Magánküldetés: A rejtélyes rablások

Ma reggel egész sokáig aludtam. Megint egész éjjel csak edzettem. Már majdnem egy hete annak, hogy láttam a mágikus kőtáblát. Azóta minden éjjel arról álmodtam. Teljességgel magával ragadt. Nagyon kíváncsivá tett, hogy mire lehet jó és miért kellett az valakinek. Biztos fontos lehetett. A délelőttjeimet a könyvtárban töltöttem és könyvekben kutattam a tábla után, de nem találtam semmi hasznosat.
Így hát reggel már jócskán fent volt a nap mikor én felkeltem. Álmosan fölkeltem, felöltöztem, magamra kanyarítottam a sálamat, majd lementem az ebédlőbe. Könnyed reggeliként megettem a 10 főre elegendő személyre szóló menümet, majd tekintetemet a küldetésfalra szegeztem. Eszembe jutott, hogy már jó pár napja nem mentem küldetésre. Ideje volna. Így hát fölálltam és odasétáltam a falhoz. Nézegettem őket egy darabig, míg nem kiszúrtam egy nekem szimpatikus lapot.
„Derítsd ki, hogy kik állnak a rejtélyes rablások mögött.” –olvastam magamban. Elolvasva a részleteket, eszembe jutott, hogy mintha hallottam volna már pletykákat erről a rabló bandáról. Varázsboltokat támadnak meg és rabolnak ki, majd miután eleget fosztottak tovább állnak.
„Hmm, úgy látom most Magnolia-ban vannak. Az jó nagy város”
- Ez jó is lesz. – mondtam magamnak, majd letéptem a falról a küldetést és a zsebembe gyűrtem. Elrohantam a szobámba és felkaptam a mindig utazásra készen lévő hátizsákomat és futottam is ki a házból. Kint megálltam és elgondolkodtam, hogy is jutok Magnolia-ba. Hirtelen eszembe jutott valami. Megcsillant a szemem és fölemeltem a jobb kezemet, majd csettintettem.
- Red Carpet! – egy mágikus láng jelent meg a lábam alatt, majd fölemelet magasra és nagy sebességgel el is indultam a küldetés helyszíne felé.
- Juhúú! – kiáltoztam örömittasan. A szél borzolta a hajamat. Nagyon jó érzés volt. Elhagytam a város és a zöld mezők fölött suhantam. Egy óra múlva már kezdtem fáradni, bár hangulatom mit sem vesztett pozitívumságából. Majd hirtelen elfogyott a varázserőm és a mágia eltűnt én pedig zuhanni kezdtem. Szerencsémre egy fa felfogta az esésemet, de arról tovább zuhanva ráestem az ágakra, amiken össze-vissza vertem magam, mígnem a földön elterültem. Átfordultam a hátamra és kapkodva szedtem a levegőt. Lassan nyögdécselve feltápászkodtam és sántikálva tovább indultam.
„Hát ez nem úgy alakult ahogy terveztem…” – mosolyogtam magamon, miközben egy izzadság csepp jelent meg a homlokomon. Még két órás gyaloglás után elértem a várost. Addigre a varázserőm teljesen visszatöltődött. Bámészkodva néztem ezt a hatalmas várost.

Hatalmas város volt. Körbe szerettem volna nézni, hisz nem minden nap járhat az ember egy ilyen helyen. Fűtött a kalandvágy, ám valami megzavart. Hatalmasat kordúlt a hasam. Nagyon éhes lettem, hisz volt vagy három órája, hogy utoljára ettem. Gyorsan elkezdtem gondolkodni.
„Kéne egy fogadó vagy kocsma. Lássuk csak…” kezdtem el nézelődni. Elszomorodva láttam, hogy így hirtelen a közvetlen közelembe nem volt semmi ilyesmi. Elkezdtem az utcákat róni valami helyet keresni, ahol ehetnék. Egy hosszú bolyongásba kezdtem, mivel nem ismertem a helyet hamar eltévedtem. Olyan volt nekem, mint egy labirintus.
- Nem igaz, hogy nincs egy fogadó vagy kocsma ebben a városban! – csattantam fel hangosan. Újból egy hatalmasat korgott a hasam. Több ember is felém fordította a tekintetét.
- Ehehe. Elnézést. – mondtam előre hajolva, majd hatalmas cseppek jelentek meg a fejemen. Jobbnak láttam gyorsan tovább állni. Így folytattam bolyongásomat az utcákon, míg el nem értem egy kocsma kinézetű helyre.
- Na végre! – sóhajtottam fel vidáman. Sebes léptekkel az ajtóhoz mentem és már nyitottam volna ki, de fura hangok hallatszottak ki. Oda tapasztottam a fülem az ajtóhoz, de nem sikerült kivennem mi zajlott odabent. Majd egyszer csak egy ember szállt ki az ablakon hangos csörömpölés kíséretében az ablaküveg jóvoltából. Odasétáltam a férfihez és lenéztem rá. Az mozdulatlanul feküdt a földön, majd a széttört ablakra. Az ablakról ismételten a férfira néztem, majd tekintetem tovább csúszott a fogadóra. Oda futottam az ajtóhoz és berúgtam.

Amint beléptem elordítottam magamat.
- Megjöttem! És éhes vagyok! Ide az összes kaját! – kiáltottam vigyorogva, de választ nem kaptam. Mindenki elvolt foglalva a mellette levő ütlegelésével. Rengetegen voltak bent és nagy volt a zsivaj. Persze a hangzavar nagy részét az ütések és üvegtörések hangja okozta. Megköszörültem a torkomat és még egyszer neki vágtam.
- Mondom éhes vagyok! – ismételten semmi választ nem kaptam viszont valaki a fejemhez vágott egy kancsót. Szememmel keresni kezdtem az elkövetőt.
- Melyik volt az? – tettem fel a költői kérdést hisz úgy tűnt itt nem volt szokás válaszolni. Nagy harci kiáltással berohantam a tömegbe. Kiszemeltem valakit, majd elrugaszkodtam és ugrással felemelkedve fejbe rúgtam. Az illető hanyatt esett és elterült a földön. Meg sem állva azonnal tovább fordultam és a mellettem lévőt rúgtam páros lábbal hátba, aki épp egy széttört üveggel akart neki esni valakinek. A férfi, aki megmenekült meglepődve rám nézett, majd elmosolyodott.
- Kösz. – mondta mosolyogva.
- Igazán nincs mit. – feleltem neki vigyorogva, majd padlóra küldtem egy jobb egyenessel. Ekkor hátulról valaki elkapott és tolni kezdett a fal felé. Elérve azt fölfutottam rajta, majd egy szaltóval a fickó mögé kerültem és én kentem a falba. Körbe néztem ellenfeleket keresni. Egy férfi épp egy széket tört szét egy másik hátán, míg egy másik a pulton csúsztatott végig valakit. Odafutottam a székes emberhez, majd megkocogtattam a vállát, amire hátra nézett. A székes mutatványát egy ütéssel jutalmaztam, bár ez nem volt elég neki, így még egy köríves rúgással is megtoldottam a támadást. Utamat a pult felé vettem, mert már nagyon éhes voltam. Útközben lerendeztem még egy-két kötekedőt és eljutottam a pulthoz, majd lehuppantam egy székre. Egy rövid vörös hajó kecskeszakállas férfi bukkant elő a pult mögül.
- Üdv, látom nem idevalósi vagy. – szólalt meg vidám hangon.
- Miből gondolja? – kérdeztem vissza.
- Nem láttalak még erre, pedig aki ilyen gyorsan üt ki ennyi embert azt megszoktam jegyezni.
Hátra néztem és valóban rengeteg ember feküdt a földön a jóvoltomból, bár még mindig tartott valamilyen szinten a verekedés, de már nagyrészt lecsitult.
- Jé, tényleg. – mondtam nevetve.
- De ha már itt vagy, szolgálhatok valamivel?
- Ugye lehet itt enni? Van valami specialitás?
- Nos…ööö... jó az omlettünk… - kezdte akadozva. Biztos nem várt ilyen kérést.
- Remek az jó lesz. Kérnék belőle húszat! – böktem oda pultosnak, majd átültem egy asztalhoz. Hamar kihozták nekem az omletteket, amiket gyorsan betömtem magamba, majd jóllakottan nézelődni kezdtem. Rengeteg féle embert láttam itt, ám egy sötét sarokban megakadt a szemem három sötét fazonon. Fekete ruha volt rajtuk és sötét hosszú hajuk volt, kivéve a középsőnek, mert neki rövid égnek álló ezüst volt. Kényelmes elhelyezkedésükből ítélve már régóta ott ülhettek és beszéltek valamiről. Egy ideig szemmel tartottam őket, majd tovább pásztáztam az ittenieket.

Tovább nézelődtem a tömegben a helyemen ülve, amikor a három alak fölállt és elsétált előttem, majd a bejáraton távoztak. A kocsmárost leváltotta egy társa, így hátra sétált a raktárba, ott pedig valószínűleg levette a köpenyét és intézhetett még valamit, mert olyan öt perccel később ki is jött „civil” ruhában, majd lehuppant mellém.
- Vége a műszaknak? – kérdeztem tőle elégedett mosollyal, mivel jól tele ettem magam az omlettükkel. A férfi bólintott, majd nekem szegezte a kérdését.
- És mi járatban erre?
- Egy megbízásból.
- És miféléből? – kérdezett vissza azonnal. Látszott rajta, hogy nagyon felkeltettem az érdeklődését. Így hát, mivel nem volt titkolni valóm és szimpatikus is volt, meg aztán adott enni is, válaszoltam neki egyből.
- Egy rabló bandát kell elkapnom. Városról városra járnak és ha jól tudom, most itt vannak ebben a városban.
- Akkor te mágus vagy? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Igen! – feleltem vigyorogva, büszkén, kihúzott mellkassal.
- Értem, most már értem honnan az a nagy erő. – mondta nekem. Én erre csak még jobban vigyorogtam.
- Ha gondolod szívesen megmutatom azt a boltot, amit néhány napja raboltak ki.
- Oh, rendben. Köszönöm. Ezzel nagyon sokat segít.
Örültem, hogy találkoztam a fickóval. Nélküle talán több óráig is eltartott volna, mire odataláltam volna a helyszínre. Fölálltam, megpaskoltam a hasamat, majd oda mentem a pulthoz és kifizettem a számlát a kedves úr kollégájának. Miután ezzel megvoltam, visszamentem a kocsmároshoz, majd együtt elindultunk a helyszínre. Egy helybélivel az oldalamon pillanatok alatt eljutottunk a bolthoz. Az épületen nem látszott a betörés nyoma.
„Lehet, hogy mágiát használtak az elkövetők?” – gondolkoztam el magamban. Beléptünk a kis boltban. Az eladón kívül senki nem volt bent. Rengeteg kis varázskütyü volt bent. Nézelődtem egy picit, bár semmi furát nem találtam. Időközben az eladó letámadott, mivel azt hitte, hogy végre jött egy vásárlója. Szomorúan kellett a tudtára adnom, hogy nem vásárló vagyok. Viszont valamennyire javult a kedve, mikor megtudta, hogy mágus vagyok és ez ügyben nyomozok. Elkezdtem kérdezgetni néhány dologról, ami talán közelebb vihet az ügyhöz.
- Tehát akkor két napja történt, igaz?
- Így van. – felelte az eladó. Szerencsére nagyon készséges volt és igyekezett mindenre válaszolni.
- Tudja, hogy törtek be? Vagy hogy milyen mágiát használtak?
- Nem mágiával törtek be.
- Mi? Hogy-hogy?
- Az ajtón lévő ablakot egyszerűen betörték és belülről leakasztották a láncokat, majd a zárat felfeszítették.
- De…de az ajtón abszolút nem látszik ez. – vágtam rá , hisz semmi erőszakos behatolásnak a nyomát nem láttam.
- Ó az ajtó azóta meglett javítva.
- Amire még kíváncsi lennék, hogy mit vittek el.
Az eladó fölemelte az ujját, jelezvén, hogy várjak egy kicsit, majd hátra ment és a pult mögül elővett egy kis noteszt, majd olvasni kezdte. Nem sok minden volt és nem is valami drágák.
- Ha összességben nézzük nem valami nagy a kár. Csak 47.500 Gyémánt értékben loptak. Bár itt megjegyeznem, hogy hallásból tudom, hogy máshol se vittek el nagyobb értékben árut. Ha jól emlékszem az egyik városban volt talán egy 50.000 Gyémántos rablás, de e fölé nem igazán ment.
Elgondolkodtam, amit mondott. Ez nagyon érdekes. Megköszöntem a segítségét és már mentem volna ki, mikor eszembe jutott még valami és még az ajtóban gyorsan visszafordultam.
- Ó, jut eszembe. Megkérdezném még, hogy a városban hány mágikus bolt van még?

- A boltomon kívül még kilenc van a városban. – felelte az eladó. Még egyszer megköszöntem a segítséget, aztán visszaindultam a kocsmába. A vissza úton már nem volt gond, tudtam az utat így nem tévedtem el, valamint olyan nagy távnak sem volt mondható. Elkezdtem gondolkodni a dolgokon. Valamiféle értelmet próbáltam kihozni belőle, de nem sikerült. Úgy tűnt ez az egész, mintha valami kis gyerekcsíny lenne. Kis értékben lopnak, barbár módon törnek be és mágia használat jeleit sem mutatják. Így elgondolkozva nem vettem észre, hogy valaki előttem termett csak az utolsó pillanatban.
- Tűnj el az utamból idegen. – förmedt rám az alak. Ránéztem és egy kis gondolkodás után fölismertem. A sötét hármasból volt az egyik feketehajú fazon. Bár most, hogy közelebbről jobban megnéztem kicsit kövérkésebbnek láttam, mint akkor ott a kocsmában. Elmosolyodtam.
- Oh, bocsánat, gondolom nehéz az élet ekkora testel, nem is csodálom, hogy szükséged van a nagy helyre. Most így téged elnézve úgy látom könnyebb átugrani, mint megkerülni. – feleltem vigyorogva, majd átszökkentem felette. Rettentő ideges lett. Az arca elvörösödött a dühtől.
- Te kis rohadék! Mégis mit gondolsz ki vagy te! – ordított rám és lendítette a kezét, hogy megüssön. Az ütés találata előtt megfogtam az öklét, ezzel megállítva a támadást.
- Reigen vagyok, a Quatro Cerberus mágusa! – mondtam neki vigyorogva, majd tüzet teremtettem a kezembe, amivel fogtam az öklét. Kikapta a kezemből a sajátját és ugrálva, sikoltozva, próbálta hűteni. Gyorsan alácsúsztam és egy az állára irányuló ütéssel a padlóra küldtem. Az utca szélén elterült a hátán. Odasétáltam hozzá.
- Aludj itt egy kicsit gömböcke. – szóltam oda neki, majd finoman megpaskoltam a hasát. Ezután gyorsan haladtam tovább, mielőtt esetleg a rendfenntartók itt kötekedni kezdtek volna.

Rövid séta után visszaértem a kocsmába. Leültem a mostanra már törzshelyemnek nevezett kis asztalhoz és elmélyültem a gondolataimban. Most sem jutottam előbbre.
„Nem értem, hogy minek tör be valaki egy mágikus boltba, ha nem is használ mágiát. Ha meg azért tört be, hogy mágiát használjon, annak se lenne semmi értelme, hisz attól még nem lesz mágus. Ráadásul, nem is nagy értékben lopnak, sőt, jelentősen elenyésző az összeg. Mindig csak három boltot rabolnak ki, aztán tovább állnak. Ha azért csinálják, hogy ne töltsenek sok időt egy helyen, akkor egy nap alatt lerendeznék az egészet és aztán mennének tovább. De nem. Itt is már két napja történt a rablás és azóta nem volt újabb. Különös. És miért pont csak háromba törnek be? Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés. Nem állt össze, nem volt értelme. Legalábbis én nem találtam meg. Lehet, hogy több van ebben, mint ami látszik?„ – gondolkodtam magamban, ám valaki megzavart. A kocsmáros jött vissza és ült le mellém. A továbbiakban együtt gondolkodtunk. Elmondtam neki, a gondolataimat és hogy eddig mire jutottam. Sajnos nem tudott segíteni. Ő se tudott rájönni a dolog lényegére. Több órás csöndben ültünk és némán gondolkodtunk, mígnem hangosan nem kordúlt a hasam.
- Hozzak megint omlettet? – kérdezte a kocsmáros.
- Ehehe… Azt megköszönném. – feleltem zavarodottan, miközben az egyik kezemmel hátul a tarkómat dörzsölgettem. Néhány perc elteltével ki is hozták elém az omlettet, amit pillanatok alatt el is tüntettem. Jóllakottan tovább gondolkoztam. Jó lenne tudni, hogy az előző városokban milyen rendszer alapján raboltak, már ha egyáltalán volt valamilyen rendszer. Talán a helyi rendfenntartó erők tudnak valamit. El kénem mennem hozzájuk is beszélgetni. Megköszöntem, hogy ismételten megetettek, majd indultam volna, ám két ember megállított. A ma már látott hármas, másik két tagja állt előttem.
- Te vagy aki kiütötte a társunkat? – kérdezte az ezüsthajú.
- Nem tudom miről beszélsz. – feleltem neki vigyorogva, majd elindultam mellette. Megfogott hátul és visszarántott maga elé.
- Ne szórakozz velem! – ordított rám. Oldalra néztem mintha elgondolkodnék.
- Á, a kis puffancsra gondolsz? Nem ütöttem, ki csak nem fért el mellettem olyan széles volt, így hát arrébb kellett raknom. – mondtam még szélesebb vigyorral az arcomon. A két alakon látszott, ahogy elönti őket a méreg. Az ezüsthajú megelégelte a mondottakat. Arca eltorzult az indulattól és hátra emelte a kezét, hogy olyan erősen megüssön, ahogy csak tud. Az ütés vonalából kitértem, majd kis tűzlabdákat hoztam létre a kezemben és neki ütöttem a tenyeremet a hasának, majd kilőttem a két tűzlabdát. A robbanás ereje kirepítette a kocsmából. A feketehajú társa csak tágra nyílt szemekkel bámult. Az ajtón repült ki a srác, ami szerencsére nyitva volt, mert épp nem rég jött be rajta valaki. A másik fickónak elkaptam a nyakánál a ruháját é nevetve magamhoz rántottam, majd megfejeltem. Erősen megszédült tőle, majd nekifutva kihajítottam őt is az ajtón. Kifutottam utánuk és szétnéztem az utcán. Ott voltak mindketten és a feketehajú épp az ezüsthajúnak a ruháját oltogatta, ami lángra kapott.
Feléjük szaladtam. Pont sikerült eloltaniuk az égő ruhát, amikor odaértem és lendületből arcon rúgtam a feketehajút, aki ettől neki repült az utca szélén egy háza falának, amiről lepattanva elterült a földön. Mellettem lévő férfi felugrott és nekem rontott. Ökleivel kezdett rohamozni, amik elől elhajolgattam, majd egyik ütésénél ráfogtam a kezére a bal kezemmel, majd a jobbal leadtam neki egy egyenes ütést a fejére, majd az ütő kezemmel a hóna alatt átnyúlva egy csípődobással a földhöz vágtam. Megragadtam a nyakánál és az övénél fogva, majd egy konténernek hajítottam, amiről hangos koppanással lepattant. A földről nem kelt fel, valószínűleg elájult. Odamentem hozzá, majd fölszedve a földről belegyűrtem a konténerbe, ezután odasétáltam a társához, majd vele is megismételtem a konténeres dolgot. Mármint, hogy beleraktam. Rájuk csuktam a fedőt, majd dolgom végeztével összecsapkodtam a kezeimet, mintha leporolnám őket.

Amint megtettem jó pár métert, hirtelen mögülem nyikorgást hallottam. Hátranéztem és a konténer teteje emelkedett, majd a szemétből kimászott a két fickó belőle. Amint kiszálltak, befutott a harmadik tag is a trióból. Beálltak a sorrendjükbe, az ezüsthajú középen, a két fekete pedig szélen.
- Most könnyű dolgod volt mágus! Éjfélkor gyere ki az erdőbe és lerendezzük ezt az egészet. – szólt középről az ezüsthajú. Valahogy nem tudtam komolyan venni. Talán a rajta lévő halom szemét miatt. Esetleg a szenny bűz miatt, ami kettejükből áradt. Hősies pózt felvéve válaszoltam nekik.
- Rendben van, ott leszek! – kiáltottam nekik. A válaszom után elsomfordáltak, útközben lehajigálták magukról a szemete, meg porolgatták magukat.
Utamat a kapitányság felé vehettem most már. Viszonylag rövid séta után eljutottam uticélomhoz, ahol elmondták nekem, amit tudtak. Kiderült, hogy a rablások két-három nap késéssel történnek, ami szerint ma este vagy legkésőbb holnap este fog megesni a következő rablás. A gond az, hogy még kilenc mágikus bolt van a városban és ezek közül bármelyik lehet célpont. Abban is megerősítettek, hogy valószínűleg egy bandáról van szó. Tehát ugyanazok vannak itt is, mint más városokban. A hasznos információkat megköszöntem nekik, majd kiléptem a kapitányságról.

Újabb információkkal gazdagodva vissza indultam a kocsmába eltölteni a maradék időmet estig. Azt leszámítva, hogy néhány ember megbámult, az úton semmi nem történ. A nap kezdett lenyugodni. Már csak néhány órám volt hátra. Gondoltam, majd elütöm az időt valamivel, talán beszélgetek az újonnan megismerkedett kocsmárossal. Mikor odaértem a kocsmához, pont akkor jött ki az ajtón. Elsőre nem ismertem fel, csak mikor felém fordult és találkozott a pillantásunk, mivel nagykabát volt rajta, ami rendkívül eltakarta őt. Mintha rejtőzködne valaki elől. Ez fölöttébb felkeltette az érdeklődésemet. Amint meglátott elmosolyodott.
- Áh, hát visszatértél. Sikerült megtudni, amiket akartál? – kérdezte tőlem.
- Úgy-ahogy igen. És Ön, hova?
- Oh, nekem már ma itt nincs dolgom, gondoltam haza megyek. De te menj csak be nyugodtan és kérj bármit, mond, hogy én küldtelek.
- Rendben, köszönöm. – feleltem neki. Intett, majd elindult a sötét utcán. Nagyon furcsának találtam ezt. Volt még két szabad órám. Bent most amúgy de hittem, hogy eltudtam volna ütni az időt, így hát a kocsmáros után vetettem magam a sötét utcába és biztos távolról követni kezdtem őt.

Szerencsére nem vett észre a kocsmáros. Sikerült úgy követnem, hogy ne szúrjon ki. Annak ellenére, hogy elvileg haza megy, nagyon óvatosan és csendben járt. Ami még furább volt, hogy rengetegszer nézett hátra, hogy biztos nem követik-e. Ilyenkor reflexszerűen behúzódtam valahova, vagy valamilyen más módszerrel tűntem el a látómezejéből. Volt egy-két rizikós pillanat, amikor egy hajszálón múlt, hogy észrevegyen. Az út, amin követtem egyáltalán nem volt forgalmas, sőt, egyenesen kihalt. Nyílván már jól ismerte az utcákat, így eltudta kerülni a forgalmas helyeket.
„Ügyes, de rájövök miben sántikálsz öreg” – mondtam magamban, miközben már vagy jó fél órája követtem. Ekkorra kiért a városból és az erőd felé vette az irányt. „Véletlenül” pont az erőd felé ment, ahol találkozóm lenne a 3 taggal, úgy másfél óra múlva. Talán még harminc percet mehettünk, mikor hirtelen elvesztettem szem elől a kocsmárost, ám hangokat hallottam nem sokkal magam előtt. Egyre közelebb és közelebb mentem, míg nem el nem értem egy tisztáshoz, ahol megláttam a kocsmárost, ahogy a 3 fickóval vitatkozik, akikkel találkoznom kellett volna. Jobban szétnézve a környéken, észre vettem, hogy a föld tele volt rajzolva különleges mágikus rúnákkal.
„Öreg, ki vagy te valójában?” – tettem fel magamban a kérdést és figyeltem mi történik.

A kocsmáros elég hangosan vitatkozott a három idegennel.
- Nem kellet volna kihívnod azt a mágust lehet hogy rájött valamire.
- Igen és ki hívta meg rengetegszer kajálni. - vágott vissza az ezüsthajú.
- Nem számít, már nem kell sok, hogy megidézzük Navarót! – mondta a kocsmáros. A kis vita után folytatták a munkájukat. Még alaposabban körülnéztem a tájon és felfedeztem a mágikus eszközöket, amiket elloptak. A rúnákat is jobban megnézve rájöttem, hogy idéző rúnák.
„Ki lehet ez a Navaro?” – gondolkodtam el magamban. Hirtelen rossz érzés fogott el. Szép lassan egy gonosz aura jelenlétét kezdtem érezni. A levegő lehűlt és nehéz lett. Nem tudtam, hogy ki ez, akit megakarnak idézni és azt se, hogy már mennyi idejük van még hátra. De abban biztos voltam, hogy ez a valami gonosz és nem szabad hagynom, hogy megidézzék. A három tag valószínűleg használ mágiát, de a harcnál nem mutatták ennek a jelét, így nem tartottam különösen nagy ellenfélnek őket. Viszont a kocsmáros volt az agy a csapatban és éreztem, hogy ő tartogat még meglepetéseket.

A környéken lévő aura egyre erősebb lett. A mágikus rúnákkal teli idéző körből csak úgy lüktetett a sötét aura. Tudtam, hogy akármit is idéznek, az valami gonosz dolog lehet.
„Megkell akadályoznom!” – határoztam el magamban. A megfelelő időpontot kerestem, valamikor, amikor rés van a figyelmükön és én ezt kihasználhatom. Eközben a kocsmáros lassan elkészült az idézéshez szükséges előkészületekkel. Miután ezzel kész volt koncentrálni kezdett és mágikus kézjelek egész sorát kezdte meg elmutatni. Nagyon jól tudtam megkezdte az idézést.
- Itt az idő! Most vagy soha! – mondtam halkan magamnak. Meg kell akadályoznom, hogy befejezze az idézést. Előléptem a bokorból és feléjük próbáltam lopózni, hogy hátulról meglepem a kocsmárost, de nem jött össze. A trióból a vékony feketehajú észrevett.
- Nézzétek kit fújta erre a szél! – mondta kárörvendően a társainak.
„A fenébe! Ezt buktam, akkor marad a frontális kezdeményezés.” – mondtam magamban. Lassan felém indultak ördögi vigyorral az arcukon. Tudtam, hogy kevés időm van.
„A kocsmárost kéne kizökkentenem. De hogy?” – gondolkodtam el magamban, majd hirtelen beugrott egy megoldás. Egy tűzlabdát teremtettem a kezemben, majd oldalra vetődve a kocsmárost célba véve eldobtam a labdát. A pálya tökéletes és pontos volt. Csak úgy kerülhette el, ha arrébb ál, de akkor megszakadt volna az idézés. Nem ez történt. A nagydarab feketehajú beleállt a lövésembe és fölfogta a sebzést, így a kocsmáros bármi gond nélkül tovább folytatta az idézést. Most már számomra is világossá vált, hogy előbb őket kell legyőznöm. A kocsmáros nem fordította felém a tekintetét, mereven a mágikus kört nézte.
- Nem szakíthatja meg az idézést! Kapjátok el! - kiáltotta az embereinek.
Mind a hárman felém jöttek. Megpróbáltak bekeríteni és úgy támadni. Csettintettem az ujjammal és egy lángocska a magasba emelt. Föntről a kezembe tűzgolyókat csináltam és azokkal dobáltam hármukat. Először az ezüsthajút vettem célba, de ő arrébb szökkengetve kikerülte a támadásaimat. Nem vettem észre, hogy eközben a két feketehajú ellentámadásba lendültek ellenem. A nagydarab megfogta a vékonyat és felém hajította, aki mikor felért hozzám, oldalba rúgott és megszűnt a Red Carpet mágiám. Jó magasról a földre hullottam és elterültem a porban. Mikor az ezüsthajú odafutott hozzám és készült volna belém ütni, a földön fekve forogva egyet kigáncsoltam, majd mikor a földre került, magasra lendítve a lábamat teljes erőből belerúgtam sarokkal a gyomrába. Vért köpött a szájából.
Fölpattantam és neki támadtam a két feketehajúnak. Tűzgolyókkal záporoztam őket. Nagy részét kikerülték, de végül kettő betalált és füstölve elterültek a földön. Ekkor hátulról valaki megragadott és fojtogatni kezdett. Picit kiléptem oldalra és belekönyököltem a gyomrába, amitől engedett a szorításból. Kiszabadultam a karjaiból, majd hátranyúlva a hóna alatt, megragadtam és magam elé a földre dobtam. Az ezüsthajú próbálkozott újra. A biztonság kedvéért beleeresztettem egy tűzlabdát. Szenes teste a földön maradt mozdulatlanul.
Eközben a vékony feketehajú föltápászkodott a földről és felém sántikált. Úgy látszik a dagadtabb a földön maradt, hisz ő már a legelején is bekapott egyet, amikor felfogta a kocsmárost célzott lövésem. A vékony fekete hajú felém tartott botladozva. Elért és körívesen megpróbált megütni, de könnyedén elhajoltam előle és gyomorszájon vágtam teljes erőmből, amitől előre repült pár métert, majd elfeküdt a földön.
Nem vesztegettem tovább az időmet, a kocsmáros felé vettem az irányt, hogy megakadályozzam az idézést. Egy tűzlabdát formáltam a kezemben, majd felé futva hozzá vágtam. Remélve, hogy még időben vagyok.

A tűzlabda elérte a kocsmárost és telibe kapta, majd jó pár méterre kötött ki a földön. Ezzel egy időben a rúnákkal teli mágikus körben hatalmas mágikus lüktetést éreztem, majd a rúnák lilán fényleni kezdtek. Egy kapu jelent meg, amiben egy hatalmas alak kezdett lassan megjelenni. A sötét és gonosz aura még erőteljesebb lett. Elkezdtem nézegetni a rúnákat és próbáltam valahogy bezárni a kaput, de mind hiába. Nem sikerült. Ekkor a kocsmáros nevetve felkelt a földről.
- Hiába! Már nem tudod bezárni! – mondta sátáni kacajjal.
- Mi ez az izé? – kérdeztem tőle összeszűkített szemmel.
- Navaro, a démonisten! A legerősebb, leghatalmasabb lény a világon! – ordította. Látszott rajta a megszállottság. Odarohantam hozzá és teljes erőből arcon vágtam. Arrébb szállt egy-két méterre. Odamentem hozzá és a ruhájának a nyakánál fogva fölemeltem a földről.
- Miért? Miért kellett ezt tennie?! – kérdeztem tőle, de ő csak vigyorgott.
- Hogy miért? Azt kérdezed, hogy miért?! – csattant fel indulatosan – Azért, mert az az átkozott Titan Nose nem volt képes megérteni engem. Nem tetszett nekik az istenem és a világnézetem. Ezért kicsaptak! Nem hagyták, hogy szolgálhassam Navaro-t! Nem tudtam áthozni eme világba! De most rájuk zúdítom haragomat! Most megfizet mindenért az egész világ! – ordította, majd őrült nevetésbe tört ki. Látszott rajta, hogy őrült. Ekkor a kapuból kilépett egy démon. Lába alatt megremegett a föld. Hatalmasat ordított melytől a fák is megremegtek. A kocsmáros gyomron vágott, amitől elengedtem és összecsuklottam a földön. Odarohant a démon elé.
- Mester! Sikerült! Megtettem, amit kértél! – kiáltotta a démon felé. A lény semmitmondó szemmel ránézett, majd eltaposta, mint valami csótányt.
- Hülye barom… - dörmögtem halkan a kocsmárosnak címezve.
„Mit tettél…” – mondtam magamban, majd fölkeltem a földről. Nagyon jól tudtam ,hogy megkell akadályoznom, hogy ez a lény tombolni kezdjen.