Alice és Noah találozása

- Tudod.. a lakótársa, aki egyben a legjobb barátom, megkért, hogy ha tudok, akkor vegyek neki, pár doboz cigit, de nem tudom, hová tettem a pénzt amit adott. - Magyarázta Noah, miközben tovább kutatott a zsebeiben,a pénz után kutatva, amit néhány másodperc után meg talált.
- Van kedved bejönni velem, vagy szívesebben vársz meg itt kint? - Kérdésére megráztam a fejem.
- Inkább megvárlak itt kint. Utálom a cigaretta füstöt és a dohányszagot. - Miközben beszéltem a kirakat felé biccentettem a fejemmel, ahonnan tiszta volt a rálátás a füstfelhőt eregető kövér eladóra. Noah bement az üzletbe. Amíg ő bent volt én nekitámaszkodtam az üzlet kirakatának és figyeltem a bolt előtt elhaladó embereket. Nem telt bele öt perc sem, vagy talán pont annyi és Noah, már ki is jött a boltból.
- Megvetted, amit szerettél volna? - Kérdeztem mosolyogva a fiútól.

- Sajnos belőled nincs még egy raktáron, de cigit azt kaptam. - Vigyorgott, mire én elnevettem magam.
- Rendben akkor mindent megvettél, amit akartál. - Tovább mentünk.
- És amúgy milyen ember a barátod? Tudod, akinek a cigit vetted? És vannak még
gondolom más barátaid is. Ők milyenek? - Kérdeztem. - Azt mondtad, hogy elég gyakran verekednek a klánodban, de gondolom azért ti is összetartotok, különben nem lenne klán.

( Bocsi, de nem jutott az eszembe semmi sem.)

- Rendben akkor mindent megvettél, amit akartál. - Mondta, miközben tovább sétátunk.
- És amúgy milyen ember a barátod? Tudod, akinek a cigit vetted? És vannak még
gondolom más barátaid is. Ők milyenek? - Kérdezte. - Azt mondtad, hogy elég gyakran verekednek a klánodban, de gondolom azért ti is összetartotok, különben nem lenne klán.
- Kicsit elgondolkodtam, malyd mosolyogva feleltem.
- Kaito, olyan mintha a testvérem lenne. Igaz, hogy folyton rivalizálunk, de az csak amolyan baráti versengés. Egy mesternél tanultunk és ott ismerkedtünk meg és lettünk barátok, most pedig mind a ketten ugyanannál a klánnál vagyunk. Egyépként, vannak más barátaim is, de a nagyrészüket nem is a klánból ismerem, hanem csak összefutottam velük egy-egy küldetés alkalmával, vagy úgy mint veled. - Mondtam miközben végiggondoltam, hogyn is ismerkedtem meg ezzel a lánnyal.
- Egyépként a klánom nagyon összetartó. A verekedést ne ilyen vérremenő küzdelmeknek képzeld el, hanem egy kis baráti erőfitoktatásnak. - Mondtam miközben megsimogattam az államat, ott ahol legutóbb keményen eltalált, az egyik klántársam ökle.
- Ráadásul...a feszültséget is könnyebb így levezetni. - Momdtam, ismét hatalmas vigyorral az arcomon.
- Na és neked, milyenek a barátaid? Gondolom, akikkel ide jöttél, azok is inkább barátaid. Ők milyenek? - Kérdeztem kíváncsian.

- Kaito, olyan olyan mintha a testvérem lenn. Igaz, hogy folyton rivalizálunk, de az csak amolyan baráti versengés. Egy mesternél tanultunk és ott ismerkedtünk meg és lettünk barátok, most pedig mind a ketten ugyanannál a klánnál vagyunk.
Egyébként, vannak más barátaim is, de a nagy részüket nem is a klánból ismerem, hanem csak összefutottam velük egy- egy küldetés alkalmával, vagy úgy mint veled. Egyébként a klánom nagyon összetartó. A verekedést ne ilyen vérre menő küzdelemnek képzeld el, hanem egy kis baráti erőfitogtatásnak. - Miközben beszélt megsimogatta az állát, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy nemrégiben is történhetett egy ilyen " baráti erőfitogtatás". - Ráadásul... a feszültséget könnyebb így levezetni. - Megint felöltötte a hatalmas mosolyát. - Na és neked, milyenek a barátaid? Gondolom, akikkel idejöttél, azok is inkább a barátaid. Ők milyenek?
- Nos, igen, ők valóban nem a családom. Sőt valójában a családom sem a családom. Örökbe fogadtak, s miután otthagytam őket, hogy megkeressem a mesterem ezeknél az embereknél kötöttem ki, akik úgy kezelnek, mintha a családjuk része lennék. Szerintem már most több ez, mint puszta kedvesség.
A klánom tagjairól nem is beszélve. Rengeteg barátom van bár mi nem így vezetjük le a feszültséget. - Nevettem el magam. - Persze én is ismertem meg úgy embereket ahogy te is és lettünk nagyon jó barátok.

- Nos, igen, ők valóban nem a családom. Sőt valójában a családom sem a családom. Örökbe fogadtak, s miután otthagytam őket, hogy megkeressem a mesterem ezeknél az embereknél kötöttem ki, akik úgy kezelnek, mintha a családjuk része lennék. Szerintem már most több ez, mint puszta kedvesség.
A klánom tagjairól nem is beszélve. Rengeteg barátom van bár mi nem így vezetjük le a feszültséget. - Nevettee el magát és én is elmosolyodtam. - Persze én is ismertem meg úgy embereket ahogy te is és lettünk nagyon jó barátok.
- Miután befejezte mondandóját láttam, hogy kicsit elmosolyodik, mivel valószínűleg eszébe jutott párhasonló találkozás.
- Kezd sötétedni. - Mondtam, mivel a nap már tényleg kezdett eltűnni a horizontnál.
- Ideje lenne elindulnuknk a szlloda felé és nekem még be is kell jelentkeznem. - Mondtam szokásos mosolyommal az arcomon, majd ugyanezen mosoly kíséretében Alice szemébe néztem.
- Mond csak... nem lenne kedved este velem vacsorázni? Vagy mondjuk holnap ismételten velem ebédelni, aztán rendesen körbenézni a városban? Tudod.. nagyon jó társaság vagy.
- Fejeztem be tarkómat vakargatva és még mindig mélyen a szemébe nézve vártam a válaszát.

- Kezd sötétedni. - Mondta Noah, ami eddig nekem fel se tűnt. - Ideje lenne elindulnunk a szálloda fel és nekem még be is kell jelentkeznem. - Mondta , majd szembefordult velem, az elmaradhatatlan mosoly ott virított az arcán. - Mond csak... nem lenne kedved este velem vacsorázni? Vagy mondjuk holnap ismételten velem ebédelni, aztán rendesen körbenézni a városban? Tudod... nagyon jó társaság vagy. - Kérdezte, s közben egyfolytában a szemembe nézett.
- Sajnos... Akikkel jöttem, úgy terveztük, hogy együtt vacsorázunk és holnap felderítjük a várost. - Mondtam szomorúan. Ő is nagyon jó társaság volt, szívesen beszélgettem volna még vele. Miközben beszéltem én is a szemébe néztem, hogy lássa, őszintén sajnálom. - Te is nagyon jó társaság vagy és szívesen lennék veled, de megígértem nekik és utálom megmásítani a szavamat. Remélem nem haragszol.
amikor befejeztem a mondókámat elindultam és mondtam Noah-nak, hogy kövessen, megmutatom, hogy merre van a szálloda. Úgy egy fél óra séta után, miközben tovább beszélgettünk, oda is értünk.

- Sajnos... Akikkel jöttem, úgy terveztük, hogy együtt vacsorázunk és holnap felderítjük a várost. - Mondta kicsit szomorúan és közben ő is végig a szemembe nézett.
- Te is nagyon jó társaság vagy és szívesen lennék veled, de megígértem nekik és utálom megmásítani a szavamat. Remélem nem haragszol.
Amikor befejezte mondatát, azt mondta kövessem, megmutatja merre van a szálloda, én pedig el is indultam utána. Egy körülbelül fél órás út után, ami vidám társalgással telt, meg is érkeztünk a szálloda elé, majd bementeünk és én kértem egy szobát, Alice pedig megvárt még megkapom a kulcsot. Miután megkaptam a kulcsot Alice-hez sétáltam és felmutattam neki a kulcsomat.
- Csak nekem lehet akkora szerencsém, hogy a 13-as szonát kapjam. -_-" - Mondtam neki, talán most először fapofával, ami lehet kicsit meglepőlehetett tőlem, de a lány nem is igazán ezen lepődött meg. Hamar kiderült, hogy az övével szemben lévő szobát kaptam meg.
- Hmmm... így már nem is akkora balszerencse. Akkor meg is mutathatod, hogy merre találom a szobámat. - Mondtam miután közölte velem a tényeket, majd mikor a szobáink elé értünk, eszembe jutott valami.
- Tudom, hogy holnap programod van... de ha visszaértél és még nem vagy fáradt, talán átjöhetnél, hogy beszélgessünk kicsit. - Mondtam mosolyogva, miközben a tarkómat vakargattam.

Amikor megérkeztünk Noah elment bejelentkezni a recepciósnál, s addig én nem
messze tőle vártam, közben körbenéztem, hátha meglátom Kris-t vagy a szüleit, de nem voltak sehol sem.
- csak nekem lehet akkora szerencsém, hogy a 13-as szobát kapjam. - Mondta, bár nem tűnt tőle túl lelkesnek. Furcsa volt, hogy ezuttal nem mosolygott.
Hát ha még 13- a is lenne... - Gondoltam magamban.
de ami igazán meglepett az nem is az volt, hogy nem mosolygott, hanem, hogy a mi szobánkkal szemben lévő szobát kapta. Ezt el is mondtam neki.
- Hmmm... Így már nem is akkora balszerencse. Akkor meg is mutathatod, hogy merre találom a szobámat.
Elindultunk az emeletre és hamar megtaláltuk a két szobát. Mielőtt még bemehettem volna Noah még intézett hozzám pár szót.
- Tudom, hogy holnap programod van... de ha visszatértél és még nem vagy fáradt, talán átjöhetnél, hogy beszélgessünk kicsit. - Megint mosolygott, s én sem álltam meg, hogy el ne vigyorodjak.
- Persze, nagyon szívesen. Joccakát! - Köszöntem el és beléptem a szobába, az ajtót magamra csuktam. Kris bent volt és egy magazint olvasgatott.
- Szia, épp ideje volt, már kezdtünk éhesek lenni. - Köszöntött mosolyogva, mire én elnézést kértem és kimentünk a szobából, majd miután Kris szülei is csatlakoztak hozzánk lementünk vacsorázni, ami igen csak vidám hangulatban zajlott le. Nagyon késő volt már, mire szobatársnőmmel felvonszoltuk magunkat a szobába. Elvégeztük a dolgainkat még lefekvés előtt, s tána mind a ketten bezuhantunk az ágyainkba.

Másnap korán keltünk, elvégeztük a reggeli teendőinket, s utána nekivágtunk a
városnak. Össze- vissza járkáltunk fel és alá, a városban. Mindenhol voltunk, ahova érdemes volt elmenni, aztán bementünk egy étterembe és degeszre tömtük magunkat. Egy idő után azonban Kris szülei kifáradtak, s azt mondták, menyünk vissza a szállodába. Bár én még nézelődtem volna, de úgy döntöttem, hogy inkább velük tartok, hisz végül is ennek az egésznek az volt a lényege, hogy együtt legyünk. Már egy jó ideje mentünk a szálloda felé, amikor kezdett az az érzés gyötörni, hogy a felnőttek nem egészen tudják, hogy most merre is vagyunk. Végül nagy nehezen elértük a szállodát és megnyugodhattam. Miután pihentem egy keveset, úgy döntöttem, hogy akkor most meglátogatom Noah-t.
Kimentem a szobából, s bekopogtam az ajtaján.
Az ajtó kinyílt és Noah mosolyogva üdvözölt, én meg zavartan fordítottam el a fejem, mivel nem volt semmi más rajta, csak egy törülköző.
- Vissza jöhetek később is, ha gondolod... - Mondtam, és már fordultam is el, hogy visszamenjek a szobánkba.

Noah elkapta a karom.
- Ugyan már, ne hülyéskedj. - Vigyorgott és behúzott a szobába. - 2 két perc csak magamra kapok valamit... addig ülj le nyugodtan. - Kacsintott rám.
Az első dolog, ami azonnal feltűnt nekem, az a megfagyott asztal volt.
Hát ez meg mit csinált itt? - Néztem az asztalt nagy szemekkel, miközben ő bement a fürdőszobába. Nem ültem le, helyette körbejártam az asztalt. Minden irányból megnéztem.
- Alapos munkát végzett nem mondom...- Dünnyögtem, amikor Noah kilépett egy szál alsónadrágban. Igyekeztem nem többet látni a fejénél, konokul bámultam a szemébe.
- Bocs...ide tudnád dobni a nadrágomat? - Kérdezte vigyorogva, mire én csináltam egy villámgyors hátraarcot csináltam. Azonnal megtaláltam, amire szüksége volt, odamentem érte és odadobtam neki.
- Tessék, remélem ez kell!

A lány egyenesen a szemembe nézett, majd egy gyors hátraarcot vágott és úgy dobta nekem a gatyát. Miután elkaptam, gyorsan bele bújtam, majd oda sétáltam Alice mellé az ágyhoz és felkaptam róla pólómat is.
- Most már ide nézhetsz. - Mondtam vigyorogva, mikozben felvettem pólómat.
- Jah igen... Eredetileg csak a pohár vizet kellett volna megfagyasztanom, de valahogy, az asztal is megsínylette. - Mondtam zavartan vigyorogva, mikozben a tarkómat vakargattam.
- Na és, hogy sikerult a kis kiruccanád és a vacsora? Sikerult bejárni a várost? Vettél valami jó cuccot? - Zúdítottm rá kérdéseimet, mikozben lehuppantam a szoba kozepén lévo kanapéra.
- Egyébként nyugodtan leulhetsz... nem harapok. - Kacsintottam a lányra, mikozben a mellettem lévo helyre mutattam.

- Most már ide nézhetsz. - Hallottam a hátam mögül, megfordultam és valóban, már volt rajta ruha, épp a pólóját vette fel.
- Jah igen... Eredetileg csak a pohár vizet kellett volna megfagyasztanom, de valahogy, az asztal is megsínylette. Vakargatta a tarkóját zavartan.
Az semmi, amikor én kezdőként próbálkoztam a mágiámmal, felgyújtottam egy nő parókáját.
- Na és, hogy sikerült a kis kiruccanás és a vacsora? Sikerült bejárni a várost? Vettél valami jó cuccot? - Beszéd közben lehuppant a kanapéra.
- Egyébként nyugodtan leülhetsz... nem harapok. - Miközben rámutatott a kanapéra, közben kacsintott egyet.
- Hát jó! - Adtam be a derekamat és lehuppantam mellé. - Nem volt rossz a séta, csak az... voltak, akik elfáradtak, vásárolni meg nem volt kedvünk, ezért hamarabb jöttünk vissza. És te? Jól elvoltál?

- Hát jó! - Mondta végul és ledobta magátmellém, a kanapéra. -
Nem volt rossz a séta, csak az... voltak, akik elfáradtak, vásárolni
meg nem volt kedvünk, ezért hamarabb jöttünk vissza. És te? Jól
elvoltál?
- Igen... én jól elvoltam. Én is sétálgattam kicsit a városban és miután, egy kocsmában felmértem a helyi eroviszonyokat, aztan vissza jottem ide, egy darabig gyakoroltam, aztán zuhany... aztán jottél.
Feleltem a kérdésére jókedvuen.
- Na és holnapra vannak valamilyen terveid?

Alice egy rovidebb ideig mélyen gondolataiban merult el, majd miutan átgondolta a dolgokat, válaszolt a kédésemre.
- Nem tudom, azt hiszem, semmit nem terveztünk. Miért kérded?
Kérdezett vissza.
- Hát... igazából még nincsenek kulonosebb terveim. - Kezdtem bele, majd egy nagyon rovid szunet után folytattam.
- De ha neked sincsen semmilyen terved, akkor ha van kedved, holnap eljohetnél velem is szétnézni... és én vásárolni is hagylak.
Ajanlottam fel a dolgot, aztán csak vártam a lány válaszára. ~ Remélem igent mond, mert amúgy fogalmam sincs, mit csinálnék holnap.~

- Hát igazából még nincsenek különösebb terveim. - Egy rövid szünetet tartott, majd folytatta. -
De ha neked sincsen semmilyen terved, akkor ha van kedved, holnap eljöhetnél velem is szétnézni... és én vásárolni is hagylak.
Gyorsan átgondoltam mindent. Nem igazán terveztünk semmit se, így nyugodt szívvel mondhattam neki igent, de mégis csak azért jöttünk, hogy együtt legyünk.
Végül mégis csak beleegyeztem.
- Rendben, szívesen elmegyek veled.

Kérdésem utan Alice kicsit melyebben elgondolkodott mint az elobb. Látszott rajta, hogy most kicsivel jobban megdolgoztatja az agytekervényeit, ahogyan az is, hogy kicsit vacilál magában, majd végul ismét szóra nyitotta a száját.
- Rendben, szívesen elmegyek veled.
Orultem, hogy végul úgy dontott, hogy velem tart, másnap ezért hatalmas mosollyal ufrottam fel a kanapéról.
- Nen vagy éhes? - Kérdeztem és válaszát meg sem várva ahutohoz indultam, majdmiután kinyitottam a huto ajtaját és szétnéztem benne, kivettem egy nagyobb doboz ÁFONYÁT *-*.
- Remélem szereted az áfonyát. - kérdeztem mosolyogva, aztán a levegobe dobtam egy szemet a lilás színu gyumolcsbol és számmalkaptam el.

Válaszomra ha lehet még nagyobb vigyor terült el az arcán és felpattant a
kanapéról.
- Nem vagy éhes? - Kérdezte és mielőtt felelhettem volna odament a kis hűtőhöz, ami a szoba egyik sarkában állt és szélesre kitárta az ajtaját. Pár pillanatig nézelődött, majd elővett egy doboz.
- Remélem szereted az áfonyát. - Kivett egy szemet a dobozból, feldobta a
levegőbe és a szájával elkapta.
Régen Duke-al sokat játszottunk ilyet, bár csak tíz éves koromban sikerült megtanulnom elkapni a számmal az ilyen apró ételeket.
- Imádom az áfonyát! - Nevettem. - Dobj meg egyel engem is, hátha el tudom én is kapni a számmal.

- Rendben van. - Kinyitottam a számat, ő pedig célzott. Azonban az áfonya
rossz röppályára tért és a jobb orrlyukamban landolt a szám helyett. Egészen lemerevedtem, csak pislogni tudtam Naoh meg persze elkezdett nevetni. Visszajött a kanapéhoz, leült és felém fordult és lerakta közénk az áfonyával teli dobozt. Eközben én elfordultam és kivettem az orromból az áfonyát.
- Próbáljuk újra ok?.... most ígérem, hogy jobban fogok célozni. - Mielőtt feleltem volna felálltam és kidobtam a kukába azt az egy szem áfonyát.
Ezt már én meg nem eszem... elég undorító lenne. - Visszaültem a kanapéra.
- Oké, de ezuttal a számba landoljon.

Mielott Alice válaszolt volna, lassan felállta a kanapéról és a kuka felé indult.
Mokor odaért, beledobta a nemrégiben orrában landoló áfonyát és csak aztan jott vissza és ult le ismét velem szemben.
~ Hát ja... azt már én sem ettem volna meg...~
- Oké, de ezuttal a számba landoljon.
Válaszolta
végul Alice én pedig kicsit jobban célozva ismét a nyitott szája felé
dobtam egy szemet, ami ezuttal jó helyen landolt.
- Ugyi vagy. - Mondtam mosolyogva, majd nagyra nyitottam a számat...
- Én jovok.

Noah, ezuttal igyekezett jobban célozni, ezt arckifejezése is elárulta. Majdnem elnevettem magam, olyan furcsa ábrázatot vágott, de visszafogtam magam, kinyitottam a számat és elkaptam az áfonyát. Megrágtam párszor a gyümölcsöt és végül lenyeltem.
- Ügyi vagy. - Mosolygott rám Noah majd ő is kinyitotta a száját. - Én jövök.
Kivettem egy három szem áfonyát és úgy csináltam, mintha csak egy lett volna nálam, majd céloztam. Azonban, amikor eldobtam volna a gyümölcsöket, egy hatalmas durranás és rázkódás futott végig a szállodán. Ez engem úgy meglepett, hogy végül tényleg eldobtam az áfonyákat, amik egyenesen Noah fejének repültek.
- Hoppá, bocsi! - Kaptam a kezeimet a szám elé. Felálltam a kanapéról, hogy megnézzem, mi volt ez az előbb, de alig, hogy felkeltem az üllőalkalmatosságból, a szálloda újra megremegett és megint hallani lehetett azt a durranást, de ezúttal kiabálás is kísérte a furcsa eseményeket. - Kinyitottam az ablakot és kihajoltam rajta, hogy megnézzem, mi folyik itt.
Egy férfi állt a szálloda mellet, kezében egy hatalmas buzogánnyal, amivel jó párszor ráüthetett az építményre. Megint megütötte a falat, mire az beszakadt.
- Hol van az a két mágus, akik bántották az én kicsikémet? Hol bújtatjátok azt a két démongyilkost? - Ordítozta, miközben besétált a szállodában.
- Azt hiszem, ez minket eres... - Mondtam Noah-nak aki időközben csatlakozott hozzám az ablaknál.


/ Remélem nem baj, hogy ezt írtam, csak gondoltam, kezd az egész ellaposodni, és másnap még mennénk máshova is. Ha baj, akkor szólj és javítom /