kis száraz faanyagot, aztán visszanyomultunk, mert már igencsak jól esett volna bármi, ami ehető. Harsány ordítozásra értünk vissza:
- Hej öreg, ide a pénzzel de izibe'!
- Aggyá pénzt, hallod-e!
Na, azért nem így működik ez... közelebb léptünk, hogy alkalmilag elbeszélgessünk a fickókkal arról, hogy ki hogy viselkedik a másik megbízójával.

Reggel a szobámhoz tartozó furdoszobában, a kádban ébredtem, egy szál boxerban ész egy nem semmi fejfájással. Enyhén fogott korulottem a szoba ezért csak hátra doltem és a plafont bámulva próbáltam felidézni az elozo estén torténteket. -Visszaemlékezés kovetkezik-
- Látom, jól sikerult az elterelés. - Mondta Firmus, mikor belépett és meglátott a két lánnyal.
- Hát... nem panaszkodom. - Feleltem vigyorogva, mikozben o is lefekudtegy masszázsasztalra és az egyik ott dolgozo ot is elkezdte masszírozni.
- O az egyik barátod? - Kérdezte a lany, aki éppen a hátamat masszírozta.
- Igen. - Feleltem, mikozben élveztem a masszázst.
- Úgy látom Yua-nak tetszik. - Súgta a fulembe és a tolunk nem messze fekvo barátnojére mutatott, aki szemeivel folyamatosan Firmust furkészte. ~ Szép...és még elsem kezdett mesélni... ~ Gondoltam magamban vigyorogva.

Késobb, a masszázs után, a két lány megkérdezett Firmet és engem, hogy van e kedvunk lemenni veluk az étterembe és meginni valamit. Kicsit fura volt, hogy ok hívnak el minket, de részemrol ok volt és ahogy társamra néztem, láttam rajta, hogy neki sincs ellnére.
- Rendben. -Feleltuk végul egyszerre és el is indultuk. Én egy Whiskey, sor kombóval csillapítottam a szomjamat, amíg Firmus a bor, a lányok pedig valami fura koktél mellett dontottek. Ahogy telt az ido, egye tobb ures uveg és pohár kezdett gyulekezni az elottunk lévo aztalon, Yua pedig egyre kozelebb húzódott Firmus barátomhoz, hozzám pedig a kis masszorom kozeledett hasonlóképpen. Hamarosan a lány egy olyan ajánlatot suttogott a fulembe, amire egyszeruen nem lehetett nemet mondani, így hamar el is koszontunk Firmuséktól és miutan halkan sok sikert kívántam, mahgukra hagytuk oket én pedig az általam kiszemelt lánnyal a szobámat vettem célba. Aztán már nem sok minden van meg... az uccsó dolog, amire emlékszem, hogy elokerult egy uveg tequila és a sót a nyakárol nyalogattam hozzá... - Emlékezés vége-
Már csak egy kérdés maradt, ami nem más mint, hogy hová lett a lány. Mivel a furdoben nem volt és még nem igazán tudtam felállni, úgy dontottem, hogy mivel úgyis kádban vagyok, egy hideg zuhannyal indítom a napomat.

A frissíto zuhany után ki mentem a szobába, de a lanyt ott sem találtam, viszont egy levélre akadtam a táskám tetején, ami nekem volt címezve. Kiderult, hogy a tegnap esti lány írta és miután elolvastam, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ~ Jó vagyok ~ Miutan eleget olvasgattam a levelet, amiben nem mondom el, mi állt... gyorsan magamra kaptam pár tiszta ruhát és elindultam az étterem fele, hogy reggelizzek valamit. Társaim, már ott voltak és mind nagyban tolták befelé a kaját, én pedig mivel nem szeretek kilógni a sorból, azonnal rendeltem magamnak egy jó nagy adag mindent és hangosan jó reggelt kívánva leultem a társaim mellé. A reggelim hamarosan meg is érkezett és ahogy a pincér letette elém az asztalra, hozzá is lattam, a kajahegy eltuntetésének.
- Na és, tigris, mi volt tegnap este? - Fordult hozzám Bob, mire kicsit félre nyeltem és fulladozni kezdtem, de egy pohár narancslé megoldotta a dolgot.
- Látom még egyben vagy.
- Jaja... megvagyok. Hát... az elterelés jól sikerult, bár ha Firm nem segít be egy ponton, most még fáradtabb és kajásabb lennék. - Feleltem nevetve, mire Bob, csak értetlenul nézett rám és végul rám hagyta.

A kiadós reggeli után, azonnal útnak is indultunk, de szerencsere leassabb tempóban haladtunk, mint elozo nap, mivel a tatának valamitol nagyon fájt a feje, amit úgy érezte, fél percenkéntkozolnie is kell velunk. Egy ido után már kezdtem azon gondolkodni, hogy ha leszdném a fejét, akkor nem fájna neki tobbet...csak akkor ugye nem kapnánk zsetont, így hamar el is vetettem az otletet. Mindenkin lattszott, hogy nagyon unja már az oreget és mikor már úgy tunt, mi is bele halunk az oreg fájdalmának hallgatásába, Bob azt mondta, megoldja a dolgot. Elore ment az oreghez és ot perc múlva már vissza is tért, a tata pedig abba hagyta a folyamatos nyafogást. ~ Isten áldjon meg Bob..~ Gondoltam, mikor a hosunk vissza tért kozénk, de sajnos az orom nem tartott sokáig. Az igaz ugyan, hogy az oreg nem panaszkodott, de lassan már azon a szinten volt, hogy semmit nem is csinált.
- Mit adtál neki?! - Kérdeztuk tole egyszerre, mire felvilágosított minket. Aztán mikro kozoltuk vele, hogy a tata nélkul nem igazán tudjuk, merre kell menni, kicsit a fejét kezdte vakargatni, de mentette a helyzetet. Azt mondta, hogy mivel csak egyenesen kell haladnunk, nem tudunk eltévedni, ami igaz is volt, de úgy tunt, ez a mai nem Bob napja, mivel hamar egy elágazáshoz értunk. Mivel nem tudtuk, merre tovább és már a nap is eltunoben volt, úgy dontottunk tábort verunk. A hímek elmentek az erdobe gyújtósért, amíg kedves névrokonom szétnézett aszekéren, hátha talál valamit, amibol vacsorát lehet készíteni. Hamar ossze szedtuk a fát és vissza felé indultunk, ám mikor kozelebb értunk, érdekes hangokra lettunk figyelmesek. Mikor kozelebb mentuk meglattuk, ahogy a megbízónkat néhány bandita, nem epp a leg udvariasabban, arra ker, hogy adja nekik a pénzét. A srácokkal kicsit kozelebb lépve jeleztuk, hogy jobb, ha békén hagyják az orehget... mivel a pénze nekunk kell.

Szépen lassan átbandukoltam a masszázsba, miközben az elmúlt pár órán gondolkodtam.
- Sikeresen megállítottuk az öreget és még a szamarat is kifektettük. Ezért biztos jár valami emlékérem! – dünnyögtem orrom alatt, miközben beléptem az ajtón.
Meglepetésemre Noah fetrengett az egyik ágyon, miközben az egyik hölgy éppen az életet facsarta ki belőle. Bár ez szemmel láthatóan tetszett neki. Mármint Noah-nak.
- Látom, jól sikerült az elterelés. – dicsértem meg áldozatos munkáját egy mosoly kíséretében.
- Hát... nem panaszkodom.
- Azt látom! – gondoltam, majd ledőltem az egyik masszázságyra.
Egy csinos lány vett kezelésbe és érzéki ujjai rögtön ellazítottak. Máris a múltba veszett a bravúros kommandó akció összes emléke, és csak és csak a kényeztető masszázsra tudtam koncentrálni. Mire véget ért, már csak tátogni tudtam, mint egy beszédes ponty.

Mire sikerült feltápászkodnom, a két lány már nagyban hívott minket, hogy igyunk valamit a megismerkedés örömére, holott mondjuk még nevüket sem tudtam. Persze a válasz egyértelmű volt.
- Rendben! – vágtuk rá tanult kollegámmal egyszerre, majd levágtattunk a bárba.
Végre sikerült megejtenünk a bemutatkozást is. A lány Yua néven mutatkozott be, mire ennek örömére koccintottunk is, bár borral koccintani nem illik, de az elfogyasztott mennyiség után ez már mindegy volt. Az ivó parti végére felvonultunk a szobákhoz, ahol Noah kaján vigyorral a csajt ölelve előretört. Mi Yua-val hozzám tértünk be, majd az öreget az egyik szőnyeg alá söpörve, vad szuszogásba kezdünk. A ruhánk villámgyorsan a padlón teremtek, mi pedig a sötétben részegen egymásba gabalyodtunk, majd miután rendeztük a vitát, álomba szenderültünk.

- Igen! Aludtunk, miért mit gondoltatok? Hát persze, hogy a takarón vesztünk össze, mivel részegek voltunk! – korholtam le unokáimat, akik kéjesen vigyorogva képzelték el a történet eme kifacsart részét.
- Namostaztán Erkölcs legyen, mert sohasem tudjátok meg, mi lett ennek a kalandnak a vége! – csaptam a fejükre a nálam tartott újsággal, majd hintaszékemet mozgásba lendítve, folytattam a történetet.

Másnap enyhe fejfájással ébredtem. Se Yua, sem az öreg nem volt már a szobában. Levonultam az étkezőbe, hogy bedobjak egy életmentő kávét. Odalent már a csapat fogadott, kivéve Noah, ezért odaültem melléjük és kényelmesen bereggeliztünk.
Felbukkant Noah is, akinek a vigyorát még Joker is megirigyelte volna, majd féktelen zabálásba kezdett. Én a fejfájás miatt, csak képkockákra emlékszem az egész kajaszertartásból, de az biztos, hogy a végén mindannyian elégedetten távoztunk.
Kivéve az öreg! Az ő fejfájása sokkal intenzívebb volt, mint az enyém. Ráadásul, még volt pofája emiatt nyavalyogni is. Csak panaszkodik, csak panaszkodik és csak megyünk, megyünk. Már ott tartottam, hogy leverem a fejét, de Bob adott neki valamit, amitől hirtelen megszűnt minden baja.
- Mit adtál neki? – kérdeztük Noah-val egyszerre.
- Csak orbáncfüvet. – nyugtatott meg minket Bob.
Nos, ez az öreget is megnyugtathatta, mert fejét félredöntve, már nem érezte a fájdalmat. Ez abból a szempontból jó volt, hogy nem dumált tovább, így Miss Varens is végre megkönnyebbülhetett.
Másrészről viszont egy útelá, útelar, útelágazáshoz értünk, ami nehéz szó volt, ráadásul az öreg nélkül, még az irányt sem tudtuk. Eldöntöttük, hogy tábort verünk, amíg a megbízó újra megbízható lesz. A srácokkal elvonultunk tűzifáért, csapatunk hölgytagja, pedig addig a szekérvárat őrizte.
Szedtünk pár száraz gallyat, majd visszabotorkáltunk a félhomályos szekérhez. A szekér mellet pár új arcot is találtunk.
- Hej öreg, ide a pénzzel de izibe'!
- Aggyá pénzt, hallod-e!

Négy bandita ékes tájszólással kérvényezte az öreg összes javának átadását. Persze ezt nem hagyhattuk ennyiben. Az öregből csakis mi verhetjük ki a pénzt! Előre!

Megropogtattam az öklömet. Ezek meg mit röhögnek? A szemük meg úgy csillog mintha betévedtek volna egy hárembe. Négy négy ellen, az azt mondja hogy... jut mindenkinek egy. Asszem.
Hirtelenjében valami gizda ürge pattant elém egy kis, fehér pipával. Elég vékony volt, így ránézésre azt mondtam volna hogy egy hónapja nem evett semmit.
- Hah! Én leszek az ellenfeled! ... de előtte oltsd el azt a bűzrudat.
- He? - szippantottam a cigimbe. - Tűnés játszani, kölök, az öreg pénze már a miénk. Találjatok másikat.
- AZT MONDTAM OLTSD EL!
Erre egyszercsak lerepült a cigim vége.
- Szélmágia - vigyorgott valami menő beállásban a srác - Esélyed sincs ellenüüüüüüh-
Elkezdett sípolni meg tisztára fönnakadt a szeme, de azért szívott egy gyorsat a pipájából.
- Ha te igen én miért nem?!
- ... mi? Asztmás vagyok, basszus!
- Hú, az konkrétan hangzik. Adj már egy slukkot nekem is!
- ... te most szórakozol velem? - valamitől bemélyült a hangja, pedig előbb még úgy vinnyogott mint a hátsón billentett kiskutya - Wind Blast!
Valami csattant a hasamon. Ez... ez megütött... pedig hozzám se ért. Mi a...? Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat.
- Tűnés innen dagadék, mielőtt még komolyan veszem a harcot!
- Hé, csak erős a csontozatom - rántottam elő egy másik cigit, de az is ketté repült. Szórakozik ez velem?
- Neveletlen egy kölök vagy.
- A helyes kiejtés: kölyök.
Úgy látszik nincs más megoldás... meg kell tennem.
- Te akartad kölök... igazán sajnálom.
Elővettem egy caelumi szivart, de épp hogy felemeltem már le is repült a vége.
- Hahaha... Így legalább nem nekem kell levágnom a végét... mindig gondolkozz egy lépéssel az ellenfél előtt. Sokat kell még tanulnod kölök - igazítottam meg a napszemüvegem, és kaptam elő egy zippot.
- NEM! Ez... ez lehetetlen!
Közben meggyújtottam a szivart... áh, pont jól szelel. Jó mélyet beleszívtam, és a fickó undorodó feje felé fújtam egy jó adag áldást. Na hát akkor!
- Smoke Crush! - vigyorogtam szivarral a számban.
A füst egy nagy öklöt formált, és nekiszállt a srácnak.
- Wind Blast! Háh, szóval füstmágus...? Esélyed sincs ellenem! Hahahaha... ha... köhh... köhh... üüüüüüh....
Megint szívott egyet a pipájából. A sima szivarfüstöt nem bírja, de úgy szívja azt a pipát mintha az élete múlna rajta. Tényleg jó cucc lehet...
- Tudod mit haver? Ha én nyerek odaadod azt cuccot, ha te nyersz odaadom a vihogó maszlag-gyűjteményemet. Alku?
- Hülye vagy? Erre nekem szükségem van!
Mekkora függő... Ki érti az ilyeneket? Most mi baj van abban ha én is kipróbálom az anyagot?
- Wind Magic! Kockára váglak, dagadék!
Beleszívtam a szivaromba, és felé fújtam a füstöt, aztán kicsit megformáltam, hogy körülötte maradjon. Aztán két helyen hirtelen szétugrott a füst; a szélmágiás fickó szétcsapatta valahogy. Aztán beleszívtam a szivaromba, és felé fújtam a füstöt, aztán kicsit megformáltam hogy körülötte maradjon... de megint ugyanazt csinálja. Nekem mindegy.
- Mit akarsz ezzel? Esélyed sincs...
- Ja, ezt már mondtad. Hanem hallod... - mutattam a lábához.
- Mit akarsz...?
- Grappling Vines.
Csak sikerült a füst mellett becsempésznem a növényt a lába alá. Átzúztak a földön, és elkapták a lábát meg a karját.
- Legközelebb ne szívj asztmát harc előtt, akkor talán jobban megy a dolog, kölök. Smoke Crush!
Eléggé elformálódott a feje, ahogy belevágódott a varázslatom, de az indák tartották. Odamentem, és megböködtem... Na, most végre kiütöttem. Felkaptam a pipáját és beleszívtam, de semmi hatása nem volt, csak valami hülye íze.
- Hát ez egy nagy... eh, mindegy.
Félredobtam azt a vackot, eleresztettem a srácot az indákból, aztán odadobtam neki egy csomagot a mellkasára.
- Ez majd segít azon a ronda köhögéseden. Naponta három, vízet igyál rá különben kiszáradsz, ha fáj a fejed aznap ne szedd.
Rövid gondolkodás után melléhajítottam egy másikat is.
- És inkább ezt szívd az a hogyhíjják helyett.
Rántottam egyet a gatyámon, aztán elindultam meglesni, hogy állnak a többiek. Most már aztán igazán megérdemeljük az öreg delláját.

A banditák persze észrevették feléjük tartó négyesünket és azonnal csillogni kezdett a szemük, lévén, plusz megkopasztanivalónak néztek minket is.
Na, persze! Álmukban... sem...
Persze ezt ők máshogy gondolták.
Leugrottam a szekérről, mire rögtön elém állt egy alak. Fekete cilindert hordott, kesztyűs kezében farkasfejes sétapálcát tartott, és valami frakkfélében feszített. Kedvesen mosolygott rám, mint a cirkuszban a bohócok a gyerekekre.
- Szép jó napot, kicsi lány! Szereted a bábszínházat, ugye?
- Minek nézel engem, pelenkásnak???
Elégedetlenül ciccegett.
- Ejnye, ejnye... nem szép dolog így beszélni másokkal! Úgyhogy meg kell tanítanom téged a jómodorra! Doll play attack: Wood doll!
A néhány méterrel arrébb álló, eleddig tökéletesen ártalmatlan fa kiszakadt a helyéből, és nagy recsegés közepette felénk sétált mozgékonnyá vált gyökerein. Göcsörtös ágai karmokká nyúltak, a rajta tátongó odú szájként funkcionált.
Valamiért sejtettem, hogy nem azért fut felém ilyen odaadással, hogy a keblére öleljen: inkább ártó szándékot sejtetett lázas sietsége.
Félreugrottam a felém lendülő ágaak elől, miközben az agyam gőzerővel dolgozott.
Ard mindig óvva intett a bábmágusoktól. Többek közt ez lett az oka, hogy megtanított a fegyverekkel is bánni.
"- Ha azt hiszed, hogy a csillagszellemek minden helyzetben jók, elvesztél. - mondta egyszer, amikor kikértem magamnak az edzést. - Mindig adódhatnak helyzetek, amikor a szellemek nem védhetnek meg: akkor pedig csak magadra és a saját erődre számíthatsz, semmi másra. De mi van, ha nincs saját erőd? Ezért tanítalak ki másra is: hogy ha majd eljön az ideje, ne állj a csatatéren kukán!"
Tudtam, bábmágus ellen csak akkor lehet esélyem, ha sikerül a bábját megkerülve őt magát megsebeznem.
Ebben a pillanatban a karmos ágak felém nyúltak, és én nem voltam elég gyors. A göcsörtös, kemény ujjak mélyen az oldalamba szántottak: ahhoz ugyan nem elég mélyen, hogy bármi gondot okozzanak, de ahhoz igen, hogy fájjon és vérezzen. Felszisszentem és az oldalamhoz kaptam, mire egy iszonyatos pofont kevert le nekem, és én több métert repültem.
Hosszan szánkáztam a földön, és a szemem előtt fényjátékok robbantak ezer színné. Közel voltam az eszméletvesztéshez.
Csillaglelket nem használhattam, hisz ha átveszi felettük az uralmat, akkor veszedelmesebb ellenféllel kerülök szembe, mint ez az agyatlan monstrum itt. Ezt még ki tudtam kerülni, de Vulpecula piromániájával, Taurus és Lupus bestiális erejével nem tudtam volna megküzdeni. És még ha el is tudom őket tüntetni: mire megyek vele, azon kívül, hogy csak a varázserőt pazarlom?
Hirtelen kitisztult a tudatom, és sikerült kiszakadnom a pillanatnyi eszméletlenség fekete ragacsából. Tudtam már, hogy mit kell tennem, kérdés: elég gyors vagyok - e hozzá.
"- Ha tehát bábmágussal kerülsz szemben, első, hogy tereld el valamivel a figyelmét, hogy ne veled foglalkozzon..."
Szinte az orrom alatt hadartam el a varázslatot.
- Blinding flash!
A következő pillanatban a faförmedvény, és gazdája megvakultak néhány pillanatra. Kedvenc marionett játékosom a legrosszabbat tette, amit csak lehet: a szeme elé kapta a kezét.
- ... aztán pedig megütöd. Egyszer. De az olyan erős legyen, hogy kifeküdjön a rohadék!"
Elrohantam a förmedvény mellett, és egyenesen a gazdája szeme közé csaptam. A fickó csak annyit látott, hogy az öklöm felé száguld... a következő pillanatban pedig messzire repült fekete cilindere, és éreztem, ahogy horgas sasorra összetörik az öklöm alatt.
A fickó megtántorodott, az orrából ömlött a vér és kissé zavaros volt ugyan a tekintete, de még messze nem dőlt ki.
Elmorzsoltam egy szitkot a fogam alatt. Viszont...
A hirtelen bevillanó ötlettől vezérelve Vulpecula kulcsát kaptam elő. Tudtam, ha elég gyors vagyok, mindkettőt felgyújtom, még mielőtt a mágus kapcsolhatna, és átvehetné a rókám felett az uralmat.
Megjelenő házi piromániásomat rögtön utasítottam, hogy gyújtson tüzet. Mindegy, mekkora, csak égesse bent ezt a kettőt. Közben azonban a szemét bábos tekintete kitisztult, és rögtön zsíros vigyorra húzódott az ajka.
- Wood doll attack: Pu...
Tényleg pelenkásnak néz, de minimum hülyének. Nem fogom hagyni ölbe tett kezekkel, hogy átvegye Vulpecula irányítását. És ami azt illeti, túlzottan udvarias lélek sem vagyok, és nem most fogom elkezdeni!
Szájba rúgtam a rohadékot, minek következtében megszabadult két fogától. Immár a szájából is ömlött a vér, és szinte durcásan fordult felém.
- E'meg most mive volt jó?
Elégedetten vigyorogtam, közben pedig éreztem, hogy mögöttem Vulpecula már munkához is látott. Irdatlan hőség melegítette a hátamat. A fa nagy ropogások közepette lángolt, majd a rókácska felénk fordult és egy kisebb tűzlabdát köpött a varázslóra. A szerencsétlen fejvesztve rohangált összevissza, hátán lángolt a ruha. Kéjesen vigyorogtam a szenvedésén - az oldalam még nagyon fájt a bábja működésétől -, majd, mikor már a földön fetrengett, hggy eloltsa magát, meguntam a játékot.
- Segítek rajtad, ha beismered, hogy vesztettél!
- Beismerem, beismerem, csak segíts!! - vinnyogott.
Mit tehet egy mágus, ha segítséget kérnek tőle? Hát segít!
Eltapostam a lángokat, tekintve, hogy nem voltam vízmágus, és víz se volt a közelben. Az, hogy közben a fickót is megtapostam... nos, szükséges rossz a nagyobb jó érdekében.
Na persze... álszentségért én se megyek a szomszédba...
A fickó kiterült, hátán füstölt a ruha, de ő maga megkönnyebbülten zihált. Vulpecula érdeklődve nézte, játékos szeméből láttam, hogy még szívesen gyújtogatná a fickót - tetszett neki, ahogy fel - alá rohangált az előbb. Már gyűjtötte volna a levegőt, amikor megsimogatta a fejét.
- Majd máskor, kis barátom!
Szomorúan nézett rám, én pedig eltüntettem, még mielőtt úgy gondolná, hogy mégis játszik egyet. Csak ezután néztem utána, vajon hogy állnak a többiek.

A banditák hamar észrevették a féléjük közeledő négyesünket, mire pénzéhes mosollyal és csillogó szemekkel fordultak felénk, mivel valószínűleg azt hitték, nálunk is van pénz.Hát most mit mondjak?... rendesen benézték. A tatyóm tartalmán kívül semmi értékes nem volt nálam, szóval amit kaphattak tőlem, az egy alapos verés. A fickók nem sokat tétováztak, mindegyikük kiszemelt egyet közülünk és azonnal támadnak is. Mikor láttam, hogy kedves névrokonomat egy bábmágus durván megtámadja, rohanva azonnal felé indultam, hogy segítsek neki, ám futás közben, szemem sarkából megláttam valami nagy dolgot, ami elég gyorsan közeledett felém. ~ Basszus... már nincs idom mágiát használni és elugrani sincs idom...~ Futott át az agyamon, miközben az idő mintha teljesen lelassult volna körülöttem és hirtelen egy régi emlék villant be, amit gyakran látok viszont, hasonló helyzetekben.

- Az emlék: Elégé vézna kissrác voltam, mikor a mesterhez kerültem, ezért úgy döntött, hogy a mágia mellett külömböző harcművészetekre is megtanít és olyan tréningben részesít, melynek hála megerősödhetek. Az edzések nagyon kemények és fárasztóak voltak és egyik alakalommal, mikor már nagyon elegem volt az egészből, ráf9rmedtem a mesterre.
- Mi a francért kell nekem ezt a hülyeséget csinálni?.. én azért jöttem, hogy mágiát tanuljak. - Mondtam mérgesen a földön fekve egy kimerítő gyakorlat után.
- Azért, mert nem támaszkdhatsz mindig csak a mágiára. - Felelte, mire felpattantam a földről.
- Dehogy nem. - Mondtam magabiztosan, mire kicsit elnevette magát, majd mosolyogva felém fordult.
- Tudod... előfordulhat, hogy lesznek olyan helyzetek, mikor nem tudsz mágiát használni... és akkor mit teszel? - Kérdezte, mire én csak némán néztem rá, mert nem tudtam válaszolni.
Olyankor nincs más választásod, mint az ökl9det használni. - Válaszolt saját kérdésére és vigyorogva maga elé emelte az oklét, amin elmosolyodtam. Itt értettem meg, miért is fontos ez az egész...
- Most pedig amiért feleseltél... MÉG KÉT KOR A HÁZTÖMB KÖRÜL.
- Neeeeeeeeeee. - visszhangzott méh utoljára a fejemben, majd az idő újra normális tempóban kezdett haladni.

Arcomon egy apró mosoly jelent meg, majd lábamat keményebben a földhöz nyomva, minden erőmet összeszedve, fordulatból a felém közeledő dolog felé ütöttem, mely mint később kiderült, egy a fejemnél nemsokkal nagyobb szikla volt. Mikor az oklom és a kődarab találkoztak, a szikla pár pillanatig az öklömnek feszülve, egy helyben állt a levegőben, majd miután ordítva kicsit vittem az öklömbe, a szikladarab lassan megrepedezett, majd apróbb darabokra robbant. A lendület kicsit magával rántott, így majdnem el is estem, de végül sikerült talpon maradnom. Szemeimet kezem felé fordítottam, ami vörös volt és remegett, de mivel ujjaimat tudtam mozgatni, tudtam, hogy nem tort el, viszont rohadtul fájt. Szemeimmel azonnal azt kerestem, aki megbombázott és hamarosan meg is találtam. Egy tőlem valamivel idősebb, pár centivel magasabb, eléggé kigyúrt, szakállas, zöld trikót és buggyos barna gatyát viselő fickó nézett velem farkasszemet.
- Chö... nem is rossz taknyos. - Szólalt meg mély dübörgő hangon.
- Te állat... mielőtt valakihez odavágsz egy sziklát, legalább jelezd, hogy itt vagy.
- Boccs... de nem hagyhattam, hogy beleavatkozz a kis barátnőd kivégzésébe... különösen, mivel a te ellenfeled itt van. - Mutatott magára vigyorogva.
- Hidd el,azt a lányt nem kell félteni... a haverodnak esélye nincs vele szemben. - Feleltem hatalmas vigyorral az arcomon.
- Ami pedig téged illet... előbb jégre teszlek, minthogy egy kavicsot meg tudnál mozdítani. - Gúnyolódtam rajta, ami látszott, hogy nemigazán tettszik neki. Láttam, hogy támadni készül, ezért gyorsan én sem tétováztam.
- Water Magic. - Kiáltottam el magam, mire egy nagyobbacska lebegő vízgombot hoztam létre, melyet aztán a Freeze segítségével megfagyasztottam. A levegőbe ugorva, egy pörgő rúgással, mint egy focilabdát, úgy rúgtam ellenem felé a jéggombot, ami látszott rajta, hogy meglepte.
- Earth Magic. kiáltotta ellenfelem és a földből egy sziklát hozott létre, amit hozzá vágott az én jéglabdámhoz. Úgy tűnik az én jegem és az o sziklája ugyan olyan keménységűek lehettek, mivel amint egymáshoz értek, szinte azonnal darabokra robbantak és csak egy porból és jégből álló kis felhő maradt utánuk. Amire ellenfelem nem számított, az az volt, hogy a kis jéglabdám nyomában én is ott jövök és a kis porfelhőt kihasználva sikerült is meglepnem. Egy bivaly erős balhoroggal indítottam, amitől hátrébb csúszott ugyan egy fél métert, de mivel o sem volt porcelánból, nem lett komolyabb baja. Jobb kezemmel talán erősebben meg tudtam volna ütni, de az előbbi szikla szétverős mutatványom után nem igazán volt alkalmas az ütésre. Ezért hát balommal lendültem újra támadásba, amit pechemre már tudta, hogyan hárítson.
- Iron Rock Wall. - Dörmögte gyorsan az orra alá, mire egy hatalmas kőfal emelkedett ki előtte a földből én pedig meg is bántam, hogy akkora erővel akartam utni. Olyan volt, mintha vasba utottem volna melynek koszonhetoen iszonyatos fájdalom járta át a karomat, amit hangos uvoltésem kísért. A az utés hatására a karom és néhány ujjam is eltort, így úgy tun, hogy mindkét kezem harcképtelenné vált. Az ido hirtelen megint mintha teljesen le lassult volna korulottem és csak a gondolataimathallottam. ~ Basszus... ha nem támadok, megöl... ha támadok, tönkre vágom a kezem... mit csináljak? mit csináljak?.... MEGVAN!!.~ Az idő hirtelen ismét beindult körülöttem én pedig olyan gyorsan lendültem ellentámadásba, hogy reagálni szinte nem is volt ideje. Vízmágiámat használva, bal karomat egészen az öklömtől, a könyökömig vízzel vontam be, majd a Freeze segítségével megfagyasztottam azt, így mintegy jég gipszet hoztam létre a karomon. Pörögve kikerültem a kő falat így a forgás lendületével, ideiglenes gipszemmel tarkón vágtam ellenemet, aki az ütés hatására lefejelte az általa emelt falat. A két ütés kombójának köszönhetően a földmágus eszméletét vesztve a földre rogyott és elterült én pedig egy nagy sóhajtás kíséretében rogytam térdre mellette.
- Water Snake. - idéztem meg egy vízkígyót, amivel körbetekertem a testét, majd a Freeze-el ezt is megfagyasztottam, mintegy jég kötelet létrehozva korulotte, nehogy nagyon ficánkoljon, ha felébred.
- Látod haver?.... így jár az aki a Dragon Fang egyik mágusával húz ujjat.
Mondtam nevetve eszméletét vesztett ellenfelemnek, majd mosolyogva hanyat vágtam magam a földön és kicsit fáradtan, de vidáman bámultam a hatalmas kék eget és a rajta néha néha átúszó felhőket.

/ Próbáltam javítani az írásomat, amennyire tudtam, de ha vannak benne hibák, azokért elnézést kérek./

Kedves támadóink elég magabiztosnak tűntek mikor megérkeztünk. A mosoly pedig egy pillanatra sem hervadt le az arcukról. Valószínűleg azt gondolhatták, hogy pénzes emberekbe futhattak, mert az egyik fickó igencsak a kitömött zsebem felé kacsintgatott. A szerencsétlen marha nem tudhatta, hogy ott a tegnap este a szállodából lopott tusfürdő flakonja domborodik. Azt hiszem, ez mindent elmagyaráz az anyagi helyzetemről.
- Remélem jó fiú leszel és tejelni fogsz, mint a kisangyal! – intett nekem az egyik pacák.
Magas, világos bőrű volt és egy gitártokot szorongatott a kezében. Jó adag eszelőséget fedeztem fel szemében, ez pedig nem sok jót ígért.
- Hát pajti, velem rossz lóra tettél. De ha már itt tartunk, neked nincs kedved adakozni a pénzügyi helyzetemet elősegítendő? – kapott el engem is a kapzsiság.
- Adakozni? Barom! Na, ezt kapd ki! Sound Magic! – ordítozott, majd összecsapta kezét.
A gitártok pattogva esett a földre, a fülemet pedig furcsa hangok kezdték el ostromolni. Érdekes „muzsika” volt, de a szamár éneke után ilyesmi már nem tudott meghatni. Ki is röhögtem a pofát, aki tátott szájjal bámulta ellenálló képességemet. Aztán egy ér kezdett lüktetni a homlokán, ami szintén rossz jelnek számított.
- Sound Magic! Howling! – rikkantotta.

Nos, ez már ütősebb támadás volt, mert még a szamáron edződött dobhártyámnak is sok volt. Füleimhez szorítottam kezeimet, így próbáltam meg kizárni a fájdalmas hangokat. Azon hogy térdre rogytam, már meg sem lepődtem. A „lefektető” hang, viszont nem tartott sokáig. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vége is szakadt. A nagy mamlasz, pedig tágra nyílt szemekkel nézegetett, miközben nevetését próbálta elfojtani.
- Azért ez már ütött, nem? – vihogott.
- Hát ütősnek ütős volt, nem mondom! Viszont egy Blinding Flash-hez mit szólnál?
Alig fejeztem be mondandóm, amiből egyébként alig hallottam valamit, mert a fejem még mindig csengett, máris postáztam a fénycsóvát. Pont a szeme közé kapta a legjavát, ezzel ráfaragva a bambulásra. Most rajta volt a sor, hogy megnézze, hogy nincs e látásjavító-hártyalacrima a földön.
Persze én nem voltam akkora balek, hogy álldogálva nézegessem a szenvedését. Már szedtem is a lábam, hogy minél előbb a közelébe férkőzhessek, hogy kihasználhassam pillanatnyi előnyömet.
Viszont mire rúgásra emeltem a lábamat, már elkéstem. A gitártok landolt a pofámban én pedig olyan szinten meglepődtem, hogy még csókot is adtam neki. Hiába na, ragaszkodó típus volt. Mire lehámoztam magamról, a fickó már állt, ha hunyorogva is, de állt. Kezében egy hegedűvel.
- Most viszont elhúzom a nótádat! – röhögött, majd a vonót a húrokra helyezte.
- He? Mi a rákért volt a hegedű egy gitártokban? – néztem furán.
- Mert ez volt leértékelve, te barom! –fenyegetett meg a vonóval. – Most viszont megismered a Hang igazi hatalmát! Sound Magic! Mulatós!

És elkezdte. A virágok elhervadtak, a fák levelei elsárgultak. A hegedőből előtörő „muzsika” káoszba borította a környéket. Csak én álltam, mint egy szobor, szemben a pokol hangjaival. És élveztem!
Lehet, hogy másnak ez bántó, fájdalmas dallam volt, de én csak hallgattam, majd lassan elkezdtem dúdolni a dallamát, mikor már felismertem az egymást követő taktusokat. Mikor már eléggé átadtam magam a dalnak, felkaptam a gitártokot és odatáncoltam a verejtékezve dolgozó hegedűshöz.
- Azt hiszem ez a tiéd! – üvöltöttem túl a hegedőszót, majd pofánvágtam a tokkal.
Eldőlt, mint a liszteszsák. Nem is. Mint a nagybőgő a vásári hangversenyen.

A muzsika megszűnt, én pedig körbenézve elégedetten állapítottam meg, hogy társaim is jól végezték munkájukat.

Szerencsére mind ép bőrrel megúsztuk. Itt volt az ideje, hogy körbenézzünk csalafinta megbízónk testi épsége után.
Az öreg a szekérből mászott elő, és miközben a fiúk nekiálltak tüzeskedni, ő kirakodott a szekérből. Előttem halomba gyűltek az izgő - mozgó vacakok, különböző használati tárgyak - és persze az öreg által igenis vacsorahozzávalónak csúfolt furcsaságok.
Vacsora, jah... de szerintem Paripáé... kizárt, hogy ezekből a tarka, ismeretlen vackokból emberi kaját lehet készíteni....
Többször tapasztaltam, hogy a lehetetlen nem létezik. Az öreg ugyanis nekiállt a főzésnek. Már csak azt vártam, hogy előkerít a semmiből egy "Puszit a szakácsnak!" feliratú kötényt hozzávaló kuktasapkával. Szívesen leállítottuk volna, de a mentőakciónk után kutyakötelességének érezte, hogy főzzön nekünk. Úgyhogy végignéztük, ahogy az öreg nagy elánnal felszeletelte a különféle cuccokat - mivel fogalmam sem volt, mik azok, ezért máshogy nem tudtam őket nevezni - és a saját vérével még rásegített az ízvilágra - ugyanis elvágta az egyik ujját, és a sebből pár csepp a bográcsba pottyant.
Hamarosan barnává trutymult az egész katyvasz, én pedig feltűnés nélkül távolabb húzódtam. Úgy döntöttem, a kóstolás lehetőségét másnak hagyom, és ha ő nem hal bele, én is kipróbálom. Gyanakodásomon nem sokat segített, hogy a merőkanálból darabokban szakadt a tányérunkra az "étel".
A vacsora után - ugyan nem volt rossz, ám mivel a színe használt bébipelenkáéval vetekedett, nem ettem belőle túl sokat - sétára indultam. Hamarosan pedig csatlakozott hozzám a névrokonom is.
Noah - val együtt egyre messzebb sodródtunk az erdőbe, majd hirtelen furcsa hangokat sodort felénk a szél.
- Te is hallottad? - kérdeztem.
- Mit?
Ekkor újra felhangzott a dörmögés - azt követve pedig egy barlanghoz jutottunk. Ám a sziklákon kívül semmit nem találtunk benne. Épp kifelé vettük az irányt, amikor...
- Aucs!
- Mi az? - kérdeztem Noah - t.
- Nekem jött valami... nééé, de aranyos...
Mikor odapillantottam, még a sötétben is láttam, hogy fiatalabb névrokonom egy kisebb állattal kezd játszadozni. A holdfény csak gyengén szóródott be a barlangba, így bajosan tudtam kivenni, mi az a kis szőrmók, amivel Noah birkózik. Hosszú percekbe tellett, mire meg tudtam különböztetni a medvebocsot a sötétségtől.
- Te, öhm... szerintem, menjünk... - tudatom mélyén halvány sejtelem kezdett fogalmazódni. Ha tudtam volna, hogy mi az, gyorsabban lelépünk onnan.
- De ez csak egy kis medve!
- De nekem rossz előérzetem van...
Kellett nekem az ördögöt festeni a falra! Ugyanis amint ezt kimondtam, hatalmas árnyék vetődött a medveboccsal játszadozó társamra. Nem láttam, hogy miféle állat lehet, de csak a hülye nem sejti, hogy a kisbocs mamája lehet az - és nem tolerálja, hogy egy kis emberke a kölykét molesztálja.
Noah - nak feltűnt a holdfény hiánya. Lassan fordította hátra a fejét - majd kínosan vigyorgott a macimamára, aki nem értékelte a vicsornak értelmezett, ám emberi értelemben barátságos gesztust. Fenyegetően felmordult, mire Noah eleresztette a bébimacit... és amint az biztos távolba ért tőlünk, a mamája, mint a hegyomlás, felénk indult.
Két Noah mágus voltát feledve, fej fej mellett úgy futott, mint a nyúl. Talpunk alatt tompán lüktetett a föld a termetes medve minden lépésére, mi pedig lóhalálában ugráltuk át rögöket, gyökereket, boszorkányos ügyességgel szlalomoztunk a fák között, vad csörtetésünkkel felriasztva jónéhány madarat. Az egyik fáról bagoly követte figyelemmel egyoldalú fogócskánkat a túlsúlyos állatkával.
Hosszú percek után végre elhallgatott mögöttünk a zörgés, és morajlás, na meg a fenyegető dörmögés is... futás közben pillantottunk hátra, ám senkit sem láttunk. Megnyugodva vigyorogtunk össze - és ekkor nekifutottunk a lesből odakerülő, karnyi vastag faágnak.
Miközben forgott velem a csillagos ég, halkan átkoztam a fa felmenőit, meg a lesből támadó ágát, majd nagyot nevettem. Noah - val hallgatólagosan megegyeztünk, hogy mára elég a veszélyből, és feltápászkodás után a tábor felé vettük az irányt.
A többiek összeráncolt homlokuk mögé rejtették a kérdéseikat arról, hogy vajon mitől lettünk mi tele levelekkel, a hajunk gubancokkal és hogy mitől lihegünk. Nem sokkal később pedig mindnyájan aludni tértünk.

Egy ideig még a földön fekvepásztáztam az eget, aztán feltápászkodtam a földröl és visszamentem a szekérhez, ahogyan társaim is. Szerencsére senkiek
nem esett nagyobb baja, bár megbízónk eltűnt a szemünk elől. Az öreg hamarosan kicsit remegve mászottelő a szekérből és elkezdte azokat az izgő mozgó vacakokat kipakolászni a szekérről, amiket már a házában is láttunk. Inkább rá hagytuk a dolgot és a srácokkal inkább úgy döntöttünk, összedobunk egy kis tábortüzet. A művelet sikeres volt... már csak kajára volt szükség, amit meg is süthetünk/főzhetünk felette, ám ezt az öreg megoldotta. Bár hiába mondtuk neki, hogy inkább hadja, a mentőakciónk után úgy érezte, hogy kötelessége azokból a számomra ismeretlen, elég furán kinéző cuccokbó valmi kaját összedobnia nekünk. Nekem végül is mindegy volt, mert olyan kajás
voltam, hogy úgy éreztem bármint be tudnék most falni, ám ez a felfogásom csak addig tartott, amíg meg nem láttam, a kanálból darabosan kihulló, barna, eléggé érdekes szagú valamit, amit az öreg a tányérjainkra dobált. Először társaimmal csak nézünk, hol egymásra, hol a kaksi kinézetű cuccosra a tányérjainkon, míg végül egyikünk bátran bele nem kanalazott... Mi többiek tágra nyílt szemekkel, kíváncsian figyeltük, holgy vajon mikor dől ki
és dobja fel a talpát, ám egy kis ízlelgetés után lnyelte és hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy minden ok a kajával. Ezután gondolkodás nélkül én is neki estem és meglepődötten tapasztaltam, hogy tényleg nem olyan rossz, viszont miután egyikünk elővigyázatlanul megemlítette az öregnek, hogy em is rossz a zaba, az azonnal rákezdett, hogy ő milyen jó, meg ügyes szakács.

Hamar betolta a kaját és mikor az öreg bele kezdett a meséjébe, hogy hogyan is tanult meg ő főzni, inkább úgy döntöttem kihagyom ezt az izgalmas mesét és inkább Noah-val tartok egy nyugis sétára. Jó kis beszélgetés közben, egyre
beljebb haladtunk az erdőbe, mikor egy ki idő után Noah hirtelen megtorpant.
- Te is hallottad? - kérdezte, ire csak kíváncsian visszakérdeztem.
- Mit?
Ekkor egy hangosabb dörmögés hallatszott, amire márén is felkaptam a fejem.
A hangot követve egy barlangnáljukadtunk ki és mivel úgy tűnt, bentről jönnek a hangok, természetesen bementünk. ~ Vajon miért természetes az nekem, hogy egy tök sötét, ijesztő barlangba, fura, rémisztő hangokután mászkálok? >.>~ tettem fel magamnak a kérdést, miközben bléptünk abba a nagy lyuba a
hegy oldalán. A barlangban sziklákon kívül nem igazán találtunk mást... na jó ez így nem igaz. én történetesen bele léptem valamibe, aminek az állaga elégé hasonlított az öreg által kreált ételkülönlegességéhez -ez de hosszú szó volt xD
- amit jobbnak láttam kóstolás helyett a barlanf falába törölni.
- Aucs! - mondtam, mikor valami kicsit erőteljesebben nekem jött a
sötétben.
- Mi az? - kérdezte Noah.
- Nekem jött valami... - válaszoltam, majd miutén jobban megnéztem azt a valamit, kiderült,hogy egy medvebocs.- nééé, de aranyos...
- Te, öhm... szerintem, menjünk... - vetette fel névrokoom, miközben a kis medvével birkóztam.
- De ez csak egy kis medve!
- De nekem rossz előérzetem van...
Épphogy ezt Noah kimondta, valami nagy eltakarta a holdfényt a barlang bejárata elől. Lassan fordítottam a fejemet az ijesztő izé felé, amiről hamarosan
kiderült, hogy a kisbocs muterja.
- Ööö... izé... Brummm? - Kérdeztem mosolyogva, mire a medvemama egy hatalmasat üvöltött. ~ Csak érjünk haza... lesz egy két szavam a fickóhoz, aki eladta nekem a "könnyen, gyorsan medvéül" kisszótárt.~ gondoltam, miközben elengedtem a bocsot, majd miután medvené megindult felénk, kedves névrokonommal azonnal futásnak eredtünk. ~ Remélem medvepapa éppen piknikes kosarakra vadászik és nem a barlang előtt vár ránk.~ Szerencsére medvepapa éppen a Maci Laci kettő, Medve a susnyásban forgatásán volt, így
szabad volt az út az erdő felé, ahol reményeim szerint lerázhattuk medvemamát. Macimami jó ideig kitartóan ldözött minket, de mancsai dübörgése egyre halkulni kezdett, míg végül megszüntek. Társammal mindketten hátra néztünk, majd miután láttuk, hgy leráztuk a medvemamák gyönygyét, egymásra vigyorogtunk, aztán mikor előre fordultunk... bumm... egy faág úgy gondolta fáradtak vagyuk és inkább lefektet minket pihenni kicsit
az avarba. A csillagokat nézegetése után egymás felé fordítottuk fejünket, majd egy pillanatnyi hallgatás után mindketten nevetésben törtünk ki.
Miután a fejünk már kevésbé húzott és képesek voltunk felkelni a földről úgy döntöttünk, jobb lesz, ha vissza megyünk a többiekhez, mert ez a kis séte elég
izgalom volt már aznap estére.

Hamarosan a bokrok közül kicsit lihegve, zilált állapotban másztunk elő. Hajunkban itt ott felevelek voltak és kicsit össze is volt borzolva mintkettőnk
hajzata és a ruháink sem éppen úgy álltak rajtunk, mint mikor elindultunk. A többieknek persze azonnal kaján vigyor jelent meg a képükön és vihogva összenéztek, majd vissza ránk, de nem kérdeztek semmit, csak tovább vigyorogva néztek minket.

Hamarosan mindannyian ledobtuk magunkat a tűz köré és bedobtuk a szinyát,
hogy kipihenjük ezt az eléggé érdekesre sikerült napot.

Na lámsza... biztonságban van a pénzeszsák, falhatnánk is végre valamit. A pipázásból szerzett rutinnal gyors rittyentettem egy tűzet, közben meg a tata elkezdett mindenfélét hajigálni a szekérről, meg felkapott egy olyan sapkát, hogy félrenyeltem a füstöt a röhögéstől. Közben fel is lógatta a tűz fölé az edényt. Emmegmi...
- Hallod öreg nem vagyok egy konyhatündér, de a gumicsizma meg...? Ja igaz, a fél liter csukamájolaj elnyomja az ízét. Hallod megfőzőm inkább én de azt a vackot...
- Nem-nem, fiacskám, megmentettétek az életemet, ennyivel tartozom nektek... na most mehet bele a fűszer...
- Hej, a pipadohányom, bele ne főzd bassz...! Eh mindegy. Egyébként meg hogy került hozzád?
- Gőte szeme, varangy mája...
- Hahó, öreg... nem hall.
Magamban elvigyorodtam. Háh... kezdők. Ti csak egyétek azt a hogyhívjákot, de Bob bácsi mindig egy lépéssel előre tervez... a szekéren eldugtam egy fél sült csirkét, még jó hogy az öreg nem találta meg. Sunyin odahesszeltem, és elkezdtem túrni a cuccokat. Na nem tudtam annyira a keresésre koncentrálni mert közben Paripa ott sunnyogott melettem...
- Húzzál már arrébb!
- Hmfhfmh?
- Nyeld le aztán pofázz.
Erre egy fél mérföldre hallatszó nyelés volt a válasz, majd egy széles vigyor. Ez az a fajta vigyor, amivel még legalább három éjszakán keresztül rémálmodik az ember.
- Öh... szamár...?
- Igen?
- Nem láttál itt egy fél csirkét?
- Kérsz belőle? A csont végén meghagytam a porcokat, azt nem szeretem.
- Szamár?
- Igen?
- Ez nagyon hülye vicc volt... a szamarak vage... veget... ilyen redős fogaik vannak nem?
Egyik oldalt megduzzadt a képe, ahogy a nyelvével lecsekkolta a dolgot.
- De olyan. Várjunk csak... te is olyan fogista vagy? Azt mondod hogy nekem egész nap füvet kéne rágnom csak azért mert ilyennek születtem? A mai világban már egyenjogúság van haver, az ilyen fasiszta majmok ideje rég leáldozott, akik...
- ADD VISSZA A CSIRKÉMET! - ordítottam, miközben a nyakánál fogva ráztam azt a dögöt. Miért... miért?! Mit képzel ez magáról...? Legszívesebben fél óráig vertem volna azt a hülyén vigyorgó fejét bármi kéznél levő kemény valamihez. Idegesen hátranéztem, és rögtön könnyek gyűltek a szemembe. Mert hogy én azt a koszos szivacsot, amit az öreg beletépett a kondérba én kitolom a tányér szélére, az ziher...

Fél óra múlva igen meghatottan néztünk szembe a tábortűzzel. Végül is, szép élet volt... bár néhol kicsit homályos meg túl színes... A kanálról odavágott a tányéromra egy adag barna cuccot. Sírva néztem a többiekre... nem, bajtársaimra. Igaz barátok voltak a végsőkig.
- Gyerekek... én örülök hogy veletek lehettem... bár annak kevésbé hogy hetek óta nem voltam nővel...
Beletúrtam a kocsonyás cuccba, ami támadólag megremegett a beavatkozástól. Egy utolsó búcsúpillantás a többiek felé, és ráharaptam a cuccra.
Hát... vagány, az biztos. Kiköptem egy kis darabot. Hm, erősségre kicsit gyenge, de a sava egész jó, ízvilágában a mákos tésztát és a marhapörköltet idézi, én leginkább borokhoz vagy valami böfögős házipálinkához ajánlanám. Miután ezt közöltem a cimborákkal, és tudatosult bennem, hogy egyelőre nem fogok megpusztulni, elkezdtem lapátolni az anyagot. Nem rossz, egész ehető végül is, ha nem figyelsz oda az apró részletekre. A kislány nem nagyon evett a cuccból - fogyózik vagy mi? - úgyhogy elpucoltam az ő adagját is. Mire befejeztem már csak Firm, az öreg, meg az a hülye szamár volt a környéken.
- Bob... - nézett rám az öreg.
- He...? - dőltem hátra, azon tűnődve, hogy milyen füstölnivalót vegyek elő így vacsora utánra.
- Van még abból az afrocuccból?
Lazán feljebb toltam a napszemüveget az orromon, a lencsén megcsillant a tűzfény.
- Még annál is jobb van... elviszlek titeket egy sámánutazásra.
Egy darabig élveztem a csodálattal teli pillantásokat.
- Sámán vagyok ám... várjatok. Plant Make: Izzasztósátor!
Vaskos indák törték át a földet, majd egy jóféle, zárt sátor lett a fejünk fölött. Remegő kézzel húztam elő az egyik üvegcsémet.
- Ez a cucc... Szemrobbantó maszlag... egy csepp a tűzbe, és meglátjátok ti is az igazságot.
Egy pipettával rácseppentettem a kivonatot a tűzre, mire irgalmatlan füst kerekedett.

Aláfestés

- Mélyen, öcsém - szívtam egy nagyot.
Na akkor lett egy olyan érzés, mintha hirtelen kifordítanák az embert, csak visszafelé. Mélyen belenéztem a füstbe, de kicsit nehéz volt látni. Lehet kellett volna szellőzőnyílás.
- És most...? - kérdezte a szamár, az én arany barátom, drága cimborám.
- Most... most várjuk a szellemek bölcsességét. Én már hallom...
- És mit mondanak...?
- Azt hogy váoooo...
- Télleg... hű.
Ezen elgondolkodtunk egy darabig.
- Ezt amit most láttok ne mondjátok el senkinek. 'ŐK' nem akarják, hogy az emberek tudják az igazságot.
- Kik? - kérdezte Firm furcsán rekedtes hangon.
- Hát 'ŐK'. Tudják a kedvenc szivarmárkádat, hogy gondolatban melyik csajjal játszottál el, meg hogy mióta vagy szobatiszta... és egy nap, amikor már elég embert irányítanak, kivonják a forgalomból az összes importált piát, és akkor vége a rumozásnak, meg a vodkázásnak, csak az itteni hülyeségeket lehet majd inni... én szóltam... állítólag a Mágustanács is benne van az egészben.
- Te meg mi az tarkónrúgott rossebről beszélsz? És amúgy is, kit érdekel, amikor ezek a hülye elefántok el akarják lopni a körmeimet?
- Hah... én figyelmeztettelek, tata. A körmöket meg add oda azoknak a démonoknak mert különben visszajönnek a gépfegyveres haverjaikkal...
- Gépfegyver...? Az meg mi az Isten?
- Mittomén, csak úgy jött.
A többiek eléggé le voltak nyűgözve, de én már csináltam ezt annyiszor, hogy igazából nem nagyon kötött le a dolog tíz percnél tovább. Idegesen arrébblöktem a sztriptíztáncos borzokat, és elfeküdtem. Be is vágtam a szunyát, és álmomban nagyon ellazulhattam, mert mire felkeltem eltűnt a sátor. Közben láttam hogy érkezik két... mik ezek...? Aztán elvigyordtam. Ezek meg mikor cseréltek fejet...? Bár a pikkelyek meg a borzlábak egész jól állnak nekik. Szemmel tartva az öreg körömlopkodó elefántjait, inkább visszaaludtam.

- Éhes vagyok! – ez volt az első gondolatom, miután levertük a betyársereget.
Az öreg mintha gondolatolvasó lett volna, rögtön felajánlotta hálája jeléül, hogy olyan vacsorát üt össze, hogy az állunkat a porba ejtjük. Mondjuk ehhez nem is nagyon kellett főznie, mert már maga az előkészületek is olyan döbbenetet váltott ki nálam, mintha a Fairy Tail összes hölgytagja meztelenül futott volna el mellettem.
A Bob által beröffentett csinos kis tűz felett lengedező üst csak nyelte a legfurább „ételösszetevőket” amiket valaha láttam. A papa biztos törődött az egészségünkkel, mert látszólag mindenféle fémet belerakott a fortyogó pokolba, így legalább biztos nem halunk meg vashiányban. Talán még kakukkos órát is felhasznált, de már nem figyeltem, mert elmémet igyekezvén megmenteni, gyorsan hátat fordítottam a konyhaművészet eme ijesztő fajtájának.
Szerencsére nem kellett sokáig nézegetnem az egyre étvágygerjesztőbb kérges fadarabot, ami egyre hívogatóbbnak tűnt, ahogy ott fetrengett a nedves fűben.
- Kész a vacsora! – jelentkezett szakáccsá avanzsált megbízónk.

Biztos csalódott volt kicsit, mert nem tört ki egetverő lelkesedés, mikor megmutatta „mesterművét”.
A barnás lötty inkább ijesztőnek tűnt, de semmiképp sem finomnak. Persze nagy mosollyal az arcán gyorsan ki is porciózta a hamit, amit enyhén remegő kézzel vettem el. A kanalat beleállítva a „szószba”, már meg sem lepődtem rajta, hogy nem dől el, hanem peckesen meredezik az ég felé. Az aztán jövő mély gyomorkorgásom végül meggyőzött arról, hogy ideje abbahagyni a kanállal való bohóckodást és nekikezdeni a vacsorának. Idegrendszerem minden sejtje tiltakozott, de végül megmerítettem evőeszközömet. A barnaság felszíne szilánkosra tört, ahogy kanalam átütötte vékony hártyarétegét, aztán lassan számhoz emeltem az izgő-mozgó kotyvalékot. Bekaptam és kóstolgattam.
És egész ehetőnek tűnt. Ezt a következő kanál elfogyasztása is bizonyította.
Fél óra múlva már tele hassal feküdtem, mint egy zátonyra futott hajó és hallgattam a körülöttem lézengők hangjait.
- Még annál is jobb van... elviszlek titeket egy sámánutazásra. – halottam meg Bob izgatott hangját.
- Sámánutazás? – gondoltam.
Pont ez kell nekem felkiáltással én is odakommandóztam a tűzhöz, ahol Bob máris egy instant inhalátor állomás felállításán fáradozott. Majd miután beborította a fejünk fölötti eget az indák sűrű hálózata, valami port szórt a tűzbe. A hatás igazán gyorsan jött.
- Most... most várjuk a szellemek bölcsességét. Én már hallom... – felelte Bob valaki értetlenkedő kérdésére, de én már nem láttam mást, csak azt, ahogy a szamár szőrszíne átvált sárgába.
Ez a látvány eléggé ledöbbentett.
- Ezt amit most láttok ne mondjátok el senkinek. 'ŐK' nem akarják, hogy az emberek tudják az igazságot. – figyelmeztetett a sámán minket.
- Kik? – kérdeztem meg rekedten, mert úgy éreztem a kaja visszakúszok a számba.

Bob válaszát már nem is hallottam, csak a munkagépek zaját, amik újult erővel estek neki a szamár szőrének. Ezúttal kékre festették. Aztán zöldre. Végül pedig pirosra, ami nagyon passzolt a tűz lobogó lángjaihoz. Aztán jöttek a deszantos rózsaszín elefántok megint! És leereszkedve biztosították a szamár környékét, majd behúzták lila szögesdróttal. Őrposztokat állítottak, majd szemüveges, fehérköpenyes mókusok kezdték el tanulmányozni a színes szőrkavalkádot.
- Hülye mókus! Hogy tartod azt a kémcsövet? – rivalltam rá az egyikre, mire a szamár orra pirosan kezdett villogni és felharsant a sziréna.
Gondoltam fedezéket keresek, de nem tudtam mozdulni, mert a fánik elkezdtek szaloncukorral lőni engem, amik a bőrömmel érintkezve rögtön felszívódtak. Éreztem, hogy fejem egyre jobban elnehezül, ahogy próbálok küzdeni a szervezetembe gyűlt méreganyaggal. Ez a harc viszont már az első pillanatban elveszett. Már csak bevillanásaim voltak.
Az egyik elefánt szuronyrohamra indul az állam ellen. Az egyik tudós a köldökszöszömet analizálja.
- Csapolják le az alfarhangját! – kiáltotta az egyik vezető rangú mókus, én pedig nem bírván tovább a szenvedést, elvesztettem az eszméletemet.

Arra ébredtem, hogy két ismerős alak csörtetett elő a bozótból, de már fordultam is a másik oldalamra. Ma már eleget láttam őket.

- Ottvagyunmá'? Ottvagyunkmá'?
Ez a sültcsirke-evő hiperaktív dög... megsavanyszik az ember szájában a szivar.
- Kuss legyen már! Nem tudnál valami mást kérdezni? Bármit...?
- Noah, milyen színű a...
... Uhh... szép ütés, Noah-sama. Ez a gyönyörű, tompa csattanás, ami elég erős ahhoz hogy befogja a pofáját az a nyomorult szamár, de még pont nem üti ki, és húzza tovább a szekeret. Igazi mestermunka, tíz pont.
Szerencsére már nem kellett sokat mennünk, és egyszer csak megérkeztünk Magnoliába. Becaplattunk a városkapun, ahol akkora ordítozás meg színforgatag kapott fejbe minket, hogy fül- és szemrákot kap hirtelenjében az ember. Mindenfelé népek, mindenki szaladgál, mintha muszáj lenne... Remélem jó buláj lesz.
- Ottvagyunkmá' - morogtam a szamárnak, miközben újabb szivarra gyújtottam, hogy kicsit szétszéledjenek a népek, és könnyebben mozoghassunk. Fogalmam sem volt, hogy merre megyünk, de a tata eléggé biztos a dolgában, úgyhogy csak csoszogtam a csotrogány mellett. Igaz, szívfájdalmat okoztak a jó kis krimók, amik mellett úgy haladtunk el, hogy be se lestünk, de hát a meló az meló. Aztán meg ha megkapom a zseton a melóért még visszajöhetek meglátogatni őket.
Hirtelenjében egy nagy placc előtt találtuk magunkat, ahol egy kisebb csoport... öh, hogy is hívják őket? Akik mindig beöltöznek valaminek... valami piszok...? Mocsok...? Kosz...? Nem, asszem piszokbádog. Az egyiknek még táblája is van.
Aszondja... em er Koll... ins? Ki az isten emelgetne egy ilyen hülye táblát? Legalább azt írta volna rá hogy 'Legalize it', vagy 'Weed is better than Jesus'...
- Jó napot Edmund! - integetett a táblásnak vidáman a tata. Na, amilyen idióta el is hiszem hogy ez egy bandában van a táblás fickóval meg azokkal a... hű. Azt hiszem szerelmes vagyok. Egy focicsapatra való, khm... bögyös bige. Hol lehet jelentkezni a bandába?
- Ó Mr Colins! Üdvözlöm itthon, már nagyon vártuk! - hajol meg a fickó, aztán meg a csajok is... hatéves korom óta először köhögtem bagótól. A tekintetem alapszintjét kicsit alacsonyabbra lőttem be, ahogy jobbra-balra kapkodtam a fejem.
- Mester, engedd meg hogy segítsek leszállni a hintóról! - rebegte az egyik háremhölgy.
- Majd én elviszem a hintót a villába, biztos nagyon kényelmetlen az a lóca - pattan fel egy szöszke a bakra, én meg síró szemmel búcsúztatom. Ne menj...
Várjunk csak... Villa?!
- Uram mondd jól telt a nyaralásod?
- Ó persze Edmund nagyon szórakoztató, különösen egy ilyen szép teremtéssel - mutat Noahra, mire a hárem szinte acsarogni kezdett a csajra. Helló, lehet hogy nem olyan érdekes dimenzionálisan mint ti, de attól még velünk van!
- Ja igen Edmund, ők itt a kísérőim! - bök felénk, hímek felé a tat-... nagyságos úr.
- Igen? Remélem az őt megérdemlő módon bántatok az Urunkkal!
Hát abban száz százalékig biztos lehetsz. Tarkón vágtuk, földhöz csaptuk, hazudtunk neki, végigfüstöltettük egy fél füvészkertre való anyagon... hát, ez utóbbi végül is jócselekedet volt. Na igen, az az áldott nagy szívem. Egyedül én viseltem az öreg gondját amikor mindenki bántalmazta... Hopp-hopp, majdnem itt hagytak miközben a védőbeszédemen gondolkoztam. A tekintetem meg olyan helyen maradt, ahol nem kellett volna.
Na de pár pofont leszámítva nyugisan telt az út, és végül egy aránylag lábkímélő séta után tarkóvakargatva álltam em er kollins irgalmatlan nagy villája előtt.

Olyan kipihenten ébredtem, mint még soha. Igaz, hogy a föld kicsit kemény volt alkalmi fekhelyem alatt, de észre sem vettem egész éjszaka. Tudatom kitisztult, izmaim csúcsformában. Elégedetten néztem körül és magamban hálát adtam a tegnap esti „sámánutazásnak”.
- Szépjóreggelt természet! – üdvözöltem ezt a remeknek induló napot.
- Jó reggelt, neked is! Figyi, szerinted milyen színű a csajszi bugyija? – lépkedett mellém Paripa, egyfolytában kacsintgatva, miközben Miss Varens felé bökdösött a fejével.
- He? Fogalmam sincs. – odanéztem én is Noah-ra.
- Te remek szakembernek tűnsz. Nincs kedved segíteni kinyomozni? – vigyorgott rám ezer foggal.
- Passzolnám, ha lehet. – fordultam el a látszólag csalódott szamártól.

Alig beszéltünk öt percet, máris tíz évvel ezelőttinek tűnt a kellemes ébredés. Hihetetlen, hogy ez az idegesítő szamár milyen szinten tudja lelombozni az embert a perverz szokásaival. Szerencsére mindenki korán felkelt, így folytatni tudtuk utunkat, ami remélhetőleg hamarosan véget ér, mert ha még egyszer ezzel a dinka öreggel, meg a szürke versenygéppel kell együtt utaznom, esküszöm, beutalót kérek a legközelebbi gumiszobába. A papa látszólag ma rendben lévőnek tűnt, semmi óbégatás, ömlengés, csak ült a bakon és „vezetett”. Paripa bezzeg ostromolta szegény hölgy társunkat.
- Minden bizonnyal felváltva csinálják. Egyik nap a szamár, másik nap a tata! – döbbentem rá a szomorú igazságra.
És most a szamár volt a soros. Kifogyhatatlan szókészletet zúdított ránk, a legkülönfélébb témakörökben:
- Ottvagyunkmá'? Milyen színű a bugyid? Hány eper illik egy tortára? Ha finganék, könnyebb lenne húzni a szekeret?
Már ott tartottam, hogy megkérem a mellettem caplató Noah-t, hogy eszkábáljon pár jégkúpot a fülembe, és ha éppen ráér, akkor a szamár szájába is.

Ekkor a távolban feltűnt Magnolia városa. Megmenekültünk. Újult erővel faljuk a métereket és elégedetten sóhajtunk, mikor beérünk a nyüzsgő városba. A papa tényleg nem hazudott, mert elég nagy készülődés van. Minden díszben, még az utcán játszó gyerekek is úgy néznek ki, mint egy feldíszített karácsonyfa. Ahogy egyre beljebb nyomulunk a város szíve felé, úgy szaporodnak meg az emberek is, akik már olyan szinten sűrűsödnek be végül, hogy már levegőt is alig kapni. Bob szerencsére ismét ura a helyzetnek és olyan pöfékel frissen gyújtott szivarjával, hogy még a gőzmozdonyok is megirigyelnék. A népek pánikba esve menekülnek a legközelebbi fül-orr-gégészetre, mi pedig fellélegezve haladunk tovább egyenesen a főtér felé.
Kezdünk lassítani, én pedig végre felkapom a tekintetemet, amit eddig a földön és a szekér hátulján pihentettem. Majdnem összeestem a látványtól. Azt hittem, meghaltam és a mennyei nudibárban kötöttem ki. A tér közepén egy öltönyön fickó vezetésével tizenvalahány szolgáló lány állt, teljes felszerelésben. Próbáltam megszámolni őket, de valahogy mindig elkalandoztam.

- Egy, kettő, három, natégedmégyegyszer, négy, hútekettőtérsz, hat, jesszusomtiikrekvagytok, tizenhat, belédszerelmesedtem, tizennyolc, belédis, megbelédis!

Végül persze nem sikerült felmérnem a csoport létszámát, de ez nem is izgatott. Nekem egy pap kellett, aki jó pénzért elintézi, hogy mindet feleségül vegyem három másodpercen belül! A pingvin fickó valami táblát tartott, de mire elolvastam volna a tartalmát, tekintetem máris visszaugrott a ruhák rabságából szabadulni akaró gömbölyded idomokhoz.
- Jó napot Edmund! – beszél valakihez az öreg.
- Ez hülye! Mit Edmundozik, mikor itt ez a raklap gyönyörű teremtés! Ha eddig perverz voltál, ne most add föl a vallásod papa! – csóválom meg fejemet.
- Ó Mr. Colins! Üdvözlöm itthon már nagyon vártuk! – válaszol a pingvin, majd meghajol.
És a lányok is! Húbazze!
- Noah! Szerinted meghaltunk, vagy csak meg fogunk? – kérdezem társamat, aki előbb még mellettem volt, de a fene tudja, mert mióta beértünk a térre, azóta rá sem néztem.
A lányok nekiállnak lesegíteni a tatát a bakról és leszerelni Paripát. Engem már leszereltek, mikor meghajoltak.
- Uram mond jól telt a nyaralásod?
- Ó persze Edmund, nagyon szórakoztató, különösen egy ilyen szép teremtéssel! – mutat Miss Varens-re, akit a papát körülölelő lányok máris zárótűzzel sújtanak a szemükkel.
- Ja, igen Edmund, ők itt a kísérőim! – mutat végig rajtunk a Megbízó végül.
- Igen? Remélem az őt megérdemlő módon bántatok az Urunkkal! – mér minket végig jéghidegen a pingvin.

Erre nem tudok mit mondani, inkább elkerekedett szemmel bólintok. Mondjuk, még véletlenül sem a komornyikra nézek. Nekiindulunk, a fene sem tudja hova. Én csak két eszméletlenül ringó csípőt követek, a külvilág nem számít. Valami villához érünk, ahol valószínűleg ezek a tündérek laknak. Részemről kész vagyok belépni a Valhallába!

A reggelem eléggé érdekesen kezdődött. Én még békésen szunyálgattam volna tovább, mikor egy madár aki épp felettem repült el, úgy érezte itt az ideje jól meg szivatnia valakit és ha már úgy is szarnia kell, akkor kellemeset a hasznossal ugye, engem használt humán tojtoj budinak. Mivel én akkor még eléggé védtelen állapotban voltam, esélyem nem volt arra, hogy ki térjek a támadás elől, így a csomag célba talált. Inkább nem írnám le, milyen "kellemes" érzés volt, ahogy a még frissen, egyedül nekem készített guano a homlokomon landolt. Mikor a cuccos elérte a fejemet, szemeim azonnal kinyíltak, de ébredés után, gondolom úgy, mint bárki más, nem vagyok éppen csúcs formában, ezért meggondolatlanul is homlokomhoz kaptam és megpróbáltam letörölni onnan a csomagot. - végül, csak szétkentem az arcomon -.- - Miután a fura dolog érdekes illata is feltűnt, kezdtem sejteni, hogy mi is volt az, de teljesen biztos csak akkor lettem a dologban, mikor az égre nézve láttam, ahogy egy madár visszafordul és az előző akció sikerén felbátorodva újra próbálkozni akart. De ezúttal gyorsabb voltam és egy vízkígyót lövedékként használva blokkoltam a csapást és sikerült meg is fürdetnem a kis dögöt. Miután az ellenséggel sikeresen leszámoltam, mágiám segítségével gyorsan lemostam magamról a kis incidens nyomait, mielőtt a többiek felkeltek volna és azzal kezdtek volna poénkodni, h :
- Kicsit szarul nézel ki ma Noah.
- Lehet, hogy csak az arcpakolása miatt tűnik úgy.
Viszhangzottak előre fejemben társaim megjegyzései, melyek szerencsére elmaradtak, a gyors tisztálkodásnak hála. ~ Ilyenkor imádom a legjobban, hogy vízmókus lettem.~ Gondoltam magamban vigyorogva.
Hamarosan a többiek is ébredezni kezdtek és egy kis reggeli megbeszélés után már indultunk is uticélunk felé.

- Ottvagyunmá'? Ottvagyunkmá'?
Kérdezgette Paripa megállás nélkül, ami már mindannyiunknak kezdett az idegeire menni. De jó lett volna, ha csak ezt kérdezgeti... de közben, a szekéren utazó névrokonomat is folyamatosan bombázta, a hülyébbnél hülyébb kérdéseivel. A lány vígül már nem bírta tovább cérnával és egy sép ütéssel sikerült elhallgattatnia az állatot. ~ Chö... és még azt mondják, ők a gyenébbiknem. ~
- Minden bizonnyal felváltva csinálják. Egyik nap a szamár, másik nap a tata!
Szakította félbe Firmus a gondolat menetemet, de volt abban valami, amit mondott.
~ Mikor a paripa kussol, a tata nyomatja a szöveget, viszont mikor az öreg merül myebb hallgatásba, paripa kezdi lökni a showdert. Nem semmi szimbiózisban élnek.~ Gondolkodtam el újból, miközben a szekér mögött battyogva rúgtam a port és csak bambán néztem ki a fejemből, alig várva, hogy meglássam végre a várost, mely egyenlő a megmeneküléssel számomra és társaim számára is.
Épp azon kezdtem agyalni, vajon milyen messze lehetünk még a várostól, mikor a távolban végre feltűnt Magnolia. A város láttán, mely szabadulásunkkal volt egyenlő, kis csapatunk új erőre kapott ésújult lendülettel ugrottunk neki az előttünk lévő útnak.
~ Úgy tűnik, a tata legalább ebben nem hazudott.~ Gondoltam, mikor a városba belépve egy jó kis ünnepségen találtam magam. Rengeteg ember mászkált mindenfelé és állták körül a legkülönbözőbb bódékat. Az egyik bódé, nekem is felkeltette a figyelmemet. Rengetegen álltak előtte sorban, ebből arra következtettem, hogy ez minden más látványosságnál jobb lehet. De hogy ne húzzam tovább az agyatokat elmondom mi állt a táblán, ami a bódé ajtajára volt felakasztva. A felirat a következő volt : " WC", nekem meg már nagyon ki kellett volna mennem. Amilyen tempóval haladtunk a tömegben, lehet lett is volna időm kivárni a sort, de Bob végül megoldotta a továbbhaladás gondját.
Egy nagy szivart előkapva a zsebéből rágyújtott és nagyobb füstöt kreált, mint amekkora a tűzmágusok világnapján összejön.
A tömeg természetesen díszsorfalat állva nekünk engedett tovább minket, meggyorsítva a haladás tempóját.
- Atya... Úr... Isten -.-
Mondtam halkan az orrom alatt, szemeim pedig felcsillantak. ~ Úúúúú *-* Vagy Bob fújt rám túl sokat a füstből, vagy... A szörfözés és a csajozás istene meghallgatták imáimat. Ahogy a miniszoknyák, a nagy mellek és a... várjunk csak... fura öltönyös fószerek istenéhez nem imádkoztam >.>. De lehet ő csak átadja nekem az ajándékokat.~ Cikáztak agyamban a gondolatok, mikor egy nagy csapat minden szempontból fullos lányt láttam meg felénk közeledni. Ha az az öreg, öltönyös csóka nem takart volna ki két lányt is, akkor tökéletes lett volna a kép. Nyálcsorgatva néztem a miniszoknyás, rendes karosszériával megáldott, cselédlány ruhába bújtatott nőstényeket, akik a tér közepén csak arra vártak, hogy akcióba lépjek. Legalábbis én eleinte ezt gondoltam.

- Jó napot Edmund! - Köszönt valakinek a tata, mikor elértük végre a bőség és az álmaim földjét.
- Ó Mr. Colins! Üdvözlöm itthon már nagyon vártuk!
Válaszolta az öltönyös fickó az öregnek, én pedig úgy gondoltam, amíg ők el vannak foglalva egymással, felmérem a terepet. Volt a lányok közt egy nagyon dögi világos kék hajú lány, akihez, ha nem akartam volna is oda megyek. ~ Ember... ez a csaj ha elmegy egy templomban, a pap is elfelejti az cölibátusát *-,*~ Gondoltam, miközben megindultam a célszemély felé. Még utoljára mintha hallottam volna, hogy Firmus mond nekem valamit, de a csaj, minden érzékszervemet blokkolta a különleges képességeivel.
- Szia. - Köszöntem rá, mikor oda értem.
- Szia. ööö... hallod.. a szemeim feljebb vannak ám. - Szólt a lány, akinek valójában még nem is igazán láttam az arcát, mivel "súlyosabb" dolgok kötötték le a figyelmem.
- Ja... vágom én. Csak néha kicsit félre hord a szemem. - Néztem fel, előszedve a legcsábosabb tekintetemet és mosolyomat, a lány pedig elmosolyodott az előző kijelentésemen.
- Azt hittem, te is azt fogod mondani, hogy "csak a ruhádat néztem" vagy más szokásos szöveget amikkel más pasik próbálkoznak. - Válaszolta. ~ nem meglepő, hogy soken rárepülnek.... de akkor a szokásos szöveg nem jön be >.>~
- 1. én nem más pasik vagyok. 2. Miért érdekelne a csomagolás, ha az áru benne csúcsminőség. - Mondtam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott. - Egyébként Noah vagyok. - Mutatkoztam be. Már éppen ő is mondani akarta a nevét, mikor...
- Ó persze Edmund, nagyon szórakoztató, különösen egy ilyen szép teremtéssel! - Hallatszott az öre hangja a háttérből, mire a csaj azonnal felkapta a fejét és a többi lánnyal együtt nagyon vicsorgott valakire mögöttem, aki sejtéseim szerint Noah volt.
- Ja, igen Edmund, ők itt a kísérőim! – Mondta a tata, mire feléjük fordultam és láttam, hogy végig mutat rajtunk.
- Igen? Remélem az őt megérdemlő módon bántatok az Urunkkal!
Mondta a fickó hidegen, aki úgy nézett ki, mint egy kriptaszökevény, akire rádobtak egy döglött pingvint.
- Perszehogy... sőt egyszer olyan biztonság érzete volt, hogy úgy érezte repül és szellemekkel.... - Kezdtem bele, de mikor megláttam, hogy néz rám a pingvin pasi, inkább eldugultam.

Ezután nyomban indultunk is az öreg házához, amit mikor megérkeztünk láttuk, h ez nem is ház, csak egy unalmas kis nyári palotácska. -Hervadjon el, akinek ilyen van. -

(Bakker... bocsi, srácok, mindig rám kell várni... T-T rohadt szürke hétköznapok...)

Másnap jókedvűen nyújtózkodva battyogtunk tovább. Ám Paripa - avagy Vizipaci - gyorsan megunta az öreg csendességét, és maga vette kezébe az ügyet.
- Noah kisasszony... mondd csak, milyen színű a bugyid...?
Csak tudnám, miért érdekel az egy szamarat?
- Miért, ha rózsaszín, akkor a fejedre húzod?
Hatalmas bociszemei sejtetni engedték, hogy igen.
- Marha...
- De én szamár vagyok!
- És az mennyivel jobb? - érdeklődtem.
Egy időre sikerült befognia. De a csend sajnos nem bizonyult tartósnak. Vizipaci ugyanis megint forszírozni kezdte az őt annyira érdeklő témát. Úgyhogy egy idő után elhatároztam, hogy kigyógyítom őt a perverzségből.
A királyi füles nagyot csattant, Pacika pedig elhallgatott - legalábbis leszállt a fehérneműtémáról. Helyette más kérdéseket kezdett feszegetni.
- Ottvagyunkmá'?
- Szerinted? - kérdeztem vissza, körülmutatva a pusztán.
A szamarat nem hatotta meg, és tovább kérdezett.
- Hány eper illik egy tortára?
- Amennyit ráraksz...
- Ha finganék, könnyebb lenne húzni a szekeret?
- Szerinted felgyújtunk, ha kipróbálod? - kérdeztem vissza zordan. Volt egy olyan érzésem, hogy egyikünk se vágyik erre a különleges szagélményre...
- Milyen színű a...
Lassan, nagyon lassan fordultam Pacika felé, és csúnyán néztem rá. A szamár nagyot nyelt, és gyorsan kiegészítette magát.
- Milyen színű a... milyen aaaaa.... nééé, ott a város! Végre!
"Na azért..."

A városban vásári forgatag fogadta kis csoportunkat. Feldíszített utcák, vidám emberek, hangos nevetés, beszélgetés morajlott körülöttünk. Hamarosan kis csoport tűnt fel nekünk: egy karótnyelt komornyik, és néhány csábos szolgálólány állt körbe egy "Mr. Collins" feliratú táblácskát. Így együtt úgy néztek ki, mintha egy nagy fekete kutya őrizne néhány kényes macskát. A lányok majdnem kicsordultak a ruháikból.
Azt hittem, elmegyünk a kis csoport mellett, az öreg azonban célirányosan feléjük tartott és már messziről integetett.
- Jó napot Edmund!
- Ó Mr Colins! Üdvözlöm itthon már nagyon vártuk! - felelt a komornyik, és a lányokkal együtt meghajolt.
Egyik szemöldököm felvonásával fejeztem ki meglepettségemet, mindazonáltal nem rázott meg túlzottan. Sőt, ha belegondolok, hogy egy luxusszállóban ő fizetett minden költséget, már akkor rájöhettem volna...
- Mester engedd meg hogy segítsek leszállni a hintóról! - mézesmázoskodott az egyik lány, és már ugrott is. Én csak forgattam a fejem, hogy megnézzem, merre lát itt hintót.
- Majd én elviszem a hintót a villába, biztos nagyon kényelmetlen az a lóca. - ajánlkozott egy másik lány, a többiek pedig szintén körülvették az öreget, és Vízipacit.
- Uram mond jól telt a nyaralásod? - kérdezte a komornyik.
Nyaralni egy szakadt kis kunyhóban...? Érdekes...
- Ó persze Edmund nagyon szórakoztató, különösen egy ilyen szép teremtéssel - bökött felém az öreg, a lányok pedig rögtön vasvilla tekinteteket meresztettek rám.
"Oh, ti szegények... megtarthatjátok, nekem nem kell akkor se, ha hozzám vágjátok..."
- Ja igen Edmund, ők itt a kísérőim! - mutatott körbe a fiúkon is.
- Igen? Remélem az őt megérdemlő módon bántatok az Urunkkal! - mondja a komornyik kissé fenyegető hangnemben, én pedig elvigyorodtam.
"Mi az hogy...! Pontosan azt kapta, amit megérdemelt ez a perverz vén kujon..."
Elkísértük az öreget és kis háremét a város külterületén található villáig.