Duncan Blaylock - Céllövölde

Vendég

Élelemforrás után kutatva...

Vendég

300 VEvel belefutok egy hatalmas ...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Pént. Nov. 10, 2023 1:23 pm

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Barlang a hóviharban

>>Az előző részben<<

Marhanagy ötlet volt az ördög fagyos aranyerében elbújni az üldözőink elől. Egyedúli probléma csak az volt vele, hogy egy akkora hóvihar kellős közepén voltunk, hogy egy akasztás is kellemesebb kikapcsolódásnak tűnt... úgy hogy a kötél az én nyakamban van.
Szóval sz@rig lefagyva baktattunk a derékig érő hóban, amikor Abby sírva odajött hozzám. Legalábbis a rengeteg rongy és a hóátfúvás közepette Abbyre emlékeztetett, amit az arcából láttam.
- Duncan! Duncan! - próbálta átúvölteni a kib@szottul süvítő fagyos szelet. John vész menekülési terve kettő óra hótaposás után sem tűnt f@szább ótletnek, mint korábban.
- Igen, én vagyok. Mi van?- próbáltam túlüvölteni a szelet.
- Arthur eltűnt!
- Hogy mit csinált?
- Eltűnt! Előre jött szólni valamiért, de már vissza nem jött és sehol se látom! - Abby üvöltött, de hangjából ki lehetett hallani az aggódás foszlányait. Mondjuk az után, hogy az a félkegyelmű csinált neki egy nemkívánt kölyköt... - Megkeresnéd kérlek! Mikel nincs...
- Az az idióta a saját bajszát sem találja meg! - vágtam közbe. - Megyek előkotrom.
Kiválltam a menetoszlopból és elindultam visszafelé.
- Mi a p@csáért kell kóborolni egy kibeb@szott hóviharban barangolni mindenfelé az összes balf@sznak?! - bosszankodtam.
Rohadtul nem volt kedvem bújócskázni a hóviharban. Pláne nem az idióta Arthurt keresgélni. Egyetlen szerencséje az volt, hogy hamar rátaláltam. Valamivel visszább az utvonalunk mentén volt egy barlang. Olyan sötéten és üresen tátongott, hogy ha valami képes magához csalni azt a sötét szoknyavadászt, akkor tudtam, hogy ez lesz az.
- Hé, idióta! - kiabáltam a barlag szájában megállva. - Vonszold elő a csöves seggedet, mert nem csak Abby fogja szétrúgni!
Válasz nem érkezett, de az ösztöneim azt súgták itt kell lennie. Ő az a szerencsés barom, aki eltéved egy hegyen a hóviharban és talál menedékül egy barlangot. Elindultam hát befelé, de a sötétben alig láttam valamit. Szólongattam az barmot, de sokáig semmi válasz nem érkezett. Később egér cincogásra lettem figyelmes, ami kissé meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyen is megtelepednek a szőrös kis dögök.
- Ha a következö kő mögött megtalállak és azt látom, hogy nyers egeret zabálsz, én esküszöm, hogy szétlövöm azt a buta pofádat! Abbynek meg az mondom, hogy már így találtalak.
Elsőnek a kopott csizmákat vettem észre a sötétben. Pontosabban szólva inkább beléjük rúgtam és csak azért vettem észre öket. Válaszul csak nyöszörgés érkezett.
- Szóval itt vagy te barom?
Arthur volt az, de hangja kába volt, és jobban megnézve az arca véres volt. Azonnal a fegyveremert nyúltam. Fejemben a vészjelző üvölteni kezdett.
- Mi történt? Ki tette ezt veled? - faggattam a lassan magához térő Arthurt.
- Duncan? Te... te vagy az? - ébredezett Arthur.
- Igen. Mégis mit gondolsz ki más jönne vissza a szőrös s@ggedért?
- Gyo-gyorsan, tünjünk innen! - próbált bizonytalanul felállni.
Gyorsan elkaptam a karját, mert még csak az hiányzott, hogy eldőljön, mint egy zsák sz@r és szétcsapja azt az üres fejét. Sok baja nem lehetett volna, de nekem kellett volna visszacipelnem.
- Mondd már, hogy mi történt!
- Valami, valamik vannak itt bent! - hadarta. - Megijedtem és ki akartam rohanni, de elestem.
- És összezúztad az arcodat? - fejeztem be. - Hát ez asztán a rohadtul hősies sebhelysztori. Ezzel dicsekedj majd a kölyködnek! Az apja besz@rt néhány egertől.
Fegyveremmel eleresztettem egy lövést a barlang gyomrába, hogy elkussoltassam az egyre hangosabban cincogó egereket.
Válaszul mintha csak egy cincogó méhkas bojdult volna fel, sötét árnyak lőttek ki felénk a levegőben úszva. Hatalmas karmaik néha megvillantak a félhomályban.
- Mondhattad volna, hogy nem egerek! - kiabáltam, miközben már mind a ketten a kijárat felé rohantunk.
- Mondtam, hogy valami nagy!
- Dehogy mondtad! Azt mondtad, hogy valamik vannak idebent!
Futottunk ahogyan csak bírtunk, mert egyikünk sem akart az emberméretű, karmos denevérek kajája lenni. Rohadtul nem úgy akartam megdögleni, hogy egy a világ vége mögötti hegy barlangjában egy denevér szopkodja ki az utolsó csepp véremet.
A barlang kijáratán szabájszerűen kivetődtünk a hóba, mire a minket üldöző raj megtorpant. Látszólag a hóvihar nekük nem volt az ínyükre. Megkönnyebülten fellélegeztünk, majd még ziháltunk egy kicsit a fagyos hóban.
- Azt hiszem ezzel nem kell eldicsekednünk a többieknek...
- Hát rohadtul nem!

Vendég

Immáron 500 VE-vel belefutok egy...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Vas. Nov. 12, 2023 7:47 pm

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Havas sprint

>>Az előző részben<<

Miután Arthur s@ggét sikeresen megmentettem, csatlakoztunk a többiekhez, akik ekkorra már elerték a kunyhót. Egy csöves, lepukkant kis viskó, amit feltehetőleg már évekkel korábban elhagytak az egykori lakói. Mindenesetre a ket vénség jól kikupálta a helyet az érkezésünkre, így legalább a s@ggünk nem fagyott be. John terve bejött, ugyanis senki nem követett minket fel a hegyre. Bolond is lett volna akárki, aki utánunk jön a hegyre ekkora hóviharban. A vihar egészen másnap reggelig tombolt, volt egy szakasza, amikor néhányan meg voltak róla győződve, hogy pillanatokon belül letépi a k@rva tetőt a fejünk felől. Persze nem alakult ilyen sz@rul a helyzetünk, máskülönben
jégokckává fagytunk volna reggelig.
- Duncan, gyere! - bökte meg a bakancsomat Ród.
- Heh? Mégis mi van? - kerdeztem vissza kellettlenül, ugyanis rohadtul nem volt kedvem semmiféle hülyeséghez. A kedvemet eléggé beárnyékolta a tegnapi félrecsúszott rablás. Pedig már olyan közel voltunk a célhoz.
- Élelmet kell szereznünk. John kiadta a parancsot, hogy lőjünk odakint valamit.
- Jól van, akkor vidd magaddal Arthurt! Amúgy is mindíg ő megy veled vadászni. - próbáltam elhesegetni a félvér vadászt.
- Nem tud jönni. Tegnap összetörte az arcát. John azt mondta, hogy vigyelek téged.
- Oh, hogy az a tetves életbe! - fortyogtam mert tudtam, hogy az a féleszű csak összekarcolta a pofáját néhány kaviccsal, amikor hasravágta magát egy barlangban. Persze a többieknek azt adtuk be, hogy farkasok támadtak ránk, nem pedig az hogy megkergetett néhány bőregér. Inkább tartottam a számat.
- Jó, menjünk - adtam fel, majd feltápászkodtam. - Te vagy a főnök. Szóval előre! - intettem, és azzal ősszehúztam magamon a kabátomat, mert volt egy olyan megérzésem, hogy amíg belém nem fagy a saját sz@rom rohadtul nem fogunk visszatérni ebbe a vityillóba.
Fingom sem volt, hogy hány órája bojongtunk kit a térdig érő hóban, csak azt tudtam, hogy a golyóim már csattognak odalent. Ród már egy ideje azt hajtotta, hogy közel járunk ahhoz a patáshoz, aminek a nyomát követte. Szerintem csak körbe-körbe bojongtunk, de ezt inkább megtartottam magamnak.
- Állj! - suttogta alig hallhatóan, majd azzal mind a ketten mozdulatlanná váltunk. - Hallod? Azokon a fákon túlról jön!
Próbáltam hallgatózni, de csakis azt hallottam, ahogyan az agyam éppen kezd totálisan átfagyni. Mindenesetre bíztam Ródban, és a képességeiben, ezért elővettem a puskámat. Csak egy k@rva szarvas lesz. Szíven lövöm, vagy a szeme közé eresztek egyet, felkapjuk és húzunk vissza a tűz mellé, ahol éppen most is mereszti a seggét a többi idióta.
Amilyen csendben csak tudtunk ellopakodtunk a fákig. Kinézve mögülük viszont nem igazán az a látvány fogadott minket, amire vártunk. Igazából rohadtul az ellentéte volt. Egy kib@szott pöttyös macska zabálta a mi kajánkat. Vagyis a szarvast, amit mi akartunk levadaszni, csak a kis g@ci beelőzött minket.
- Te kis b@zi... - célra emeltem a puskát. - Ma macskát eszünk! - súgtam oda Ródnak.
Ne! - szólt rám idegesen Ród. - Csak felbőszíted a többit!
- Többit?! Mi van a hidegtől már kettőslátásod van?
- Nem! De ez hóleopárd. A többi valahol itt lehet a közelben, lehet hogy a hóban lapuuú... - a félvér elnyújtotta a szavát, miközben arca elsápadt. - Fuss! - ezt már üvöltötte. - Fuss, ott jönnek!
Eleinte semmit sem láttam, de aztán ha csak egy pillanat töredékére is, de szempárokat láttam villanni a hóban. Ragadozó szempárokat. Vállamon hátravágtam a puskát és rohanni kezdtem, ahogy csak tudtam. Ez persze rohadtul nem volt olyan könnyű, mint hangzik, ugyanis a hó még mindíg legalább térdig ért. Kétségbeesetten követtük visszafelé a nyomainkat, miközben néha hátra-hátra lőttem a pisztolyommal, hátha elrettentem azokat a pöttyös g@ciket. Legbelül persze tudtam, hogy baromság, de rohadtul idegesített volna, hogy ha csak a seggemet mentve botladozva menekülök a hóban.
Végül csak azért éltük túl a vadászatot, mert a párducok már jólakottak voltak, és talán a területük szélén lehettük. Legalábbis Ród ezzel a magyarázattal állt elő.

Vendég

Most már 650 VE-vel belefutottam egy...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Hétf. Nov. 13, 2023 11:06 am

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Patkánytanya

>>Az előző részben<<

Az elmúlt napokban rengeteget vergődött az idő. Mázlinknak hála a jobb irányba, és így már anélkül tudtunk kijárni sz@rni, hogy halálra fagyjunk. Az enyhe időben mindenki többet mozdult ki a szabadba levegőzni. Rohadtul kellett is, mert ennyi embert összezárni egy vityilóban hosszúidőre nem a legjobb dolog. Joe'bá szúntelen a lumbágója miatt rinyált. Mikel kínjában már üres konzervdobozokra akart lövöldözni a házban. Moris pedig másról sem pofázott, mint a piáról. Arthur és Abby pedig alig tudták megállni, hogy ne a szemünk láttára keféljenek. Egyedül a fiuk, a kicsi Jack volt el jól önmagában. Vagyis inkább az új háziállatával, egy zöld egérrel, amit egy konzervdobozzal fogott. Igazán leleményes volt a kölyök annak ellenére, hogy a szülei féleszűek voltak. Saját ételadagjából etette a rágcsálót, illetve tanítani is próbálta.
- Duncan, ezt nézd! - jött oda hozzám Jack, az egérrel a kezében. - Nézd mit tanult Cingár Úr ma reggel!
A kölyök tenyereit felfelé fordítva széttárta a karjait, mire az egér egyik tenyeréből a másikba futott át, körbenézett, majd felmászott a feje tetejére és onnan cincogott.
- Ugye hogy milyen ügyes? - kérdezte kacagva.
- Ja. Bár szerintem inkább csak menekülő utat keres.
- Naaa, Duncan! Olyan vagy...
- Kölyök, az egerek buták, nem tanulnak trükköket. Ők csak macskakaják!
- Héé! Ne mondj ilyent Cingár Úr előtt, még megbántod!
- Jack, hol találtad azt az egeret? - vágott közbe Ród. - Valahol kitről hoztad, ugye?
- Nem. Ott a kandallónál fogtam, az első este.
- Azonnal add ide azt az egeret! - Ród hangjába némi feszúltség keveredett, amit nem igazán tudtam mire vélni.
- Nem! Ő az én barátom! - Jack magához ölelte az egeret, hogy védelmet nyújtson neki Róddal szemben.
- Hé, hagyjad már! - szóltam közbe.- Csak egy gizda egér, deszertnek is kevés neked!
- Félreérted! Ez az egérfajta rendkívül veszélyes! Ha pedig idecsalja az egész almot, akkor akár a hegyről is lekergetnek minket.
Rohadtul nem értettem az állatokhoz, de Ród annál inkább, ezért hittem neki. Elvégre félvér volt, és vadász is.
- Jack! Jobb ha odaadod a kis haverodat Ródnak!
- Nem! Ti is szét akarjátok lőni a fejét, ahogy Mikel!
- Mikel egy ősf@sz! De lehet most igaz...
Jack futasnak eredt a kis pajtással, de Joe'bá lábában felbotlott és esés közben az a nyamvadt kis zöld szőrcsomó kiugrott a kezeiből. Előrántottam a pisztolyomat, hogy szétlőjem mielőtt eléri az egyik rést a falon. Meghúztam a ravaszt, de az én fegyveremmel egyszerre egy másik is eldördúlt. A két lövedék pedig éppen az egér segge előtt találkozott. A patkány pedig szinte már vihogva bújt el a rések között.
- Most komolyan?! - fakadtam ki, amikor megláttam, hogy az a bajszos ősf@sz Mikel szabotálta a lövésmet.
- Az előbb kiáltottam, hogy intézem! - vágott vissza bajúszkilyáj.
- Mi az ördög ütött belétek, hogy idebent lövöldöztök, ti idióták?! - ordított ránk John.
Válaszolni viszont már egyikünk sem tudott, mert hangos cincogás áradatt közepette az egész kunyhó rázkódni kezdett. A vén gerendák keservesen nyikorogtak és recsegtek. A tető, szinte már ugrált a fejünk felett. A falak pedig úgy remegtek, mintha egy óriás püfölte volna őket odakintről. Viszont valójában csak Cingár Úr és a népes családja volt. Az összes létező szűk résből elkezdtek előbuggyanni a patkányok. Néhánynak szétdurrantottam a fejét, de a helyzet gyorsan kezelhetetlenné vált. Az egész olyan volt, mint egy patkánytsunami.
- MINDENKI KIFELÉ!
Mindenki aki bent volt kétségbeesetten az ajtók felé vette az irányt. Én inkább a legközelebbi ablak irányába fordultam és kivetettem magam rajta.
Mire kihúztam a fejem a hóból már csak azt láttam ahogy a patkányförgetegben a menedékünk összedől.
- Hát, most már tudjuk, hogy miért volt lakatlan.

Vendég

800 VE van nálam, amikor...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Kedd Nov. 14, 2023 4:45 am

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Hidegen tálalt bosszú

>>Az előző részben<<

A patkányáradat sikeresen lerombolta a rozoga kunyhónkat, ami az egyetlen menedékünk volt ezen a teliberakott hegyen. Így már nem volt lehetőségünk tovább a hóban bújkálni. Kénytelenek voltunk elindulni le a hegyről. Sokak nagy örömére, ugyanis Boby bűzét már nagyon nehezen lehetett eltűrni. Mindíg mikor elsétált előttem azt hittem kihányom a beleimet.
John úgy látta, hogy már eleget rejtőzködtünk, és a napokban lenyugodtak annyira a dolgok, hogy lemehessünk a hegyről. Arról persze szó sem volt, hogy elmegyünk a szajréért, ahhoz még túlságosan majrézott. Tehát a terv az volt, hogy lebaktatunk a hegyről, valahol a környéken meghúzzuk magunkat és ha már John a gondolattól nem sz@rja magát össze, hogy elmegyünk a szajréért, akkor megkeressük az elrejtett zsákmányt.
Elindultunk hát lefelé. Az időjárás most a mi oldalunkon volt, tiszta, csendes idő volt. Nem igazán kellett attól tartani, hogy a féleszű Arthurt megint elhagyjuk. John büntetésből a patkányos incidensért engem tett a sor végere hátvédnek, amit rohadtul nem díjaztam. Kib@szottul nem miattam szökött meg az a k@rva patkány es hívta a haverjait. Ha pedig az a bajszos b@rom Mikel nincs, akkir simán szétlőttem volna a zöld rohadékot. Erre mi van? Hát persze hogy én baktatok hátul a fingszagban, miközben John és Mikel átbeszélik a következő napok terveit. Szívem szerint kiloccsantottam volna annak a s@ggfejnek az agyvelejét, de hátolról szétlőni valakinek a fejét állítólag k@rva becstelen dolog.
Jó hátvédhez méltón, hátrafelé is figyeltem. Olykor, amikor néha eszembe jutott. Pontosan egy ilyen hátrapillantás alkalmával egy furcsa érzes kapott el. Olyan erzésem volt mintha követnének, de egy kib@szott lelket sem láttam mögöttünk. Mindenesetre ez rohadtul nem nyugtatott meg, sőt egyre jobban idegesített. A húzó ujjaim olyan viszketesbe kezdtek, mintha egy halom szúnyog a múlt éjjel szárazra szopkodta volna őket. Végül nem bírtam tovább.
- Boby, megállok dobni egy sárgát. Majd utólerlek titeket.
Boby rám sem hederített, és nem tudtam azért mert nem hallott, vagy azért mert egy utolsó bunkó f@sz. Ráhagytam inkább es hagytam magam lemaradni, miközben idegesen a magunk mögött hagyott havas tájat vizsgáltam. Pisálni eszemben sem volt, mert olyan hodeg volt a szép idő ellenére is, hogy fagyási sérülésektől tartottam.
Már majdnem szétb@szott az ideg a tétlenkedés közben, amikor észrevettem azt ami aggasztott. Egy lapuló szempár villant a hóban.
- Te kis pöttyös g@ci! - kiabáltam oda a hóban meglapuló girhes macskának. - Mi van, csak nem jutott elég a szarvasunkból?! K@rvára rossz emberrel b@szakodsz!
Előrántottam a pisztolyomat és célratartva azonnal lőttem. A hófedte táj csedjét azonnal miszlikre tépte a fegyver zabolátlan vad dörrenese. A várt eredmény viszont elmaradt, ugyanis a hóleopárd gyors volt. A dörrenés pillanatában nekem irámodott, elkerülve a felé tartó lövedéket. Úgy futott a terdig érő hóban, mintha az ott sem lett volna. Gyorsabban rámvetette magát, mintsem azt képzeltem. Lábammal ösztönösen a hasába rúgram, amint letepert. Ezzel éppen csak megakasztottam a torkomra tartó harapást, de pont elég volt rá, hogy a tüdejét és szívét keresztüllőjem. Az állat először megmerevedett, majd egy elnyújtott nyögést követően összeroskadt mellém.
Gyorsan túltettem magam a szituáción, majd a nyakamba vettem a rohadt dögöt. Eldöntöttem, hogy ma éjjel pöttyös sültet eszek. Meg azért a bundája sem volt utolsó.
Már hosszú percek óta próbáltam utólérni a karavánunkat, de jobban lemaradtam, mint arra számítottam. Arról nem is beszélve, hogy a macska sem volt túl könnyű plussz súly.
- Neked is pont most kellett játszanod a f@szagyereket, heh? Jönnöd kellett utánunk, hogy majd jól megmutatod ki a hegy kib@szott királya. Mert neked aztán rohadtul nem volt elég egy egész k@rva szarvas. Neeem! Te még a s@ggemből is akartál egy harapást! Meg amúgy is! Miért vagy ilyen rohadt nehéz?! Heh?! Egy kib@szott hegyen koplalsz!

Vendég

950 VE van nálam, amikor...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Kedd Nov. 14, 2023 12:36 pm

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

A barlang visszahív

>>Az előző részben<<

Kib@szottul nagy erőfeszítésembe tellett, hogy a macskával a hátamon utólérjem a többieket. Akikről mint kiderült észre sem vették, hogy eltűntem. Bűzbomba Boby ugyanis nem hallotta, amikor óbégattam neki. Gondolom az üres gondolatai túlságosan lekötötték az a három agysejtjét.
Volt hát nagy meglepetés, amikor egy döglött leopárddal a nyakamban tűntem elő a menet végéről. Johntól azonnal kaptam egy kioktatást, hogy mennyire egy felelőtlen f@sz vagyok, amikor vadászni lépek le miközben én vagyok a hátvéd, és mindezt egy szó nélkül. Az persze nem számított, hogy amíg odavoltam Boby hátra sem bagózott. Szóval jah, án voltam az egyetlen nagy g@ci a díszes társaságban. Igen, éljen a feketebárány szerep. Juhú!
Mondjuk legalább Mr. Frix megörült, amikor a szekerére felhajítottam a dögöt. Azt mondta, hogy mindíg is szeretett volna egy jó kis nagymacska ragut főzni, de sohasem volt hozzá alapanyaga. Legalább ő nem tartott totálisan hulladéknak.
Magányosan baktattam hátul egyedül a gondolataimmal, amikor is Arthur jött hozzám hátra.
- Hey Duncan! - kezdte túl vidáman. Annyira vidáman, hogy rossz érzésem támadt. - Láttam a zsákmányodat, és waó, hát nem semmi fogás.
- Ja, az...
- Hé, ne legyél ilyen komor! Johnnak csak rossz napja van.
- Jah, a félrement rablása óta folyamatosan.
- Én mindenesetre hálás vagyok neked! Lapogatta meg a vállamat. - Hatalmas veszélytől védtél meg mindenkit, köztük Jacket is! És ez nem kis dolog, mégha mások nem is így látják. Sőt, pár napja engem is megmentettél, mert ha nem jössz értem, ott fagyok halálra a barlangban. Apropó, erről jut eszembe! Nincs kedved visszanézni a barlanga és kideríteni, hogy mit is láttunk ott.
Először majdnem elküldtem az anyjába a hülye ötletével együtt, de inkább megálljt parancsoltam az indulataimnak. Átgondoltam a dolgot néhányszor és arra jutottam, hogy kapja be John és az összes f@sztarisznya. Elmegyek abba a k@rva barlanga és szétlövöm az összes kib@szott denevért. Inkább őket, mint John meg a többi hülye fejét.
Észrevétlenül leváltunk a menetről, majd elindultunk a barlang irányába. Néhány fenyő és pár szikla segítségével egészen pontosan be tudtuk határolni, hogy merre volt. Nem is voltunk túl messze. A barlang előtt még felfedezhetőek voltak a napokkal korábbi nyomaink halovány maradványai. Mielőtt bementünk volna, Arthur gyújtott egy fákját, hogy jobban lássunk, mint legutóbb.
- Ezúttal inkább maradjunk csendben! - javasoltam, miközben pisztolyomat azért a kezembe vettem.
- Mi? Még te beszélsz? Te kezdtél lövöldözni a múltkor is!
- Mondom csendben!
A tőlünk telhető legnagyobb csendben lopakodtunk befelé, miközben fejben pörgettem vissza az eseményeket. Közeledtünk a helyhez, ahol Arthur összetörte az arcát, és mikor odaértünk elkezdtük hallani a jellegzetes cincogó hangot is. A múltkori barlangászás és a patkánytanya után nem őriztem szép emlékeket a rágcsálókkal kapcsolatban.
Arthur hirtelen megrántotta a vállamat, amire reflexből majdnem orrba könyököltem. Némán aplafon irányába mutatott, ahol is megláttam a cincogó dögöket. Várakozásunkkal ellentétben nem denevérek voltak, inkább valami pikkelyes, karmos tobzoskák, amik fejjel levelé lógtak a mennyezetről. Kellemetlenül sokan voltak, bazinagy karmokkal és a pikelyeik is erősnek tűntek. Nem voltam benne biztos, hogy a pisztolyommal bármit is érnék e. Inkább intettem Arthurnak hogy forduljunk meg és húzzunk a búsba. Amiért jöttúnk azt megkaptuk. Megláttuk, hogy mik kergettek meg a múltkori alkalommal.
Lassan elindultok kifelé, amikor néhány lépés után egy pukkanó hang zavarta meg a barlang cincogással csipkézett csöndjét.
- Neked tényleg most kellett finganod?! - pörköltem rá Arthurra, de az válaszolni sem tudott, mert a tobzoskák felébredtek és utánunk indultak. - B@sszameeeeg! FUTÁS!
Megint, pont mint legutóbb rohantunk a fejünket vesztve kifelé ugyanabból a barangból. Rohanás közben eldöntottem, hogy soha a közelébe sem jövök ennek a rohadt hegynek, még akkor sem, ha kiderül hogy három láda szajré van fent elrejtve.
Odakint most nem volt hóvihar, ami elriassza az úldözésünktől a tobzoskákat, de helyette a ragyogó napsütés is kiválóan megtette. Amint fényt láttak a raj megtorpant a repülésben, mi viszont a rohanással meg sem álltunk amíg utól nem értük a többieket.

Vendég

1100 VE- vel...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Csüt. Nov. 16, 2023 2:32 pm

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Ne ezt, ne azt!

>>Az előző részben<<

Amint sikeresen lemásztunk a hegyről egy közeli erdőben leltünk táborhelyre. Tulajdonképpen találtunk egy baromi jó tisztást, ami szinte üvöltött azért, hogy ott táborozzunk le. A város közelben volt, egy tiszta vizű folyó pedig még közelebb volt. Nagyon úgy festett, hogy akár hosszabbtávon is kiválóan ellenénk ezen a helyen. John is így látta, szóval gondolatba már mindenki több hónapra kezdett tervezni.
- Duncan! - lépett oda hozzám Mr. Frix, mikor éppen befejeztem volna a sátram felállítását.
- Mi újság, Tábornok? - kérdeztem rá se nézve, mert túlzottan el voltam foglalva az utolsó rögzítő karó leverésével.
- Csak tizedes voltam... - motyogta kissé zavarba esve. - Fel kellene tölteni a konyhai készleteinket. Odafent a hegyen nagyon lefosztottuk, alig maradt bármi is.
- Hát nem csodálom. Boby annyit zabált, mint négy másik.
- Arra gondoltam, hogy elkíserhetnél a városba, hogy feltöltsük a készleteket.
- Minek? Ród bármikor lő nekünk egy kis húst, és a folyóban is van hal.
- Igen-igen, de fűszer és zöldség kell a városból.
- Ah, értem. Jogos, a sótlan húsnál nincs is hányásízűbb.
Így történt hát, hogy Mr. Frix és én egy szekéren zötykölődtünk a legközelebbi város felé. Az erdőből különösebb gond nélkül kiértünk, ugyanis találtunk egy ösvényt amit szemlátomást pár naponta használhatnak az erdőn keresztül utazók. Kiérve az erdőböl egy dimbes-dombos, füves táj fogadott itt-ott fákkal elszórva. Amikor felnéztem a bárányfelhőkkel tarkított égre, hosszú idő után először éreztem magam nyugodtan. A békesség mintha magához ölelt volna. Szinte éreztem, ahogy a vállamról lezuhannak a több tonnás láncok. Soha nem vallottam be a veteránnak, de akkor örültem hogy elkísértem. Kellett már valami, hogy kiszabaduljak John és a többi hülye rám vetülő árnyékából.
Felszabadult nyugalmam persze nem tartott soká, ugyanis Mr. Frix tőlünk balra a távolban észrevett egy embert, aki egy fán óbégat.
- Nézd! - kiáltott, miközben hirtelen megállította a szekeret. - Azt a szegény flótast valami felkergette a fára.
Kicsit jobban szemügyre véve egy azt hiszem talán egy pumát láttam a fa alatt. Láthatóan nagyon kinézte magának anprédáját és nem szándékozott feladni.
- Segítsünk rajta!
- Mármint úgy érted, hogy segítsek neki? A macskának vagy a fickónak?
- Hát persze, hogy az embernek!
- Oké. Majd ha visszafelé is ott lesz, akkor lepuffantom a bolhás dögöt.
- Duncan! - szólt rám rosszallóan.
- Most mi van?! Ha megállunk itt sz@rakodni, akkor bezár az üzlet és fölöslegesen zötykölődtünk el a városba!
- Duncan! Nem lehetsz ilyen!
- Te meg veterán létedre nem lehetnél fegyvertelen! - vágtam vissza, majd elővettem a puskámat. - Hm, mázlija van, még talán éppen lőtávon belül van. Ha a szomszedos fán lenne, akkor már bajosabb lenne.
Lassan kifújtam az összes levegőt, majd teleszívtam a tüdöm és benntartottam az összes levegőt. Becéloztam a dög fejét, és már majdnem meghúztam a ravaszt, amikor a Tábornok közbekiáltott.
- Várj! Ne a fejét lődd szét! Akarok belőle egy jó kis velő pörköltet.
Célt váltottam, és a szív környékére fókuszáltam.
- A szívét se lődd szét! Az meg jó lehet még a levesbe!
- Öreg, ne baszakodj velem! - ripakodtam rá. - Szerinted egy penészes levegővel meddig tudok célozgatni össze-vissza?!
- Jól van na! Nem úgy értettem...
- Jaj, ne a fejét! Jaj, ne a szívét! Jaj, ne a s@ggét, mert az biztos jó valami becsinálthoz, vagy a f@szom tudja mihez! Vagy sőt, ne is lőjek rá, az lenne a legjobb!
- Duncan! A ferfi mindjárt lezuhan! - csattant fel a veterán szakács, mikor is a fa egyik ága hangosan megreccsent. A puma izgatottan kapott a zsákmánya után, de még nem érte el.
- A s@ggét történetesen szétlőheted.
- Oh, igazán? Köszönöm!
Hezitálás néklül beleeresztettem egy lövést a nagymacska hátsójába, mire az kissé megrogyott, de tajtékzó dühvel felénk fordult. Úgy tűnt, hogy az első talált csak arra volt elég, hogy feldühítsem. Alig mutatta jelént a sérülésnek olyan elszántan rohant felénk.
Újra céloztam, de kivártam. Vártam, hogy a köztünk lévő kezdeti távolság a felere csökkenjen. Frix idegesen fészkelődött mögöttem, de nem szólt egy szót sem. Katonai múltjával biztosan tudta, hogy most csak zavarna. Már majdnem elfogyott az összes bent tartott levegőm, amikor egymás után két gyors lövést leadtam. A macska két mellső lába véres kocsonnyáva robbant szét, mire az a lendülettől hatalmas bukfencet dobott előre, majd jajveszékelve elterült a fűben. A hideg is kirázott, amikor meghallottam az emberszerű kínkeserves fájdalommal alaposan átitatott kiáltását.
- Hogy azt a rohadt mocskos anyadért nem tudsz macskamódjára üvölteni. A f@szért kell neked itt így óbégatni. - kiabáltam, hogy levezessem a hirtelen jött stresszt. - Frix, a késedet!
Lepattantam a szekérről és sietve elindultam a jajveszékelő állat irányába, aki próbált talpra állni, de nem ment neki. Elvégre kettővel kevesebb volt már neki a megszokottnál. Puskámont fogást váltottam és úgy tartottam, mint egy ütőt. Amikor odaértem a tipródó állathoz teljes erőmből lesúlytottam a fejére, hogy elájuljon.
- Duncan... Ez... ez már szinte állatkínzás!
-Te mondtad, hogy fejet és szívet nem lőhetek - válaszoltam, majd közben a Mr. Frixtől kölcsönkapott késsel átvágtam az eszméletlen nagymacska torkát.

Vendég

1250 VE-vel...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Vas. Nov. 19, 2023 11:40 am

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Lövöldözés a sikátorban

>>Az előző részben<<

Mr. Frix már rutinosan nem a bolt elé állt le a szekérrel, hanem azonnal az üzlet mögötti sikátorban parkolt le. Így sokkal könnyebb és gyorsabb volt a rakódókapunál kihordani az árut és felrakodni a szekérre, mintsem az egész üzleten keresztül flangálni.
- Jól van megjöttünk - állította meg a szekeret a Tábornok. - Bemegyek leadom a listát, majd szólok ha jöhetsz segíteni.
Egy pillanatra megrökönyödtem.
- Akkor most nem bevásárolni hívtál? - tettem fel a kérdést.
- Dehogynem, csak sok lesz a motyó...
- Szóóóval, akkor semmi rablás?
-Dehogy is! - csattant fel Frix. - Szó sincs róla! Még csak az kellene! John ki is akadna. Hová gondolsz?!
- Héé! Te fogalmazol olyan ködösen, hogy az ember rögtön egy balhéra tud gondolni!
- Oh, jaj nekem... - borult magába a szakács. - Nektek agyatokra ment az a sok lövöldözés. Tudod mit, inkább csk vigyázz a macskára! - biccentett hátra a dögre.
- Nem hiszem, hogy elsétálna.
- Áááh! Hagyjuk, inkább bemegyek!
- Aztán nélkülem ne lövöldözz! - szóltam utánna incselkedve.
Válaszul Mr. Frix csak morgolódott valamit az orra alatt majd dühös léptekkel távozott.
A tábornok elég sokáig volt bent, pontosan olyan sokáig, hogy elunjam magam. Már annyira untam magam, hogy eljátszottam a milyen lenne lövöldözni egy kicsit a patkányokra, amik a sikátorban szaladgálnak. Igazából nagyon csábító volt a dolog, mert a zöld bundája pontosan arra a patkányáradatra emlékeztetett, amiért John alaposan szétrúgta a seggem. Aztán a patkány elkanászodott és elkezdett közelebb pofátlankodni.
- Hé, komám! - szólt ki valaki a raktárból. - Csak dísz az a fegyver nálad vagy lőni is tudsz vele?
Hangjában éreztem egy kis gúnyt, ami arra ösztönzött, hogy lőjem el a vállát. Már szinte célra is tartottam, amikor inkább megálljt parancsoltam magamnak.
- Mi a sz@r bajod van? - kérdeztem.
- Jaj koma, csak azt hittem hogy tudnál segíteni elintézni az itt kószáló patkányokat. Már a macska sem fogja meg őket, amióta megjelentek ezek a zöldek.
Hirtelen felkaptam a fejem.
- Szóval több is van ezekből?
- Hogyne! Ott tobzódnak a kukák mögött - mutatott egy nagy rakás szeméthalom felé.
A kis bundás g@cik már itt is gyülekezni kezdtek és ugyan olyan aljasan kuncognak a pofámba, mint a múltkor. Rohadtul felszaladt bennem a pumpa. Pisztolyaimat célra rántottam és azonnal kilőttem közülük kettőt. A többiek elkezdtek szétspriccelni a szélrózsa minden irányába. Egyet sem akartam futni hagyni. Kilőttem még kettőt. Egy fél pillanatra oldalra sandítottam a melósra. Ami ez után jött azt nem tette zsebre. Pisztolyaimat eltüntettem, majd a puskám még szinte meg sem jelent, amikor már lőttem vele. Másik négyet kilőttem a zöld dögökből, majd még a maradék kettő menekülőnek ellőttem a farkát, végül pedigmiközben fetrengtek a sárban újfent előhoztam a pisztolyaimat és szétlőttem az aprócska fejüket.
Kihívóan tekintettem a fickóra, aki csak egy elismerőt füttyentett.
- Ez igen komám! Te aztán nem semmi vagy! - jött oda hozzám a kezét nyújtva.
Büszke mosollyal az arcomon belecsaptam a tenyerébe. Kezének szorítása váratlanul elgyengült, mialatt az arcán kérdések kezdtek kirajzolódni.
- Hé, nem ismerlek én valahonnan?
- Nem, nem hinném. Csak most járok először... - próbáltam kibújna a kerdésből, mert ha ismerős lehettem neki az semmi jót nem jelenthetett rám és a többiekre nézve.
Kezét hirtelen elrántotta és tett néhány remegő lépest hátra.
- Már tudom hol láttalak! Te is részt vettél a múltkori rablásban!
P@csába, hát felismert. Rohadtul nem volt szükségünk rá, hogy a rendfenntartók fülébe jusson, hogy a félrement rablás után még mindig a környéken vagyunk. Az rengeteg nemkívánt figyelmet jelentene. Sőt nem tudnánk felszedni az elrejtett szajrét! Sőt, lehet hogy el kellene húznunk az egész környékről több hónapra. És, na ugyan ki vitte volna el ezért a balhét? Hát persze, hogy a kib@szott Duncan.
A hátráló fazon után nyúltam és jó erősen megragadtam, magamhoz rántottam. Felvettem a lehető legfenyegetőbb arckifejezésemet, ami nem is volt nehéz, hiszen robbanni tudtam volna a dühtől.
- Ide figyelj! - kezdtem a megállíthatatlan indulattal. - Te k@rvára nem láttál engem, sem senki mást! Különben szétloccsantom a fejedet! Előtte ellövöm a golyóidat, majd a terdeidet! Kinyírom az összes szerettedet! A szomszédaidat is, együtt a patkányokkal a házadban! Megértettél? Szóval kussolsz! Értesz?
A ferfi csak hebegett és habogott, hirtelen szóhoz sem tudott jutni. Talán értelmes gondolata sem volt.
- Duncan, mi folyik itt? - kérdezte ledöbbenten a visszatérő Frix.
- Semmi az égvilágon! - löktem el magamtól a kocsonnya módjára remegő fazont.

Vendég

2000 VE-vel folytatom a lövöldözést, amikor...

Tárgy: Re: Duncan Blaylock - Céllövölde Hétf. Nov. 27, 2023 5:39 am

The member 'Duncan Blaylock' has done the following action : Kocka

'Vadászat' :

Vendég

Hidegzuhany

>>Az előző részben<<

Én voltam az összecsapás nyertese, mégis úgy hajtottak ki az egész arénából, mintha valami rosszat tettem volna. A tömeg ordibált utánam, a rendezők pedig körülbelül úgy kezeltek, mint más a kutyasz@rt a csizmája talpán.
Viszont a győzelemért járó jutalmat legalább megkaptam, igaz azt is éppen csak nem vágták a fejemhez. Szép summát kaptam és az összeg hiánytalan volt, szóval nem reklamáltam. Inkább eltettem a pénzt és leléptem, amíg meg nem gondolják magukat.
Az utcákon bojongva sérüléseim nem éppen a legkellemesebb utitársak voltak, de eszem ágában sem volt orvosra elverni a kemény munkával szerzett pénzt. Inkább lenyeltem a fájdalmat, és úgy voltam vele, ha napokon belül nem javul, akkor majd a táborban megnéztem Dr. Longtale-el.
Nyögdécselve tartottam utamon, amikor rámesteledett a város utcáin. A fényes holdvilág megvilágította a kémenyek fehér füstjét. Kicsit elfáradva letelepedtem egy padra, hogy kifújjam magamból a fájdalmat. Nem használt sokat. Körülöttem únásig jott-ment az úri nép, nő, férfi, gyermek. Egyikőjük sem bagózott rám, hiaba néztem ki úgy qkár egy vert sereg.
Hirtelen nagy lárma, sikongatas tépte szét az utca csendes nyugalmát. Egy nagy szilaj bika rohant végig a keskeny utcán. Bömbölt, sikongatott, kitört az őt fogvatartó ketrecéből és most senki és semmi sem állhatta útját, akárcsak a zabolátlan áradatnak. Néhány megtermett férfi láncokkal utána eredt a fagyos hátú bikának. Kutyákat is utána uszítottak, amik rögtön rámartak a szügyére és füleire. A hatalmas fagyos bestia fülén kiserkent a vér és amint megérezte a fájdalmat elbömbölte magát, majd lerázta magáról az ebeket. Repültek a kutyák szanaszét és hatalmasat puffanva ertek földet. A megtermett ferfiak próbálták lánccal lefogni a vad bestiát, de az erősebb volt mindannyiuknál. Messzire hajította őket, egynek pedig belét is ontotta a szarvaival.
A bika akár a zúgó szélvész, nem nézte az útnak sem a szélét sem a hosszát, annak rohant akit vagy amit látott maga előtt. Az emberek kétségbeesetten menekültek szerte előle.
Egyedül csak én nem futottam el. Felálltam és kisétáltam az utca közepére.
- Mégis mire készülsz? - kiáltottak rám. - Megőrültél? Egyenesen feléd tart a bika!
Mit sem törődtem a figyelmeztetéssel, elengedtem a kiáltásokat a fülem mellett. Egy vak is látta volna azt a jeges szörnyeteget. A szörnyeteg alig, hogy meglátott
Félelmetesen felsikoltott és a port kezdte kaparni, majd egyszercsak erősen nekirugaszkodott, szarvát öklelően tartva vágtázott felém.
Egy nő hangosan felsikoltott az egyik utcára néző ablakból. Megidéztem a puskámat, becéloztam vele a jégbikát, és eleresztettem egy sortüzet rá. A lövedékek viszont mielőtt célt érhettek volna egy jégfalban álltak meg, amit a bika emelt a saját védelmere. Sikerült alaposan meglepnie. Álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen okos és jég mágiát is képes használni. Úgy ledöbbentem, hogy csupán egyetlen egy lövésre volt még időm, mielőtt a levegőbe öklelt volna. Az az egylövés viszont pont letörte azt a szarvát, amivel eredetileg felnyarsalni akart. Az öklelesben viszont akkora erő volt, hogy berepültem egy üzlet kirakatán és eszméletemet vesztve hevertem a törmelékek között, amíg fel nem locsoltak egy vödör vízzel.
Az üzlet tulajdonosa rázott fel, de nem azert mert annyira aggódott volna ertem. Sokkal inkább azért, mert már elmúlt a veszély és szerette volna rendbe rakni a feldúlt üzletét. Én pedig történetesen útban voltam. Összeszedtem hát magam, és kibicegtem az összezúzott üzletből.
Az elmúlt napok fényében kezdett olyan érzésem támadni, hogy ideje lenne valamit újítanom. Olykor már kevésnek bizonyult a szimpla lövöldözés.

» Duncan Blaylock
» Duncan Blaylock
» Duncan Blaylock vs. Bael
» Duncan Blaylock vs. Edward Graves
» Duncan Blaylock - Két lövés között