|
| | Alice és Noah találozása | |
| | |
Szerző | Üzenet |
---|
Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Alice és Noah találozása Pént. Okt. 08, 2010 4:14 pm | |
| Nemsokkal azután, hogy beléptem a klánba Kaitoval úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a mesterhez egy kis továbbképzésre, mivel a mester több mágiában is járatos volt. Egy hónap után jó volt újra látni a mesteremet, majd miután meghallgatta, hogy miért jöttünk örömmel segített nekünk és már kezdtük is az edzéseket. Nem tartott túl sokáig, míg elsajátítottam a Ice Make és a Freeze jégmágia technikákat és hála mesteremnek, hamar meg is tanultam rendesen használni. Kaito ellenben csak az Ice Make technikát tudta elsajátítani, mivel a klánból érkezett neki egy levél, hogy sürgősen mennyen vissza, mert valami van, így én nélküle tanultam tovább. Miután befejeződött a tanulás, újból búcsút vettem mesteremtől, majd vonatra szállva indultam tovább. De az Oshibanai megállónál tovább nem jutottam mivel, a kalauz elmondása szerint, a tegnapi viharban több fa is rádőlt a sínekre és pár helyen emiatt a sínek is javításra szorultak, így bizonytalan ideig nem tudtunk tovább haladni. Úgy gondoltam, ha már itt vagyok megnézem magamnak ezt a várost, mivel már sokat hallottam róla, de én magam még sosem jártam itt. Sok érdekes boltot láttam és elég sok éttermet is és mivel éhes voltam úgy döntöttem, hogy be is térek egybe, de ekkor sikoltozásra lettem figyelmes és arra, hogy a hang irányából rengeteg ember ijedten menekül és közben ordibálnak, hogy: Démon! Démon! Nekem persze több se kellett, az éhségem egycsapásra elmúlt és megindultam a tömeggel szemben a hang irányába. Mikor oda értem, meglepve láttam, hogy egy nem kis démon tombolt az utcákon és ijesztgette az embereket. Nem sokat totojáztam, mivel hála a tegnapi esőnek elég sok pocsolya volt az utcán, és így jobban ki tudtam használni az erőmet. a Water Snake mágiával elkaptam a démont, majd az újonnan tanult Freeze mágiámmal megfagyasztottam a kígyókat, így olyan volt mintha erős jégkötelek tartották volna fogva a démont és lassították a mozgásban. Éppen be akartam vinni a kegyelemdöfést a démonnak mikor egy vékony női hangot hallottam meg.
- Fire ball. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Pént. Okt. 08, 2010 6:05 pm | |
| Vére egy kis szabadság! Már egy jó ideje együtt laktam Kris-ékkel de még egyszer sem láttam őket lazítani. Így nem kicsit lepődtem meg, amikor kijelentették, hogy egy két napra bezárják a Panziót és elmegyünk Oshibana-ba egy kis kikapcsolódásra. Olyan volt, mit egy családi nyaralás, bár nem voltam a család része, mégis úgy kezeltek és ez jólesett. Amikor megérkeztünk kerestünk egy helyet, ahol az éjszakákat tölthettük és amikor bejelentkeztünk felmentünk a szobáinkba és kicsomagoltunk. Én Kris-el voltam egy szobában, s mint általában most is én végeztem előbb a pakolással, mivel ő szinte az egész ruhatárát magával hozta. Úgy terveztük, hogy ma már nem csinálunk semmit sem, mindenki azzal köti le magát, amivel akarja és majd csak holnap kezdődik a " nyaralás" igazából. - Ha nem baj, én elmegyek egy kicsit, ok? - Kérdeztem, mire ő csak igenlően hümmögött. - Akkor vacsoránál látjuk egymást. - Mondtam neki, bár voltak kételyeim afelől, hogy hallotta is amit mondtam. Elhagytam a szálláshelyünket és elmentem felderíteni a környéket: Rengeteg szép és érdekes bolt mellett haladtam el és nem egy olcsó étterem előtt is megálltam, hogy megnézzem a napi ajánlatot. Éppen megálltam egy cukrászda előtt, hogy megbámuljam a kirakatban sorakozó pudingokat, amikor kiabálást hallottam, s nem is egyet. A hangok irányába néztem és láttam, hogy az emberek kiabálva rohannak valami elől. - Démon! Démon! - Kiabálta egy férfi, aki felém szaladt. Gondolkodás nélkül elindultam abba az irányba amerről a férfi is szaladt, s hamarosan meg is pillantottam a Démont, akit egy srác valami jégből készült kötél féleséggel tartotta fogva. - Fire Ball! - Kiáltottam, hogy segítsek a srácnak és a tűzlabdát, hozzávágtam a démonhoz. A Démon felüvöltött, amint a tűzgolyó belecsapódott a képébe, de a kegyelemdöfést már az előbbi fiú adta neki. - Bocsi, hogy belepofátlankodtam! - Mentem oda hozzá mosolyogva. - Elég jó vagy! Áh, de modortalan vagyok, a nevem Alice! - Kaptam észbe. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Pént. Okt. 08, 2010 6:36 pm | |
| Hirtelen egy lány jelent meg, szinte a semmiből és a démon képébe vágott egy tűzgolyót, ami még lyobban elterelte a démon figyelmét és így könnyebben el tudtam intézni a dögöt. Miután a démon elpusztult, a lány mosolyogva odajött hozzám. - Bocsi, hogy belepofátlankodtam! Elég jó vagy! Áh, de modortalan vagyok, a nevem Alice!- Először nem tudtam, hogy mi van, olyan gyorsan beszélt de egy rövid szünet után észbe kaptam. - Szia. Én Noah vagyok és egyébként hálás vagyok amiért elterelted a figyelmét. Egyébként... jónak éppen nem mondanám magam, mivel nincs négy hónapja, hogy mágus lettem és csatlakoztam egy klánhoz, de azért igyekszem.- Mondtam mosolyogva, majd a gyomrom is bemutatkozott egy hatalmas korgással, én pedig erre mindkét kezemmel megfogtam a hasam. ~Jah tényleg...most akartam kajálni. Rohadt démon.~ Morogtam magamban, majd szétnéztem és megláttam poont velem szemben egy éttermet. - Van kedved velem ebédelni? - Kérdeztem a lányt mosolyogva miközben jobb kezemmel az étteremre mutattam, balommal pedig korgó gyomromat fogtam. - Ha szeretnéd meghívlak. - Az apám annak örömére, hogy mágus lettem és bekerültem egy klánba, küldött egy levelet tele dicsérettel és mellékelt egy kis pénzt, hogy tudjak bérelni egy lakást és, hogy tudjak miből enni egy darabig, de azt is írta, hogy ezentúl akárhogy könyörgök is semmit nem ad, mert meg kell állnom a saját lábamon. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Pént. Okt. 08, 2010 8:11 pm | |
| Talán kicsit gyors voltam neki, mert egy ideig nem mondott semmit, csak valami különös arckifejezéssel az arcán nézet rám, s egy kis szünet után tudott csak megszólalni. - Szia. Én Noah vagyok és egyébként hálás vagyok, amiért elterelted a figyelmét. Egyébként...jóna éppen nem mondanám magam, mivel nincs egy hónapja, hogy mágus lettem és csatlakoztam egy klánhoz, de azért igyekszem. - Nagy vigyorral az arcán beszélt hozzám én meg teljesen el voltam képedbe, mert egyáltalán nem tűnt kezdőnek. Ekkor egy igen csak ismerős hangot hallottam, s miután Noah a mind két kezét a hasára szorította. - Van kedved velem ebédelni? - Kérdezte tőlem, miközben rámutatott egy étteremre. - Ha szeretnéd, meghívlak. - Hát elég éhes vagyok, szóval elfogadom a meghívásodat! - Mondtam mosolyogva és elindultunk az étterem felé. Bementünk és leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz. - És amúgy mijáratban vagy errefelé? |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 2:14 pm | |
| - Hát elég éhes vagyok, szóval elfogadom a meghívásodat! - Mondta mosolyogva és elindultunk az étterem felé. Miután bementünk, leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz. - És amúgy mijáratban vagy errefelé? -kérdezte mosolyogva. - Hát éppem a klánházam felé mennék vonattal, de a tegnapi vihar miatt bizonytalan ideig nem indulnak a vonatok, így gondoltam szétnézek a városba, de van egy olyan érzésem, hogy egy szállást sem ártana keresnem. - Mondtam miközben odahívtam a pincért az asztalhoz. - Te mit szeretnél enni? - Kérdeztem, mert gondoltam, elöbb rendeljünk valami kaját és utána amíg várunk rá, nyugodtan tudunk beszélgetni. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 2:32 pm | |
| - Hát éppen a klánházam felé mennék vonattal, de a tegnapi vihar miatt bizonytalan ideig nem indulnak a vonatok, így gondoltam szétnézek a városban, de van egy olyan érzésem, hogy egy szállást sem ártana keresnem. - Magyarázta el a helyzetét Noah, közben intett a pincérnek, aki villám gyorsan mellettünk termett kezében a kis jegyzettömbjével, ijesztően széles, már -már rémisztő vigyorral az arcán. - Te mit szeretnél enni? - Kérdezte tőlem Noah, mire én felkaptam a menüt és ráböktem valamire, amiről később kiderült, hogy valamilyen állatnak a gyomra. - Nah, ezt biztos nem...akkor legyen... sült csirkét krumplival és rizzsel. És egy pohár vizet. Miután Noah is rendelt, folytathattuk a beszélgetést. - Igen, a vihar elég sok fát rádöntött a sínekre. Láttuk, amikor idefele jöttünk. Ha szállást keresel, mi egy elég olcsó helyen szálltunk meg és nagyon szép hely. Ha gondolod megmutatom, hogy hol van. - Miközben beszéltem a pincér visszatért az innivalóinkkal és közölte, hogy várnunk kell még a rendelésünkre egy ideig. - Elnézésüket kérem. - Mondta végül és elment egy másik asztalhoz felvenni a rendeléseket. Most nem mosolygott... |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 2:48 pm | |
| A lány, rábökött valamire az étlapon, ami mint késöbb kiderült valaminek a gyomra volt. Nah, ezt biztos nem...akkor legyen... sült csirkét krumplival és rizzsel. És egy pohár vizet. Én egy kicsit többett rendeltem a lánynál, mivel én alapból sokat eszek és most nagyon éhes voltam, így rendeltem krumplit, csirkét, rizst, egy tál spagettit, két halat és kísérőnek narancslevet. Majd miután én is rendeltem Alice törte meg a csendet. - Igen, a vihar elég sok fát rádöntött a sínekre. Láttuk, amikor idefele jöttünk. Ha szállást keresel, mi egy elég olcsó helyen szálltunk meg és nagyon szép hely. Ha gondolod megmutatom, hogy hol van. -Közben a pincér meghozta az italainkat és közölte, hogy az ételre még várni kell. ~Remélem nem kell sokat várni, mert mindjárt éhen halok.~ - Gondoltam, majd válaszoltam Alice-nek. - Azt nagyon megköszönném, ha megmutatnád. -mondtam mosolyogva. -Egyébként te mi járatban vagy erre? Csak em valami küldetés? |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 3:07 pm | |
| - Azt nagyon megköszönném, ha megmutatnád. Amúgy te mi járatban vagy erre? Csak nem valami küldetés? - Nem, csak amolyan családi program féleségen vagyok. Nem a családommal vagyok. Már egy jó ideje nem lazítottunk, ugyanis akikkel jöttem, nekik van egy panziójuk, én is ott lakom, és segítek nekik. - Magyaráztam el nagyjából, hogy miről is van szó, ekkor hangos csörömpölés szűrődött ki az étterem konyhája felől - Roh@dt macska, kifelé te mocskos dög! - Huha...- Meredtem a poharamra kitágult szemmel. - Azt hiszem, hogy még egy ideig várnunk kell majd az ételre. - Kiderült, hogy tévedtem, mert nemsokkal később jött a pincér a rendelésünkkel, bár elég zilált volt a külseje. - Elnézést, hogy várniuk kellett... - Mondta, bár valójában csak lihegett. - Nem is vártunk sokat. - Meg se hallotta, letette a rendelésünk az asztalra. - Szóval azt mondtad, hogy csak most kezdtél el mágiával foglalkozni? Meg nem mondtam volna. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 3:33 pm | |
| - Nem, csak amolyan családi program féleségen vagyok. Nem a családommal vagyok. Már egy jó ideje nem lazítottunk, ugyanis akikkel jöttem, nekik van egy panziójuk, én is ott lakom, és segítek nekik. - Magyarázta el a dolgokat, nekem pedig minden erőmre szükdégem vol, hogy oda tudjak figyelni, mivel éhségem egyre jobban gyötört, ekkor hangos csörömpölés szűrődött ki az étterem konyhája felől - Roh@dt macska, kifelé te mocskos dög! - Huha... Azt hiszem, hogy még egy ideig várnunk kell majd az ételre. - Kiderült, hogy a lány téved, mert nemsokkal később jött a pincér a rendelésünkkel. - Elnézést, hogy várniuk kellett... - Mondta, a pincér. - Nem is vártunk sokat. - Jegyezte meg Alice - Szóval azt mondtad, hogy csak most kezdtél el mágiával foglalkozni? Meg nem mondtam volna. - Amint az étel elém került, rögtön nekieste egy halnak, amit egy szemvillanás alatt eltüntettem és csak ezután válaszoltam. - Köszi. Tudod, elég jó mesterem volt és elég sokat edzek és gyakorlok is, hogy jobb és jobb legyek. De azért te is elég jól küldöd. -Válszoltam, a lánynak miközben ő is nekilátott az ebédjének. - Te egyébként tagja vagy valameik klánnak? |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 6:29 pm | |
| Alig tette le elénk az ételt mind a ketten nekiestünk. Szívem szerint többet rendeltem volna, de hát még úgy terveztük Kris-el és a szüleivel, hogy a szálláshelyünk éttermében fogunk vacsorázni. - Köszi. Tudod, elég jó mesterem volt és elég sokat edzek és gyakorlok is, hogy jobb és jobb legyek. De azért te is jól küldöd. - Mondta, miután lenyelte az utolsó falat halat. - Te egyébként tagja vagy valamelyik klánnak? Mielőtt válaszoltam volna ettem egy falatot, s miután lenyeltem feleltem neki. - Köszi az elismerést. Igen, tagja vagyok egy klánnak. A Quatro Cerberus-nak. És te? |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| | | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 7:54 pm | |
| - Már hallottam a klánodról. De egyébként én is tagja vagyok egy klánnak, méghozzá a Dragon Fang klánhoz tartozom. - Miközben beszélt én folyamatosan lapátoltam magamba az ételt, s közben igyekeztem odafigyelni arra, amit mond. - Még nem hallottam a Dragon Fang-ról. Milyen hely? Mielőtt felelhetett volna megint valami hangos zaj szűrődött ki a konyha felől. - Mégis mi az ördögöt csinálnak ezek? - A zajok abbamaradtak, így végre oda tudtam Noah-ra figyelni.
( semmi gond, én se tudok sokkal többet írni most) XD |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Szomb. Okt. 09, 2010 9:10 pm | |
| Még nem hallottam a Dragon Fang-ról. Milyen hely? - Éppen felelni akarta, mikor valami hangos zaj szűrődött ki a konyhából. - Mégis mi az ördögöt csinálnak ezek? - Megvártam amíg véget ér a zaj majd hozzáláttam mondandómhoz. - Hát ha jól tudom a két klán... mármint a tiéd és az enyém eléggé különböznek. Ugye a te klánodban nem nagyon lehet verekedni és elég sok szabály van igaz? - Mivel éppen evett csak bólintott egyet én pedig folytattam. - Noss ez nálunk nem így van. Nálunk az egyetlen szabály, hogy nincs szabály. - Mondtam mosolyogva. - Nálunk nem telik el nap bunyó nélkül, de én nagyon szeretem ezt a klánt, mivel itt soha nem unatkozok. - Mondtam még nagyobb mosollyal, mikor belegondoltam, a legutóbbi bunyóba. Majd észrevettem, hogy az Alice háta mögötti sarokasztalnál egy csapat lány ült és közülük az egyik csinos szőke lány rám mosolygott és intett egyet, én pedig kicsit zavarba jöttem, de mosolyogtam és intettem neki. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Vas. Okt. 10, 2010 12:42 pm | |
| - Hát ha jól tudom a két klán...- Kezdte. - mármint a tiéd és az enyém eléggé különböznek. Ugye a te klánodban nem nagyon lehet verekedni és elég sok szabály van igaz? - Kérdésére csak bólintottam, mivel éppen tömve volt a szám, s Noah csak ezután folytatta. - Nos ez nálunk nem így van. Nálunk az egyetlen szabály, hogy nincs szabály. Nálunk nem telik el nap bunyó nélkül, de én nagyon szeretem ezt a klánt, mivel itt soha nem unatkozok. - Arcán hatalmas vigyor terült el, már magától a gondolattól is. Aztán felnézett, s mintha a hátam mögött látott volna valami érdekeset. Néhány másodperc múlva pedig intett valakinek. Hátrafordultam, hogy lássam, hogy kinek inthetett, s megláttam egy csapat lányt, s köztük egy szőke folyton Noah-t nézte. - Tudod, a lányok nem gondolatolvasók, szóval, ha neked bejön akkor menny oda hozzá és beszélgess vele. - Unszoltam. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Vas. Okt. 10, 2010 12:54 pm | |
| -Tudod, a lányok nem gondolatolvasók, szóval, ha neked bejön akkor menny oda hozzá és beszélgess vele. Noszogatott. - Á... hagyd csak. Már így is egy szép lány társaságát élvezem és nem akarok telhetetlen lenni. - Mondtam mosolyogva, majd rákacsintottam Alice-re ami úgytűnt, jól esett neki. - Azonkívül, még az ebédemet sem fejeztem be. - Mondtam ismét mosolyogva, majd hozzáláttam a következő ételhez, ami a kezembe akadt, majd eszembe jutott valami. - Egyébként a klánokhoz visszatérve. Nálatok tényleg olyan sok szabály van mint ahogy én hallottam? |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Vas. Okt. 10, 2010 1:29 pm | |
| - Á... hagyd csak. már így is egy szép lány társaságát élvezem és nem akarok telhetetlen lenni. - Mondta, s közben megint mosolygott, majd rám kacsintott, amitől én is elmosolyodtam, sőt a vér is az arcomba tódult a bók hatására. - Azonkívül még az ebédemet sem fejeztem be. - Alig fejezte be a mondatot, azonnal neki is látott a hozzá legközelebb lévő tányér tartalmának. - Egyébként a klánokhoz visszatérve. Nálatok tényleg olyan sok szabály van, mint ahogy én hallottam? - Kérdezte. Egy kicsit ezen elgondolkoztam, mert valóban volt nálunk jó pár szabály, mégsem esett nehezünkre betartani őket. Ezt el is mondtam neki, de azért még hozzátettem: - Persze, nálunk is vannak veszekedések, de ha annak verekedés lesz is a vége, azt nem a klánházban rendezik le. Legalábbis én még nem tapasztaltam, hogy valaki a másiknak essen két korsó sör között, vagy valami. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Vas. Okt. 10, 2010 2:22 pm | |
| Alice, elgondolkodott egy darabig, a válaszon, aztán elmondta, hogy igaz, hogy náluk van pár szabály, de nem okoz nagyobb gondot senkinek, hogy betartsa ezeket. Aztán még hozzá tette, hogy náluk is előfordult már, hogy egy vita, bunyóig fajult, de a bunyó részét soha nem a klánházban hanem kint intézték és még elmondta, hogy nem nagyon tapasztalt olyat, hogy bárki csak úgy összeverekedjen. - Értem...és nálatok követelmény, hogy ilyen jól nézzen ki valaki, vagy ha úgy lenne akkor engem is felvennének? - Kérdeztem mosolyogva, mire Alice megint elpirult kicsit és gondolkodott, hogy mit is válaszoljon. Eközben, a lánycsapat Alice háta mögött mozgásnak indult és ahogy elhaladtak mellettünk, a szőke lány egy papírdarabot adott át nekem. - Tssék. - Mondta mosolyogva és már ment is tovább,miután kis értetlenséggel az arcomon elvettem a papírdarabot. Mikor megnézte, egy fogadó címe volt rajta, egy időpont, egy szobaszám és egy név. Mikor végignéztem elmosolyodtam, majd zsebembe csúsztattam a kis papírdarabot és úgy téve, mintha semmi nem is történt volna, érdeklődve vártam, mit válaszol Alice az előbbi kérdésemre. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Hétf. Okt. 11, 2010 4:30 pm | |
| - Értem... és nálatok követelmény, hogy ilyen jól nézzen ki valaki, vagy ha úgy lenne akkor engem is felvennének? Megint elpirultam, eléggé zavarba hozott. Nem sokszor hallja az ember lánya. Persze kislány korában mindenkinek mondták, " Jaj milyen szép kislány" meg még több ehhez hasonlót, de a felnőttek minden kislányt és kisfiút imádnak mert kicsik és aranyosak, olyan kis ártatlanok ( bár akad jó pár kivétel is). Az eddig hátam mögött ülő lánycsapat felállt az asztaltól és mellettünk mentek el. A lány, akinek Noah, intett egy papírfecnit dobott az asztalra. - Tessék. - Mondta és minden tovább nélkül elhagyta a barátnőivel az éttermet. Noah elolvasta a ami a papírra van írva, de ezután nem foglalkozott vele. - Nem hinném, hogy a külső döntené el, hogy kicsatlakozhat, de ha így is lenne, neked az sem jelentene gondot. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Hétf. Okt. 11, 2010 4:54 pm | |
| - Nem hinném, hogy a külső döntené el, hogy ki csatlakozhat, de ha így is lenne, neked az sem jelentene gondot. - Mondta, én pedig zavaromban csak elmosolyodtam, majd mikor az asztalra pillantottam észrevettem, hogy mind a ketten befelyeztük az ebédünket. -Van kedved lejárni az ebédet és szétnézni velem a városban, vagy kérsz még esetleg valamit? Mert ha igen, rendelj csak nyugodtan. - Mondtam a lánynak, ismét egy kis mosoly kíséretében, miközben a poharamban lévő narancslevet, kis gömb dormában felemeltem, mágiám segítségéve és a szába repítettem majd lenyeltem. ~ Remélem nem azt gondolja, hogy még a poharat is lusta vagyok felemelni. ~ Gondoltam magamban. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Hétf. Okt. 11, 2010 5:51 pm | |
| Elmosolyodott, ebből arra következtettem, hogy ezúttal nekem sikerült őt zavarba hoznom. - Van kedved lejárni az ebédet és szétnézni velem a városban, vagy kérsz még esetleg valamit? Mert ha igen, rendelj csak nyugodtan. Először furcsálltam a kérdését, de aztán az én figyelmemet is felkeltette, hogy már mind a ketten befejeztük az evést. Eközben ő a mágiáját használva egy kis gömb formájában a szájába repítette. Hát így is fel lehet használni a mágiát... - Kösz, de nem kérek semmit sem. - Mondtam egy mosoly kíséretében. - Szívesen elmegyek veled sétálni. Odahívtuk a pincért és Noah kifizette a rendelésünket. - Nos, hova szeretnél menni? - Kérdeztem, miután elhagytuk az éttermet. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Hétf. Okt. 11, 2010 6:33 pm | |
| - Kösz, de nem kérek semmit sem. - Mondtam angyali mosollyal az arcán. - Szívesen elmegyek veled sétálni. Odahívtuk a pincért, majd miuzán fizettem az elfogyasztott ételért, indultunk is kifelé. - Nos, hova szeretnél menni? - Kérdezte Alice, miután kijöttünk az étteremből. - Igazából, nincs konkrét uticél. - Mondtam mosolyogva. - Mivel még soha nem jártam ebben a városban, szeretnék rendesen körülnézni, szóval szerintem induljunk el egyenesen és hátha látunk valami érdekeset. - Mondtam. - Egyébként, biztos sokszor hallod ezt...de gyönyörű a mosolyod. - Mondtam, az arcomon én is egy kis mosollyal, majd elindultam egyenesen. Egy ideig, csak lassan sétáltam, mert nem hallottam, hogy ő is jönne, majd meghallottam léptei hangját és nemsokára, ő is mellettem sétált. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Hétf. Okt. 11, 2010 7:12 pm | |
| - Igazából nincs konkrét úti cél. - Vallotta be Noah. - Mivel még soha nem jártam ebben a városban, szeretnék rendesen körülnézni, szóval szerintem induljunk el egyenesen és hátha látunk valami érdekeset. - Nem siettem sehova sem, bőven volt időm még vacsoráig, nem bántam, hogy nincs semmit ötlete arra, hogy mit is nézzünk meg, arról ne is beszélve, hogy még én sem voltam ebben a városban. - Egyébként, biztosan sokszor hallod ezt... de gyönyörű a mosolyod. - Miközben én megint pirultam Noah elindult. Mivel még nem igazán mondott nekem ilyeneket senki sem nem igazán tudtam máshogy reagálni a dologra. Ezek után viszonylag hamar kapcsoltam és utána mentem. - Nem, nem mondták még... Köszi... - Egyre vörösebb lett a fejem, nem tudtam mit kezdeni vele. Nagyon jólesett a bók. - Te pedig nagyon helyes srác vagy, nem véletlen, hogy bejössz annak a lánynak az étteremből. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Hétf. Okt. 11, 2010 7:32 pm | |
| - Nem, nem mondták még... Köszi... - Mondta, miközben eléggé eépirult. ~ Ó... remélem nem hoztam nagyon zavarba.~ Gondoltam magamban. - Te pedig nagyon helyes srác vagy, nem véletlen, hogy bejössz annak a lánynak az étteremből. - Úgy gondolod? -Ezután, kicsit én is zavarba jöttem, de csak rámosolyogtam Alice-re, majd eszembe jutott az első mondata. - Tényleg nem mondták még? Hát... biztos csak nem mertek ilyet mondani, egy ilyen csinos lánynak. - Mondtam, majd egy kis sétálás után, hirtelen megálltam és elkezdtem zsebeimben kutatni, mikor megláttam egy dohányboltot. |
| | | Alice Elemi mágus
Hozzászólások száma : 478 Aye! Pont : 9 Join date : 2010. Jun. 11. Age : 29 Tartózkodási hely : Itt vagyok
Karakter információ Céh: Quatro Cerberus Szint: 11 Jellem: Kaotikus Jó
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Kedd Okt. 12, 2010 6:14 pm | |
| - Úgy gondolod? - Kérdezte Noah, s az arcán látszott, hogy megint sikerült zavarba hoznom őt. - Tényleg nem mondták még? Hát... biztos csak nem mertek ilyet mondani, egy ilyen csinos lánynak. - Megint zavarba hozott, ma már nem is egyszer, s velem még nem nagyon fordult elő ilyesmi nehezen tudtam kezelni az arcvonásaimat, amik minduntalan kislányos mosolyt akartak varázsolni az arcomra. Miközben ezen gondolkoztam, nem álltunk meg, ám egyszer csak Noah megtorpant és keresgélni kezdett valamit a zsebében. - Mit keresel? - Kérdeztem tőle kíváncsian, s közben körbenéztem, hogy hol is vagyunk, mivel néhány perccel ezelőtt még nem is figyeltem, hogy merre is megyünk. Mivel nem voltam még itt, egyszerűen szólva fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk, csak azt tudtam, hogy egy dohánybolt előtt álltunk, s még volt néhány bolt a közelben. |
| | | Noah Senshi Elemi mágus
Hozzászólások száma : 147 Aye! Pont : 5 Join date : 2010. Sep. 24. Age : 30
Karakter információ Céh: Dragon Fang Szint: 3 Jellem:
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása Kedd Okt. 12, 2010 6:26 pm | |
| - Mit keresel? - Kérdezte Alice, miközben körbenézett kicsit, hogy hol is vagyunk. - Tudod... a lakótársam, aki egyben a legjobb barátom, megkért, hogy ha tudok, akkor vegyek neki, pár doboz cigit, de nem tudom hová tettem a pénzt amit adott. - Mondtam mosolyogva, miközben még mindig a zsebeimben kutattam a pénz után. Hamar meg is találtam az egyik farzsbemben. - Van kedved bejönni velem, vagy szívesebben vársz meg itt kint? . Kérdeztem de a lány kicsit máshol járt pillanatnyilag, így csak mosolyogva néztem rá és vártam, hogy visszatérjen ebbe a világba. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Alice és Noah találozása | |
| |
| | | | Alice és Noah találozása | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|